2013. március 1. • XIX. évfolyam 8. szám
Ingyenes városi közéleti hetilap
veszprémi nap
A HÉT TÉMÁJA
Tizennégy igen a költségvetésre
Kukackaland a Kabóca Bábszínházban A saját produkciót Fige Tamás tervezte, Futó Ákos rendezte, és ők is adják elő a darabot 12–13. oldal
Legyen bátorságunk
Fotó: Hauzler
Idegenvezetés a várkapunál
Négy nem és tizennégy igen szavazattal elfogadta a 2013-as büdzsét a városi önkormányzat közgyűlése, ahol három településsel közös hivatal alkotásáról is megállapodtak 6–7. oldal
ÖTÓRAI TEA
Mindig csak a látvány fontos Fotó: Mátyus
Legyen bátorságunk emlékezni, nyitottságunk kimondani és erőnk megvalósítani egy kommunizmusmentes világot, mondta dr. Bagó Zoltán európai parlamenti képviselő vasárnap
Jövőnk szabadságának záloga a kommunista szellem kiiktatása – fogalmazott dr. Bagó Zoltán európai parlamenti képviselő vasárnap a Fidelitas által szervezett megemlékezésen a Brusznyai-szobornál. A rendezvényen dr. Mihalovics Péter országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta, a kommunizmus legnagyobb ellensége a fiatalság megúju-
lásból és szabadságvágyból eredő létvágya volt. Ez volt az, amit gyökerestől szerettek volna kiirtani, hozta például a 18 évesen halálra ítélt Mansfeld Pétert vagy a 34
Itt megtalál mindent, amire porszívójához szüksége van!
Tisztaság olcsón, egész évben! 08091065
Koga+ optiKa
Veszprém, Kossuth u. 7. Sarolta-udvar 88/410-600
ÁrKÁd optiKa
Veszprém, Kossuth u. 1. 88/325-823
lazító fogyasztással!
Érd.: 06/20/494-3640
3 alkalom 50% kedvezmény
VÉGLEGES SZÕRTELENÍTÉS
KÖRNYEZETVÉDELEM, MUNKAVÉDELEM
Bikinivonal-szõrtelenítés
Hatósági ügyintézések Engedélyezési dokumentáció készítése
15 000 Ft helyett 10 000 Ft Tüneményes kolleginánk várja hívását!
MŰSZERES MÉRÉSEK
Veszprém, Belvárosi Üzletház, II. emelet 06-20-494-3640
(légszennyezés, zaj, rezgés, klíma, fény stb.)
www.blautech.hu mail@blautech.hu Tel.:+36(88)590-050, Fax:+36(88) 590-059 8200 Veszprém, Hársfa u. 39.
BLAUTECH Kft.
a vágyad legyen valóság...
Lepd meg magad nõnapra kellemes
08091074
08091054
25%
A Kabóca Bábszínház látványtervezője, Makai Betti már negyedik éve áll a színház alkalmazásában, az arculati elemek megtervezése és megvalósítása is az ő keze munkáját dicséri 9. oldal
uLTRahaNGoS ZSÍRBoNTÁS
rém föl Üz ház víz ló) 4EL Ù WWW PORZSAKCENTRUM HU
Az akció 2013. március 1–31-ig tart!
évesen meggyilkolt Brusznyai Árpádot. – Emlékeztetnünk kell a mai fiatalokat a hősökre, akik azért vállaltak áldozatot, hogy gyermekeik számára természetes legyen, ami számukra lehetetlen volt – mondta. Ne csak őrizd, gyűlöld, idézte Rákosi Mátyást dr. Bagó Zoltán EP-képviselő, majd hangsúlyozta, soha többé ne tűrjük el, hogy ilyen történhessen velünk. (Folytatás a 2. oldalon)
2013. 03. 01–03. 31.
A Veszprémi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. az idegenvezetők világnapja alkalmából ingyenes idegenvezetést szervezett a várba vasárnap. A tűztorony harangjátékát követően, azaz Csermák Antal Sarkantyús verbunkosa után Ferenczik Brigitta vezetésével indult a séta az Óváros térről. Veszprém Rómához hasonlóan hét dombra épült, ezért is nevezik a Dunántúl Rómájának. Mindenki tudja, Veszprém szeles város, ahol a tűz is gyorsan terjed, ezért is kellett a tűztorony és alatta a fecskendőház, amelynek különlegessége, hogy a török időkből megmaradt 15 db ágyúgolyót beépítettek a falába, ami az utcáról jól látható. (Folytatás a 3. oldalon)
www.szormentes.hu www.zsirmentes.hu
08091055
A Dunántúl Rómáját járva