Zalaegerszegi 7 Nap - 2017. 05. 19.

Page 1

2017. május 19. • V. évfolyam 19. szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

Büszkeségpont – Börtönmúzeummá alakították az egykori ÁVH-székházat A zarándokhely örök emléket állít a kommunista diktatúra áldozatainak

7. oldal

Jubileumhoz méltó programok

Május 12-én, pénteken ünnepeltük Zalaegerszeg város napját: az idei esztendőben a jeles nap a jubileum jegyében telt, mivel ebben az évben a város első írásos említésének 1247-es, azaz 770. évfordulójára emlékezünk. A program egyik különleges elemeként a Mindszenty téren 770 óvodás engedett a magasba pontosan 770 darab lufit, miután felavatták Farkas Ferenc szobrászművész vármakettjét. A programsorozat egy hónapon át tart Zalaegerszegen. (Részletek a 6–7. oldalon.) FOTÓ: SERES PÉTER

Tematikus séta a belvárosban

Nálatok laknak-e állatok?

Zalaegerszeg eg ykori apátplébánosához, Mindszenty Józsefhez köthető középületek mentén haladt szombaton a Tourinform iroda és a Zalaegerszeg Turizmusáért Eg yesület által szervezett belvárosi séta, amely során bemutatták az utolsó hercegprímás életét. (Írásunk a 2. oldalon.)

A Nálatok laknak-e állatok? című kétnapos családi rendezvényre várják a látogatókat szombaton és vasárnap a Göcseji Falumúzeumba. A portákon az egykori állatvásárok hangulatát elevenítik fel és bemutatják a paraszti világ állattartó hagyományait. (Részletek az 5. oldalon.)

Kis magyar művészettörténet Pár napja a diákok által rajzolt és festett nagyméretű molinó borítja az Ady iskolát körülölelő erkély korlátját. Az ismerős festményeket, szobrokat, épületeket ábrázoló murális alkotást kedden avatták fel. (Írásunk a 4. oldalon.)

NEM KELL SOK, HOGY SOKAT KAPJON. A KÉNYELEMBŐL. ER SSE OVÁBBI EG EDI EDV ZMÉ

i o

a di

3 990 000

ell ek k

EIN

!

ár

Vándor Vigadó ZZalaegerszeg l 1995 óta

- l.

Nemzeti Konzultáció 2017 A kormány kezdeményezésére indított nemzeti konzultáció a szerdai brüsszeli események ismeretében még a korábbiaknál is aktuálisabbá vált – közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, aki országjárás keretében látogatott el városunkba, s Nemzeti Konzultáció 2017 címmel tartott fórumot a hangverseny- és kiállító­ teremben sajtótájékoztatóját követően. (Bővebben a 3. oldalon.)

KÖZÉLET

Bírósági históriák

Időutazásra hívják olvasói­ kat a zalai bírák n 2. OLDAL

ÖTÓRAI TEA

Beszélgetés Tejfel Krisztiánnal

A szépségről művészként és magánemberként n 9. OLDAL

EbédeljenaVándorVigadóban!

Napi ajánlatokkal várjuk vendégeinket.

Vegyes átlagfogyasztás: 3,7-8,3 l/100 km; CO2 kibocsátás: 98–146 g/km. A képen látható autó illusztráció. Az ajánlat a készlet erejéig érvényes. Részletek a márkakereskedésekben és a www.fiat.hu weboldalon.

MAGYAR AUTÓ ÉS MOTORKERESKEDÉS 9700 Szombathely, Zanati út 27/A Tel.: 94/522-880 www.bonuskft.com

Telefon: 30/271-6 69 -1 17 info@vandorvigado.hu www.vandorvigado.hu

NYITVA TARTÁS: Hétfő – Péntek: 5–23 Szombat: 6–24 Vasárnap: 6–22

Fedezze fel az új Fiat Tipo modelleket kivételesen tágas belső térrel, fejlett technológiával és a legmodernebb biztonsági felszereltséggel.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.