○ Gyerekek és fiatalok keresztény életre való nevelése
○ ÚJ: Szabad-Idős foglalkozás
○ Lelki hátterezőink
○ Családtámogató programunk
○ Erőforrásaink
A nevelés kulcsai
A szavak, a példa és a szeretet - ezek az értékek vezetnek mindennapi szolgálatunkban. Gyermekek, fiatalok, fogyatékkal élők, idősek – egy nagy család vagyunk. Hálásak vagyunk az elmúlt egy évünkért, továbbra is kérjük Isten áldását az elkövetkezendő évünkre.
György Attila, elnök
TARTALOMJEGYZÉK
Köszöntő 1
Fogyatékossággal élők és idősek felkarolása
Őrangyal Program 3
Csoportfoglalkozások:
Védenceinknek 5
Eltérő nevelést igénylő gyermekek szüleinek 7
Időseknek 8
Mozgónap 9
Ata története 10
Támogatás 11
Gyerekek és fiatalok keresztény életre való nevelése
Babaklub 13
Szabadtéri Gyerekpassió 15
Gyerektáborok 17
Hit-Vallás
Szent Rita Imacsoport 19
Házasság Hete 20
Jegyeskurzus 21
Adventi koszorúkészítés és Lelkiút 22
Szent Gellért Búcsú 23
Erőforrásaink
Bevételek-Kiadások 24
Partnerek és támogatók 25
Munkatársak és önkéntesek 26
Lelkigondozói képzésem során meg kellett keressek egy intézményt azért, hogy jobban megismerjem. Kéznél volt a Szent Gellért Alapítvány, mivel már évek óta a vendége vagyok. Interjút készítettem velük és jó volt mélyebben rácsodálkozni munkájukra. Jó volt hallani azt, hogy ennek az alapítványnak a fenntartója nem más, mint a Jóisten.
Nyilvánvaló, hogy életemet is a jó Istentől kaptam, ezért hálásnak kell lennem. Jó volt abba is belelátni, hogy naponta végzik azt a munkát, amit Isten segítő kegyelme nélkül nehezen lehetne. Megismerhettem a székhelyet, és újabban az időseket foglalkoztató épület is rendelkezésre áll az Alapítványnak, ahol keddenként különböző témákban hallhatnak előadást, együtt lehetnek, tapasztalatot cserélhetnek idősek, de nemcsak. Én is meghívottja voltam, éspedig a szentföldi zarán-
doklatról tartottam vetítős beszámolót.
Az Alapítvány célja, nem titkolják, szeretni. Küldetése a nevelés, többféle téren. A sérültek rehabilitációja és integrációja, a fiatalokkal való foglalkozás, de lehet azt is mondani, hogy egész kisgyermekkortól az idősekig, a keresztény nevelésre teszik a fő hangsúlyt. Ugyanakkor fontos a közösségformálás. Nagyon sokszor vannak olyan programok, amikor nemcsak a fogyatékossággal élő személyek vannak jelen, hanem kívülállók is. Mindennek
az a célja, hogy az egészséges ember ismerje fel, milyen sérültnek lenni, hogy megértse és elfogadja ezt a viselkedési módot.
Az is cél, hogy a szülők elfogadják gyermeküket, aki pont olyan értékes, mint az egészséges. És ezt a sérültet nem kell szégyellni, hanem elfogadni és felvállalni. Nem az a lényeg, hogy ki mit mond, hanem az, hogy elfogadja olyannak, amilyen, mert az övé.
Az Alapítvány értéke óriási nagy. A szeretet nyilvánul meg ebben a kis közösségben. Megérezni a szeretetet, amelyet a Jóisten oltott belénk, minket is ösztönöz arra, hogy elfogadjuk egymást, olyannak, amilyen.
Én hiszem és vallom, hogy amit az Úr Jézus mondott annak idején: „amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek”, kovász hatással bír.
Azt kívánom minden dolgozónak, önkéntesnek, odalátogatónak, hogy a jó
Isten szeretetét továbbra is éljék meg minél hősiesebben.
Isten áldása legyen mindannyiuk munkáján!
Farkas László római katolikus plébános, Szentkeresztbánya
ŐRANGYAL
Lehetőség a találkozásra, az ünneplésre, képességektől és korlátoktól függetlenül.
FARSANG A LÖVÉTEI NÉPHÁZBAN
A hangulat fergeteges volt, mint mindig. Volt tánc, vicces jelmezek, dicséret, közös játék és soksok kacagás.
A lövétei édesanyák ínycsiklandó pánkóval örvendeztettek meg bennünket illetve a lövétei iskolás gyerekeknek, akik együtt mulattak sérült társaikkal.
HÚSVÉT SZENTEGYHÁZÁN
A húsvéti ünnepkör ünneplésével egy igazán tartalmas délutánt töltöttünk a Gábor Áron Művelődési Házban: a fiúk locsolóverssel, a lányok piros tojással készültek, elzarándokoltunk a Szent András templomba, illetve kézműves foglalkozás során keresztek is készültek kétféle technikával.
Drága Védencünk, Csillu!
MAJÁLIS SZELTERSZBEN
A táj, a napsütés, a finom ételek a vidámságnak kedveztek. De az együtt töltött idő, játék, kacagás és beszélgetések még inkább felejthetetlenné tették az alkalmat.
Míg az anyukák finom étkeket varázsoltak az asztalra, addig a fogyatékossággal élő védenceinknek érdekes játékokban volt részük.
A te dinamikád, jókedved, „dumád”, táncod, ölelésed, mindannyiszor átragadt ránk, fogyatékkal élőre és mindannyiunkra, amikor velünk voltál az Őrangyal programjainkon. Bár szomorúak vagyunk, hogy megszűnt ez a világ számodra, de hisszük, hogy a sok kérdés, ami benned és körülötted volt, az most mind válaszra talál a Jó Isten közelségében.
ŐRANGYAL
SZÜRET A LÖVÉTEI NÉPHÁZBAN
Minden alkalommal, amikor Őrangyalozunk, és együtt töltünk egy délutánt fogyatékkal élő társainkkal, megtapasztalunk egy kis mennyországot. Elég hozzá pár tál sütemény, szőlő, ünneplő ruha, jó pár iskolás és muzsika.
A talpalávalót a Lövétei Népház igazgatója és csapata, Mag István, id. Lázár Béla, ifj. Lázár Béla húzta és bekapcsolódtak a Székely Mózes iskola diákjai is.
TÁBOR SZELTERSZBEN
Eseményekben gazdag napokat töltött együtt Őrangyal csapatunk. A marosvásárhelyi Ügyes
Kezek Alapítvánnyal és a csíkszeredai Szent Ágoston Nappali foglalkoztatóval közösen tanulhattunk, játszhattunk, kacaghattunk. Kirándultunk a Mikó Várhoz és helye volt a batikolásnak, kincsesládafestésnek, misztériumjátéknak, imának, szülőcsoportnak. Hálatelt szívvel zártuk a tábort. Élményekkel teli, boldog volt az együttlét.
HÁLÁSAK VAGYUNK
Köszönjük, védenceink, segítők, önkéntesek, diákok, fiatalok, hogy vagytok nekünk!
Köszönet továbbá Szentegyháza Város Önkormányzatának és minden támogatónak, hogy anyagi segítségük által megvalósulhatott az Őrangyal Programunk.
Csoportfoglalkozások
Fogyatékossággal élőknek
Minden héten szállítottuk
Homoródalmásról, Lövétéről, Kápolnásfaluból székhelyünkre a fogyatékossággal élő felnőtteket. A cél, hogy változatosabb környezetben tölthessék az időt, tágabb közösségben legyenek, szociálisan és lelkileg is feltöltődhessenek.
Mindig “Hogy vagy?-körrel” kezdtük a foglalkozásokat, ahol lehetőségük volt a lelki kapcsolódásra, támogatásra, a közösség megerősítésére. Alkalmuk nyílt kézműveskedésekre, ahol mindenki megtalálhatta a neki leginkább illő feladatot.
Továbbá a szórakozásnak és kikapcsolódásnak is volt helye. Ezekre megfelelő lehetőséget kínáltak a filmnézések, beszélgetések, társasjátékok és előadások.
Az adventi készülődés is javában zajlott. Ebben is részt vettek védenceink, mint az adventi koszorú-készítés előkészületei - fenyőág vágás, koszorúalap-készítés. Más kézműves termékeink készítésében is bevonásra kerülnek, mivel a szatyrok, adventi kalendáriumok, gyertyák, nemez ékszerek a csoportunk aktív tagjainak hozzájárulásával valósulhatnak meg. Köszönjük Szentegyháza Város Önkormányzatának az anyagi támogatást, valamint a szülőknek és az önkénteseknek a fáradhatatlan háttértámogatást. És nem utolsó sorban a jó Istennek, hogy minden héten irányít minket!
Fogyatékkal élők bevonásával készült kézműves termékeink
Székhelyünkön szatyrok, gyertyák, szőnyegek, nemez ékszerek, adventi naptárak, textil szaloncukrok születnek. Ha valami igazán különleges ajándékban gondolkodsz és támogatnál egy hiánypótló tevékenységet, nézz be hozzánk!
Védenceink a társaink. Próbálkozásaik, kitartásuk, mosolyuk, olykor ügyetlenségük színezi munkánkat. Értük, velük dolgozunk.
Te is „beszállhatsz” csapatunkba egy jó szóval, egy megosztással, adományoddal.
Üvegházunkban új életre kelnek elültetett magjaink. Tavaly is sikerült sérültjeink segítségével palántákat termesztenünk.
Izgatottan figyeltük növényeink fejlődését, nap mint nap.
Kapható volt:
Többféle paradicsom
Paprikafélék (kápia, csípős, alma)
Karalábé (lila és fehér)
Cékla
Káposzta
Uborka Zeller
Padlizsán
Brokkoli
Karfiol
Eltérő igényű gyermeket nevelő szülőknek
Atalálkozók célja a tudásmegosztás mellett, egy támogató közösség kialakítása is, ahol mindenki megtalálhatta a számára legmegfelelőbb segítséget.
A csoportban való részvétel lehetőséget biztosított arra, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat, örömeinket és kihívásainkat. A közösség ereje abban rejlik, hogy együtt könynyebb átvészelni a nehéz pillanatokat, és együtt ünnepelni a sikereket. Amellett, hogy rengeteg új minőség és érték születik a családba, sokan megtapasztalják azokat veszteségeket, amelyeket nem tudnak senkivel megbeszélni: a diagnózis közlés, az információhiány, az ellátórendszer hiányosságai, a szülőket nem partnerként kezelő kommunikáció, a párkapcsolat megváltozása, a test-
vérekkel való foglalkozás minősége, a munkavállalás átalakulása. A sérült gyereket nevelő szülők számára ennek az összetett élethelyzetnek a feldolgozása és a sorstársakkal való megbeszélése nagyon korlátozottan valósul meg. A szülőcsoport teret és időt ad a témák feldolgozásához. A szülőség nemcsak kihívásokkal teli, hanem időnként kimerítő is. Éppen ezért fontos, hogy időt szánjunk önmagunkra is. A csoportfoglalkozások során nemcsak a gyermekeinkről beszélünk, hanem arról is, hogyan tudjuk feltöltődni és megújulni. Az „én-idő” megteremtése elengedhetetlen ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan tudjunk jelen lenni a gyermekeink életében.
KiSérŐ Tábor
KíSérŐ táborunk üzenete idén is: a sérült gyermekeink jelenléte a családjainkban nem elvesz, hanem hozzáad. A velük és az értük való
küzdelem nemcsak róluk szól, hanem mindannyiunkról, akik körülvesszük őket. Nem az eredmény, hanem az út, a lényeg, amelyet megélünk velük. Általuk elfogadóbbak, bölcsebbek leszünk.
Táborainkban, mindig megmutatja magát a megélt szenvedések által megcsiszolt énünk, legyünk szülők, gyermekek, testvérek, és így kapcsolódni, beszélgetni, kacagni felemelő. Erőforrás a további mindennapokra. A tábor Székelyudvarhely Megyei Jogú Város támogatásával valósult meg.
Időseknek
SZeptember óta minden kedden az időseké a főszerep a Baktai Béla református lelkész úr (Euthikus Egyesület) és közössége
felajánlásával a Szent Gellért Alapítvány tulajdonává vált új munkapontunkon, a Fürdő utca 4 szám alatt.
A Szabad-Idős foglalkozásokra mindig más témával és meghívottal készültünk. Volt szó családról, generációk közti különbségekről, házhoz jött a könyvtár Finta Erikával, Tankó Hermina a kamráját mutatta meg, Jeruzsálemi utazásáról tartott bemutatót Farkas László plébános, beszélgettünk az ősz kapcsán az elmúlásról Ambrus Zsuzsannával, festettünk Juon Adéllal. Beszélgettünk neves napokról és szentekről, mint Szent Márton és Szent Erzsébet, de közben rajzoltunk, színeztünk, tornásztattuk agyunkat, továbbá szeptember 29.én megünnepeltünk az idősek napját a Gábor Áron Kultúrházban, ahol az előkészített élelmiszercsomagokat ajándékoztuk oda a résztvevőknek. Köszönjük Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság támogatását.
A foglalkozások hozzájárulnak ahhoz, hogy a nyugdíjasok, idős emberek boldogabbak és aktívabbak legyenek.
„Olyanok voltunk, mint akik álmodnak. Megtelt akkor örömmel ajkunk, és nyelvünk ujjongással!”
TESTI-LELKI EGÉSZSÉG ... SÉRÜLTEN IS!
AMozgónapot 10. alkalommal szerveztük meg. Minden év októberében a székelyudvarhelyi Sportcsarnok lát vendégül egy délelőttre a fogyatékossággal élő személyeknek szervezett izgalmas eseményünkkel. Itt tér van a játékra, találkozásra, szórakozásra, táncra. A résztvevőknek lehetőségük volt érzékenyítő-, társas- és egyéni játékok mellett csapatépítő játékokban is kipróbálni magukat, kreativitásukat. Nagy öröm volt számunkra, hogy isko-
lások és napközisek is becsatlakoztak a eseménybe az Orbán Balázs iskola és a Csillagvár Napköziotthon részéről. Ünnepségünk méltó zárása volt az Elite Dance Company produkciója.
Köszönjük az önkénteseknek és a kedvezményezetteknek a részvételt illetve a Székelyudvarhelyi Városi Sportcsarnoknak, Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának és Szentegyháza Város Önkormányzatának a támogatást.
Ata 25 éves lett
Együtt nőtt fel a tőle alig idősebb Alapítványunkkal. A kicsi gyermekből nagyfiú, sőt, mondhatjuk, felnőtt férfi lett. A helyi Mártonffi János Iskolában, aztán a Gábor Áron szakközépiskolában volt diák, az Őrangyal csoport és a Bice-Bóca szinikör tagja, kétkezi munkás, edzéseken vesz részt a Burpee Bod Gym edzőteremben. Életét csodák kísérik. A Spartan verseny, amire eljutott is az. Sem ő, sem mi, akik körülötte élünk, nem gondoltuk, hogy fogyatékossággal élőként egyszer csak végigcsinál egy versenyt, ami komoly fizikai erőt igényel. Az embere, aki ebben támogatta a tervezéstől a célig, személyi edzője, Fülei Kinga. Mi csak ámulunk Kinga bevállalósságán, ahogy lehetőséget látott Atában és kitaposta az útját, hogy be-
nevezhessen erre a versenyre. Nem beszélve arról, ahogy ketten, kézen fogva végigfutották a pályát. A kipirult arcaik a megpróbáltatástól, de az örömtől is ragyogott. Mi, akik végigkövettük, kacagtunk és sírtunk.
Amikor látjuk Atát a speciális biciklijével, munkás- vagy sportruhájában, megerősödik bennünk a szemlélet: sérültként is megtalálhatja a helyét egy ember. És mi, akik azért dolgozunk, hogy, aki fogyatékossággal él, találja meg helyét abban a környezetben, ahol él, ebben támogatjuk.
CÍMLAPSZTORI
Példája láttán, hisszük, hogy minden fogyatékossággal élőnek van esélye kapcsolódni, támogatót találni, élni, örülni.
TÁMOGATÁS
SÉRÜLT GYEREKEK ÉS FELNŐTTEK SEGÍTÉSE
Kommunikációs segédeszköz megvásárlásával és adományozásával támogattunk egy beszédnehézségekkel küzdő fiatalembert.
Cégek szponzorálásaiból, a bajorországi untergriesbachi általános iskola tanárai és diákjai által szervezett adventi adománygyűjtő vásáraiból és a szentegyházi rendőrség munkatársaitól begyűlt pénz biztosította ehhez az alapot.
SZÁLLÍTÁS ÉS SEGÉDESZKÖZ-KÖLCSÖNZÉS
Betegszállítást vállalunk és adományba kapott gyógyászati
Köszönjük az emberek együttműködését, akik rendbetéve, tisztán hozzák vissza az eszközöket, segítve ezzel a következő kölcsönző dolgát.
György Attila munkatársunk a 0745 251 341-es telefonszámon válaszol az igényekre.
Köszönjük a stuttgarti Szent Gellért Egyházközösség támogatását.
BABAKLUB
Cél a családok segítése, a fiatalok és gyerekek keresztény szellemben való nevelése, fogyatékossággal élők bevonása. Ezt már a babaklub során szeretnénk megalapozni, erősíteni.
Az átrendezett, felfrissített, új technikai eszközzel felszerelt Szent Erzsébet terem 40 alkalommal várta az anyukákat és babákat. Beszélgethettek a szülés utáni depresszióról, a szoptatással kapcsolatos tévhitekről, a gyermekek érzelmi intelligenciájáról, tanulási technikákról, gyógyszerekről, kertészkedésről,
biztonságos utaztatásról, a mindennapok szervezéséről, elsősegélyről, őszi kamrafeltöltésről, generációk közti különbségről, szülés utáni regenerálódásról, digitális tudatosságról, az elmúlásról, halloweenről, használtuk a népszerű OH kártyákat, kerekítő foglalkozás is volt, aztán kovászos tésztagyúrás, majd bucikóstolás, gyógynövényes ismertető és házi mosószer-készítés. A feltöltődést és a közösséghez való tartozást segíti a babaklubban együtt töltött idő. Köszönjük Hargita Megye Tanácsának, hogy támogatta programunkat.
Ahol Jézus áthaladt, ott feléje nyújtott kezek, könnytől átnedvesült tekintetek fogadták. Cirenei, akit a katonák az előadásokon többnyire a közönség sorából emeltek ki, ezúttal Marci volt, aki a való életben is barátja „Jézusnak”. És bár meglepődhetett, a váratlan helyzetben, mégis odasúgta: „segítek vinni a keresztet, Jézus”.
SZABADTÉRI GYEREKPASSIÓ
P
assiónk gyönyörű helyszíneken került bemutatásra: Lövétén, Gyergyóremetén, a magyarországi Rajkán és Abdán.
Rajkán kedves, befogadó közönség fogadott. Abdán szélben, de még mindig mezítláb, élhettük újra, szereplőként, nézőként Jézus szenvedéstörténetét.
Húsvét II. vasárnapján Alapítványunk alapítója, a néhai Portik Bakai Sándor plébánosunk szülőfalujában, Gyergyóremetén játszhattunk. Passiójátékunkat Isten dicsőségére és a néhai Portik Bakai Sándor, a „főnökünk” üdvösségére ajánltuk.
Minden előadás új élményekkel gazdagít. Bármilyen világot élünk, a közösség élménye, a hit, a szolgálat olyan tapasztalat, amire éhezik a szívünk. A mai fiataloké is. Ezt éljük meg a szentegyházi szabadtéri passióban.
Köszönjük a részvételt, az önkéntes munkát és a támogatást: gyermekek, kamaszok, fiatalok, Bíró István és Ferencz István kollégáink és György Bence korábbi passiósunk, abdai Vándorbot Egyesület tagjai, Erdély Lászlónak és Erdély Lászlóné, Magdi néni, Laczkó-Albert Elemér polgármester úr, Bakó Antal plébános úr, Portik Bakai Ádám kúltútrigazgató, illetve Balázs Róbert.
Köszönet és elismerés a Csíksomlyói Passiónak, az Európassió kongresszus házigazdájának a hitben, találkozásokban, kultúrában, felemelő pillanatokban gazdag, de mégis családias, meghitt programért, amelyben nekünk, szentegyházi Passiójáték-képviselőknek is részünk lehetett. Isten áldását kérjük továbbra is az Európassióra, amely egy 1982-ben indult baráti társaságból - mára már 16 európai ország 91 Passiójátékát összefogó, jelenleg is fejlődő - mozgalommá nőtt.
ÖNISMERETI ÉS NYELV-TÁBOROK
Gitártáborunk második alkalommal került megszervezésre a februári vakációban. A gitározni tanulni vágyók Szentegyházáról és Lövétéről jártak be, őket pedig a Szentegyházi Rocksuli diákjai tanították, akiket Tamási Árpád „Mongó” készített fel. A köztes időkben a résztvevők társasoztak, Max Lucado mesével drámáztak, kipróbálták a szövést Gergely Tímea munkatársunk és György Júlia sérültünk segítségével. Pénteken mindenki, aki a házban voltbabaklubos anyák és babák, munkatársak illetve szülők -, hogy megnézzék a gitározók rögtönzött kiskoncertjét.
Bízunk abban, hogy hasznosan, tartalmasan telt el a gyermekek vakációja úgy a gitárt tanulóknak, mint a gitárt oktatóknak.
Tükörkép Táborainkban zengett Szeltersz völgye: „Krisztussal élj!” kiabálta több, mint 85 gyermek június 23 - július
6 között. A táncot Nistor Zsuzsa önkéntesünk tanította be nekik.
Táborunk példaképe Boldog Gizella tevékenységeihez kapcsolódtunk: kiscsoportos és kézműves foglalkozások, misztériumjáték, kiskanál-díszítés, pólóbatikolás, motiválós előadás, túrázás a bányatelepi Boldog Gizella kápolnához, rózsafűzér, szituációs játékok, tábortűz és szabadidő.
Segítőinknek köszönjük: Filip Aletta és Tamás Mónika hozzáértők, Theil Emilia hitoktató, Boros Róbert mozgássérült, Márton Ernő túravezető, Szűcs Imre, Kovács Péter pálos jelölt, Farkas László plébános, Ferencz Anita, Mihály Ágota, György
Mátyás és Ambrus Jani kicsi segítők.
GYEREKEKNEK ÉS FIATALOKNAK
degen Nyelv- és Biblia-táborunk zárta a vakációt.
A I
Bejárós táborunk a hagyományokhoz híven két részből állt: a délelőttök a nyelvtanulásnak adtak helyet, míg a délutánokban bibliai történetek elevenedtek meg. Minden napban hely volt a játéknak, kacagásnak, kézműveskedésnek.
A tábor igazán gazdag volt: a 31 táborozó gyerek mellé egy egész „aparátus” állt össze önkéntesekből, munkatársakból, segítőkből.
A nyelvtanulást Tünde és Noémi tanítóink mellett a Care2Travel önkéntesei biztosították. A bibliai, kézműves és játékok részben Emi, Ida, Ari, Misike, Huni, Miklós, Mátyás, András, Tibike, Saci és Eszter volt segítségünkre. Köszönjük a Hargita Megye Tanácsának a támogatást.
magyarországi Titkos Küldetés Kiskamasz Program erdélyi éves szakmai napja alapítványunknál került megrendezésre. Az erdélyi Titkos Küldetés® Interaktív felvilágosító foglalkozás 10-13 éves fiúknak szól.
Bízunk abban, hogy a továbbiakban az erdélyi csapat fiatal foglalkozás vezetőkkel fog bővülni, így a jövőben szentegyházi és környékbeli kamasz fiúk is hozzájutnak a programhoz karöltve a kamasz lányok számára megalkotott Ciklus-show programmal. Alapítványunk szívügye a fiatalok keresztény életre nevelése, ezért nagy öröm számunkra az együttmüködés. Az említett programokról bővebben a következő honlapon informálódhatunk: www.titkoskuldetes.com
HIT-VALLÁS
○ Jegyeskurzus és Házasság Hete
○ Szent Rita “hátterező” Imacsoport
○ Szent Gellért Búcsú
○ Andventi koszorúkészítés és Lelkiút
SZ
ent Rita képe, amit Konrád Lőrincné rózsafüzér társulata festetett 1973-ban, újból „elzarándokolt” a szentegyházasfalvi templomba, ahol Frandes Emilia elhelyezte körülötte a szent Rita imacsoport által felajánlott rózsákat. Ezeket áldotta meg Koncsag László plébános. Úgy tűnik, évről évre egyre többen jönnek el és fogadják
a szentelt rózsákat. Mi, az imacsoport tagjai az újonnan megáldott rózsáinkkal, énekelve vittük vissza a festményt
a Szent Gellért Alapítványhoz, ahol kéthetente folytatjuk az imatalálkozóinkat.
Szép ünnepünk és találkozóink voltak. Köszönjük az imacsoport tagjainak, a plébános úrnak, égi közbenjárónknak.
A katolikus egyház egyre nagyobb hangsúlyt fektet a házasság szentségének megerősítésére, válaszolva a világban felismerhető jelenségekre, amelyek a házasság intézményét támadják.
AHázasság Hete rendezvénysorozat 6. alkalommal került megszervezésre Szentegyházán és 4. alkalommal Kápolnásfaluban. A házasokból álló szervező csapat több hétig készült, munkálkodott az eseményen.
Az év mottója - „Állandó megújulásban” - útmutatóként szolgált a szervezésben is, így az esemény állandó elemei mellett, megújult részek is voltak. Az állandónak számító gyertyafényes vacsorák és a 10 napos online feladatsor közösségi programokkal is kiegészült. Az eseménysorozatban helyet kapott szentmise, szentségimádás, filmnézés és játékest. Több, mint 70 pár vett részt az eseményen. Szentegyházán a csíkszeredai Kelemen házaspár tett tanúságot házasságukról, megújulásukról. Kápolnásfaluban a gyergyóremetei Balázs házaspár tanúságtételét hallhatták a jelenlévők. Hálásan köszönjük mindenkori és új támogatóinknak, akik felajánlásaikkal is hozzájárulnak az esemény sikerességéhez.
Jegyeskurzus
Van még vágy a fiatalok szívében keresztény házasságot kötni. A Szent Gellért Alapítvány munkatársaiként és a Gyulafehérvári Családpasztoráció önkénteseiként öröm látni, hogy vannak akik az együttélés Istentől megáldott és a katolikus egyházban megkötött házasság szentségében szeretnének részesülni. A Jegyeskurzus célja olyan információkat, gyakorlatokat adni, amely segíti a párokat egymás egyre mélyebb megismerésében, a jó kommunikáció gyakorlásában, konfliktuskezelési praktikákban.
Január -
Házasságot kötni, azt komolyan gondolni, igyekezni arra, hogy jó legyen a párkapcsolatunk, hinni abban, hogy mindig van megoldás, Isten áldását befogadni, hogy a válás nem opció … ezekről és még sok más témáról volt szó az januári Jegyeskurzuson, melyet Kápolnásfaluban tartottunk a Közösségi Házban, Major Sándor plébános úr felkérésére.
A jelenlevő 11 pár nyitottsága, aktív részvétele, véleménynyilvánításai arról győztek meg, hogy bármennyire el van tévedve a világ az elkötelezett párkapcsolat témában, a sok fiatal pár vágyik a tartós, elkötelezett, Isten színe előtt kötendő keresztény házasságra. Köszönjük Csíki Szabolcs és Emőke jelenléteteket, akik két évvel korábban a jegyesek sorában ültetek, most boldog szülők. Nagyon ütősek voltak őszinte megosztásaik.
Április -
Népes csapat jelentkezett az áprilisi Jegyeskurzusunkra.
Résztvevőink többnyire Szentegyházáról érkeztek, de voltak Kápolnásfaluból, Gyergyóból, Temesvárról, Csíkszeredából, Hargitafürdőről, Székelyudvarhelyről is. Egy „kísérő’ házaspár is vendégünk volt, Rugina Szabolcs és Gabi, akik Kolozsváron a továbbiakban bekapcsolódnak a Családpasztoráció munkájába. Nagyon építő volt a jelenlétük.
Dinamikus, interaktív, csoportozós, előadásos, pár-feladatos, játékos másfél napot töltöttünk együtt. A házasodni vágyók nagyon sok értékes gondolattal gazdagították egymást.
Szentmisével záródott az alkalom, melyről Farkas László szentkeresztbányai plébános gondolataival indulhattak útnak a jegyespárok.
Hálásak vagyunk az intenzív, tartalmas, derűs és mély alkalomért.
Anovember 30-ai, már hagyományosnak számító adventi koszorúkészítésünkön több, mint 300 résztvevőnk volt. A tobozok, makkok, gesztenyék, fenyőágak mind magukon hordozták valamelyik fogyatékkal élő védencünk, önkéntesünk keze nyomát, akik az előkészületekben segítettek. Nem csak a kreativitásunkat mozgósítottuk, hanem lehetőséget volt arra is, hogy egy jó közösségépítő délelőttöt töltsünk együtt. Köszönjük Szentegyháza Város Önkormányzatának a támogatást és Farkas László plébános úrnak a szolgálatot.
Az Adventi Lelkiúton csillag útját jártuk végig, aki megmutatta a Betlehembe vezető utat. A közel 380 gyermek sajátkészítésű csillagos kitűzőkkel, „saját ragyogással” mehetett vissza azok közé, akik őket körülveszik.
ent Gellért püspök tiszteletére szervezett hálaadó búcsús szentmisénken Tamás József nyugalmazott segédpüspök prédikációjában a szavakról, a példáról és a szeretetről, mint a nevelés kulcsairól beszélt. Ezek az értékek vezetnek bennünket is mindennapi szolgálatunkban.
A szelterszi Szent Gellért Rehabilitációs és Rekreációs Házunk sok ember testi-lelki megújulásának ad fizikai teret. 42 férőhellyel, ebédlővel, konyhával, tisztálkodó-, illetve illemhelyekkel rendelkezik. A feltételeket bővítéssel, csempézéssel, dísztéglázással, ajtók, ablakok, mosdó- és WC-kagylók kicserélésével sikerült megfelelőbbé tennünk - 2 alkalmazottunk, 3 önkéntesünk és szakemberek segítségével, illetve a Magyar Kormány Támogatásával.
Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság
Projektpartnerek
Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ
Mallersdorfi Ferences Nővérek
Székelyudvarhelyi Sportcsarnok
Szponzorok
Benati KFT Coats Romania KFT Corturi Transilvane KFT
Lorenz Medical Consulting KFT
Medicode KFT
Neuroprogress Med KFT
Rotaprint KFT TBSoft Medical KFT
Empatia Med Consult KFT
Notebook Service KFT
Termolang KFT
HBA Invest KFT
Pancom SZ&R KFT
Hospital Consulting KFT
Pardoseli Beton Service KFT
Tigra Will KFT ZMX App Solutions KFT
Kiáltó Kövek Egyesület
Pardoseli Slefuite Sclivisite Polisate KFT
Smart Fair Project KFT
Kósaprint KFT
Profilaxis Pump And Control KFT
András Andor, András Dalma Imelda, András Géza, András Ildikó, Balázs Erika, Bálint Hajnal, Bálint Izabella, Bencze Béla, Bencze Emese, Bencze Gábor, Benedek Norbert, Benedek Zsuzsanna, Both Kálmán, Dániel Anna, Demeter Erzsébet, Dobos Dávid, Farkas Imre, Fazakas Ilona, Fazakas József, Fazakas Levente, Ferencz Ágnes, Ferencz István, Ferencz László, Filip Aletta, Gergely Balázs, Gergely Tímea, Gólicza Margit, György Gabriella, György Dénes, György Imre, György Katalin, György Tamás, Indacsek Vilmos, Kardos Kincső Ida, Katona Endre, Kányádi Mónika Linda, Kele Mária Magdolna, Kodok Tünde, Ladó Gyöngyvér, Ladó János, Lázár Ágota, Lázár Ibolya, Lőrincz Hajnal, Lőrincz Lajos, Martina Kosak, Max Hasenöhrl, Márton Irma, Márton Júlia, Márton Levente, Márton Mária, Mihály Ágota, Nagy Imre Zoltán, Orbán Elek, Orbán Gyöngyvér, Orbán Julianna, Pál Enikő, Pál Ernő, Péter Edith, Péter Emőke Sarolta, Péter Erzsébet, Péter Izabella Róza, Szabó Berta, Szabó Szilvia, Szilágyi Julianna, Szőcs Gizella, Szőcs Zsigmond, Szőke Mónika, Tamás József, Tamás Mária, Tamás Rita, Tas Tifán Attila, Torma Zsuzsanna, Vitus Pálfi István
György Attila ügyvezető, elnök
Ilyés Kinga irodavezető
Tankó Adél könyvelő
Biró István gondnok
György Ida szervezeti tag
Gergely Tímea szociális munkás
Hatos Klára szakács
Szabó Berta gondozó
Szabó István tanácstitkár
Mag Katalin gondozó
Tankó Erika szakács
Jére Mihaela gondozó
Lázár Sára gyógypedagógus
Ferencz István gondnok
Szász Etelka gondozó
MUNKATÁRSAK
A
Szent Gellért Alapítvány nem állami és nem profitorientált szervezet, olyan szociális hiányosságokat vállal fel és igyekszik pótolni, amelyek elsősorban az állam feladatai. Mindezt saját erőforrásainkból tesszük, rendszeres anyagi kiadásokkal, de a legjobb szándékkal. Működésünket, haladásunkat és a továbbsegítéstönfenntartó tevékenységünk mellett - a jóindulatú támogatóinknak, az önkénteseink - Theil Emilia, Nistor
Zsuzsánna, György Mátyás, Ambrus János, Ambrus József, Ambrus
Zsuzsánna, Gergely Balázs, Mag Ervin, Tókos Attila, Tókos Réka, Péter Róbert, Péter Emőke-Sarolta, Filip Aletta, Kányádi Mónika, Fülei Kinga, érintett családok, György Katalin, Juon Adél, Németi László, Németi Judit, Finta Erika, Tankó Hermina, Bató Boglárka, Tankó Levente, Nagy Aranka, Ambrus Tünde, Kósa Noémi, Tamás Miklós, Sebestyén András, Márton Hunor, Konrád Mihály, Elekes Ibolya, Gábos Levente, Tamás Botond, Lőrincz Izabella, Alex Boehm, Ilyés Emma - önzetlen odaadásának és a jó Isten munkálkodásának köszönjük!
Ezúttal is köszöntjük új kollégánkat, Lázár Sárát, Sándor Sarolta munkatársunknak pedig áldott gyermeknevelést kívánunk.