Szinapszis 2015. szeptember by Szinapszis Online

XII. évf. // 01. sz. 2015. szeptember NYÁR | ÉLMÉNY

GÓLYATÁBOR

SZINAPSZIS A Semmelweis Egyetem hallgatóinak lapja

Megjelent Wéber György, Ferencz Andrea és Sándor József szerkesztésében:

S z e r ke s z t e t t e:

Wéber György Ferencz Andrea Sándor József

MŰTÉTTAN

Wéber György Ferencz Andrea Sándor József

MŰTÉTTAN

M Ű T É T TA N • több mint 2000 illusztráció • korszerű és modern kiadvány, mely a múltat, a jelent és a jövőt egységben ismerteti • igazi oktatásra-tanulásra írt egyetemi tankönyv, de a graduális és posztgraduális képzésen túl a tapasztalt sebészek érdeklődésére is számít • ápolók és műtős szakdolgozók számára is fontos ismeretanyagot nyújt • állatorvosoknak és állatkísérleti kutatások iránt érdeklődők számára is ajánljuk • Dr. Perner Ferenc, Dr. Horváth Őrs Péter és Dr. Sótonyi Péter ajánlásával

Megvásárolható kedvezményes (Legendus) áron a Legendus és az EOK Könyvesboltokban, illetve megrendelhető honlapunkról.

Semmelweis Kiadó

1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. w w w. s e m m e l we i s k i a d o. h u E-könyveinket keresse a honlapunkon: www.semmelweiskiado.hu/e_konyvek/

LEGENDUS KÖNYVESBOLT 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. Tel.: 210-4408, 459-1500/56141 Nyitva tartás: H-P: 9-16 óra info@semmelweiskiado.hu EOK KÖNYVESBOLT 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47. Tel.: 459-1500/60475 Nyitva tartás: H-P: 9-15 óra

MOTTÓ | KÖSZÖNTŐ

IMPRESSZUM

SZINAPSZIS A SEMMELWEIS EGYETEM HALLGATÓINAK LAPJA

KÖSZÖNTO

Kedves Olvasó!

A XII. évfolyam első számát lapozhatod most fel a Szinapszis generációk sorában - bár e besorozás kissé megtévesztő. Valójában a hallgatói lap 10. évét kezdhetjük most meg. A szeptemberi lapszám előkészítése során kerestük az egyensúlyt tartalmaink és a betölthető terek között, és igyekeztünk továbbra is képviselni célkitűzéseinket: olyan témákat, problémaköröket, helyzeteket és megtapasztalásokat osztani meg Veletek, melyek képesek tágítani a gondolatvilágunkat és megfontolásokra késztetnek minket. Szerkesztőségként továbbra sem tágítunk amellől, hogy időnként megszokott konfortzónáink határait feszegessük - ezért várunk minden építő jellegű kritikát és észrevételt, mely segítheti annak a hallgatói fórumnak a dinamikus fejlődését, melyet a Szinapszis formába önthet. Az új tanévben is nagy erőkkel dolgozunk majd azon, hogy minél több színtéren jelen lehessünk veletek. Igyekszünk majd felmérni igényeiteket. Addig is reméljük, hogy szeptemberi számunkat érdekesnek és olvasásra méltónak találjátok majd.

FŐSZERKESZTŐ

FEKETE AIMIE

KÉPSZERKESZTŐK

BÁNYAI BÁLINT

DRIENYOVSZKI TAMÁS RESZKETŐ RÓBERT SZERKESZTŐK

BARBALICS VIKTÓRIA

BATA MÁTÉ ENGLER NÓRA GERGICS ENIKŐ INZÁM BERNADETT KRAUSZ MÁTÉ

Ha meg akarom ítélni, milyen az út, a szertartás vagy a költemény, megnézem azt az embert, aki onnan jön. Vagy meghallgatom, hogyan dobog a szíve. Antoine de Saint-Exupéry: Citadella

LAKOSA ALINA LÉVAI ESZTER MAÁR MELINDA DR. PÁSZTOR ZSÓFIA SZABÓ LILI DIÁNA TAMÁSSY ZITA ZÖLD BÁLINT OLVASÓSZERKESZTŐ

FARKAS ZSUZSÁNNA

MARKETING FELELŐS

CSŐRE JUDIT

FELELŐS KIADÓ

KÜLSŐ MUNKATÁRSAK

VÁMOSI PÉTER DR. DÓRÓ MARIANNA

SZIGETI SZILÁRD

SZINAPSZIS - A SEMMELWEIS EGYETEM HALLGATÓINAK LAPJA ALAPÍTVA 2005-BEN. KIADJA A SE HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT MEGJELENIK HAVONTA, 2500 PÉLDÁNYBAN 1089 BUDAPEST, NAGYVÁRAD TÉR 4. A MEGJELENŐ CIKKEK NEM MINDEN ESETBEN TÜKRÖZIK A SZERKESZTŐSÉG ÉS A FELELŐS KIADÓ VÉLEMÉNYÉT. XII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

TARTALOM SZUBJEKTÍV Trash Kultúra | 10 Túl sok információ, túl nagy nyomás, túl kevés idő. Egy átlagos szemeszter alatt valószínűleg kevesen tudnánk a Háború és béke végére jutni. Győznek a gyorstartalmak.

Homeoszimpátia | 16 Beszélünk róla, véleményt nyilvánítunk, egyetértünk, érvelünk, de nem mindig tudjuk, pontosan mi is ez, miért és mióta van, mit jelent valójában. Kicsit utána jártunk.

Tari Annamária interjú | 20 Annyi zaj ér mindenkit - és az információk nagy része nem túl értékes -, hogy az leköti az ember összes idevágó receptorát, nem marad motiváció, hogy újabb tudás birtokába akarjon jutni az illető.

VILÁGJÁRÓ Erasmus | 23 Megáll az ÉSZT! | 24 4

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

GÓLYATÁBOR | 6 képriport

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

GÓLYATÁBOR 5102 KÉPEK: DRIENYOVSZKI TAMÁS

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

GÓLYATÁBOR NYÁR | ÉLMÉNY

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

NYÁR | ÉLMÉNY

GÓLYATÁBOR

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

TRASH KULTÚRA: MINEK NEVEZZELEK? A TRASH HÁZTÁJI TARTÁSA NAPJAINKBAN

SZÖVEG: GERGICS ENIKŐ

MÉRHETETLEN EMBERI TULAJDONSÁGUNK A CÍMKÉZÉS. NEM CSUPÁN CÍMKÉZÜNK, HANEM EGYÚTTAL MINŐSÍTÜNK IS: PONYVAIRODALOM, ALSÓ POLCOS PONYVA, PUHA FEDELES KÖNYV, ESCAPIST FICTION, LIMONÁDÉ VAGY POPCORN FILM, BOTRÁNYKÖNYV, SZENNYLAP, SZENNYMŰSOR, B-KATEGÓRIÁS (ZS-KATEGÓRIÁS!) FILM... BELEGONDOLVA MÁR MAGA A TRASH KULTÚRA IS PARADOX FOGALOM.

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

Mert mi is a trash kultúra? Minden, amit a kultúrának, mint az emberiség által létrehozott szellemi javak összességének tágas dobozában nem látunk szívesen, amire nem vagyunk büszkék, amit a kulturált, művelt embertől fényév távolságokra érzünk; vagyis minden, ami egy gondolkodó, értelmiségi személy számára guilty pleasure-nek minősül. A trash kultúrával az a helyzet, mint anno a Győzike Show-val: senki nem nézi, de mindenki látja. Még akkor is automatikusan bíráljuk ezeket a tartalmakat, ha egyébként szívesen fogyasztjuk őket. Pedig ez a minősítés valójában nem is saját ízlésünket írja le: nem mindig az adott trash termékek vacaksága, igénytelen volta adja a szenny címkét, hanem hogy azokra az igényeinkre hatnak, melyeket entellektüelként alacsonyabb rendűnek, primitívebbnek érzünk. Gondolhatjuk persze azt is, hogy a trash térnyerése egy világméretű összeesküvés eredménye, amelyet a háttérhatalom az elbutításunkra eszelt ki, de sajnos ezek az igények hamarabb megvoltak bennünk, mint a kielégítésükre szánt tartalmak, így a szenny iránti eredendő éhségünk legfeljebb kapóra jön a tömegek befolyásolásában, de az biztos, hogy a trashszükséglet nem ebből a célból született. A szórakoztató ipar kínálatának kontrasztos kettőssége valószínűleg egyidős a szórakoztatással. Az antik világ fejlett

KORRAJZ | KÉRDŐÍV

Milyen gyakorisággal élvezed az “elit” kultúra termékeit?

SZUBJEKTÍV

Mennyire titkolod, mennyire tartod szégyenletesnek a környezetedben, ha te magad trash fogyasztó vagy?

71 61 n=209

n=209

36 20 7

17 4

LÉTELEMEM A KULTÚRA A HAMLETBŐL CSAK A 2.-T LÁTTAM

EGYÁLTALÁN NEM, SŐT MÉG ANYÁM SE SEJTI

intellektusa, tudománya és művészete mellett könnyen megfértek a cirkuszok, állatviadalok, gladiátorharcok, és ezek éppúgy, mint később a középkor nyilvános kivégzései, érdeklődésünk legösztönösebb, legállatiasabb aspektusaira kívántak hatni, a panem et circenses gondolatisága elég jó nézettségi mutatókra utal. Mondhatjuk, hogy a manapság bárhol fellelhető boncolásokról, terrorcselekményekről, balesetekről, tömegkatasztrófákról készített videók és képsorozatok elődjeikhez képest szinte szelíd és ártalmatlan megnyilvánulásai vérszomjas kíváncsiságunknak. Fontos megjegyezni viszont, hogy a kínálatszélesedéssel az ingerküszöb is folyamatosan növekszik. Lényeges, hogy amíg korábban a kétfajta “kultúra” célközönsége - legalábbis látszólag - élesen elkülönült (legalábbis látszólag: gondoljunk például a hatalmas költő, Apollinaire álnéven kiadott Tizenegyezer vessző c. pornográf művére; melyet ha ma adnának ki, alighanem remekül meglovagolhatná a szürkeárnyalatok áramlatát), ma ez egybemosódik, és amit ma mainstream, low vagy trash kultúrának nevezünk, nem jelent feltétlenül színvonaltalan szórakozást, a trash dobozában is léteznek igényes és nagy szakmaisággal megformált, akár művészi szintű művek. Az ellenpólusok összemosódásáról vagy legalábbis kibéküléséről legbátrabban a kortárs irodalomban lehet beszélni. Valamennyire természetes, hogy miután több

sikerkönyv hulláma söpört végig az egész világon az utóbbi időben (Harry Potter, Alkonyat, de inkább ne folytassuk), átrendeződtek a könyvfogyasztás trendjei, és “ismét” szélesebb rétegben vált felkapottá az olvasás. Hányszor jósolták már, hogy kihal a könyv, a fiatalabb generációkat már nem lehet rávenni az olvasásra, és lám, mégis, ha nem is a Kincskereső kisködmön, de a Szent Johanna Gimi valamelyik kötete azért büszkén elővillan az iskolatáskákból. Az utóbbi időszakban szakmai berkekben is felmerült, hogy az igényes szórakoztató irodalom nem feltétlenül alacsonyabb rendű, mint a szépirodalom, az alárendeltség helyett inkább mellérendeltségről érdemes beszélni. A posztmodern kezdetével a popkultúra, sőt a trash elemei egyenesen beszivárogtak a szépirodalomba is; elég csak a slam poetry-re, a kortárs költészet kisöccsére gondolni, amely a magyar viszonylatban popkult utalások nélkül szinte el sem képzelhető, vagy egy szélsőséges példa lehetne a több komoly irodalmi díjat nyert Nemes Z. Márió költészete: az ő verseit olvasva egyértelmű, hogy a testiség, a groteszk, a polgárpukkasztó mértékű tabudöntögetés már messze nem a tömegmédia kizárólagos eszköze. Nem meglepő, hogy felmérésünk során a lektűr bizonyult a legmegengedettebb nem elit tartalomnak: a hallgatók 80 százaléka olvas szórakoztató irodalmat, közülük 33 százalék legalább havi rendszerességgel. A válaszadó hallgatók

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

SZUBJEKTÍV KORRAJZ | KÉRDŐÍV

összesen 48 százaléka ért egyet azzal, hogy a lektűr nem számít trashnek, és néhányan kifejtős válaszban is kikérték maguknak ezt a címkét. A köztudatban könyv, mint olyan még mindig intellektuális szimbólum, az olvasás még mindig kulturális tevékenység. Ezzel szemben az egyetemi közegben legkevésbé megtűrt tartalom címéért a szappanoperák, a valóságshow-k és más reality tartalmak vetekednek a bulvárújságírással; előbbiről a kitöltők 59 százaléka, utóbbiról pedig 54 százalékuk állítja, hogy soha nem fogyasztja, és válaszadóink körében is pusztán 0,5-1 százalékban merült fel a kérdés, hogy ezek a médiumok ne lennének egyértelműen szennytartalmak. Nem meglepő, hiszen a tévé, a filmgyártás kezdettől fogva a tömegmédia eszköze, a többség igényeit szolgálja ki, így eredendően a pop- és trash kultúra melegágya. A szakértők a tévé trash műsorainak bukást jósoltak néhány évvel ezelőtt, és ezt azzal indokolták, hogy a reality műfaj sikere a nézőknek egyfajta kukkolási igényének kielégítésében rejlik, és a közösségi média térnyerésével ezt az igényt egyre inkább ismerőseink online tevékenységének megfigyelése fogja táplálni. A bulvárújságírás egyértelműen ezen a vonalon mozog, az emberiséggel egyidős falusi pletykálás modern megfelelője. De úgy tűnik, mégsem zárhatjuk le a reality és a bulvár lélektanát ennyivel. Sosem volt még ilyen könnyű beletekintenünk mások életébe, gondoljunk csak a fő- vagy mellékállásban megosztó

56%

YouTube vloggerek vagy bármely más közösségi oldal széles kínálatára, sőt, az Ask.Fm jóvoltából már meg is mondhatjuk, mit akarunk látni az általunk követett személyektől. A megjósolt hanyatlás ennek ellenére sehol nem észlelhető, sikeres nézettséggel zárult a Való Világ 7, a konkurens csatornán pedig dübörög az Éden Hotel. A nyomtatott sajtó folyamatos háttérbe szorulása ellenére 2013-ban a legsikeresebb pletykalapok, a Blikk és a Story 137 illetve 155 ezres eladott példányszámot produkált (összehasonlításképpen a saját kategóriáikban szintén legsikeresebbnek mondható Népszabadság és a HVG negyvenezres példányszám körül teljesít). De bármennyire is könnyű belelapozni a vécén egy Storyba (hogy igazán trash kontextusba helyezzük még a trasht is) vagy bekapcsolni egy kereskedelmi csatornát, az internet pöcegödreinek is nevezhető tartalmakat semmi nem múlhatja felül (vagy alul), gondoljunk csak az internet 34-es szabályára. De felesleges lenne cizellálni, hogy minden szenny, ami csak létezik, az az interneten megtalálható, vagy pedig mégsem létezik. Az internet mutatja meg igazán, mennyire

Fogyasztom 81% mert... humor 35% beszédtéma 70% szellemi offline mód ismeretterjesztésben is jó ? kiszakít a valóságból 12% önigazol

44% humor beszédtéma 22% kiszakít a valóságból 75% intellektuális rövidzárlat hat az érzelmekre 10% önigazolás 35% 12

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

12%

MIÉRT FOGYASZTJUK? ... ezért fogyasztják

TRASH KULTÚRA A SEMMELWEIS EGYETEM HALLGATÓI KÖRÉBEN

KORRAJZ | KÉRDŐÍV

Megnyugtató, hogy...

68%

a válaszadók fontos az “elit” kultúra

bár

51%

-ának

szerint a trash kultúra is az

SZUBJEKTÍV

fontos tényező a trash tartalmak terjedésében az idő; a hosszú cikkek nehezen emészthetőek, népszerű portálokon cikk lehet már az is, hogy “10 ötlet lakberendezésre”, amely valójában azt jelenti: itt van 10 kép, amelyeken lakásbelsők láthatóak. Hihetetlenül pörögnek a gyorstartalmakra, főként képmegosztásra épülő oldalcsaládok; a pinterest, a tumblr és a twitter népszerűsége mutatja, a blogolás fénykora már lejárt - ami több mint 140 karakter, az nem sokakat fog érdekelni. Ez az átalakulási folyamat még a közéleti hírportálokon is meglátszik, ezen a területen is megjelent a növekvő igény az “elbulvárosodott”, könnyen emészthető, tömör tartalomra - nézzük csak meg a cinket vagy a 444 cikkeit (utóbbinak több kimondottan trashre szakosodott leányportálja is van). A hanyagság stílussá lett, túl komolyan venni magunkat ciki. Eddig csak médiumokról beszéltünk, de a trash kultúra lehet életstílus, lehet divat, lehet értékrend, gondolkodásmód is. Trash a fiatalkori mértéktelen alkoholfogyasztás, amelyet teljesen természetesnek tartunk, de orvosilag alkoholizmusnak minősül; a növekvő elhízás, a tespedés, de trash a fitneszmánia is, a “nézd, hogy néz ki, bezzeg én”; trash, hogy olcsó és könnyen lecserélhető dolgokkal vesszük körbe magunkat. Trash a lazaság, a frenkizés kultusza, hogy sose vegyük túl komolyan magunkat, még akkor se, ha közéleti újságírók vagy neadjisten a Szinapszis magazin szerkesztői vagyunk; trash távolmaradni attól, hogy a dolgok komolyra fordulhassanak; trash folyamatosan a csóróságunkkal, pláne a sóherségünkkel hencegni, de a leginkább trash, amikor sugározzuk a trash életérzést, miközben belül tudjuk, hogy mi ennél jobbak vagyunk. A kérdőív kitöltőit arról is kérdeztük, szerintük mi lehet még trash azonkívül, amit már említettünk. Válaszadóink többsége valamilyen zenei kategóriát jelölt meg (nagy arányban szerepelt a mulatós zene, a hazai rap paletta, de nem sokkal maradtak le mögötte a reggeli rádióműsorok sem), ezenkívül többen jelölték meg a Facebookot és azzal kapcsolatos tevékenységeket, játékokat, posztolási kényszert, okostelefonfüggőséget. Több válaszadónk gondolt a politikai, főként szélsőséges nézeteket tükröző tartalmakra is, illetve születtek még várható válaszok, úgy mint a tehetségkutató műsorok, a top fail videók, a képregények, a magyar tumblr közösség, Tibi atya, és valamivel meglepőbbek, mint például a konfekcióruházati láncok, a gyorséttermi relikviák, az animal pornó (kedves válaszadónknak itt jeleznénk, a pornográfia válogatás nélkül már önmagában trash tartalom :), valamint Jack Kerouac. És hát végső soron az trash, amit annak nevezünk. Mostanra valószínűleg kiderült, olyan szerteágazó és sokat vizsgált jelenséggel állunk szemben, hogy nemcsak egy egész lapszámot, hanem akár külön folyóiratot is szentelhetnénk neki – már persze, ha mások nem tették volna meg helyettünk jóval korábban. Nincs semmilyen új, forradalmi szemléletünk, hogy hol húzzuk meg a trash kultúra határait és életünk mely területén milyen mértékben van jelen, milyen prognózist várhatunk. De ami igazán érdekes kérdés, hogy ha a trashkutatóknak igazuk van, és a trash aranykorát éljük, akkor miért most? Miért egyáltalán? Egyetemünk trashfogyasztó önkéntes szószólóinak 80,7 százaléka véli úgy, hogy a trash fő húzóereje a humor, de 70,2 százalékuk jó magyarázatnak tartja a gyorstartalommal járó szellemi offline állapotot is. A klasszikusan hangoztatott társaságban bedobható beszédtéma bronzérmet kapott a maga 35,1 százalékos fontosságával, a klisés menekülés a valóság elől (11,7%) és önigazolás (12,3%) csúnyán

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

SZUBJEKTÍV KORRAJZ | KÉRDŐÍV

lemaradtak. Egész jó arányban szerepelt viszont a kicsit túl jól is hangzó érv, hogy a trash termékek, ahogy lényegében bármi más, ismeretterjesztésre is alkalmasak. Valamennyire eltért ettől azok véleménye, akik magukat trashtől tartózkodóként jelölték meg: itt a nevettetés második helyre csúszott 56,5 százalékkal, és 75 százalékkal, toronymagasan vezet az intellektuális rövidzárlat, mint a titok nyitja. Dobogós itt is, hogy társaságban be lehet vetni témaként (44,4%), nem sokkal lemaradva követi az önigazolás 35,2 százalékkal, majd a valóságból való kiszakadás lehetősége (22,2%) indokolja a trash fogyasztást, de a szavazók 10,2 százaléka tette le a voksát arra is, hogy a trash a közönsége érzelmeire hat. Úgy tűnik, kívülállóknak az ismeretterjesztés kevésbé tűnik jó érvnek, erre még a néhány százaléknyi “nem tudom”-nál is kevesebben szavaztak. A trash nagyon emberi, vagy talán inkább nagyon is állati igényeinket elégíti ki. Gondolhatnánk akár a pornográfiára, akár az érzelmeket etető romantikus történetekre, de egyre fontosabb szerepet kap a magányfaktor, hogy csak a legújabb trash tartalmakat említsük: az Ask.Fm-en vadidegeneket érezhetünk közeli ismerőseinknek, félprofi szolgáltatók vlogjain keresztül figyelhetjük az életüket. A TávolKeleten elterjedtté vált, hogy videón nézzük egymást evés közben, mert a nagyvárosi életforma során teljesen elszakadtunk a közös étkezés élményétől, és arra sincs időnk, hogy az életben a felvetődő kérdésekre megkeressük a saját magunk személyre szabott válaszait - még szerencse, hogy legalább van Oravecz Nóra és megannyi más idézetgyűjtemény. Ugye te is azt érzed, hogy aucs, ne már, megint ugyanez a lemez? Tényleg társadalmunkat, értékrendünket, ízlésünket roncsolná a trash? Biztos, hogy úgy kell lefesteni ezt a jelenséget, mintha a kezünkbe ragadt okostelefon, a háttérben üvöltő valóságshow, a folyton pittyegő Facebook és a 9gag friss posztjai határolnának el a családi összejövetelektől és a barátainkkal való beszélgetéstől? Nem lehet, hogy a trash egyszerűen egy tünet? Tünet, hogy valami nem stimmel. Sőt, nem is, tünet – egyszerűen, hogy valami megváltozott. Túl sok információ, túl nagy nyomás, túl kevés idő. Egy átlagos szemeszter alatt valószínűleg kevesen tudnánk a Háború és béke végére jutni. Egészségügyi dolgozóként pedig a szociológiai

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

statisztikák szerint a magyar értelmiségi réteg legkevésbé művelődni hajlamos skatulyájában landolunk. A jövő értelmiségéért aggódó olvasóinkat szeretném megnyugtatni, a kérdőívet kitöltő hallgatók 68 százaléka még mindig azt vallja, hogy az életében egyértelműen fontos szerepet játszik a konvencionális értelemben vett kultúra, és csupán 51 százalékuk állítja ugyanezt a trash kultúráról. Az egyetem online képviselete átlagban úgy vélekedik, a trash leuralta az elit kultúrát, de erős megosztottságban végül is inkább afelé hajlanak, hogy nem vagy nem annyira káros. Csupán 10 százalékuk tartja egyértelműen szégyenletesnek a trash fogyasztást. Valójában tagadni az elit kultúra létezését vakság lenne, igen, minden művészeti ágban, médiában, a szórakoztatás minden területén létezik valami, amit felsőbbrendűnek tartunk, és az is demagógia lenne, ha az összemosódást, lazuló határokat úgy értelmeznénk, hogy valamelyik vagy akár mindkét tábor el fog tűnni, hogy átadják a helyüket az univerzális kultúrának. A szórakoztatás és a művelődés azonban fejlődik, alakul, és a gyorstartalmak megkönnyítik a kiigazodást a jelen kusza eseményei között, az olcsó és könnyen befogadható kikapcsolódás pedig nagyon simogató tud lenni még a legnemesebb léleknek is tizenkét óra igavonás után – és a világ újra megmenekült. Talán nem is azt a kérdést kellett volna feltennünk, hogy mit és miért rejtünk a kritikus szemek elől a kukánk mélyére, hanem inkább azt, hogy miért nevezzük szennynek, amit szeretünk.

KORRAJZ | KÉRDŐÍV

A “magas/elit kultúra” kifejezés használata véleményem szerint sznobizmus, a manapság a korábbi korszakoknál sokkal jobban képzett átlagember által értelmezhetetlen művekre rábiggyesztett jelző, ami a befogadót állítja be felelősnek az alkotás vélt értelmetlenségéért/ hitványságáért, és a művész egyfajta jokere ahhoz, hogy a művét érő (sokszor jogos) kritikát lemossa magáról és egyben a befogadót állítsa be, mint hozzá nem értő, kulturálatlan személyt. (negyedéves medikus) Elásnám magam, ha mindennap Éden Hotelt néznék, de az, hogy 9gaget vagy tumblr-t pörget valaki, szerintem nem ugyanaz a kategória. (harmadéves medikus)

Így is becsavarodok az egyetemtől, nem t’om, mi lenne, ha nem kapcsolnám ki az agyam valami trashsel! (harmadéves medika) Az igényesen megírt, humoros összefoglalókat, tumblr posztokat a valóságshowkról és bulvárhírekről kifejezetten szeretem. A 444-nek pl. a Mivoltma rovata, vagy a Tabuk Nélkül Csütörtök kifejezetten szórakoztató. (negyedéves medika) Szerintem ennek is vannak szintjei, a nevetségesből is lehet tényleg vicces nézőpontot teremteni, aki ezt az egészet nem kezeli iróniával, az talán nem érti a trash áldott mélységeit. (negyedéves medika)

KÉPEK: BANKSY STREET ART

Az egyetemi újság foglalkozzon ezzel, de abban a tekintetben, hogy a hallgatókat a trash elkerülésére buzdítsa, hisz elvileg mi leszünk a társadalom által oly tisztelt legfelsőbb réteg, akire mindenki felnéz. Kár, hogy emberileg és intellektuálisan egyre kevésbé érdemli ki ezt a nagyrészünk. (harmadéves medika)

SZUBJEKTÍV

A TRASH KULTÚRA A SEMMELWEIS EGYETEM HALLGATÓI KÖRÉBEN ONLINE KÉRDŐÍVÜNKET 209-EN TÖLTÖTTÉTEK KI, TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGBEN NŐK ÉS AZ ÁOK HALLGATÓI, DE MINDEN KARRÓL, ILLETVE VÉGZETTEKTŐL IS KAPTUNK VÉLEMÉNYEKET. HOZZÁJÁRULÁSOTOKAT EZÚTON IS KÖSZÖNJÜK! FIGYELEM: A FELMÉRÉS NEM REPREZENTATÍV, ÉS NEM MINŐSÜL EMPIRIKUS STATISZTIKÁNAK, MINDÖSSZE CIKKÜNK SZÍNESÍTÉSÉRE HASZNÁLTUK FEL.

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

GYÓGYMÓDOK | TREND

SZUBJEKTÍV

HOMEO[SZIM]PÁTIA SZÖVEG: ENGLER NÓRA

Hatékonyságukat ugyan nem // csökkenti a kézzel vagy fémkanállal

való érintkezés, de azért célszerű egy mellékelt ábra alapján, egyenesen a kupakból a nyelv alá juttatni.

Cukorgolyók, placebo, gyógyulás, humbug, tudomány, áltudomány. Nyíltan kijelentjük bárki előtt, hogy nem hiszünk benne, de a rendelőnk várójában a tájékoztató füzetek között mégis ott lapul egy-egy erről szóló anyag; azt mondjuk, tudjuk, hogy nem hatásos, a patikánk polcán mégis ott sorakoznak a színes kis hengerek. Az emberek vártukban belelapoznak a kis füzetekbe, talán elolvassák, felcsillan a szemük vagy unottan visszateszik oda, ahonnan elvették; mások megveszik a készítményeket és kisgyermeküknek is csak ezt adják, megint mások ellenérzéseiket leplezetlenül megosztva kampányolnak ellene és vannak olyanok is, akik szembeszállnak velük, vakon bízva saját igazukban. Ritka az ennyire megfoghatatlan, kezdetektől vitatott és megosztó téma. Egyetlen dolog biztos: a homeopátia minden percben aktuális jelenség, egyszerre alternatív gyógymód és szélsőségesen szubjektív vélemények közkedvelt ütközési felülete. Beszélünk róla, véleményt nyilvánítunk, egyetértünk, érvelünk, de nem mindig tudjuk, pontosan mi is ez, miért és mióta van, mit jelent valójában. Ahhoz azonban, hogy leendő egészségügyi szakemberként véleményt alkossunk ebben a kérdésben, elengedhetetlen némi tudás és információ. Ez az igény fogalmazódott meg bennem is harmadéves gyógyszerészhallgatóként, amikor először beírtam a keresőbe: ’homeopátia’. Több órányi olvasnivalóra és véleményre bukkantam, amiket én magam is néhol hitetlenkedve, néhol

meglepetten, néhol pedig már-már meggyőzve olvastam. Egészen hamar egyértelművé vált, hogy a misztikum, ami a homeopátiát körüllengi, sok alapvető kérdésre kitérő választ ad; mintha még véletlenül sem akarná saját maga létjogosultságát bizonyítani, látván, hogy a módszerben hívő emberek kellőképpen alátámasztják azt létezésükkel. Ez az elegánsan makacs és ellenszenvesen magabiztos hangvétel furcsamód kíváncsivá tett. A homeopátia megteremtése a XVIII. századi Hahnemann nevéhez fűződik, a szó jelentése pedig ’hasonló kór’, amely összhangban van a gyógymód alapjával, miszerint az egyes betegségek olyan szerrel kezelhetők sikeresen, amelyek egészséges emberben az adott betegséghez hasonló tüneteket váltanak ki. Így lehet az, hogy álmatlanságban szenvedőknek Coffea - tartalmú homeopátiás szert ajánlanak, hányinger ellen pedig a Nux vomica, vagyis hánytató dió az ellenszer. A módszer másik fontos eljárása a potenciálás, azaz egy kiindulási mennyiségű hatóanyagot tartalmazó szerből - az úgynevezett őstinktúrából - nagymértékű hígítások készítése vízzel, alkohollal vagy laktózzal, amely során a tényleges hatóanyag-tartalom ugyan folyamatosan csökken, ám a szer hatásossága egyre inkább növekszik. Ez magyarázza azt is, hogy akut panaszokra kisebb potenciájú, míg elhúzódó, kifejezettebb panaszokra nagyobb potenciájú, ezáltal erősebb szert ajánlanak. Legalább ilyen jelentős lépés a minden egyes hígítás után bizonyos

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

mechanikai hatások biztosítása, összerázás - ennek neve dinamizálás. A homeopátiás készítményeket jellemző betűk és számok ezen hígítások mértékét és a rázogatások mennyiségét jelzik. Manapság a legelterjedtebben használatos jellemző a CH – potencia, amely azt jelenti, hogy az őstinktúrát az eljárás minden lépésében a százszorosára hígítják, és lépésenként tízszer összerázzák; így kapjuk a tehát a CH30 potencia esetén az elképesztő, 10030szoros hígítást. Az őstinktúra lehet növényi nedv, állati méreg, váladék, ásványi oldat és por. Ezen tinktúrák fentiek szerint hígított és potenciált oldatát általában apró cukorgolyókra cseppentik a könnyű adagolhatóságot szem előtt tartva. A hígítások mértékének kicsit utánaszámolva könnyen rájön az ember, hogy nagy valószínűséggel már a CH12-es szerben sem található meg akár egy is az eredeti hatóanyag molekulái közül. Jogosan merül fel a magunkban hitetlenkedve feltett kérdés: De akkor mi fejti ki a hatást? A homeopaták felfogása szerint a víz, amelyben eredetileg oldva volt a hatóanyag, memóriájában őrzi annak tulajdonságait és hatását, amit a cukorgolyókra permetezve, majd a nyelv alatt elszopogatva képes lesz kifejteni. Maguk a homeopaták sem fogalmaznak teljesen egyértelműen azzal kapcsolatban, hogy egy homeopátiás szerben mi az, ami ténylegesen hat. A fenti kézzel fogható szereken túl ugyanis számos olyan additív összetevője van a homeopátiás

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

kezelésnek, amiben kereshetjük a jól rejtőző titkot. A homeopátia holisztikus gyógymód, azaz nem az egyes betegségek tüneti vagy oki kezelése a célja, hanem az ember, mint egész gyógyítása, lelki és testi harmóniájának helyreállítása; így egy homeopátiás vizsgálat sem egyszerűen fizikai manőver, mint inkább pszichológiai tanácsadás. A homeopata egy beszélgetés keretében felméri, mi okozhatja a beteg panaszait, feltárja a lelki tényezőket és esetleges tüneteket kiváltó okokat. A homeopátiás szereknek sem az a feladata, hogy hatóanyagának molekulái a szervezetben felszabaduljanak, megfelelő receptorhoz kötődjenek és hatásukat hagyományos módon fejtsék ki, hanem az, hogy stimulálják és beindítsák az öngyógyító folyamatokat és a szervezet tulajdonképpen saját magát gyógyítsa meg. Sorsszerűen kezembe akadt egy homeopátiás készítményekről szóló színes, és figyelemfelkeltő tájékoztató füzetecske, mely az alábbi készítmények alkalmazására vonatkozó előírásokat tartalmazta: bevételük előtt és után 20 percig nem szabad enni, inni, erős aromájú anyagokat fogyasztani a nyálkahártya tisztaságának és a szer tökéletes felszívódásának érdekében. Majd külön felhívják rá a beteg figyelmét, hogy hatékonyságukat ugyan nem csökkenti a kézzel vagy fémkanállal való érintkezés, azért célszerű egy mellékelt ábra alapján, egyenesen a kupakból a nyelv alá juttatni. Mindemellett ajánlanak egy, a homeopátiás kezelés mellé elengedhetetlen, különleges összetételű fogkrémet is.

GYÓGYMÓDOK | TREND

SZUBJEKTÍV

Klinikai vizsgálatok alapján a homeopátiás szerek hatása nem igazolt, mégis emberek milliói hiszik és bíznak benne, hogy ez lesz a gyógyír a problémáikra; homeopátiás kórházak, patikák várják a betegeket az Világ minden táján. Sokszor legyintés és a következő érv hangzik el: ha nem is hat, legalább nem veszélyes, mellékhatása nincs, nem kockázatos az öngyógyszerezés, pontosan a hatóanyag csekélysége miatt. De mi történik abban az esetben, ha egy súlyos betegségben szenvedő páciensen hagyományos gyógyszer segítene, de ő csak homeopátiás szert szed? Ez nem ártalmas? Milyen gazdasági következményekkel járna, ha valaki egyszer minden kétséget kizáróan kijelentené, hogy az egésznek semmi alapja nincs? Vajon hinnének neki azok az emberek, akik addig is vallották, hogy ez segít, holott addig sem volt tudományosan alátámasztott a hatás? De tulajdonképpen baj ez? Ha működik, számít, hogy van-e alapja? Társíthatunk az emberek esetén tapasztalt gyógyulásokhoz pszichológiai tényezőket, a hit és az öngyógyító folyamatok létezését és sikerességét, de a homeopátiás állatgyógyászati készítmények hatását így sem tudjuk magyarázni. A fentiekhez hasonló kérdések merültek fel bennem, ahogyan a különböző hangvételű cikkeket, hozzászólásokat olvastam és indulatokkal találtam szemben magam. Amit ezek után érzek, az nem tisztán homeo(szim)pátia vagy homeo(anti)pátia. A valóság valahol a kettő között van, pontosan félúton.

A homeopaták felfogása szerint a víz, amelyben eredetileg oldva volt a hatóanyag, memóriájában őrzi annak tulajdonságait és hatását.

KÉPEK: WOMANINTHERAW.TUMBLR.COM 2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

SZUBJEKTÍV KORRAJZ | PSZICHOLÓGIA

TARI ANNAMÁRIA:

az élet offline üzemmódban zajlik HÁNYSZOR HALLJUK IDŐSEBB ROKONAINKTÓL, HOGY „BEZZEG AZ Ő IDEJÜKBEN” EZ NEM ÍGY MŰKÖDÖTT. TÉNYLEG ANNYIVAL LÉHÁBB, FELELŐTLENEBB, MÁSABB LENNE EZ A GENERÁCIÓ, MINT AZ ELŐTTE LÉVŐ, VAGY AZ ANGOL TERMINUSBAN GENERATION SHAMING NÉVEN ISMERT JELENSÉG ALAPTALAN? TARI ANNAMÁRIA PSZICHOLÓGUSSAL LAKOSA ALINA BESZÉLGETETT.

Több könyved is foglalkozik a Z és az Y generációval, mint jelenséggel, és az X, mint a mostani negyveneshatvanas korosztály közötti szakadékkal. Miben vagyunk mi, és miben különbözőek tőlük az utánunk következő generációk? Az X, vagy más néven baby-boomer generáció az internet előtti időkben nőtt fel, ez pedig alapvetően meghatározó a személyiség fejlődésében, a kognitív képesség és érzelmi háztartás terén. Az Y generáció, a ’82 után születettek volt az első digitális nemzedék, amelynek életében megjelent a világháló és az online tér, de ők még a könyvespolcok alatt születtek, és a web2-ben nőttek fel. A ’95 utániakat nevezzük Z-knek, ők a második digitális generáció, és nagyon eltérő személyiségvonásokat kezdenek mutatni. Az a nagy különbség a már az egyiptomi papirusztekercseken is megjelenő „a fiatalok léhűtők és megbízhatatlanok” hozzáállás és a mostani állapot között, hogy úgy néz ki, valami közös megoldóképlet, szókincs kezd eltűnni, nem értenek szót egymással a korosztályok. Miért nem működnek azok a sémák, amik eddig beváltak? A digitális tér a maga gyorsaságával, színességével olyan élettér az ipszilonoknak és zéknek, amit az ikszek nem

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

éreznek a magukénak - mindig csak digitális bevándorlók lehetnek, számukra a világháló eszköz. Márpedig az élettér és az eszközhasználat hatalmas mértékben különbözik. A folyamatos online jelenlét nemcsak az online addikcióval fenyeget, hanem a folyamatos ottlét, az ott szövődő kapcsolatok, a hozzá tartozó kommunikációs forma az agy neuroplaszticitása folytán elkezdi lassan, de biztosan átírni azt, ahogyan gondolkodunk, emlékezünk, tanulunk, olvasunk. Mit gondol, vajon az Y és Z tagjainak már nem fontos az intellektualitás? Kezd a klasszikus műveltség elveszett értékké válni? Attól félek, hogy igen. Abban, hogy mit tartunk fontosnak az életben, nemcsak a társadalmi elvárásoknak van nagy szerepe, hanem az otthonról hozott mintának is. Úgy veszem észre, hogy most az online tér valamiféle telítődést mutat. Annyi zaj ér mindenkit (hiszen az információk nagy része nem túl értékes, valljuk be), hogy az leköti az ember összes idevágó receptorát, nem marad motiváció, hogy újabb tudás birtokába akarjon jutni az illető. Ez az, ami szerintem nagyon veszélyes, mert nincs kritikai szűrő, hogy kizárja a felesleges információkat, amiktől nem fejlődik a személyiség, így pedig könnyű elúszni egy felszínes irányba. Be kell fékezni, mikor minden felgyorsul körülöttünk. A

Z generáció olyan honlapokra tölt fel videókat, ahol 6 másodperc tömény történés van - képzeljük el, milyen ehhez képest egy Jókai regény! A felszínesség egy énvédelmi mechanizmus a túlzott információlavinával szemben. Folyamatosan töltjük fel a képeket Instagramra, Facebookra, képnézegetős oldalakat pörgetünk és mások magánéletét szemléljük. Edzés, utazás, az aktuális ebédünk- ez a kitárulkozás mivel jár? Ezt még nem látja előre biztosan senki, a pszichológusoknak vannak hipotéziseik. Ez a majdnem 100 százalékos transzparencia oldani kezdi az intimitáshatárokat, és akkor mi marad majd a magánszférából? Nemrég egy vidéki előadásomon egy anyuka azzal jött oda hozzám, hogy a 18 éves lánya, ha megismerkedik egy fiúval, randevúznak, utána ahogy hazaérnek, facebook-chatre váltanak és dumálnak hajnalig. A randi pénteken van, a srác meg vasárnapra felszívódik. Ha mindent azonnal megbeszélünk, mi marad izgalmas, felfedeznivaló - beáll a telítődés. Még a web előtti időkben a serdülőkor egy fontos életszakasz volt abból a szempontból, hogy akkor záródtak a személyiség határai, kialakult az ítélőképesség, hogy mennyit akarok magamról megmutatni egy beszélgetésben. Ma meg azt látjuk, hogy 12-13 éves kor felett majdnem mindenki ontja

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

SZUBJEKTÍV KORRAJZ | PSZICHOLÓGIA

magáról az információt a lehető legtöbb felületen, fel sem merül a kérdés; magán vagy publikus. Így bizonytalanná válik, hol kezdődik az én, hol a másik ember, és hol fogunk mi érdemben találkozni, kettőnket érdeklő dolgokról beszélgetni. Az Instagram-féle folyamatos önreprezentáció egy olyan cizellált kép, amiről azt hisszük, a valóság, pedig egy másoknak szánt képet jelent. Nem csak megosztunk, be is fogadjuk a többiek valósnak hitt életét, hiszen ki ne nézné vágyakozva a régi osztálytárs máltai kiruccanásán készült fotókat? Igen, azonnal megindul az összehasonlítgatás, óhatatlanul a másiké fog jobban kinézni, a saját élet meg leértékelődik, szürke lesz. Mi oldja ezt a feszültséget? Egy újabb kép, ami még érdekesebb, mint az előző; így indul be a kör, ahol az emberek fújják az egójukat, már ami a transzparenciát illeti. Közben meg akire irigykednek, nagy valószínűséggel a saját realitásáról figyeli az eseményeket, ahonnan a saját élete nem is tűnik érdekesnek. Megoldásként a mértéktartást lehetne javasolni. Az önfegyelem tanulható, pszichoterápiás eszköz, ennek növelése pozitívan hat az empátiára és az érzelmi intelligenciára. Ez kapcsolódik a folyamatos online jelenlét egy másik jellemzőjéhez: észrevétlenül intoleránssá meg irritálttá tesz ami a face-toface helyzeteket illeti, pontosan az érzelmi telítődés miatt. Az érzelmi kielégülés azonnali, hála az internetnek hogyan viseli a digitális bennszülött a kudarcokat?

Mi az, ami kifejezetten erőssége az Y-oknak és Z-knek? Amiket eddig elmondtam, azok nem negatívumok, hanem jellemzők. A negatívum az, hogy az Y, Z és alfa gyerekek beleszülettek, születnek egy olyan világba, ami ilyen. Nem a generáció hibája, hogy rácuppant Zuckerberg világméretű kollégiumi hálószobájára, nyilván megvan az emberekben az exhibiciós igény. A fontos az, és ezért hangsúlyozzuk inkább ezeket a jellemzőket, hogy ne felejtsük el, az élet offline üzemmódban zajlik. Y és Z illetők lehetnek nagyon motiváltak, világlátottak, hatalmas tudástárhoz férnek hozzá, csomó dolgot lehet megnevezni, ami az értelmi képességeikhez kötődik. A veszélyt abban látom, hogy az érzelmeikre nem figyelnek oda. Szerintem rossz személyiség nem születik, csak legyen meg mindenkiben a bátorság a saját életét élni.

NÉVJEGY

Nagyon rosszul, mert már tizenéves kora óta van egy bizonyos koraérettség a személyiségében, egy mozaikszerű kép. Bizonyos kognitív képességei előrehaladottak, míg az érzelmi apparátus mindig a biológiai életkorhoz kötött. Ha túl korán kerül valaki olyan helyzetbe, amit érzelmileg nem tud feldolgozni, csak ésszel megérteni, ott teljes káosz

alakul ki. A Z generáció tagjai pedig gyakran találkozhatnak ilyen szituációval. Ez párosul azzal a jelenséggel, hogy a velünk történt traumatikus eseményeket azonnal világgá kürtöljük. Ezzel azok a tudattalan mechanizmusok esnek ki, amiknek pont az lenne a funkciójuk, hogy magunkban feldolgozzuk az eseményeket és egy ideig ott is tartsuk őket, ezt hívjuk holdingnak. Ezek az alapjai felnőtt korban például a konfliktuskezelésnek, a problémamegoldásnak. Az érzelmi inkontinencia azt jelenti, hogy az online tér lehetővé teszi, hogy ha történik velem valami tíz nulla nullakor, akkor tíz nulla kettőkor már kibeszélt legyen az eset a barátaimmal. Nincs holdig, és emiatt a stratégiáknak nincs fejlődési lehetősége. Igen, a Z generáció tagjai mély regresszióba eshetnek. Tud úgy hisztizni egy 19 éves, mintha csak 3 lenne. Pszichológusok szerint ez a generáció egyszerre veszélykereső és kudarckerülő. A két pozitív megküzdési mód, kompromisszumkeresés és együttes problémamegoldás azoknál van jelen, akik figyelnek arra, hogy legalább annyi offline élményük legyen, mint online.

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

Tari Annamária pszichoterapeuta, klinikai pszichológus, emellett több nagysikerű, a pszichológiába a laikusokat bevezető könyv szerzője és a Nyitott Akadémia előadója. Más médiumokat is meghódított, fiataloknak szóló magazinműsora a Viva tévén futott Intim Szféra címmel. Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, dolgozott fiúotthonban, nehezen kezelhető gyerekekkel, majd öt évig volt fiatalkorú bűnelkövetők hivatalos pártfogója.

ERASMUS

ERASMUS | ÜZENET

VILÁGJÁRÓ

Life is made of choices. Making choices means having to make decisions. Some of the decisions we make are of the utmost importance and while certain decisions do not seem to be that important at the time, they might as well turn out to have a definite impact on our lives. Attending Erasmus was our choice and it definitely was an important one. We were aware that this program would take us to live in a foreign country where we live with different people and get to know a different culture. We were also aware that living and working in a different environment would be an enriching experience and would be great at a scientific level. But what if we weren’t allowed to make any choices? Would life still be meaningful? Would it still be important? During this mobolity program we have had the opportunity of working in several departments: traumatology, burning surgery, plastic surgery and cardiac surgery. We learned a lot with the health professionals in all departments; they all helped us have a better understanding of how things work and how to be better nurses. Medical acts are never straightforward or should be mechanical and our stay at the Military Hospital had led us to reflect on our practice as health professionals. Although life is transient, it can be sensed as a short or a long stay by patients. While working here, we were faced with the vulnerability of life, a vulnerability that we cannot control and which affects our choices at the time we have to make them. While working in the surgery room we realized that time before and after a surgery can be very hard for patients. A human being lying on the stretcher feels weak, powerless, fragile and unable to make decisions; all they can do is put their trust on the medical team and hope that they will make the best decisions. The evolution of science, regarding the medical field in particular, allows us to believe in a second chance and allows us to hope that lives can be saved by teams of competent, responsible and intelligent teams that study and work together aiming to do the best they can in the best interest of their patients. This Erasmus program has definitely helped us understand that pain is a universal experience and that the feeling of helpneed is present in everybody’s eyes, regardless from their country or culture. We chose to attend Erasmus and we also chose to come to Budapest, Hungary. So we will be happy as long as we can freely choose and we are also happy as long as we able to work with experts and learn from those who are willing to teach us. We would like to express our deepest gratitude to the whole team of doctors and nurses from the Military Hospital in Hungary for they have been tireless in helping us see the true miracle of life. Kind regards, Beatriz Seco & Laura Coutinho

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

GÓLYATÁBOR NYÁR | ÉLMÉNY

HA KEVÉSBÉ JÓ SZÓVICCRE VÁGYNÁL : megáll az ÉSZT!

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

ÉSZTORSZÁG | ÉLMÉNY

Talán az is belejátszott az úticél választásba, hogy ide nem megy szinte senki, és mindig valamilyen megfoghatatlan fény leng körül, ha mondasz egy olyan országot, ahol a madár se jár a „hol voltál nyaralni?” kérdésre. Ehhez hasonló helyeken járni felnőttként körülbelül olyan, mint az egyik legritkább tazo birtokosának lenni általános iskolában, vagy… nekem volt színes walkman-em. (Csak mondom.) Egy biztos; az egyik legjobb barátommal a hosszúnál egy fikarcnyival sem rövidebb ideje terveztük, hogy meglátogatjuk a balti országokat – méghozzá gimnázium óta. Szintén hozzá kell hogy tartozzon a történetkezdéshez, mert belepusztulok ha nem lehetek írásban is hálás – az orosztanárunk hívta fel a figyelmünket a terület kulturális gazdagságára egy réges-régi Kutatók Éjszakája alkalmával. Azóta módfelett érdekel. Mire nem jók az ismeretterjesztő rendezvények? Na de le a bevezetéssel és hadd meséljek a főleg Észtországban töltött élménydús, de aligha pihentető körülbelül egy hetemről. SZÖVEG: LÉVAI ESZTER

VILÁGJÁRÓ

Az idejutás nehézsége önmagában is determinálja, hogy ez a vidék nem elsőszámú üdülőparadicsom a magyarok számára. Tallinnba és Rigába is kizárólag a bécsi reptérről indul repülő, az év ezen szakában a Budapesten átmenő távolsági buszok - nagy bánatunkra, valamiért nem jártak, a vonat pedig Lengyelországig visz el. Maradt hát a Népligetből buszozás Schwechat-ra, és onnan egy igazán apró, szinte már ijesztően kicsi repülőgéppel való út Tallinnig. Trükkösen egy esti gépet választottam, hogy az előtte lévő napban elvégzett teendők számát maximalizálni tudjam és így érjem be az egyéb okból már pár napja ott lévő útitársamat. Képzelheti az Olvasó, milyen hatékonyan telt a nap, amikor már izgatottan készülődtem és próbáltam nem itthon hagyni semmit (ezt a tervet a bevált pakolási szokásaimmal erősen túlteljesítettem és nyilvánvalóan a magammal vitt dolgok fele haszontalannak bizonyult), és kerítettem időt kicsit boldogan nézni a fehér falat - amivel egymásra mosolyogtunk unos-untalan - hogy már csak pár óra és indulás. Jópár várakozással teli óra mindkét reptéren és a tallinni buszpályaudvaron meggyőzött arról, hogy az emberek minden közlekedési csomóponton érdekesek, és hogy szörnyen ijesztő lehet egy zenét hallgató pizsama-kényelmességű utazós ruhában ücsörgő lány, aki órákig képes nézni a környezetét. A kaland maga Tartuban kezdődött. Még most gyorsan leszögezném, erősen túlbecsültem a kis országok kis városainak (ne legyenek illúzióink) kis méretét. Még jó, hogy volt, aki a családból észhez térített az utazás tervezése alatt, hogy a két főváros (Tallinn és Riga, de a másodikról máskor lesz szó, akkor viszont ígérem) is kényelmes két-két nap, hát még a kisebb helyek. Tehát akkor újrakezdem és megpróbálom visszafogni a kis intermezzokat. A KALAND MAGA TARTUBAN KEZDŐDÖTT. Volt egy bő fél napom felfedezni Észtország tudományos-kulturális központját. A tartui egyetem léte tette ezt az addig békés és jellegtelen településsel, ami hihetetlen fejlődésen ment keresztül és az egyik

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

VILÁGJÁRÓ ÉSZTORSZÁG | ÉLMÉNY

legkedvesebb apró hely, ahol valaha voltam. Tele van jól összerakott múzeumokkal, az egyetemének története lenyűgöző – persze fenntartásokkal kell kezelni amit ilyen téren mondok, mert az ilyesmiért különösen tudok lelkesedni – és érdekes, a város tömve van szobrokkal és nincs fal, ahol ne ütköznénk humoros vagy szimplán esztétikus street artba az utcán. Egy ( jó, legyen másfél) rövidke bekezdést kérek a tudománytörténetnek és egyetemtörténelemnek is és ígérem, tovább cseverészünk. Szóval, a messzi észak második legrégebbi (1632) egyetemén már a 19. században hihetetlen szellemi tőke gyűlt össze, az azon egyszerű elgondolás volt az akkor már orosz birodalomhoz kapcsolódó autokrácia során (a 20. századig a régió egész történelme más népek uralmáról szólt), hogy az elnyomott népek és ideák vallóit valamint politikai csoportok tagjait egy eldugottabb településre küldjék tanulni és így zárják ki a politikai életből a fővárosban. Ez kétségtelen sikerrel járt, viszont Tartu és a tudomány is lehetett olyan szerencsés, hogy lenyűgöző eredmények szülessenek itt, ennek talaján, az organikus kémiát vagy később a modern csillagászatot (Andromeda táv kiszámolása, Ernst Öpik) tekintve, vagy hogy Prof. Rudolf Bucheim és Oswald Schmiedeberg a kísérleti farmakológiát és –élettant vitte előre vagy Wilhelm Ostwald megalapítsa a fizikai kémiát, amiért annak rendje és módja szerint egy Nobel-díjat is hozzávágtak 1909-ben... Most jön a legjobb rész, amiért egy nappal később a már tömeggé duzzadt útitársaim (itt épp többessszám!) rettentően furcsán néztek rám, hogy hogy örülhetek valaminek ennyire – főleg itt tevékenykedett Karl Erst von Baer, aki elkezdett mindent, ami modern embriológia. Talán túlzottan örültem neki és Pirogov szobrának, amikor elmeséltem a többieknek mit tudtam meg, de az ilyesmi gondolom szakmai ártalom, mint harkálynál az agyrázkódás. (Egész gyerekkoromban ezt a mondatot hallgattam, míg ötödik osztályban rá nem eszméltem, hogy a harkályok ezt kivédik különleges struktúrájú koponyájukkal. Milyen csodálatos ez a természet! Amindeniségit!) Szóval Tartu erőteljesen tetszett. Egyrészt, mert objektíven tele van értékkel, másrészt mert picit ki kellett már szakadnom a nagyvárosi pörgésből egy egész kicsibe, ahol napsütés és varázsos környezet valamint számomra szokatlan ingerek értek. Egyébként egész Észtország lenyűgözően rendezett. Van benne valami kelet, főleg a tóparti nyaralóházaik építészete jutatta eszembe az orosz vidéket, nem messze Pétervártól, például, de mindehhez az

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

osztrákoknál megszokott pedáns rendezettség tartozott. A régebbi épületek sem voltak zavaróak, annyira rendben tartották őket, hogy inkább voltak jó értelemben patinásak, mint lepusztultak. Ezekből a házikókból kaptam megfelelő mennyiséget, amikor az épp házasodó észt barátaink elvittek a Peipsi-tóhoz, aminek a nevével számos rossz viccet lehetett gyártani. Túloldala már erősen Oroszország, illetve több tő hagyma nő a partján, mint ahányan valaha meglátogatták. Tipikus üdülőövezet nyári házakkal és magas átlagéletkorú állandó lakossággal. A következő napok utazgatásai közben több kis kastélyba is benéztünk, mert nőnek, mint a dudva. Igazán bájosak voltak és a legtöbb még ma is lakott. Meglepő, hogy egy ilyen kis országnak ennyi eltúlzott méretű gazdaságából maradt még valami. Másnap a Balti-tenger partjára és a legnagyobb üdülővárosba, Pärnuba vezetett az út. Pancsoltunk a fájdalmasan hideg tengervízben, mint a kisgyerekek – a terv az volt, lábszárig, de a hullámok közel inkontinensre vizezték a farmernadrágunkat, ami nem csak a végletekig elegáns, de 18 fokban hogy is fogalmazzak: nem fűt. Este pedig jött a modorosan nagybetűvel írható Nagy Kaland. A kilépés a komfortzónámból, ahová picit el kellett rugdosni – tény, hogy nagyon jól értettek hozzá a többiek. A városi lány a cikk túloldaláról még sosem kempingezett. Számos okból, de így alakult. Az általam rajongva szeretett angol nyelv pedig nem véletlenül mondja, hogy „there is always a first”. Hát megadtuk a módját. Vadkempingezés következett a Balti-tenger partján, sütögetéssel, spontán kilencvenes évek szemete 7 fős bulival – mert ez úgy látszik országfüggetlenül összeköti a generációmat – és persze egy kiadós viharral éjszaka. De ha valami megérte, az a tengerparti napfelkeltére kelni. Akkor úgy éreztem, vissza sem mászok a határaim közé, ha ilyesmik várnak ideát. Az észt vidékből egy állomás maradt, Kihnu szigete, ami egy nagy élő és lélegző skanzen. Egy órás komp út után érkeztünk meg az országnak megfelelően szeszélyes időjárású szigetre, ahol biciklit béreltünk, hogy meneküljünk az eső elől. Mindez nyugodt volt, napsütéses és Jókaihoz méltóan közeli a természethez. Ha errefele jár az ember érdemes ellátogatni szigetekre is, mert mindegyik egy teljesen más világ. Ez elvileg a népviseletben motorozó idős

NYÁR | ÉLMÉNY

GÓLYATÁBOR

VILÁGJÁRÓ ÉSZTORSZÁG | ÉLMÉNY

hölgyeiről híres, és bár motort egyet sem láttunk, autentikusan öltözött néniket igen. Észtországnak a meglepetés kedvéért van azonban fővárosa is. Tallinnal az első interakciónk a reptérre való megérkezés után még az utazásom kezdetén nagyon baráti volt, mert egyből megfogott a hajnali kikötőváros hangulat, amihez hozzátett, hogy reggel 4:15 perckor már lekapcsolják a közvilágítást olyan világos van, és így a szervezetem becsapva ugyan, de nem akart annyira összeomlani az alváshiánytól. Amikor az egy hét vége felé visszaértünk a városba sikerült jobban megismerkednem vele; teljesen más oldalát mutatta a viszonylag külvárosi, sirályokkal telihez képest. Várt a csodaszépen rendberakott, középkori óváros és a város öble. Az utolsó két nap feszített programjába szerencsére rengeteg minden belefért. Töviről hegyire megnéztük a belvárost, ezer és egyszer eltévedve a nagyon hasonló utcákon és felmásztunk egy rakás magas, csigalépcsős toronyba - ezzel edzve a szervezetem a mélységtől való lábremegős pánik ellen. Még azért van hova fejlődni ilyen téren. Szinte kötelező körként megnéztük az észt történeti múzeumot és a Tallinn történetét bemutatót, hogy tisztább fogalmaink legyenek a vidék múltját illetően. Dobpergés és harsona – a céheket, a hozzájuk kapcsolódó intézményeket és Tallinnt bemutató kiállítás várakozásainkkal ellentétben eszméletlenül érdekes volt; alig akartam kijönni két óra után is, pedig azért találkoztunk már három szobából álló múzeumokkal is a térségben. Nem tudom hányan fognak arra járni a kedves Olvasók közül, de ezt tényleg bűn kihagyni, úgyhogy tessék felírni

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

valamilyen mentális krétatáblára a kötelezők közé! Legalább ekkora, de más jellegű meglepetés volt, hogy mennyire nem gondolták túl a szépművészeti múzeumot sem méretre, sem kiállított darabokra. Ez kicsit távolabb van a várostól egy volt cári nyári lakban, amiért önmagában megéri elvillamosozni odáig, hát még a tíz perc sétára lévő gyönyörű kilátású tengerpart miatt. A kiállítás szép volt, jobbára flamand festőkkel, ugyanakkor főleg az épületen volt a hangsúly. Ez önmagában persze nem probléma, de tény, hogy másra számítottam. A várostól másik irányba, busszal található a helyi skanzen, ami bemutatja a népművészetet Észtország szerte. Ez is érdekes volt, ráadásul eszembe juttatta, hogy milyen rég voltam a szentendreiben, pedig gyerekkoromban micsoda élmény volt. Lőportorony és sok kószálás maradt hátra, és emellé a moszkvai olimpiára (1980) épült TV-torony a város szélén. Most megemelem kicsit a hangom, veszek egy nagy levegőt és tagoltan, ragyogó arccal közlöm, HOGY AZ MILYEN SZÉP! Nem a torony maga, de a kilátásért önmagában megérte volna eljönni ilyen messzire. Öblöstül, naplementéstül, mindenestül. Az élményhez hozzátartozott az utána az aljában elfogyasztott hal-pirog, gazdaságos és meglepően észt vacsora, (hogy, hogy nem a tengeri herkentyűk és halak dívnak errefelé) és a nyugodt nosztalgia egy csomó mindent illetően. Kevés nyaralás során fáradtam el jobban (már készül az „Aktív pihenés! <3” molinó az ablakomra), és keveset éltem meg kalandként. Egy biztos, bárki, aki szóba áll velem a következő években, meg fogja kapni a maga látogasd-meg-a-balti-államokat-mertle-fog-esni-az-állad adagját. Érdemes felkészülni.

NYÁR | ÉLMÉNY

GÓLYATÁBOR

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

INTERJÚ

DR. SZABÓ GYÖRGY

EMERITUS PROFESSZORRAL AZ ARC- ÁLLCSONT ÉS SZÁJSEBÉSZETI KLINIKA EGYKORI IGAZGATÓJÁVAL KÉSZÍTETTE: DÓRÓ MARIANNA

Szabó professzor úr várója előtt ülve egy fiatal hölggyel beszélgetek, aki már évek óta a doktor úr páciense. Arról érdeklődtem, milyen orvos a professzor úr:

Nagyon szeretek hozzá járni; mindig érdeklődik, és tudom, hogy figyel rám - megbízom benne, ő gyógyított meg. (Felkacag). Na, aztán vannak esetek, amikor szórakozott kicsit a professzor úr; Egyszer éppen sorra kerültem és beültem a székébe, amikor jött egy kollégája és azt mondta, a hallgatók már egy órája elkészültek a tételekkel, várják a szigorlaton... Persze van, mikor nekünk kell várnunk rá, nagyon sok betege van, de megéri, mert neki a betegek az elsők. Hozzám ünnepnapon és a szabadnapján is bejött a műtétem után, hogy megérdeklődje, hogy vagyok.

Hol végzett, melyik diplomát szerezte meg először? Eredetileg pszichiáter vagy ideggyógyász szerettem volna lenni - annak idején, amikor én végeztem, ez a két szakma nem vált élesen el egymástól. Akkor még egy pszichiáternek ideggyógyászati szakvizsgát kellett tennie, ma már nem kell. Ma talán ezért küldik hozzám a trigeminus neuralgiás pácienseket, mivel nekem van kedvem és türelmem ezekkel a betegekkel foglalkozni. Amikor végeztem Szegeden az általános orvosi képzésen, akkor még nem volt szájsebészeti szakvizsga, hanem általános orvosi diploma után meg kellett szerezni a fogorvosi szakképesítést. A fogorvosi szakvizsga után elkerültem négy évet általános sebészetre. A II. Sz. Sebészeten voltan először Szegeden, Láng professzor úr mellett. Ott főleg idegsebészettel foglalkoztak, és így kerültem kapcsolatba a trigeminus neuralgiás esetekkel, műtétekkel.

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

HIVATÁS | ATTITŰD

Ön szerint minek köszönhető empatikus attitűdje? Egy orvosnak betegnek is kell lennie ahhoz, hogy a betegeket meg tudja érteni. Orvos családból származom, apám szemész főorvos volt Makón és láttam, mennyit dolgozott; a környéken ő volt az egyedüli szemész. Láttam, hogy mennyire szerették a betegei, mert jó viszonyt alakított ki velük - ez ragadt rám is. Én úgy gondolom, hogy eléggé empatikus vagyok, de vannak kivételes esetek. Ennek ellenére még nem volt peres esetem betegekkel. Volt régen a rádióban egy 5 perces reggeli műsor, az „Egy csepp emberség”. Ennek a szerkesztője volt egy páciensem - megkért, hogy beszéljek a rádióban. Én azt választottam, hogy „a betegnek mindig igaza van”. Igaza van, ha vitatkozik a betegségéről az orvossal, hiszen többet gondolkozik a betegségéről, mint az orvosa és nyilván értelmes gondolatai lehetnek, de még akkor is igaza van, ha otthagyja az orvosát, mert nyilván az hibát követett el és az orvosnak magába kell néznie, és nem kell megsértődnie, hanem legközelebb máshogy kell viselkednie - ha tud persze és van türelme hozzá. Ön szerint mi az orvos személyiségének a jelentősége a kezelés során? A beteg általában úgy jön az orvoshoz, hogy ő most segíteni fog neki és kiszolgáltatja magát. Egy beteg mindig kiszolgáltatott helyzetben van az orvossal és a nővérrel szemben. Ezt nem szabad elfelejteni. Az orvos is; amikor beteg, kiszolgáltatott lesz a többi orvossal szemben, hiába a barátja. Meztelenül kell feküdni az ágyban egy lepedő alatt és amikor az ember szólna, akkor leszidják. Ilyen problémák előfordulhatnak, amik nagyon apró problémák tulajdonképpen, de a betegben mély nyomot hagynak. Velem is előfordult egyszer ez, és azóta is emlékszem erre a dologra. Ha az ember beteg - bár én szerencsére nem voltam nagyon beteg (vakbélgyulladás, perforált vakbél, bokatörés, vesekő) – az mindig eléggé megviseli az embert. 4 gyermekem van; az egyik gyermekemnek volt egy csontcisztája és hosszadalmasan kezelték. 12 éves korában eltört a karja és azt mondtam neki, hogy majd meglátod, hogy te sokkal jobb ember leszel, mint a többiek, mert te megérted a többi embernek a szenvedését, problémáit. Nagyon rendes ember is lett, szükség esetén segít a többieknek. Látott-e összefüggést a daganatos betegek habitusa, lelki beállítódása és a betegségük között? A daganat nyilván nagyon sok külső és belső hatásra alakul ki. De ez nagyon nehéz kérdés. Ha

PORTRÉ

valaki bízik és akar bízni a gyógyulásában, akkor több esélye van az élethez. Más betegeket viszont tönkretesz a betegségük lelkileg is, még ha ezt nem is mutatják. Először lelkileg omlanak össze, majd újra bíznak... Daganatos esetekben komplex sebészi-, kemoés sugárkezelésről van szó. Hogyha én egyszer egy beteget megoperálok, akkor nekem azt a beteget el kell kísérni - vagy a gyógyulásig, vagy a sírig. Ez az érzésem, még akkor is, ha már úgy tűnik, hogy semmit nem tudok neki adni; legalább lelkileg egy kis támaszt nyújtani. Az orvosnak a diagnózis bejelentésétől fogva tudnia kell; minden kijelentése, viselkedése befolyással van a páciens későbbi bizalmára, megküzdésének segítésére, vagy nehezítésére. Csodálkozom a jóslatokon, hogy mikor lesz a vég. Én nem tudom azt megjósolni, hogy meddig él valaki - nyilván a lehetőségek lecsökkennek, ha egy rosszindulatú folyamatról van szó... De ezek az emberek nagyon akarnak kapaszkodni valakibe. Az orvosnak tudnia kell, hogy a rehabilitáció a diagnózist bejelentő orvosnál kezdődik. A daganatrezekció, a sugárterápia és a kemoterápia mind kevés, ha a páciens lelki ereje nincs jelen a terápiában. Megfigyelhető az is, ha egy fiatalnál találunk szájüregi karcinómát, aki nem iszik, nem cigarettázik és nem drogos, akkor annál a prognózis sokkal rosszabb, mint egy idősebb egyénnél. Nyilván van valamilyen genetikai és belső probléma ilyenkor. Önre milyen hatással van a páciens fájdalma, hogyan érdemes az orvosnak megélnie a páciens fájdalmát? Nem új dolog, hogy az orvos nem szeret családtagot kezelni. Egy beteget is bizonyos szempontból objektívebben kell kezelni, mert ha nagyon beleélem magam az ő helyzetébe, az nem minden esetben jó. Hiszen akkor talán próbálok olyasmit csinálni, aminek több rizikója van, kevesebb a haszna; próbálok minden áron segíteni. De végeredményben vannak orvosi szabályok, és ehhez kell az embernek tartani magát 90 %-ban. Vannak egyéni esetek, amikor ettől el kell térni, de általánosságban ehhez kell tartanunk magunkat. Hogyan határozná meg a fogorvos szerepét a medicinában? A fogorvos is orvos - teljes mellszélességgel benne van a medicinában. Akik komolyan veszik a szakmájukat, többet tudnak az általános medicináról, mint az általános orvos a fogorvoslásról.

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

NEJLONRUHÁS ANGYALOK, VÉRFÜRDŐBEN FELHANGZÓ ÁRIÁK, KASZINÓBAN TIVORNYÁZÓ ÖRDÖGÖK, HIP-HOPOT TÁNCOLÓ OPERAÉNEKESEK, LÉGHAJÓBAN REPÜLŐ SZEREPLŐK, HIBERNÁLÓDÓ SZERELMESPÁROK, CSILLOGÓ LÁTVÁNYVILÁG…

OPERÁK, MELYEKRE HÓNAPOKKAL ELŐBB JEGYET VÁLTUNK,

OPERÁK, MELYEK

JELENTÉSEIRŐL HEVESEN VITATKOZUNK A SZÜNETBEN,

OPERÁK, MELYEKET HA

VIZSGAIDŐSZAKBAN JÁTSZANAK, BOSSZANKODVA HAGYUNK KI.

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

MODERN OPERA: SZÍNHÁZ VAGY SEM Beszélgetés Kovalik Balázzsal operákról, allegóriákról és a rendezés nehézségeiről... KÉSZÍTETTE: DR. PÁSZTOR ZSÓFIA Az opera könnyebb műfaj, hiszen az esztétikum adott, még a rossz rendezés mellett is lehet jó élmény. Szerintem ez nem igaz. Egy prózai darabot a rendező olvassa, az operában a szövegkönyvet már olvasta a zeneszerző, a karmester és rendező pedig már azt interpretálja. Az opera olyan tág terület, ahol a szerző egy csomó mindent szabadon hagy, például miért ezt a hangnemet választotta ehhez a jelenethez, áriához, milyen feszültség adódik a szöveg és a zene között - itt két sínpálya között van egy erőtér, mely egy zseniális műben erőteljesen vibráló tér, ebben az erőtérben úszni nagyon nehéz, sőt, ha valaki ezt jól akarja csinálni, ez meg is nehezíti a dolgát. Persze aki lusta, az bújhat a zene mögé. Miért választotta ezt a műfajt? Izgatott a tér a zene és szöveg között. De eredetileg nem csak ez a műfaj érdekelt; a színház, a bábszínház nagyon vonzott, még fuvolán is játszottam. Valahogy kialakult- elkezdtem operába járni, megszerettem, és aztán Németországban erre szakosodtam, de a prózarendezés is élmény volt számomra. Sajnos létezik skatulyázás, ritkán jut eszébe a színházaknak, hogy operarendezőt kérjenek fel prózai darab rendezésére. De itt is kialakul a szakértelem; nyilván, aki sebész lesz, többet tud a májról, mint egy szemész. Többször túllép a darab gondolatkörén, hozzátesz, újabb értelmezési tartományt ad hozzá. Ez modern társadalmi elvárás? Az a fontos kérdés, hogy az opera színház-e vagy sem. Sok esetben az opera elmarad a színháztól, az operával szemben konzervatívabb az elvárás. Az emberek valami régit akarnak látni, amikor belépnek az aranypalotába. Az opera történetei az 1600-as években sokáig a rómaiakról, az ókorról szóltak, csakhogy, mondjuk Monteverdi Poppea megkoronázásában barokk ruhákban, nem pedig tógákban énekeltek – igazából az akkori „mai” ruhákban. Amikor az afrikai megtámadja Didót a Dido feltámadtban, nem festette be arcát feketére, ugyanolyan barokk ruhában lépett fel, mintha Néró császárt ma farmerba rakták volna. Ha így nézzük, nem értem, mi baj azzal, hogy Néró császár öltönyben jelenik meg. Az opera aktuális műfaj, az a kérdés, hogy ezek a művek hogyan értelmezhetőek ma, mi az aktualitásuk. Én nem ragaszkodom ahhoz, hogy az uralkodó öltönyben jöjjön be, mert akkor ő lesz a politikus,

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

MODERN | VÉLEMÉNY

KULTÚRA

és ez egy az egyben áttétel. Ma olyan korban élünk, hogy ha kimegyünk az utcára, azt látjuk, hogy mindenki más korok ruháit hordja; valaki Ferenc Józsefbajuszt, valaki az ötvenes évek ruháit viseli. A stíluskeveredés korában élünk. Ma nincs egy stílusvonal, a 2010-es évek nem léteznek. Egymás mellett létezés van, és ez igaz a színházakra is. Most rendeztem egy Händel-operát, a Ricardo Primót az ötvenes évek stílusában. Felmerült a kérdés, hogy minek? A darab naivitása hasonlít az ötvenes évek musicaljeire, és én ezzel játszottam. A rendezései híresek a látványvilágukról. Versenyre akar kelni a média csillogóvillogó képvilágával? Ez a magyar közönségnek szól, vagy úgy általában? Mindig megpróbálok kommunikálni a közeggel, amelynek készítem a darabot. Ha itt ma népviseletben hozok be valakit a színpadra, annak politikai töltete van. Ha ugyanezt Kölnben teszem, azt hiszik jelmezbál. Berlinben a népviselet operettet jelent... A Loudoni ördögök például egy francia boszorkányperről szól, a katolikus egyház bűneit, mocskait mutatja be, olyan jelenetekkel, hogy bíboros ruhában erőszakolnak meg lányokat. Most itt Magyarországon ezért meglincselnének, pedig ez van leírva a darabban. Hannoverben a közönség nagyon érdeklődött, és a premier után többen is odajöttek, hogy milyen szerencse, ha az ember protestáns, és nem ilyen, mint a katolikusok. Ez nekik önigazolás volt, és ettől lett nagy siker. Ez nyilván merő félreértés. A darab nem a katolikusokról szólt, hanem az emberekről, akik bármilyen közösségben tehetnek ilyet. Mi az, amiért kint lincselnek, itt meg nem? A legtöbbet Németországban rendezek. Ami bukást okoz, az többnyire a semmitmondó, konzervatív darabok. Ezeket odakinn kevésnek tartják, idehaza a magyar közönség viszont szereti. Mint a hetvenöt éves Bohémélet-produkció. Ez 75 éve fantasztikus díszlet volt. Sehol a világon nincs színháznak ilyen régi díszlete – a németek jót derülnének ezen. Viszont nem hiszem, hogy az én rendezői munkám Amerikában nagy tetszést aratna – ők a racionális történetmesélést szeretik. Németországban nyitottabb a gondolkodás, bár szerintem nem tartozom a német területen azok közé, akik a legújítóbb vonalat követik, ott is vannak sokkal modernebb gondolkodású rendezők. Ennek ellenére nagyon népszerű… Ennek én nagyon örülök. A munkáimmal szemben mégis sok az ellenkezés a provokatív voltuk miatt. A művész addig tud tevékenykedni, amíg nézik és szeretik a munkáját. Magyarországon nem volt jellemző, hogy a művészek, alkotók igazi támogatást kaptak volna. Az angolok, a franciák felismertek rendezőket, adtak nekik színházat, nem szóltak bele, engedték, hogy kiforrja magát a munkájuk. Itt állandóan pályázatokat kell írni, ügyeskedni. Nincs az, hogy valaki anélkül, hogy folyton a politikusok nyakán lógna, alkothat. Az nyer, aki jó kapcsolatokat ápol; ha összevész velük, ha nem csinálja, kihúzzák a talajt a lába alól. Egy igazgatónak sokat kell együtt teniszezni a vezetőkkel ahhoz, hogy megőrizhesse a székét. Én ezt nem tudom csinálni - nem azért mert megvetem, hanem, mert unom. Szívesen elmondom az Aida negyedik felvonásáról alkotott elképzeléseimet, de ez őket nem is érdekli. Ez nagyon fárasztó. Én a kórházigazgatót is ugyanúgy sajnálom, hogy folyton smúzolnia kell a vezetőséggel ahelyett, hogy kutasson. A művészetnek teljes mértékben a művészetre kell koncentrálnia, mert a mai világban állandó változás van a generációk között. Nagyon nehéz megtalálni a nyelvet a fiatalokkal, morális, etikai szinten, hogy ne röhögjenek ki. Más elvek mozgatják a huszonéveseket, mint engem, amikor annyi voltam. Nekem már természetes volt, hogy kinyitom a csapot, és folyik a víz, de az édesanyám még a kútról hozta. Ma az internetről az információ egy perc alatt megszerezhető, nem kell kutatni. Ez mindent megváltoztat, a párkapcsolatokat, a viszonyulást egymáshoz. Ezek érdekes kérdések, rettenetes nagy odafigyelést igényelnek. Ezért is fontos, hogy a művész erre tudjon koncentrálni, és ne arra, hogy mikor milyen fejessel teniszezzen a hétvégén..

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

Mi inspirálja? Általában figyelek a környezetemre, beszélgetek emberekkel és fiatalokat tanítok. Új típusú emberek megismeréséből és új gondolkodásfajtákból merítek ihletet. Ez nagyon fárasztó. Nem lehet lazítani, állandóan figyelni kell az impulzusokra. A Turandot volt az első rendezése. Fűzi-e különleges kapcsolat ehhez a darabhoz, változtatott-e azóta a rendezésen, újraértelmezte-e? Nem változtattam rajta. Ez nekem olyan, mint egy szobor; nem akarom állandóan csiszolgatni, persze sok minden van, amit utólag másképp csinálnék, de ettől nem lenne jobb. Ez a repertoárjátszás jellegzetessége, hibája; az énekesek és a rendezőasszisztensek jönnek-mennek, három próbával tanulják meg azt, amit én anno hét-nyolc hét alatt dolgoztam ki a premier előtt, és persze teljesen más énekesekkel. Ez már nem az a művészi alkotás, amit eredetileg létrehoztunk. Persze az újabb és újabb énekesek új színeket hozhatnak bele, és sokan éppen az új énekesek miatt nézik meg. Én már kihátráltam ebből, nem sokat tudok kezdeni azzal a maradvánnyal, ami a Turandotból húsz év után lett. Ilyen az előbb említett hetvenöt éves Bohémélet - hány Mimi és Rudolf énekelhetett azóta benne. Nádasdy Kálmán talán mulatna rajta. Hogyan reagált a közönség a Xerses iróniájára? Hogyan fér össze az irónia a barokk magasztos zenei világával? Miért éppen így rendezte meg? Hogyan lehetett ezt a gondolatot elfogadtatni az opera híresen konzervatív szellemiségével? Ez egyáltalán nem magasztos zene. A barokkban nem váltak szét a zenei stílusok; ma van, aki a klasszikus zenét, van, aki pedig Tankcsapdát vagy Elvis Presleyt szereti. A barokkban ilyen még nem volt - voltak tánczenék, voltak könnyedebb zenék. A barokk stíluson belül megjelentek komikusabb témák, mint a Xerses is. Az egy szórakoztató produkció, nem tragikus, megrázó mű. Miért kellene pátosszal hozzányúlni ahhoz, ami eredendően humoros. A Xersesben Handel tűzijátékszerűen váltogatja a recitativót az áriával a rendkívül banális, kalamajkákkal teli történetben. Ez például jelen van a képregények világában; attól él egy képregény, hogy változatos, színes, vibrál.

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

Mikor néztük a darab szerkezetét, erre a képregényes világra asszociáltunk. Szerettük volna a fiatal közönséget megszólítani ezzel a laza, vicces sztorival. Sokkal nehezebb a fiatalokat megfogni például Az istenek alkonyával, ami egy mély, komoly darab. Lehet, a Pillangókisasszonyra azt mondják: „Úristen, mit üvölt itt ez annyit?” Ezzel a hirtelen, váltakozó impulzív vicces darabbal tudnak mit kezdeni a fiatalok. Elutaztam Iránba, hogy benyomásokat szerezzek. Azt néztem, milyen az élet ma ott; ez a graffitiés képregényvilág nagyon jelen van Persepolis falain. A hajdani királyok domborműveket vésettek a harminc méteres falakra, ami az akkori propaganda volt. Vicces hogy ugyanazon a földön egyszerre jelen van a mai és a régi propaganda, dombormű vagy graffiti formájában – ez szerepet játszott például a díszlet megtervezésében: lakótelepi betonház, falán az uralkodó graffitis feje , plusz egy dombormű, persze groteszk formában. Ezzel nem azt akartuk mondani, hogy ez így van Iránban, hanem ez egy impulzus, ami onnan érkezett. Több darabját, de főleg az Anyegint bírálták a kritikusok szimbólumok túlzott használatával. Valóban elnyomhatja-e a rendezés magát az operát? Tisztázzunk pár dolgot. Ezek nem szimbólumok, hanem allegóriák. A mai magyar társadalomban összekeverednek a fogalmak. A pedofília nem homoszexualitás, az irónia pedig nem cinizmus. Az iróniában van önirónia, cinizmus a másik lenézése. A szimbólum az, amiről egyértelműen tudjuk, hogy mi. Vesszük az almát, amire mindenki azt mondja, hogy az a bűnbeesés szimbóluma. Ha kiteszem az almát az ajtóra, nem fogom azt hinni, hogy bemegyek és bűnbeesek. Inkább valami biobolt jut eszembe. Ez nem szimbólum, hanem allegória. A mai világ megpróbál lerángatni mindent a szimbólumok szintjére, mintha Iphone-jelek volnának. Miért baj ez? Miért baj, ha valaki a színházban nem egyben látja, hogy ez és ez van? Elfogadom azt, hogy sokan azt szeretik a színházban, hogyha azt mondják, szeretlek, mosolyognak; ha pedig utálnak, mérges képet vágnak, és nem kell gondolkodni. Ezzel az erővel otthon is lehet maradni, és hallgatni az operát. Az élő előadásnak pont az a lényege, hogy kiegészítő élményeket nyújt. Ma, amikor a fiatalok osztott

MODERN | VÉLEMÉNY

KULTÚRA

fel, mely a DNS szerkezetére is hasonlít. A DNS kérdése engem nagyon érdekelt. Az előre elrendeltség vajon tényleg bele van kódolva mindenbe? Ugyanakkor a DNS két szála fut a végtelenbe is – a két én, Faust és Mefisztó. Ebben a dualizmusban működik a világ, az ellentmondás, a kételkedés viszi előre az emberiséget. Ahogyan Mefisztó is mondja magáról: „Az erő része, mely örökké rosszra tör, s örökké jót mivel.” Azaz mindig ellentmond, és ezzel megtermékenyít. Ez az ábrázolása a mennybemenetelnek és az utolsó ítéletnek.

figyelemmel élnek, szinte skizofrén lélekállapotban; egyszerre tanulnak, csetelnek, olvasnak, ami nem rossz vagy jó, de a fiatalabb rendezőkre jellemző, hogy darabjaikban egyszerre történik hat dolog párhuzamosan. Lehet, egy idősebb ember erre úgy reagál, hogy ez sok, de egy tizennyolcéves azt mondja, hogy milyen cool, mert azt kapja, amihez szokott. Hol itt az igazság? Visszatérve az Anyeginre, sajnálom azt a nézőt, akinek problémát okoz az allegóriák megfejtése, vagy zavarja, hogy meg kell fejteni. Nem lehet a műveket bebetonozni, megkötni, hogy a zeneszerző mit akart belőle kihozni. Hogyan lehetne azt konkrétan megmutatni, amit Csajkovszkij az Anyeginben komponált? Nagyon sok minden van benne, a saját maga szenvedése, a csalódottsága, a menekülése, a törekvése a válásra, a feleségével való házassága, a homoszexualitása. Márpedig ez van benne a zenéjében. Ott fújolna mindenki, ha ezt kéne látnia. A zeneszerző csak felhasználja Puskint a saját indulatai, érzései kifejezésére. Az Anyeginje nem Puskiné. Azt ragadja ki belőle, ami neki jelent valamit. A kritikákról pedig annyit, hogy nem szeretem ezeket a megközelítéseket, nem is olvasok már magamról kritikát, nem jutnak el arra a komplexitásra, amivel én művekhez nyúlok. Egy orvostanhallgató nem fogja elolvasni a Nők lapjában az egészségügyi tanácsokat, inkább tudományos cikkeket tanulmányoz. Én is ugyanígy nem olvasom se a pozitív, se a negatív kritikát. Ha jót írnak, akkor is sokszor azt gondolom: „Drágám, örülök, hogy ennyire tetszett, de hogy semmit nem értettél belőle, az hétszentség.” A beszélgetéseknek a szakkollegákkal van értelme, és az ezekben előjövő kritikáknak van értelme, ez a munkafolyamathoz tartozik. Mindig azt mondom; a Carmen, a Traviata megbukott, Bartókot nem engedték bemutatni, A csodálatos mandarint letiltották mindenhonnan. Wagnert gyűlölték. A Mefistofele a gazdag látványvilágának köszönheti a hírét? A Faust-témában a múlt, a jelen és a jövő kérdését boncolgattuk. Időutazást mutattunk be, amelyben Faust keresi a szerelmet, a helyet, „ahol elidőzhet egy percre”, egy pillanatig boldog lehet, és ezért eladja a lelkét. Sok mindent próbáltunk belesűríteni. A színpad közepére a Bábel tornyát, a menny és a föld közötti lajtorját állítottuk

A jelenetek között látványos a korok közötti utazás… Boito balladisztikus formát használ, időutazásszerűen bátran kihagy dolgokat, csupán utal rájuk, egy-egy szóval érzékelteti őket. Nem ismerjük meg Margit és Faust találkozását, már csak azt látjuk, amikor megbeszélik, hogyan töltik el a szerelmes órát, a következő pillanatban pedig a börtönben látjuk viszont a nőt. Margit csak utal rá, hogy született egy gyereke, és szégyenében megölte. A szerzőt nem izgatja a részleteknek és az egymáshoz kapcsolódó láncszemeknek a kidolgozása, sokkal inkább érdekli őt Faust és Mefisztó párhuzamossága. Megpróbáltuk ezt átkötni kicsit science fictionösen, a jövőbe utazás gondolatát követve: Faust a szerelmet Szép Helénával találja meg, és ketten együtt hibernálódnak, azaz a szerelem eggyé válik a testetlen allegóriával. Margitot és Szép Helénát ugyanaz a nő játssza. Faust – Az ember tragédiája Ádámjához hasonlóan – mindig ugyanazt a nőt keresi. Tulajdonképpen ez a szerelem menti meg őt a pokolba kerüléstől. Most mutatták be a Vérnászt, ott is sok újítást vitt a történetbe… A Vérnász tele van allegóriával, de a Hold, a Halál, a favágó eredetileg is a darabban vannak. Lényeges döntést hoztuk azzal, hogy ősi görög formát adtunk a darabnak, egy felvonásba sűrítettük az egészet. A halál és az Anya szerepét összevontuk. Tulajdonképpen az anya lesz a fiának a gyilkosa. Szokolay ugyanarra a hangnemre komponálta a két szereplőt. Arról szól a darab, hogy az anya által képviselt tradíciókban őrlődik fel a két főszereplő. A bemutatón még élt a szerző, ezt a változtatást megbeszéltük vele, és nagyon tetszett neki, de ennek ellenére is jöttek a kérdések: Hogy képzelem én, hogy megváltoztatom a darabot?

Drágám, örülök, hogy ennyire tetszett, de,, hogy semmit nem értettél belole, az hétszentség. 2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

CRUISER BOARD:

az utazás szabadsága SZÖVEG: KRAUSZ MÁTÉ

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

MŰHELY UTAZÁS | HÉTKÖZNAPOK

A városi közlekedés optimalizálása mindig is központi kérdése volt a hétköznapjaimnak. Az állandó átlagos napon is. Persze, ha az ember központi helyen lakik, akkor ezek a problémák igen aprónak tűnhetnek. Meg persze akkor is, ha az ember távol lakik a belvárostól, de különösen nem izgatja magát efféle apróságokon. Viszont úgy gondolom, mégis a két végpont között bajlódunk valahol mindannyian –, de van kiút: vegyük tehát a lehetőségeinket. Elsőként nézzük a kerékpárt. Gyors, olcsó és kézenfekvő is, hiszen biciklije szinte mindenkinek van. Gyakorlatilag az egyik leggyorsabb közlekedési eszköz, ha néhány kilométernél rövidebb távot kell megtenni Budapesten belül. Mégis, könnyen szabotálhatja biciklis terveinket az időjárás, vagy éppen az, hogy nem tudjuk biztonságosan lezárni szeretett járművünket. Némileg ezt a problémát próbálja feloldani a BuBi, de a külvárosban lakók számára sajnos ez sem jelent végleges megoldást – különösen a kevés számú, kizárólag a belvárosra korlátozott állomás miatt. További, szintén egyértelműnek tűnő választás a másik véglet: amikor kizárólag gyalogol és különböző tömegközlekedési eszközöket használ az ember. Bizonyos, hogy legtöbben ily módon közlekednek a városban. (Jelen összevetésben tekintsünk el a négykerekű esernyőktől, becses nevükön autóktól.) A diákbérlet egészen pénztárcabarát, és kis gyaloglással gyakorlatilag bárhova el lehet jutni a BKK különböző járataival – ezt mindannyian ismerjük. És ez az, ami könnyen meg tudja keseríteni a mindennapjainkat. Legalábbis az enyémet mindenképpen: az állandó várakozás, a járatoknak való kiszolgáltatottság gyakran több fejfájást okoz, mint kellene. Hosszan a két véglet között őrlődve végül az utóbbi megoldás állandósult életemben, melyre némileg rásegítettek a modern technika csecsebecséi – a különböző ‘fitness trackerek’ és a lépésszámlálás elbűvölő világa; de ez más történet. Majd egyszer csak szemem elé tárult a megoldás (vagyis hát inkább elgurult előttem): a gördeszkázás univerzuma. (Itt megjegyezném, hogy a gördeszkával nagyjából azonos szintű megoldást nyújthat egy roller is, de méreténél fogva egy kevésbé praktikus eszközről van szó.) Most persze joggal gondolhatja az Olvasó, hogy kicsit eltévedtem. Bár bevallom, kicsit tényleg erről van szó, ugyanis a szó szoros értelmében nem gördeszkáról beszélek – a vérbeli deszkások ezért már biztos hevesen tiltakoznának – ugyanis alapvetően a ‘cruiser board’ névre hallgató, apró, plasztik deszkákról szeretnék mesélni. De egy másik ponton is eltévedésem talán: milyen indíttatásból kezd el az ember huszonévesen gördeszkázni? A kérdés valós. Először én is furcsán álltam a gondolathoz. Persze, mindig jó volt nézni a Deákon a mindenféle trükköket beadó fiatalokat, akik a halálosnak kinéző esések sorozata után is ugyanazzal a lendülettel lépnek vissza a pályára, mint előtte tették. De ez a világ mindig is távol állt tőlem, ugyanis velük ellentétben az én ízületeim és csontjaim inkább törékeny homokkőből, mint gumiból állnak – vagy legalábbis így gondolom. Mindenesetre nem én vagyok a következő Tony Hawk, ez biztos. Majd egyszer – egyébként pont a Deákon – elsuhant mellettem egy fiatal srác, rózsaszín, plasztik gördeszkán. Ránézésre a fiú nem

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

tartozott a megszállott deszkások közé, egyszerű, hétköznapi öltözetben, táskával a hátán szelte ketté a teret. Ekkor ütött szöget a fejembe ez az egész. Valahogy olyan egyértelmű lett minden. Mivel maga a deszka olyan kicsi volt, hogy gyakorlatilag egy táskába is belefér, tökéletes közlekedés–kiegészítő eszköz lehetne. Nem beszélve arról a szabadságról, amit egy ilyen eszköz adhat. Két – egymástól kicsit távolabbi – megálló között gyakorlatilag megszűnik a távolság, minden átszállás egy új utazássá válik. Ha pedig éppen nem jön a kívánt jármű, öt–hat megállót könnyedén meg lehet tenni a várakozás helyett – gurulva. Ami persze jó sport is, de ha igen hosszan kellene várnunk, még akár hamarabb is elérhetjük úti célunkat, mintha megvárnánk a buszt. Bele is vágtam tehát: meg kellett tanulni gördeszkázni – és talán ez a legnehezebb része az egésznek. Sőt, őszintén még ma sem megy rendesen, pedig estem már el a Corvin negyednél is; ki gondolná, hogy van még lejjebb… De pont ez a legjobb az egészben: minél több helyre visz el a négykerekű – annál jobban hozzámnő. Egyre magabiztosabbak a kanyarok, egyre nagyobb

a sebesség. A kilométerek pedig csak pörögnek és gyakorlatilag nincs megállás, nincs járatra várakozás. Egyszerűen dinamikussá vált az addig minden szempontból lomha, utálatos városi közlekedés. Emellett egyszersmind kihívás is a várakozás helyett megpróbálni kerülőúton elévágni az éjszakai busznak, vagy éppen kellemes hűsölni a menetszélben a metróra várás helyett. És visszatérve a Deákot átszelő fiúra: hiába kísér el azóta engem is szinte mindenhová a zöld gördeszka, mégsem érzem magam a deszkás szubkultúra részének. Egyszerűen praktikusságánál fogva szerettem bele ebbe az eszközbe. Egyáltalán nem szükséges ettől újra tizenévesnek éreznem magam, vagy a sportág csúcsára törnöm. Pontosan azt adja meg nekem a négykerekű, amit mindig is kerestem a közlekedésben: a tiszta és sérthetetlen függetlenséget.

SPORT CHEERLEADERS | CSAPATMUNKA

SZURKOLÓI ÉLET

A SEMMELWEIS EGYETEMEN

AZ SE CHEERLEADERS POMPON CSAPAT VEZETŐJÉVEL, SZIGETI SZILÁRDDAL ÉS KOREOGRÁFUSÁVAL, METES DÓRIVAL BÁNYAI BÁLINT BESZÉLGETETT SZEMESZTER VÉGÉN EGY NAPSÜTÉSES PÉNTEK DÉLUTÁNON TALÁLKOZTAM DÓRIVAL ÉS SZILÁRDDAL, FELSZABADULTAN ÉS ÖRÖMMEL MESÉLTEK AZ ÁLTALUK IRÁNYÍTOTT CSAPAT MÚLTJÁRÓL – JELENÉRŐL – ÉS A TÁVLATI TERVEIKRŐL. MINT FOTÓS MÁR RÉGEBB ÓTA ISMERTEM MUNKÁSSÁGUKAT, DE A CSAPAT VEZETÉSÉNEK ÉS FELÉPÍTÉSÉNEK REJTELMEIBE MOST PILLANTHATTAM BELE ELŐSZÖR. MI IS AZ SE CHEERLEADERS ÉS MIT KELL RÓLUK TUDNI? FELMERÜLHET EZ A KÉRDÉS ABBAN, AKI MÉG NEM HALLOTT RÓLUK, BÁR AKÁR LÁTHATTA MÁR ŐKET VALAMELY EGYETEMI SPORTRENDEZVÉNYEN. A POMPON CSAPAT AZ EGYETEMI TEVÉKENYSÉGÉT NAGYJÁBÓL 5 ÉVE FOLYTATJA, KISEBB-NAGYOBB ELŐRELÉPÉSEKKEL. ANNAK IDEJÉN EGY ÚJ, ISMERETLEN SPORTÁGNAK SZÁMÍTOTT AZ EGYETEMI KÖZÉLETBEN. AZÓTA, A JELENLEG MÁR TESTNEVELÉSI EGYETEMKÉNT MŰKÖDŐ INTÉZMÉNNYEL KÖZÖSEN LÉTREHOZOTT GÁRDA TÖBBEK KEDVÉT IS MEGHOZTA A TÁNCOLÁSHOZ, SIKERÜLT EGY JÓ KIS CSAPATOT ÖSSZEKOVÁCSOLNIUK. AZ ELMÚLT IDŐSZAKBAN A TÁNC MELLETT MÁR AKROBATIKA ÉS A SHOW ELEMEK IS MEGMUTATKOZTAK A PRODUKCIÓIKBAN.

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

Mióta erősited a pompon csapatot és milyen szereped van a csapat életében? Sz.Sz.: Jómagam 2014-ben kaptam a felkérést Vámosi Péter HÖK elnöktől, hogy a budapesti Medikus Kupára, amit a Semmelweis Egyetem szervezett, fogjam össze ezt a nagy létszámú csapatot. Új alapokra kellett helyezni a működési feltételeket, a koreográfusok „leszerződését” és a termek foglalását, valamint át kellett gondolni, hogy milyen irányba fejlődjön tovább a csapat. Így 2014-től a csapat vezetőjeként funkcionálok és koordinálom a működést. 2014 októberétől Kósa

László (ETK HÖK) és Mátyássi Marcell (GYTK HÖK) is a segítségemre voltak a koordinálásban, így a feladatokat ki tudtuk osztani egymás közt. Mindezek mellett a háttérmunkát: termek lefoglalását, zenék válogatását, összevágását és az anyagi támogatások beszerzését vállaltam fel a menedzseri feladatok mellett. Volt alkalom, amikor edzést is tartottam a lányoknak, hogy egy kis táncelméletet is tanuljanak. M.D.: Az SE Cheerleaders koreográfusa vagyok. Az SE pompon csapat megszervezését és a csapat kialakítását tavaly kezdtük el komolyabb szintekre hozni. Akkor még ketten vezettük a csapatot, párban kreáltuk a koreográfiákat, idén (2015) már egyedül koreografáltam a táncunkat. Hogyan épül fel a csapat? Sz.Sz. Jelenleg a csapat tagjai az egyetem valamennyi karának hallgatói. Büszkeséggel tölt el, hogy mai napig a Testnevelési Egyetem 4 fiú hallgatója segít és dolgozik velünk lelkiismeretesen, hisz az emeléseknél nagy szükség van rájuk. A csapatot az őszi szemeszterben Metes Dóri és Csernák Krisztina edzették (erősítés, tánc alapok, koordináció, kondíció), viszont december közepe

óta Krisztina külföldi utazása miatt a koreográfusi teendőket Dóri látja el. Alakul, hogy szeptembertől a szervezés nagy részét átadjuk a Testnevelési és Sportközpontnak, így a hosszú ideje áhított terv megvalósulhat – az egyetem órarendjébe is beépül kurzusként a cheerleading. Így adott lesz a lehetőség az alsóbb éves hallgatók számára, hogy kiváltsák ezzel a testnevelés aláírást. Ehhez a szemeszter során heti egy alkalommal kellene részt venni az edzéseken, melyeket szakemberek tartanak és emeléseket, dobásokat, akrobatikát tanulunk. Fiúk és lányok munkájára egyaránt szükség van, lásd példaként ez ELTE Cheerleaders csapatát, akik több világszínvonalú versenyt is nyernek már. Hogyan néz ki egy próba? Milyen a hangulat? Mennyi ideig gyakoroltok? M.D.: A próbák nagyon jó hangulatban telnek, a feszített tempó és a kemény munka ellenére mindig szót értünk egymással. Igazi csapatszellem alakult ki, minden csapattag nagyon lelkes és szívből szereti a cheerleader létet. Összetartó, jó közösség jött létre, ennek köszönhetően a fellépéseket is nagyon élvezzük, sőt külön csapatépítő programokat is szervezünk, ahol a fárasztó gyakorlás

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

után együtt lazítunk. Fontosnak tartom, hogy az egyetem mellett mindenki találjon magának egy olyan hobbyt, elfoglaltságot, ahol teljes mértékben ki tud kapcsolódni, a tanulmányok okozta feszültséget le tudja vezetni, ahol minden gondról meg tud feledkezni. A tánc, a zene és a jó közösség erre kitűnő kombináció, és annak a ténynek köszönhetően, hogy emellett az egyetemünk hírnevét is népszerűsíthetjük, igazi küldetésként fogjuk fel tevékenységünket. Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen remek csapat koreográfusa lehetek. Szeptembertől újítunk, így akrobatikai kurzusórák, valamint egy másik nap tánctanulás lesz a program. Fontos, hogy minél többet gyakoroljunk, hisz ez a kulcsa a fejlődésünknek. Milyen gyakran tudtok próbálni? A teljes csapat összejön ezekre az alkalmakra? M.D.: Heti 2-3 próbánk szokott lenni, ami kb. kétórás edzésnek felel meg, de például

fellépés előtti héten volt, hogy minden este próbáltunk a produkció sikerének érdekében. Általában csak esténként tudunk edzeni, hiszen egyetemistaként mindannyian nagyon elfoglaltak vagyunk, így a próbák időpontja egyetemi órarend, zh és vizsgafüggő. Igyekszünk alkalmazkodni egymáshoz, viszont ha megbeszélünk egy adott időpontot, akkor szinte mindig teljes a létszám, hiszen az emeléseket és a térformákat csak az egész csapattal tudjuk kivitelezni és gyakorolni. Ezt az egész csapat komolyan veszi, és mindenki szívesen jár az edzésekre, így ebből nem szokott probléma lenni. Mi alapján dolgozol ki egy koreográfiát, milyen zenéket válogattok össze? M.D.: A tavaszi félév elején szoktuk elkezdeni az adott évad új koreográfiáját. Szilárddal és Kósa Lacival kitaláljuk a koncepciót, ötletelünk zenéken és minden szerevezést érintő dolgot átbeszélünk.

CHEERLEADERS | CSAPATMUNKA

Nagy segítségünkre vannak a vezetők, hiszen a háttérmunkákat ők szervezik le - a zene megvágását, a termek bérlését, és az adminisztratív ügyeket is ők viszik. Lelkesen támogatják a csapatot, rájuk mindig számíthatok. Így nekem is sokkal egyszerűbb a helyzetem, hiszen ezután “csak” a koreográfiát kell kitalálnom. Ha jól tudom az előző tanévben castingoltatok, (a közösségi hálón láthattunk róla néhány képet) hogyan is zajlott mindez? M.D.: A casting során egy rövid koreográfiát tanítottam a lányoknak, amit limitált idejük volt elsajátítani, majd három fős csoportokban a zsűri előtt önállóan kellett előadniuk a betanult táncot. Nagyon izgalmas volt látni, hogy a jelentkezők mennyire küzdöttek a bejutásért, a legtöbbeknek tényleg szívügyük volt az, hogy a pomponcsapat tagjai lehessenek. Nehéz volt a zsűri döntése, de úgy gondolom, ennek köszönhető, hogy idén ilyen tehetséges és erős csapat alakult ki. Idén ilyen castingra nem kerül sor, mivel a meghirdetett kurzusra bárki jelentkezhet és mindenkit szívesen fogadunk. Itt közösen épülünk és tanulunk új dolgokat. Természetesen az előképzettség (tánc, akrobatika, sportolás, ritmusérzék) fontos, ezt mindenképp figyelembe vesszük. Jelentkezzetek bátran, mert jó móka!!! Mennyi időt tudsz a csapatra szánni az egyetem illetve egyéb elfoglaltságaid mellett? M.D.: Hat éves korom óta táncolok, többfajta táncstílust is tanultam. Az egyetem mellett öt éve foglalkozom táncoktatással. Egy pesterzsébeti tánciskolában vagyok a tánctanári kar tagja, emellett versenyre készítek fel gyerekeket, esküvői táncokat tanítok be, illetve számos más rendezvényen volt már szerencsém szerepelni táncosként és koreográfusként is. Nehéz dolog összeegyeztetni ennyi mindent, de szerintem csak szervezés és hozzáállás kérdése, így a pompon csapat próbáit is mindig meg tudtam tartani. Ez a csapat sok áldozatot megér. Sz.Sz.: Eleinte rengeteg időt vett igénybe, hogy átgondoljam, többekkel megvitassam a működési koncepciónkat amellett, hogy a kari és egyetemi HÖK tevékenységeket is eredményesen

SPORT

tudjam végezni, de hála Istennek mára már a feladat nagyját a lányok ügyesen megoldják önállóan. A ruhaválogatás, fellépések megszervezése, csapatépítések, egyeztetések mennek nélkülem is, hisz talpraesett csajokról van szó. A Medikus Kupák szervezése során sokszor nehézséget jelentett időben reagálni kéréseikre és odaérni minden próbára, viszont mindannyian türelmesek voltak és együttműködtek a feszített tempó ellenére. Külsős fellépésekre elkísérem a csapatot, így az utazás is időigényes, viszont megéri, mert látom a közös munkánk gyümölcsét Ezennel is szeretném valamennyiőjüknek megköszönni ezt a pozitív hozzáállást. Egyben köszönetem szeretném kifejezni testnevelő tanárainknak és az ELTE Cheerleaders csapat oktatóinak is, mivel számos alkalommal nyújtottak segítséget munkánk során. Gondolom, rengeteg fellépésetek van évközben... Milyen jellegű rendezvényeken szoktatok fellépni? M.D.: Idén felléptünk a Medikus Kupán, a Semmelweis Sportnapon, a Dunai Regattán, a Semmelweis Closing Partyn, ahol a produkciónkkal népszerűsítettük egyetemünket és buzdítottuk az Egyetem sportolóit. Ezen kívül más jellegű felkéréseket is kapunk, például rendszeresen fellépünk focimeccsek félidejében, illetve sportbajnokságokon és egyéb rendezvényeken. Milyen terveitek vannak a csapattal? Sz.Sz.: Célunk az országos Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség által szervezett Cheer MEFOB, valamint egyéb külföldi, esetlegesen Európa-bajnoki vagy világbajnoki szereplés. Mindezek mellett természetesen a Medikus Kupákon, Egyetemi Sportnapon, egyetemi csapataink versenyein és az országos szervezésű Dunai Regattán is szeretnénk buzdítani sportolóinkat és szórakoztatni lelkes közönségünket. Az Sportközponttal közös célunk, hogy a szurkolói csapat erősödjön, így a cheerleader lányok megjelenését és szurkolói aktivitását is fokozni kívánjuk. Kiemelkedő lépés lesz az, hogy idén már profi edzők is részt vesznek az oktatásban és több táborba is elmegyünk, ahol új technikákat tanulhatunk. A csapatban nagy potenciált látunk, ezért kitartóan kell gyakorolni és lelkiismeretesen hozzáállni a szereplésekhez.

GÓLYATÁBOR NYÁR | ÉLMÉNY

SCIENCE FICTION:

egy kis izgalom az életben SZÖVEG: LÉVAI ESZTER

Mindenkinek vannak hobbijai, függőségei, sőt, megkockáztatom még rossz szokásai is. Ahogy apró koromban megvolt a körömrágás rossz szokásnak, úgy lett függőségként az életem része a kávé és a science fiction. Tudom, a kávé sokakat megzavar, de mégis körülbelül ennél a bekezdésnél vizualizál mindenki Star Trek közönségtalálkozókra járó furcsa fiatalemberként, ahelyett hogy szembenézne a pár évvel ezelőtti szőkehajú, mosolygós kislány valóságával, aki azt visította körbe-körbe rohangálva a nappaliban, hogy "Apa el akarok menni a Holdra!" (Persze, ha eléggé felhozom magam Star Trekből, kinéz egy közönségtalálkozó.) Remélem mostmár (még) szájbarágósabban (ha az lehetséges) is lefektethetem alaptételnek, hogy a műfaj mindenkié. Korosztálytól és nemtől függetlenül. Az első két találkozásunk két nagyon meghatározó olvasásélményemet jelentette. Erősen meggyőző szöveget rittyenthetnék ide, ami tudat alatt és tudatosan is úgy neveli az Olvasót, mint a TV-maci jóleső és végletekig rendes fogmosása óta semmi a Sztrugackij fivérek Sztalkerét magasztalva. Igen, az bizony egy klasszikus sci-fi a javából. A legjobb

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

értelemben. Mondanám én azt is, hogy szaladjon Kedves a könyvespolchoz, de mi itt még nem végeztünk. Létezik ugyanis egy mű, amit mindennél szívesebben olvasok újra évről évre. Ideje jól elrejteni a szövegben, hogy ez a kortárs tudományos fantasztikus egyik szívemhez legközelebb álló alkotása, a washington állambeli születésű Orson Scott Card – Ender’s game-je. Hogy honnan szerzem azt a páratan önkényt, amivel épp ezt a szerzőt választottam bemutatásra egy műfaj explicit dicséretéhez? Nos, elterjedt vélekedés az is, hogy a szépség fakad belülről. A regényfolyam első része 1985-ben jelent meg és még abban az évben Nebula-, egy évre rá pedig Hugo-díjat kapott. (Az említett elismerések a sciencefiction és fantasy műfajában évente odaítélt rangos irodalmi és művészeti díjak, amikről az Amerikai Tudományos-Fantasztikus és Fantasy Írók Szövetsége és a World Science Fiction Society dönt.) Ma már 34 nyelven olvasható, kétféle magyar fordítása is elérhető. Bevallom, én az eredeti nyelvűért rajongok, de a fordítások is jól sikerültek. Ami meglepő lehet elsőre, hogy a regény angolja is megfelel annak, amit

SCI-FI | ÉLMÉNY

a gyerekszereplők beszélnének. Nem zavaró, de tény, hogy egyszerű, és sok helyen pont ezért van különös ereje. Az Ender's game tavaly előtt jelent meg nagyköltségvetésű hollywoodi produkcióként a mozivásznon (Harrison Forddal, ím, egy újabb gyenge pontomra derül fény egy cikkben - moderálhatnám már magamat tényleg) amit nyilvánvalóan azonnal meg kellett nézni, és nem is volt rossz. Lenyűgözően megalomán a látványvilág, de az ember az univerzumtól is ezt várja. Viszont, ahogy várható volt, szörnyű súllyal nehezedik ránk a viszont. Agyonnyomott, hogy nem állhatok minden vetítés előtt az ajtóban, hogy mint egy jól nevelt Charybdis, ellenőrizzem, hogy csak olyan juthasson be, aki olvasta előtte a könyvet. Mert egyedül úgy volt érthető a film javarésze és valós üzenete, ha vígan felmondhattam volna, mi történik ilyenkor a szereplő fejében Card szerint. Ami tegyük hozzá mérvadó, hiszen ő alkotta a karaktereket. Ha pedig már a szerzőnél tartunk O.S.C. erős kötődése a mormon vallás keményvonalasabb irányzataihoz magánemberként sokakban visszássá teheti a személyét vagy világlátását, de meg kell, hogy jegyezzem, hogy művei szempontjából ez teljesen mindegy, mert amit az Ender univerzummal alkotott, az irodalmi érték. (Univerzum, mert jelenleg 15 könyv része a sorozatnak és egy előkészületben van, de külön-külön olvasva is érthetőek. Az első részen kívül a Shadow of the Hegemon és a Shadow of the Giant a kedvencem. Külön oldalakat érnének meg, pont úgy, ahogy a fontosabb szereplők múltja is megért egyegy regényt. ) AZ Ender-regények nem csak izgalmasak és zseniális az alaptörténetük, hanem Card olyan elgondolkodtató karaktereket és jellemfejlődésre vonatkozó rajzokat vonultat fel, amiért érdemes újra es újra kézbe kapni a könyveit és szégyentelenül rávenni az összes közeli es távoli ismerősünket, hogy olvassák el legalább az elsőt, ami után úgyis obligát függőségük alakul ki. Az Egyesült Államokban az elmúlt években nagy vitát kavart, hogy egy középiskolában ajánlott olvasmányként jelent meg az Ender’s game, mondván pornográf tartalmú a minimális szalonképtelen szó használata miatt. Őszintén, bármit rá lehet fogni a történetre, például, hogy milyen kegyetlen dolog gyerek-zsoldosokról es erőszakról szóló sorokat olvastatni a fehérre meszelt lelkű tizensokéves ’magzatokkal’ egy olyan országban, ahol ugyanezen kamaszok vígan GTA-znak szünetben, márpedig ott a játékban kimondott élvezet és cél elütni a nagymamát, de hogy egy pornográf pillanata is lenne, azt kétlem. Végre olvashatnának valamit, aminek tény, hogy szerves része az erőszak, de pont azt mutatja be, milyen céltalan és felesleges is tud lenni. Az egész Ender sorozat úgy ülteti a fejünkbe az empátia szükségességét, hogy fel sem tűnik, hogy jobb emberek lettünk a végére. Mert ha

TECHNOLOGIKA

legalább feltűnne, akkor az ember időben leteszi és megkíméli magát az irodalom jótékony hatásaitól, de így gyanútlanul kézbe veszi ezt a méltán egyre népszerűbb művet, amit a filmes feldolgozás egycsapásra beledobott a mainstreambe, és pár órával később már kedvenc könyvemmel könyvével találja magát szembe. Hadászati-taktikai szempontból is izgalmas gondolatokat tartalmaz. Még egy dolog, amivel nem találkozunk a mindennapi életben, de annál különlegesebb. Érdekes, de nem feltétlenül érdemes tudni, hogy pont ezért az amerikai tengerészgyalogság ajánlott olvasmányainak is része. Az már csak a ráadás, hogy boldogan és mégis félve ábrándozhatunk a földönkívüli életről és hogy milyen is lesz a vele találkozás a nagyon távoli jövőben. Emberiség szinten. Hogy milyen problémákat vethet fel, milyen politikai konfliktusokhoz vezethet és milyen tudományos-technikai újításokat hív életre (talán ez utóbbival foglalkozik legtöbbet és legkönnyebben a műfaj átlagképviselője, ezért üdítő, ha egy erős alapkoncepció és problémafelvetés áll a tisztán elképzelt jövőbeli technikai elemek mögött.) Persze ez egyelőre mind csak fikció. (Most egy képzeletbeli kéz az oldal teteji nagybetűkre mutat. Arra is szükség van.) Ugyan tisztában vagyok vele, hogy egy klasszikus könyvajánlóban a történetről is írnak, de kedves Olvasóközönség, én itt bizony lelkesedtem és még egy bekezdést fogok is, anélkül, hogy pár morzsán kívül többet elhintenék az alapszituációkból, mert úgy izgalmas egy cselekmény, ha tökéletesen beszippant és nem kiszámítható mi fog történni. Mielőtt az felkerülne vérrel az égre, hogy ez a lány is csak azért ír, hogy benne ne maradjon az a rengeteg szó, azért megfogalmazok valami jókedvvel hazavihető üzenetet (ezt csinálja szívem nem is olyan egyetlen olvasója az újsággal is, egyszerűen mosolyogva hazaviszi). Szóval térjünk vissza az átadandó impresszióra, ami valamilyen keretek közé nem szorítható, óriás és megfoghatatlan meleg szeretet, amit a tudományosfantasztikus műfaj iránt érzek. Bátran hasonlítanám az űrhöz, hiszen nyilvánvalóan semmilyen hajlamot nem mutatok a túlzásra, de én is érzem, hogy sántítana. Ott lenyűgözően hideg van. Ugyanis. Csak nem még egy dolog, ami lenyűgözhet benne?! Nem, ezzel a lezárással határozottan nem vagyok elégedett. Márpedig az egyenrangú partnernek tekintett nagybetűs Olvasó megérdemel valami hatásosabbat, és amúgy is kultúrmisszió-szagot éreztem, úgyhogy higgye el az előző ezer plusz szót és szépenkérem a saját érdekében, vegye a kezébe a fent egekig magasztalt regényt vagy bármelyik folytatását. Persze van más út. A nagy klasszikusok – Asimov, Arthur C. Clarke, Lem, vagy épp a Sztrugackij fivérek, szintén személyes kedvenceim. Most ideje lapozni.

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

AJÁNLÓ KÖNYV | FANTASY

(I. kötet) … majd a zárt szobából átsétált a nyílt harangtoronyba. Csendes volt az alatta elterülő város ezen a kora délutáni órán. Keserűn pillantott az utca túloldalán magasodó városházára. Bár az óramutatókról azóta már lekerültek a holttestek, az ő elméjébe örökre beleégett a kép. Túl gyorsan történt minden. Egyetlen hét leforgása alatt az egész élete fenekestül felfordult… Elővette bicskáját a zsebéből, és feltűrte bal vállán a pólóját. A csúf tetoválás még mindig azt hirdette a világnak, hogy ő, Roscoe Graven a 0341-es számú életfogytiglanra ítélt rab az iowai börtönben. Ez nem könnyítette meg a helyzetét a menekülésben. Vett néhány mély levegőt, majd bicskájával belekarcolt a tetovált bőrfelületbe. Kiserkent a vére az ezüst penge mentén, s ő felszisszent. Majd a műveletet megismételte. Még többször is, mígnem a rabszám szinte eltűnt a sebhelyek takarásában. Hosszú patakokban folyt végig bicepszén a vér, ő mégis megnyugodva figyelte a durva metszéseket.

(II. kötet) A sötétséget csak lassanként váltotta fel a derengő félhomály. Pára és rothadó hús szaga füllesztette a levegőt. Tompa zúgás a fülben, és tarkótájon éles, hasogató fájdalom. Roscoe Graven kezdett magához térni. Első mozdulatával sajgó fejéhez próbált nyúlni – kezei azonban nem engedelmeskedtek akaratának. Hosszú másodpercek teltek el, mire végre sikerült felmérnie szorult helyzetét: felsőtestét egy székhez láncolták, s kezeit durva kötéllel hátrakötötték. Csak késleltetve érzékelte, hogy a súlyos vasszemek minden egyes mozdulatával egyre mélyebbre és mélyebbre fúródtak a húsában. Merev felsőtesttel nézett körül. Emlékei csapásszerűen tértek vissza a szűk és mocskos helyiség láttán: néhány perccel – vagy talán már órákkal ezelőtt? – egy meglehetősen makacs élőholtat üldöztek egészen idáig. Riadtan próbált egyre jobban hátrafordulni, hogy a mögötte lévő holtteret is beláthassa. Egy percnyi megnyugvás: megpillantotta Seth-et, alig pár lépés távolságban. Hasonló gonddal megkötözve ült egy széken, háttal Roscoe-nak. Feje előre billent, teste ernyedten függött a nehéz vasláncok tartásában. Roscoe kapkodva pillantott hol jobbra, hol balra, várva az isteni szikrát – gondolatai közé azonban újra fojtogató bűz tolakodott: most észlelte csak a szoba sarkába támasztott, több hetes tetemet. Épp úgy, mint ők, a test is egy székre volt leláncolva, száját felpeckelték, szemeit kiszúrták. Lábai térdtől lefelé hiányoztak, és karjait is jelentős mértékben megcsonkították. Azonnal magához kellett térítenie az öccsét, és minél előbb eltűnni ebből az átkozott fészekből. Szólni azonban nem szólhatott. Ha még idő előtt magukra szabadítja az élőhalottat, bizonyosan ez lesz az utolsó közös kalandjuk...

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

KÖNYV | FANTASY

AJÁNLÓ

Roscoe éles fájdalomra ébredt. Szemei előtt sötét szikrák és villámok cikáztak, s ő üvöltött. Vállához akart kapni – de keze nem mozdult. Hiába meresztgette a szemét, látása nem tisztult ki. Szólt volna, szólította volna öccsét, de szájába durva kézzel rongycsomót tömtek. Hangosan zihálva próbálta légszomját enyhíteni. Fülében hangosan lüktetett a vére. Le kellett higgadnia minél gyorsabban – ehhez azonban előbb vissza kellett kapnia a látását. Egy árny sétált el szemei előtt, alig néhány lépés távolságra tőle. Ő Seth nevét kiáltotta, de ajkát csak gyászos nyögés hagyta el. – Türelem, testvér – hallotta Seth hangját a közelből. Erős füstszag lengte be a levegőt. Mintha tűz égett volna valahol. Roscoe kezdte lassan felismerni a kunyhó sziluettjét. Lenézett magára. Ruhája foszlányokban lógott, kezei és lábai vastag kötelekkel a székhez kötözve. Vállán égésnyom, megfeketedett húsa még füstölgött a kínzás nyomán. Az égett hús émelyítő, édeskés bűze megcsapta az orrát, s ő öklendezni kezdett. – Túl sokszor ájulsz el. Így semmi élvezet nincs az egészben – duruzsolta Seth, és felemelte a vasat a tűzből. – De ha elég volt, abbahagyhatom. Csak néhány választ kérek cserébe… Seth ismét egy elhagyott, sötét remetekunyhóban ébredt. Az eső kicsit sem csitult odakinn, s ő örömmel tapasztalta, hogy idebenn legalább meleg és szárazság van. Jólesőn fordult oldalra a felmelegedett pokróc alatt, s épp megvakarta volna az orrát, kezei azonban nem engedelmeskedtek. Hirtelen nyitotta ki a szemeit, felült az ágyban, és értetlenül bámult le gúzsba kötött kezeire. – Roscoe?! Mi a fene… én ezt nem értem! – dühösen rúgta le magáról a pokrócot, és felkelt a bambusz ágyról. – Ezt én is mondhatnám – felelte hideg hangon Roscoe, és megmutatta az alkarját az öccsének. Sebei elfertőződtek. Véres-bűzös váladék szivárgott a mély harapásnyomokból, és a sérülések körül bőre zöldeslila színben játszott. Nyirokerei vörös rajzolatként jelentek meg karján, és borzalmas fájdalmat okoztak számára. Magas láz gyötörte, arcáról és homlokáról sűrűn pergett a hideg veríték, szemeit fáradtság fátyolozta, s láthatóan küzdött az ébren maradásért. – Uramisten, hogy nézel ki! Oldozz már el, hadd segítsek! – kérte Seth türelmetlenül. Bátyja továbbra is a rozoga asztalnál ült és egy pislákoló gyertya fényénél Woody mindentudó könyvét olvasta. Fel sem nézett öccsére. – De hiszen ezek emberi fognyomok! – Seth igazán nem értette. – Egészen pontosan a tieid – felelte hűvös gúnnyal Roscoe. – Mikor nőtt ki a harminckettedik fogad, kistestvér?

Ha beleolvasnál: http://www.siderin.blogspot.hu/ Ha bővebben érdekel: http://undergroundbolt.hu/loreley

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

EPILÓGUS SZITUÁCIÓ | HUMOR

skicc Nagy utazás...

Még időben...

SZINAPSZIS // 2015. SZEPTEMBER

KÉSZÍTETTE: RESZKETŐ RÓBERT

NYÁR | ÉLMÉNY

GÓLYATÁBOR

MINDEN ÉVBEN A TANÉVKEZDÉS ELŐTT TARTUNK EGY UTOLSÓ, KÜLÖNLEGES BULIT, LEGINKÁBB AZ ELSŐSÖKNEK, MELY FELIDÉZI A GÓLYATÁBOR HANGULATÁT. ITT A KÜLÖNBÖZŐ ÜGYESSÉGI VERSENYEKEN ÁT, A HASASUGRÓ VERSENYEN KERESZTÜL A FELHŐTLEN BULIZÁSIG MINDENT MEGTALÁLTOK. GYERTEK ÉS BULIZZATOK VELÜNK TI IS, HISZEN MIKOR MÁSKOR LENNE ALKALMATOK EGY USZODÁBAN PARTIZNI? HOZZÁTOK EL INSTRUKTORAITOKAT, ÚJDONSÜLT CSOPORTTÁRSAITOKAT ÉS A JÓ HANGULATOT!

2015. SZEPTEMBER// SZINAPSZIS

GÓLYATÁBOR NYÁR | ÉLMÉNY

TOVÁBBI TARTALMAKÉRT KERESS MINKET A FACEBOOKON!