Szinapszis 2016. tavaszi bővített lapszám by Szinapszis Online

NYÁR | ÉLMÉNY

XII. évf. // 6. sz.

GÓLYATÁBOR 2016. tavasz

SZINAPSZIS A Semmelweis Egyetem hallgatóinak lapja

Dr. Cseplák György, Pap Ildikó, Szikossy Ildikó:

A VÁCI MÚMIÁKRÓL Antropo-medicinális tanulmányok 52 váci múmia vizsgálatáról egy bőrgyógyász fényképes jegyzeteivel Csodálatos élmény az elmúlt évszázadokba visszamenni. Például a hang színét meghatározó pajzsporc méretéből következtetni lehet a múmia hangjának hangszínére. A súlyos betegségben szenvedők ápolatlan körmei a betegség elhúzódását bizonyítják. A már akkor is lyukasztott fülcimpákon a lyukak vallanak a lyukasztás a halál előtti időpontjáról. Megfigyelhetjük a korabeli kötszerek minőségét, a kötözések módjait. Olvashatunk a könyvben a ritkán előforduló, méhen belüli keresztelésről is, amely a közelgő, vagy beállt anyai halál miatt válhat szükségessé. Azt is bizonyítani lehetett, hogy császármetszéses szülést is végeztek. Igazságüggyel, igazságügyi orvostannal foglalkozók, és izgalmakat kedvelők figyelmét felkeltheti a zsinegeléssel halálba küldött, majd a halál okát fel nem fedve a templom alatti kriptába temetett embertársunk esete. A könyvben számos, a kutatók számára is meglepőnek bizonyult érdekesség olvasható. A leírt, lefényképezett megfigyelések hozzájárulnak a titokzatos 18. század megértéséhez.

Megvásárolható kedvezményes (Legendus áron) a Legendus és az EOK Könyvesboltokban, illetve megrendelhető honlapunkról.

Semmelweis Kiadó

1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. w w w. s e m m e l w e i s k i a d o. h u A kiadó könyvei megvásárolhatók könyvesboltjainkban vagy megrendelhetők honlapunkról.

LEGENDUS KÖNYVESBOLT 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. Tel.: 210-4408, 459-1500/56353 Nyitva tartás: H-P: 9-16 óra info@semmelweiskiado.hu EOK KÖNYVESBOLT 1094 Budapest, Tűzoltó utca 37-47. Tel.: 459-1500/60475 Nyitva tartás: H-P: 9-15 óra

TARTALOM

BESZÁMOLÓ | MEDIKUS KUPA SZOTE-S SZEMMEL [04] HÖK HÍREK | ÚSZÓ VB 2017 - TISZTÚJÍTÓ VÁLASZTÁSOK

[07]

BOE | ILYEN VOLT AZ I. SEMMELWEIS EGÉSZSÉGVERSENY

[08]

SZUBJEKTÍV | A FÉLELEM BÉRE - INTERJÚ DR. DÉNES TAMÁSSAL

[10]

BOE | ORVOSI MŰHIBAPEREK: KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS

[14]

TUDOMÁNY | ALLERGÉN SPECIFIKUS IMMUNTERÁPIA DR. SZALAI CSABÁVAL

[18]

KULTÚRA | ÉLET AZ ÉLET UTÁN - AVAGY MI VAN AZ ALAGÚT VÉGÉN?

[21]

MŰHELY | ITT MINDENKI HALLGAT(Ó) - SZOCPOL ÉS AZ EÜ SZEKTOR

[26]

KORTÁRSASÁG | MENEKÜLTVÁLSÁG EURÓPÁBAN [28] SZUBJEKTÍV | ÁLOM AZ ÁLOMBAN - SIMON PÉTERREL AZ ÁLMODÁSRÓL KULTÚRA | 2 KÖNYV 1 NEM: NŐK ÉS NŐI SORS A TUDOMÁNYBAN VILÁGJÁRÓ | PORTUGÁL FÉNYTERÁPIA

[32] [36] [40]

AJÁNLÓ | KATONA: NYUGTALANÍTÓ A SIRÁLY! [43] KULTÚRTÖRI | A MAGYARORSZÁGI NÉMETEK KITELEPÍTÉSE

[44]

MŰHELY | PUDINGOS [48] EPILÓGUS | SKICC: FRONTVONAL, MÉRFÖLDKÖVEK ÉS ORDÍTÓ CSEND...

[50]

18 40 FEKETE AIMIE KURON BENCE, a HÖK vezetője RESZKETŐ RÓBERT, FEKETE AIMIE

KÉPSZERKESZTŐK OLVASÓSZERKESZTŐ MARKETING FELELŐS

BÁNYAI BÁLINT, RESZKETŐ RÓBERT CSURGÓ PETRA, DRIENYOVSZKI TAMÁS

KÖZREMŰKÖDTEK

ORHA LÁSZLÓ SZABÓ VANDA, PULZUS SPIRITUS (SZOTE) SZÉCSÉNYI NAGY BALÁZS SZIGETI SZILÁRD

FARKAS ZSUZSÁNNA, GERGICS ENIKŐ CSŐRE JUDIT

SZERKESZTŐK

FŐSZERKESZTŐ FELELŐS KIADÓ TÖRDELŐSZERKESZTŐK

21 BÁRÁNDI DÓRA BARBALICS VIKTÓRIA ENGLER NÓRA FARKAS ZSUZSÁNNA GERGICS ENIKŐ KARKÓ ZSÓFIA KRAUSZ MÁTÉ LAKOSA ALINA LÉVAI ESZTER MAÁR MELINDA NAGY ETELE SZABÓ DIÁNA LILI TAMÁSSY ZITA VÁSÁRHELYI-NAGY FLÓRA

É A SZINAPSZIS SZERKESZTOSÉGE SZINAPSZIS | A SEMMELWEIS EGYETEM HALLGATÓINAK LAPJA ALAPÍTVA 2005-BEN | KIADJA A SE HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT NYOMDAI KIVITEL: AVALONI NYOMDAIPARI KFT. STOCK FOTÓK: SHUTTERSTOCK, FREEPIK A MEGJELENŐ CIKKEK NEM MINDEN ESETBEN TÜKRÖZIK A SZERKESZTŐSÉG ÉS A FELELŐS KIADÓ VÉLEMÉNYÉT. MEGJELENIK HAVONTA 2500 PÉLDÁNYBAN XII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM MÁJUSI BORÍTÓKÉP: FEKETE AIMIE KERESD A SZINAPSZIST A FACEBOOKON IS!

Medikus Kupa BESZÁMOLÓ SZOTE-S SZEMMEL

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

SZÖVEG: ZÖLDSÉGLEVES FOTÓ: CSÁKÁNY LÓRÁNT

2016. április 09. (szombat) 14:00

Szeged-Debrecen női kosárlabda Azt mondják, fontos az első benyomás, nekem gólyaként ez volt az első Medikus Kupám, azon belül is az első meccs, amire kijutottam. Fantasztikus élmény volt. Remekül megalapozta a hangulatomat, és már ott eldöntöttem, hogy én bizony az összes Medikuson kint leszek szurkolni, ameddig csak SZOTE-s vagyok. Na de kezdeném is az élménybeszámolómat. A Topolyáról én bizony nem tudtam, hogy pontosan hol van, persze a programfüzet hátulján lévő térképnek köszönhetően sikerült beazonosítani a helyszínt (ez úton is köszönet érte a szervezőknek), de azért biztos, ami biztos megkérdeztünk néhány előttünk haladó külföldi hallgatót, akik gyanúsan egyetemi melegítőt viseltek, hogy ők is oda tartanak-e. Válaszuk igenlő volt, így sikeresen megérkeztünk és fel is mentünk rögtön a lelátóra. Ekkor még nem volt túl nagy a szurkolói létszám, de lelkesedésben nem szenvedtek hiányt. És elkezdődött a meccs, a lányok nagyon ügyesen játszottak. Nem egyszer szoros volt az állás, de végül 52:43-ra nyert a hazai csapat. Mialatt a mérkőzés zajlott, egyre több szurkoló érkezett és a hangulat a tetőfokára hágott. Itt külön kiemelném a minket a helyszínre vezető, külföldi hallgatóinkat, akik határtalan lelkesedéssel buzdították a csapatot már a vezérszurkolók megérkezése előtt is (és enyhe akcentussal, ami szerintem nagyon aranyos volt). A mérkőzés végeztével indultunk is Újszegedre, megnézni a vízilabdásainkat.

2016. április 09. (szombat) 16:00

Szeged-Budapest férfi vízilabda A következő állomásunk az Aquapolis volt. Lányok lévén várakozással tekintettünk a vízilabdameccs szolgáltatta látvány elébe, és nem kellett csalódnunk. Kicsit hideg volt az idő, és a lelátó betonja sem volt éppen szauna hőmérséklet, de így is rengeteg nézőt vonzott a megmérettetés. Bár végül maga a mérkőzés szinte másodlagos figyelmet kapott a szurkolótömeg mellett. Pom-pom lányok, dobok, zászlók és megafonok kavalkádja, na meg persze több száz torokból feltörő szurkolórigmusok. Leginkább így tudnám jellemezni az eseményt. Többen figyelték a szurkolókat, mint a játékosokat. Pedig szépen játszottak a srácok. A végeredmény 6-8 lett, a vendégek javára. Innen, a vezérszurkolókat követve, a Kisstadionba mentünk.

2016. április 09. (szombat) 17:00

Budapest-Szeged férfi labdarúgás Vezérszurkolóink elmondása szerint a most következő mérkőzés sorsdöntő és nagyon fontos, hogy minél többen biztassuk a csapatunkat. Mi el is mentünk szurkolni nekik, és nem voltunk egyedül. Itt ugyan kisebb volt a tömeg, mint korábban a medence mellett, de a legmaradandóbb szurkolói élményt mégis ez jelentette számomra. A közönség tombolt, mindenki teli torokból üvöltött, itt tanultam a legtöbb szurkolószöveget, és itt érződött leginkább, hogy a Medikus Kupa mennyire össze tudja kovácsolni az embereket. Amikor beállsz két számodra teljesen ismeretlen, de SZOTE szurkolói pólóban virító lány közé és a meccs végén már barátokként váltok el. Ezt teszi a közös cél, a közös lelkesedés, az összetartozás érzése. Már csak emiatt is jó döntésnek bizonyult a foci mellett dönteni, és akkor még nem is beszéltem a srácokról. Őszintén szólva, a Kupa sportágai közül a labdarúgás áll tőlem legtávolabb, ennek ellenére ez volt a legélvezetesebb, és nem csak szurkolói szempontból. A fiúk nagyon kitettek magukért, gyönyörűen játszottak. A közönségkedvenc címet pedig azt hiszem Leó, a kapusunk vihette haza. Ő külön névreszóló éljenzést is kapott. Végül elsöprő 5:0-s győzelmet arattunk, ezzel megnyerve Medikus Kupa labdarúgó bajnokságát.

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

MEGMOZDULÁS SZEGED | SPORT

2016. április 10. (vasárnap) 9:00

Szeged-Debrecen női kézilabda A Medikus Kupa második napját a hölgyek kézilabda-mérkőzésével indítottam. Szerencsére a trolin találkoztam néhány SZOTE-pólós lánnyal, akik kedvesen útbaigazítottak a Csonka felé. A kora reggeli időpont sajnos rányomta a bélyegét a hangulatra is, a (nem túl nagy számú) szurkolósereg kissé még álomittas volt. Nem úgy a játékosok. Nagyon kemény küzdelmet láthattunk. A lányok sem magukat, sem egymást nem kímélve harcoltak a pályán. Végül 10:17-es debreceni győzelem és néhány sérülés lett a végeredmény.

2016. április 10. (vasárnap) 11:00

Szeged-Debrecen férfi röplabda Az utolsó meccsem az idei Medikus Kupán. Azt kell mondjam, méltó lezárása volt a rendezvénynek. Bár egy kisebb csúszással kezdtek a fiúk, legalább volt ideje odaérni az összes szurkolónak. A pálya széle és a lelátó ránk eső fele is megtelt. Szóltak a dobok, lengtek a zászlók, a labda pedig röpült. A srácok nagyon szépen játszottak, öröm volt nézni. A személyes kedvencem azonban az a kisfiú (valószínűleg a SZOTE-s csapat edzőjének fia) volt, aki a pálya széléről kommentálta az eseményeket, időnként tanácsokkal látta el a játékosokat és fogta a fejét, ha valamit elrontottak, mindezt végtelenül édesen, ugyanakkor igen sok szakértelemmel tette. Ilyen tréner mellett nem csoda, hogy a hazai csapat győzedelmeskedett a mérkőzésen. Összességében egy életreszóló élményben volt részem és ajánlom mindenkinek, hogy legalább egyszer – ha nem minden évben – vegyen részt a Medikus Kupán.

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

HÖK | SPORT

HÍREK

Ússz az egészségedért! A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sportközpontja és a Hallgatói Önkormányzat közreműködésével a Semmelweis Egyetem hallgatói ingyenes úszási lehetőséggel élhetnek a naptári év minden hónapjában a Pesterzsébeti Uszodában (1204 Budapest, Zodony utca 1.). Jó hír, hogy 2016. június 1-jétől az Egészségtudományi Kar hallgatói részére is lehetőség nyílik az uszoda ingyenes használatára! Éljetek a lehetőséggel és ússzatok Ti is az egészségetekért! További kedvezményekről az egyetem honlapján tájékozódhattok:

Úszó VB 2017 EGÉSZSÉGÜGYI CSAPATTAG Lelkes vagy és szereted a kihívásokat? Önkénteskedj és szerezz tapasztalatot! A Semmelweis Egyetem látja el a 2017-es, Budapesten és Balatonfüreden rendezett 17. FINA világbajnokság sportolóit. Az orvosi hátteret biztosító csapat vezetője Dr. Merkely Béla. A vizes világbajnokságot 2017. július 14-30. között rendezik, a megrendezett versenyszámok között lesz többek között úszás, szinkronúszás, vízilabda, műugrás és óriás toronyugrás is. Ezt követi a Masters Világbajnokság, ahol a szenior versenyzők mérik majd össze tudásukat.

SE HÖK tisztújító választások A SE Hallgatói Önkormányzat Ideiglenes Küldöttgyűlése elfogadta, majd az egyetem Szenátusa 2016. március 30-án jóváhagyta az új SE HÖK Alapszabályt. Ezen friss szabályzat alapján az SE HÖK Választási Bizottsága 2016. április 20-án kiírta a Hallgatói Önkormányzat tisztújító választásait, mely során az összes testület feláll, és a tisztségek betöltésre kerülnek. A jelölő időszak 2016. május 6-12. közt tartott és ezt követően május 19. – csütörtök 10:00 órától az egyetem Neptun-rendszerében online szavaztatásra kerül sor minden kar és minden képzési nyelv bevonásával. Kérünk minden hallgatót, hogy éljen voksolási lehetőségével és az online szavazólapon fejezze ki véleményét, támogassa a képviselőjelölteket, vagy képviselői csoportokat. Amennyiben nem jelentkeztél hivatalosan, de szeretnél belelátni a bizottsági munkákba és segíteni egy-egy rendezvény megszervezésében lebonyolításában vagy kiértékelésében, csatlakozz a bizottságokhoz (szakterületek pl. sport, rendezvényszervezés, kommunikációs és marketing, ösztöndíj, oktatásügy, külügy). Légy hasznos, szerezz tapasztalatokat és sok-sok életre szóló élményt. Jelentkezni az infosemmelweishok@gmai.com címen tudsz. Gyere, szavazz, alkoss, élvezd!

SE Cheerleaders Sűrűn alakultak az elmúlt hetek a Semmelweis Egyetem cheerleader csapata számára. Hónapokon keresztül kemény felkészülést folytattak a 2016-os szegedi Medikus Kupára, ahol debütált vadonatúj koreográfiájuk. A csapat által bemutatott gyakorlat a cheerleading és cheer dance ötvözetéből tevődött össze. A Medikus Kupát, a Sportnap, majd a Dunai Regatta követte az állomások sorában. Jelenleg a csapat a május 29-én Érden tartandó Magyar Bajnokságra készül. Méltó lezárása lesz ez a mögöttük álló tartalmas évnek és remélik, jövő szeptembertől minél több Semmelweises hallgató folytatja velük a munkát. 2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

I. SEMMELWEIS

EGÉSZSÉG VERSENY SZÖVEG: ORHA LÁSZLÓ | FOTÓ: DRIENYOVSZKI TAMÁS

Magyarországon a 15 éven felüli lakosság csaknem harmada dohányzik, több mint fele túlsúlyos és körülbelül 390 ezer ember alkoholbetegséggel küzd. Ennek megfelelően a fent említett rizikótényezőkhöz társuló betegségek is erőteljesen képviseltetik magukat az egészségügyi statisztikákban. Különösen szomorú ez, ha figyelembe vesszük, hogy kisebb-nagyobb odafigyeléssel ezek a számok jelentősen csökkenthetőek lennének. Orvosként és már orvostanhallgatóként is felelősségünk mindent megtenni annak érdekében, hogy az orvosi tanulmányokban kevésbé jártas embereket is felvilágosítsuk néhány szükséges tudnivalóról. Ennek a célnak az elérésében lehet egy új „eszköz” az idén első ízben megrendezett Semmelweis Egészségverseny. A hagyományos prevenciós munkával ellentétben ez a rendezvény egy sokkal szélesebb körhöz jut el még úgy is, hogy a résztvevő középiskolások közül kerülnek ki. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy közel 120 csapat jelentkezett az első fordulóra az ország legkülönbözőbb pontjairól, és a döntőben is számos olyan résztvevőt köszönthettünk, akik tanulmányaikat nem a fővárosban végzik. A verseny 3 fordulós volt, az első kettőben 5 fős csapatoknak egy online tesztet kellett kitöltenie a szervezők által készített szakmai anyagok alapján. A BOE szekcióinak megfelelően a versenyen szereplő témakörök a reproduktív egészségügy, drog-, alkohol- és dohányzás prevenció, elsősegélynyújtás és alapszintű újraélesztés, kardiovaszkuláris és tumorprevenció, egészségtudatos táplálkozás, véradás és transzplantáció voltak. A verseny védnöke, Dr. Molnár Miklós, az Általános Orvostudományi Kar dékánhelyettese beszédében kiemelte az Egyesület által szervezett verseny jelentőségét a középiskolások egészségnevelésében.

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

Április 2-án, szombaton az Elméleti Orvostudományi Központ szokványos, hétvégi nyugalmát orvostanhallgatók izgatott készülődése, majd középiskolás csapatok lelkes zsivaja törte meg, ugyanis ezen a napon került megrendezésre az I. Semmelweis Egészségverseny döntője a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének szervezésében. Az első két fordulót legsikeresebben teljesítő 20 csapat részt vehetett az EOK-ban megrendezett döntőn, ahol játékos és interaktív oktatófeladványokban mérhették össze tudásukat és rátermettségüket. A verseny utolsó fordulója a BOE szekciónak állomásaiból állt, ahol olyan feladatokban és szituációs játékokban mérték össze tudásukat, mint az elsősegélynyújtás, defibrillátor használata, mentőhívás, esettanulmányok megoldása. Természetesen az említetteken felül előfordultak olyan feladatok is, melyek szoros kapcsolatot ápolnak az orvoslás alapjaival. A kardiovaszkuláris, szexuálprevenciós és a túlzott alkoholfogyasztás témája köré épülő feladatokon a versenyzők a gyógyítók szerepét ölthették magukra. A transzplantáció jelenlegi lehetőségeiről is be kellett számolniuk egy kreatív kihívás keretében, sőt a véradással kapcsolatos tudnivalókról is számot kellett adniuk. A lelkes középiskolások a budapesti forduló során közelebbről is megismerkedhettek egy mentőgépjármű belső felszereltségével, látogatást tehettek az Anatómia Múzeumban és ismertetőt hallhattak a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének tevékenységéről, valamint az egyetem életében betöltött szerepéről. A tapasztalatok és visszajelzések alapján a résztvevők – a nyereményeken kívül - kellemes időtöltésben részesültek és a motiváló versengés közepette olyan ismeretekre tettek szert, mely egész életükben hasznos lesz fizikai és szellemi jólétük megőrzése érdekében. Ezért is reménykedhetünk abban, hogy a verseny hagyományteremtő lesz, és segít országszerte egészségtudatosságra nevelni a középiskolás diákokat minél nagyobb számban, hiszen az eddigiekhez mérten sokkal több helyre juthatott el a prevenciós tevékenység híre a verseny szervezőinek és megálmodóinak köszönhetően.

A NYERTES CSAPATOK: 1.

Csontszövetség – Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium

Zrínyi Zeg. – Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg

ÖKO Párt – Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr

In Fúzió – Mikszáth Kálmán Líceum, Pásztó

VPEG – Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Szarvas

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

A félelem bére Komplex világunkban gyakran nehéz helyesen értelmezni egy gesztust. Az értelmezési skála megannyi lépcsőfoka egyes emberek szemszögéből válik csak tisztán átláthatóvá. A hálapénz kérdésében megkerülhetetlen, hogy ne vegyük sorra mindkét fél szándékait, motivációit, érzéseit. Dr. Dénes Tamást, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnökét kérdeztem a témában. KÉSZÍTETTE: MAÁR MELINDA | STATISZTIKA: SZINAPSZIS KFT.

A Hálapénz Kampány honnan és mikor indult el? A Hálapénz Kampányt 2013-ban indította a Magyar Rezidens Szövetség. Előéletemet tekintve én a sebész szakképzésben vettem részt és megjártam a hálapénz stációit – elfogadtam, vártam, hogy adjanak, és az utolsó, az ,,elvárom, hogy adjanak” fázis elől elmenekültem Angliába, majd 2009-ben a barátaimmal megalapítottuk a Pro Sanitatis - Az élhető egészségügyért Egyesületet, melynek célja az volt, hogy egy népszavazást indítsunk a hálapénz ellen. 2010-ben ezt a kezdeményezést elutasították, kissé ellentmondásos magyarázatokkal, miszerint a hálapénz fogalma nem olyan jól körülhatárolt, hogy az átlagpolgár teljes egészében megértse, miről is szavaz, a másik érv pedig az volt, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvényben egyértelműen meg van fogalmazva, hogy a hálapénz után adózni kell, és ezzel a témát lezártnak tekintették. Minket azonban nem az a kérdés érdekelt, hogy adózni kell-e utána vagy sem, hanem ezt az egész jelenséget kívántuk megszüntetni. Épp ekkor zajlott a Magyar Rezidens Szövetség (MRSz) felmondó nyilatkozatos akciója is, és kiderült, hogy ugyanaz az ügyvéd képvisel minket. Ilyen formán kerültem kapcsolatba a Szövetséggel, akiknek tetszett a hálapénz beszüntetésének ötlete. Már korábban is volt egy próbálkozása erre nézve az MRSz-nek, ami arról szólt, hogy az az orvos, aki kitűzi a zöld keresztet, fizetése megduplázása esetén nem fogadna el hálapénzt. Jelenleg már a 100%-os béremelés sem segítene a helyzeten, ehhez legalább háromszoros fizetésemelésre lenne szükség. Sok félelem, vita előzte meg az MRSz-en belül is a Hálapénz Kampány elindítását, szerencsére nem azért, mert valaki nem értett volna egyet a céljainkkal, hanem mert sokunk félt az esetleges retorzióktól. Lépnünk kellett azonban, mert tudtuk, hogy a hálapénz létezése mellett lehetetlen egy új, jobban működő rendszert felépíteni az egészségügyben. Nem csak az ellátásra, hanem az oktatásra is rányomja a bélyeget egy ilyen nemzedékeken átívelő „hagyaték”. Az elmúlt években milyen tendencia volt megfigyelhető a hálapénzt illetően? 2013-hoz képest nagy előrelépés, hogy akkor még tabudöntögető téma volt a hálapénz, a kórházi szekrények mumusa, ma már viszont sokkal nyíltabban lehet beszélni erről a problémáról. 2013-ban a Szinapszis Kft. segítségével indítottunk egy felmérést, mely mind a betegek, mind az orvosok részéről megvizsgálta több aspektusból a hálapénz adásának és elfogadásának okait. Ugyan az utóbbi néhány

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

HÁLAPÉNZ | EGÉSZSÉGÜGY

évben ritkult a hálapénz adása és az egy orvosra jutó hálapénz összege, még ma is egy jelentős, ugyanakkor kiszámíthatatlan bevételi forrást jelent a kezelőorvosok számára. A felmérés reprezentatívan megmutatja, hogy a betegek részéről kevésbé a hála, mint inkább az ellátás kisebb színvonalától, az orvosnak az egyes betegek felé tanúsított kevesebb figyelmétől való félelem a fő mozgató erő. Emellett megjelenik az igény a saját orvos megválasztására, „megvásárlására” is, amelynek hivatalossá tétele az egyik fontos eleme lehet annak a keretrendszernek, ami alapot adhat a hálapénzrendszer teljes megszüntetésének. Mindent összevetve, a valódi hála kifejezése csak egy utolsó utáni indíték a hálapénz adásakor. Milyen gátjai vannak hazánkban az egészségügyi szolgáltatások vásárlásának, különös tekintettel a saját orvos választásának? Az 1001 orvos hálapénz nélkül mozgalom milyen szerepet tölt be a hálapénz elleni harcban? Hazánkban sosem volt divat külön fizetni bármilyen egészségügyi ellátásért. Külföldön sokkal nagyobb múltja van az orvos, mint szolgáltató személyzet „megvásárlásának”. Ma egy magyar állampolgárnak nincs joga a szabad orvosválasztáshoz, de kiskapuk mindenhol vannak, így a gyakorlatban nem is olyan ritka jelenség a „saját” kezelőorvos. Mindenesetre, amíg nincsenek megteremtve a feltételek az egészségügyben az orvosválasztásra, addig én nem tekintem ezt a burkolt üzletelést követendő példának. Előbb a hálapénz jelenségtől kell megtisztítani az egészségügyet, csak ezután lehet bármi másba belekezdeni. Az 1001 orvos hálapénz nélkül egy szegedi kezdeményezésű csoport, aminek én is tagja vagyok. Országos ismertségre tavaly év végén tett szert, amikor hatvannégy orvos által

SZUBJEKTÍV

aláírt levelet jutatott el a csoport az EMMIhez. A csoporttól függetlenül, de gyakorlatilag ezzel egy időben elkezdtük megalakítani a ReSzaSz-t (Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete), hogy határozottabban is képviselni tudjuk az egészségügy érdekeit, akár kemény szakszervezeti eszközökkel is. Az MRSz egy civil szervezet, így ezen belül korlátozottak a lehetőségeink. Az orvostársadalomra alapvetően nem jellemző a demonstrálás, tüntetgetés, így mi is inkább a sztrájk lehetőségén gondolkodunk. Az orvosok, nővérek és minden egészségügyben dolgozó majd eldönti, hogy akar-e csatlakozni a sztrájkhoz vagy sem, nekünk csak az a feladatunk, hogy ennek a kereteit megteremtsük. A még elégséges szolgáltatást – ahogy a jog fogalmaz – értelemszerűen a sztrájk alatt is fenntartanánk; nyilván előfordulhat olyan eset, ahol sérülhet a beteg érdeke – csúszik a szakrendelés, vagy egy tervezhető műtét, azonban egy életmentő beavatkozás természetesen nem várhat, de én úgy gondolom, hogy a mai helyzetben sorozatosan sérülnek a betegek érdekei, ami a rendszer elégtelen működésének tulajdonítható. Érzékletesebben kifejezve, ha megműtök egy beteget, ott is sérül bizonyos szinten az ő érdeke, hiszen fájdalmat okozok neki. Ellenben, ha nem műtöm meg arra hivatkozva, hogy nem akarok neki fájdalmat

VÉLT ÉS VALÓS BÉREK ORVOS: MEKKORA AZ ÖN HAVI NETTÓ ALAPBÉRE JELENLEG, AMIT ORVOSI TEVÉKENYSÉGBEN KERES (ÜGYELETEK, TÚLÓRA. MELLÉKÁLLÁS NÉLKÜL? LAKOSSÁG: ÖN SZERINT KB. MENNYI EGY ORVOS HIVATALOS HAVI NETTÓ ALAPBÉRE (ÜGYELET, TÚLÓRA NÉLKÜL) JELENLEG MAGYARORSZÁGON AZ ALÁBBI POZÍCIÓKBAN?

ORVOS - SZAKORVOSI FIZETÉS (N=187)

26%

LAKOSSÁG (N=761) - SZAKORVOS VÉLT FIZETÉSE

ORVOS - ADJUNKTUS FIZETÉSE (N=116)

35%

19%

17%

LAKOSSÁG (N=761) - ADJUNKTUS VÉLT FIZETÉSE

ORVOS - FŐORVOSI FIZETÉS (N=521)

44%

LAKOSSÁG (N=761) - FŐORVOS VÉLT FIZETÉSE

27%

legfeljebb 100 ezer Ft

101 - 150 ezer Ft

151 - 200 ezer Ft

201 - 250 ezer Ft

251 - 300 ezer Ft

több mint 300 ezer Ft

20%

7% 5%

26% 18%

24%

31%

29% 13%

20%

42%

18%

11%

12%

13%

14% 49%

11%

12%

ORVOS: NEM VÁLASZOL // LAKOS: NEM TUDJA

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

SZUBJEKTÍV EGÉSZSÉGÜGY | HÁLAPÉNZ

KINEK MEGALÁZÓ? ÖN MENNYIRE ÉRT EGYET AZ ALÁBBI, HÁLAPÉNZZEL KAPCSOLATOS ÁLLÍTÁSOKKAL? A HÁLAPÉNZ RENDSZER MEGALÁZÓ A BETEG SZÁMÁRA A HÁLAPÉNZ RENDSZER MEGALÁZÓ AZ ORVOS SZÁMÁRA

ORVOS (N=1319)

50%

LAKOSSÁG (N=761)

53%

ORVOS (N=1319) LAKOSSÁG (N=761)

5 - MAXIMÁLISAN EGYET ÉRT

17% 19%

66% 17% 3

10% 2

15%

17% 1

12%

14%

14% 13%

8% 5% 29%

0 - EGYÁLTALÁN NEM ÉRT EGYET

NINCS VÁLASZ

okozni, akkor akár bele is halhat a szövődményekbe.Sürgető probléma a hálapénz felszámolása mellett az egészségügyi dolgozók bérének rendezése is, hiszen ez tekinthető a probléma gyökerének. Egy megélhetési gondokkal küzdő orvos előbb fogad el hálapénzt, mint egy anyagilag megbecsültebb kolléga. Rendezett bérek mellett akár szankcionálni is lehetne a hálapénz elfogadását. Ezt hogyan lehetne kivitelezni? Feltételezem, nem úgy, hogy egymást besúgják a kollégák… Itt visszautalnék a felmérésekre, miszerint a beteg és az orvos is másképp értelmezi a hálapénz gesztusát. Egyfelől, a beteg érezhet valódi hálát egy minőségi ellátás okán, másfelől mégiscsak nehéz visszautasítani egy kvázi az „égből odapottyant” borítékot. A kikényszerített, előre adott, vagy a félelem motiválta „hálapénz” már egy egészen más kategória. A félelem eloszlatásához először is a betegeknek látniuk, érezniük kell, hogy elég nővér és orvos dolgozik körülöttük, akiknek van elég idejük törődni a pácienssel. Csak a béremelés önmagában nem biztos, hogy elegendő a probléma eliminálására, erre jó példa Csehország és Görögország: mindkét országban magasabb az orvosok bérezése a magyar fizetésekhez képest, ám a markáns béremelés csak a cseheknél szüntette meg a hálapénzes rendszert. Egy jó kommunikációs kampány a béremeléseket követően úgy gondolom, elengedhetetlen az emberek egészségügybe vetett bizalmának helyreállítására. Szerencsére a fiatalabb generáció – értem ezalatt a 40 év alatti korosztályt – már cikinek tartja a hálapénz elfogadását. A szankcionálás kérdésére térve, én nem érzem magam kompetensnek ebben a témában, de úgy gondolom, nem is a mi hatókörünkbe tartozik ennek az eldöntése. Valószínűleg nem minden orvosnak érdeke a hálapénz megszüntetése. Mi lesz azokkal a nagyrabecsült kollégákkal, akik népszerűségük miatt akár az alapbérük többszörösét szerzik meg a hálapénzből? Természetesen égető kérdés, hogy miként lehetne ezeknek az igazán tehetséges kollégáknak a bérét rendezni, hogy ne jelentsen nagy érvágást számukra a hálapénz elapadása. A színvonalas ellátást mindenképpen honorálni kell, de meg kell találni ehhez is a hivatalos

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

kereteket. A teljesítményalapú bérezés egy jó lehetőséget biztosít a kiemelkedő tehetségű orvosok erőfeszítéseinek elismerésére, ám egyúttal egy magasabb alapbért is biztosítani kell, megakadályozván, hogy az idősebb, tapasztaltabb kollégák egy mókuskerékbe szorulva hajtsanak a tisztességes megélhetésért, elvéve közben a gyakorlás, tanulás lehetőségét a rezidens kollégáktól. Nem szabad hagyni, hogy a műtétek során a tutor egyfajta kegynek tekintse azt, hogy ő oktat, hanem ezt kiemelkedően meg kell fizetni. Emellett jó lehetőség lenne a már emlegetett saját orvos választás; ha hivatalossá lehetne tenni, hogy XY főorvosnak ennél a műtétnél ennyi a tarifája, akkor a páciens teljes lelkiismereti és döntési szabadságának birtokában kérhetné a legmagasabb pozíciót betöltő orvos ellátását. Hangsúlyozandó, hogy ez kizárólag önkéntes alapon, a beteg kérésére lehetne elképzelhető, tehát annak is végig kell mennie a gyógyulás folyamatán, akinek nincs pénze arra, hogy sztárorvosokat béreljen fel. Ha egyszer megvalósulna a saját orvos választás, nem kellene attól tartani, hogy a kezdő orvosok esetleg beteg nélkül maradnak, míg a verzátusabb munkatársak nem győzik majd ellátni a betegeiket? Azon a véleményen vagyok, hogy mindenképpen jobban járnánk egy ilyen rendszerrel, mint a mostani átláthatatlan, hálapénzes szisztémával. Megoldás lehet erre a problémára a minőségi mutatók nyilvánossá tétele, hogy a betegek láthassák, hogy egy ügyes szakorvos is operál olyan jó mutatókkal, mint egy főorvos, vagy professzor. Másfelől a beteg szembesülve egy hosszabb várólistával, kétszer is meggondolná, tényleg ki akarja-e várni azt, hogy a főorvos kezelje, vagy pedig

HÁLAPÉNZ | EGÉSZSÉGÜGY

engedi, hogy már másnap megoperálja egy másik orvos. Persze sosem lesz olyan ideális helyzet, hogy minden orvos ugyanolyan jól végzi a munkáját, mindig lesznek kivételes tehetségek, akikhez képest az átlagnál jobb orvosok is átlagon alulinak tűnnek, de a saját orvos választás ennek ellenére is egy korrektebb működést biztosítana. Az ellátás minőségének homogenizálását tehát az ellátási procedúrák (várólisták, minőségi mutatók, szakmai irányelvek) átláthatóvá tételével lehetne elérni. Az oktatásra visszatérve, megint csak fontos kiemelni, hogy az oktatókat sokkal jobban meg kellene becsülni, mint most. Ki lehetne építeni egy olyan rendszert, ahol az a magasabb beosztású orvos, aki asszisztál egy rezidens kollégájának, többet kapjon az adott beavatkozásért, mintha operálna. Akár egy beavatkozás finanszírozásába is be lehetne építeni az oktatásért járó díjakat. Például, ha van egy műtét, amiért 150 egységet fizet az OEP, és ebből 100 egység maga a beavatkozás ára és 50 az orvosdíj, azt a következőképpen lehetne elosztani: 30 egységet kap az operatőr, 15 egységet az első- és 5 egységet a másodasszisztens. Ha az operatőr leasszisztálja a műtétet a rezidensnek, akkor a következőképpen alakulna a 50 egység orvos-díj sorsa: 5-öt kap az operáló rezidens, 40-et az asszisztáló szakorvos és 5 egységet a másod asszisztens. Milyen további fizetős, extra szolgáltatások válhatnának elérhetővé egy átkeretezett egészségügyben? Sok olyan szolgáltatás van, amit már jelenleg is meg lehet vásárolni bizonyos összeg fejében. Saját szobát ma is tud „vásárolni” a beteg, a gond csak abból adódik, hogy Magyarország az egyik legrosszabb helyen áll az egyágyas kórtermeket illetően (1,9%), amik nem arra szolgálnak, hogy a VIP-betegek igényeit elégítsék ki, hanem igazából a fertőző, illetve immunszuppresszált betegek elkülönítésére vannak fenntartva. Az extra szolgáltatások bővítése az állami rendszerben csak komoly forrásbevonással lehetséges, illetve a magánellátás keretében válhatnának elérhetővé. Szomorú tény, hogy a magánellátás a profitra hajt, ám nagymértékben tudná

SZUBJEKTÍV

tehermentesíteni az állami ellátást úgy, hogy ebből azok a betegek profitálnának, akiknek amúgy nincs pénzük extra szolgáltatásokra. Véleményünk szerint életképes lehet egy olyan üzleti modell, amiben a magánkórház vállalja, hogy a beavatkozást, amit az állami klinika rend szerint 1 egységért végez el, akkor ő ugyanezt megcsinálja 0,6 egységért is. A fennmaradó összeget pedig az extra szolgáltatásokért – hotelszolgáltatás, választott orvos, nyilvános minőségi és fertőzési mutató, betegelégedettség stb. a betegtől szedi be. Ebben a modellben az állam, az állami beteg jár jól, többszörösen is. Először is a pénzesebb beteg nem előre, hanem kivásárolja magát az állami várólistáról, így az a beteg, aki nem tud pluszpénzt kiadni a gyógyulására, valójában előrébb és nem hátrább kerül. Az állami rendszer ezzel tehermentesítődik és nyer minden beavatkozással 40%-ot. A kiemelt kórházakban a súlyos, daganatos betegek ellátására kell elsősorban fókuszálni. A német modell az egyik legjobb ilyen szempontból: náluk egy különbözeti díj fejében lehet kérni az egyágyas szobát, a saját orvost vagy a menüből választható ebédet. Ennek ellenére az ellátás színvonalában nincs jelentős különbség, az állami finanszírozású betegekre is ugyanannyi nővér jut és az orvos figyelméből sem kapnak kevesebbet. Arra kellene ráébreszteni az egészségipar működtetéséért felelős vezetőket, hogy az egészségügyi helyzet helyreállítása az ország társadalmi-gazdasági problémáira is gyógyír, így nem kellene sajnálni az ide befektetett anyagi és szellemi tőkét.

A LAKOSSÁGOT A KISZOLGÁLTATOTTSÁG ÉRZETE MOTIVÁLJA ÖN SZERINT MI A LEGFŐBB OKA ANNAK, HOGY AZ EMBEREK HÁLAPÉNZT ADNAK?

VALÓBAN HÁLÁBÓL, ÖNKÉNTESEN ADJÁK

14% 22%

ÁLTALÁNOS GONDOLKODÁS, HOGY A PÉNZZEL ELŐNYT SZEREZHETNEK

16% 21%

ÚGY GONDOLJÁK, HOGY EGYÉBKÉNT NEM RÉSZESÜLNÉNEK MEGFELELŐ ELLÁTÁSBAN

ALACSONY ORVOSI BÉREK MIATT

31%

! 10% 3%

45%

ORVOS (N=1319) LAKOSSÁG (N=761)

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

BOE ORVOSLÁS | BETEGJOG

ORVOSI MŰHIBAPEREK A GYAKORLATBAN

SZÖVEG: SZABÓ DIÁNA LILI

FOTÓ: RESZKETŐ RÓBERT

BETEGJOGOK MEGJELENÉSÉTŐL A MŰHIBAPEREKIG

Az estébe nyúló időpont ellenére az I. sz Belgyógyászati Klinika tágas előadótermében 230 orvostanhallgató, orvos, jogász, joghallgató kísérte figyelemmel a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete által szervezett kerekasztal beszélgetést. Talán a nagy érdeklődés is jelzi a téma fontosságát és aktualitását; azt, hogy az orvosi műhibaperek, akár szembesülünk vele, akár nem, valahol minden orvos hivatását befolyásolhatják.

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

Néhány évtizeddel ezelőtt az orvostudomány még a „saját berkein belül” oldotta meg azokat a problémákat vagy hibákat, amelyeket a gyógyítás folyamatában elkövettek az orvosok. A rendszerváltással egy hatalmas fordulat következett be, és ennek az lett a következménye, hogy egy jogállamban és piacgazdaságban, ahol a személyiségi jogok kezdtek előtérbe kerülni, előkerültek a betegjogok. A betegjogokkal, azzal, hogy kialakult egy fogyasztói társadalom, az alárendelt orvos-beteg viszony teljes mértékben megváltozott és mellérendelt kapcsolattá alakult. Míg régen a beteg legfőbb hiteles információforrása az orvos volt, napjainkban legalább annyira fontos az egyén tájékozottsága, és a páciens partnerként vesz részt az orvos-beteg kapcsolatban. Az internet és a digitális média megjelenésével ma már bármilyen információhoz hozzájut a fogyasztó - vonatkozik ez az egészségügyre és a gyógyításra egyaránt.

BETEGJOG | ORVOSLÁS

BOE

A BESZÉLGETÉS RÉSZTVEVŐI: Dr. Dósa Ágnes: igazságügyi orvosszakértő, jogász, az Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet igazgatóhelyettese, húsz éve tanít egészségügyi jogot a Semmelweis Egyetemen. Dr. Szabados György: igazságügyi orvosszakértő, egészségügyi és közbeszerzési szakjogász. 2007-től a Budapesti Orvosszakértői Intézet igazgatója, a Med et Jur magazin főszerkesztője. Prof. Dr. Ács Nándor: 2013-tól a II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója, szülész-nőgyógyász, sebész, klinikai farmakológus. Dr. Pilling János: pszichiáter szakorvos, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének oktatója, rendszeresen tart tréningeket olyan orvosi kommunikációs témákban, mint például a rossz hírek közlése a betegekkel. Dr. Szabó András: orvos-jogász, a Szinapszis cégcsoport vezetője, a Webbeteg.hu és a DRportal.hu, valamint a Med et Jur magazin alapítója.

Az egyik legdinamikusabban növekvő szegmens az internetes kommunikációban az egészségügyi információ. Magyarországon hatmillió látogatás történik az egészségportálokon havonta. Megszületett a 2.0-ás egészségügyi fogyasztó, aki már nem csak a betegségeknek, hanem a legújabb terápiáknak is utánanéz. Mindezen változások életre hívtak egy új, huszonöt éve még ismeretlen kérdéskört, elindultak az orvosi műhibaperek. Közben a jogász társadalom elkezdte egy új piaci potenciálként kezelni az egészségügyet, azonban az orvosok jogi ismerete nem elegendő azokban a helyzetekben, amikkel a perek során kell szembenézniük. GYAKORLÓ ORVOSOKAT ÉRINTŐ JOGI KÉRDÉSEK Dr. Ács Nándor szerint „három dolgon múlik, hogy lesz-e műhibaper vagy sem, egyrészt, hogy hogyan gyógyítunk, de előbb-utóbb mindenki hibázik, másrészt dokumentálni kell, de úgy, hogy akár hibáztunk, akár nem a dokumentáció hiteles legyen és utólag támadhatatlan. Harmadrészt óriási jelentősége van a kommunikációnak, amit nagyon rosszul csinál az orvosok nagy része.” Az orvosi tevékenységet alapvetően befolyásolja a jogi környezet, ezért minden orvosnak ugyanolyan felelőssége az egészségügyi törvény és a betegjogok ismerete, mint a gyógyításhoz használt tudásanyag elsajátítása. Felesleges vizsgálatok, felesleges dokumentációk garmadája történik azért, hogy az orvosok elkerüljék a jogilag problémás helyzeteket. Ha mégis perre kerül a sor, a tárgyalás kimenetelében nagy szerepe van az egészségügyi dokumentáció minőségének. Sajnos ez az egyik legfőbb gyengepontja az orvosi tevékenységnek az idő és munkaerőhiány miatt. Azonban ezt a tényezőt a perek többségében a bíró nem veszi figyelembe, nem lehet arra hivatkozni, hogy azért volt

hiányos a beteg dokumentációja, mert az orvosnak nem volt ideje kitölteni a szükséges papírokat. „Az időhiány nem kifogás. A bíró soha nem azt fogja nézni, hogy kevés volt az orvos, főleg egy polgári perben, ott pláne nem. A büntető jogi perekben ott talán valamilyen minőségben figyelembe veszik, hogy mennyire volt fáradt, mennyire nem tudott odafigyelni, de polgári perekben ezt egyáltalán nem veszik figyelembe, tehát kénytelenek dokumentálni az orvosok” - mondta Dr. Szabados György. A kártérítési perek nem egyenlően oszlanak meg a különböző orvosok között. Vannak, akiket nagyon gyakran beperelnek, és vannak olyan orvosok, akiket ritkán vagy egyáltalán nem. Nagyon sok kutatás volt, amiben azt vizsgálták, hogy mitől függ az, hogy bizonyos orvosokat gyakrabban perelnek be, másokat pedig ritkábban. Volt olyan vizsgálat, ami nem talált eltérést közöttük, azonban újra és újra különbséget találtak a beperelt és a nem beperelt orvosok között az orvosok kommunikációs készségében. „Az én szakértői gyakorlatomban 60-70 százaléka azért indult el a pereknek, mert az orvosok nem megfelelően kommunikáltak a beteggel. Sokszor a beteg a tárgyaláson tudja meg, hogy egyáltalán mi volt a baja. Azt mondja, hogy neki az orvos ilyet soha nem mondott, soha nem beszélt vele” - tette hozzá Dr. Szabados György. Ha egy orvos hibázik, és igyekszik úgy tenni, mintha mi sem történt volna, nem tájékoztatja a betegét róla és nem konzultál a kollégáival, az jelentős következményekkel járhat. A közelmúltban tárgyalták annak a szentesi szülésznőgyógyásznak az ügyét, aki egy beavatkozás során átszakította egy páciensének a méhét, és a vizsgálatok során kiderült, hogy ezt észlelte is, ennek ellenére mindent megtett annak érdekében, hogy ez ne derüljön ki sem a beteg számára, sem pedig a kollégái számára.

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

GÓLYATÁBOR NYÁR | ÉLMÉNY

A beteg később átkerült az intenzív osztályra és ott nagy fájdalmak közepette meghalt, az orvos pedig jelenleg jogerős börtönbüntetését tölti. Dr. Pilling János szerint ennek nem kellett volna így történnie. „Ha az orvos odaáll a páciense elé, és azt mondja, hogy történt a beavatkozás során egy szövődmény és mindent megteszünk azért, hogy ami történt helyrehozzuk, akkor ez a nő ma élne, a kolléga pedig nem ülne börtönben. Betegbiztonsági szempontból nagyon nagy jelentősége lenne annak, hogy nyíltan tudjunk kommunikálni az ilyen kérdésekről.” Függetlenül attól, hogy az orvos valóban hibát követett el vagy sem, a büntetőeljárás általában hatalmas lelki teher. Az orvos, még ha utólag felmentik is, a gyakran több évig tartó tárgyalások alatt rendkívüli mértékben traumatizálódik. Vannak, akiknek poszttraumás stressz zavara alakul ki, és olyanok is, akik öngyilkosok lesznek emiatt. Jelenleg nem áll rendelkezésre szakember, akihez ezek a bajba jutott orvosok fordulhatnának. Ha valaki itthon egy műhibaperbe keveredik, akkor gyakran izolálódik az orvoskollégáktól és ahelyett, hogy segítenék, támogatnák, mindenki úgy tekint rá, mint egy olyan orvosra, akitől „jobb távol tartani magunkat”. Miközben minden egyes hiba valamilyen rendszerhibára hívja fel a figyelmet. KÓRHÁZAK ÉRINTETTSÉGE A MŰHIBAPEREKBEN „Mindig azon csodálkozom, hogy olyan egyszerűen lehetne megelőzni ezeket a pereket, akár helyes kommunikációval. Annyi mindent lehetne tenni, hogy ne vesztésre álljanak az egészségügyi szolgáltatók, hanem egy kicsit erősebb pozícióban. Az egészségügy, gondolom, a strukturális problémáiból adódóan 20 év után sem tanul a hibáiból, ugyanazokat a dolgokat elkövetjük újra és újra” magyarázta a hallgatóságnak Dr. Dósa Ágnes. Nagy jelentősége van az intézményi kommunikációnak. Sokszor nehéz egy folyamatban lévő ügyről nyilatkozni, de mégis szükséges, főleg, ha a másik oldal is elmegy a sajtóhoz, és fontos lenne, hogy intézményi szinten is támogassák a média felé is az orvost.

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

Szintén hiányosság az intézmények részéről, hogy nem készítik fel megfelelően az orvost. Azok a szakemberek, akiknek még sohasem volt hasonló tapasztalatuk általában nem tudják, hogy hogyan kell viselkedni egy tárgyaláson, vagy hogy milyen kérdésekre számíthatnak. Ez további fölösleges frusztrációt okozhat, a már fizikailag és lelkileg is leterhelt orvosoknak. A jogi képviselő is meghatározó a műhibaperek kimenetelét tekintve. Az egészségügyi szolgáltatóknak megfelelő szakmai színvonalú jogi képviselőre van szüksége. Míg a felperesek oldaláról nagyon felkészült ügyvédek vannak, akik csak ezzel foglalkoznak és általában megszűrik az ügyeket, addig a kórházak jogi képviselete általában nagyon elmarad attól a színvonaltól, mint amit a felperesek jogi képviselete mutat. MI TÖRTÉNIK EGY ORVOSI MŰHIBAPEREN? Dr. Pilling János felhívta a figyelmet arra, hogy „jelenleg nincsen elérhető és nyilvános adat az orvosi műhibaperek számáról Magyarországon. Nyugat-Európában és Amerikában pedig már az a szemlélet, hogy minden egyes hiba egy indikátor arra, hogy min kellene változtatni. És éppen ezért kell szembenézni és foglalkozni vele.” Kétfajta műhibaperről beszélhetünk, a büntetőjogi per egy személy ellen történik, a polgári jogi per pedig az intézménnyel szemben. A polgári perben nincs az a személyi felelősség, mint a büntető perben, és a kártérítést is az adott intézmény fenntartójának vagy a gazdasági társaságnak kell kifizetnie. A polgári perben általánosságban az elvárható gondosság elvének kell megfelelni, míg a büntető perben konkrét szakmai szabályt kell megszegnie egy orvosnak ahhoz, hogy elítéljék. Az elvárható gondosság egy sokkal szélesebb kategória, mint a szakmai szabály megszegése. Az a másik különbség, hogy a büntető perben az egyéb körülmények is számítanak az orvossal szemben. A polgári perben nem veszi figyelembe a bíróság, hogy mondjuk nem működött akkor a CT és azért nem tudta megcsinálni a vizsgálatot az orvos, mert a kórháznak nem volt pénze megjavítani a gépet. A büntető perben már számít ez a körülmény.

A szakmai irodalmakat, protokollokat figyelembe véve véleményezik az ügyeket az igazságügyi orvosszakértők. Azonban 2013. december 31-től a legtöbb szakmai protokoll hatályát vesztette és azóta sem hosszabbították meg őket. Ennek egyik oka, hogy míg régen a szakmai kollégiumokat kérték fel a szakmai protokollok megírására, most ezt a szabályt megváltoztatták. Az adott szakmai kollégium mellett minden olyan szakterület is hozzászólhat, aminek van valamilyen kapcsolata a témával. Egy-két protokoll még érvényben van, de nagyon kevés. A másik probléma az, hogy a protokollokban gyakran olyat írnak le a szakmai kollégiumok, amit Magyarországon nem biztos, hogy be lehet tartani, mert nem adottak hozzá a finanszírozási feltételek. Jogszabályi kötelezettsége az igazságügyi orvostan szakorvosnak, hogy be kell vonnia a műhibaperekbe az adott szakma képviselőjét vagy társszakértőként vagy szakkonzultánsként. Sajnos nagyon nehéz ezt megoldani, mert ma Magyarországon kevés szakorvos vállalja a szakkonzultánsi feladatot és nehéz olyan szakorvost találni, aki le meri írni a véleményét, főleg, ha az negatív vélemény egy másik orvossal szemben. Előfordult olyan ügy is, ahol egyáltalán nem találtak szakkonzultánst. A másik probléma az, hogy az orvosnak nem éri meg szakértőként részt venni a műhiba perekben, mert foglalkoznia kell az üggyel, el kell járnia a tárgyalásokra, mindez nagyon sok idő, és általában maximum 50-60 ezer forintot keresnek vele, de van, amikor még kevesebbet. BEAVATKOZÁSI LEHETŐSÉGEK „Az a helyzet, hogy minden orvos hibázik. Több évtizeden keresztül, több tízezer munkaórát nem lehet úgy végezni, hogy minden percben száz százalékos teljesítményt nyújtson valaki. Előbb-utóbb minden orvos hibázni fog. Az, hogy ezek után mi történik azonban már nagyon jelentős mértékben az orvos kommunikációs készségein múlik” - mondta Dr. Pilling János. Ha elérhetőek lennének olyan kommunikációs tréningek Magyarországon, ahol standardizált kommunikációs módszereket sajátíthatnának el az orvosok, az nagyban

elősegítené a betegbiztonság fejlesztését. A betegekkel való kommunikációban olyan egyszerű technikák is sokat segíthetnek, mint ha a vizsgálat végén összefoglaljuk a mondanivalónkat, vagy hagyjuk kérdezni a beteget és írásos tájékoztatót adunk neki. Egy másik megközelítés lehet a kockázati menedzserek alkalmazása, ami külföldön már bevett gyakorlatnak számít. Ha valamilyen probléma merül fel egy kórházban, akkor ők azzal foglalkoznak, hogy mindenki a lehető legjobban jöjjön ki a helyzetből, orvos, beteg és egészségügyi intézmény egyaránt. Léteznek ma már olyan felelősségbiztosítások is, amiket intézmények és magánemberek is köthetnek, ám ezek általában a pertárgy töredékét fedezik csupán. Az esetek többségében ügyenként maximum 5 millió forintig áll helyt a biztosító, és a perek pedig ma már 40-80 milliókról szólnak. Természetesen nem lehet kikerülni az összes ilyen jellegű pert, hiszen nem csak az orvos tevékenységén múlik, hogy indítanak-e ellene eljárást vagy sem. Ha egy orvos ilyen helyzetbe kerül, a legkönnyebb talán, ha a kollégáitól kér segítséget, hiszen az igazságügyi intézetek a mindennapi munkájuk során találkoznak hasonló esetekkel.

Ez a téma egyáltalán nem kényelmes vagy kellemes. A szakértők még a megoldást célzó lehetőségeknél is nagyon sok hiányosságra hívják fel a figyelmet. Az orvos egyéni felelősségválllalásának nagy szerepe van a perek megelőzésében, akár a jogi akár az orvosszakmai ismereteket tekintve. Ugyanakkor az is teljesen érthető szempont az orvosok részéről, hogy az időhiány és leterheltség miatt sokszor nincs lehetőség a teljeskörű tájékoztatásra és pontos dokumentációra a mindennapi betegellátásban. Ha mindezekkel szembesülünk és foglalkozunk a jogi, kommunikációs és dokumentációs kérdésekkel (azelőtt, hogy erre rá lennénk kényszerülve egy műhibaper kapcsán), akkor könnyebb lesz megoldani az ilyen helyzeteket, még akkor is ha mi magunk éljük át.

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

GÓLYATÁBOR NYÁR | ÉLMÉNY

AllergénspeciFIkus immunterápia D r. S z a l a i C s a b a c s o k o r b a s z e d e t t g o n d o l a t a i KÉSZÍTETTE: FARKAS ZSUZSÁNNA | FOTÓ: JINGCHENG ZHAO

AKIKET MEGÉRINTETT AZ ALLERGIA Itt a tavasz, rügyeznek a fák, kellemesen cirógatja bőröd a napsütés, de amint kiteszed a lábad a zöldbe, egyből arcon köszönt az orrspray reklámból ismert „barda bedve”szindróma, egy idő után már a madárcsicsergést is csak tompítva hallod, és a szemeid is úgy festenek, mintha egy hetet búvárkodtál volna egy agyonklórozott uszodában, úszószemüveg nélkül. Ha ismerős a fenti szenvedés, és szabadulnál - nem csak a gondolattól, de a megtapasztalástól is -, akkor olvass tovább egy igazi gyógy(h)ír reményében.

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

Az allergia a lakosságban nagyon gyakori – nem azt mondom, hogy mindenkit érint, de lebontva, pl. a parlagfű allergia a lakosság 20-25%-át érinti. Az asztma gyakorisága pedig olyan 7-8% körüli. Azért az se olyan kevés. Gyermekkorban ennek 80-90%-a az allergiából alakul ki. Ezt a mechanizmust az allergic marsh angol kifejezés szemlélteti leginkább – tehát hogy egy viszonylag enyhébb, felső légúti allergiás gyulladás lehúzódik az alsó légutakra asztmaként. Így nagyon sokszor az allergiás rhinitis kezelésének a fő célja az asztmának, tehát a betegség súlyosbodásának az elkerülése.

EREDET HIPOTÉZISEK Több hipotézis is van, az egyik az evolúciós hipotézis, aminek az alapja, hogy az immunrendszer az elmúlt évezredek alatt alakult ki. Így a mostani civilizáció egy teljesen más kihívást ad az immunrendszerünknek. A fő feltevés az, hogy a mostani rendszer vagy állapot egy csomó ilyen típusú megbetegedésnek kedvez, mint pl. az allergia, de ide tartozik az obesitas és a diabetes is. Az allergia tisztaság hipotézise szerint, mivel írtjuk a körülöttünk lévő baktériumokat, emiatt már gyerekkorban sem éri megfelelő stimulus az immunrendszert. Az ember Th2-es immunválasszal születik, és a környezettel való érintkezéskor találkozik a baktériumokkal, amik így eltolják Th1 irányba. Hogyha ez nem történik megfelelő módon, plusz még genetikailag is hajlamos az illető, akkor kialakul az atópiás fenotípus, ami hajlamossá teszi az allergiás megbetegedésekre.

ALLERGIA | KUTATÁS

TUDOMÁNY

ALLERGÉN SPECIFIKUS IMMUNTERÁPIA PROJEKT Van egy másik hipotézis, miszerint régebben nagy volt a csecsemő halandósság. Azok haltak meg, akiknek valamilyen okból gyengébb volt az immunrendszerük. Általában a Th1-es rendszer a fontos a baktériumok legyőzése szempontjából, most pedig gyakorlatilag mindenki életben marad. Tehát a gyenge Th1-es immunrendszerű emberek is, ám azok így allergiások lehetnek. Aztán még a környezetszennyezés, pl. a dieselolaj is fokozza - tehát agresszívabbá teszi az allergiát azáltal, hogy reagál az allergénnel (ami általában valamilyen proteináz, tehát fehérjebontó tulajdonságú). Több ilyen anyag is létezik. Új keletű felfogás a mikrobióta populáció hipotézise. Ki lehet mutatni akár a bőrünkben is, hogy aki allergiás, azoknak kevésbé diverz a bioflórája. Ez atópiához vezet, mivel nem megfelelő az összetétel, nem megfelelően diverz. Bizonyos speciális baktériumok hiánya is atópiához, atópiás dermatitishez, allergiához, asztmához vezethet. Az asztmásoknak is más a mikrobiomja, mint a nem asztmásoknak. Tehát egy imázs ez a higiéniai hipotézis, mivel a táplálkozás is befolyásolja ezen flórák összetételét. Azt látták, hogy általában a változékony étrend az előnyös – ami sokféle baktérium jelenlétét teszi lehetővé.

KOSZHIGIÉNÉ A koszos nevelés kétélű fegyver, erre jó példa a karélok. Ők Finnország és Oroszország között egy népcsoport, akiknek egy része Oroszországban a határvidékeken, míg egy másik része Finnországban maradt. Ugye az oroszoknál a higiénia sokkal rosszabb, mint a finneknél. A finneknél nagyon magas frekvenciájú az allergia – míg az oroszoknál alig-alig van. Viszont a finnek várható élettartama jóval magasabb, mint az oroszoké. Allergiások, de sokkal tovább élnek. Tehát a ’nemhigiénia’ megrövidíti az élettartamot. Mert nem csak jó baktériumokkal találkozunk, hanem rosszakkal is. Koszosan élni - nem biztos, hogy jó. Bizonyos baktériumok jó hatással vannak ránk, bizonyosak meg nem – nagyon nehéz közülük kiválogatni, hogy csak a jók jöjjenek. Ez manapság egyre inkább így van - nő az élettartam, de egyre inkább allergiásak vagyunk. Ha pedig választani kéne, akkor inkább allergiásan, de egészségesen éljünk sokáig, minthogy meghaljunk allergiátlanul 40 éves korunkban. Azt is megfigyelték már, hogy bizonyos megbetegedések hatására az allergia csökken, ilyenek pl. a mycobacteriális fertőzések. Ám ezek nagyon veszélyes betegségek; lepra, TBC – ez nyílván sehogy sem járható út. Viszont ki lehet belőlük vonni olyan fehérjéket, amik kapszulában stimulálhatják az immunrendszer ezen részeit. Van ilyen törekvés, komolyan vizsgálják manapság, hogyan lehetne ezt kihasználni.

Nemrégiben zártunk le egy deszenzitizáló projektet. Az allergiát ugye nem gyógyítják, hanem tünetileg kezelik. Kivéve az allergén specifikus immunterápiát, ami Magyarországon ugyan nem annyira elterjedt, de van, ahol széles körben használják. Ez nem csak tünetileg kezeli, hanem valóban megszűnteti az allergiát. Van egy-két hátránya – az egyik az, hogy sokáig tart: 3 évig kell évi rendszerességgel szedni, a virágpor megjelenését megelőző 2 hónaptól a virágporszezon végéig. Ami parlagfűnél azt jelenti, hogy a kezelést a páciens elkezdi júniusban, és körülbelül októberben hagyja abba. Az allergén specifikus kezeléseknek két módja van – egy sublingualis (SLIT, nyelv alatti tablettaként) és egy subcutan (SCIT, bőr alatti injekcióként) formája. Mi a nem invazív SLIT módszert szerettük volna alkalmazni, hiszen arra nem lett volna kapacitásunk, hogy ennyi beteget rendszeresen visszajárva beoltsunk, azaz subcutan kezeljünk. Az elején vannak mellékhatások, ami szintén nem segíti, hogy valaki kitartson a terápia mellett, ezek közül a leggyakoribbak közé tartozott a helyi viszketés, sublingualisan – tehát a szájüregben. Aztán előfordultak gyomorbélrendszeri tünetek is, mint a hasmenés. De olyan, hogy valaki az első tabletta beszedésekor anafilaxiás shockba kerüljön, nem volt, ez nem is nagyon jellemző a sublingualis terápiára. A SCIT-re inkább. Mindegyiknek megvan előnye-hátránya, és a SLIT-nek ez az egyik előnye, hogy nincsenek ilyen fajta mellékhatásai. A gyógyszer előállításához az allergén allergoidját használják, azaz az allergén legyengített változatát. Ezeket különféle hordozókhoz kötik, ami segíti az immunválasz kialakulását. Például alumínium-hidroxidhoz – ez az oltóanyagokban is benne van, tulajdonképpen egy „booster”. További hátránya, hogy nyílván drága is. Évente olyan 60.000 Ft körülbelül a kezelés költsége. Vannak ugyan olyan allergének, amit az OEP támogat: ilyenek az életveszélyes allergiák – mint a darázscsípés. Ez annyira konkrét és veszélyes, hogy abba a beteg bele is halhat. A pollenek elleni immunterápiát az OEP nem támogatja – egy időben igen, de aztán épp azért, mert nagy a lemorzsolódás (pl. ha megszakítják a 3 éves kezelést), alig 15-20% az, aki végigcsinálja a sublingualis terápiát. A másik hátránya, hogy jelenleg főleg a célzott, monoallergiás esetekre alkalmas a kezelés. Most már egyre inkább jelennek meg a piacon a több allergént alkalmazó kezelések. Mi parlagfűre kezeltük a betegeket. A kiindulási hipotézisünk az volt, hogy lesznek olyan páciensek, akik nem reagálnak majd. Így a mi alapkérdésünk a kutatás során az volt, hogy vajon meg tudjuk-e előre állapítani – mindenféle biomarkerekkel – hogy ki lesz az, akinek nem fog használni a terápia. Körülbelül olyan 20-30% tartozik ebbe a csoportba. Összehívtuk a 400 beteget, annak a 20%-a az 80. Ehhez képest azért páran lemorzsolódtak, maradtak olyan 300-an. De nagyon kevés volt az, aki nem reagált rá – gyakorlatilag mindenki reagált. Tehát a projekt ezen célja nem lett sikeres. Aztán mindenféle mást is vizsgáltunk – vizsgáltuk magát a mechanizmust, néztük mivel lehet nyomon követni az allergiás tünetek csökkenését - mert arra sincs igazából marker. Szubjektív kérdőívek vannak, amikkel ezt leginkább nyomon lehet követni. Például, hogy a beteg mennyire érzi betegnek magát, folyik-e az orra, viszket-e a szeme – ezeket 1-10-es skálán kell bejelölnie. Jelenleg ez a „biomarker”. Mi pedig megpróbáltunk keresni valamilyen stabilabb markert – néztünk IgE/IgG4 arányt, T és B sejteket, Treg sejteket, eosinophil granulocytákat, és egyéb immunogén markereket.

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

TUDOMÁNY ALLERGIA | KUTATÁS A betegek naponta töltötték ki a betegnaplót – online betegnaplót és mobiltelefon alkalmazást is kidolgoztunk ennek követésére. Volt egy elég erős informatikai hátterünk, ők segítettek nekünk ezt az óriási mennyiségű információt összegyűjteni. Egy évben háromszor vettünk vért. Először mielőtt még elkezdték volna szedni a szert, allergia időszakban másodszor, harmadszor pedig szezon után. Összesen 9 alkalommal, plusz most, az utána lévő évben egyszer. Igazából ez egy nagyon összetett projekt volt, pszichológiai kérdőívet töltettünk ki a betegekkel, mert nyílván az is befolyásolja mind a tünet megélését, mind a terápiához való ragaszkodást. Genetikai variációkat, génexpressziót, immunológiai változásokat néztünk. Igazából olyan óriási mennyiségű adatunk gyűlt össze, hogy viszonylag hosszú ideig tart ezeknek a kiértékelése. Már vannak félig-meddig eredmények, de tulajdonképpen a projekt az most ősszel ért véget. Ugyan ezt már korábban befejeztük, de a valós végeredmény – az, hogy mennyire javult a betegek állapota – nyílván a kezelés utáni évben derül ki. Még olyan tényezők is befolyásolták a tüneteket, hogy éppen akkor milyen volt a virágpor tartalom. Volt olyan év a kezelés ideje alatt, hogy gyakorlatilag nem volt parlagfű, vagy csak nagyon kevés. Ezt akkor minden betegünk úgy élte meg, hogy hát fú, hát mennyire hat ez a kezelés, pedig ennek az volt az oka, hogy nem volt virágpor. Volt egy olyan év is, 2 évvel ezelőtt, amikor nagyon magas volt, csúcsokat döntött a pollentartalom. De a kezelés igazából ekkor is jó volt, így ez már akkor is indikálta, hogy sikeres volt a projekt. A projekt szempontjából 1-2% egyáltalán nem reagált a kezelésre. Ennek oka nem csak az lehetett, hogy nem hatott a terápia, hanem valami párhuzamosan lévő más allergénre lehetett allergiás – legalábbis ezt is figyeltük. Az lett volna az ideális, ha valaki csak a parlagfűre allergiás a projektben, de hát ez lehetetlen. Aki ugyanis egyszer allergiás lesz, az minden évben egyre több mindenre lesz utána érzékeny. Maga az allergia betegség azt is jelenti, hogy az immunrendszer egy kicsit eltolódik az IgE termelés irányába. Ez az eltolódott immunválasz hajlamossá teszi, hogy a szervezetben egyre újabb és újabb allergia alakuljon ki. Tehát általában jellemző, hogy monoallergiások nagyon kevesen vannak. Mi próbáltunk olyan embereket bevenni a projektbe, akiknél a parlagfű domináns allergén – ez pedig sokkal erősebb tüneteket produkál, mint a többi, különböző okok miatt. Tehát ebből a szempontból ez egy jó pollen volt. Érdekes megfigyelés, hogy amikor egy betegnek a parlagfű allergiáját kezelik, akkor azzal párhuzamosan elmúlhat vagy csökkenhet a többi allergiája is. Ennek oka, hogy az immunrendszer egy kicsit a másik irányba billen. Ha a deszenzitizációs terápiát olyan asztmások alkalmazzák, akiknek az asztma vezető oka az allergia, azoknak az asztmás tünetei is csökkennek. Illetve azt is kimutatták, hogy az allergén specifikus immunterápia gyakorlatilag lecsökkenti annak az esélyét, hogy az allergiából asztma alakulhasson ki. Ha

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

már allergiaszezon van, akkor a kezelést nem szabad elkezdeni, előtte kell minimum 1, de inkább 2 hónappal, mert addigra alakul ki az az immunválasz, ami letompítja az allergén hatását. Tehát orális úton, nyálkahártyán keresztül az allergén máshogy fejti ki hatását. A kezelés maga tehát 2 hónappal az allergiaszezon előtt elkezdődik, és a parlagfű pollen a levegőből nem a nyelv alatt, nem a nyálkahártyán jut be. Így az orális adagolás, amit mi alkalmazunk, deszenzitizál. Mivel hamarabb el is kezdődött a terápia, így már akkor elkezd kialakulni az IgG4 (ez egy antiinflammatorikus immunglobulin), ami lefedi az allergén azon epitópjait, melyekkel így az IgE nem tud reagálni, és emiatt nem tud aktivizálódni a hízósejtek felszínén, nincs degranuláció, nincsenek tünetek. Elkezdenek a regulátor T sejtek is kialakulni - az IgG4 segíti kialakulásukat - tehát az a megfigyelés, hogy 3 évig kell folytatni a kezelést, de már az első évben is csökkennek a tünetek. Antihisztamint a kezelés alatt is lehet szedni - ha valami nagyon erőteljes más allergiája van például az illetőnek, akkor ne szenvedjen. Ez is fontos vizsgálati szempont a betegnaplóban, hogy mennyivel csökken a gyógyszerszedés a kezelés ideje alatt a kezdetekhez képest. Mindezek után szeretnénk egy újabb projektet indítani, méghozzá az előző folytatását. Nagyon sok eredményünk, feldolgozatlan vérmintánk van. Igazából nem voltak olyan jók a feltételeink, mint szerettük volna, nagyon sok volt az önrész.

EGÉSZSÉGÜGYI LETERHELTSÉG Az allergiás, asztmás megbetegedések nagyon nagy mértékben leterhelik az egészségügyet. Ezért preferáljuk mi is, meg az allergológusoknak is egyre nagyobb része ezt a deszenzitizációs módszert – hiszen hosszú távon jobban megéri. Ha valaki rendszeresen szedett is antihisztamint, utána már nem lesz szüksége rá. Ennek ellenére vannak itt érdekelt, meg ellenérdekelt cégek, gyógyszercégek. Azok a cégek, akik az allergén specifikus immunterápia kezeléseihez járulnak hozzá, az az érdeke, hogy minél többen alkalmazzák. Akik az antihisztamint gyártják, azoknak meg az, hogy maradjon meg az allergia. Ha nem is mondják ki, ez nyilvánvaló.

ÉLET AZ ÉLET UTÁN

– avagy mi van az alagút végén? KÉSZÍTETTE: NAGY ETELE

Kilépés a testünkből, végtelen nyugalom és boldogság, halott szeretteink, vakító fény… Az élet és halál mezsgyéjéről visszatért páciensektől gyakran hallhatunk ilyen különös elemekkel tarkított, érdekes beszámolókat. Vajon mi történik velünk a klinikai halál után? Amit a betegek ilyenkor átélnek, vajon csupán képzeletük játéka, a neuronok egy „utolsó haláltánca” vagy valóság? Komolyan vegyük-e a halálközeli élményeket? Orvosi szemszögből mire figyeljünk, ha hasonló beszámolót hallunk? Tanatológiai témájú cikkemben többek között a fenti fontos kérdésekre keressem a választ.

KÉP: TIM WANG / FLICKR

Mielőtt beleásnánk magunkat a témába, fontos tisztáznunk a halálközeli élmény (a továbbiakban: HKÉ) fogalmát és jellemzőit. A HKÉ olyan megtapasztalás, melyről a klinikai halál állapotából visszatért emberek számolnak be. Az élmény hatása sokszor olyan nagy horderejű az adott egyén életében, hogy egy fontos fordulópontként éli meg, mintegy „pálfordulásként”, amit követően életvezetése és személyiségfejlődése teljesen más irányt vehet. Sokféle beszámoló ismert, és bár az adott megtapasztalás egyéni, ugyanakkor mégis adott elemek tárházából épül fel. Nemtől, kortól, származástól és világnézettől függetlenül nagyon hasonló HKÉ-kről számolnak be a világ különböző tájairól.

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

SZUBJEKTÍV HALÁL | ÉLMÉNY

NÉHÁNY GYAKORIBB ELEM, MELY A LEGTÖBB BESZÁMOLÓBAN ELŐFORDUL: TESTEN KÍVÜLISÉG: az illető egy műtét vagy baleset során hirtelen azt tapasztalja, hogy teljesen tudatánál van, azonban nem fizikai testében, hanem azon kívül. Szinte már orvosi közhely, hogy a páciens a műtét során a műtőasztal felett lebegve figyeli, ahogy épp újraélesztik.

ALAGÚTÉLMÉNY: talán ez az egyik leghíresebb halálközeli élményelem. Sokan azt tapasztalják, mintha egy sötét alagúton vagy folyosón kellene haladniuk valamiféle vakító fény felé.

KÜLÖNLEGES ÉRZÉSEK ÉS KORLÁTLANSÁG: az egyén egy teljesen más dimenzióba kerül, amit korábban soha nem tapasztalt meg, így úgy érzi, alig tudja leírni az élményt. Érzései szintén nehezen magyarázhatóak, például végtelen nyugalmat érez, korábbi fájdalmai teljesen megszűnnek. A környezet érzékelése kiteljesedik, a kommunikáció gyakran telepátiában nyilvánul meg: akire gondol ebben az állapotban, arról rögtön tudja, hol van és mit csinál, vagy éppen mit gondol. Gyakran vannak beszámolók a mindentudás érzéséről is. Mivel az ember nincs fizikai testhez kötve, így oda „megy”, ahová szeretne, és sokkal könnyebbnek érzik magát.

MOZIFILMÉLMÉNY: az egyén életének részletei pörögnek le maga előtt, mintha filmben nézné vissza elkövetett cselekedeteit. Ettől az illető úgy érezheti, drága életidejét haszontalan dolgokra fecsérelte, vagy azt látja át, hogy mit kellett volna másként tennie.

TALÁLKOZÁS ENTITÁSOKKAL: sokan egyrészt eltávozott barátokkal, családtagokkal szoktak találkozni és kommunikálni, másrészt egy különleges, erősen fényes entitást is gyakran észlelnek, akit nehezen írnak le, gyakran vallásuknak megfelelő spirituális személyként (Jézus, Buddha, Krisna, Isten, egy angyal stb.) azonosítják.

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

ÉLMÉNY | HALÁL

SZUBJEKTÍV

A felsorolt elemek hátborzongatónak, hihetetlennek vagy ezoterikus mesének tűnhetnek, viszont a jelenség tudományos vizsgálata már több évtizedes múltra tekint vissza. Mi is tudományos szemszögből közelítjük meg a témát Dr. Pilling János pszichiáter szakorvossal, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docensével, aki a halálközeli élmények kutatásának magyar úttörője. Diplomamunkáját a halálközeli élményekről írta, egy könyve már medikus korában megjelent a témában, illetve a „Meghaltam és élek” (MTV, 1996) c. dokumentumfilm készítésében is részt vett. Jelenleg azonban már más kutatási témák foglalkoztatják, így a Szinapszis szerkesztői és olvasói nevében is köszönöm, hogy vállalta az interjút. A kutatásai során mit érzékelt, mennyire elfogadott ez a téma az orvostársadalomban, nem tartott-e attól, hogy szakmaiatlannak nézik? Nagyon gyakori gondolat, hogy az orvosok elutasítják ezt a témakört, valójában a helyzet ennél sokkal összetettebb: a HKÉ-eknek számos orvos kutatója van. Raymond Avery Moody, aki először tette közismertté ezt a témakört a nyilvánosság számára, maga is orvos, pszichiáter, de például Michael Sabom kardiológusként a téma másik elismert kutatója. Saját könyvünket a témában a Medicina Kiadó adta ki még orvostanhallgató koromban. Ebből a témakörből TDK-ztam és a TDK konferencián az Aneszteziológiai Társaság különdíjjal jutalmazta előadásomat. Tehát – szemmel láthatólag – nem lehet azt mondani, hogy az orvostudomány elutasítja ezt a témakört. Azt gondolom, hogy az orvosok akkor nem utasítják el ezt a témát, ha az, aki erről beszél, tud az orvosok nyelvén beszélni. Sokféleképpen lehet ezt megközelíteni, és érthető, hogy a különféle ezoterikus, tudományt nélkülöző nézetek joggal hergelik fel az orvosokat. Abban az esetben viszont, ha tudunk úgy foglalkozni ezzel a témakörrel, ahogyan az orvosok is gondolkodnak (például hogy milyen idegélettani alapja lehet e jelenségeknek), akkor tapasztalataim szerint az orvosok sem elutasítóak. Ha már említette Raymond Moodyt, jól gondolom, hogy ő volt az úttörő, akinek a hatására elindultak a további kutatások? Dr. Moody írt egy könyvet „Élet az élet után” címmel, ennek olvasása után kezdett el Ön is érdeklődni a téma iránt. Ő volt az, aki széleskörben ismertté tette ezt a témakört, a másik nagy érdeme pedig az, hogy ő ismerte fel: a látszólag kusza élménybeszámolókban közös rend van, a történetek állandó elemek köré összpontosulnak. Már Moody előtt is ismertek voltak halálközeli beszámolók, jó néhány ember a saját életrajzi írásában írta le halálközeli élményeit, például Carl Gustav Jung Emlékek, álmok, gondolatok c. művében, magyar vonatkozásban pedig Móra Ferenc Amikor én az égben jártam c. könyvében írja le saját élményét. Bizonyára mindenki számára ismerős a Kincskereső kisködmönből, hogy az írónak torokgyíkja volt, ekkor élte át különös élményeit. Így már az 1800-as években gyártottak elméleteket az élmények magyarázatára. Az ez idő tájt balesetből mélybe lezuhant alpinisták, akik túlélték a zuhanást, arról számoltak be, hogy ahelyett, hogy borzongást, fájdalmat és félelmet tapasztaltak volna, rendkívüli békét és nyugalmat éreztek.

Elkezdtek azon gondolkodni, hogy mi lehet a magyarázata ennek. Végül két pszichológus megalkotott egy elméletet, miszerint ilyenkor egy olyan lélektani védekező mechanizmus indulhat be, ami igyekszik segíteni minket abban, hogy ne bénuljunk le a rettegéstől. Tehát ők úgy állították be az egészet, mint egy védekező mechanizmust. Így nem Moody volt a jelenség első kutatója, viszont az ő könyve volt az első, ami a világban elsőként számos országban, számos nyelven tette ismertté a témát. Amikor 18 évesen elolvastam a könyvét, nehezen tudtam elhinni, hogy mindezen dolgok valóságosak, hisz Moody olyasmikről ír például, hogy klinikai halál állapotában az emberek kilépnek testükből, halott rokonaikkal találkoznak vagy látnak egy fénylő lényt, akit sokan – vallásuknak megfelelően – Istennek, Jézusnak vagy Krisnának neveznek. Az akkori gondolkodásmódommal nagyon nehezen tudtam elfogadni, hogy ezek a jelenségek valóságosak, de maradt bennem némi kétely: mi van, ha Moodynak van igaza, és az én világképem az, ami módosításokra szorul. Úgy gondoltam, hiszem, ha látom, így elkezdtem keresni olyan embereket Magyarországon, akiknek voltak ilyen jellegű tapasztalataik, így közel 100 emberrel készítettem interjút. Egy idő után már nem volt kérdéses számomra a jelenség valóságossága, sokkal inkább az, hogy mi rá a magyarázat. Említette, hogy az élményt átélők vallásuknak megfelelően találkoznak Jézussal, Krisnával, stb. Ezek szerint ez az élmény vallástól független és nem erősít vagy cáfol egy vallást sem? Ma már vannak transzkulturális vizsgálatok (például indiai és amerikai HKÉ-ket hasonlítottak össze), melyekben azt tapasztalták, hogy ezen emberek saját fogalmaikkal, szavaikkal írják le élményeiket. Nagyon sok ember, aki találkozott a „fénylő lénnyel”, nem tudná azt mondani, hogy egy konkrét vallási entitással találkozott, hanem inkább egy olyan magasabb rendű lényt érzékelt, amit nem tud beazonosítani. Sokan nem akarják néven nevezni a látott lényt, mert azzal már leszűkítenék egy olyan fogalomra, ami az emberek fejében számos képzettel kötődik össze, pedig ők nem ezzel a lénnyel találkoztak. Épp ezért sok kutató azt mondja, hogy maga az élmény univerzális, tehát mindenki szerte a Földön ugyanazon élményt éli át, csak saját kultúrkörből származó fogalmakkal próbálja leírni a dolgot. Ellentmondásos, hogy a HKÉ-k egyszerre univerzálisak és különbözőek is, talán ennek köszönhető, hogy nagyon nehéz ezt a földi szavakkal nehezen leírható élményt megfogalmazni és az emberek akarva-akaratlanul is saját fogalmaikat használják ilyenkor. A jelenség semelyik konkrét vallást nem cáfolja, szinte bármely vallás tanításaival összeegyeztethető.

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

SZUBJEKTÍV HALÁL | ÉLMÉNY

Sokan élnek át halálközeli állapotot, de nem élnek át HKÉ-t. Ön mit gondol, miért? Ez nagyon gyakori. Vizsgálatok szerint a klinikai halál állapotába kerültek csupán egyharmada tapasztalja meg az élményt. Nem tudjuk biztosan, mi ennek az oka. Az egyik feltevés, hogy lehet valamilyen analógia az álmok és a HKÉ között. Ma már EEG vizsgálatok bizonyítják, hogy mindenki minden éjjel álmodik. Ennek ellenére az emberek jelentős része nem emlékszik az álmaira. Pszichológusok arra jutottak, hogy akik jelentőséget tulajdonítanak álmaiknak (például álomelemzés, pszichoanalízis révén), és jobban tudják integrálni azokat az életükbe, azok jobban vissza tudnak emlékezni, mint társaik, akik az álmokat badarságnak tartják. Talán hasonló a helyzet a HKÉ esetén is. Egyaránt élnek át HKÉ-t ateisták és hívők, mindenféle korcsoportúak és iskolázottságúak, ebben nem találtak jelentős különbségeket. Amikor azonban azt kérdezték, hogy nyitottak voltak-e paranormális, természetfeletti jelenségekre, akik erre igennel válaszoltak, gyakrabban számoltak be HKÉ-ről. Egyszer egy orvosoknak tartott előadásom után a kérdések idején mérgesen jelentkezett a helyi kórház intenzív osztályvezető főorvosa. Elmondása szerint 30 éve dolgozik, de soha nem találkozott egyetlen HKÉ-t átélt emberrel sem, ezért szerinte ez hazugság. Erre nagyon jelentkezett egy másik néző is, ezért megadtam neki is a szót. Kiderült, hogy az illető egy családorvos, akinek a rendelőjében néhány napja a klinikai halál állapotába került egyik betege, akit azonnal újraélesztett. Mikor újra eszméleténél volt a beteg, elmondta, hogy felülről látta újraélesztését, találkozott halott rokonaival is és olyan jól érezte magát, hogy próbálta ellökni az orvos kezét, hogy ne élessze újra. A családorvos azzal zárta beszámolóját, hogy a beteget bevitte a mentő a főorvos úr intenzív osztályára. Ebből látható, hogy ha valaki elutasító a jelenséggel kapcsolatban, akkor sem fogja elhinni, ha találkozik vele. Más megközelítések szerint egy bizonyos időnek kell lejátszódnia, hogy a HKÉ kialakulhasson. Ha valakit túl korán élesztenek újjá, kisebb valószínűséggel éli át az élményt, mert kevésbé tudnak lejátszódni a halálközeli biológiai folyamatok. Ez persze nem biztos, hogy így van, hisz az iménti történet is ezt cáfolja. Az azonban bizonyos, hogy minél több ideig van az ember ebben az állapotban, annál több élményelemet él át. A HKÉ-ről szerzett tapasztalatok felhasználhatóak-e az orvoslásban, a haldoklók megsegítésében vagy a gyász feldolgozásában? Vannak rá kísérletek. Polcz Alaine például súlyos beteg gyerekeknek olyan mesét mondott, amibe beleszőtte a HKÉ elemeit, ezzel segítve őket a haldoklásban. Én magam is hosszú időn át foglalkoztam gyászolók segítésével és azt tapasztaltam, hogy olyan emberek számára, akinek a hozzátartozója balesetben halt meg, megnyugtató volt az a tudat, hogy a balesetben meghalt hozzátartozója nem szenvedett. Más gyászolók számára az jelent megnyugvást, hogy ezen élmények azt mutatják, halálunk után találkozhatunk majd szeretteinkkel.

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

KÉP: MANFRED MAJER / FLICKR

A HKÉ-t használták arra is, hogy öngyilkosságot megkísérlő embereknek segítsenek. Ennek az a módja, hogy HKÉről szóló könyveket olvastatnak velük. Találkoztam olyan publikációval, miszerint már ezen beavatkozás hatására is csökkent az öngyilkossági kísérletek aránya. Mások pedig kidolgoztak ehhez pszichoterápiás eljárásokat is. Ennek hátterében az áll, hogy ez a tapasztalás nagyon erős személyiségváltozást tud okozni: azok, akik keresztülmentek egy ilyen élményen tapasztalataikkal sokat tudnak segíteni másoknak. Például úgy, hogy azzal a tudattal térnek vissza, azért kaptak még egy esélyt, mert még feladatuk van itt a Földön, nem véletlen születtek meg, életüknek értelme van, és meg kell keresniük ezt az életcélt, betölteni küldetésüket. Az öngyilkosság ebből a szempontból nézve elmenekülés az életcél elől. Mire figyeljen egy gyakorló orvos ezzel kapcsolatban? A kezdeti időszakban, amikor visszatérnek az emberek a különleges állapotból, néha szeretnének újra visszatérni ebbe az állapotba, akár öngyilkosság árán is. Képzeljük el milyen, ha valaki autóbaleset után visszakerül egy olyan állapotba, amiben a fél teste szét van roncsolódva, miközben nem sokkal korábban teljesen boldog volt. Ebben a kezdeti szakaszban tehát magas a szuicid veszély, ha azonban a kezdeti szakaszon túljut az ember, ez a rizikó jelentősen lecsökken, mivel elkezd azon gondolkozni, miért élte túl azt, amibe mások belehalnak, s rájön, hogy még beteljesítetlen életcélja van. Ezt azért fontos tudnunk, mert a gyakorló orvos leginkább a kritikus kezdeti szakaszban találkozik a beteggel.

ÉLMÉNY | HALÁL

KÉP: MIXY LORENZO / FLICKR

Ha az orvos ebben az érzékeny periódusban hallucinációnak tartja a páciens által elmondottakat, és pszichiátriára küldi őt, az jelentősen megnehezíti a beteg dolgát, mert még nehezebben tudja integrálni saját világképébe azt, amit átélt. Nagyon fontos tehát a gyakorló orvosnak is ismernie a HKÉ jelenségét, és tudni azt, hogy önmagában az élmény átélése egy műtét vagy baleset után nem az elmebetegség jele! Milyen elméletek magyarázzák a HKÉ jelenségét? Nagyon sokféle magyarázó elmélet van. Ezeket 4 csoportba oszthatjuk: pszichológiai, biológiai elméletek, természetfeletti megközelítések és kombinált magyarázatok. A pszichológiai elméletek közül kiemelhetjük a jungi archetípustanon alapuló elméletet. Jung azzal foglalkozott, miért jelennek meg különböző népek meséiben ugyanazok a – senki által nem látott – archetípusok (törpék, tündérek, óriások stb.). Arra jutott, hogy ennek oka az emberiség kollektív tudattalanja, melynek részei ezek az ősi képek, archetípusok, amik különböző helyzetekben, például álmainkban vagy a mesékben megnyilvánulhatnak. Az elmélet szerint a HKÉ is archetipikus élmény. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért lehet olyankor is átélni az élményt, amikor valaki nem kerül a klinikai halál állapotába, tehát például fenyegető baleseti helyzet vagy meditáció esetén. A biológiai megközelítések viszont abból indulnak ki, hogy milyen biokémiai folyamatok játszódnak le a szervezetben. Ilyenkor az agyban oxigénhiány és széndioxid túlsúly van. Az elmélet szerint ezek a folyamatok válthatnak ki ilyen megtapasztalásokat. A kísérletek alapján valóban lehetséges egyes HKÉ-elemeket előidézni, de ezek

SZUBJEKTÍV

egy idő után leállnak. Tehát úgy tűnik, a hipoxia csak egy triggere a folyamatnak, nem pedig a magyarázata. Ma már sokat tudunk a HKÉ idegélettanáról is, amihez kábítószerek vizsgálatai vezettek minket közelebb. Ezek közül a ketamin nevű altatószer szerepét emelném ki. Használata során olyan – a használati útmutatóban is leírt, közismert – hallucinatórikus mellékhatásokat okozhat: a műtéti altatás során a betegek kívülről láthatják magukat, halott emberrel találkozhatnak, vagyis tulajdonképpen HKÉ-t élhetnek át a szedatívum hatására. Azért vált ki ilyen hatásokat, mert a hatóanyag olyan agyi receptorokhoz kötődik, melyeknek endogén ligandjuk is van. Ezen az úton kiindulva sikerült kideríteni, hogy a HKÉ-hez leginkább a limbikus rendszernek és a halántéklebenynek van köze. A halántéklebenyben az emlékképek tárolódnak (az emberek újra élik életük eseményeit), de ami a legabszurdabb, hogy ez a terület kódolja a testen kívüli élményt is. Agyműtétek véletlen tapasztalatai eredményeképp publikáció is megjelent egy neurológiai szaklapban arról, hogy mely agyterületek kódolják a testenkívüliséget: a legtöbb ilyen régió a halántéklebeny területére esik. A ketaminkötő PCP-NMDA receptorok leginkább a halántéklebenyben találhatók. Az elmélet szerint ilyen állapotban – miközben az agy többi területe kezdi elveszteni aktivitását – fokozott halántéklebenyi és limbikus rendszeri aktivitás van, ennek eredménye a HKÉ. Egyesek szerint az élmény tehát ennek az agyi védekező mechanizmusnak a „mellékterméke”. Ez a fokozott halántéklebenyi állapot tapasztalható halántéklebenyi epilepsziában szenvedőknél is, akik ilyenkor hasonló élményeket tapasztalnak, ezért is nevezték az epilepsziát „morbus sacernek” (szent betegség). A harmadik magyarázattípus, a természetfeletti magyarázatok egy nagyon heterogén csoport, ide tartoznak a különböző vallási magyarázatok is, amik részletekben ugyan nagyban különbözhetnek, de közös bennük, hogy az embernek lelke van, ami testtől független is létezhet: életünk során lelkünk testünkbe van zárva, halálunkkor azonban kiszabadul onnan. A negyedik a kombinált magyarázatok csoportja. Ezek azon alapulnak, hogy az iménti magyarázatok nem kizárják, hanem kiegészítik egymást, ugyanis a valóság megközelítésének különböző szintjei. Attól, hogy megtaláljuk azokat az agyi struktúrákat, ingerületátvivőket vagy receptorokat, melyek ezt a jelenséget megvalósítják, még nem cáfolhatjuk a hívő emberek igazságát. Egyesek számára például épp az emberi agy bonyolultsága az érv Isten mellett. Tehát bármennyire is tökéletessé válik a HKÉ élettani mechanizmusainak megértése, ez egyáltalán nem ad választ számunkra azokban a kérdésekben, hogy létezik-e Isten, van-e testtől független lélek, stb. Ezek a biológiai magyarázatok természetesen nem zárják ki a pszichológiai magyarázatokat sem: attól, hogy a fejünkben cikáznak az ingerületátvivő molekulák, még vannak érzelmeink, ezeket a területeket pedig a pszichológia saját fogalomtárával lehet a legjobban megközelíteni. A pszichológiai folyamatoknak pedig nagyon is lehetnek idegélettani alapjaik.

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

ITT MINDENKI

HALLGATó! szociálpolitika az eü szektoron innen és túl SZÖVEG: FEKETE AIMIE

Számtalan olyan fogalom zsong minket körül a mindennapi életben, melyet annyira elcsépeltek már, hogy mindössze megfontolástól mentes, zsigeri reakciót vált ki belőlünk. Ilyen szerencsétlenül járt fogalom például a politika is, melynek ókori megfelelője a közügy. Mi pedig rendre igyekszünk minél gyorsabban lerázni magunkról ezeket, elhajtva az esetleges és mögöttes jelentésrétegek áttanulmányozásának és megértésének lehetőségét. A probléma mindösszesen az, hogy számtalan ilyen hanyagul kezelt fogalmi rendszer mögött olyan erőviszonyok húzódnak meg, melyek jelentős mértékben meghatározzák azokat a szektorokat, melyek az egyéni és társadalmi szinten jelentkező szükségletek lefedésére szolgálnak. Elméletileg.

SZOCIÁLPOLITIKA Tágabb értelemben véve a szociálpolitika hatáskörébe tartoznak azok a szektorok, melyek valamely szükséglet egyéni és társadalmi szinten megjelenő problémakörével foglalkoznak. Ilyen egyéni és társadalmi szükségletnek minősül többek között az egészségügyi ellátás, az oktatás és a továbbtanulás lehetősége, illetve az anyagi és szociális biztonság megvalósíthatósága, lehetőségének fenntartása is. Az alábbi szektorokra tehát mindenképpen érdemes némi figyelmet fordítani, ha a szociálpolitika határait feszegetjük:

melyet a szektorok fölé kiépített intézményeknek kell elbírnia. Az intézményesítés folyamata és az intézmények szerkezeti felépítése viszont nem pusztán az adott szektor sajátosságaira válaszol, hanem sokban függ a mindenkori politikai-ideológiai elkötelezettségtől is, mely elkötelezettségen túl még a változó általános megítélés, és az abból kibontakozó társadalmi nyomás is befolyásolhatja. Míg az egyenlet egyik tényezője egészen relatív, addig a másik sokszor a legéletszerűbb válaszokat adja; a kettő együtt pedig kialakítja azt az erőteret vagy vákuumot, melyben az intézmények működnek. Minden esetre a szociálpolitika határai nem lehetnek rögzítettek. Az erőviszonyok rögzítettsége a társadalmi-politikai erőviszonyok egyensúlyának megbomlását jelzi.

KÖZIGAZ ÉS KÖZÜGY

Funkcionális megközelítésben a közigazgatás célja az együttélés feltételeinek és körülményeinek egyensúlyban tartása. Ezek a feltételek és körülmények megfeleltethetőek azoknak az egyéni és társadalmi szükségleteknek, melyekkel • egészségügyi rendszer a szociálpolitika foglalkozik. Az ide sorolható • oktatási rendszer szektorok másik meghatározóan fontos közös • jövedelemprogramok (társadalombiztosítás, nyugdíjrendszer, eleme a finanszírozási forma: adott esetben segélyezés stb.) a redisztribúció, melyet az államiság dominál, és • szociális szolgáltatások (szociális háló, leszakadó csoportok a források előteremtésében megjelenik a kötelezés felzárkóztatását célzó programok) eleme: az adó, ami ideális esetben nem más, • lak(hat)áspolitika mint interperszonális újraelosztás, amit közügyek • foglalkoztatáspolitika (közalkalmazás, munkaerő piaci viszonyok) teljesítése – társadalmi szinten megjelenő egyéni • bűnügy szükségletek betöltése követ. Ha jól értem, ezért • illetve a menekültügy is ide sorolható (Zombori, 1997). adózunk – nem is keveset, a jóléti pluralizmus (az a jóléti pluralizmus, ami állami és nem állami Ezen szektorok közös eleme, hogy a megjelenő szükséglet és annak szereplők kapcsolatát jellemezheti) mégis mintha betöltése nem feltétlen piaci jellegű, mégis sokszor piaci viszonyok elkerülne bizonyos társadalmi csoportokat. közé szorul; részben vagy egészben közvetlen állami szabályozás alatt áll, így az adott szektor fejlettségi szintjét központi erőviszonyok Ez viszont a következő okból kimerítő probléma: határozzák meg; a szektorok költségeit részben vagy egészben állami míg a gazdaságpolitikai szektorokban a szervezeti redisztribúció vagy társadalmi alap fedezi, és a szektorok által lefedett ráfordítás kiemelhető, legfőbb célja a teljesítmény szükségletek általában egyéni szintre is lebonthatóak. E közös elemek maximalizálása, és annak eléréséhez egy adott közül fontos kiemelni, hogy ezek a szektorok nem kifejezetten piaci szervezet akár teljes állományát is lecserélheti (a szükségletekről kell hogy gondoskodjanak, mégis többnyire piaci munkaerőpiacon elérhető humán erőforrásoknak kapcsolatokon keresztül! Ebből is következik az a kollektív felelősség, megfelelően), addig a szociálpolitika szektoraiban

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

KÖZÜGY | SZOCPOL

MŰHELY

(humánpolitikát kéne írnom) az állomány lecserélése morális keretek között elképzelhetetlen. Az állampolgárok vagy bizonyos társadalmi csoportok lecserélése élethez nem méltó alternatíva. Ebben az esetben az adott csoportot érintő probléma nem szüntethető meg a csoport eltávolításával. Az közügy. Minden társadalomban vannak védekezésre képtelen csoportok, melyek leszakadása nem csak a társadalmi közérzetet és megítélést rontja, hanem az adott társadalom gazdasági strukturáltságát is gyengíti. Nem kell bődületesen szélsőséges dolgokra gondolni: védekezésre képtelen csoportnak tekinthetőek a gyerekek: az oktatási rendszer kötelezi őket; ők lesznek a jövő adófizetői. Vagy nem. Egy másik szemléletes példa erre az egészségügyi szektort egyre inkább terhelő, elöregedő korstruktúránk is: védtelen csoporttá váló véneink sokszor utolsó kapaszkodója az egészségügyi ellátásban van. Ez is közügy. Amikor egy társadalom bizonyos csoportok leszakadását érzékeli, akkor változtatnia kell saját struktúráján olyan formában, hogy az elosztható javak lehetőleg nőjenek (pl. progresszív „többkulcsos” adó = akinek több adatik, annak a felelőssége is nagyobb alapon) – vagy ha ez bizonyos csoportok számára elfogadhatatlan alternatíva, akkor a rendelkezésre álló erőforrásokat kell átcsoportosítani egyik szektorból a másikba. Abban az esetben, ha a társadalom részéről ez a reakció – az átszervezés – elmarad, akkor a társadalom egészségügyi, szociális és kulturális állapota egyértelműen romlani fog. Egyéni szintre lebontva ezt a szóródást az ember motiválatlanná válik: visszatartja teljesítményét (polgári engedetlenség, adórendszer kijátszása), vagy akár ki is vándorol. Nincs válasz a traumára. Nincs specifikus válasz. Visszakanyarodva a szociálpolitika szektoraihoz és az általuk lefedendő szükségletek költségeihez, az újraosztás egyik fő célja a társadalmi hátrányok mértékének csökkentése kell hogy legyen, hiszen adott csoportok leszakadása és reintegrálása a változó környezeti hatások mérséklésén keresztül válik csak igazán elérhetővé. Az esélyegyenlőtlenség minden szektorban relatív szegénységnek számít. Az állami szerepvállalás a különböző szektorokban változó: finanszírozás, működtetés, szolgáltatás, tulajdonlás és szabályozás is lehet. A mindenkori elosztás viszont mindig tükrözni fogja a különböző társadalmi csoportok között kialakult erőviszonyokat, különös tekintettel a civil társadalom és az állam közötti viszonyra. A szociálpolitikai szektorokban felmerülő problémák megoldását tehát két irányból lehet kezdeményezni: alulról vagy felülről.

EGÉSZSÉGÜGY Aztán itt vagyunk, itt leszünk mi az egészségügyi szektor humán erőforrása. A szociálpolitika itt is átsző mindent. Egyéni és társadalmi szinten jelentkező szükségletek ellátására szakosodunk. Folyamatosan találkozunk leszakadó csoportokkal. Állami redisztribúció szabja meg az ellátás minőségét, és piaci viszonyok befolyásolják működésünket. Nem vagyunk egyensúlyban, de méltányossággal tartozunk minden társadalmi csoport felé. Társadalmi szerződéseinken keresztül komplement rendszerként működünk: kölcsönös függés, kölcsönös korlátozás és többé-kevésbé rögzített társadalmi minták határoznak meg minket. Család és magánszféra tudatunk, hivatástudatunk és polgári tudatunk a nyilvánosság különböző fokain helyezkednek el. Megvalósíthatóságuk erősen korszellem függő – vagy közelebb járnék, ha azt mondanám, hogy adott korban több szellem is befolyásolhatja őket. Kezdem azt hinni, hogy a társadalmi viszonyokhoz való alkalmazkodásban csak az egészséges társadalomhoz alkalmazkodott ember maradhat egészséges.

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

MENEKÜLTVÁLSÁG

EURÓPÁBAN SZÖVEG: SZÉCSÉNYI-NAGY BALÁZS | FOTÓ: DRIENYOVSZKI TAMÁS

Az elmúlt év egyik meghatározó eseménye Európában a menekültválság, melyről számos cikk, vélemény látott napvilágot. Legtöbben mégsem vagyunk azon információk birtokában, amelyek alapján a jelenség hátterét, pontos okait részletesen meghatározhatnánk, ahogyan az is valószínű, hogy sokan részinformációk alapján közelítjük meg a problémakört. Ettől függetlenül valós igény van a minél szélesebb körű tájékozódásra. Ennek érdekében vállalkoztam arra, hogy néhány főbb szempont szerint információt gyűjtsek, bővítve a kedves olvasó ismereteit. Milyen okai lehetnek a menekültáradatnak, mivel magyarázható az egyes országok eltérő hozzáállása a problémával kapcsolatban? Az első kérdés problémakörébe tartozik, hogy egyáltalán kiket tekintünk klasszikus értelemben menekültnek? Hogyan kerülnek az Európai Unió területére? A jelenleg uralkodó felfogás - összhangban a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel - alapvetően azokat tekinti menekültnek, akiknek élete, testi épsége hazájában (ill. onnan, ahonnan elmenekült) háborús cselekmények, üldöztetés, népirtás, etnikai tisztogatás, vagy más hasonló cselekmények miatt veszélyben van. Az ilyen emberek segítése, életük megóvása a mai európai értékrendhez tartozó követelmény. A nemzetközi egyezményekre tekintettel vizsgálják, hogy ki honnan érkezett - közvetlenül a veszélyeztetéssel érintett országból, vagy egy harmadik országból, ahol élete, testi épsége nincs közvetlen veszélyben (ún. biztonságos harmadik ország). Mivel az Európai Unió déli tagállamai (különösen Olaszország, Görögország) olyan tengerrel határosak, melynek másik oldalán polgárháborúk dúlnak, a vízen érkező menekültek elsősorban ide érkeznek. A menekültek jelentős része Törökországon át utazik. Ezen a ponton merül fel a kérdés, hogy kinek a felelőssége a jog és az erkölcs alapján ezen emberek sorsa, biztonságuk szavatolása? Nem vitás, hogy a polgárháborús térségek - különösen Szíria - története nagyon sok, ma már nehezen kibogozható tényező miatt alakult tragikusan. Nagyhatalmi játszmák, a környező országok érdekérvényesítése, belső megosztottság és belső üldöztetések, népirtások, valamint a gazdasági helyzet alakulása együttesen járulhattak hozzá a helyzet kialakulásához. Ebben egyedüli vagy fő felelőst keresni, vagy a sok-sok felelős közül egyeseket kiemelni véleményem szerint komoly hiba, egyike azon eszközöknek, mellyel a média befolyásolhatja az embereket, gondolataikat, és ez ellenség-képek kialakulásához vagy erősödéséhez vezethet. Talán ez az egyik legnagyobb probléma a részigazságok kiemelésével: egyesek cselekedeteinek megjelenítésével, míg másokéi elhallgatásával van, melynek hatására a nézők, olvasók (köztük helyi, polgárháborús térségben élő emberek) valakiket “jónak”, míg másokat “rossznak” hisznek, gondolnak. Gyakori, hogy egyes vezetők vagy fegyveresek cselekedeteivel azonosítják azokat a nép-, vallási- vagy egyéb csoportokat, amelyekhez e személyek tartoznak. Innentől - különösen a körülmények, az átélt tragédiák hatására - már csak egy lépés a kollektív bűnösség teóriája, amely a múltban már

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

számos emberiesség elleni bűnhöz vezetett. Ha csak azt vesszük, hogy Európában - olyan országokban, amelyek nem állnak hadban egymással, és ahol a polgárok egymás országába szabadon utazhatnak sem ismeretlen az előítélet vagy gyűlölködés, akkor nem nehéz felismerni, hogy a közvetlen érintettek még inkább ki vannak téve ilyen eszméknek. Az egyoldalú tájékoztatás, az elfogadó kultúra hiánya, a szegénység és a kilátástalanság, a személyesen átélt sérelmek, erőszak jelentősen megnehezíti, hogy mindezek érintettjei ki tudjanak lépni ebből a körből. E ponton merül fel a kollektív felelősség kérdése. Képesek-e a világot gazdaságilag és katonailag meghatározó szereplői egyetértésre jutni ilyen kérdésben, vagy az érdekeik különbözősége és azok érvényesítése meggátolja ezt? Amíg nem, addig nagyon nehéz az előrelépés; amikor viszont igen lesz a válasz, akkor is nagyon hosszú út vezet majd addig, hogy az egykori ellenfelek legalább egymás mellett tudjanak élni (ez a fejlődés Európában, az itteni kultúrkörnyezetben is évtizedekbe telt) és megélni, azaz a mindennapi szükségleteiket kielégíteni. Addig, amíg ez nem valósul meg - ami legjobb esetben is hosszú idő - megoldást kell találni a napi szinten jelentkező problémákra. Ezzel már Európában vagyunk. A sok-sok menekült sorsának rendezésére szélsőséges vélemények is megjelentek, a két véglet talán, hogy “fogadjunk be minden menekültet”, vagy, hogy toloncoljuk ki őket harmadik országba (pl. Törökország). Mindkét vélemény médiakonform módon megalapozható. Az előbbi azzal, hogy egy néhány milliós tömeg az 500 milliós lakosságú Európához képest nem képvisel nagy arányt, és minden embernek azonos joga van a biztonsághoz, gazdasági jóléthez és esélyegyenlőséghez. Az utóbbi pedig azzal, hogy minden ország felelőssége elsősorban állampolgáraira és az ő biztonságukra terjed ki, az útlevél és vízum nélkül érkezőket máshol sem engedik be az országba, ráadásul a visszatoloncolás célországában nincsenek közvetlen üldözésnek kitéve. Innentől minden érvelés könnyen levezethető a médiafogyasztók szintjére, és az, hogy ki melyik tartalmat helyezi ki, vagy éppen olvassa el, meggyőződésétől, világnézetétől, gazdasági és más érdekeitől, valamint erkölcsi normarendszerétől is függ.

NYÁR | ÉLMÉNY

GÓLYATÁBOR

Mégis mitől lehet ennyire eltérő az egyes országok vezetőinek véleménye? Miért olyan befogadó Németország vezetése? Sokan e kérdésekre rövid válaszokat próbálnak adni, melyek már önmagukban is gyakran leegyszerűsítések és egy nagyon nagy halmazból való önkényes kiemelések. Éppen ezért én sem vállalkozom arra, hogy akár közelítőleg teljes képet mutassak be, pusztán szeretnék több olyan tényezőt megemlíteni, amelyek hatással lehettek e befogadó politikára:

Németország történelme, a második világháború tragédiájáért való felelősség vállalása nyomot hagyott az ország törvényeiben, értékrendjében - ebből ered egy nyitottság. Németországban a második világháború nemcsak sok millió ember halálával, az ország lerombolásával, területének jelentős csökkenésével járt, hanem a fasizmus bűneinek több generációs rögzítésével és vállalásával, amely miatt az emberi jogok a törvényekben magas szinten rögzítettek, a diszkrimináció tiltott, és alapvetően elfogadó kultúra keretei kerültek meghatározásra. A jelenlévő, a háború után sok évvel született generációkban is fellelhető bűntudat hatással van a közgondolkodásra.

Szintén a második világháborúhoz kapcsolódó ok, hogy a háború végén, ill. az utána következő években sok millió németet telepítettek ki egykori német területekről, vagy olyan országokból, ahol német kisebbség élt, és e kitelepítések gyakran erőszakos körülmények között, sokak halálát, ill. életük derékba törését okozóan történt. Ezek az emberek (sok millióan) Németországban menekültként kezdtek új életet a háború utáni években, olykor igen nehéz körülmények között.

A demográfiai mutatók Németországban katasztrofálisak (a 82 millió lakosságú Németországban kevesebb gyermek születik, mint a 64 milliós Franciaországban), még a népesség újrateremtéséhez sem elégségesek, úgy, hogy egyes kisebbségeknél (pl. törökök) a gyermekszám lényegesen meghaladja az átlagot. Ebből adódóan munkaerőhiány és a korfa felborulása várható Európa legnagyobb gazdaságában. Mivel ezen folyamatok előre jól láthatóak, tervezhetőek (a ma születettek 20-25 év múlva fognak belépni a munkaerőpiacra) ezért a hiány pótlásának szükségessége is aktuális.

Németországban (és sok más nyugat-európai országban is) egyes munkákat ma már szinte kizárólag bevándorlók végeznek el, és e szakmákban munkaerőhiány van. Ezek jellemzően olyan nehéz fizikai munkák, vagy a jobb módúak által más okból nem vállalt feladatok, melyek alapszükségleteket elégítenek ki és állandó munkaerőhiánnyal dolgoznak már most. Németországban nagykoalíciós kormányzás van - a befogadáspárti Angela Merkel Kancellár Asszony (CDU) vezetésével és a Szociáldemokrata Párt (SPD) részvételével, mely alapvetően, nagyobb részben befogadáspárti. Így megoszlik a felelősség is, azaz kisebb a kockázata annak, hogy az egyik vagy másik nagy párt a befogadás ellenzésével szerezzen szavazatokat. Ezt egyébként megteszi az AfD (Alternatíva Németországnak Párt) és a Bajorországban működő CSU.

FOTÓ: DRIENYOVSZKI TAMÁS Miért képviselnek inkább befogadó álláspontot Svédország és más északi országok Németországon túlmenően?

Ezek az országok messzebb vannak a déltől, közvetlenül szinte csak uniós országgal vagy a tengerrel határosak, így a dublini egyezményre hivatkozással bármikor kérhetik, hogy a menekültek (vagy azok egy része) Unióba érkezésük országába kerüljenek visszaszállításra. Így van egy olyan lehetőség a kezükben, hogy a menekültek áramlását országukba bármikor tudják különösebb erkölcsi vagy jogi problémák nélkül korlátozni.

Rájuk is jellemző az a már korábban is említett helyzet, hogy egyes munkaköröket már többnyire bevándorlók látnak el, és ezekben - a jellemzően alulfizetett, fizikai - munkakörökben munkaerőhiány van, a helyi “őslakosság” e feladatokat már nem vállalja.

A demográfiai helyzet és a korfa szintén rossz ezen országok többségében, a társadalmak idősödnek, noha ez a probléma különböző mértékig van jelen az egyes államokban.

Svédország olyan nyitott és befogadó társadalmat épített ki az elmúlt évtizedekben - a klasszikus skandináv jóléti modell és nyitottság - amely szintén elősegíti a társadalmi felelősségvállalást és befogadást.

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

KORTÁRSASÁG EURÓPA | KÖZÜGY KÉSZÜLT MAXIMILIAN DÖRRBECKER NÉMET NYELVŰ MAGYARÁZÓ ÁBRÁJA ALAPJÁN, ADATOK: EUROSTAT, UNHCR, FRONTEX

A DÉLI ÁLLAMOK ELTÉRŐ HOZZÁÁLLÁSÁNAK LEHETSÉGES OKAI (DIÓHÉJBAN)

Ezen országok - különösen Olaszország és Görögország - a menekültválság frontországai. Ide érkeznek közvetlenül a menekültek. A legtöbb menekült közvetlen ellátása ezen országokat érinti.

A már említett dublini egyezmény értelmében kötelesek (lennének) regisztrálni a menekülteket és gondoskodni is róluk. A menekültek tehát alapvetően ebbe a térségbe érkeznek és jog szerint itt is kéne ellátni őket.

Görögország, Olaszország - de a többi déli állam is - nehezebb költségvetési helyzetben van, rá vannak szorulva bizonyos mértékben a jobb helyzetű északi tagállamokra és ebből adódóan közöttük érdekellentét és ebből eredő tárgyalások, alkudozások vannak folyamatosan. Ezek során a menekültek helyzete, ellátása is megbeszélések tárgyát képezik.

A déli országok a menekültek szándéka szerint jellemzően tranzitországok, így ezen államok vezetése tisztában van azzal, hogy a menekültek onnan tovább szándékoznak utazni a schengeni övezeten belül.

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

A VISEGRÁDI ORSZÁGOK ÁLLÁSPONTJÁNAK LEHETSÉGES HÁTTERE

A visegrádi államok közül Magyarország tranzitország volt (főként a kerítés megépülése előtt), míg mindegyik visegrádi állam (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia) veszélyeztetett azzal, hogy “kvótás megoldás” esetén olyan menekülteket kéne befogadniuk, akik nem is hozzájuk akartak vándorolni és akiket a visegrádi országokban “sem vártak”.

A visegrádi államok gazdasági értelemben még nem érték el a nyugat-európai szintet és az Európai Uniótól (amellyel piacukat már 2004-ben megosztották), inkább forrásokat, mint menekülteket várnak.

A visegrádi országok közül Magyarország és Lengyelország kormánya hasonló helyzetben van több szempontból, de a menekültekhez való hozzáállásban a többi visegrádi ország vezetése is hasonló állásponton van.

Ezen országokban a lakosság (nagyobb része) többnyire támogatja a kormányzat politikáját menekültkérdésben.

KÖZÜGY | EURÓPA

A tranzitországokban (ideértve a nem EU tag Szerbiát és Macedóniát is) többnyire az a fő vélemény, hogy a menekültek nem hozzájuk érkeznek, csak átvonulnak rajtuk, és ott tartózkodásuk idejét alapvetően a politika határozza meg. Azaz a többi tranzitállam korlátozó intézkedései, a menekültútvonalakat elterelő kerítések, és az északiak és a déliek közötti politikai vita. (Az északiak jelentik a célországot, itt “befogadóbbak” az országok, de a vonatkozó nemzetközi egyezmények miatt a döntések is főleg az ő kezükben vannak, hiszen visszafordíthatják - legalább elvben - a hozzájuk érkezőket, és költségvetési szempontból is előnyösebb helyzetben vannak. Persze a déliek kezében is vannak eszközök: a határőrizeti és regisztrációs kötelezettségek teljesítése (vagy nem teljesítése), a menekültek továbbengedése, ill. a náluk szükségszerűen bekövetkező menekült-ellátás költségei megtérítésének követelése, Görögország részéről részleges adósság-elengedés követelése, stb.) A válság jól mutatja, hogy a sokszereplős alkudozási rendszer, amely előre látható gazdasági kérdésekben és lassú integráció építésben az európai államok sokszínűségére való tekintettel sikeres volt, és megalapozta az európai nemzetek jelentős részének békés együttélését, az egy akut helyzetre, mely gyors reagálást igényel, kevésbé van felkészülve.

KORTÁRSASÁG

országokat) jólétben élnek. Ha ezen emberek tömegei egyszerre megindulnak Európa felé, akkor az elmúlt évezredek népvándorlásait is meghaladó változások következhetnek be. Nem nehéz belátni, hogy az elfogadáson, az esélyegyenlőségen és a szabadságon alapuló európai értékrend és társadalom egy ilyen esetben nehéz választás elé kerülhet: vagy erővel, fegyverrel, falakkal és jogszabályokkal védi meg magát (és ezzel kimondja, hogy az esélyegyenlőséget csak korlátozott módon értelmezi), vagy olyan külső sokkot kap, amely után már nem lesz olyan, mint eddig volt. Kérdés, hogy ez megelőzhető-e, tudunk-e tenni annak érdekében, hogy a Föld minél több lakója élhessen otthonában, szülőföldjén, biztonságban? Nem csak Európában és a többi fejlett államban...

TÖRÖKORSZÁG Törökország speciális helyzetben van több szempontból is. Egyrészt közvetlenül határos több válsággóccal, ahonnan sokan menekülnek el (Szíria, Irak). Az országban egyedül több millió menekült él, amely nyilvánvalóan több az összes, eddig Európába érkezett menekültnél. E tényre – és az érintettek ellátásának költségeire – Törökország az Európai Unióval folytatott tárgyalásain hivatkozhat. Az ország méretét és lakosságát tekintve Európa egyik legnagyobb országa, amely már évtizedek óta szeretne csatlakozni az Európai Unióhoz, szeretné, ha lakosai szabadon és vízummentesen utazhatnának az Európai Unión belül. E csatlakozás azonban az ország méretére, gazdasági helyzetére, és az ott működő kormányzati rendszerre tekintettel jelentősen átalakítaná az Európai Unió viszonyait, melyet az Unió (egyelőre) nem vállal fel. Az Európai Unióban sokan úgy látják, hogy az EU lényegében Törökországon keresztül tudja megállítani a menekültáradatot, melyben a török határőrizetnek, visszafogadási készségnek, menekült-ellátásnak kiemelt szerepe van. Ezt a helyzetet persze Törökország is felismerte, amely e feladatok vállalásával összefüggésben az Európai Uniótól sok mindent kérhetett (és ért el): anyagi támogatást, a visszafogadott menekülteknek megfelelő számú (de azonosított, és menekültellátásra jogosult) szíriai menekült Európába szállítását, Törökország EU csatlakozásának gyorsítását, a vízummentes utazás biztosítását, stb. Mivel hosszú folyamatról van szó, ezért mindkét félnek tartósan kell együttműködnie a másikkal a célok elérése érdekében. Az egyes országok specialitásait követően néhány szóban szeretném bemutatni azt a globális helyzetet, amelyben állunk. Ki a menekült? Klasszikus értelemben és röviden összefoglalva a közvetlenül üldöztetésnek kitett személy vagy csoport tagja, akinek élete, testi épsége veszélyben van abban az államban, ahonnan elmenekült. Az európai menekültválságban a “menekülteknek” nyilván csak egy része tartozik ebbe a kategóriába, míg mások gazdasági okokból keltek útra. Utóbbiakkal kapcsolatosan egyre inkább az az álláspont, hogy nekik vissza kell térniük oda, ahonnan az Európai Unióba léptek. Ennek azért is van jelentősége, mert amíg a közvetlen veszélyeztetés, üldöztetés - talán - széles nemzetközi összefogással csökkenthető, és így az ilyesminek kitett emberek száma is mérsékelhető, addig a gazdasági különbségek nagyok, és emberek milliárdjai élnek olyan mélyszegénységben, amely élethez képest az európaiak (ideértve a legszegényebb európai

A MENEKÜLT FOGALMA AZ 1951. ÉVI GENFI MENEKÜLTÜGYI EGYEZMÉNY SZERINT: Menekültnek minősül mindenki, aki faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy aki állampolgársággal nem rendelkezve és korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva ilyen események következtében nem tud, vagy az üldözéstől való félelmében nem akar oda visszatérni. Az egyezmény nem vonatkozik azokra, akik béke elleni, háborús-, vagy emberiség elleni, az ilyen bűncselekményekről rendelkező nemzetközi okmányokban meghatározott bűncselekményt követettek el; vagy az országba menekültként történő befogadását megelőzően súlyos, nem politikai bűncselekményt követettek el (a befogadó országba érkezés előtt), valamint olyanokra sem, akik az ENSZ céljaiba és elveibe ütköző cselekményekben bűnösök.

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

ÁLOM AZ ÁLOMBAN „Tűzoltó leszel s katona!”

KÉSZÍTETTE: MAÁR MELINDA

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

ÁLOM | TUDAT

SZUBJEKTÍV

A görög mitológiában Hüpnosz az alvás és álom istene, ikertestvére pedig Thanatosz, a halál megtestesítője, az Éj istennőjének apa nélkül született fiai. Közeli rokonságuk értelmezhető akképpen, hogy alvás közben mindannyian „meghalunk” egy kis időre a külvilág számára, de közben mégis nagyon intenzív munka zajlik bennünk. A legtöbb ember álmainak csak egy töredékére emlékszik vissza, pedig Freud 1900-ban megjelent „Álomfejtés” című könyve szerint nagyon sok információt nyerhetnénk belőlük az egyén személyiségéről, elfojtott vágyairól, átélt traumáiról. Ezáltal szembesíteni lehetne egymással a nappali, tudatosan megélt és a társadalmi konvencióknak megfelelően kreált énünket a belső, tudattalanul bennünk lapuló ösztönlénnyel. A valóság és álom mezsgyéjén tettem kalandozást Simor Péterrel, aki a BME Kognitív Tudományi Tanszékének egyetemi adjunktusa. Az evolúció során mikor jelent meg az álmodás? Vannak-e az állatoknak is az álomhoz hasonló megtapasztalásaik? Az álmodás egy szubjektív, mentális élmény, aminek megjelenését többnyire csak beszámolók alapján tudjuk igazolni. Ezért kissé nehéz arra válaszolni, hogy más törzsfejlődési szinten lévő fajoknál van-e álmodás, mivel nem tudnak erről beszámolni. Ugyanakkor, ha azt vizsgáljuk meg, hogy álmodás közben milyen agyi aktivitás észlelhető az emberben illetve más emlősökben, és azt találjuk, hogy ezek a mintázatok valamelyest átfedőek, akkor talán feltételezhetjük, hogy nekik is vannak álomszerű élményeik, de ezt nem tudhatjuk biztosan… Egy vizsgálat során megnézték a fantáziálás ritmusát. A résztvevőknek nappali tevékenységük során egy sötét szobában bezárkózva kellett elmondaniuk, hogy éppen mire gondolnak. Az eredmények alapján nevezhető-e az ábrándozásunk egyfajta „ébren álmodásnak”? Álomszerű élmények ébrenlétünk során is vannak, csak ekkor a külső ingerekre irányuló figyelem miatt ezek háttérbe szorulnak. Viszont, ha épp nincs semmi tennivalónk, és az elménket hagyjuk szabadon kóborolni, akkor nappal is lehetnek egészen irracionális, furcsa gondolataink, amik egy álomvilágba is beillenének. Ezeknek a nappali képzelgéseknek is van egy ritmusa; van, amikor élénkebb ez a képzeleti tevékenység, és van, amikor kevésbé. Hasonló ez az alvás során változó alvási ciklusokhoz, amikor a mentális tevékenységünk intenzitása szintén hullámzik. Annyi a különbség, hogy ébrenlétben ezek a spontán megnyilvánuló gondolati képek a valósággal interferálnak. Miben hasonlít a hipnózis az álmodás folyamatához? A külső ingerek kiiktatása gondolom, kedvez a spontán megnyilvánuló gondolatoknak... A hipnózis egy speciális folyamat, mely során valóban lecsökkentjük a környezeti behatásokat, ugyanakkor jelen van egy nagyon fókuszált figyelem a hipnoterapeuta instrukcióira vonatkozóan. Épp ezért nem hasonlítanám az álomfolyamathoz, sokkal inkább egy figyelmileg beszűkült helyzethez, amikor egy bizonyos tudati élmény dominál. Példának okáért hasonlíthatnánk egy intenzív, szurkolói élményhez a hipnózis állapotát, amikor minden mentális kapacitásunkkal csak a focimeccsre koncentrálunk.

Döntéseinket mi befolyásolja jobban: a nappali, tudatos lényünk, vagy pedig a sejtés-szinten bennünk rejlő tudattalan, ami leginkább álmaink során nyer teret? Mindkettő befolyásolja valamilyen szinten. Ha tudjuk, hogy vár ránk egy feladat, amit majd el kell végeznünk, vagy egy probléma foglalkoztat minket, akkor nagyon sokszor ezeket a helyzeteket anticipáljuk az álmainkban. Egy vizsgálat során szigorló egyetemisták álmait vizsgálták, és azt találták, hogy sokan álmodnak a vizsgahelyzettel kapcsolatban, még a felkészülésük időszakában. Ők gyakorlatilag egy jövőbeli eseményt anticipáltak az álmaikban. Azt találták, hogy akik gyakrabban álmodták meg a vizsgaszituációkat, azok jobban is teljesítettek a szigorlaton. Nyilván akik többet álmodtak ezzel kapcsolatban, azok többet is foglalkoztak az adott tárggyal, illetve egyes álomrészletek később emlékeztették őket azokra a pontokra, amiket nem tanultak meg elég jól, így azt volt idejük újra átismételni. Következésképpen a nappali események képesek nagyon mélyen beleivódni a tudatunkba, majd később ez az álmok szintjén hatással van a másnapi tetteinkre, gondolatainkra. Különösen az érzelmi töltetű impresszióinknál nagy az esély arra, hogy előbb-utóbb valamilyen formában megjelennek az álmainkban. Huxley: Szép új világ (1931) c. disztópiájában a hipnopédia, mint a kondicionálás egy egészen egyedülálló módszere jelenik meg, s amelyet külföldön már alkalmaznak a gyakorlatban is, például nyelvtanulásnál. Mi erről a véleménye? Vannak vizsgálatok arról, hogy mennyire lehet tanulni alvás közben. Elsősorban az alvás NREM fázisában van némi lehetőség külső információk befogadására és feldolgozására, s ez akár ébrenlétben is felidézhető lesz. Komplex dolgokat ugyan nem tudunk megtanulni alvás közben, ám van magasabb szintű információfeldolgozás. Meghökkentő, az elvárásainknak nem megfelelő mondatok, például „A pincér kihozta az elefántot” éber állapotban egy jellegzetes, EEG-vel is regisztrálható potenciálváltozást okoz, amik az alvás egyes szakaszaiban a hallott mondat hatására szintén megjelennek. Tehát létezik alvás közbeni információfeldolgozás, akár bonyolult, nyelvi szinten is. Az, hogy ebből mennyi marad meg, már egy másik kérdés, de úgy tűnik, nem sok. Ezért fenntartásokkal kezelem az alvás közbeni nyelvtanulást is, noha előfordulhat, hogy egyes szópároknak a megjegyzése lehetséges bizonyos esetekben. Mindenesetre az ébrenléti tanulást nem lehet kiváltani ezzel.

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

SZUBJEKTÍV TUDAT | ÁLOM

Freud szerint a Felettes-én átalakítja az álmainkat, kiszínezi, komplexebbé teszi, míg a gyerekek álmai ezekkel ellentétben egészen egyszerűen értelmezhetőek. Ez azt jelentené, hogy még álmunkban sem merünk teljesen őszinték lenni magunkhoz, még ott is különféle köntösökbe bújtatjuk a vágyainkat, félelmeinket? Freudnak az volt az elképzelése, hogy azért öltöznek az álmaink szürreális maskarákba, hogy ne ébresszék fel a belénk nevelt szigorú cenzort. Így azok a vágyak, késztetések, amik számunkra egyébként elfogadhatatlanok lennének, egy szimbolikus formában kijátsszák a kontrollrendszerünket. Gyerekeknél még nem elég fejlett a Felettes-én, így az álomélmények a maguk meztelen valóságában nyilvánulhatnak meg. Tegyük hozzá, hogy ezt az elképzelést még nem igazán sikerült igazolni, bár nagyon szép teória, mindazonáltal meglehetősen spekulatív, és messze nem ez az egyetlen lehetséges magyarázat arra, hogy az álmok néha annyira furcsák és bizarrak. A rémálmok kapcsolatba hozhatók-e egy korábbi traumatikus előélettel? Van köztük korreláció, ám ez sem teljesen nyilvánvaló. Ha valaki gyakran számol be rémálmokról, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy ő egy traumatizált személy. Fordítva egy kicsit egyértelműbb az összefüggés, traumatizált személyeknek gyakrabban vannak rémálmaik, de ott sem mindenkinél.

„Az álom nem kárpótol a valóságért, a valóság sem az álomért. Az elérhetetlen e kettő között vesztegel.”

- GAZDAG ERZSI

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

ÁLOM | TUDAT

Álmainkban gyakran előfordul, hogy egy ismeretlen személyt ismerősnek érzékelünk, noha külsőre teljesen másként néz ki. Ez megfelel a Fregoli-szindróma kritériumainak, ám ennek a megtapasztalásnak az a különlegessége, hogy egészséges emberek álmaiban jelentkezik. Hogyan lehetséges ez? Bizonyos neuropszichológiai sérüléseknek, funkciózavaroknak, melyek előfordulhatnak agysérülteknél vagy pszichiátriai betegeknél, van egyfajta megfelelője az egészséges emberekben is. Alvás közben bizonyos agyterületek közti kapcsolatok legyengülnek, megszűnnek, mások viszont teret nyernek. Ezért lehetséges, hogy egészséges ember álomélményei nagyon hasonlóak lehetnek egy neuropszichológiai beteg ébrenléti élményeihez. Fogyatékosokkal végzett kutatások kapcsán megfigyelték, hogy álomélményeik során a vakok vizuális élményekről számoltak be. Ezek az álombeli tapasztalások hasonlóak-e az egészséges személyek által érzékeltekhez? Egy elég nehezen értelmezhető vizsgálat során azt találták, hogy a paraplégiások álmaikat elmesélve ugyanolyan járásélményekről számoltak be, mint akik tudnak járni. Született vakok is – akiknek ép a látókérgük – beszámoltak álomképszerű jelenségekről, ám azt nem tudhatjuk biztosan, hogy valóban olyan vizuális élményben volt-e részük, mint egy éplátásúnak. Ezen paradox vizuális élmények értelmezése egy kissé meredek, miszerint REM fázisban egyes agytörzsi impulzusok olyan kérgi területeket is ingerelnek, amiknek nincs egyébként szervi bemenetük. Képzeljünk el egy vakot, akinek perifériás szinten sérült a látása. Nála a REM fázis alatt előfordulhat látásélmény, ám kérdéses, hogy a nyelvhasználat során – az éplátásúakkal való együttélésből fakadóan – milyen mértékben alakítódik ez az elképzelt, belső világ, és az ebből építkező álomvilág. Ez a példa egyébként rettentően jól rávilágít arra a problémára, ami mindmáig megoldatlan az álomkutatásokkal kapcsolatban, mégpedig az, hogy mindenkiben van egy olyan szubjektív tartomány, amihez nem férünk hozzá, így vizsgálni sem tudjuk pontosan. Az álom és kreativitás között milyen viszony áll fenn? Kekulé az „alkimisták sárkányára”, a benzolgyűrű szerkezetére tudniillik álmodozás közben ébredt rá. Természetesen az álmodás és a kreativitás között is feltételezhető egyfajta kapocs, az alábbi közös tulajdonságok révén: szokatlan, távoli asszociációk összekapcsolása; rekombináció; újrastrukturálás; képi, metaforikus gondolkodás; illetve a megoldás váratlanul, különösebb erőfeszítés nélkül „toppan be”. Elgondolkodtató kérdés mindenképpen, hogy az álmodás miként képes segíteni a kreatív gondolkodási folyamatokat. Ugyanis nemcsak a művészek képesek kreatív megoldásokat találni, nagyon sok matematikus, természettudós gondolkodására is jellemző a képekben, mintázatokban való gondolkodás. A tudatos álmodás megtanulásával könnyebbé válhat a nappal szerzett információk tudattalanba való átemelése, így lehetővé válik egy másik, módosult tudatállapotban való információfeldolgozás. Illetve azt is ki lehet próbálni, hogy tanulás vagy problémamegoldás közben a megjegyzendő információt vagy megoldandó problémát társítjuk

SZUBJEKTÍV

egy bizonyos illatanyaggal, majd ezt az illatanyagot prezentáljuk az alvás megfelelő szakaszaiban. Egyes kutatások szerint főként a REM fázis kedvez a távoli asszociációk összekapcsolásának, de azért ez nincs mindig így, mint ahogy az ébrenlét során is fluktuál az emberek kreativitása. Vannak kreatívabb és kevésbé kreatív időszakok az ember életében, így azt sem várhatjuk el, hogy alvás közben is ugyanolyan kreatív legyen valaki. Érdekes módon, NREM fázis alatt épp ellentétes az agy működése erre vonatkozólag, ott főként a közeli asszociációk dominálnak. Egy 2008-as vizsgálat alapján a REM fázisból ébresztett résztvevők jóval magasabb pontszámot értek el a kreativitást igénylő feladatokban, mint a NREM-ből ébresztettek vagy az ébren maradottak. Ám ez is csak akkor működött, ha elalvás előtt egyszer már találkozott a vizsgált csoport a megoldandó feladványokkal. Mi a lényege a tudatos álmodásnak? Hogyan kell csinálni? Célszerű bevezetni valamilyen egyszerűbb napi rutint, ami képes mélyen meggyökerezni. Ilyen lehet például a karórán az idő rendszeres ellenőrzése. Ugyanis álmainkra jellemző az, hogy nagyon gyorsan elvész az előzőleg megálmodott információ, például az egyik pillanatban még fél kettőt mutat az óránk, a másik pillanatban meg kilenc órát. Továbbá érdemes feltenni magunknak napközben is a kérdést, hogy ébren vagyunk-e vagy pedig álmodunk. Akinek visszatérő álmai vannak, az valamivel könnyebb helyzetben van, hiszen nagyobb eséllyel veszi észre azt, hogy álmodik. Az extrém álomszituációk, mint például a lebegés, repülés szintén egy kiváló jelzőkaró a tudatos álmodáshoz vezető úton. Próbáljuk éber állapotban is beleképzelni magunkat ezekbe a helyzetekbe és eközben intenzíven gondoljunk arra, hogy most álmodunk. Lefekvés előtt pedig legyen egy erős elhatározás bennünk arról, hogy álmunk tudatos lesz. Így nagyobb eséllyel fognak megjelenni ezek a furcsa, irreális helyzetek is álmaink során, ahol ha rákérdezünk magunkban arra, hogy most vajon álmodunk-e, máris átléptük a tudatos álmodás küszöbét, és beléphetünk felnőttkorunk legnagyobb játszóterére. Fontos a rendszeres, kitartó gyakorlás, de nem szabad görcsösen akarni. A tudatos álmodás egy olyan új kaput jelent az agy-elme megértésében, mely igazi kuriózum a szakemberek számára.

…álmodtam, és egyszer csak rádöbbentem arra, hogy álmodom […] Képes voltam megfigyelni, sőt még irányítani is az álmaimat […] Álmomban tudtam repülni, és azzal szeretkeztem, akivel csak kedvem tartotta. Ráadásul megtanultam tudatosan felébreszteni magam, és így könnyűszerrel felidézhettem egzotikus álomélményeimet, hogy aztán újból elmerülhessek bennük, vagy más, izgalmasabb álomkalandok után nézzek…

A.J. Hobson – harvardi álomkutató beszámolója

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

2 KÖNYV 1 NEM Amikor 1977-ben dr. Rosalyn Yalow fizikusnő radioimmunoassay (RIA) módszerrel végzett kutatásait orvosi Nobellel díjazták, másodikként a kutatónők között, teljesen érthető volt a tévedés, hogy a díjátadó utáni banketten a két dr. Yalow közül nem őt, hanem a férjét akarta a pódiumra kísérni az ezzel megbízott diák. Maga Yalow is csak mosolygott. Ma azonban a Nobeldíjas tudósnők száma meredeken nő, a tavalyi díjazott, Juju Tu a tizenhetedik, akit természettudományos területen Nobel-díjjal tüntettek ki. Egy, az Egyesült Államokban végzett vizsgálat alapján 2010-ben már a gyerekek negyven százaléka rajzolt nőalakot, ha arra kérték, hogy ábrázoljon egy tudóst. A nők részvétele a modern orvosegyetemi oktatásban több mint egy évszázados múltra tekint vissza, és a legfiatalabb orvosgenerációban kétszer annyi nőt találunk, mint férfit. Hova tűnnek a férfiak az orvosképzésből? Hová tűnnek ezek a nők a ranglétrán felfelé haladva, miért van tízszer annyi férfi sebész, mint nő? Üvegplafon a műtő felett, ragadós padló a laborban? Két könyv. Egy szociológiai tárgyú, tudományos munka és egy tudománytörténeti ismeretterjesztő mű. Egy kimondottan a hazai viszonyokról és egy számos nemzet képviselőiről, többek között magyarokról is. Egy könyv az orvostudomány művelőiről és egy másik a természettudományok széles spektrumával foglalkozó szakemberekről. Egy, a hazai olvasók és elsősorban a szakma érdeklődésére számot tartó kiadvány és egy olyan, amelyet az Oxford University Press kiadásában megjelentettek angol nyelven is. Az egyik könyv szerzője a Semmelweis Egyetem adjunktusa, szakember a témában, a másik szerző pedig a Magyar Tudományos Akadémia öt százaléknyi női tagjai közé tartozik, tudós házaspár tagja.

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

SZÖVEG: GERGICS ENIKŐ

„A » t u d ó s n ő « olyan jelzős szerkezet, amely évszázadokig egymásnak ellentmondó szavakat kapcsolt össze (oximoron)” – írja Hargittai Magdolna a Nők a tudományban című könyve bevezetésében.

NŐK | KÖNYVEK

KULTÚRA

Gyógyítónők: Egy növekvő létszámú, veszélyeztetett faj GYŐRFFY ZSUZSA: ORVOSNŐK MAGYARORSZÁGON (2015, SEMMELWEIS KIADÓ) Hugonnai Vilma idén 119 éve – 18 évvel diplomája megszerzése után – lett hivatalosan is Magyarország első orvosnője. Ma, miközben az orvoskutatók között és az egészségügy vezető pozícióiban a nők még mindig jócskán alulreprezentáltak, az orvosi pálya egészét tekintve már többségben vannak. A jóslatok szerint a gyógyító szakmát választó férfiak aránya a jövőben még tovább csökken majd, vagyis az orvoslás fokozatosan elnőiesedik. Ha figyelembe vesszük, hogy a női szakmák (pink collar jobs) társadalmi és anyagi megbecsültsége általában a legalacsonyabbak közé tartozik a palettán, valamint a magyar orvosnők egészségi mutatói alapján egyfajta veszélyeztetett fajról van szó, ez a tendencia mindenképpen figyelmet érdemel. Dr. Győrffy Zsuzsa könyve több oldalról világítja meg, hogy mit jelent ma Magyarországon orvosnőnek lenni az egyén, a társadalom és az egészségügy szempontjából, és mindeközben olyannyira nem áll szögletesen a témához, hogy még a kiadvány sarkai is lekerekítettek.

házaspárok esetében is nagyobbrészt a nőket terheli: egy részük ezzel elégedett, egy másik részük elégedetlen, az egyenlő és a fordított munkamegosztás egyelőre ritka fenomén. Sok év eredményeit összegző tudományos munkáról lévén szó, az Orvosnők Magyarországon nem egyszerű olvasmány a kutatásmódszertanban járatlanabb olvasó számára, de mindenképpen sokszínű körsétát jelent a hazai gyógyítás problémás világában. Szó esik a férfias orvoslásról, nőies orvoslásról, felmerül a kérdés, hogy az orvosnők védjegye vagy nemfüggetlen kvalitás-e az empátia, és mennyiben számottevő a beteg szempontjából, hogy doktor vagy doktornő kezeli. Külön fejezet tárgyalja az orvos házaspárok speciális helyzetét, illetve rendkívül nagy hangsúly jut a magyarországi orvosnő-paradoxonnak is: azaz annak, hogy a magyar orvosnők más diplomás nőkhöz képest rosszabb egészségi mutatókkal bírnak, gyakoribbak náluk a krónikus betegségek, reprodukciós zavarok, rosszabb egészségmagatartással rendelkeznek és a mentális egészség szempontjából is magas kockázati csoportba esnek. Ez különösen a fiatal orvosnőkre igaz.

A könyv az orvosi pálya iránt elköteleződésben való nemi különbségektől kezdve egy orvosnő várható életpályáját tekinti át. A kutatások eredményei több ponton egybevágnak a sztereotípiákkal: a vizsgálatban részvevő medikák motivációjában altruisztikus képzetek domináltak, és kevésbé voltak fontosak számukra például az anyagi megbecsülés, külföldi munkavállalás lehetősége, illetve a presztízs (ez persze a nagyobb migrációs hajlandósággal is összevetve mindjárt magyarázatot adhat arra, hogy hová tűnnek a fiatal férfiak az orvosképzésből). Külön fejezet foglalkozik az orvostanhallgató lét nehézségeivel: van szó a stressztényezőkről, az eltérő stressztűrésről – a medikák a vizsgálat során több feszültségről számolnak be, kiégésről és még a boncolással kapcsolatos szorongásokról is, de talán a legizgalmasabb Annak ellenére, hogy a könyvben idézett, orvosokkal és orvostanhallgatókkal készült számos téma a szakválasztás kérdése. interjúból egyáltalán nem egy biztató jövőkép Régóta ismert tény, hogy a szakma megbecsültsége a férfiak számára, rajzolódik ki, az Orvosnők Magyarországon a betegekkel való kapcsolat pedig a nők számára fontosabb tényező a igyekszik pozitívan zárni a körképet. Számba veszi szakválasztásban, de ez önmagában nem magyarázza a hagyományosan azokat a lehetőségeket, amelyek segíthetik “férfias” és “nőies” szakmák fennmaradását. A jelentősen eltérő részarányt a megküzdést, és törekszik arra, hogy jó valamennyire indokolja például az ortopédia, traumatológia területein példákat állítson az olvasó elé. Megtudjuk, a jobb fizikum, illetve a csecsemő- és gyermekgyógyászat terén hogy az Egyesült Államokban – ahol a hagyományos női-férfi szerepelvárások. Sokkal kevésbé érthető egyébként minden harmadik megkérdezett azonban például a szülészet-nőgyógyászat ma is elsöprő férfifölénye. orvos “igen boldognak” vallotta magát – A tanulmányok részint a női-férfi szerepekre való szocializációból, “a legboldogabb az a 60 év feletti reumatológus, részint a nők női közegbe való törekvéséből, részint pedig a gyakran aki Amerikában született, jó egészségnek örvend, döntésformáló erejű szerepmodellekből adódik. A hagyományosan normál testsúlyú, hetente négyszer sportol, napi női szakmának tartott szakok esetén mindenképpen meghatározó az rendszerességgel fogyaszt csekély mennyiségű életstílus alapú szakválasztás, vagyis a nők eleve olyan munkahelyet alkoholt, és nem dohányzik. Házas, és választanak, amelyet könnyebben hangolnak össze a családi tevékenykedik valamilyen karitatív szervezetben kötelezettségekkel, de nem ritka az sem, hogy később a családalapítás is.” Ezzel szemben a magyar orvosnőről azt során kényszerülnek arra, hogy az eredetileg vágyott szakma helyett lehet elmondani, hogy statisztikailag akkor boldog, ha “8 órát vagy kevesebbet dolgozik, egy könnyebben tervezhető másikra váltsanak. nem végez ügyeleti munkát, rendelkezik Ezzel kapcsolatban megkerülhetetlen téma, de egy kicsit lerágott minimum napi egy óra szabadidővel, »saját csont is a családi szerepek kérdésköre és a szupernő-jelenség. Hazánk idővel«.” Hogy ez reményteli fejlemény vagy ebből a szempontból ma is konzervatív nézeteket vall, így a háztartás sem? A populáció negyede mindenesetre vezetésének terhe, a gyermeknevelés oroszlánrésze még az orvos nem boldogtalan.

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

KULTÚRA KÖNYVEK | NŐK

Kutatónők: A tudomány sosem volt még ennyire költészet HARGITTAI MAGDOLNA: NŐK A TUDOMÁNYBAN - HATÁROK NÉLKÜL (2015, AKADÉMIA KIADÓ) Ha szóba kerül, hogy mit tettek le eddig a nők az asztalra tudomány és technológia tekintetében, valószínűleg az egyik első gondolatunk az ikonikus Marie Curie. Jogos népszerűségét elvitatni lehetetlen, nem csupán az első tudományos Nobel-díjas és az egyetlen kétszeres Nobel-díjas nő, de máig az egyetlen díjazott, aki két különböző kategóriában kapott tudományos Nobel-díjat, valamint az egyetlen, aki egyúttal egy másik Nobel-díjast nevelt fel lánya személyében. Curie ma is tökéletes példakép lehet – de egyáltalán nincs egyedül a tiszteletreméltó tudósnők között. Hargittai Magdolna könyve zárszavában bevallja, ezzel a művével célul tűzte ki azt is, hogy a fogékony fiatal nők érdeklődését a tudományos pálya felé fordítsa, és ehhez példaképeket nyújtson. Könyve nem csupán izgalmas és inspiráló olvasmány: ezt a célkitűzést is könnyedén teljesíti. A prominens tudósnők körében végzett hihetetlen, precíz kutatómunkát érzékenyen desztillálva egy-egy hosszú és termékeny életút valódi eszenciáját hozza létre, egyúttal ezeknek a kiváló nőknek a portréját is megeleveníti. Némelyik arckép hízelgőbb, mint másoké, akadnak kimondottan kevéssé hízelgőek, de mindegyik emberi, hiteles, és kétségtelenül mindegyik példaértékű. A szerző nem nagy következtetéseket keres, nincs itt semmiféle induktív, izzadtságszagú igazságkeresés, hanem egyéni életekről, egyéni életutakról beszél: a végeredmény egy hihetetlenül diverz merítés nők életrajzaiból, akik többségében a 20-as, 40-es években születtek, 18 ország képviselői, van köztük – abszolút a teljesség igénye nélkül – űrmérnök, tribológus, csillagász, orvos, ökológus, molekuláris biológus, krisztallográfus, fizikus, de olyan kirívó esetek is felbukkannak, mint egy thaiföldi kémikusprofesszor hercegnő, illetve egy olyan politikus-matemetikus, aki a gyerekkorában kialakult teljes süketséggel járó hátrányokat is le tudta küzdeni. Az életutak mellett Hargittai izgalmas betekintést nyújt a kutatásaik alakulásába is, számos szakterület jelentős eredményeinek lebilincselő és felemelő történetét olvashatjuk, a Cori-házaspártól kezdve az FDA hősnőjeként emlegetett Frances Oldhamig, aki meg tudta fékezni a thalidomide térhódítását az USA-ban, miközben Európában még nem tudták, hogy a Contergan-botrány hamarosan milyen áldozatokkal jár majd. De van szó szuperhúrelméletről, a bolhák péniszéről, molekuláris mágnesekről, sötét anyagról, paritáselméletről, a precíziós mezőgazdaság jelenéről, az egérgenetikáról és még megannyi más kutatási irányról és eredményről. Nyilvánvaló, hogy két nagy szenvedély, a portréállítás és a tudomány iránti érdeklődés fonódik össze ebben a könyvben, és mindkét aspektusban a legjobbat hozza: a hétköznapi ember számára is megtapasztalhatóvá teszi a tudomány szépségét. Nem egy kutató írja le a kutatási tevékenységet olyan gyöngédséggel és szenvedéllyel, mint például Banga Ilona: „A kutatás az én életigényem, ami megtart és kitölti az életemet.” Az interjúalanyok egy része úgy látja, soha nem érte hátrány amiatt, hogy nő, de sok anekdotát olvashatunk ennek az ellenkezőjéről is. Ez nem meglepő, hiszen ezek a tudósok általában akkor kezdték az egyetemet, amikor bizonyos szakmák és különösen a kutatás nem állt nyitva előttük, és akkor kezdték tudományos pályafutásukat, amikor az Egyesült Államokban könnyebbséget jelentett számukra a háború miatti férfihiány, majd megélték azt is, mikor a visszatérő férfiak

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

ismét kiszorították őket. Tudós házaspárok nőtagjainál gyakori közös pont, hogy egy időben nem dolgozhattak férjükkel együtt hivatalosan, vagy férfi munkatársuk mellett gyakran egyszerű asszisztensnek tekintették őket. Nem volt ritka az az alapvetően jóhiszemű diszkrimináció sem, hogy a tudósnőt, pláne, ha férjezett, a férje úgyis eltartja, így az állásra, elsőszerzőségre, ösztöndíjra stb. elsősorban a férfi pályázónak van szüksége. Kuroda Reiko japán kémikus például azzal szembesült, hogy akkoriban az volt a szokás, hogy pályázati rendszer helyett doktoranduszaiknak a professzorok kerestek munkát, ám amikor megszerezte a PhD fokozatát, a professzora neki férjet ajánlott. Gyakran kicseng a sorok közül, hogy noha a nőket már a 20. század közepe óta széles körben alkalmasnak tartották a kutatói pályára, elvárták tőlük, hogy meglegyen bennük például Gerty Cori ellentmondást nem ismerő, emberfeletti makacssága. A könyvben szereplő nők azonban nem véletlenül vannak ma ott, ahol: kitaposták maguknak az utat, és átlagon felüli elhivatottságukkal, makacsságukkal elérték, hogy azt tehessék, ami a leginkább érdekelte őket, és sokan közülük rengeteget tettek azért, hogy az utánuk jövő generációnak könnyebb legyen. A könyv azonban azt sem hallgatja el, hogy interjúalanyai némelyike tehernek élte meg azt, hogy különféle bizottságokban a “kötelező nő” szerepét kellett betöltenie. Még árnyaltabbá teszi a nagyobb képet, hogy a szerző külön fejezetet szentel az orosz, indiai, török kutatónők helyzetének. Különösen érdekes, hogy Törökországban a nők aránya az egyetemek és kutatóintézetek bizonyos szegmenseiben akár az EUtagállamok többségénél is nagyobb, például szignifikánsabb több török mérnöknőt és természettudományos szakembert találhatunk. A szakértők szerint ennek hátterében az áll, hogy korábban a nők helye egyértelműen otthon volt, majd a váltás hirtelen következett be, így kevésbé jellemző a köztudatban a nőies vagy férfias szakmák megléte (emellett ezek a pozíciók kevésbé vonzóak a török férfiak számára). Visszatérő motívum a meginterjúvoltak által adott tanácsokban, hogy mennyire lényeges a megfelelő házastárs megválasztása. A tudós házaspárokat ismertető rész különösen nagy

NŐK | KÖNYVEK

hangsúlyt fektet arra, hogy feltárja a háztartás, gyermeknevelés területét, de egyéni portréiból sem hiányzik az anya és feleségszerep szálainak felfejtése. A bemutatott tudósnők közül csak néhányan nem mentek férjhez, többen viszont akár három-négy gyermeket is felneveltek. Hargittai ezzel a témával kapcsolatban sem ismer tabukat: van olyan interjúalanya, aki nyíltan megbánta, hogy nem ment férjhez és nem szült, és olyan is, aki úgy látja, hogy karrierjét megsínylették a gyerekei és a velük való kapcsolata is, és soha nem múlt el a bűntudata ezzel kapcsolatban. A megkérdezettek szinte mindegyike az időbeosztást, az anyaként, feleségként, kutatóként való egyidejű megfelelést tartotta élete legnagyobb kihívásának, és legnagyobb eredményei között tartotta számon, ha utólag mindezt sikeresnek ítélhette meg. Közülük a legtöbben kisebb-nagyobb részben a nagyszülők, illetve háztartási segítség bevonásával, egyetemi óvoda létesítésével próbáltak kisgyerekes szülőként helytállni a munkájukban, de a hagyományos anyaszerep teljes megélésére is látunk példát. Betekintést nyerünk abba is, hogy tudósok gyermekeként felnőni nem feltétlenül idilli, de ellenpéldaként nagyon megindítóak például Vera Rubin csillagász

KULTÚRA

gyermekeinek szavai, akik ajándéknak tekintik, hogy két olyan ember nevelte fel őket, akik szenvedélyesen szerették, amit csinálnak, és még otthon is képesek voltak a munkájukról beszélgetni a vacsoraasztalnál. Maga Rubin így nyilatkozott: “A feleség, szülő, csillagász szerepek kombinációja tesz igazán boldoggá. Önmagában egyik sem adna ekkora örömet. Szeretem a kutatást, mert végtelen kíváncsiság él bennem a világegyetem működése iránt, és nem érezném jól magam a Földön, ha nem próbálnék meg többet megtudni róla. A mindennapos szellemi kielégülés miatt érzem olyan csodálatosnak a kutatói pályát. A távcső mellett töltött hideg, sötét éjszakák életem legszebb pillanatai közé tartoznak.”

VILÁGJÁRÓ NYÁR | ÉLMÉNY

FÉNYTERÁPIA Régóta beszélünk a szerkesztőségben arról, hogy írni kéne a főzésről: tippek, trükkök, képek, varázslat, mainstream. Ez még valószínűleg várat magára, de a következő receptet már most prezentálhatom: Inkubálj bármilyen szabad lelket szutyok időjárás alatt hónapokig (nevezzük ezt az időszakot költőien ősz-télnek), aztán adj neki lehetőséget mediterrán országba menni. Hagyd ott négy napig, nézd meg, mi történik, és vond le a következtetéseket. LÁTVÁNYOS EREDMÉNYEK:

1 Hősünk kivirult. Hogy mitől? Talán a napfény, amiből a fent említett időszak alatt kevés jutott neki, de elengedhetetlen a boldogsághoz. Hiába, ezer és egy kutatás szól arról, miért fontos hangulatjavító és/vagy miért egészséges. Talán a mentalitás. Lenne mit kölcsönözni minden mediterrán ország életszemléletéből. Igaz ugyan, ezt mindig a máshonnan érkezett turisták mondják, akik nem éltek huzamosabb ideig adott helyen, és nem volt esélyük se a lazaság árnyoldalát megtapasztalni – ha teszem azt, strukturáltabb élethez szoktak. De meg kell hogy jegyezzük – ettől a kicsit gondtalanabb, kicsit kevésbé strikt viselkedés áldásos lehet. (Persze bájos, hogy ezt pont én mondom. Mindegy, megfogadom a tanácsot, és megveregetem, ha nem is a vállam, de az írói vénám legalább. Attól majd jól kidagad.) Talán az igény, hogy távolról szemlélje az itthoni életét. Jogos igény, mindenkiben felmerül. A más nézőpont, a fizikai távolság (amivel tapasztalataim szerint együtt

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

KÉP: CÉLINE COLIN / FLICKR

SZÖVEG: LÉVAI ESZTER

jár a gondolati is) segít sok mindent újraértékelni, helyrerakni vagy ott hagyni az őt megillető helyen a mentális dobozokban, ahova pakoljuk a mindennapokat. Talán a társaság. Ezzel több mint egy arcra is mosolyt fogok csalni – ami szép és önzetlen, ajaj -, de elsősorban az útitársakra gondolok. A halmaz heterogén és mégsem. Volt benne régi barát, lett benne új. Voltak benne kedves új ismerősök a napsütöttébb félről. Meg voltam én. Mármint hősünk. Sőt Hősünk nagybetűvel. Kicsit olyan érzésem van utólag, mint a „még az unokáknak is mesélni fogjuk” klisé. Pedig semmi extrém nem történt, csak megfelelő emberek a megfelelő helyen. Amolyan boldogság féle. Óriási adag. Talán elegünk van már a talánokból, és ugorhatunk a következő pontra.

2 Hősünk utólag is látványosan ismerkedett meg egy másik ország konyhájával.

Ezt nem hiszem, hogy ki kell fejteni. Jó, legyen. Mégis megteszem. Van egy olyan népi mondás, hogy „ha sokat eszel, és nem egy nyolcéveséhez hasonló az anyagcseréd, akkor az bizony fel fog tűnni”. Nem mintha ez gátja lehetne bármilyen más, zseniális konyhájú ország maximális gasztronómiai élvezetének. Képzeljük el egy pillanatra, hogy létezik egy hely, az Atlanti-óceán partján, ahol bizony történhetnek csodák.

Hadd definiáljam!

Csoda, fn: fantasztikus ételek (pl. tenger gyümölcsei, sajt, csirke, gombakrém) palacsintatésztához hasonlatos, de annál nehezebb tésztába csomagolva és olajban kisütve. Szinonima: empanada. 3 Hősünket néha azon kapjuk, hogy magában vagy más Hősökkel a nap bármely órájában képes nosztalgiázni. Nos, igen. Minek is tagadnánk. KÖVETKEZTETÉSEK (ebből csak egy jut mára):

! Gyakrabban kéne elvégezni a receptkísérletet. Jót főztünk.

Most pedig, hogy már majdnem félszáz szóban sikerült elkerülnöm, hogy eláruljam, pontosan hova is sodort az élet – abból is a tudományos élet –, ideje konkretizálnunk pár dolgot. Február közepe-végén, negyedmagammal lehetőségünk volt egyetemünk és a coimbrai egyetem együttműködése által Portugáliába látogatni az In4Med Diákkonferenciára. Hihetetlen szakmai élmény is volt, és nagy lehetőség. Sokat tanultunk, prezentálhattunk, hallgathattunk még Nobel-díjas előadókat is, és nagyon érdekes volt látni, ők hogy csinálják a diákoknak szóló konferenciát, mert volt, amiben nagyon más, mint a mi TDK-nk. De erről itt most mind nem lesz szó, a populista mindenemet! Mert

ez a rovat a világjárás más aspektusairól szól, mert erről szépen beszámolunk a Tudományos Diákkör honlapján, mert bármikor készséggel mesélek róla egy csomót, bárki kérdezi, és mert akkor nem férne ide még egy bekezdés. Az a bekezdés, amiben mindenkit arra biztatok, hogy ragadjon meg minden lehetőséget, amit különböző ösztöndíjak kínálnak arra, hogy szépen körülnézzen a világban, hogy mit hogyan csinálnak mások, és levonhassa a tanulságot, hogy ő mit érez magáénak ebből és mit nem. Ettől lesz ugyanis több. De ígértem, hogy konkretizálunk, úgyhogy kéz a kézben az Olvasóval, mint mindig – most így teszünk. Szóval négy nap Portugália tél végén, amikor ott már javában tart a tavasz. Mire elég ennyi idő egy konferencia mellett? Édeskevésre, de megéri. (Visszamenni is.) Egy napot a fővárosban, Lisszabonban töltöttünk, aminek egészen nagy belvárosi része bejárható ennyi idő alatt. Fel-alá császkáltunk a Tejo partján és a Várnegyedben, ami a hangzatos Alfama névre hallgat. (Ez engem valamiért mindig Az aranyember Almirájára emlékeztet, pedig bárdolatlan dolog egy óvárost és egy várat egy kutyához kapcsolni fejben.) Ennek a helynek gyönyörű és semmihez nem hasonlítható utcácskái vannak minden egyes dombon, ahová feltéved a bolyongó, pedig dombból aztán van egy pár a városban. Szám szerint hét. Cidade das sete colinasnak is nevezik, ami pontosan ugyanezt jelenti.

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

KÉP: AMÉRICO DIAS / FLICKR

KÉP: TERRY KEARNEY / FLICKR

Ott van Sintra is nem messze. Tele zölddel és palotákkal. Muszáj elmenni, ha az ember arra jár. Az egész kicsit olyan, mint a mesében, és mégsem hivalkodó. No, meg persze ott a Tejo, van emellé egy pofás oceanáriumuk és rengeteg hangulatos terük. De tovább kellett mennünk, méghozzá vonattal (amit nagyon tudok ajánlani, mert pontos és van diákkedvezmény), egészen Coimbráig.

KÉP: FERNANDO GARCÍA / FLICKR

Ami egyből szembetűnik, hogy ez a város épp azért otthonos, mert első pillantásra rendszertelen. Zegzugos, kanyargós, apró. Ruhák lógnak kint. Aki ide érkezik, belecsöppen a helyiek életterének kellős közepébe. Ó. Van itt még valami. A virágok. Abból is van egy rakás az ablakokban. Lehet egy ilyen helyet nem szeretni? A kilátás az összes dombról olyan szép, hogy szinte lehetetlen tőle elszakadni. Nagyon irigykedtem azokra, akik ezzel naponta találkoznak. Körülbelül tíz éve volt lehetőségem több időre is erre járni családostul, és ami szintén kihagyhatatlan (azon kívül, hogy utazás előtt beleássa magát a szerencsés egy útikönyvbe, és szisztematikusan végignéz mindent, mert itt minden varázslatos), azok Lisszabon külkerületei és vonzáskörzete. Például Belém és a kolostora. Annál keresve sem találni szebbet. Egyébként is van valami a kerengőkben, amitől utánozhatatlan nyugalom ül minden kőtömbre a környéken. (Bevallom, nem tudtam eldönteni, ide azt írjam-e, hogy a kőtömbökre ül a nyugalom, vagy a jelenlévő lelkére, de talán jobb nem belemenni ilyen lelki dolgokba, hiszen az írás nem terápia. – Ej. Kikacsintás kikacsintás hátán és épp az Olvasóra. Mintha ettől lenne élvezetes egy cikk… Sosem javulok meg.)

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

Coimbra alapvetően egyetemi város, Lisszabontól északra. Van a közepén egy folyó, egy dombon ülnek szép és ódon egyetemi épületei, valamint errefelé is sok szép kert, tér és utcácska bújik meg, és mindehhez társul rengeteg lépcső. Nagyon bájos hely. Igazán sok napnyi látnivaló nincs benne, de megéri idelátogatni. Az egyetemi épületek között helyezkedik el a város egyik fő nevezetessége, a 250 ezer kötetes Biblioteca Joanina könyvtár, egy királyi palota, több kápolna és templom. Ami még különlegessé teszi a helyet, az a rengeteg, középkor óta élő hagyomány. 1290-ben alapították az egyetemet, és azóta maradtak fenn és születtek újabb és újabb szokások, amiktől igazán a diákoké ez a város. Ünnepekre és különleges eseményekre még hordanak talárt (a pletykák szerint J.K. Rowling erről mintázta a sajátjait), szinte velük él múzeumokban és épületekben a tudománytörténet. Lenne itt még egy dolog, amit mi is tapasztaltunk, és meg is érintett – az egyetem medikus fiúinak talárba öltözött, szerelmes dalokat éneklő kórusa volt. Ezennel javaslom bevezetését nálunk is! Utunk során egy határozott elképzelés biztosan született – vissza kell menni. Vagy turistaként, vagy a fantasztikus vendéglátóink meghívásával élve (és persze jól körülnézni országszerte), vagy valamilyen hatodéves gyakorlatra, mert érdekes tapasztalat lenne. Pár év múlva, ígérem, nyilatkozom, sikerült-e. Addig is napi-kétnapi rendszerességgel fel lehet idézni onnan minden szépet és jót. Sőt kötelező. Kicsit olyan szokássá vált ez, mint a fogmosás. Szívből ajánlom.

KATONA | SZÍNHÁZ

AJÁNLÓ

NYUGTALANÍTÓ A SIRÁLY! SZÖVEG: SZABÓ DIÁNA LILI

Péntek esti kikapcsolódás. Katarzis. Művészeti élmény. Azt hiszem, ezek miatt mentem színházba. Vagy egyszerűen csak azért, hogy lássak egy jó darabot. De erre nem számítottam. A könnyed szórakozás, látvány, kikapcsolódás helyett elgondolkodtató és mély mondanivalót kaptam.

Eredetileg nem erre számítottam, de be kellett érnem ezzel. Mire is jók az elvárások, ha nem arra hogy csalódjunk? A pozitívan, negatívan jelző már mellékes, színt, érzelmeket, magaslatot, mélységet visz bele. Érzelmeket, képi világot, de a mondanivalót eltakarja. Miért is kellene egy irodalmi művet megmagyarázni? Elemezni, telebeszélni olyan dolgokkal, amik valószínűleg nem jártak az alkotó fejében, amikor létrehozta a művet, vagy lehet, hogy jártak. De a lényegen nem változtat. Ezért sem szeretném elemezni, meg azért sem, mert nem értek hozzá, így elég nehéz is lenne… Miért volt kapcsolat? Miért hatott a darab? Mert nagyon valóságos volt a történet, a színészek játéka. Talán, mert így vagy úgy mindenki találkozott már azzal, amit a darab ábrázolt: a szenvedéssel. Számomra ez ordított a színpadon, a színészek játékában, az indulatokban, egyes karakterekben, az összes szereplőben, a párbeszédekben. Ebben a drámában mindenki szenved. Senki sem igazán boldog. Mindenki másra vágyik, és azt gondolja, hogyha meglenne neki, ami a másiknak van, akkor ő boldog lenne. Mennyire gyerekesen hangzik? Milyen nevetséges? Ironikus inkább, mert így működtek az emberek az orosz realizmus idején, meg így működünk ma is. Úgy látszik, van, ami nem változik. De hogy lehet az, hogy ilyen jóízűen tudunk nevetni a szereplők sanyarúságán? Vagy felháborodni azon, hogy miért nem örülnek annak, amijük van? Hiszen a két főszereplő eléri a vágyát, amit a darab elején megfogalmaz,

az egyikük sikeres író lesz, a másik pedig színésznőként dolgozhat. Mindketten mindent megadnának azért, hogy ez az álmuk beteljesüljön. És mindketten azt gondolják, hogy ha ez az álmuk beteljesül, akkor ők boldogok lesznek. Az utat nem látjuk a színpadon, ami végül a főszereplők álmának beteljesüléséhez vezet. De a párbeszédekből tudjuk, hogyan jutottak el oda. Tehát garantált a happy end, gondolhatnánk, ha nem ismerjük a Sirályt, és gondolják a mű elején főszereplők, ha a feltétel adott lenne a boldogsághoz… De a Sirály dráma, Csehov szerint komédia. A szereplők szenvedése számtalan szórakoztató pillanatot ad. De közben végig ott motoszkált a fejemben a kérdés, hogy tudok ilyen könnyű szívvel mosolyogni ezen a tragédián? Hiszen az egyik szereplő én is lehetnék. Hányszor mondjuk ki azt az életben, hogyha ez vagy az sikerül, akkor boldog leszek. Ha meglesz a vizsgám, ha meglesz a diplomám, ha lesz munkám, szerelmem, családom, házam... Ugyanúgy szenvedünk, mint ők, akiken nevetünk. Pedig ha nem lenne „ha …”, milyen könnyű lenne boldognak lenni. De mindig kell a mondat elejére, mert úgy érezzük teljesnek az életet, ha valami hiányzik. Ezek szerint el kell fogadnunk, hogy az élet teljes anélkül, hogy valami hiányozna? Megmosolyogtató felismerés lehet. A Sirályt látva, olvasva, talán felmerül…

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

A MAGYARORSZÁGI NÉMETEK KITELEPÍTÉSE SZÖVEG: SZÉCSÉNYI-NAGY BALÁZS | KÉPEK: FORTEPAN ARCHÍVUM

A történelmet gyakran a győztesek írják, azonban a mai technikai lehetőségek és a rendelkezésre álló források lehetővé teszik a legújabb kor kérdéseinek utólagos, és az idő előrehaladtával talán tárgyilagosabb vizsgálatát. A 70 évvel ezelőtt történt tragédiáról – a budaörsi németek 1946. január 19-én megkezdődött kitelepítésének időpontját alapul véve – minden év január 19-én, a magyarországi németek elhurcolásának emléknapján emlékezik meg a mai Magyarország. A közvélekedést sokáig meghatározta a személyes nézőpont (kitelepítettek vagy kitelepítésre kijelöltek, rokonaik, a házaikba beköltözők vagy éppen a XX. század más tragédiáinak áldozatai stb.) és a tömegtájékoztatás, amely évtizedekig nem volt pártatlan a témában. Hosszú időn át nagyhatalmi kényszerként magyarázták a történteket, ezzel is elkerülve a felelősségvállalást. A potsdami egyezmény – melyet a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia képviselői kötöttek 1945. augusztus 2-án, XIII. cikkére nagyon sokan hiatkoznak a témában, ezért e cikk keretein belül megosztom a kedves olvasókkal annak főbb rendelkezéseit: „A konferencia a következő megállapodásra jutott a németeknek Lengyelországból, Csehszlovákiából és Magyarországról való kitelepítését illetően: A három kormány, miután megvizsgálta a kérdés minden oldalát, elismeri, hogy a Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon maradt német lakosságot vagy annak egy részét át kell telepíteni Németországba. Egyetértenek abban, hogy mindenfajta áttelepítésnek, amelyre ténylegesen sor kerül, szervezetten és humánus módon kell végbemennie. … … Ezzel egyidejűleg a csehszlovák kormányt, a lengyel ideiglenes kormányt és a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottságot tájékoztatják majd a fentiekről, és azt javasolják nekik, hogy tartózkodjanak a német lakosság további kiutasításától, amíg az illető kormányok meg nem vizsgálják az Ellenőrző Tanácsban részt vevő képviselőik jelentését.” A rendelkezés szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy az egyes kormányoknak jelentős mozgástere volt, és kifejezetten rögzítették, hogy a kitelepítésnek szervezetten és humánus módon kell megtörténnie (már eddig az időpontig is számos brutális eseményre került sor a németek elüldözése során több országban is). A Magyar Kormány 12.330/1945. ME sz. rendelettel döntött „a magyarországi német lakosságnak Németországba való áttelepítésről”. Az előterjesztő Nagy Imre későbbi miniszterelnök volt, a szavazás során mindössze ketten szavaztak ellene: Bárányos Károly közellátási miniszter és Ries István igazságügyi miniszter. A rendelet 1945. december 29-én jelent meg a közlönyben, és az 1. §-a főszabály szerint kimondta, hogy: „Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt.”

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

A kitelepítetteknek jellemzően néhány óra alatt kellett a legfontosabb holmijaikat összeszedni, és minden mást hátrahagyni: sokszor évtizedek vagy éppen generációk munkáját, házaikat, földjeiket, szülőföldjüket, szociális kapcsolataikat és nem utolsó sorban hazájukat. Felmerül tehát a kérdés, hogy milyen összefüggések mentén kerülhetett sor minderre? Utólagosan csak megpróbálhatjuk összerakni a mozaikokat, teljes képet alkotni, véleményt mondani viszont nagyon nehéz. Vannak viszont olyan elképzelések, melyeket több forrás is megerősít: •

a várható lakosságcserékhez helybiztosítás (a csehszolvákiai magyarok és a magyarországi szlovákok tervezett „lakosságcseréje” során ismert volt utóbbiak sokkal kisebb lélekszáma);

•

a németek vagyonának megszerzése;

•

a társadalom szerkezetének átalakítása;

•

a II. világháború tragédiái egyes áldozatainak bosszúja;

•

a kollektív bűnösség elvének elfogadottsága;

•

valamint az ország nehéz gazdasági helyzete, elosztható javak megszerzése, különös tekintettel a földekre.

A kitelepítést általános jellegű uszítás előzte meg, mintegy megágyazva a történteknek és a jó érzésű emberek empátiáját csökkentendő. A németkérdés már a II. világháború idején felmerült, különösen az ország megszállását követően. A magyarországi németek egy része sorozásra vagy önként részt vett a háborúban, és felmerült az országhoz való hűségük kérdése is. (Függetlenül attól, hogy ez a német kisebbségnek csak kis hányadát érintette.) Az elveszített háború és a felelősök ilyenkor szükségszerű keresése a nemzetközi helyzettel összhangban a német kisebbséget céltáblává tette. A kollektív bűnösség gyakorlata, a németek bűnbakként való feltüntetése ekkor a sajtóban is általános jelenség volt. Az ideiglenes magyar kormány már 1945. május 26-án levélben kérte a Szovjetunió kormányát, hogy járuljon hozzá a magyarországi németek kitelepítéséhez.

VILÁGJÁRÓ UTAZÁS | KRAKKÓ A magyar kormány ezt követően is igyekezett olyan alkalmat találni, amikor a kérdést megoldhatja, de lehetőség szerint nem saját elhatározásra, hanem a győztes hatalmak rendelkezéseire hivatkozván. Mivel erre az idő előrehaladtával csökkent az esély (egyre több, máshonnan elüldözött német érkezett Németországba, egyre nehezebb körülmények közé), ezért a Szövetséges Ellenőrző Tanács levelére hivatkozással kezdődött meg a kitelepítés jogi előkészítése. A minisztertanács 1945. december 22-i ülésén született döntés a magyarországi németek kitelepítéséről. A jegyzőkönyv érdekessége, hogy Nagy Imre belügyminiszter (későbbi miniszterelnök) a rendelet preambulumában a potsdami határozatra hivatkozva azt állította, hogy 500.000 német kitelepítését követelik Magyarországtól. Az állítás nem felelt meg a valóságnak. Nemcsak a határozat eféle kitétele nem létezett, de az egy tervezetben valóban fellelhető 500.000-es szám sem volt kötelezettségnek tekintendő. Sőt már akkor is közismert volt, hogy Magyarország 1941. évi területén a népszámlálás adatai szerint kb. 477.000 német anyanyelvű lakos volt, akikből elve sokan a trianoni országhatárokon túl éltek, a háború során meghaltak vagy Németországba menekültek, hadifogságba kerültek, stb. Így eleve lehetetlen is lett volna 500.000 német kitelepítése. Nagy Imre eufemisztikusan „áttelepítésnek” nevezte a tervezett akciót. Már az ülésen Gyöngyösi János külügyminiszter cáfolta Nagy Imre állításait, és elmondta, hogy a Szövetséges Ellenőrző Tanács és a Bizottság nem hozott a kitelepítésre vonatkozó kötelező határozatot. A kérdésben vita bontakozott ki, melynek során Tildy Zoltán miniszterelnök is azt állította, hogy a szövetségesek írták elő a kitelepítést. A vitában erre válaszul elhangzott, hogy a magyar kormány kérte a kitelepítést. Bárányos Károly közellátásügyi miniszter egyértelmű kérdést tett fel: „szeretném tudni, hogy a potsdami határozat egy abszolút diktátum-e vagy ránk bízta a végrehajtást. Fontos, hogy tisztáztassék, mire vagyunk kötelezve, azt hajtsuk végre, de tovább ne menjünk.” Végül Rákosi Mátyás mondta ki a választ: „mi magunk kértük a németek kitelepítését”, a korlátról pedig azt mondta: „Anglia, Amerika és a Szovjetunió 500.000 emberben szabta meg a határt”. Id. Antall József újjáépítési miniszter pedig elmondta: „Magyarország érdekében áll, hogy a németek lehetőleg nagy létszáma hagyja el az országot. Soha többé nem lesz ilyen lehetőségünk, hogy megszabaduljunk a németektől.” Tildy Zoltán még miniszterelnök javaslatot tett, hogy azokat is telepítsék ki, akik magukat német anyanyelvűnek (de nem német nemzetiségűnek) vallották. A vita tovább folytatódott, végül szavazással döntés született: 9 igen szavazattal lett elfogadva a 12.330/1945. ME. rendelet, amellyel mintegy 200.000 honfitársunkat elűzték az országból. A 16 miniszterből 9-en (Nagy Imre belügyminiszter, Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter, Molnár Erik népjóléti miniszter, Tombor Jenő védelmi miniszter, Rákosi Mátyás államminiszter, Dobi István államminiszter, id. Antall József újjáépítési miniszter, Bán Antal iparügyi miniszter, Balla Antal tájékoztatásügyi miniszter) igennel, 2-en (Ries István igazságügyi miniszter, Bárányos Károly közellátásügyi miniszter) nemmel szavaztak, a többiek tartózkodtak. Az előbbi nevekből többen főszereplői lettek az 1940-es, 1950-es évek Magyarországának politikai történéseiben. A sors különös tragédiája, hogy Ries István államminisztert – aki a kitelepítések ellen szavazott, és aki az 1949. évi XX. törvény (az akkori Alkotmány) elfogadásakor is miniszter volt, később letartóztatták, és 1950-ben a váci börtönben kínzások közepette agyonverték. Jellemző, hogy a 12.330/1945. ME rendeletnek már a preambuluma is valótlanság volt: „A minisztérium a Szövetséges Ellenőrző Tanács 1945. évi november hó 20-án kelt és a magyarországi német lakosság Németországba való áttelepítéséről szóló határozat végrehajtásának tárgyában” – hiszen a Szövetséges Ellenőrző Tanács ilyen határozatot nem hozott. 1946. január 15-én jelent meg a közlönyben Nagy Imre belügyminiszter 70.010/1946. NM rendelete a kitelepítési rendelet végrehajtásáról. Ennek szövege több olyan rendelkezést is tartalmazott, amely kiemeli a korabeli jogtalanságot és önkényt: az áttelepítés alóli mentességről egy bizottság helyben dönt, a döntés ellen semmiféle jogorvoslatnak nincs helye. A mentesítettek (akik például igazolták, hogy magyarsághoz hűségük miatt üldözték őket, vagy „demokratikus” párok tagjai voltak, stb.) létszámát legfeljebb a kitelepítendők 10%-ában határozták meg. Azaz abban az esetben, ha még e szörnyű jogszabályok által meghatározott mentességi feltételek teljesülnek, még akkor is csak 10% arányban volt lehetőség a maradásukra.

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

Mindezek tükrében a kitelepítéseket, különösen azok mértékét és kiterjedtségét nehéz nemzetközi „kötelezettségeknek” tulajdonítani. Az első kitelepítés vonatszerelvénye 1946. január 19-én indult el Budaörsről, az utasokat később Németország amerikai megszállási zónájában telepítettek le. Ezt még számos helyről – gyakran erőszakkal végrehajtott – elüldözés követte, melynek során Magyarországról végül legalább 185.000 német nemzetiségű vagy anyanyelvű lakost telepítettek ki, akikből kb. 135.000 fő a későbbi Német Szövetségi Köztársaságba, mintegy 60.000 fő pedig a szovjet megszállási zónába, a későbbi Német Demokratikus Köztársaságba került. A kitelepítések egészen 1948-ig folytatódtak, végső mérlegük szerint kb. 185.000 polgárát veszítette el Magyarország – ők pedig a hazájukat. A kitelepítés során mintegy 650.000 katasztrális hold földet, valamint kb 45.000 lakóházat vettek el. A német kisebbség veszteségéhez hozzátartozik az a kb. 65.000 lakos is, akiket a Szovjetúnióba hurcoltak kényszermunkára, együttesen mintegy negyedmillió főre növelve az érintettek számát. A kényszermunkások kb. harmadafele meghalt a szállítás és táborok embertelen körülményei között, többen ott maradtak, és arra is volt példa, hogy a kényszermunkáról hazatérteket rögtön kitelepítették. A kitelepítések aránya az egyes községekben eltérő volt, de nagyon sok helyen 90-95% körüli arányban kellett elhagyniuk a német lakosoknak szülőföldjüket. Volt néhány ritka kivétel, amikor egy-egy község német lakossága kollektív mentességet kapván maradhatott. Pilisvörösvár és Pilisszentiván községekben nem volt kitelepítés, ennek legvalószínűbb magyarázata, hogy az ország felépítéséhez szénre volt szükség, s ebben a

TÁRSADALOMPOLITIKA | KITELEPÍTÉS

két községben még nagyon sok volt az aktív és nyugdíjas bányász. Más helyeken a végrehajtás nehézségei vagy éppen segítőkész emberek, hivatalnokok csökkentették erejükhöz mérten az elüldözendők arányát. A kitelepítések sokszor embertelen körülmények között, de minden esetben az érintettek lelki megtörésével történtek. A családoknak végig kellett nézniük, hogy listára veszik őket, hogy esetleges kérvényükről egy helyi bizottság dönt fellebbezhetetlenül, és azt is, hogy évtizedek, évszázadok alatt sok-sok munkával összegyűjtött vagyonukat pillanatok alatt széthordják. Sokan sírva hagyták el hazájukat, a vonatok falára olykor az „Édes Hazánk, Isten Veled!” feliratot festették, és a Himnuszt is sokan énekelték a marhavagonokban. Azt az országot, amelynek vezetése kifosztotta és kitaszította őket, továbbra is hazájuknak tartván siratták. Németországban a beilleszkedés hosszú ideig tartott, az idősek legtöbbjének sosem sikerült. Sokan várakoztak a hazatérésre, őket idézte Pelczer Rudolfné, született Knáb Anna: „A kitelepített magyar svábok közül azt kérdezték egymástól: És mikor megyünk már haza? Majd ősszel! – hangzott a válasz. És aztán ott haltak meg a messzi idegenben.” Ugyanakkor sokan megpróbáltak visszaszökni Magyarországra. Korabeli adatok szerint mintegy 6-8.000 fő már a kitelepítések idején megszökött a kitelepítés elől, további 3-4.000 fő pedig Németországból szökött vissza. A visszatérések 1948 után egészen 1950-ig folytatódtak, amikor már hírek érkeztek Magyarországról a kitelepítések befejezéséről, illetve a polgári jogok csorbításának mérséklődéséről. A 84/1950 MT. rendelet kimondta, hogy áttelepítésekkel kapcsolatosan a magyarországi német lakossággal további jogkorlátozás nem lehetséges, akik pedig itthon vannak (és nem lett végrehajtva a kitelepítésük) a Magyar Népköztársaságnak a többiekkel egyenlő polgárai. Ennek ellenére a határvédelem – az illegális határátlépést büntetve – akadályozta a visszatéréseket, az idő elteltével pedig egyre többen alakították új életüket második lakhelyükön. Akik letelepedtek Németországban és munkát vállaltak, egyre inkább egzisztenciát teremtettek maguknak. A 60-as évektől egyre többen látogattak haza nyugatnémet útlevéllel, de nagyon ritka volt ekkoriban a végleges hazatérés. A rendszerváltás után kezdődött meg közelmúltbeli történelmünk e tragikus fejezetének a feldolgozása, amely a mai napig lezáratlan. Minden nap, amikor meghal egy elüldözött, közös történelmünk egy szelete száll a sírba.

VERGISS NIE DEINE HEIMAT, WO DEINE WIEGE STAND, DENN IN DER FERNE FINDEST DU KEIN ZWEITES HEIMATLAND. MELY MAGYAR FORDÍTÁSBAN A KÖVETKEZŐ: NE FELEJTSD AZ OTTHONOD, HOL BÖLCSŐD ÁLLOTT, MERT IDEGENBEN NEM TALÁLSZ MÁSIK HAZÁT.

KULTÚRTÖRI

Szerencsére vannak, akik az utolsó pillanatokban még megpróbálják lejegyezni a történteket és emlékeiket, hogy abból minél több maradjon fenn az utódok, az utókor számára.

Németek elüldözése Európában a II. világháború után A II. világháborúban elkövetett bűnökért több országban az ott élő németek összességét tekintették kollektív bűnösnek. A győztesek geopolitikai céljaival összhangban Németország területét (leginkább annak keleti részét) lecsökkentették, és a megmaradt területre kívánták összezsúfolni Európa legnagyobb német kisebbségeit. A kitelepítés sok esetben, főleg a keleti területekről, a Szovjetunióhoz, Lengyelországhoz csatolt részekről, valamint a Szudétavidékről elüldözöttek esetében – embertelen körülmények között, részben gyalog meneteltetve történt. Már ez önmagában számos legyengült szervezetű ember, idősek, gyerekek halálát okozta, amelyet tovább fokozott a fizikai erőszak, a nők megerőszakolása, valamint a helybeni kivégzések is. Az áldozatok száma nehezen becsülhető meg; több forrás szerint milliós nagyságrendű, amelynek realitását megerősíti a szudétanémet kitelepítések áldozatainak száma. Összességében több, mint 12.000.000 embert telepítettek át Európa államaiból a teljesen lerombolt Németországba, és ehhez még hozzáadódik az elhunytak és a Szovjetunióba hurcoltak száma.

Sopron Sopronból a korabeli források szerint kb. 7.000 német lakost telepítettek ki 1946. április 27. és május 16. között. Ma már nem tudni, hogy közöttük hányan voltak, akik az 1921. december 14-16. közötti népszavazáson úgy döntöttek, hogy Sopron (és környéke) tartozzon Magyarországhoz. Akkor Sopron szavazati joggal rendelkező és szavazó lakosságának 72,7 %-a szavazott a Magyarországhoz tartozáshoz úgy, hogy lakosságának jelentős része német nemzetiségű volt. Sopron városa lakosságának hűségéért 1922-ben a „civitas fidelissima”, a „leghűségesebb város” címet kapta az Országgyűléstől.

Hazájukból elzavart németek Chartája Stuttgartban 1950. augusztus 5-én, nem sokkal a kitelepítések után a Németországba kitelepített és a kitelepítést túlélt emberek képviselői aláírták a „Hazájukból elűzött németek Chartáját” (Charta der deutschen Heimatvertriebenen). Az ünnepélyes nyilatkozat lényege, hogy az elüldözöttek megoldásnak nem a bosszút és a megtorlást, hanem a közös emlékezést és az egyesített Európa megteremtését tartják, melyben a népek félelem és kényszer nélkül élhetnek. Vállalják, hogy részt vesznek Németország és Európa újjáépítésében, jogot mindössze hazájukra és sorsuk rendezésére formálnak. A nyilatkozat az egyesített Európa gondolatának egyik első formája.

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

MŰHELY EMLÉK | MORÁL

PUDINGOS

SZÖVEG: BÁRÁNDI DÓRA

Egy hétvégi utazás alkalmával történt. Persze, nem kell nagy dologra gondolni, a kiruccanás nem messzire vagy nyaralási célból volt, de a végkonklúzió szempontjából utólag mindenképpen azt mondanám, hogy ért annyit, mint egy fagyi az Eiffel-torony lábánál. Mondjuk, ez most igencsak elgondolkodtató… Történetesen éppen hazafelé tartottam, és pillanatnyi lelkesedésem, miszerint egy viszonylag üres kocsit találtam a több órás zötykölődésre, gyorsan semmivé foszlott, mikor egy középkorú nő az éppen torkaszakadtából üvöltő gyerekével leült a mögöttem lévő ülésre. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy menekülőre fogom a dolgot, de a fullasztó meleg, ami az egész vagont betöltötte, végül a lehető legkisebb erőbefektetéssel járó mozgás kivitelezésére ösztönzött. Így tehát maradtam. Egy idő után miután kiértünk Pestről, feltűnt, hogy a gyerekből jövő, beazonosíthatatlan hangok átalakultak egy szolidabb és kedvesebb beszédhanggá, legalábbis úgy ítéltem, hogy már nincs szükség a szigorúan preventív célú, az ajánlottnál kicsit nagyobb dózisban alkalmazott zeneterápiára. A nő – vélhetően a kisfiú édesanyja – nagyon komolyan magyarázott a szemlátomást érdeklődő gyermekének. Nyoma sem volt a néhány perccel korábbi hisztinek, amelyben igen jelentős szerepet kapott egy még frissen gőzölgő kakaóscsiga. Úgy hiszem, a hölgy is igen hatásosan alkalmazta a nemzedékek óta bevált szabályt az ominózus esetet megelőzően, miszerint „ebéd előtt nincs nassolás”. Feltevéseim beigazolódni látszottak, ugyanis a fiú két harapás között, hangot adott elégedetlenségének, miként is: „de az apáéknál mindig lehet csokit enni ebéd előtt”. Szerencsére nem láttam az

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

anyuka arcát és kimondhatatlanul hálás voltam, hogy ők sem láthatják, amint nem éppen illő módon kihallgatom a beszélgetésüket. Sok esetben hallani, hogy valahogyan a szülők különválása heves indulatokat, dühöt kiváltó vagy éppen pont hogy tabunak számító téma a szülő-gyerek kapcsolatban. Sajnos a pozitív kezelési módokra már jóval kevesebb a példa, ami a mindennapokban nagyon meg tudja nehezíteni az egyes felek dolgát. Kis merengésemen és a szomszéd diskurzuson átívelő, leheletnyi csendet követően, az anyuka kedvesen csak ennyit mondott: „Tudod, Soma, az apánál ez máshogyan van. Ritkán találkoztok, és olyankor szeretne neked kedveskedni. Mi pedig szinte mindig együtt vagyunk, és ha mindig engedném, hogy édességet egyél ebéd előtt, akkor nem tudnád értékelni azokat az alkalmakat, amikor végül hagyom, hogy nassolj.” A kisfiú megérezhette a pillanatnyi bizonytalanságot az édesanyja hangjában, mert huncutul ránevetett: „Ha mindig ehetnék csokit az ebéd előtt, én akkor is nagyon szeretnélek.” Az anyuka reakciója már nem maradt meg, mert kizökkentettek az emlékeimből előtörő saját gondolataim. Emlékszem, nálunk hogyan is működött ez. Már kicsiként is igen nyitott voltam a körülöttem lévő világra, és nagyon érdekelt, hogy mi is mozgat meg egyes embereket. Persze, ez akkor még megmaradt azon a szinten, hogy ez és ez miért pont éppen így van, a mögöttes kérdések és további asszociációk felismerése még jó pár évet váratott magára. De maga a beszélgetés, a „komoly témák” felvetése és megbeszélése egyfajta rituáléhoz társult. Történetesen az iskola és az otthonunk között – egy kis kerülővel – útba esett egy pékség. Nem volt nagy vagy szép, és nem is lehetett úgy bekuckózni, mint manapság

MORÁL | EMLÉK

a jobb helyeken, mikor beül az ember egy jó adag kávéra. Mégis volt valami varázslatos abban, mikor az ember már a sarokról megérezte a frissen sült péksütemények illatát, ami csak egyre erősödött, mígnem a csoki és a puding illata eggyé nem vált az egymás mellett szépen sorakozó édességek látványával. Szóval ez a hely volt az, ahová apámmal mindig betértünk hazafelé menet. Általában valami vacsoráért, kenyérért, de ami állandó volt, az az én csokis-vaníliás süteményem, „A pudingos” volt. Mint utólag persze kiderült, a részéről volt valami tudatos abban, hogy mindig azon az úton jártunk haza, mert így a hosszabb séta mindig – legalábbis több-kevesebb sikerrel – megtette a kívánt hatást, pontosabban, hogy nem kellett könyörögni az időbeni lefekvésért. Az emlékeimben ezek a séták másfajta nyomot hagytak. Akkoriban éreztem talán először, hogy egy felnőtt érdemben is társnak tekint, illetve azt, hogy valójában milyen sok dolog van, ami számomra napról-napra új értelmet nyer. Sokszor beszélgettünk az emberekről, hogy miért viselkednek úgy, ahogy bizonyos helyzetekben. Nagyon érdekelt az is, hogy mitől is lesz valaki jó vagy még jobb. Természetesen gyerekként mindezek leegyszerűsített változatáról volt szó, de amelyekre visszagondolva mostani fejjel is, bőven akadna mit fejtegetni. Emlékszem, hogy az egyik ilyen ominózus pudingos-séta során kezdtünk el beszélgetni a lakásunkkal szemközti parkban lakó hajléktalanokról. Akkoriban nem értettem, hogy hogyan is lehet az, hogy valaki mindig ott aludjon. Igazából nyáron tetszett a gondolat, hogy milyen izgalmas lehet esténként a parkban kempingezni, de amikor már hidegebb volt, és ők még akkor is ott voltak, végképp összezavarodtam. Hiszen addig szent meggyőződésem volt, hogy önszántukból vannak ott, mert nekik éppen úgy tartja kedvük, de a téli kemény mínuszokban már gyanakodtam, hogy itt bizony valami nem stimmel. Mindeközben pedig azt láttam, hogy a legtöbb ember tudomást sem vesz róluk, míg mások nagyon is; rosszalló pillantásokkal méregetik őket, gyorsítanak a lépteiken, mélyen belemerülnek az újságjukba, vagy épp fennhangon mesélnek valamit a társuknak. Emlékszem, kérdeztem is apámtól, hogy azért nem foglalkozunk velük, mert valami rosszat tettek? A válaszára pontosan nem emlékszem, de olyan benyomásaim maradtak meg az egésszel kapcsolatban, mint hogy „mindenki a saját életének a művelője”, és hogy „mindig érhetnek kiszámíthatatlan kudarcok, amelyekkel mindannyian máshogy küzdünk meg”. Akkor még nem tudtam pontosan megfogalmazni, hogy mi okozza bennem a bizonytalan érzést, de azt igen, hogy ezek valahogy nem adnak választ a feltett kérdésre. Csak évekkel később éreztem azt, hogy mi is volt a bajom akkor. Amivel nap mint nap szembesülünk akár egy aluljáróban, akár pedig az utcán sétálva. És ez pedig nem más, mint a közöny. Csupa kisbetűvel, ezzel is csak utalva nemtörődöm szerepére. Mindazonáltal kétségkívül nem ez az a dolog, amit a szülő elkezd magyarázni a kisgyerekének, ha mondjuk a fenti kérdés problematikája valamilyen módon előjön. Hiszen ez is egyfajta próba, amely olyan,

MŰHELY

akár a biciklizés; lehet róla beszélni, de amíg nem csinálja az ember, nem is tudja igazán, hogy mit jelent. Eredetileg senki nem születik közönyösnek a külvilággal szemben, mégis valahogy az idő előrehaladtával be tud épülni a mindennapjainkba, ha hagyjuk. Mit lehet mégis tenni, hogy ezt elkerüljük? Később, mikor idősebb lettem, én is feltettem ezt a kérdést magamnak. A szomorú helyzet az, hogy valószínűleg senkinek nem lesz attól jobb, ha – a hajléktalanoknál maradva – pár forinttal megszánjuk őket, talán csak a lelkiismeretünk lesz könnyebb, mondhatni csak egy csepp a tengerben. Szinte adódik ebből, hogy a közösségnek, mint erőnek itt is nagy szerepe lenne a körülmények és az életszínvonal javításában. Így tehát szigorú értelemben véve az egyén szintjén, változást előidéző hatást elérni – néhány kivételtől eltekintve – igen nehéz. Amin viszont változtatni tudunk és változtatnunk is kell, az a hozzáállásunk. És itt már nem csak a hajléktalanokra vonatkoztatott értelmében. A probléma talán ott gyökerezik, hogy hajlamosak vagyunk a legtöbb dolgot teljesen magától értetődőnek venni mind érzelmi, mind a fizikális megnyilvánulások szintjén. Már gyerekként elkezdődik ennek a profi kimunkálása akár tudatosan, akár tudattalanul. Példa lehet erre a fent említett eset, mikor a kisfiú is azzal érvel, hogy az apjánál mindig van édesség, akkor a fennmaradó esetekben is miért ne lehetne. Persze joggal mondható, hogy egy kisgyerektől még nem elvárható, hogy teljes mértékben tisztában legyen azzal, hogy mit is jelent az, amikor magától értetődőnek veszünk valamit. Ez esetben a lényeg, a törekvés arra vonatkozóan, hogy a későbbiekben egy egészséges képet alakítsunk ki a fiatalabb generációkban, amelyet majd úgy tudnak formálni, hogy az a továbbiakban a saját értékrendjüknek megfelelő legyen. Az, hogy legyenek – és mi is legyünk – tisztában azzal, hogy kellő odafigyeléssel és alázattal érdemes csak megközelíteni a dolgokat, legyen az egy felmerülő probléma, egy emberi kapcsolat vagy akár egy munka. Természetesen ez csak egy felvetés, és lehet, hogy én gondolom rosszul. Mindenesetre bogarat ültetett a fülembe ez az elmélet azzal, hogy mekkora felelősséggel is tartozunk embertársaink felé. Akár azáltal, hogy egy gyerek a neveltetése során milyen világszemléletbe nő bele, akár azzal, hogy mi magunk hogyan reflektálunk a külvilág felé a mindennapokban. Így, ha jobban belegondolunk, ezek önmagukban valóban csak apróságok, viszont ha a társadalom szintjén vizsgáljuk, akkor igen jelentős (előre)lépések lehetnek a későbbiekben… A pudingos-séták óta sok év telt el. A kis pékségünket bezárták, mi elköltöztünk és ma már péksüti sem kell ahhoz, hogy új gondolataim és felvetéseim legyenek. (Persze, ha jobban belegondolunk, egy jó süti csak előrébb viszi a beszélgetés fonalát, főleg, ha még finom is). Habár, miután leszállok a vonatról, lehet, benézek a pékségbe. Úgy hallottam, csak nemrég nyitották. Talán még pudingos is lesz. Szinte érzem az illatát

2016. MÁJUS // SZINAPSZIS

EPILÓGUS HUMOR | HUMOR

skicc Frontvonal...

Mérföldkövek...

Ordító csönd...

SZINAPSZIS // 2016. MÁJUS

KÉSZÍTETTE: RESZKETŐ RÓBERT

EZ A TE ESETED LESZ! Mi, a BME Management Szakkollégium tagjai már 27. alkalommal szervezzük meg a Menedzsment Akadémiát - mely idén nyáron a Balaton partján az esettanulmány-megoldás világába kalauzol Titeket.

NA DE MI EGYÁLTALÁN AZ ESETTANULMÁNY? Az eset egy vállalat valós problémája, melyet a vállalatokon belüli és kívüli folyamatok elemzésével, emellett analitikus és kreatív képességeitek próbára tételével, csapatban oldhattok meg a Menedzsment Akadémia keretein belül.

CSAK SZAKMAI PROGRAMOK LESZNEK A TÁBOR FOLYAMÁN? Az esetek fortélyainak és trükkjeinek számos gyakorlatba ültetett átélésén túl alkalmatok lesz megismerni sok - Hozzátok hasonlóan magával nyáron is valamit kezdeni akaró - lendülettel és életkedvvel teli fiatalt, lazítani a Balaton parton, vagy részese lenni több általunk szervezett, rendkívül szórakoztató eseményen is!

HOGYAN JELENTKEZHETSZ ERRE AZ ÉLMÉNYRE? Látogass el, a www.mszk.bme.hu/managementakademia oldalra, ahol minden információt megtalálhatsz a táborral kapcsolatban! Itt jelentkezhetsz is a táborra.

Kérdésed van? Írj nekünk a hét bármely napján a menedzsmentakademia@mszk.bme.hu e-mailre!

Várjuk jelentkezésedet, találkozzunk a Menedzsment Akadémián!

Tanév végi akció a Semmelweis Kiadónál! Keresse honlapunkon az akciókat!

30%

40%

60%

70%

50%

80%

Több mint 100 könyvből válogathat igen kedvező áron!

Semmelweis Kiadó

1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. w w w. s e m m e l we i s k i a d o. h u E-könyveinket keresse a honlapunkon: www.semmelweiskiado.hu/e_konyvek/

LEGENDUS KÖNYVESBOLT 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. Tel.: 210-4408, 459-1500/56141 Nyitva tartás: H-P: 9-16 óra info@semmelweiskiado.hu EOK KÖNYVESBOLT 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47. Tel.: 459-1500/60475 Nyitva tartás: H-P: 9-15 óra