Veszprémi 7 Nap

Page 1

2013. május 3. • XIX. évfolyam 17. szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

veszprémi nap

A HÉT TÉMÁJA

Közösséget teremt

Vasárnap gondoljunk az édesanyákra

A virágba boruló természet nyomán megújul az élet, amelynek legfőbb hordozói az édesanyák 3. oldal

Huszonötödször is VEN A helyi pénznek két fő funkciója van: élénkíti a helyi gazdaságot, valamint segít a közösségek kialakításában, a tudatos vásárlás meghonosításá6–7. oldal ban.

ÖTÓRAI TEA

Egy csendes lázadó Fotó: Mátyus

A hétfő éjféli megnyitóval, majd a kedd délelőtti ünnepélyes bevonulással kezdetét vette a XXV. Veszprémi Egyetemi Napok rendezvénye. Az Óváros téren kedd délben Porga Gyula és dr. Friedler Ferenc köszöntötte a hallgatókat, majd az általuk vezetett UAZ dzsip mögött megindult az öt csapat – Luck’VEN’Roll, VENfoglalás, GyermekVENőrző, HóVENtróger és Hellász – a Pannon Egyetem felső kampuszára Mátyus taMás

Timi Az ének iskolájában

Jövő héten Gizella-napok

A egyik kereskedelmi televízió műsorában, Az ének iskolájában feltűnt egy 14 éves veszprémi lány, Arany Timi, aki hangjával, előadásmódjával egy csapásra a figyelem középpontjába került. A vele készült interjúnkat lapunk 16. oldalán olvashatják.

Már hétfőn megkezdődnek az idei Gizella-napok programjai, amelyet a jövő szombati hagyományos jelmezes felvonulás és az egész hétvégén tartó kirakodóvásár mellett számos rendezvény színesít majd városszerte. Ismét lesz lovagváros a Séd-völgyben és a várszínpadi gálaműsorokra is sok érdeklődőt várnak. A rendezvényről szóló cikkeinket a 3., a részletes programot a 8. oldalunkon olvashatják. MTM

Fotó: Zwicker

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából Balogh Elemér író kiemelkedő, a magyar kulturális életet gazdagító írói és újságírói tevékenysége, életútja elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben ré9. oldal szesült.

T Ö K É L E T E S L ÁTÁ S É L M É N Y

Veszprém, Csap u. 12.

uLTRahaNGoS ZSÍRBoNTÁS Lepd meg magad egy kellemes

lazító fogyasztással!

Érd.: 06/20/494-3640

3 alkalom 50% kedvezmény

rém föl Üz ház víz ló) 4EL Ù WWW PORZSAKCENTRUM HU

Bikinivonal-szõrtelenítés

50%

LENCSÉK

15 000 Ft helyett 10 000 Ft Tüneményes kolleginánk várja hívását! Az ajánlat 2013. május 1–31-ig vagy a készlet erejéig érvényes az üzletben megjelölt progresszív szemüveglencsékre, a forgalmazó által meghatározott dioptriatartományban. További részletek az üzletben!

Veszprém, Belvárosi Üzletház, II. emelet 06-20-494-3640

www.szormentes.hu www.zsirmentes.hu

A MEGBÍZHATÓ PARTNEREK:

Koga+ opTiKa

Veszprém, Kossuth u. 7. Sarolta-udvar 88/410-600 08092546

08092609

Tisztaság olcsón, egész évben!

Érezze a különbséget HOYA progresszív lencsékkel!

y zmén e v d e k MULTIFOKÁLIS

VÉGLEGES SZÕRTELENÍTÉS Itt megtalál mindent, amire porszívójához szüksége van!

40 év felett is!

ÁrKÁd opTiKa

Veszprém, Kossuth u. 1. 88/325-823 l december 31-ig vagy a készlet erejéig érvényes az üzletben megjelölt progresszív

08092561

08092501

GARANCIÁVAL!

a vágyad legyen valóság...

2013. 05. 03–05. 31.

www.nemethszerviz.hu Tel.: 88-565-420, 70-317-3535 Autójavítás Eredetvizsgálat Mûszaki vizsgáztatás Új zöldkártya Ingyenes olajcsere Ózonos klímafertõtlenítés Utastér-szagtalanítás


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Veszprémi 7 Nap by szuperinfo - Issuu