Pécs 2020.04.17

Page 1

Grátisz

XXIV. évfolyam, 11. szám

BARANYA MEGYEI INGYENES, INFORMÁCIÓS ÉS HIRDETÉSI LAP

2020. április 17., péntek

A közös programokra végre elég idő juthat, de napirendet kell meghatározni a hétköznapokra

Most újra egymásra találnak a családtagok Az elmúlt hetek változásai minden területen komoly kreativitást váltottak ki az emberekből. A családok többsége egész nap otthon van, a szülők otthonról dolgoznak és a gyerekek is otthon tanulnak. Mindez nagy kihívást jelent a mindennapokra, de már eltelt annyi idő, hogy kialakulhatott egyfajta napirend, ami nagyban hozzásegíti a családot ahhoz, hogy mindenki el tudja végezni a feladatát. A szülők részéről a távmunka nagy előnye, hogy maguk oszthatják be az idejüket, így több idő maradhat a számukra fontos dolgokra. Már az jelentős időmegtakarítás, hogy nem kell két órát azzal tölteni, hogy reggel elkészüljön az ember és odaérjen a munkahelyre, majd még egyet az esti hazaéréssel. Szinte bármikor elintézhetnek pár apró dolgot, „csak” a határidőket kell tartani. Ám az egyéni időbeosztás éppúgy lehet hátrány, mint előny. Ha valaki nem tudja ma- Ha már így alakult, használjuk ki ezt az időszakot, és minél több időt töltsünk családtagjainkkal

FELNŐTTKÉPZÉS „P.OK” MEI

Szőnyegtisztítás

akár háztól házig!

Vállaljuk nagy teljesítményű jesítményű y porológéppel darabszőnyegénekk portalanítását, atkamentesítését és szakszerű tisztítását

Alapítva: 1980 „P.OK” MEI E-000203/2014

Online interaktív – élő közvetítéses, digitális oktatás – távoktatás, figyelemmel a kialakult veszélyhelyzetre

PLUSZ MOSODAI SZOLGÁLTATÁS!

06-20/969-3933

ÉKSZERBECSÜS, MŰTÁRGYBECSÜS (május 9-én indul)

BELVÁROSI GYÓGYSZERTÁR

BOLTVEZETŐ; Élelmiszer-, vegyiáru eladó

KULCS PATIKA – MÉG TÖBB AKCIÓ!

GYÓGYMASSZŐR

H A V I

A K C I Ó

* Vény nélkül kapható gyógyszer. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! ** Étrendkiegészítő. Az étrendkiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet! ***Orvostechnikai eszköz További akciós termékek a www.kulcspatika.hu oldalon, illetve érdeklődjön a patikában! Kozmetikai termékek, ajándékcsomagok nagy választékban! Törzsvásárlói kártyával rendelkező betegek részére: • minden EGYÉB TERMÉK és KOZMETIKUM árából 5%, • a vény nélküli nem támogatott gyógyszerek árából 5% azonnali kedvezmény!

A kedvezmények és akciók nem vonhatók össze.

Nyitva: hétfőtől péntekig 7.30–16.00, szombaton 8.00–12.00 óra Telefon: 06-72/216-165

Az akció a megadott időtartamban, ill. a készlet erejéig tart.

Pécs, Rákóczi út 49. (Hal tér, az Árkáddal szemben)

2020. április 9–30-ig, ill. a készlet erejéig tart. DETRALEX FTABL. 60x 5.050 Ft* Béres Csepp Extra cseppek 30 ml 1.399 Ft* Rhinospray Plus orrspray 10 ml 1.850 Ft* (tramazolint tartalmaz) Amorolfin-Teva körömlakk 2,5 ml 3.999 Ft* (körömgombára, amorolfint tart.) Voltaren Emulgel Forte gél 150 g 4.150 Ft* Magnex 375 mg + B6 tabl. 250x 2.250 Ft** Prostamol Uno kapsz. 90x 6.799 Ft* (szabalpálma kivonatot tartalmaz) Systane Ultra műkönny 10 ml 2.599 Ft*** ORVOSI SZÁJMASZK 1x 295 Ft***

gát kellőképpen motiválni, gyorsan kicsúszhat a kezéből az irányítás és elúszhat a feladataival. Tehát ebben az időszakban az is kiderül, ki az, aki nem képes önálló munkavégzésre. Azok a dolgozók biztosan nem unatkoznak, akik óvodás, vagy kisiskolás gyermekkel töltik otthon a napokat. Munka mellett ugyanis rájuk még jobban kell figyelni, nem maradhatnak el a kötelező feladatok sem. Fontos, hogy ezeket az alkalmakat tegyük nyugodtá, ne azt érezze a gyerek, hogy minden pillanatban más dolgunk lenne. Ha az ebéd elkészítése és az otthoni munka mellett nem tudunk elég időt rájuk szánni, azzal több kárt okozunk, mint amennyit a közösen eltöltött idő pozitívumai tennék. A hétvégéket tegyük emlékezetessé, vonjunk be minden családtagot a játékba, nézzünk együtt filmet, találjunk ki házi programokat, amelyek mindannyiunk számára örömet okoznak.

TARGONCAVEZETŐ, Emelőgép-kezelő és + 5 szakmairányban továbbá: HÁZI BETEGÁPOLÓ képzés

A karantén feloldását követően indulnak a támogatott, valamint az önköltséges – államilag elismert – OKJ-s képzések. Jelentkezhet: www.prosperitasok.hu; www.okjkepzespecs.hu; Facebook-on; pok.mei@gmail.com SZEMÉLYESEN: 7621 Pécs, Rákóczi út 55. fszt. 4 munkanapokon 10–18 óráig Gaál Zoltánné intézményvezető, szakmai vezető 30/288-4000


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.