Rekord az iskolai pályázaton MT n Rekordlétszámú óvodás vett részt a Szilágyi iskola által
rendezett természetvédelmi vetélkedőn, amelynek díjátadóját és a hozzá kapcsolódó rajzpályázat eredményhirdetését kedden tartották a II. János Pál Pápa sportcsarnokban. Halmay György iskolaigazgató elmondta: a kétfordulós versenyen 270-en vettek részt tizenhat térségi óvodából.
Bíráskodásról öregdiákoknak MT n A félreértett Iustitia címmel tartott előadást Varga
Gábor, a Veszprém Megyei Törvényszék Büntető Kollégiumának elnöke hétfőn a Lovassy és volt Piarista Gimnázium öregdiákjainak baráti körében. Előadásában ismertette a bírói rendszer előttünk álló legnagyobb változását, a közigazgatási bíráskodás elkülönítését is.
V E S Z P R É M I 7
NAP MEGYEI INGYENES KÖZÉLETI HETILAP
2019. február 14. XX. ÉVFOLYAM 6. SZÁM
ÁLLÁSVADÁSZ Mellékletünk az 4–5. oldalon!
Diplomaátadók az egyetemen MT n A Pannon Egyetem
Már Brüsszel szerint is jobbak a magyar kilátások MTI n Javította a magyar
bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság, a korábban várt 3,2 százalékkal szemben idén 3,4 százalékos, jövőre pedig 2,6 százalékos gazdasági növekedésre számít. 5. oldal
2019. 02. 20. (szerda, 10–16 óráig)
Legyőzték a Barcelonát MT n Háromgólos győzelmet aratott a spanyol Barcelona felett a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata szombaton a Veszp-
rém Arénában. A 29-26 arányú diadalból Manaskov, Tönnesen, Nenadic és Mahé 4–4, Lékai és Mackovsek 3–3 góllal vette ki a részét. A klub és veszprémi szurkolók a mérkőzés előtti napon közösen emlékeztek a tíz éve meggyilkolt Marian Cozmára. A megemlékezésről szóló írásunkat a 7. oldalon olvashatják.
Hetedszer is középpontban a lencse és a hurka MT n Vidéken és a kis közössé-
gekben olyan értékek vannak, amikre büszkék lehetünk és amiket meg kell őriznünk – jelentette ki az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős államtitkára szombaton a hetedik Vámosi Lencse- és Hurkafesztivál megnyitóján. Viski József, a nemesvámosi rendezvény fővédnöke hangsúlyozta: kormányzati cél a vidék népességmegtartó erejének
támogatása, hogy a városokhoz hasonló infrastrukturális körülményeket tudjunk teremteni a kistelepüléseken is. Nemesvámos a lencsét már hét éve ország-világ elé tárja, és országszerte számos hasonló rendezvény indult el, ahol az emberek megmutatják, mire büszkék településükön, legyen az egy étel, földrajzi vagy kulturális örökség – tette hozzá. Folytatás a 8. oldalon.
RENDKÍVÜLI
OPTIKA NAP Csak ezen a napon minden szemüveglencsére
-20–40%
e Keretekr -20–50%
Viski József (k) és Győrffy Balázs (j) is köszöntötte a rendezvényre érkezőket Nemesvámoson Fotó: Mátyus
Ingyenes szemvizsgálat! Szemüvegrendelés esetén. (Időpontegyeztetés szükséges.)
szemmérés
258341
mind a négy veszprémi karán megtartották a diplomaosztó ünnepségeket. Február első hetében a Műszaki Informatikai, valamint a Modern Filológiai és Társadalomtudományi, a második héten a Gazdaságtudományi és a Mérnöki Karok végzősei vehették át okleveleiket. 4–5. oldal
Személyre szabott szemüveg
+
A Veszprémi 7 Nap optikai partnere.
Veszprém, Szabadság tér 6. Telefon: 88/578-720