Pécs 2020.11.20

Page 1

Grátisz

XXIV. évfolyam, 31. szám

BARANYA MEGYEI INGYENES, INFORMÁCIÓS ÉS HIRDETÉSI LAP

2020. november 20., péntek

Ez év végétől alapjaiban változik meg az OKJ-rendszer, érdemes tájékozódni a témában

Igény van a rugalmas időbeosztású képzésekre A felnőttképzés nem csupán azért volt népszerű az elmúlt években, mert lehetővé tette az esti vagy hétvégi tanulási alkalmakat, így adva lehetőséget rá, hogy a dolgozó ne hiányozzon a munkahelyéről, hanem azért is, mert a résztvevő maga választhatta meg többek közt a képzés formáját is. Ám 2020. szeptember 1-től a legtöbb OKJ-s szakmát csak iskolai rendszerű képzésben, azon belül pedig csak nappali vagy esti tagozaton lehet

majd megszerezni, minimum két év alatt. Idén az Országos Képzési Jegyzéket a Szakmajegyzék váltotta fel, mely mindössze 174 alapszakmát tartalmaz. Ezen felül 73 részszakképzést lehet majd tanulni tanfolyami formában. A változás keretében több népszerű szakma teljesen kikerült a jegyzékből, több pedig csak iskolarendszerű képzésben, 2–5 év alatt lesz majd megszerezhető. A cégek a jelenlegi feltételek Népszerű a kozmetikus szakma

és szabályozás mellett már csak 2020. december 31-ig indíthatnak újabb csoportot, és azokat is legkésőbb 2022 év végéig le kell zárniuk. További változás, hogy a képzések végén mindenki csak államilag akkreditált, független vizsgaközpontokban szerezheti meg majd az oklevelét. Ám fontos tudni, a megszerzett szakmai végzettségek nem vesznek el, ugyanolyan teljes értékű bizonyítványnak számítanak a szakképzés változásai után is.

RAFTING OPTIKA

Szőnyegtisztítás

akár háztól házig!

Vállaljuk nagy teljesítményű jesítményű y porológéppel darabszőnyegénekk portalanítását, atkamentesítését és szakszerű tisztítását.

Egyedülálló szemvizsgálat a Rafting Optikában, mely rejtett problémákat is kiszűr, most TÉRÍTÉSMENTESEN. Egy olyan világszínvonalú, multifunkciós diagnosztikai eszközzel bővült a gépparkunk, mellyel 8 különböző vizsgálati módot érünk el, mindössze 90 másodperc alatt. Olyan szembetegségek szűrése is lehetővé válik, amelyek a hagyományos látásvizsgálat során nem kimutathatóak. Fontos megjegyeznem, hogy ezek között van a magas szemnyomás (Glaucoma) is, mely az esetek 90 százalékában nem jár semmilyen tünettel. A szeme egészsége és látása megóvása érdekében jöjjön el hozzánk! Kérjen időpontot telefonon vagy a ho honlapunkon.

MEGHOSSZABBÍTVA 2020. NOVEMBER 30-IG

50%

-os

KEDVE

érvényes! zletünkben ü s e z s s ö az * az akció es!

érvény komplett szemüveg készítése esetén és Ft, 000 50 e rték mé ális xim ma onható, a Az akció más akciókkal nem összev Pécs, Megyeri út. 76. (Pláza) Tel.: +36-72/769-122

www.raftingoptika.hu Pécs,Pécsvárad,CitromDózsau. 2-6.Gy. u.3.

MEGÚJULT HONLAPUNKON a nap bármely szakaszában be tud jelentkezni vizsgálatra!

PLUSZ MOSODAI SZOLGÁLTATÁS!

06-20/969-3933

FELNŐTTKÉPZÉS „P.OK” MEI Alapítva: 1980

E-000203/2014

FIGYELEM! MÁR CSAK DECEMBER 31-ÉIG VAN ESÉLY JELENTKEZNI, CSATLAKOZNI AZ ÁLLAMILAG ELISMERT OKJ-S KÉPZÉSEKRE!

SELENC ZMÉNY l 1. 01-tő 2020. 1 ió c ! k a rt z ta *A 1. 30-ig 2020. 1

Szerencsére azok, akik iskolarendszerben szeretnének szakmát tanulni, ahogy eddig, úgy 2021. januárjától is az első két szakmához ingyen juthatnak majd hozzá, ezeket a képzéseket 2-3 év alatt kell majd abszolválni. Érdemes tehát minél előbb jelentkezni a kiszemelt képzésekre, mert a hamarosan életbe lépő változások miatt jelentősen megnövekedett az igény a felnőttképzésben rövidebb idő alatt elvégezhető tanfolyamok iránt.

Tel.: +36-72/216-299 Tel.: +36-20/800-1200

GYÓGYMASSZŐR; ÉLELMEZÉSVEZETŐ; ÓVODAI DAJKA; BOLTVEZETŐ; ÉLELMISZER-, VEGYIÁRU-ELADÓ; ÉKSZERBECSÜS; MŰTÁRGYBECSÜS; FESTMÉNYBECSÜS; SZAKÁCS; DIÉTÁS SZAKÁCS; ARANYKALÁSZOS GAZDA; TARGONCAVEZETŐ, EMELŐGÉP-KEZELŐ, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELŐ ÉS GÉPKEZELŐ SZAKMAIRÁNYOKBAN TB-ÜGYINTÉZŐ; GYÓGYSZERKIADÓ SZAKASSZISZTENS; SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ; KONYHAI KISEGÍTŐ; VENDÉGLÁTÓ ELADÓ; HÁZI BETEGÁPOLÓ ÉS PÉNZTÁRGÉPKEZELŐ TANÚSÍTVÁNYT ADÓ KÉPZÉSEK

Jelentkezhet:

www.prosperitasok.hu; www.okjkepzespecs.hu; Facebookon; pok.mei@gmail.com 7621 Pécs, Rákóczi út 55. fsz. 4. munkanapokon 10–18 óráig Gaál Zoltánné intézményvezető, szakmai vezető 30/288-4000 A magabiztosság alapja a biztos tudás, ami megsokszorozza az erőt!


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.