Ki mit tud az egyetemen
Jó mutatókkal rendelkeznek
MT n Tizennyolc produkció mutatkozott be nemrég a Pannon Egyetem aulájában az egyetemi Ki mit tudon, amelyet tizenkettedik alkalommal rendeztek meg. A fellépők közt volt standup, zenés, hangszeres és táncos produkció is, amelyeket az Sz. Csordás Éva vezette zsűri értékelt.
MT n A Veszprémi Törvényszék elnöke szerint tavaly csökkent az ügyérkezés a szabálysértési és a cégbírósági ügyszakokban illetve a végrehajtási ügyekben, azonban a peres ügyszakokban jelentősen nőtt az ügyérkezések száma. Folytatás a 12. oldalon.
V E S Z P R É M I 7
NAP MEGYEI InGYEnEs közélEtI hEtIlap
2017. MárcIus 30. XVIII. éVfolYaM 12. száM 2016. augusztus 25.
állásvadász Mellékletünk a 5–7. oldalon!
Bérfejlesztés az állami cégeknél
Emlékmű az 56-os srácoknak
MTI n Várhatóan áprilisban
OTTHON TER EMTÉS Mellékletünk a 8–9. oldalon!
Nőtt az építőipar termelése MTI n Januárban az
építőipari termelés volumene 18,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi alacsony bázist – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. 8. oldal.
Kövér László, Kontrát Károly és Forró zsolt avatta fel az emlékművet
Emlékművet avatott Kövér László, az Országgyűlés elnöke múlt héten Balatonfőkajáron. az 1956-os forradalom emlékhelyét március 21-én, Mansfeld Péter kivégzésének 58. évfordulóján adták át. fénye néhány napra felszakította a kommunizmus másoMansfeld Péter ma lenne 76 dik, immár több mint négy éves – emlékeztetett beszéévtizedes uralmának sötétjét, dében az Országgyűlés hogy aztán november 4-e elnöke. – Mansfeld Péter után még rettenetesebben, sorsában jelképesen Magyar- még reménytelenebb módon ország kommunizmus alatti zuhanjon rá az országra, sorsa tükröződik – fogalmabenne az 1959. március zott. Azt mondta: 1956. 21-én, az első bolsevista október 23-án az emberi puccs negyvenedik évforduméltóság dicsőséges forradal- lóján bitóra juttatott, mindmának és a nemzeti méltóság össze 18 esztendős magyar hősies szabadságharcának fiatal, Mansfeld Péter életére. Mátyus taMás
Fotó: Mátyus
Mansfeld Péter kínjai hosszú percekig tartottak, Magyarország szenvedései 1956 után még hosszú évtizedekig nyúltak, ám éppen Mansfeld és sorstársai áldozatának köszönhetően Magyarország megőrizhette lelkét, ami a legnagyobb történelmi gyötrelmek után is mindig képes volt újjászületni, s ezzel mindig utat
nyitni az ország feltámadásához is – tette hozzá Kövér László. Az Igaz Lajos tervei alapján készült emlékművet, amelyben a kopjafa Horváth Lajos munkája, az Országgyűlés elnöke Kontrát Károlylyal, a térség országgyűlési képviselőjével és Forró Zsolt polgármesterrel közösen avatta fel.
a helyi iskolások is műsort adtak
Fotó: Mátyus
A Veszprémi 7 Nap optikai partnere. 457938
kapják meg a megemelt fizetést az állami cégeknél dolgozók, januárig visszamenőleg – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten. 5. oldal.
EMÜVEGLENCSE Z S Ő D E T É T Ö S E FÉNYR KERETTEL G E V Ü M E Z S I D N E AJÁNDÉK TR -ért már 39.500 Ft ől április 30-ig, Az akció március 15-t ig tart. illetve a készlet erejé klődjön üzletünkben! A részletekről érde kártya elfogadó hely. ri nztá gpé szsé Egé
Veszprém, Szabadság tér 6. Telefon: 88/578-720 Nyitva: H.–P. 8.30–17.30-ig, Szo. 9–12-ig