Reneszánsz dallamok a templomban MT n Idén is számos program várta a Kulturális Örök-
ség Napjai programsorozat keretében a veszprémieket, szeptember közepén a Piarista templomban az Orlando Énekegyüttes adott hangversenyt Vikman Pál vezetésével, a l’homme armé-misék reneszánsz világát idézve meg.
A pillanat művészete MT n Tombor Balázs Változatlan Változó című kiállí-
tását láthatja a közönség november 11-éig a Dubniczay-palota Magtár galériájában. Tombor Balázs – aki mellesleg hét gyermek édesapja – tervező építészként dolgozik. Tusrajzainál középpontba kerül a fekete és a fehér kontrasztja és a lendület.
V E S Z P R É M I 7
NAP MEGYEI INGYENES KÖZÉLETI HETILAP
2018. szeptember 27. XIX. ÉVFOLYAM 38. SZÁM
ÁLLÁSVADÁSZ Mellékletünk a 3–5. oldalon!
Gyorsítani kell a gazdasági növekedést MTI n A magyar gazda-
ságpolitika legfontosabb kihívása a versenyképesség javítása – mondta Turóczy László, a Pénzügyminisztérium (PM) versenyképességért felelős helyettes államtitkára Budapesten, konferencián. 4. oldal
Utast is kapott a famotor MT n Már utasa is van az alsóörsi strand előtt tavaly átadott motornak, az újabb faszobrot – szintén Gáborecz István
alkotását – a közelmúltban adták át. A Balaton-parti település és a Harley–Davidson Open Road Fest két évtizedes együttműködésének emléket állító életnagyságú fa motort tavaly faragta láncfűrésszel Gáborecz István a fesztiválon, idén pedig egy utast is készített hozzá Fotó: Mátyus
Család- és karrierpont nyílt Balatonalmádiban MT n Magyarország család-
AUTÓÜVEG
AZONNALI CASCÓS ÜVEGKÁRFELVÉTEL! • Gépjárműüvegek forgalmazása, szerelése • Szélvédőjavítás • Helyszíni kiszállás • Rendszámgravírozás Veszprém, Aulich L. u. 9. (Elektro Center mellett) www.autouvegveszprem.hu Tel.: 30/39-36-200
barát ország, az elkövetkező években is kiemelt célként kell tekinteni a családok megerősödésére és arra, hogy több ember szülessen, mert ez a garanciája a nemzet fennmaradásának – fogalmazott Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője múlt héten Balatonalmádiban, a Családés Karrierpont megnyitóján. A képviselő nemes célnak nevezte a család és a munka-
vállalás összehangolását, amelyet a múlt héten Balatonalmádiban nyílt iroda segít a jövőben. Keszey János, Balatonalmádi polgármestere hangsúlyozta: a család és a karrier nemrég még egymás alternatíváiként merültek fel, azonban a kormány 2018-at a családok évének minősítette, és számos intézkedést hozott a családok életének könnyítése érdekében. Folytatás a 3. oldalon.
Keszey János Balatonalmádi polgármestere Fotó: Mátyus
173019
ÉTTEREM, KÁVÉZÓ ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT
Napi menü Céges rendezvények 500 főig Zenés estek Családi és baráti összejövetelek AJÁNLATKÉRÉS
sales@historiahangvilla.hu TEL.: +36 30 399 8902
MALOMKERT SÖRHÁZ Házias ízek Kézműves sörök Rendezvények Asztalfoglalás: +36 88 579 231 RENDEZVÉNY AJÁNLATKÉRÉS
rendezveny@hotelhistoria.hu
210873
HISTORIA HANGVILLA