A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KETHETILAPJA LI. évfolyam, 7. szám. Offenzívában
az oktatási
2003. május 5. tárca
Április 29-én Magyar Bálint oktatási miniszter egyetemünk vendége volt. Az O M felsőoktatást érintő terveiről és még számos témáról beszélt az Auditórium Maximumban. 4. oldal
Kilenc esztendő az intézmény élén Közvetlen munkatársak a leköszönő rektrorról. 5. oldal
A proletár internacionalizmus vegytiszta esetét kivéve a politikának mindig is köze volt a nemzeti öntudathoz
MI A NEMZET? Beszélgetés Gángó Gáborral Gángó Gábor, a Klasszikus Magyar Irodalmi Tanszék tanára nemrég tartott előadást a Mindentudás Egyetemén, ,JMi a nemzet?" címmel, melyben a nacionalizmust, a nemzeti öntudatot vizsgálta. E cseppet sem könnyű témáról, annak aktuális és kényes kérdéseiről beszélgettünk vele.
A rendszerváltozás utáni egészségesebb közélet ma már a múlté.
- A nacionalizmus szó első hallásra félelmet keltően, ijesztően hangzik. Saját nemzeti öntudatunk szilárdítása önkéntelenül is más csoportoktól való elzárkózást, azok leértékelését jelenti. Beszélhetünk szükséges, illetve káros nacionalizmusról? - A nacionalizmust általában szitokszónak tartják. Előadásommal arra is rá szerettem volna mutatni, hogy ez a téma kezelhető a tudomány eszközeivel. A nacionalizmusról való gondolkodás is alighanem szükséges, és a káros nacionalizmusról, ennek a mértékéről és szabályozásáról szól elsősorban. Egyfelől szüksége van az embernek erőre, elismerésre, amihez a nemzeti öntudat nagymértékben
hozzájárul, ám ugyanakkor tudatában kell lenni annak, hogy más közösségeknek ugyanilyen emberi igényeik és szükségleteik vannak, amelyek alkalmasint konfrontálódnak. Ezeken a konfliktushelyzeteken úgy kell úrrá lenni, hogy se szimbolikusan, se ne adj isten fizikálisan egyik ideológia se semmisítse meg a másikat. -Aztmondta az előadásában, hogy a rasszizmust mindenképpen le kell választani a nacionalizmusról, aztán később, mikor arról beszélt, hogy Magyarország az első világháborús veszteségekért a kisebbségeket okolta, úgy fogalmazott: „A torz magyar nemzettudat leggyászosabb fejleménye a zsidóság folyamatos jogfosztása." Elkülöníthető-e valójában e két fogalom,
Egy
vagy a rasszizmus esetén elharapózott nacionalizmusról van szó? - Nem értenék egyet ezzel, általában nem szokták a Horthy-korszak fejleményeit a rasszizmushoz kötni. A rasszizmust arra a XIX. századi természettudományos illúzióra vezetjük vissza, amelyik ugyanúgy akarja osztályozni az emberi nem egyes fajtáit melyeket helytelenül fajoknak tekintmint az állat és növényvilág egyes fajait illetve fajtáit. Ebből az osztályozásból aztán következtetéseket von le az egyes csoportok életképességére, intelligenciájára, és ez alapján határozza meg, hogy melyek alkalmasak a domináns, és melyek az alávetett szerepre. folytatás a 3. oldalon
országért
Gondoljuk meg, hazánkban a politikáról, az iskolaügyről, a kórházakról millióknak van részletekbe menő véleménye, ugyanakkor csak pár ezren képesek szabatosan ismertetni, hogy mi a rosálás. 14. oldal
OTODIK KARIKA Meglepő dolog történt a minap. Kimondatott az, amiről már sokan azt hitték, hogy soha a büdös életben nem veszi magának senki a bátorságot, hogy kiálljon vele az ország elé. Végre ugyanis elismerték - kijelentették azt, amit azért a racionálisan gondolkodók már sejthettek egy ideje, tudniillik, hogy Magyarország, ha meggebed, sem tud olimpiát rendezni 2012ben. Most ne nagyon menjünk bele abba, hogy honnantól kezdve sántított az egész, ezt hozzáállása válogatja. Tény, hogy az olimpia jó ödet volt, hiszen melyik jóérzésű ember mondhatná azt tiszta szívvel, hogy ő bizony nem szeretne olimpiát Magyarországon? Szerintem nincs ilyen, vagy legalábbis remélem, hogy nem sok, és ők sem valószínű, hogy a nemzeteken átívelő, a sport hagyományait, a küzdeni tudás és az emberfeletti eredményeket dicsőítő rendezvény eredeti szellemiségével állnának szemben. Szóval olimpiát mindenki akar, már ezért sem volt világos előttem az aláírásgyűjtő akció, ez olyasmi, mintha hétfőtől én gyűjtenék aláírást azért, hogy mindenkinek legyen autója, mert én spec azt is nagyon szeretném. Tuti összejönne félmillió, csakhát ettől nem vagyunk közelebb az adásvételi szerződéshez. Volt aztán megvalósíthatósági tanulmány, potom félmilliárdért, és hangsúlyozom, itt most nem az összeg nagyságáról van szó, tűntek már el ennél nagyobb pénzek is államtitkári kezekből és azokból még tanulmány sem készült (bár a módszert tanítani lehetne), hanem az eredményről. Tartalmazott ugyanis a tanulmány 11 fedett csarnokot, 16 speciális sportlétesítményt, 300 km autópályát, 400 km gyorsforgalmi utat, 25 km metróvonalat illetve gyorsvasutat, 61 km városi főutat és három új hidat. Ha másnak nem is, a szegedieknek biztosan humorosan hangzik már a 300 km autópálya is, de ne legyünk gonoszak, Félegyháza messze van. A szép a dologban az, hogy ezen dolgok nagy része egyébként is tervbe volt véve, tehát olyan sokat nem kellett gondolkodni rajta, azt meg hogy az olimpiához kell x futballpálya, amit aztán soha a büdös életben többet nem fogunk kihasználni, vagy legalábbis elég hülyén fog kinézni 300 fizető néző egy ötvenezres stadionban, nos ezeket eddig is tudtuk. A mókás a dologban az, hogy miután a tanulmány elkészül és mindenki láthatta is belőle, amit addig is tudott, mármint hogy egy olimpia gyakorlati megvalósítása a nullával egyenlő, egyesek még tovább ütötték azt a vasat, amit felmelegíteni sem nagyon sikerült. Természetesen aki nem tud (akar) olimpiát rendezni, az nemzetieden, hazaáruló, hazug, etc. Mint az óvodában, képtelenek elismerni, hogy egyelőre - bár nagyon szép lenne egy olimpia - elemi dolgokra sincs pénz. Arról nem is beszélve, hogy az olimpiát általában egy város rendezi, nem pedig egy ország, és bár kétségtelen, hogy egy olimpia megrendezése jelentős hasznot jelent az egész országnak, a rendező város - jelen esetben Budapest - aránytalanul többet profitálna a rendezésből a megmaradó infrastrukturális fejlesztések miatt. Nem arról van szó, hogy bárki irigyelné a fejlesztést Budapesttől, de tény, hogy a főváros már most hatalmas vízfejjé nőtte ki magát, a jelenleg is aggasztóan elmaradott vidék leszakadása pedig csak tovább nőne egy elhamarkodott olimpia által. Arról pedig senki nem szeret beszélni, hogy mi lett volna akkor, ha beadjuk a jelentkezésünket, majd szégyenszemre alulmaradunk, vagy ami még rosszabb, mondjuk megkapjuk a rendezés jogát, és menetközben döbbenünk rá, hogy ez mégse megy nekünk. Akkor valóban örökre elvágnánk magunkat a rendezés lehetőségétől, így viszont nem késlekedünk, hanem nagyon helyesen megfontoltak vagyunk, vagy legalábbis annak tűnünk. Kár, hogy ez a belpolitikai helyzetet vizsgálva ném így néz ki. És különösen nagy kár, hogy egy olyan nemes eszmét, mint az ohmpia, kicsinyes, pitiáner politikai csatározásra és taktikázásra használja fel minden politikai szereplő, válogatás nélkül, mert semmivel sem jobb annál, aki szavazatokat próbál szerezni vele az, aki szintén hasonló indíttatásból alá is írja, főleg ha utána kijelenti, hogy csak viccelt, nem gondolta ő azt komolyan. Ettől ugyanis minden szereplő hiteltelenné válik. Szóval le kellene higgadni, és el kellene ismerni végre, hogy egyáltalán nincsen veszve semmi, sőt 2024-ben, húszéves uniós tagsággal a hátunk mögött sokkal nagyobb eséllyel indulunk a rendezés jogáért, és talán addigra az egész ország méltó lesz a rendezésre, nem csak egy hirtelenjében feltupírozott főváros. Tóth Péter Zoltán