Várpalotai Hírek - 2018. 10. 05.

Page 1

2018. október 5. • VI. évfolyam, 37. szám

várpalotai hírek Ingyenes városi közéleti lap

KRÓNIKA

Gálával ünnepelt a 45 éves óvoda

A MAR ATON L APCSOPORT TAGJA

Színház, zene, kultúraszervezés Beszélgetés Likó Marcell-lel, a Vad Fruttik zenekar várpalotai születésű frontemberével

5. oldal

Szent Mihály ünnepe Inotán

A művelődési központban tartott gálán volt és jelenlegi óvodások is színpadra léptek 3. oldal

KULTÚRA

Koncert a zene világnapján

A Tinódi Kamarakórus idén is koncertet adott október 1-jén a Thury-várban 10. oldal

SPORT

Várvölgyi Futam szeles időben A Kőris zenekar és a Cserregő Néptáncegyüttes vezette felvonuláshoz sokan csatlakoztak a falubeliek közül is

Mesejáték, őshonos kutyafajták bemutatója, főzőverseny és színpadi produkciók is szórakoztatták Inotán a Szent Mihály-napi forgatag látogatóit.

szerepet játszó Szent Mihály napját. A Búcsú téren már szombaton kora délelőtt nagy volt a sürgés-forgás, hiszen a sátrak mellett az idén is meghirdetett főzőverseny A szüreti felvonulás köré osztályt megszólítva igyek- magyaros ételei készültek. épült rendezvény immár ha- szik feleleveníteni a népi haDélután aztán következett gyományosan minden kor- gyományokban oly fontos a hagyományos, Inotát bejá-

Szívünk egészsége a tét

ró szüreti felvonulás a Kőris Zenekar és a Cserregő Néptáncegyüttes tagjainak vezetésével, majd a Búcsú téren őshonos kutyafajták bemutatóját láthatta a közönség, a színpadon pedig egymást váltották a fellépők. (Részletek a 3. oldalon.)

Több távon és korcsoportban is versengtek a sportolók a terepfutó-versenyen 19. oldal

F I X , H O S S Z Ú TÁV Ú M U N K A H E LY E K INGYENES, SZERZŐDÉSES JÁRATOK

a Készenléti lakótelepről – Inotáról – Várpalotáról, Berhidáról, Pétfürdőről és a környező településekről

2, 3 és folyamatos műszakos munkarendbe

Betanított munkásokat

operátorokat, kézi összeszerelőket, forrasztókat, gépkezelőket, kézi anyagmozgatókat (SMT gépkezelőket napi 12 órás munkaidőbe)

Targoncavezetőket keresünk AZONNALI kezdéssel Női és férfi munkavállalók jelentkezését egyaránt várjuk! Dr. Simon Attila főorvos tartott előadást a rendezvényen A hazánkban is igen gyakori szív- és érrendszeri megbetegedések mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszereiről beszélt az érdeklődőknek a

szív világnapja alkalmából tartott rendezvényen a Thury-várban dr. Simon Attila, a Balatonfüredi Állami Szívkórház főorvosa. (Cikkünk a 8. oldalon.)

Kezdő alapbérek: 177–249 000 Ft/hó kiemelt pótlékrendszer, étkezési támogatás, prémium, cafeteria, 13. havi juttatás, gyermekek iskolakezdési támogatása

Jelentkezz még ma!

Időpont-egyeztetésre hívj minket, vagy küldj egy SMS-t, és visszahívunk: 88/400-453; 20/929-2430, vagy küldd el önéletrajzodat e-mailben: manatwork@manatwork.hu, vagy keress fel minket személyesen: Veszprém, Ady E. u. 3. – a belvárosi körforgalomnál

215179

Áru-összekészítőket, Targoncavezetőket

M-K. R. Sz.: 3440/2001; M-m Ny. Sz.: 1237/2001., 5448/2008.; A. Ny. Sz.: NAIH 73314/2014.; NAIH-85575/2015.

1 műszakos munkarendbe


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Várpalotai Hírek - 2018. 10. 05. by szuperinfo - Issuu