Veszprémi 7 Nap Plusz - 2017. 01. 19.

Page 1

Két film is készült a tavalyi fesztiválról

A férfi kézilabda negyven évéről

MT n Bemutatták a tavalyi VeszprémFest koncertfilmjeit év elején a

DI n Építők SK VÁÉV néven 1977. január 4-én alakult meg a

Hangvillában. Idén két alkotás is készült – a szokásos koncertfilm mellett Diego el Cigala és Omara Portuondo fellépéséről –, amelyek Mészáros Zoltán főszervező (képünkön) szerint látványosabbak lettek az eddigieknél.

V E S Z P R É M I 7

NAP

Telekom Veszprém jogelődje. Erre emlékeztek az alapítók múlt szombaton. Minden innen indult el – utalt az egyesület megalapítására Hajnal Csaba (képünkön), aki 39 év és két hónapon át ügyvezetőként irányította a klubot.

Sokan voltak a Balaton jegén a fagyos januári hétvégén

MEGYEI INGYENES KÖZÉLETI HETILAP

2017. JANUÁR 19. XVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

karrier

2016. AUGUSZTUS 25.

a Veszprémi 7 Nap Plusszal

Szentmise a börtönben MT n Ünnepi szentmisét

tartott vízkereszt alkalmából a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben dr. Márfi Gyula érsek. A szentmisét a Veszprémi Főegyházmegye érseke Zsebe Attila börtönlelkésszel és Lendvai-Frikkel Attila egyházi segítővel mutatta be a fogvatartottak részére az intézet megújult kápolnájában. Az istentisztelet kezdetén dr. Márfi Gyula megáldotta a felújított kápolnát, amelyet a fogvatartottak által készített üvegablakok díszítenek, sőt egyikük Jézus születése címmel olajfestményt is készített a kápolnába.

MT n A rég nem látott hideg időben vastagra hízott a Balaton jege, így sokan rámerészkedtek az elmúlt hétvégén.

Ahogy fotónkon látszik, Balatonalmádiban is telt ház volt a tó jegén, azonban mielőtt a befagyott Balatonra lépnénk, minden esetben győződjünk meg arról, hogy megfelelő minőségű jég vár minket a tavon! Fotó: Zwicker

Csúcsra jár a síszezon Eplényben MT n Több mint hat kilomé-

teren lehet már síelni a 33 napja nyitva tartó eplényi síaránéban – közölte az üzemeltető cég vezetője múlt héten lapunkkal. Ebele Bálint elmondta: a szezonban eddig összesen 118 000 köbméter

technikai havat gyártottak, egy pálya kivételével az összes sípályán lehet síelni összesen 6,1 kilométer hosszúságban, amelyből 4 kilométer ki is van világítva este. Üzemel a négyüléses sífelvonó, a három tanulópá-

lya és a csákányos felvonók is. A négyüléses sífelvonó, a három csákányos lift, valamint az oktatóliftek teljes kapacitása 7350 fő óránként. A síarénában múlt hétvégén Snow Dayt is tartottak, ahol hószobrászkodni is lehetett.

Veszprém, Szabadság tér 6.

• Tel.: 88/578-720

www.facebook.com/optika.thalia

Az akció január 1–31-ig tart, a részletekről érdeklődjön üzletünkben! *Szemüvegkészítés esetén.

434686

t a l á g s z Szemvi ap!* n minden


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Veszprémi 7 Nap Plusz - 2017. 01. 19. by szuperinfo - Issuu