Elvezetik a gyulafirátóti csapadékvizet
Mocsai Tamás Veszprémben játszik
Év végére elkészültek a Gyulafirátót északnyugati városrészén végzett belterületi csapadékvíz-elvezetési fejlesztések, tájékoztatta lapunkat Czaun János, a városrészi önkormányzat vezetője. Elmondta, a több mint 169 milliós beruházás jelentősen enyhíti a Zirci, Posta, Vízi, Kolostor és Pásztor utca laMTM kóinak problémáit.
Veszprémbe szerződött a válogatott Mocsai Tamás. A klub holnapjának tájékoztatása szerint az eddig a német Hannovert erősítő átlövő június 30-ig írt alá, s leigazolása Nagy László sérülése miatt vált szükségessé. Mocsai – aki a 18as mezben szerepel majd Veszprémben – csatlakozott a dániai Európa-bajnokságra készülő válogatott kerethez. mti
Nagyobb terjeszési területen,
13 településen érheti el olvasóinkat! Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Bánd, Csopak, Felsőörs, Herend, Litér, Márkó, Nemesvámos, Szentkirályszabadja, Várpalota megújuló újságok, megújuló lehetőségek
Vadnai az első
veszprémi | MEGYEI InGYEnES köZéLEtI hEtILaP
PLUSZ 2014. január 10., péntek XV. évfolyam, 1. szám
Többmilliárdos fejlesztések a kórházban Megújult a perinatális intenzív, a gyermekintenzív és a szülészeti osztály hotel része 2. oldal
Optimistán várhatjuk 2014-et
A vitorlázó Vadnai Benjamin ifjúsági világbajnoki címet szerzett Laser Radial hajóosztályban Ománban. A december 27-én kezdődött és pénteken véget ért vitorlásviadalon – amelyen 11 futam alapján hirdettek győztest – 22 ország 51 versenyzője állt rajthoz a Balatonfüredi Yacht Club (BYC) tájékoztatása szerint. Vadnai Benjamin 2012ben Buenos Airesben a Laser 4.7 hajóosztályban lett vb-győztes, így már kétszeres ifjúsági világbajnok. Öccse, Vadnai Jonatán az ötödik helyen végzett, a 17 éven aluliak között pedig bronzérmes lett. Ő tavaly kategóriájának győztese volt a klubja (BYC) által rendezett Laser 4.7 világ- és Európa-bajnokságokon, mti Balatonfüreden.
Fotó: Mátyus
A megyei önkormányzat és a megyei kormányhivatal tartott közös újévköszöntő fogadást múlt pénteken a megyeházán. Lasztovicza Jenő, a megyi közgyűlés elnöke kiemelte, fontos, hogy 2014-ben az önkormányzat bölcsen döntsön és jól használja fel a támogatásokat a megye fejlődésének érdekében. (Cikkünk a 7. oldalon.)
Tiszta lappal induló városok Január elsejétől 420 milliárd forint adósságot vállal át az állam az önkormányzatoktól, köztük Veszprém városától is, mondta el dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Porga Gyula polgármesterrel a közelmúltban. Elhangzott, 2010 óta a feladatelosztás és a finanszírozás területén parnterségi viszony áll fenn, először a feladatok területén profiltisztítást végeztek, majd az ezekre biztosított források helyzetét rendezték. A rendszerváltás óta eltelt időszakban 2010-re az önkormányzatok adóssága elérte az 1247 milliárd forintot, ami már költ-
Fotó: Archív
Az adósságátvállalás hátterét dr. Navracsics Tibor ismertette ségvetési kockázatot jelentett. Első ütemben az ötezernél kevesebb lakosú települések teljes adósságát vállalták át, az ennél nagyobb településeknél pedig az adósság 40–70 százalékát; a konszolidáció második ütemé-
ben pedig az állam összesen 420 milliárd forintot vállal át az önkormányzatoktól, ami lehetőséget teremt a nagyvárosok számára is, hogy januárban tiszta lappal induljanak. m átyus tamás