2019. február 1. • VII. évfolyam, 4. szám
várpalotai hírek Ingyenes városi közéleti lap
KRÓNIKA
A mezőgazdaság lehetőségei
A MAR ATON L APCSOPORT TAGJA
Évente olvassák le a vízmérőt Sajtótájékoztatón jelentette be a fontos változtatást a Bakonykarszt Zrt.
5. oldal
300 millió forintos felújítás
Bátor Árpád tartott izgalmas előadást a Loncsosi esték programsorozat keretein belül 2. oldal
KULTÚRA
Különleges zenei csemege
Idén három alkalommal is ingyenes koncertet ad Várpalotán a Mendelssohn Kamarazenekar 16. oldal
SPORT
A legjobbak között a Bartos diákjai A két beruházást együtt adták át a dolgozóknak és a nagyközönségnek. Modern környezetben folyhat a munka
Átadták a Térségi Népjóléti Gondozási Központ (TNGK) és a várpalotai fogorvosi rendelők felújított épületét a Mártírok útja 1. szám alatt.
ben. A teljes beruházás összege több mint 300 millió forint, amelynek közel harmadát az önkormányzat önerőből biztosította. Várpalota a két megvalósult projekttel nagyot léAz épület renoválásán túl a korszerűbb, otthonosabb kö- pett előre, hangsúlyozta az felszereltség, valamint a bú- rülmények között folyhat a átadáson Kontrát Károly, torzat is megújult. Mostantól munka mindkét intézmény- térségünk országgyűlési kép-
viselője. Campanari-Tala bér Márta, Várpalota polgármestere reményét fejezte ki, hogy a felújítás és korszerűsítés az ellátottak, az ellátásokat igénybe vevők és az intézményben dolgozók hasznára válik. (Teljes cikkünk a 3. oldalon.)
Kiválóan szerepeltek az országos asztalitenisz diák olimpiai döntőben a fiatalok 15. oldal
F I X , H O S S Z Ú T Á V Ú M U N K A H E LY E K INGYENES SZERZŐDÉSES JÁRATOK
a Készenléti lakótelepről – Inotáról – Várpalotáról, Berhidáról, Pétfürdőről és a környező településekről
• OPERÁTOROKAT • KÉZI ÖSSZESZERELŐKET • FORRASZTÓKAT • GÉPKEZELŐKET • KÉZI ANYAGMOZGATÓKAT
TARGONCAVEZETŐKET keresünk AZONNALI kezdéssel Női és férfi munkavállalók jelentkezését egyaránt várjuk!
FÉMIPARI MUNKAKÖRÖK CNC-gépkezelőket, esztergályosokat, lakatosokat, gépbeállítókat, felületkezelőket és egyéb fémipari szakmával rendelkező munkatársakat is keresünk! A következő tájékoztató (regisztráció és tesztírás) időpontja és helyszíne: Várpalota – Jó Szerencsét Művelődési Központ 2019. február 5. (kedd) 9 óra
254140
BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT
M-K. R. Sz.: 3440/2001; M-m Ny. Sz.: 1237/2001., 5448/2008.; A. Ny. Sz.: NAIH 73314/2014.; NAIH-85575/2015.
2, 3 ÉS FOLYAMATOS MŰSZAKRENDBE