2018. február 9. • VI. évfolyam 5. szám
Ingyenes városi közéleti hetilap
Rekordösszeggel indult a város költségvetésének főösszege A februári közgyűlési döntések legfontosabb elemeiről tájékoztatott a polgármester
6–7. oldal
Egy mese, ami elvarázsolta a zalaegerszegi nézőket
KÖZÉLET
A kisgyermekek felzárkóztatása a cél
Nagy sikerrel mutatták be szombaton az ExperiDance táncegyüttes Cinderella című előadását a sportcsarnokban. Az újragondolt Hamupipőke-történet épp úgy elvarázsolta a gyermekeket, mint a felnőtteket. A látványos jelmezekkel, táncprodukciókkal és nívós dalokkal tarkított mesemusical felvonultatta gyakorlatilag az összes Disney- hőst, Hófehérkétől kezdve, a Jégvarázs testvérpárján át egészen Aranyhajig. A mese vége természetesen, csakúgy, mint az eredetiben, happy end lett, a boldogság megtalálta az arra érdemeseket. FOTÓ: KATONA TIBOR
Az európai méhnyakrák- megelőzési hét GyöngyöM kampányához csatlakozott az elmúlt héten számos zalaegerszegi nő, férfi és család. A program keretében csütörtökön gyöngyfűzésre várta a magukra és másokra is odafigyelőket az Új Nemzedék irodájába Balaicz Zoltánné és Salamon Adrienn. (Bővebben a 3. oldalon.)
Észak-Zalában korszerűsítik a hulladékgazdálkodási rendszert
Észak-Zalában 3,5 milliárd forint európai uniós támogatásból korszerűsítik a hulladékgazdálkodási rendszert. A „zéró hulladékot” megcélzó projekt részleteit február elsején Zalaegerszegen, a városházán tartott sajtótájékoztatón ismertették. (Bővebben a 7. oldalon.)
Fánky Fesztivállal űzik el a telet Február 13-án, kedden délután ismét közös, télűző farsangi felvonulásra, felszabadult zenés kikapcsolódásra várják a zalaegerszegieket a Dísz térre. Idén is lesz jótékonysági fánkvásár, jelmezverseny és fergeteges buli a főtéri színpadon. (Részletek a 7. oldalon.)
A TIT EGYESÜLET AZ ALÁBBI KÉPZÉSEKET INDÍTJA:
Építő és anyagmozgató gép kezelője E-000803/2014/A001 Kisteljesítményű kazán fűtő
TIT Egyesület 8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7. Telefon: 30-477-6070 / 92-510-159 Nyilvántartásba vételi szám: E-000803/2014
-ban
02-14-én
Jelentős fejlesztések és rekonstrukciós munkák kezdődnek el a Gébárti-tó környékén: megújul és bővül a Kézművesek Háza, felépül a Makovecz Imre által megálmodott Boldog asszony kápolna, a tó körül kerékpár- és sétautat építenek, új játszóteret és zöldfelületeket alakítanak ki. Az összesen 620 millió forintos beruházás látványterveit a Kézművesek Házában tartott sajtótájékoztatón mutatták be. (Írásunk a 6. oldalon.)
Minden vacsoravendégünk között egy wellness utalványt sorsolunk ki a Vándor vigadóban.
Asztalfoglalás, információ:
30/271-6917 92/323-918 www.vandorvigado.hu (Szép kártyát, Erzsébet utalványt elfogadunk)
• Forró kávéitalok • Minőségi szeszes italok • Hírlapok, újságok
ÖTÓRAI TEA
Beszélgetés Molnárné Raposa Irénnel
Rendkívül fontosak számára az emberi kapcsolatok n 9. OLDAL
rnap n á s : Va apoko a v t Nyi nnepn és ü
ZALAEGERSZEG, SZÉCHENYI TÉR 4.
(volt OMNIA kávézó, Ady mozi mellett) Üzemeltető: Om mnia Mercator Bt. 8900 Zalaegerszeg, Virág Benedek u. 12.
NYITVA TARTÁS: Hétfő – Csütörtök: 5–23 Péntek: 5–24; Szombat: 6–24 Vasárnap: 6–23
E-000803/2014/A007
Gépkezelő hatósági vizsga Tűzvédelmi szakvizsga Munkavédelmi képviselők továbbképzése
Valentin Nap
Gébárton minden fejlesztés összeforr és egymásba ér
i
„Mindannyian érezzék, nincsenek egyedül”
Óvodapedagógusoknak szerveztek konferenciát n 2. OLDAL