MegaINFÓ
Vidékjáró magazin BALATON KELET
A Maraton Lapcsoport tagja – Megjelenik 13 településen 8200 VESZPRÉM, HÁZGYÁRI ÚT 12. | TEL.: +36-20-534-7137 | VESZPREM@MARATON.HU | 2021. február 11. | III. ÉVF. 3. SZÁM
MTI n Kiállító- és közös-
ségi teret is magában foglaló turisztikai fogadóközpont épül Tihanyban a korábbi művelődési ház átalakításával. Tósoki Imre, a település polgármestere elmondta, hogy a háromszintes turisztikai központot 482 millió forintból alakítják ki. A létesítmény év végére elkészül. Hozzátette, hogy a balatoni fejlesztések részeként megvalósuló tihanyi beruházás keretében megújul a Visszhang-domb is. Az új turisztikai fogadóközpont földszintjén a Tourinform iroda működik majd, az első és a második emeleten pedig kiállítóteret alakítanak ki, amely közösségi térként is használható lesz.
Bezártság után: erős lehet a nyár a Balatonon MW n A bizonytalanság mi-
déseket, megindulnak az att egyelőre csak kevesek- emberek, s a legtöbbjük a nek van pontos forgatóköny- Balatont veszi majd célba. vük a nyárra. Legalábbis Szigetvári József, a Szalerre lehet következtetni, ha a las.hu vezérigazgatója elszállásfoglalásokat nézzük. A lapunk által megkérdezett turisztikai szakemberek szerint ugyanakkor amint feloldják a korlátozó intézke-
mondta, egyelőre az látszik, hogy az emberekben bizonytalanság van a járvány utáni nyitás időpontjával kapcsolatban, és emi-
att – bár már van érdeklődés, de – nagyon alacsony a kereslet a szálláshelyek iránt. FOLYTATÁS A 3. OLDALON
AUTÓÜVEG
AZONNALI CASCÓS ÜVEGKÁRFELVÉTEL! • Gépjárműüvegek forgalmazása, szerelése • Szélvédőjavítás • Helyszíni kiszállás • Rendszámgravírozás Veszprém, Aulich L. u. 9. (Elektro Center mellett) www.autouvegveszprem.hu Tel.: 30/39-36-200
686550
Turisztikai fogadóközpont
2021. 02. 18. (csütörtök, 10–16 óráig)
INGYENES SZEMVIZSGÁLAT szemüvegkészítés esetén!
RENDKÍVÜLI
OPTIKA NAP
689647
173019
szemmérés Személyre szabott szemüveg
+
A Veszprémi 7 Nap optikai partnere.
Csak ezen a napon minden szemüveglencsére
-20–40%
Műanyag ablakok, ajtók: – Technológiánkkal pár óra alatt egy családi ház ablakai beépíthetők még télen is! – Bontás és falsérülés nélkül is ki tudjuk cserélni a nyílászárókat. Nincs kosz, nem kell festeni! (Bontás esetén szakszerű faljavítás.) – 5 év garancia
Telefon: 88/578-720
PÁLYÁZZON VELÜNK OTTHONA KORSZERŰSÍTÉSÉRE! Fa nyílászárók utólagos gépi szigetelése: – Működőképes fa ablakok szigetelése svéd horonymarásos technológiával, hézagmérés alapján, kosz- és pormentesen a helyszínen. – Egy lakás ablakai 1–2 óra alatt egy kabát áráért! – 5 év garancia
REDŐNY, SZÚNYOGHÁLÓ, ROLETTA, NAPELLENZŐ, SZALAGFÜGGÖNY RÖVID HATÁRIDŐVEL! Kedvezmény 20%, nyugdíjasoknak további 5%! HÍVJON! PÁLFY PÉTER 06-20/946-8031 Az akció február 19-ig érvényes!
Keresse kollégánkat szaktanácsadás és árajánlat céljából, ne maradjon le a januártól induló állami támogatás lehetőségéről!
697645
ÓRIÁSI ABLAKCSERE AKCIÓ
Veszprém, Szabadság tér 6.