Zalaegerszegi 7 Nap - 2018. 01. 12.

Page 1

2018. január 12. • VI. évfolyam 1. szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

Hagyományos újévi fogadáson adták át az Innovációs-díjakat „Köszönet jár mindenkinek, aki ebben a munkában részt vállalt, és aki bármit is tett ennek a szép összefogásnak a megvalósulásáért” 6–7. oldal

Caligula helytartója lehetetlen helyzetben

KÖZÉLET

A vásár legjobb forralt bora

Több mint ezer szavazat érkezett n 2. OLDAL

ÖTÓRAI TEA Különleges témához nyúlt a Hevesi Sándor Színház társulata: a Kr. u. 39–41. közötti Júdeába kalauzolnak minket, ahol Petroniusnak, Caligula császár helytartójának parancsot kell végrehajtania: be kell vinnie a császár szobrát a jeruzsálemi templomba. A zsidó nép számára elképzelhetetlen, hogy a szobor bekerüljön a templomba. Székely János erdélyi költő, író e lehetetlen helyzetbe helyezi a főhősét. Drámájában azt vizsgálja, hogyan működik az ember embersége, akár a hatalmat gyakorolja, akár ki van szolgáltatva a hatalomnak FOTÓ: SERES PÉTER

Új év, új szabályok

Az esztendő első babáját köszöntötték

2018. január elseje nem csupán a következő évet hozta el nekünk, de számos változást is, amelyek közül most ig yekeztünk összeszedni a legfontosabbakat. Az esztendő első napjától például nagyjából nyolc százalékkal emelkedik a minimálbér, azaz a 2017-es bruttó 127 500 forint helyett 138 000 forintot kapnak a munkavállalók. (Bővebben a 2. oldalon.)

Január elsején virágcsokorral és ajándékcsomaggal köszöntötte a 2018-as esztendő első újszülöttjét, Kovács Jankát és édesanyját, Tóth Magdolnát a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos. A pici 51 centiméterrel, 3250 grammal, természetes úton jött a világra. (Részletek az 5. oldalon.)

Idén is izgalmas programokkal készülnek Infrastrukturális fejlesztésekről, hagyományos és új programokról számolt be hétfőn a Keresztury VMK vezetősége, valamint a társintézmények képviselői. Az idei esztendőben mintegy 140 millió forintos ráfordítással megújul a VMK előtti lépcsősor, illetve ugyanekkora összeget szánnak az Art Mozi nagytermére. (Részletek a 13. oldalon.)

FINOMLISZT Vihar- és jégálló tetőt szeretne? TÜSKESZENTPÉTER

Acél cserepes- és trapézlemezek, továbbá polikarbonát forgalmazása. Tető kiegészítők

GM BádogBazár ádogBazár Kft. Zalaegerszeg, Kanizsai út és Sport utca kereszteződés.

www.badogbazar.com Tel.: 92/315-718 30/841-4909 • 30/834-5583

A hAjproblémák szAkértője

“Lisztet Lisztet csak Tüskeszentpéterit hozz a boltból.” - mondta nagyanyám.

(Kertész László malmi ágazatvezető)

Zala-Cereália Kft. 8790 ZalaszentgrótTüskeszentpéter, Nyár u. 1. Tel.: 83-562-950 • Web: www.zala-cerealia.hu

Modern mentőállomás épül Zalaegerszegen A Zala megyei mentés­ irányításnak is helyet adó új mentőállomás tervezésére a kormány hagyott jóvá támogatást. A kormányhatározat az év végén jelent meg a Magyar Közlönyben, ennek értelmében a 42 millió forint a bontás és az építés tervezését szolgálja. (A témáról bővebben a 6. oldalon.)

„Minden nap történik valami csoda” n 9. OLDAL

MOTOROLAJOK 20 éves tapasztalattal

Mi tudjuk rá a megoldást!

Beszélgetés Kemendi Györgyné intézményvezetővel

- állapotfelmérő vizsgálat - hajhullás, hajritkulás, zsírosodás, korpásodás okainak felkutatása és kezelése komplex terápiával - szaktanácsadás Tel.: 06 20/371-6846 • 06 92/328-318 www.nexa.hu

Sonax autóápolási cikkek és alkatrészek kedvező áron kaphatók!

A TIT EGYESÜLET AZ ALÁBBI KÉPZÉSEKET INDÍTJA:

Építő és anyagmozgató gép kezelője E-000803/2014/A001 Kisteljesítményű kazán fűtő E-000803/2014/A007

Castrol Magnatec Mobil Super 2000 10W-40 4l 10W-40 4l

8000 Ft 2000 Ft/l

6990 Ft 1748 Ft/l

Zalaegerszeg,Göcseji u. 9. Tel: 92/401-741

Gépkezelő hatósági vizsga Tűzvédelmi szakvizsga Munkavédelmi képviselők továbbképzése TIT Egyesület 8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7. Telefon: 30-477-6070 / 92-510-159 Nyilvántartásba vételi szám: E-000803/2014


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Zalaegerszegi 7 Nap - 2018. 01. 12. by szuperinfo - Issuu