2015. január 23. • XXI. évfolyam 3. szám
Ingyenes városi közéleti hetilap
veszprémi nap
A HÉT TÉMÁJA
Tizenkét jelölt neve biztos már
Fizikusok lépnek színre a Petőfi Színházban Friedrich Dürrenmatt A fizikusok című komédiáját pénteken mutatják be a Petőfi Színházban 13. oldal
A kultúra napját ünnepelték Kisorsolták hétfőn a vá rosházán a Veszprém me gyei 1es számú választó kerületben február 22én rendezendő időközi or szággyűlési választáson indulók szavazólapokon szereplő sorrendjét. 6–7. oldal
ÖTÓRAI TEA
A jó iskola kitermeli tanárait Fotó: Mátyus
Több helyszínen irodalmi műsorokkal és rendezvényekkel emlékeztek meg ebben az évben is a magyar kultúra napjáról Cikkünk a 14. oldalon.
Új uszodát építene az önkormányzat
Új tárlat nyílt az Utcagalériában
Sportuszodát építene Veszprémben az önkormányzat, ehhez várják a lakosság véleményeit – jelentette be Porga Gyula és Némedi Lajos szerdán a városházán. Az építendő sportuszoda tervezésével kapcsolatos párbeszéd lebonyolítására a polgármester Némedi Lajos városüzemeltetésért felelős alpolgármestert bízta meg. Cikkünk a 3. oldalon.
Kovács Endre fotóművész képeiből nyílt kiállítás kedden délután a Szilágyi László Utcagalériában, a Kussuth utcai aluljáróban. Az utcagaléria 2013-ban nyílt meg a Veszprémben élt festőművész emlékére, s egyik fő célja, hogy közelebb hozza hozzánk a művészeti alkotásokat. Cikkünk a 14. oldalon.
193294
193964 193269
CSILLÁRSZALON Óriásiválaszték, kedvező árak
SEMPALA
kombinált betét A kombinált betétben elhelyezett összeg • maximum 50%-a 6 hónapos lekötött betét kamatláb évi
5,50%, EBKM 5,50%
• minimum 50%-a 5 vagy 10 éves futamidejû egyszeri díjas GRAWE életbiztosítás A nem akciós 6 hónapos betéti kamat jelenleg évi 1,40%, EBKM 1,40%.
VESZPRÉMI fiók Szabadság tér 8. +36 88 620 400 Veszprém, Viola út 2., tel.: +36/88/788-940 Veszprém, Kossuth u. 6. (a húszemeletes alatt) Ny.: h–p.: 9.00–17.30, szo.: 9.00–12.00
f www.sopronbank.hu
A tájékoztatás nem teljeskörû, a hirdetés nem minôsül nyilvános ajánlattételnek. A betéti szerzôdés további szerzôdési feltételeit a Hirdetmény, a Sopron Bank Betéti Ügyletekre Vonatkozó Üzletszabályzata és a Sopron Bank Általános Üzletszabályzata tartalmazza. A Bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja. Az akció visszavonásig érvényes. További részletekrôl érdeklôdjön bankfiókjainkban és a www.sopronbank.hu oldalon!
193642
BAKONYI ÓRÁS A BÁSTYA ÜZLETHÁZBAN
A múlt heti megemlékezé sen több évtizedes odaadó tanári oktató és nevelő mun kája elismeréseként Brusz nyaidíjat vehetett át László Lajos, az Ipari Szakközépis kola és Gimnázium Tanára. 9. oldal
T le on: 6 20 332 0
4