Megyénk értékeit gyűjtötték össze
Hátrányos helyzetűek karácsonya
Tíz helyi értéktár mutatkozott be múlt pénteken a Megyeháza Szent István-termében, népdalokkal, néptánccal, de a régióra jellemző kézműves termékeket is hoztak magukkal. A mintaprogramot a Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Értéktár Bizottság szervezte, akik az ezer fő alatti Veszprém megyei településeken kutattak helyi értékek után. MTM
Karácsonyi műsorral kedveskedett a hátrányos helyzetű gyerekeknek csütörtökön a Cholnoky Jenő Általános Iskolában a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület. Az egyesület elnöke elmondta, idén is számos önkéntes és támogató segítette munkájukat, jóvoltukból 44 diák vehetett át ajándékKM csomagot az iskolában.
veszprémi | MEGYEI InGYEnES köZéLEtI hEtILaP
PLUSZ 2013. december 20., péntek XIV. évfolyam, 50. szám
Megszépült a veszprémi vár hősi kapuja Több mint 172 millió forintból végezték el a beruházást a turisztikai látványosságnál 3. oldal
Szeretetteljes hangulatban
Fotó: Mátyus
A veszprémi Völgyikút utcai idősotthonban rendezte karácsonyi ünnepségét szerdán a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete. Az egybegyűlteket Németh Attila megyei alelnök, valamint Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere is köszöntötte. Az ünnepi műsort a Kolping Család Egyesület állította össze. Kovács MóniKa
Árváltozások a postákon Módosítja a postai szolgáltatások árait a Magyar Posta Zrt. január elsejével – közölte a társaság kedden. A nem tömeges feladású, közönséges levél alapára 30 grammig 110 forintról 115-re, 50 grammig 145 forintról 150-re, a hivatalos irat ára 325 forintról 330-ra emelkedik. A gyakrabban igénybe vett egyéb szolgáltatások közül az elsőbbségi levél ára 140 forintról 145 forintra nő, az ajánlott többletszolgáltatásé 250 forint helyett 265, a levelezőlapé és a képes levelezőlapé 85 forint helyett 90, a tértivevény különszolgáltatásé pedig 165 forint helyett 180 lesz – ismertetik. Közleményében a posta emlékeztet arra, hogy az egyetemes szolgáltatási körbe tartozó termékek árképzéséről az európai uniós előírásoknak megfelelően a postai szolgáltatásokról szóló törvény rendelkezik. Az egyetemes postai szolgáltatások árainak a szolgáltatás költségein kell alapulniuk, ezáltal ösztönözniük kell a hatékony működést és biztosítaniuk kell a diszkriminációmentességet. A közlemény hangsúlyozza: az árváltozás mértékét a jogszabályi környezet úgy határozza meg, hogy a hatálya alá tartozó termékek átlagos áremelése nem lehet magasabb, mint az infláció (mti) várható mértéke.
Törtarany-beszámítás 10 790 Ft/g, ha minden grammért helyette új ékszert vásárol!
RÁADÁSUL: 13% kedvezmény
a teljes és hatalmas árukészletre! Annyira hatalmas aranyékszer-kínálatunk van, hogy minket hagyjon utoljára, úgyis nálunk köt ki, ha a választék és a minőség számít!
White Gold
Akcióink december 13–24-ig tartanak, de össze nem vonhatóak!
Veszkrémes a Mackóból
Fotó: Mátyus
ékSzerüzlet
08098149
08097998
Veszprém, Jutasi út 18. Spar Áruház • www.ekszerviz.hu
Veszprém népszerűsítésére a városról elnevezett krémest mutatták be a Mackó cukrászdában hétfőn. Mint azt Vászolyiné Judit, a Mackó cukrászda tulajdonosa elmondta, a veszprémi süteménykülönlegességhez alapvetően egy kedvelt édességre gondoltak, egy kis új szín- és ízvilággal, amit a csoki és a karamell ad a Veszkrémesben. A két krémeslap közé a hagyományos vajas krémet kis karamellával tették ízletesebbé, felette pedig csokoHauzler ládéval itatták át.