2013. március 22. • XIX. évfolyam 11. szám
Ingyenes városi közéleti hetilap
veszprémi nap
A HÉT TÉMÁJA
Smaragdváros a lakótelepen
Ismét alkot a Veszprémi Táncműhely Ladányi Andrea és Krámer György előadását ma este mutatják be a Pannon Várszínházban 12–13. oldal
A Jutasi úti lakótelepre tervezett szociális városrehabilitáció terveit ismertették lakossági fórumon kedden a 6–7. oldal városházán.
ÖTÓRAI TEA
Egy lehetőség az elismerés
Fotó: Mátyus
Az elmúlt két évtizedet felölelő változatos tárlat nyílt a VMK emeleti kiállítótermében csütörtökön
Kiállítással és ünnepi közgyűléssel emlékeztek meg tegnap a Veszprém Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Érdek-képviseleti Egyesülete húszéves jubileumáról a VMK-ban. Óriási értéket adtak a városnak a nyugdíjasközösségek, az elmúlt húsz év alatt tevékenyen, jó szívvel vettek részt a város közéletének szervezésében – emelte ki Némedi Lajos alpolgármester Török
Lajos egyesületi elnök köszöntője után. Az alpolgármester hozzátette, a 39 nyugdíjasklub több mint kétezer tagját összefogó közösségbe hozott új színt öt éve a szenior tanácsadók társasága, akik aktív progra-
ARANY és ezüst FeLVÁsÁRLÁsA
mokat is kínálnak a nyugdíjasoknak, és megpróbálják elérni a klubokon kívüli időseket is. Kitért arra, Veszprém nemrég elfogadott idősügyi koncepciója is azt üzeni: tegyék mozgalmasabbá nyugdíjas éveiket. A kiállítással kapcsolatban Tungli József megjegyezte, a falakon levő tablók egészen április 3-ig megtekinthetők a VMK emeleti kiállítótermében. Mátyus Tamás
Schleicher Vera, a Laczkó Dezső Múzeum néprajzosmuzeológusa Bátky Zsigmond-díjat vehetett át a Néprajzi Múzeumban már9. oldal cius 5-én
MAGAZIN
A fűtési költség megosztásáról
08091642
a legmagasabb napi áron,
KÉSZPÉNZÉRT
ARANy:
6300–11200 Ft/gr*
Márciusban 1 hét ingyenes próbalehetőség 08091605
Ezüst: 150 Ft/gr*
A veszprémi panellakásokban közösen igénybe vett távhőmennyiség igaz ságosabb elosztásáért harcol a Jutasi út 59. alatt élő Horváth Károly, ám egyelőre nem sok sikerrel. 18. oldal
Arany- és ezüst pénzek
és érmék felvásárlása!
Régi 200 Ft-os érmék felvásárlása 1000 Ft/db áron
C sAk 1 NApig! Március 26-án, kedden 9–17 óráig!
Szakszervezetek Háza – földszint, Veszprém, Budapest út 8. Az árváltoztatás jogát fenntartjuk a világpiaci ártól függõen!
- + + * 2+ 2 , * 2. + + + + 2 * 2 + + 1 2 + + 2 2 $ / %) ##( ) &&%/ 2) 2$ ) /% 2 !0" 2 /#( 2'0) 2& ! 2%&
BLAUTECH Kft. 2 & www.blautech.hu
titkarsag@blautech.hu +36 88/590 050, fax: +36 88/590 059 Tel.: +36 30/235 1692,
08091544
Húsvétváró kavalkádot rendeznek március 23-án, szombaton a Bakonyalján, ahol számos színes program várja a városrészben élőket és az érdeklődőket. Mint azt lapunknak az ötletgazda, Takács László önkormányzati képviselő elmondta, céljuk a közös ségépítés és hogy az itt élő emberek egy kicsit jobban megismerjék egymást. A Deák iskolában és a szomszédos Örömhír evangélikus óvodában rendezett programok tíz órakor nyílnak, fellép a Kurázsi Táncegyüttes, lesz tánc ház is, a gyerekeket népi játékok, kézműves foglalkozások, teaház, dalos hangszeres játékok, illetve kutyás bemutató is várja és egy tűzoltóautót is megnézhetnek. Beszélgetnek majd az ünnepkörről és a tudatos vásárlásról, emellett számos kiállítást és közösségalkotó programot is szerveznek. MTM
Húsz éve az idősekért
08091604
Készüljünk közösen az ünnepre