SZGA 2023-as Éves Beszámoló

Page 1


SZENT GELLÉRT ALAPÍTVÁNY

ÉVES BESZÁMOLÓ

KÉRJÜK ISTEN ÁLDÁSÁT, HOGY TUDJUNK SZOLGÁLNI

ISTENT

ÉS EMBERT

György Attila szervezetvezető

FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐKNEK

FOGLALKOZTATÁS, OTTHONGONDOZÁS, ÉRZÉKENYÍTÉS

A Kápolnáson januárban tartott farsangi mulatság unk igazi maskarás, jókedvű, zenebonás, táncolós volt. Az Alapítvány munkaközössége nemcsak szervezett, hanem vicces produkcióval, tüllszoknyákkal , balettlépésekkel derítette jókedvre a résztvevőket. A kápolnási Kriza János Iskola 4. osztályosai

Lőrincz Katalin tanítónővel együtt nagylelkűen kapcsolódtak a rendezvényhez kis előadásukkal, készségesen segítettek az ajándékok kiosztásában és lelkesen vettek részt az interaktív játékban, amelyben észrevétlenül “érzékenyek”, nyitottak lettek a sérültek felé. Hős ÖNKÉNTESEKNEK “kiáltottuk

ki” őket.

A helyi Polgármesteri Hivatal és szülők támogatásából kürtőskalácsot, üdítőt, meleg teát fogyaszthattunk. Imecs Levente önkéntes fotósként volt jelen, hogy megörökítse az együttlét pillanatait. Jó volt együtt lenni, érezni újból az “élet ízét”, mely sérültjeinkkel együtt igazibb, mélyebb, szeretettel telibb. Köszönjük, hogy vagytok nekünk kedves védenceink és lehetünk mi nektek. Örülünk, hogy 17 éve találkozhatunk újból és újból.

A Húsvét családias, meghitt hangulatban telt. Lövétén a Népházban talál -

koztunk nagyhét szerdáján, ahonnan kizarándokoltunk a Kisboldogasszony templomba. György Ella, a „downos” Adorján anyukája mesélt nekünk a gyöngyös sírról és a hagyományos sírőrzésről.

Ezt követően közösen végigjártuk a keresztút állomásait, ezzel is lelki feltöltődésben részesülve. A Népházba visszatérve lelkes lövétei önkéntes diákok vártak bennünket, akik a

kézműves foglalkozásban segítettek sérültjeinknek. Hagyományos tojásírással és harisnyába csavart ,,lapis”

világnapja volt, ennek tiszteletére mindenki kék őrangyalos pólót vett magára.

MEGVAN AZ ÚJ SPECIÁLIS BICIKLI

Hajrá Ata védencünk! Örülünk, hogy jól vagy a baleset után, és újból van amivel „közlekedj”!

Tudjuk, hogy neked ez a „szabad mozgás” a lételemed! Dolgozol az Alapítványnál, füvet nyírsz a Huntanyánál, fát hasogatsz a favágó gépeddel, edzel a Burpee Bod Gym-ben Fülei Kinga edzővel!

Lásd, mi akik körülötted vagyunk, támogatunk téged! Hordj mindig láthatósági mellényt és bukósisakot! Vigyázz magadra és vigyázzon rád a Jó Isten!

tojásfestéssel, valamint húsvéti kopogtató készítésével színesítettük a találkozást. Április 2-án az autizmus

Az októberi szüreti bál on a helyi és a környékbeli fogyatékossággal élő személyek töltöttek közösen egy délutánt, ahol helye volt táncnak, zenének és jó hangulatnak. Lőrincz Izabella önkéntesünk tánccal és énekkel színesítette programunkat.

Bevonó foglalkoztatás

Védenceinket bevonjuk napi tevékenységeinkbe: szövés, varrás, gyertyaöntés, főzés, takarítás, besegítés a ház körüli munkákba.

A szerdai foglalkozásokra szállítjuk Homoródalmásról, Lövétéről és a környékről azokat a fogyatékkal élőket, akik ki szeretnének mozdulni.

A cél, hogy otthonukon kívüli

környezetben foglalkoztassuk a fogyatékossággal élő felnőtt személyeket, hogy közösségben legyenek, élményeket gyűjtsenek és tartalmas időt töltsünk együtt. Segítünk megtalálni mindenkinek a képességeinek megfelelő feladatot.

Csoportunk aktív tagjai az Alapítvány munkájába is besegí-

ÁGI 45 ÉVES TALÁLKOZÓJA

tenek, mint például az adventi koszorúkészítés előmunkálatai (koszorúalap-készítés, fenyőág-vágás). Ünnepekhez kapcsolódunk, mint például a március 15-e vagy az Alapítvány születésnapja, ahova előadással készültünk. Saját kézműves termékeket készítünk, a kedvencük a nemezszappan, nemez ékszerek. De van lehetőség a játékra, filmnézésre és a lelki feltöltődésre is. Minden alkalom „Hogy vagy? körrel” indul, ahol elmondhatják örömüket, bánatukat, és „Hálakörrel” zárul.

Ági! Ágickó! „Sárika”! - becézzük a mi Áginkat, védencünket és munkatársunkat. Segít a szentgellért háza táján: a székhelyen, a szelterszi táborban, a veteményezésben. Testvérével, Lacival él a Domokos otthonban. Kortársaival együtt ünnepelte a 45 életévét. Isten éltessen Ági! Jó, hogy vagy nekünk, hogy lehetünk neked!

Gondozás otthoni környezetben

Szeretetteljes környezetet, reményt és biztonságot jelent 8 hozzátartozó nélkül maradt fogyatékossággal élőnek (Sándornak, Ilonának, Gizikének,

Leventének, Szabinak, Áginak, Lacinak és Attilának), hogy Alapítványunk, a székelyudvarhelyi Mallersdorfi Ferences Nővérekkel együttműködve,

9. Mozgónap

gondozók felügyeletével és az Alapítványt vezető György család támogatásával saját otthonban történő ellátásban részesülhetnek, Szentegyházán és Székelyudvarhelyen. Ezek az emberek ily módon saját otthonukban, méltó módon folytathatják mindennapjaikat (étkezés, tisztálkodás, gyógyszerek szervezése, takarítás, szabadidős tevékenységek és nem utolsó sorban, törődés).

A Szent Gellért Alapítvány munkaközössége 9. alkalommal szervezte meg a Mozgónapot. Minden év októberében a székelyudvarhelyi Sportcsarnok lát vendégül egy délelőttre a fogyatékossággal élő személyeknek szervezett eseményünkkel. A program lehetőséget biztosít a játéknak, találkozásnak, szórakozásnak. Nagy öröm volt számunkra, hogy önkéntesek és gyerekek is becsatlakoztak a eseménybe a Tamási Áron Egészségügyi Posztlíceum és a Csillagvár Napköziotthon részéről. Köszönjük a Székelyudvarhelyi Városi Sportcsarnoknak, Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának és Szentegyháza Város Polgármesteri Hivatalának a támogatást.

GYEREKET ÉS FIATALT SZÓLÍTUNK

CÉLUNK, HOGY KERESZTÉNY ÉLETRE NEVELJÜNK

Jézus

szenvedéstörténete diákok bemutatásában

15 éves születésnapját ünnepelte a Szentegyházi Szabadtéri Passió. Munkatársaink, a misztériumjáték rendezői, György Attila és Ida maguk is csodálkoznak. Annak idején lelkesedésből kezdték el a körülöttük levő fiatalokkal a mára már hagyománynak számító passiózást. 2023-ban 33 (10 és 16 év közötti) gyerek és fiatal vállalt szerepet az előadásokban.

Nagycsütörtökön a mártonffis iskolatársaiknak adták elő, Húsvétvasárnap a szentkeresztbányai temploméren játszották el Jézus szenvedéstörténetét, vendégül látott a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium bentlakása, Pünkösvasárnap Szentegyházán, végül szeptemberben Szelterszben, a Alapítvány 30 éves születésnapi ünnepségén játszották el a Passiót.

Hálásak vagyunk Istennek a derűs időjárásért, Farkas László plébános Úrnak, hogy fogadott, Tókos Attilának a saját sütésű „Jézus kenyérért”, György Évának és Dimény Katalinnak a finom süteményért, Veres Izoldának a fotózásért, Vitus Andrásnak és Klári néninek az udvarukba való befogadásért.

Örülünk annak, hogy újra és újra eljátszhatjuk a Passiót. Köszönjük azoknak, akik évről évre megnézik a Szabadtéri Passiót.

Sokan vannak, akik azt mondják: a megváltástörténetet eljátszva, megélve, közelebb kerülünk a húsvét titkához

A CSALÁD A TÁRSADALOM ALAPJA

KÉPZÉS, PASZTORÁLÁS, SEGÍTÉS

Jegyeskurzus házasságra készülőknek

8-8 egyházi házasságra készülő pár vett részt januári és márciusi jegyeskurzusainkon Kápolnásfaluban és Szentegyházán. A kurzus vezetői, György Attila és felesége Ida bíznak abban, hogy a jókedvű, olykor kisbabasírástól „életszagú”, a párok meghitt beszélgetéseitől megható, interaktív játékoktól dinamikus,

őszinte megosztásoktól mély alkalmak, fogódzót jelentenek majd a házasélet örömeiben és gondjaiban, hogy a résztvevő párok akik hallottak a párválasztás szépségeiről és buktatóiról, a kommunikáció és konfliktuskezelés fontosságáról, interaktív feladatok által jobban megismerték egymást, mélyült a kapcsolatuk, páros

és közösségi élményekkel gazdagodtak. Tapasztalat, hogy bár a házasságok kötése, annak ideje, a párkapcsolat kihívásai változtak, a fiatalok szívében az elköteleződés, a keresztény házasság, az Isten áldása utáni vágy ugyanúgy jelen van, mint bármikor. A feltarisznyált „bölcsességek” mellé, Isten áldását kívánjuk minden résztvevő pár számára. Továbbra is tervezünk hasonló kurzusokat azzal a céllal, hogy biztos alapú, jó házasságok szülessenek. A liberális együttéléssel ellentétben hiszünk az elkötelezettségben, az Isten és ember előtt megköttetett, sírig tartó házasságban.

Házasság Hete

A Házasság Hete programsorozat mottója a „Szeretetbe Kapaszkodva” volt.

A Szent Gellért Alapítvány önkéntes házas csapata 5. alkalommal kapcsolódott be a programsorozatba, 10 napos online feladatsorral és gyertyafényes vacsorával, Szentegyházán és Kápolnásfaluban. A februári esemény nagy népszerűségnek örvendett, 70 pár jelentkezett be. Az online feladatsorban mindenki találhatott kedvére valót. A tematikus napok változatos programokat kínáltak a párok-

nak. Az otthon elvégezhető feladatok mellett részt lehetett venni szentségimádáson és családos túrán is, ahol Istenbe, a társunkba és egymásba kapaszkodhattunk. A szentegyházi gyertyafényes vacsorán a csíkmenasági

Bándi házaspár, míg Kápolnásfaluban a szentegyházi Bálint házaspár mesélt a házasságaikban található kapaszkodókról.

Hálásan köszönjük a házaspároknak, akik részt vettek. Köszönjük önkénteseinknek, plébánosainknak az önzetlen

munkájukat, illetve támogatóinknak. Nélkülük nem valósulhatott volna meg az esemény.

Támogatóink voltak: Silwork KFT, Vágás Panzió, Huntanya, Páva Étterem és Spa, Szépasszony Panzió, Lobogó Panzió, Rustik Étterem, Napsugár Panzió, Corvina Könyvesbolt, Lőrincz Panzió, Kiss Emőke, György Emília fodrász, Bumbi, ITTHON számítástechnikai üzlet, Nosztalgia Termálfürdő, Teomo üzlet, Zsuzsa Kozmetika, Horváth Szilárd, Horváth Réka, Gezo Gravír, Tamás Attila, Kápolnási Tészta, Andesit Automosó, Mária Panzió, Szentegyháza Önkormányzata.

Péntekenként

a babáké és az anyukáké a főszerep

Alapítványunk Szent Erzsébet terme már évek óta teret adott babaklubos alkalmaknak. A munkatársak és önkéntesekből álló csapat színes programkínálatot ajánlott.

Az alkalmak témái új információval szolgáltak a várandós kismamáknak, babás és kisgyerekes anyukáknak. Általános létszám 7-10 baba-ma-

ma páros.

A pénteki délelőttökön a következő témák kerültek feldolgozásra helyi és meghívott előadóink által: anyatejes táplálás és elválasztás, biztonságos internethasználat, illóolajok, bőrápolás, szülés utáni regenerálódás, intimkehely és mosható betétek, beszédfejlődés, nyári gyerekbetegségek,

az intézmények valódisága lelki és fizikai szempontból, szétnyílt hasizom rehabilitációja, kovász és kenyérsütés, fogzás és helyes fogmosás, gyász, tudatos médiahasználat és szülés utáni regenerálódás, lelki feltöltődés.

A feltöltődést és a közösséghez való tartozást segíti a babaklubban együtt töltött idő. Az alapítvány célja, hogy a családokat ily módon is támogassa. Ez a vízió a babaklub alkalmak során megerősödik.

A hétről hétre növekvő létszám pozitív visszajelzés, hogy érdemes a programért tenni érte.

Köszönjük a támogatást Hargita Megye Tanácsának.

Fiatalokkal az idősekért

Munkatársaink és fiatal önkénteseink, odafigyelésük jeléül idén is élelmiszercsomagokkal mosolyogtattak meg szentegyházi időseket, a már hagyományosnak számító Idősek Napján, melyet Szentegyháza Önkormányzata szer-

vezett. Ezúton is köszönjük a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságnak, valamint Szentegyháza Önkormányzatának a támogatást az élelmiszercsomagok összeállításában.

Ünnepnapokon minden alka-

lommal, különleges személyeket ünnepelünk. Október 1. az idősek nemzetközi világnapja kiemelkedő alkalom arra, hogy köszöntsük szépkorba lépett családtagjainkat, barátainkat és ismerőseinket. Igen, ünnepelni kell őket, hiszen az ő példájukon keresztül tanulhatjuk meg, hogy miképpen lehet ötven év után is boldog házasságban élni, vagy hogyan kell egy gyermekkor óta tartó barátságot ápolni és fenntartani.

Isten éltesse időseinket!

TÁBORAINK

KERESZTÉNY ÉRTÉKEK MENTÉN

Gitártábor első alkalommal

Először szerveztünk a februári vakációban tábort, és először szerveztünk gitártábort. Az ötletet nyáron kaptuk Elekes Ibike tanítónénitől és a téli vakáció közeledtével nekiláttunk a szervezésnek. A házunk befogadóképessége nem túl nagy, ezért családiasra terveztük és úgy is sikerült. Nyolc gitározni vágyó gyerek

jelentkezett, Szentegyházáról, Kápolnásfaluból, Lövétéről és Csíkszentkirályról. Az 5 nap során a gyerekek a gitározás után a gyertyaöntés néhány fortélyába is betekinthettek, a jó hangulatú közös ebéd után pedig megpihenhettek, egy-egy bibliai történetet hallgatva, amelyet akár el is játszhattak.

A gitártábor nem jöhetett volna létre önkéntes oktatók nélkül. A Szentegyházi Rocksuli segítségét kértük. Tamási Árpád „Mongó” lelkesen mellénk állt: tanulói közül kiválasztott és fel is készített négy lányt, akik a hét során tanították táborozóinkat gitározni. Hálásan köszönjük András Dórának, Konrád Emőkének, Györgylőrincz Sacinak és Miklós Andinak, hogy a vakációban rászánták idejüket és eljöttek a táborba tanítani. Bízunk benne, hogy így hasznosan, tartalmasan telt el a gyermekek vakációja. Köszönjük azoknak is, akik a kölcsönadták gitárjaikkal segítettek.

KiSérŐ tábor fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családoknak

Még hogy nem tudnak métázni, akik kerekesszékesek, járókeretesek! Rájöttünk, tudnak! Nemcsak drukkolni a pálya szélén, de szaladni, haladni, izgalomban lenni, célba érni, ha van Valaki, aki velük tart. A KiSérŐ tábor, melyet a szelterszi Szent Gellért RR Házban tartottunk, immár sokadik éve, most is tele volt élményekkel.

Eszter, (a sérült Bea testvére) fogalmazta meg: a sérült gyermek a családban áldás. Mert mind, akik őt körülvesszük, jobbak leszünk elfogadásban Azért családias az egész tábor, mert minden tagja, a sérült, a testvére(i), a szülők, lehetnek azok, akik.

Azok a családok, akik sérült gyermekeik apropóján

találkoznak évről évre, ezzel az élménnyel gazdagodtak a tábori hétvégén. Együtt lenni, beszélgetni, játszani, értékesnek élni meg minden családtagot, a sérült gyermeket, a testvért, a szülőt. Ez az élet. Köszönjük a támogatást Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának.

Őrangyal tábor

Az Őrangyal tábor tartalmasan telt együtt. Izgalmassá, színessé, rendhagyóvá tette az együttlétet az, hogy csatlakoztak hozzánk a marosvásárhelyi Ügyes Kezek Alapítvány sérültjei és kísérői. Minden egyes táborban megtapasztaljuk milyen nagy gazdagság megismerni egymást, elfogadni, elviselni, szeretgetni, alkotni, szórakozni, fejlődni, kirándulni – és mindezt együtt, sérültek, segí-

tők, szülők, önkéntesek.

A napokat reggeli tornával, és imával kezdtük, este pedig hálaadással és esti imával zártuk.

Beszélgettünk az internet biztonságos használatáról, festettünk szatyrokat, volt foglalkozás szülőknek. Nagy élmény volt a buszos kirándulás. Ellátogattunk a Babusgató Állatsimogató és Állatparkba Zeteváraljára, piknikeztünk a víztározónál,

fagyiztunk Küküllőkemény falván. „Én ott leszek, mikor feladnád”- zengtük és táncoltunk a bulin, amely fergeteges volt. Aztán elbúcsúztunk az „Ügyes Kezes” barátainktól. A zárónapon együtt adtunk hálát a táborban eltöltött napokért, az elmúlt egy évért, és mindenkiért, aki hozzátett az Őrangyal programokhoz.

Köszönjük Szentegyháza Önkormányzatának a támogatást.

Tükörkép Tábor

“Krisztus, te vagy a jövő” mottóval

78 gyermeket részvételével zajlott júniusban a Tükörkép Tábor a Szelterszi RR Házunkban. Közösségformáló feladatokkal (csapatos kvíz, kézműveskedés, túra) és játékokkal (méta, vízipisztolyozás, patakozás), valamint a napnak keretet adó reggeli- és esti imával kedveskedtünk a gyerekeknek. A reggeli ima remek alkalmat adott kéréseink megfogalmazására, amelyekért este hálát is adhattunk.

Misztériumjátékkal zártuk esti imaalkalmainkat, György Ida hitoktató, munkatársunk vezetésével. Boldog Jolán volt az idei táborunk ,,influenszere”, őt játszottuk el egy-egy misztériumjátékban. A gyermekek keresztény- és magyarságunk értékeiből kaptak „magocskákat”. A 2023-as pápalátogatás dalára Nistor Zsuzsánna önkéntesünkkel flashmob-ot tanultunk, melyet a táborok végeztével a szülőknek is

bemutattunk. Biztonságos internethasználatról beszélgettünk, megtudhattuk, hogyan lehetünk az internet ászai, Mag Katalin munkatársunk vezetésével. Hagyományainkról sem feledkeztünk meg, ebben nyújtott segítséget Lőrincz Izabella önkéntesünk, akivel néptáncoltunk és népi gyermekjátékokkal csaltunk mosolyt egymás arcára.

Theil Emilia és Tankó Csilla önkénteseinkkel népi motívumos, harminc éves szülinapot idéző Táborunk ismertségéről árulkodik, hogy a résztvevő gyermekek megyénk sok részéről érkeztek (Szentegyháza, Lövéte, Kápolnásfalu, Marosvásárhely, Tusnádfürdő,

Fenyéd, Zeteváralja, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyóremete). A gyerekek között barátságok köttettek, és nyitottsággal fogadták az

előkészített programokat. A utolsó napot szentmisével (Major Sándor kápolnásfalusi plébános és Bátor Botond pálos szerzetes) szülők jelenlété-

vel közös ebéddel zártuk. Köszönjük Hargita Megye Tanácsának, hogy támogatásával hozzájárult a tábor költségeihez.

Román nyelv- és biblia- tábor

iskolakezdés előtt

Augusztusban is menő táborozni - ezt már biztosan tudják azok a gyerekek, akik részt vettek a Román nyelv- és biblia-táborunkban. 18 lelkes résztvevő gyerek töltötte meg az Alapítványházát és udvarát mosollyal, játékkal, egyszóval élettel. Legtöbbjük Szentegyházáról, valamint Kápolnásfaluból és Csíkszeredából érkeztek.

A tábor programját két részre tagoltuk: délelőtt a bemelegítő játékok után két blokkban román nyelvtanítás folyt, majd

délután bibliai tanítás és annak elmélyítése, valamint kézműves foglalkozással zártuk a tábor napi programját. Elsődleges célunk a keresztény életre való nevelés, továbbá a román nyelv alapszinten, játékos módon való elsajátítása és gyakorlása. Úgy érezzük, célunkat idén is sikerült megvalósítanunk: neveltünk, élményekkel gazdagítottuk úgy a táborozó gyerekeket, mint magunkat, és nem utolsó sorban lelki magvacskákat ültettünk a gye-

rekek lelkébe, hogy a tábori napok elmúltával is a JóIsten útján járhassanak. Köszönjük önkénteseinknek, akik munkája nagy részben hozzájárult táborunk sikerességéhez: Theil Emilia, Simó Eszter, Tókos Csaba, Sebestyén András, György Réka, Márton Csongor és Máthé Anita. Köszönjük a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek és a Communitas Alapítványnak, hogy támogatásával hozzájárult a tábor költségeihez.

GYÓGYTORNA, SEGÉDESZKÖZKÖLCSÖNZÉS ÉS SZÁLLÍTÁS

Támogatás

Gyógytornász szakemberünk, Mihály Zsuzsanna egész évben napi rendszerességgel fogadta a különböző mozgásszervi problémákkal küszködőket - gyerekeket és felnőtteket.

8 éve tart gyógytornát és azóta egyre többen jönnek hozzá, akinek szakértelme orvosok által is elis-

mert. Az emberek gerincproblémákkal, lábdeformációkkal, idegrendszeri problémákkal keresték fel. A javuláshoz a vele való együttműködés nem csak ajánlott, hanem jó is.

ÖN FELAJÁNLHATJA, MIT TOVÁBBÍTJUK

Akár cégvezető, akár magánszemély, a jövedelmi adóból és szponzoralapból, rajtunk keresztül támogathat fogyatékossággal élő személyt.

Ilyen módon támogatta a Complex Union Fuel Service KFT Mária robogóját, a Termolang KFT Adél ujjprotézisét és ajánlották fel magánszemélyek fizetésük utáni adójuk 3,5%-át, amelyet továbbítottunk a megnevezett személyeknek.

Minden olyan programunkra, amelyek fogyatékossággal élőknek szólnak, saját erőforrásból biztosítottuk a szállítást: heti foglalkozások, Őrangyal Találkozások és Tábor, Mozgás Napja. Igény szerint pedig más rendezvényre, programra is szállítottunk sérülteket.

Kórházi ágyat, járókeretet, mankót, kerekesszéket, wc-széket, -magasítót kölcsönöztünk lábadozó embertársainknak.

A „Hajrá, Dávid és Máté!” mozgalom kicsiként indult, nagy dobogó szívvé nőtt, akárcsak tavalyelőtt, Márk esetében.

Ők fogyatékossággal élő gyermekek, akik –szüleik hozzájárulásával - éltek az Alapítványunk felajánlotta lehetőséggel, így olyan eszközöket sikerült beszerezni, amelyek alkalmazásával fejleszthető lehet a mozgásuk és a

figyelmük. A támogatásba Szentegyházától Németországig tanárok, diákok, szülők, önkéntesek, szimpatizánsok szálltak be: sajátkezűleg készített adventi díszekkel, tárgyakkal, süteményekkel, szendvicsekkel gyűjtöttek adományokat. Voltak olyanok is, akik "csak úgy" pénzt adtak, utaltak, üzenve: "SOK ERŐT ÉS KITARTÁST!"

Ennek a megható összefogásnak és a 3,5%os támogatásoknak anyagi eredménye eredménye: 17 000 lej és 1440 euró lett, amelyet fejlesztő eszközökre, továbbá további 9 kisgyermek rehabilitációjának költségeire

fordítottunk. Köszönjük, hogy csatlakoztatok: Dávidék és Mátéék, Mártonffi János Általános

Iskola (előkészítő osztály, I.A, II.A., II.B., II.A., IV.A., IV.B., VII.A., VII.B., a gólyabálosok), Gábor Áron Szakközépiskola (VI.A., VI. B.), Untergriesbachi Gimnázium V.A., V.B., V.C., V.D., Karsai Hargita Plast KFT, Szent Rita Imacsoport, Ambrus Veronika, Bencze Editke, Benedek Ildikó, Farkas Erzsébet, Gábos Levente, Hatos István, Kozán Rita Margit, S. Szabolcs, Zsidó Szende és mindazok, akik névtelenül segítettek.

Jubileumi évünk befejezéseként együtt ünnepelhettük Szent Gellértet, Alapítványunk névadóját és azt a 30 évet, amely ez idő alatt végigkísérte alapítványunkat, közbenjárva a Gondviselő Isten előtt.

Fiatalok keresztény életre való nevelése, fogyatékkal élők támogatása. Ezen célok mentén indult alapítványunk, Pap László római katolikus pap védnökségével. Az évek során sok munkatárs, önkéntes, partner, támogató vállalt feladatot a célokért. Együtt ünnepelni az örömet,

a szeretetet, az elfogadást, az ÉLETET - táborokban, programjainkon, közös munkáinkban, a passiózásban, amelyekben Isten kegyelméből részünk lehetett, nagy élmény volt mindannyiunk számára.

A pénteki (szept. 22) közvetlen, családias hangvételű gálaest egy fotókiállítás megnyitójával kezdődött, mely kiállítás a 15 éve létező szabadtéri passiójáték apropójára készült. Köszönet Elekes Róbertnek a képek válogatásáért, Kardos Kincsőnek és Balogh Dórának, akik megosztottátok

gondolataitokat a passiós fotók kapcsán, a passiósoknak, akik eljöttek a megnyitóra.

Az esten őszinte, baráti szavak hangzottak el: a helyi polgármester, Lőrincz Csaba közvetlen hangvételű szavai, plébánosaink Koncsag László és Farkas László gondolatait hallgathattuk. Józsa Csaba, a Hargita Megyei Fogyatékossággal Élők Szervezetének képviseletében, a munkában együtt töltött éveket emlegette, üdvözölt Tókos Attila, az Itthon és a SZIF vezetője, mint partner, barát és támogató. Kardos Kincső

meglepetés-verset hozott. Flashmobot adtak elő a Tükörkép táborainkban résztvevő gyermekek, Nistor Zsuzsanna önkéntesünkkel.

Máté Péter dalt újítottak fel és pantomimeztek a sérültjeink a jelenlegi - Mag Katalin - és korábbi - Lőrincz Kinga - munkatársaink vezetésével.

Sarolta, a legfiatalabb munkatársunk kislányként és kamaszként táborozónk, később önkéntesünk volt. Jelenleg munkatársunk.

Az est konferálójaként időnként letette a szövegét, és hagyta előjönni az emlékeit.

A „főnök”, György Attila is megosztott jó néhány élményt a 30 évből. Valamikor csak egyedül volt az alapítvány alkalmazottja, ma 15 munkatárssal dolgozik együtt. Az alapítótagok közül, már csak Szabó Laci bácsi az, aki „témában van”. Az emlékmű leleplezésére őt és ifj. György Attilát kértük fel. Köszönjük Biró István és Ferencz István munkatársainknak, hogy kétkezi munkájukkal hozzájarultak az emlékmű elkészítéséhez.

A falatozáson és koccintáson kötetlenül beszélgethettük. Gergely Tímea és Mihály Zsuzsánna munkatársaink terített asztalokkal és ötleteitekkel segítették a gálaest még szebbé tételét. Köszönjük a Gábor Áron Iskolának a pincér tanoncokat, sokat segítettek. Köszönjük vendégeinknek, akik megtiszteltetek jelenlétükkel.

A szombati (szept. 23) búcsúünnepen Darvas Kozma József csíkszeredai esperes lelkesített. A szentmisén a Siklódi Sándor kántor által vezetett, szentkeresztbányai Cantate Domino kórus szolgált. A napsütéses gyönyörű búcsús nap előbb az oltár körül, aztán az agapé asztalai köré gyűjtötte a résztvevőket. Klári nénink csapata és sok Szent Rita imacsoportos önkéntes segített a töltelékes káposzta készítésében, kiosztásában. A sok sütemény is a szentritások adománya volt. Köszönjük!

A jelenlegi passiós fiatalok, a korábbi passiósainak játszották el Jézus megváltástörténetét a 15 éves évforduló apropóján. A hozsannázó kendők és ágak

nemcsak a szereplők, de a mindenkori passiósok és csemetéik kezében is lendültek. Az „őszi passiózás” ugyanúgy hatott, mint húsvéti időben. Köszönjük kicsi fiataljaink, hogy vagytok és játszotok!

Köszönjük Szentegyháza Város Önkormányzatának támogatását, mely az ennivalót és az alkalomra készült pólók és bögrék költségeit fedezte.

Pénteken a szűkebb körünknek, szombaton a nagyközönségnek is bemutattuk az alapítvány asztalosműhelyében készült emlékművet, melyet György Attila, a ”főnök”tervezett. Köszönjük Bodó Levente szobrászművésznek, Buzogány Mózesnek és Demeter Péternek a plakett elkészítését. Az emlékmű egyrészt tisztelgés Portik Bakai Sándor néhai plébános, az alapítvány alapítója előtt, illetve hála a 30 évért. A jövőben, a Szent Gellért Alapítvány székhelyén találja meg majd végleges helyét.

Kérjük Isten áldását a továbbiakban is a Szent Gellért Alapítvány munkájára.

ÉPÍTKEZÉS

Nap- és vízenergia hasznosítása

Bevállalós, jókedvű férfiak ajánlották fel támogatásukat és szabadidejüket az elmúlt hétvégén azért, hogy Alapítványunknál „napfény-ízű”, elektromos áram „csorogjon” a vezetékekben.

A Medicode, a Termoblue, a Kenobi, a Color Metal, az Epic Metal Instal KFT-k mindegyike részt vállalt a támogatásból. A napelemeket Lorenzovics Lász-

ló ajánlotta fel. A munkálatokat ő maga vezette Márton Imre, és fia Bence, valamint Molnár József, Kovács Albert és Kovács Szabolcs önkéntesekkel együtt. Bízunk abban, hogy önkénteseink nagylelkűségét megjutalmazza a Mindenható!

Ifjúsági tevékenységek terének és zarándokok szállásának fejlesztésére került sor

a Bethlen Gábor Alap támogatásával (11 081,09 lej). A támogatásból OSB lemezek és szalagparkett beszerzése valósult meg. A munkálatokat alkalmazottaink, önkénteseink és egy szakember segítségével végeztük el.

A Szent Gellért Ház manzárdrész fejlesztésének célja, hogy jobb környezetet biztosítsunk az itt zajló ifjúsági programoknak és a nálunk megszálló Mária Út-as zarándokoknak. A szobákat sikerült kicsempézzük. A munkálatok évekkel ezelőtt elkezdődtek: a közösségi termek már funkcionálnak, de további fejlesztésre várnak.

Ezzel a közösség motiváltabb,

A Szent Gellért Alapítvány nem tartana itt, ha ti, kedves önkéntesek nem segítenétek mindennapi munkánkat, immár sok éve. Hálásak vagyunk minden önkéntesnek, illetve a Szent Rita Imacsoport nak, akik önzetlenül támogatja tevékenységünket.

„Önkéntesnek számít, ha valaki mindenféle anyagi ellenszolgáltatás, fizetség nélkül végez munkát, szabad akaratából, úgy, hogy azzal másoknak jót tesz, s ezzel bizonyos szempontból jótékonykodik. A tevékenység lehet rövid távú, hosszú távú, egyéni vagy csoportos, a lényeg, hogy olyan szervezetet támogasson, ami valamilyen közhasznú tevékenységet folytat.” - Wikipédia

felszabadultabb lehet, a zarándokok útjuk folytatása előtt elcsendesedhetnek, megpihenhetnek.

Mezítlábas Kneipp-ösvény kialakítása Szelterszben, a Szent Gellért Rehabilitációs és Rekreációs Háznál Örömünkre szolgált, hogy beszámolhatunk: Kneipp mezítlábas-medence kialakítása történt meg az ősz folyamán munkatársaink és önkéntese-

ink munkájának, illetve a Hargita Megyei Tanács, az Andesit

Impex KFT, a Kinga Travel KFT és adományozók támogatásának köszönhetően.

Megtörtént:

- a meder bekövezése

- a bezsaluzás 42 cm mélységig (a Kneipp-medence standard mélységéig)

- a beton megöntése

- a zsalu lebontása

- 2-féle víz – patak- és borvízbevezetése csövezettel

- a terület visszarendezése - információs tábla elkészítése

A borvízre és a környékére látogatók a vízterápiás medencét használatba vehetik, amely jó hatással lehet az egészségre, élményt nyújt és életminőséget javít (lásd majd: az információs tábla útmutatója).

A medencét később szeretnénk szárazföldi mezítlábas taposóval kiegészíteni.

KÖRNYÉKÉN

Advent a Szentgellértben

Az adventi koszorúk készítése, amit 120 gyermekkel kötöttünk jó kis dobbantás volt a kezdésre. Klári néni és Erika adventi naptárakat és asztaldíszeket készítettek, Kinga a jótékonysági akciónkat szervezte. Kati kolléganőnk ragaszkodott ahhoz, hogy filmen, papírraj-

zon, a gyermekeknek készülő „lelki-úton” a csacsié legyen a főszerep. Ida megrajzolta, Timike felhívta, a főnök „beszállította” így egy reggel megérkezett a csacsi, ami aztán az egész adventi idő alatt itt „lakott” velünk. Az Istvánok és sérült férficsapatunk megépítette az istállót

is, ahol aztán Tóbiás, a csacsi nem unatkozott: juh-társakkal együtt fújták a meleget a jászolra.

10 napon át gyermekcsoportok (és nemcsak) cirógatták, fotózkodtak vele. Felnőtt sérült védenceink Ági, Laci –Mária és Józsefként, G. Attila pásztorként voltak a csacsi és a jászol körül az istálló „hősei”. Egyik nap még a hópelyhek is eleredtek, látva a sok „Betlehembe” érkező ragyogó szemű gyermekeket. Innentől kezdve minden nap Tóbiás volt a főszereplő. Sokan megfordultak az

Alapítványnál. Tóbiás pedig „fogadott”, olykor „üzent”: csendességet, szelídséget. Este alig volt észrevehető.

Annál izgalmasabb volt azoknak, aki egyszer csak rájöttek: csacsi van az udvarban. Persze volt vele baj is. Enni kellett neki és hát, ha a csacsi eszik, annak következményei is vannak. Széna, szalma, csacsiszag, mind ott voltak.

Nem siettünk hazavinni Tóbiást. Egyik nap flashmobot játszottunk vele. A főnök és Izabella tanci Tóbiással együtt kerestek szállást a Mártonffi Iskola udvarain. Sok kíváncsi, vagy egyszerűen meglepődött gyermek fogadta őket.

A mézespogácsa-készítős estén, melyet munkatársaink és önkénteseink gyermekeivel együtt tartottunk – is jó néven vette a gyermekek zsivaját Tóbiás. Aztán a Karácsonyi Kavalkádra is elköltözött az istálló csacsistól, juhostól. Vagy a csacsi istállóstól? Mindenesetre a legényeinknek volt tennivalója a lebontással és felépítéssel, no meg Tóbiással. Tóbiás még a szentségimádásunkra is elkísért. Az Alapítvány munkatársai aztán nem bírták ki, hogy maguk is ne fotózkodjanak vele. De ha már fotó, miért ne öltözhetnénk mindannyian „betlehemieknek”, akik

Jézuskát nézni jönnek az istállóba. Mária „Saci” lett, ha már pocakos. Így mindannyian képbe kerültünk. Hiába, a Megváltó, aki a földre jött, ma is, 2023 karácsonyán is közel akar jönni hozzánk. Csacsival együtt, akár. Mi akik együtt adventeztünk Tóbiással, megéltük milyen befogadni, eljátszani, megélni, istállót építeni, bontani, korhű ruhákba bújni, csacsit gondozni, szénát, vizet adni… így jött egyre közelebb hozzánk a karácsony, szívünkbe a Kis Jézus. Kérjük az ő erejét, áldását 2024-ben is a munkánkra. Köszönet Rancz Elődnek, hogy kölcsönadta nekünk Tóbiást!

Adományok

Szponzorálás

Szelterszi tábor

Pályázatok

KIMUTATÁS

Adók, biztosítások

Autó- és eszközkarbantartás

Eszközvásárlás

Fizetések

Fogyóanyag

Háztartási költségek

Szelterszi tábor

Adminisztrációs

költségek

Eszköz-, szállítás- és kezeléstámogatás

Üzemanyagköltség

MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS MUNKAPONTJAI

Gergely Tímea szociális munkás

György Ida szervezeti tag

Mag Katalin gondozó

Biró István gondnok

SZELTERSZ

SZENT GELLÉRT

REHABILITÁCIÓS

ÉS REKREÁCIÓS HÁZ

LÖVÉTE 1302 SZ.

György Attila szervezetvezető

Ilyés Kinga irodavezető

Mihály Zsuzsánna gyógytornász

Ferencz István gondnok

Lázár Attila szervezeti tag

Sándor Sarolta programszervező

Hatos Klára önkéntes szakács

Szabó István szervezeti tag

Tankó Adél könyvelő

Tankó Erika szakács

Jére Mihaela gondozó

SZÉKELYUDVARHELY

SZENT FERENC HÁZ

TAMÁSI ÁRON U. 7 SZ

SZENTEGYHÁZA

SZÉKHELY

TAVASZ U. 24 SZ.

Szász Etelka gondozó

Szabó Berta gondozó

TÁMOGATÓ PARTNEREI

LIA és WOLTER Alapítvány

Jézus Szent Szíve Plébánia Szentegyháza

Andermak KFT

Bauhaus KFT Color Metal KFT

Kenobi KFT Kinga Travel KFT

Rapid KFT Ratus KFT

Mallersdorfi Ferences Nővérek

Kápolnásfalu Önkormányzata

Szent András Plébánia Szentegyháza

Csorja Wash Serv KFT

Medicode KFT Multiflor KFT

Rotaprint KFT Tabula KFT

Lövéte Önkormányzata

Szent Péter és Pál Plébánia Kápolnásfalu

Empatia Med Consult KFT

Neuroprogress Med KFT

TBSoft Medical KFT

Epic Metal Instal KFT

Segítő Nővérek Csíkszentdomokos

Szentegyháza Önkormányzata

Székelyudvarhely Megyei Jogú VárosÖnkormányzata

Ferencz Consultechn KFT

One Euro Shop Pancom SZ&R KFT

Termoblue KFT

Termolang KFT

HBA Invest KFT

Profilaxis Pump And Control KFT

ZMX App Solutions KFT

ADOMÁNYOZÓI

Ambrus Veronika, András Andor, Balázs Petz Sándor, Filip Ildikó, Martina Kosak, Mezei Mária, Mihály Erzsébet, Mihály Zsuzsánna, Mártonffy György Egyesület, Nagy Imre Zoltán, Rancz Előd, Stuttgarti Szent Gellért Egyházközség, Szabó Szilvia, Szőke Mónika, Theil család, Untergriesbachi Általános Iskola, azok a magánszemélyek, akik felajánlották fizetés utáni adójuk 3,5 százalákét, családtagjaink és még sokan, akik névtelenül adományoztak.

A Szent Gellért Alapítvány nem állami és nem profitorientált szervezet, nem kötelessége, mégis olyan szociális hiányosságokat igyekszik pótolni, amelyek elsősorban az állam feladatai; teszi mindezt saját erőforrásaiból, rendszeres anyagi kiadásokkal, de a legjobb szándékkal. Működésünket, haladásunkat és a továbbsegítéstönfenntartó tevékenységünk mellett - a jóindulatú támogatóinknak, az önkénteseink önzetlen odaadásának és a jó Isten munkálkodásának köszönjük!

ELÉRHETŐSÉGEINK

SZÉKHELY Szentegyháza, Tavasz u. 24 sz.

SZENT GELLÉRT REHABILITÁCIÓS ÉS REKREÁCIÓS HÁZ Szeltersz, Lövéte 1302 sz.

OTTHONOK Szentegyháza, Domokos Ház Székelyudvarhely, Ferenc Ház

Tel/fax: +40 745 251 341 +40 266 246020

E-mail: szga@szga.ro

Honlap: www.szga.ro Facebook: www.facebook.com/szentgellert.alapitvany

Bankszámlaszámaink: Román Kereskedelmi Bank (Banca Comercială Română)

Swift kód: RNCB ROBU

RON: RO68RNCB0158015355030001

EUR: RO14RNCB0158015355030003

Adószám: 4466853

Bejegyzési szám: 16/1993

MOTTÓNK

„Egy cseppnyi őszinte szeretet nemesebb tengernyi tudománynál.” - Assisi Szent Ferenc

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.