Veszprémi 7 Nap - 2017. 12. 21.

Page 1

Fényes ünnep számunkra a karácsony

Kultúráról és munkásszállóról

LP n Niederhoffer Zoltán és felesége a huszonharmadik évét tölti már a veszprémi református gyülekezetnél, ahová 1995. szeptember 1-jével választották meg őket lelkésznek. Napi lelkészi munkájuk mellett olyan eredményeket is sikerült elérniük, mint a nagytemplom, a gyülekezeti ház teljes felújítása és a Haszkovó úton egy új templom megépítése. 15. oldal

MT n Decemberi rendes ülésén döntött a közgyűlés az Európa Kulturális Fővárosa pályázat beadásáról és a Mendelssohn Kamarazenekar hivatásos zenekarrá alakulásáról is, lapzártánkkor pedig rendkívüli ülésen szavaztak a képviselők a Pápai útra tervezett munkásszálló ügyében. 6–7. oldal

V E S Z P R É M I

Boldog karácsonyt kívánunk olvasóinknak!

7

NAP Ingyenes városI közéletI hetIlap

2017. december 21. XXIII. évfolyam 50. szám

ADVENT Mellékletünk a 19. oldalon!

Felgyúlt az öröm harmadik lángja MT n Advent harmadik szombatján az öröm gyertyáját gyújtotta meg Brányi Mária alpolgármester és Nagy Károly apátkanonok. Köszöntőjük előtt Halas Adelaida színművész mondott verset. 19. oldal

MT n Boldog, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kíván olvasóinknak Veszprém Város önkor-

mányzatának képviselő-testülete – fotónkon balról jobbra: dr. Mohos Gábor jegyző, Gerstmár Ferenc, Némethné Károlyi Jolán, dr. Strenner Zoltán, Hegedűs Barbara, Halmay György, Ovádi Péter, Forgóné Kelemen Judit, Hartmann Ferenc, Brányi Mária, Katanics Sándor, Csermák Zoltán, Porga Gyula, Czaun János, Némedi Lajos, Takács László, Stigelmaier Józsefné, Baumgartner Lajos és Tóth Györgyi – valamint a Veszprémi 7 Nap szerkesztősége. Lapunk legközelebbi száma január 11-én, a megszokott módon, csütörtökön jelenik meg. Fotó: Mátyus

Sikeres volt a konzultáció

Elmélkedés karácsony előtt MT n Veres András győri megyéspüspök és Ittzés János nyugalmazott evangélikus püspök tartott elmélkedést a Padányi Katolikus Iskolában múlt héten a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége veszprémi csoportjának rendezvényén. 19. oldal

MT n A Soros-tervről szóló

nemzeti konzultáció minden idők legsikeresebb konzultációja volt – emelte ki a Fidesz választókerületi elnöke múlt heti veszprémi sajtótájékoztatóján. Ovádi Péter azt mondta: a részvétel minden eddigi rekordot megdöntött, több mint 2,3 millió ember töltötte ki a konzultációs ívet. Összesen 2 millió 349 ezer 991 ívet töltöttek ki, amiből 2 millió 171 ezer 500 postai úton, 178 ezer 491 pedig interneten érkezett. Folytatás a 2. oldalon.

A megyei közgyűlésről MT n A megyei önkormányzat megalakulására emlékeztek pénteken a megyeháza Szent István-termében, ahol dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az 1990-ben megalakult megyei közgyűlés egyik alelnöke köszöntötte a megjelenteket. Azt mondta: Kiváló politikai viták születtek a megyei közgyűlés első négy esztendejében, egy teljesen sajátos, új helyzetben. Hozzátette: akkor a humort sem nélkülöző megyei közgyűlés volt. Folytatás a 2. oldalon.

Elhagytad a fülbEvalód? | folyton Elszakad a láncod? | vagy EgyszErűEn csak mEguntad?

Gyűjtsd össze és cseréld trendi ékszer rre:

törtarany-beszámítás 12 900 Ft

White Gold Ékszerüzlet Veszprém, Jutasi út 18/a (Kis Spar)

543850

ha helyette minden grammért új ékszert vásárolsz.

Kövess minket: facebook.com/whitegoldekszershop www.aranybirodalom.hu


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Veszprémi 7 Nap - 2017. 12. 21. by szuperinfo - Issuu