Page 1

Grátisz

XXIV. évfolyam, 30. szám

BARANYA MEGYEI INGYENES, INFORMÁCIÓS ÉS HIRDETÉSI LAP

2020. november 13., péntek

Rugalmasságra, együttműködésre, megértésre és empátiára van szüksége a tanároknak

Az iskolák felkészültek a digitális oktatásra Sokan várták, hogy a kormány újra elrendelje a digitális oktatást, és olyanok is vannak, akik az általános iskolákra is kiterjesztenék az intézkedést. Ez azonban több okból is megnehezítené a családok életét. A kisiskolások szülői felügyelet nélkül nem maradhatnak otthon, viszont ha otthonmaradásra kényszerülne a szülő, akkor még több ember állása kerülne veszélybe. Az iskolák már felkészültek a digitális oktatás újbóli bevezeté-

sére, így joggal várhatjuk, hogy ezúttal minden sokkal zökkenőmentesebben alakuljon. A ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának Neveléstudományi Intézete még tavasszal összegezte a pedagógusok tapasztalatait a távoktatással kapcsolatosan. Az adatokból kiderül, hogy a diákok 80 százalékát be tudták vonni az oktatásba. A legnépszerűbb megoldás a Facebook- és a Messenger-csoport, ezt követi az e-KRÉTA, az e-mailben kül- Otthon a laptop előtt

dött feladatok és a YouTube-videók, valamint a Google Classroom. A részletes diagramokból kiderül, hogy a kapcsolattartásra, motiválásra és a csoportmunkára a kitöltők szerint a legjobb megoldás a Facebook. A Google Classroom pedig a legjobban szabályozható felület a tanulás, mentorálás terén, s itt lehet a legegyszerűbben irányítani is a tanulást. Vannak családok, ahol több gyermek is tanul, sőt maga a szülő is laptopról dolgozik. Itt meg

RAFTING OPTIKA

Szőnyegtisztítás

akár háztól házig!

Vállaljuk nagy teljesítményű jesítményű y porológéppel darabszőnyegénekk portalanítását, atkamentesítését és szakszerű tisztítását.

Egyedülálló szemvizsgálat a Rafting Optikában, mely rejtett problémákat is kiszűr, most TÉRÍTÉSMENTESEN. Egy olyan világszínvonalú, multifunkciós diagnosztikai eszközzel bővült a gépparkunk, mellyel 8 különböző vizsgálati módot érünk el, mindössze 90 másodperc alatt. Olyan szembetegségek szűrése is lehetővé válik, amelyek a hagyományos látásvizsgálat során nem kimutathatóak. Fontos megjegyeznem, hogy ezek között van a magas szemnyomás (Glaucoma) is, mely az esetek 90 százalékában nem jár semmilyen tünettel. A szeme egészsége és látása megóvása érdekében jöjjön el hozzánk! Kérjen időpontot telefonon vagy a ho honlapunkon.

MEGHOSSZABBÍTVA 2020. NOVEMBER 30-IG

50%

-os

KEDVE

érvényes! zletünkben ü s e z s s ö az * az akció es!

érvény komplett szemüveg készítése esetén és Ft, 000 50 e rték mé ális xim ma onható, a Az akció más akciókkal nem összev Pécs, Megyeri út. 76. (Pláza) Tel.: +36-72/769-122

www.raftingoptika.hu Pécs,Pécsvárad,CitromDózsau. 2-6.Gy. u.3.

MEGÚJULT HONLAPUNKON a nap bármely szakaszában be tud jelentkezni vizsgálatra!

PLUSZ MOSODAI SZOLGÁLTATÁS!

06-20/969-3933

FELNŐTTKÉPZÉS „P.OK” MEI Alapítva: 1980 „P.OK” MEI | E-000203/2014

FIGYELEM! MÁR CSAK DECEMBER 31-ÉIG VAN ESÉLY JELENTKEZNI, CSATLAKOZNI AZ ÁLLAMILAG ELISMERT OKJ-S KÉPZÉSEKRE!

SELENC ZMÉNY l 1. 01-tő 2020. 1 ió c ! k a rt z ta *A 1. 30-ig 2020. 1

kellett találni azokat az időbeli megoldásokat, amelyek betartásával a gyerekek a tanári segítséget igénybe tudták venni. Rugalmasságra, együttműködésre, megértésre és sok-sok empátiára van szüksége a tanároknak. Fontos a motiváció is: ilyenkor még nagyobb kihívás adni (kapni), most abban kell segíteni a szülőknek, hogy ezt ők otthon érjék el a gyerekeiknél. Nincs kész „recept”. Talán ez jelenti a legnagyobb kihívást.

Tel.: +36-72/216-299 Tel.: +36-20/800-1200

GYÓGYMASSZŐR; ÉLELMEZÉSVEZETŐ; ÓVODAI DAJKA; BOLTVEZETŐ; ÉLELMISZER-, VEGYIÁRU-ELADÓ; ÉKSZERBECSÜS; MŰTÁRGYBECSÜS; FESTMÉNYBECSÜS; SZAKÁCS; DIÉTÁS SZAKÁCS; ARANYKALÁSZOS GAZDA TARGONCAVEZETŐ, EMELŐGÉP-KEZELŐ ÉS FÖLDMUNKAGÉP-KEZELŐ ÉS GÉPKEZELŐ SZAKMAIRÁNYOKBAN TB-ÜGYINTÉZŐ; GYÓGYSZERKIADÓ SZAKASSZISZTENS SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ KONYHAI KISEGÍTŐ; VENDÉGLÁTÓ ELADÓ HÁZI BETEGÁPOLÓ ÉS PÉNZTÁRGÉPKEZELŐ TANÚSÍTVÁNYT ADÓ KÉPZÉSEK

Jelentkezhet:

www.prosperitasok.hu; www.okjkepzespecs.hu; Facebookon; pok.mei@gmail.com 7621 Pécs, Rákóczi út 55. fsz. 4 munkanapokon 10–18 óráig Gaál Zoltánné intézményvezető, szakmai vezető 30/288-4000 A magabiztosság alapja a biztos tudás, ami megsokszorozza az erőt!


2

2020. NOVEMBER 13., PÉNTEK

KULTÚRA

Nehéz hónap jön a kultúrában, minden műfajt száműztek egy hónapra a világhálóra

Sztárok sora marad most távol a pódiumtól A kultúra kapott egy újabb mélyütést. Színházi premierek, rangos jazz, rock és szimfonikus koncertek, sztárelőadók pécsi fellépései kerülnek ismét végleg, vagy átmenetileg a süllyesztőbe. Tulajdonképpen csak az internet marad efféle kikapcsolódásra. Még a mozik sem várhatnak kiskapura, egy hónapig minden intézmény zárva lesz a közönség számára, és kulturális rendezvényeket sem szerveznek. Minden fronton közkedvelt sztárok fellépéseit kell visszamondani. Nem jön többek között a Kodály Központba koncertezni Baráti Kristóf hegedűművész, Bogányi Gergely zongoraművész, Szarka Tamás és zenekara, s nem fog a tervezett időben itt zongorázni Rán-

ki Dezső és Boros Misi sem. A Pannon Filharmonikusoknak több ifjúsági és felnőtt hangversenyét elhalasztják. A Pécsi Nemzeti Színházban pedig elmarad a jövő hétvégére tervezett két új bemutató, a Kőmíves Kelemen rockmusical nagyszínházi és az Error színjáték kamaratermi premiere. A múzeumok is egy hónapos szünetet hirdettek, de a legfájóbb pont, hogy a mozik is bezárnak. Zsolnay Negyedben két jazzkoncert marad el, nem jön a Kowalsky meg a Vega, továbbá a Muzsikás együttes sem, és bezár mindenféle tér. Mi marad hát? Nos a ZsÖK az időszakos kiállítások kapcsán videókat és online tartalmakat készít és a szervezők megvizsgálják A Pannon Filharmonikusok korábbi koncertfelvételekkel készül

annak lehetőségét is, hogy esetleg kültérről látható alkotásokat is közzétegyenek. Az első online közvetítés a Zsolnay Színház Reloaded * Háy János: A lány, aki hozott lélekből dolgozott című darab streamelése lesz. Most minden kultúrát az interneten kell keresni. A Pannon Filharmonikusok korábban is feltett régebbi koncertfelvételeket a honlapjára, erre várhatóan most is sor kerül. De főként a filmezős streaming-szolgáltatásokat ajánljuk, ahol mintegy kétezer forintos havidíjért régi és új mozifilmekből sorozatokból válogathatunk. A Cinema Go-t külön kiemelnénk, mert itt díjnyertes művészfilmeket, a nagy fesztiválok bemutatóit láthatjuk.

PROGRAMAJÁNLÓ NOVEMBER 13., PÉNTEK C I V I L KÖZÖ S SÉG E K H Á Z A (Szent István tér 17.): Szakácsné Kozári Piroska festőművész: „Szeretett szülővárosom” című kiállítása. Megtekinthető 2020. november 30-ig, programoktól függően, hétköznapokon 9.00– 16.00 óra között. NOVEMBER 14., SZOMBAT KODÁLY KÖZPONT (Breuer Marcell sétány 4.): Pannon Filharmonikusok: Csigaház – „Lélekből faragva”. 3–8 éveseknek szóló interaktív, kamarazenei foglalkozás, ahol a hangszerek is kipróbálhatóak! Művek csellókra. Baloghné Révész Lívia – gordonka, Szakács Viktória – gordonka, Ullén Judit – gordonka, Kövi Arthur Bálint – gordonka, Kiss Szabolcs – Csigabá, Szendrői Zsuzsanna – Csigaanyó. Csigaanyó és Csigabá (15.30 és 17.00). PÉCSI KULTURÁLIS KÖZPONT (Dr. Veress E. u. 6.): X. JátsszMa Társasjáték Kiállítás és Vásár a Pécsi Kulturális Központban. Jubileumához érkezett a pécsi társasjátékos rendezvény!!! Méltó módon igyekszünk megünnepelni... társasjátékkal :) (szo-v: 10.00–18.00). NOVEMBER 15., VASÁRNAP CELLA SEPTICHORA LÁTOGATÓKÖZPONT (Szent István tér): Világörökségi séták. Fedezze fel az 1600 éves, festett ókeresztény sírkamrák titkait idegenvezető segítségével. A pécsi belváros szívében, a világörökségi helyszíneken egy ősi világba, Pécs római kori elődjébe, Sopianea-ba érkezik a látogató. Itt találhatók a 2000 óta UNESCO világörökségi védettséget élvező, valamint a hungarikumként is elismert, IV. századi ókeresztény sírok és sírkamrák. Az ókeresztény sírépítmények tucatnyi földalatti sírkamrája több mint 1600 évig pihent a felszín alatt. Páratlanul különleges föld alatti világ várja a látogatókat, akik változa-

tos alaprajzú sírkamrák, sírépítmények között bolyonghatnak. Ezek egy része festett, belső terük bibliai jelenetekkel és ókeresztény szimbólumokkal díszített, ami tovább növeli az emlék egyediségét, egyetemes kulturális értékét (11.00). PI T Y PA N G TÁ N C I S KO L A (Perczel M. u. 4.): Könyvbemutató és Fotókiállítás. Czank Lívia bemutatja a Szép, zárt világ – Az első balettlépésektől a színpadig c. könyvét Pécsen, a Pitypang Tánciskolában. A könyvet a helyszínen lehet megvásárolni és dedikáltatni a szerzővel, akárcsak az operaházi balettművészekről írt, A függöny mögött – A balett titkos világa c. kötetét is. Az eseményen egy különleges fotókiállítás is megtekinthető lesz a szerző, egyben fotóművész balettnövendékekről készült válogatott képeiből, valamint találkozhattok a Pécsi Balett táncművészével, Szendrey Rebekával is, aki a Szép, zárt világban végzős hallgatóként szerepel. Rebekával a növendék évekről fogunk beszélgetni az eseményen. A helyszín korlátozott befogadóképessége miatt előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a livia.czank@gmail. com e-mail-címen lehet (15.00). NOVEMBER 16., HÉTFŐ TUDÁSKÖZPONT (Universitas u. 2/A.): A nagy zeneszerzők figyelnek – Zenélő kiállítás. „A nagy zeneszerzők figyelnek” címmel, zenélő kamara-kiállítás látható, hallható a Zeneműtárban. Látogatóink a nagy zeneszerzők portréinak megtekintésén túl egy-egy ismert zeneműbe is belehallgathatnak okostelefonjuk segítségével. Szeretettel várunk mindenkit hétfőtől szombatig 10.00–18.00 óra között a Tudásközpont IV. emeletén.


2020. NOVEMBER 13., PÉNTEK

GASZTRONÓMIA

3

Viszonylag egyszerűen feldolgozható a rengeteg vitamint és rostot tartalmazó gyümölcs

Kedvelt őszi édesség az ízletes birsalmasajt A birsalma igazi vitaminforrás az őszi-téli hónapokban. Gazdag A-, B1-, B2-, C-, E- és P-vitaminban, valamint ásványi anyagokban. Almasavat és csersavat is tartalmaz. A gyümölcsök közül a birsnek a legmagasabb a pektintartalma, mely az emberi szervezet számára igen fontos, értékes rost. Szintén egyedülálló a P-vitamin-tartalma, ami megelőzi vagy segíti a skorbut, illetve a vérzékenység gyógyulását és a koleszterinszintet is szabályozza. Emellett erősíti az immunrendszert, elősegíti az emésztést és a szervezet méregtelenítését. A birs azon kevés gyümölcsök egyike, amelyik nyersen nem fogyasztható – kemény a gyümölcshúsa, és csersavtartalmának köszönhetően fanyar –, ám télire lekvárt, befőttet vagy akár „sajtot” is készíthetünk belőle. A megmosott, magháztól megtisztított, feldarabolt birsalmát héjastól bő vízben kell megfőzni, majd a főzővíz nélkül átturmixolni. Ezután folytonos keverés közben sűrűsödésig kell főzni. Ha már kellően sűrű, pépes, akkor fűszerezzük. A gyümölcscsel egyenlő mennyiségű cukrot, fahéjat, citrom- és narancshéjat, szegfűszeget is lehet bele

Kompótba, befőttbe is kerülhet, de a legfinomabb belőle készült csemege a gyümölcsíz, a birsalmasajt

keverni, és ezzel együtt még 15 percig főzni. A kész masszához gyakran adnak apróra vágott dióbelet vagy mogyorót is ízlés szerint. Ezután tűzálló tálba, edénybe kell önteni. Az így előkészített

sajtot száraz, hűvös helyen, szobahőmérsékleten hagyjuk szilárdulni legalább 2-3 napon át. Az elkészült birsalmasajtot csak úgy magában, édességként is fogyaszthatjuk, de akár sült

szárnyasok mellé köretként is kínálhatjuk. Vagy akár adventkor sütemények tésztájába és töltelékébe is felhasználhatjuk a sajtdarabokat. Különböző formájú süteményszaggatókkal is feldara-

bolhatjuk a megdermedt birsalmasajtot, mely így akár kézműves karácsonyi ajándéknak is kiváló lehet. Csomagoljuk be őket szép papírba, s adjuk oda szeretteinknek.

Telefon: Tele efo on: 006-70/773-5919 6-70 67 //773 7 -5919 | cc17 cc1789kft@gmail.com | www.facebook.com/CaflischCafe/

Pécs, Király utca 32. P

A

süti házhoz megy!

Rendelj szelet sütiket minden nap 15 óráig! HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK MINDEN NAP 17–20 ÓRA KÖZÖT T.

+36-20/993-3572

--es telefonszámon l f á vagy a Facebookon b k a Caflisch Cukrászda oldalon.

TORTARENDELÉS házhoz sz állítá ss al és előre ndeléssel! A NAP BÁRMELY EGYEZTETETT IDŐPONTJÁBAN KISZÁLLÍTJUK!


4

2020. NOVEMBER 13., PÉNTEK

EGÉSZSÉG

A legértékesebb kenyérliszt a teljes kiőrlésű, amely a búzaszemek egészét tartalmazza

Egészséges, finom kenyér készülhet otthon Az utóbbi időszakban megnőtt az érdeklődés a házi kenyérsütés iránt, ami nem véletlen, hiszen a házi kenyér egészségesebb, mint a bolti, mert biztosan tartósítószer- és egyéb adalékanyag-mentes. Élettani szempontból előnyösebb olyant választani, amely teljes kiőrlésű lisztből készült. A legértékesebb kenyérliszt valóban a teljes kiőrlésű, mely a búzaszemek egészét tartalmazza. A magbél mellett a csírát és a maghéjat is megőrlik, ezzel rostban és vitaminokban gazdag liszt jön létre. A teljes kiőrlésű lisztből készült termék hasznos élelmi rostokat, vitaminokat, ásványi anyagokat – köztük E-vitamint, B-vitamint, káliumot, kalciumot, magnéziumot és foszfort – tartalmaz. A cukorbetegség, a szívbetegség kialakulását megelőzi, a rák kockázatát csökkenti, ahogyan a koleszterinszintet és a vérnyomást is. Kevesebb mennyiségtől is jóllakunk, ez a kenyér azonban nem tárolható túl sokáig. A jó házi kenyérnek, mint ahogy minden kelt tésztás ételnek a titka a dagasztás és a kelesztés. A porból készült élesztőt elég, ha a tésztába keverjük

Közös program, közös élmény, a család minden tagja kiveheti részét a házi kenyérsütésből

és úgy dagasztjuk, de ha friss élesztővel dolgozunk, futtassuk fel egy kis cukros langyos vízben vagy tejben, úgy hamarabb megkel. A legfontosabb szabály, hogy minél tovább dagasztjuk, an-

nál ruganyosabb lesz a kenyér. Ezután következik az úgynevezett ujjteszt. A hüvelykujjunkkal nyomjuk be a tésztát, ha viszszaugrik, akkor kezdhetjük keleszteni. Tegyük egy műanyag edénybe, és takarjuk le tiszta

konyharuhával. Egy óra elteltével vegyük ki a megkelt tésztát, nyújtsuk ki, lazítsuk, formáljuk belőle a kívánt alakzatot. Ezután kelesszük még egy órát meleg helyen, letakarva. A tetejét szórjuk meg liszttel, vagdaljuk be, majd

süssük meg. Ha tökéletesen ropogós héjat szeretnénk, öntsünk egy bögre vizet a sütőbe. Fél óra után vegyük ki, és hagyjuk hűlni. Ha a kenyér alját megkopogtatva tompán kongó hangot hallunk, a kenyerünk tökéletes.

EBÉD-HÁZHOZSZÁLLÍTÁS Pécs és Komló belterületén és vonzáskörzetében! Tel.: 06-20/338-6557. rendeles@pecsmenu.hu

Minden nap 10-féle főételünk közül választhat

már 750 Ft-tól MENÜAJÁNLATUNKAT megtalálja a honlapunkon: www.pecsmenu.hu


2020. NOVEMBER 13., PÉNTEK

ÁLLÁS, SZOLGÁLTATÁS / DIVAT

5

Meghatározók lesznek az élénk földszínek, amelyeket élénk árnyalatokkal dobhatunk fel

A hideg időben is öltözködhetünk divatosan Megjöttek a hűvösebb napok, előkerülhetnek végre a meleg sálak, pulóverek és csizmák. Persze, ha igazán divatosak akarunk lenni, nem mindegy, hogy milyen darabokat választunk. Az őszi és téli szezont színben a bézs és a natúr földszínek határozzák meg. Ez kimondottan jó, hiszen mindenki megtalálhatja a bőrszínéhez legjobban passzoló árnyalatot, ráadásul remekül lehet kombinálni ezeket az élénkebb árnyalatokkal. Utóbbiakat is merjük bátran használni, hiszen a szürke időben a hangulatunknak is jót tesz egy vidám sárga, zöld, esetleg kék ruhadarab vagy kiegészítő. A tyúklábminta is meghatározó lesz a következő hónapokban, és megjelenhet bárhol: kabáton, blézeren, szoknyán, sapkán. A klasszikus fekete-fehér minta mellett a színes darabok is elérhetők a boltokban. A hideg időben szükség van még egy jó kabátra, ami azon túl, hogy meleg, trendi is lehet. A maszkulin kabátok a széles vállkialakítással és az egyenes szabással igazán divatosak lesznek most. Ezek a ruhadarabok egy valóban jól kialakított szabással erőt, karakteres-

Nem csak a meleg kardigán, a kabát öltöztet télen, csinos darab lehet és jó szolgálatot tehet a sál is

séget kölcsönöznek megjelenésünknek. Szükség lesz még egy meleg csizmára is a télen, a meghatározó trendek között az elegáns lábbelik ugyanúgy helyet kaptak, mint a vagány darabok.

A térdig vagy térd fölé érő csizmák, kivétel nélkül megjelentek az őszi-téli kollekciókban. Nem csoda, hiszen szinte mindenhez tökéletesen passzolnak a rövidebb ruháktól elkezdve a midi fazonú szoknyákig, rá-

APRÓHIRDETÉSEK

A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal.

adásul csodásan nyújtják a lábat. A vastag talpú cipők igazán praktikusak télen, de egy stílusos, kifinomult gumicsizma is jó, ha van a szekrényben, hiszen így az esős napokon is divatosak lehetünk. A cowboy

stílusú csizmák minden őszszel visszatérnek a boltokba, így legalább egy ilyen darabra is érdemes beruházni, ugyanis nagyon különleges hangulatot csempésznek megjelenésünkbe.

Pécsi, Szigeti úti 52 nm-es Dunnákat párnákat 27.000 Ft/ lakás bútorozva kiadó. Érd.: kg-ig, hagyatékot, örökséget vásárolok, lomtalanítást vállalok. 20/611-1254 *645551* 06-30/272-4436 *653384*

SZOLGÁLTATÁS

MUNKATÁRSAT KERESÜNK! Cégünk felvesz: • építésvezetőt • ácsot • kőművest • segédmunkást Jelentkezni a 30/237 5932-es számon lehet.

a Baranya megyei hírportál Hírek percről percre

www.bama.hu

Elmaradt könyvelés pótlása, önellenőrzés, bérszámfejtés. 06-20/933-2546 *649265*

Lakásfelújítás! Víz, központifűtés-szerelés és kőművesmunkák, szigetelés Gépi Földmunka! +36-30/649-9028

Vállalom új tetők készítését, bádogos, ácsmunkát, tetőfelújítást, széldeszkázást, ereszcsatornázást, Lindab-lemezelést, akciósan, anyag+munkadíjjal. Kiszállás ingyenes. 06-20/6263481, 06-30/375-9762 *653971*

OKTATÁST VÁLLAL

*642588*

ÁCS-, BÁDOGOS-, KŐMŰVESMUNKÁK TETŐFEDÉS, -JAVÍTÁS, LÉC-, CSERÉPCSERE, LAKÁS-, FÜRDŐSZOBA-FELÚJÍTÁS, VÍZVEZETÉK-SZERELÉS, FESTÉS-MÁZOLÁS INGYENES ANYAGBESZERZÉSSEL, DÍJMENTES TÖRMELÉKELSZÁLLÍTÁSSAL. 70/577-3423 • 30/355-7715

Bolti eladó, boltvezető, szakács, cukrász, pincér, vendéglátás-szervező, vendéglátó-üzletvezető, vendéglátó-eladó, aranykalászos gazda OKJ-tanfolyam (Utolsó OKJ-s tanfolyamok!) 06-70/5932232, www.minervakft.hu (E000909/2014/A001-A011) *622961*

ALBÉRLETET KÍNÁL

Szobafestés, mázolás, tapétázás, gipszkarton-szerelés, külső homlokzati hőszigetelés, kisebb kőművesmunkák, igény szerint anyagbeszerzéssel is. Tel.: 0620/623-1228

Nyugat-Magyarország=Munkalehetőség! Kiadó Veszprémben 2 szobás, erkélyes lakás 100.000 Ft. Kijelzett mobilszámról +36-30/743-3570.

*652028*

*652116*

VEGYES

Takarmány- és Állateledelbolt Pécs, Batthyány u. 2–4. (volt pezsgőgyár udvar) Házhoz szállítás Baranyában már 990 Ft-tól. Megrendelés: bolt@magtarhaz.hu 72/22-30-30. Tojótáp 125 Ft/kg, nyúltáp 135 Ft/kg, hízótáp 125 Ft/kg, egér- és patkánymérgek, galamb- és papagáj-magkeverékek, vitaminok, Futor, Jolovit, premixek és koncentrátumok.

Dunnákat párnákat 29.000 Ft/ kg-ig, mindennemű hagyatékot vásárolok. Hívásra házhoz megyek. Tel.: 06-30/244-6471 *653395*

Gázpalackot vásárolnék (oxigén, acetilén, PB, stb.). Tel.: 0620/259-8656 *647064*

Lakáskiürítést, lomtalanítást vállalok. Hagyaték-felvásárlás. Tel.: 06-70/310-8045

*652033*

Grátisz A Mediaworks Hungary Zrt. információs és hirdetési hetilapja Felelős kiadó: DR. SZABÓ LÁSZLÓ elnök-vezérigazgató Főszerkesztő: FÜLÖP ZOLTÁN Szerkesztő: HAJDU ZSOLT, KASZÁS ENDRE Megyei üzletszervezési vezető: LÓCZI SZIDÓNIA Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Szerkesztőség és kiadó: 7621 Pécs, Kisfaludy u. 6.; 7601 Pf. 134 Telefon: 06-72/505-035 A hirdetésfelvétel telefonszáma: 06-72/505-034 Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató Adatvédelmi irányelveink a bama.hu internetes oldalunkon olvashatók. ISSN 2062-8293


6

2020. NOVEMBER 13., PÉNTEK

AUTÓ-MOTOR

Hogy biztonságosan célba érjünk, készítsük fel az autót még a nagy hideg beköszönte előtt

Autónkkal is a téli üzemmódra kell váltani Egyre hidegebb az idő, hajnalban pedig már mínuszokat is mérhetünk. A téli hidegre fontos az autónkat is felkészíteni, hiszen a latyakos, jeges utakon vagy a romló látási körülmények miatt jobban kell figyelniük az autósoknak. Ahhoz, hogy biztonságosan célba érjünk, érdemes felkészíteni az autót még a nagy hideg beköszönte előtt, legyen szó akár 1-2 éves modern járműről vagy 10-15 éves autóról. A gumiabroncsok állapota kardinális kérdés: a téli gumikon a kötelező minimális bordamélység 4 milliméter, ha ennél kopottabb a gumi, akkor le kell azokat cserélni. A guminyomást a téli időszakban érdemes két-

hetente ellenőrizni és a megfelelő értékre beállítani. A gumi állapota mellett a guminyomást is ellenőrizni kell. Minden autónál a gyári értéket kell figyelembe venni, ez biztosítja a megfelelő tapadást az utakon, ráadásul az előírt guminyomással a kátyúk ellen is jobban védve vagyunk. A romló látási viszonyok, az esetleges eső, hóesés miatt télen még nagyobb gondot kell fordítani az ablaktörlőre: ellenőrizzük a lapátok állapotát, ha szükséges, akkor cseréljük le azokat. Téli ablakmosóra van szükség, amely ellenáll a fagynak. Ellenőrizzük rendszeresen a folyadékszintet, mert kellemetlen meglepetést okozhat, ha a latyakos úton az előttünk közlekedő autó felveri a Téliesíteni kell a folyékony adalékokat is a motortérben

Pécs, Schroll J. u. 5. 72/538-076, (+36) 30/482-9369

Pécs, Siklósi út 11. 72/526-186 balazs.presits@autoborze.nyitraicsoport.hu Típus-felszereltség-motor Felszereltség OPEL MERIVA 1.6 16V ENJOY EASYTRONIC Klíma, Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, .....

Futott km Évjárat 184898 2006

Ár (Ft) 849.000 2.639.000

TOYOTA VERSO 2.0 D-4D LIMITED

Klíma, Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, .....

158740 2013

RENAULT ESPACE 2.2 DCI PRIVILEGE

Klíma, Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, 7 személyes.....

257 200 2003

599.000

RENAULT CAPTUR 0.9 TCE ENERGY INTENSE

Klíma, Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, .....

56100 2015

3.299.000

OPEL ASTRA H 1.6 ENJOY

Klíma, Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, .....

155240 2007

1.149.000

BMW 520i

Klíma, Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, .....

235294 2004

1.790.000

FORD FOCUS 1.0 EcoBoost TREND

Klíma, Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, .....

112416 2014

2.299.000

DACIA DUSTER 1.5 DCI 4X4

Klíma, Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, 4X4 .....

95169 2017

3.999.000

RENAULT THALIA 1.4 16V EXPRESSION

Klíma, Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, .....

206210 2004

399.000

SUZUKI IGNIS 1.3

Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, .....

193630 2005

699.000

RENAULT FLUENCE 1.5 DCI EXPRESSION

Klíma, Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, .....

232450 2013

1.569.000

CITROEN C4 PICASSO 1.6 D

Klíma, Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, .....

219710 2011

1.799.000

RENAULT MEGANE 1.6 BERLINE

Klíma, Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, .....

140483 2006

699.000

RENAULT SCENIC 1.9 DCI PRIVILEGE

Klíma, Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, .....

223000 2003

399.000

FORD KUGA 1.5 EcoBoost TREND

Klíma, Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, .....

91900 2014

4.290.000

OPEL MERIVA 1.6 16V

Klíma, Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, .....

254171 2003

499.000

RENAULT CAPTUR 0.9 TCE ENERGY

Klíma, Szervokormány, ABS, CD, légzsákok, .....

30840 2016

3.599.000

sarat a szélvédőre, és nem tudjuk letakarítani. Érdemes az akkumulátort is ellenőrizni, megmérni a teljesítményét szakszervizben, nagyon nagy hidegben ugyanis 50 százalékkal csökkenhet a teljesítménye. A hűtővizet is ellenőrizni kell: Magyarországon mínusz 20-25 fok körül van a legalacsonyabb hőmérséklet, érdemes ennél 5 fokkal hidegebb időjárást is elviselő fagyállóval feltölteni a rendszert. Fontos, hogy a hűtőfolyadékot teljesen le kell cserélni kétévente, mivel a korróziót meggátoló adalékok mellett olyan összetevői is vannak, amelyek kenést biztosítanak több alkatrésznek, például a vízpumpának.

ILOSFAI BÚTOR

KONYHABÚTOROK

FRANCIAÁGYAK

GARDRÓBSZEKRÉNYEK

Egyes bútorok

10%

SZEKRÉNYSOROK

kedvezménnyel

VIRÁGTARTÓK

Az akció 2020. november 11-től november 30-ig, illetve a készlet erejéig tart.

www.ilosfaibutor.hu • e-mail: butor@ilosfai.hu • Pécs, Siklósi u. 22. Tel.: 72/413-059, 30/650-2926, 30/144-2221 • Nyitva: h–p: 8.30–17.30, szo: 8.00–13.00

ÜGYELET Háziorvosi ügyelet: Pécs és kistérsége települései lakosai számára: hétköznap 15.00 órától reggel 7.00 óráig; szombat, vasárnap és ünnepnapokon 0.00–24.00 óráig: Pécs, Ifjúság útja 13. (TSZDK-szint, megközelíthető a Honvéd utcai klinikai személybejárat felől) Tel.: 72/515104 (ügyeleti időben). Házigyermekorvosi ügyelet: Pécs és kistérsége települései lakosai számára: hétköznap 15.00 órától reggel 7.00 óráig; szombat, vasárnap és ünnepnapokon 0.00–24.00 óráig: Pécs, József Attila u. 7. Tel.: 06-72/535-999 (PTE – Gyermekgyógyászati Klinika). Pécs és kistérségének települései: Abaliget, Aranyosgadány, Áta, Babarcszőlős, Bakonya, Baksa, Berkesd, Birján, Bisse, Bogád, Bosta, Csarnóta, Cserkút, Egerág, El-

lend, Garé, Görcsöny, Gyód, Husztót, Keszü, Kisdér, Kisherend, Kovácsszénája, Kozármisleny, Kökény, Kővágószőlős, Kővágótöttös, Lothárd, Magyarsarlós, Nagykozár, Ócsárd, Orfű, Pécs, Pécsudvard, Pellérd, Pereked, Pogány, Regenye, Romonya, Siklósbodony, Szalánta, Szava, Szemely, Szilágy, Szilvás, Szőke, Szőkéd, Tengeri, Téseny, Túrony. Sürgősségi ellátást igénylő esetekben: Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sürgősségi Orvostani Tanszék Pécs, Ifjúság útja 13. Tel.: 72/535-850, mindennap 0.00–24.00 óráig. Fogászati ügyelet: Pécs és kistérsége, valamint Komló és kistérsége települései lakosait: a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinika lát-

ja el a Pécs, Dischka Győző utca 5. szám alatti telephelyén, szombat, vasárnap és ünnepnapokon 7.00– 17.00 óráig, telefon: 06-72/535900/37443 mellék. Sürgős ellátást igénylő szülészeti és nőgyógyászati esetekben: Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Pécs, Édesanyák útja 17, tel.: 72/536-000. Gyógyszertárak: Pécs: SIPO Zsolnay (Zsolnay V. u. 8.), Mohács: Belvárosi, Komló: Kökönyös, Szigetvár: Boróka, Siklós: Kígyó, Bóly: Panacea, Sásd: Szent György, Szentlőrinc: Fehér Kereszt. Hétvégén nyitvatartó gyógyszertárak: Arany Kehely (Citrom u. 10. Tel.: 06-72/510-185, szo: 8.00– 12.00), Arany Sas (Széchenyi tér 2. Tel.: 06-72/532-504, szo: 8.00–

13.00), Árnyas (Árnyasliget u. 2., Tel.: 06-72/746-185, szo: 8.00– 13.00), Árkád (Bajcsy-Zs. u. 11/1. Tel.: 06-72/516-077, szo: 7.00– 20.00), Bonus (Kossuth tér 5., Tel.: 06-72/511-245, szo: 8.00–13.00), Fortuna (Faludi F. u. 24. Tel.: 0672/252-003, szo: 8.30–12.30), Berek (Berek u. 4/1. Tel.: 06-72/526655, szo: 7.30–13.00), Gyöngyszem (Surányi M. u. 19., Tel.: 0672/555-660, szo: 7.30–12.30), Homeopatika (Siklósi u. 37. 0672/526-563, szo: 8.00–17.00), Koronás Kígyó (Szabadság út 44., Tel.: 06-72/333-077, szo: 8.00–12.00), Kincses (Kincses u. 1. Tel.: 0672/526-883, szo: 8.00–17.00), Melinda (Nagy Imre út 30. Tel.: 0672-436-022, szo: 8.00–12.00), Mozsonyi (Bajcsy-Zs. u. 6. Tel.: 0672/315-604, szo: 7.00–14.00),

Napsugár (Irgalmasok u. 18. Tel.: 06-72/511-726, szo: 7.30–14.00), Olíva (Nagy I. u. 39., Tel.: 0672/526-592, szo: 7.30–12.30), Pannon (Ifjúság útja 2. Tel.: 0672/332-819, szo: 8.00–12.00), Pécs Plaza (Megyeri út 76. Tel.: 0672/785-979, szo: 9.00–20.00), Primula (Ybl M. u. 9. Tel.: 06-72/788802, szo: 8.00–13.00), Rézangyal (Budai Vám 1. Tel.: 06-72/538-007, szo: 8.00–20.00), Rozsnyai (Diana tér 16. Tel.: 06-72/438-092, szo: 7.00–12.00), Sipo Patika (Ny-i Tesco, Makay I. u. 5. Tel.: 06-72/510763, szo: 8.00–20.00), Vitamin (Ybl M. u. 12/A, Tel.: 06.72/551-122, szo: 8.00–13.00), Zsolnay (Zsolnay V. u. 8. Tel.: 06-72/516-760, szo: 7.00–13.00), Zsongorkő (Pellérdi u. 52., Tel.: 06-72/525-180, szo: 9.00–12.00).


2020. NOVEMBER 13., PÉNTEK

OTTHON, LAKÁS

7

Szén-monoxid-mérgezéshez is vezethet a nem megfelelő tüzelőanyag használata

A hulladék nem fűt, de kéménytüzet okozhat fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A kémények rendszeres ellenőrzése elengedhetetlen, mert ezek esetleges hibái a használók előtt rejtve maradnak – csak az időszakos kéményellenőrzés ad valós képet az égéstermék-elvezető állapotáról. A fűtési költség csökkentése érdekében sokan tüzelőberendezéseikben égetik el a háztartási hulladékot, mely azonban nem csak jogszabályba ütközik, de környezetszennyező, egészségkárosító és a kéményekben életveszélyes állapotot is előidézhet. A szilárd tüzelésű fűtőberendezésekben kizárólag a gyártó által előírt anyagot szabad eltüzelni, háztartási hul- Most különösen aktuális a kémények ellenőrzése

BARLETTA BÚTORHÁZ

ladékot nem. Ha mégis elégetnénk a szemetet, az a tüzelőberendezés idő előtti tönkremenetelét okozhatja, a szén-monoxid mellett egyéb igen mérgező gázok, gőzök, savhatások is keletkezhetnek, továbbá növekedhet a kéményjáratban a lerakódás, ami kéménytüzet, valamint a rendszer idő előtti tönkremenetelét és a biztonságos működés feltételeinek romlását eredményezi. Fával való tüzelés esetén kizárólag kezeletlen (festék, lakk, pác, ragasztóanyag stb. mentes), légszáraz – azaz aminek nedvességtartalma 20% alatti – keményfát használjunk. Fontos az is, hogy a tüzelőberendezéseket nem szabad túlterhelni.

BELVÁROSI GYÓGYSZERTÁR KULCS PATIKA – MÉG TÖBB AKCIÓ! Pécs, Rákóczi út 49. (Hal tér, az Árkáddal szemben)

ÚJ, HOSSZABB NYITVATARTÁS!

10% KEDVEZMÉNY minden étkezőkre! AKCIÓK

2020. 11. 13–17-ig

TELJESKÖRŰ LAKBERENDEZÉSI TANÁCSADÁS ÉS KIVITELEZÉS. 7761 Kozármisleny, Vadvirág u. 3. 06 72/570-077 barlettabutorhaz@gmail.com Andante-pandora kanapé

Az akció 2020.november 1-30-ig, ill. a készlet erejéig tart. Béres csepp Extra 4x30ml 4350 Ft* ViroStop szájspray 30ml: 2850 Ft*** Magne B6 tabl. 100X: 3160 Ft* Herbal Swiss Hot Drink italpor 19 gyógynövénnyel, megfázásra 24X: 2899 Ft** H.Swiss. mellkasbalzsam 75ml: 1150 Ft Strepsils tabl. eper ízű 24X: 1990 Ft* Prostamol Uno (szabalpálma kiv.) 90X: 6799 Ft* Ketodex 25mg oldat (dexketoprofen) 10X: 1650 Ft* Systane Ultra műkönny 10ml: 2950 Ft*** Vitapale a vitamin D3 oliva 100X: 2890 Ft** Klarex CHS kézfertőtlenítő 500ml: 2350 Ft Érintésmentes lázmérő 15990 Ft SZÁJMASZK, KESZTYŰ, KÉZFERTŐTLENÍTŐ KAPHATÓ – CSOMAGBAN OLCSÓBB!

* Vény nélkül kapható gyógyszer. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! **étrendkiegészítő ***orvostechnikai eszköz További akciós termékek www.kulcspatikak.hu/kedvezmenyek TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁVAL rendelkező betegek részére: • minden EGYÉB TERMÉK és KOZMETIKUM árából 5%, • a vény nélküli nem támogatott gyógyszerek árából 5% azonnali kedvezmény! A kedvezmények és akciók nem vonhatók össze.

A kedvezmények és akciók nem vonhatók össze.

Nyitva: hétfőtől péntekig: 7.30–18.00, szombaton: 8.00–12.00 óra Telefon: 06-72/216-165

Hatékony apróhirdetések alacsony áron!

NYITVATARTÁS

Több mint 30 rovatban hirdethet akciósan, nagy kedvezménnyel

Hétfő–péntek: 9–18 óráig, szombat: 9–13 óráig.

Megjelentetheti lapjainkban: Dunántúli Napló, Grátisz Szuperinfó és online felületünkön: www.bama.hu

www.barletta.hu

Bővebb információt felvevőirodáinkban kaphat.

Madison kanapé

www.facebook.com/Barletta-Bútorház

WWW.BAMA.HU

+36-72/505-079

Az akció a megadott időtartamban, ill. a készlet erejéig tart.

Jóllehet a fűtési szezon már javában tart, még most se késő a kémények és a tüzelő-fűtő berendezések ellenőrzését elvégeztetni a kéményseprőkkel. Kéménytűzhöz, szén-monoxid-mérgezéshez vezethet a nem megfelelő tüzelőanyag használata, illetve a kéményseprés elmulasztása. A kályhák, kandallók, gázkazánok és konvektorok, valamint a kémények rendszeres karbantartásával és felülvizsgálatával, valamint megfelelő, jó minőségű tüzelőanyag használatával megelőzhető, hogy a kémény miatt kigyulladjon az otthonunk, ezen kívül minimalizálható a szén-monoxid-mérgezés veszélye, és mindemellett kevesebbet is kell fizetni a fűtésért – hívja


8

2020. NOVEMBER 13., PÉNTEK

HIRDETÉS

2020. október 30.

Ismét kétéves bérmegállapodás született a pécsi Hauninál, a jövedelmek tovább nőnek Az országban az elsők között állapodott meg a Körber konszernhez tartozó Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. vezetése és a Vasas Szakszervezeti Szövetség Alapszervezete a jövő évi béremelésekről. A haunisok 2021-ben és 2022-ben is nettó 4-4%-kal több fizetést vihetnek haza, köszönhetően annak, hogy az alapbérek és a juttatások összegei is tovább nőnek.

Technológiájával és termékeivel is a gépgyártás nemzetközi élvonalát képviseli a Hauni Hungaria Pécsett. A gyár ezer embert, többségében hiányszakmának számító fém- és gépipari szakembereket, mérnököket foglalkoztat. Az ő tudásuk és tapasztalatuk a piaci siker egyik legfontosabb összetevője, ezért a vállalat számára kulcskérdés a munkavállalók megbecsülése és motiválása. Ennek része az átlagosnál jóval kedvezőbb munkakörülmények biztosítása mellett a kiemelt bérezés is. A Hauni vezetése 2020 őszén a következő évekre egy olyan, a munkavállalók számára rendkívül kedvező béremelési programot tett le az asztalra, amit a szakszervezet is rövid egyeztetést követően elfogadott. A javaslat értelmében 2021-ben és 2022-ben is egyaránt nettó 4%-kal növekszik a haunisok jövedelme. Alapbéremelés A kétéves bérmegállapodás a 20212022-es évekre évente 2% alapbéremelést jelent. Az alapbéremelés kihat a műszak- és túlórapótlékokra, valamint a kompenzációs csomag több elemére. A vállalat az elmúlt két évhez hasonlóan most is vállalta, hogy amennyiben 2021-ben és 2022-ben az évi 2%-os

szociális hozzájárulási adó csökkentés ismét megvalósul, akkor a vállalat vezetése az így keletkező többletet – az életbe lépés dátumától és mértékéig – ismét az alapbér emelésére fordítja.

érhető a home office és a részmunkaidő egyaránt az arra alkalmas munkakörökben, tizenhét sportszakosztály működik a vállalaton belül, családi napi és karácsonyi rendezvényekkel és ajándékokkal kedveskedik a vállalat a munkavállalóknak és családtagjaiknak. A béremelési programmal a Hauni Hungaria továbbra is vonzó munkahely szeretne maradni, ahol hosszú távra tervezhetnek a kollégák. A folyamatosan növekvő, a jogszabályi előírásokat és az átlagot is meghaladó juttatások, kiemelkedő munkakörülmények eredményeként az országos átlag alig harmada a fluktuáció a vállalatnál, miközben továbbra is a legjobb szakembereket vonzza magához.

Béren kívüli juttatások A SZÉP-kártyára fordítható összeg is tovább növekszik minden – saját és bérelt – munkavállaló esetében, amely így 2022-ben bruttó 500 ezer forintra emelkedik. Új juttatásként 2021-től önkéntes nyugdíjpénztári befizetést ad a vállalat minden munkavállalójának. A Hauni Hungáriánál a munkavállalói fluktuáció ugyan a legtöbb vállalathoz mérve irigylésre méltóan alacsony, 3% körüli, de a vállalat értékeli a hűséget. A mostani bérmegállapodás eredményeként két év alatt közel megduplá- A Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. zódik a minden Hauninál töltött évért Pécs és Baranya megye egyik legnagyobb iparvállalata. 1994 óta stafizetett hűségbónusz összege. bil és állandó szereplője a helyi gazA mostani bérmegállapodástól függet- daságnak. A német tulajdonú Körber lenül, a munkabéren felül a haunis csoportba tartozó Hauni a gépgyármunkatársak lakhatási-, munkába- tás nemzetközi élvonalában van, a járási- és iskolakezdési támogatást is pécsi üzem magasan képzett munigénybe vehetnek, a vállalat támogatja katársai világszínvonalú berendezémunkavállalói képzéseit, gyermekeik sekkel dolgoznak. A társaság folyanyári táboroztatását, 25 nap alapsza- matosan növeli a foglalkoztatotti létbadságot biztosít minden munkatár- számot, elsősorban műszaki végzettsa számára. A Hauni Hungáriánál 3% ségű szakmunkásokat és diplomásoalatti a nemek közötti bérszakadék, el- kat keresve.

Profile for szuperinfo

Pecs 2020.11.13  

Pecs 2020.11.13  

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded