FORRÁS HÉVÍZI
2017. március 8. • VI. évfolyam 5. szám
HÉVÍZ VÁROS LAPJA • A MARATON LAPCSOPORT TAGJA
„Jó Hévízen gimnazistának lenni” Horváth Balázs képviseli a várost egy öt országra kiterjedő nemzetközi projektben
Fűtésre megy az elfolyó meleg víz Bruttó 500 millió forintos beruházással a gyógytóból elfolyó meleg víz hasznosításával oldják meg a kórház és a fürdő épületeinek fűtését. Erről is tárgyalt legutóbbi ülésén a képviselő-testület. Elhangzott: a város a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórházzal konzorciumban pályázott és nyert. A kö zelmúltban már a támogatási szerződést is megkötötték, az elnyert ös�szeg a beruházás teljes költségét fedezi. (Beszámolónk a 4. oldalon.)
Megújulhat a Széchenyi utca
Ilyen lesz Hévíz főutcája a tervek szerint…
A TARTALOMBÓL
Aranytoll
Így néz ki a Széchenyi utca jelenleg…
Biztonságban Egy bibós diák írásait jutalmazta Aranytoll-díjjal a megyei napilap. Tar Júlia a Zalai Hírlap által meghirdetett SÉTA programra küldte el írásait, s végül a szerkesztőség őt találta a legjobbnak. 7. oldal
8. oldal
Akár már a jövő nyárra megszépülhet a Széchenyi utca. A mintegy 800–850 millió forintra becsült beruházás keretében a tervek szerint kiszélesítik és újraburkolják az úttestet, a járdát, árnyékot adó zöldfelületet alakítanak ki, és kicserélik a mélyben futó, elöregedett közművezetékeket is. A fejlesztés – várhatóan – 3–4 hónapja alatt mindez komoly áldozatokat követel
majd az itt élőktől és pihenőktől, hiszen lesznek időszakok, amikor a teljes utcát le kell zárni, a jutalmuk azonban egy, a főszezonra megszépülő főutca lesz, ahol a gyalogosok és az autósok számára s kerekesszékkel is kényelmesebb lesz a közlekedés, sőt, egy új, 50–80 férőhelyes parkolóval is gazdagodik a város. A részleteket Papp Gábor polgármester ismerteti a 3. oldalon.
Gyógyító szakmákkal ismerkedtek
Eredményes évet zárt az alsópáhoki polgárőr-egyesület, amelynek tagjai már több mint egy éve Hévízen is szolgálatot teljesítenek. Az elmúlt évben összesen 237 napon voltak jelen a városban. (Továbbiak a 9. oldalon.)
Inspirációt adtak a városnak
Négy országból érkeztek fiatalok a közelmúltban Hévízre egy nemzetközi projekt keretében. A kétnapos workshop központi témája a városrehabilitáció volt. (Egyebek az 5. oldalon.)
A pályaválasztást segítő látogatást szervezett általános iskolás diákoknak a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Szent András Reumakórházba. A cél az volt, hogy felhívják a fiatalok figyelmét: az egészségügy tárt karokkal várja őket. (Részletek a 7. oldalon.)