Szegedi Csaba: A megnyitott kapu

Page 1

A MEGNYITOTT KAPU SZEGEDI CSABA KIÁLLÍTÁSA

2024. január 12–február 9.


A MEGNYITOTT KAPU „Ha az érzékelés ajtajait megtisztítanák, az ember mindent olyannak látna, amilyen; Végtelennek” (William Blake)

Szegedi Csaba festői világa a kapuk, ajtók – a Végtelenbe nyitható ajtók – megtisztításának, megnyitásának szándékára való törekvés szép példája. Egy konzekvens, kísérletező, ugyanakkor folyamatokban gondolkodó festő műveit láthatjuk. A korai figuratív világot, a Gerzson Pál életművet – mesterének életművének hatását – maga mögött hagyva, új, geometrikus és organikus absztrakt formarendet épített fel. Ezek a képbe foglalt formák egyrészt a színek harmonikus rendjét, másrészt a flow-t az áramlást hívatottak szervezni a képmezőkben. Szegedi festészete a rendszerelvűség mellett egyfajta zeneiséggel is párosul. Repetitív egyfelöl, a formák, sávok – különösen a Víz képeken – szinte monoton szalagszerűséggel szerveződnek a síkra, ugyanakkor épp a színharmóniák révén van egy dallamos, érzékeny és változatos struktúrája e műveknek. Repetíció és dallam. Különös egybehangzás. Talán ez is a Végtelen zenéje. A képek zöme vízszintes formátumú, így Szegedi szinte folyamatábrákban gondolkozhat. Egyetlen hatalmas tablóvá is kapcsolhatja e munkákat. Hogy nem teszi mutatja, számára az egyes kép a teljesség. Egy-egy munkán belül fejti fel saját képépítési logikáját. Ugyanakkor vágyik egy másfajta megjelenítésre, s ez a körforma – a tondo-alak. Nagy kihívás minden festő számára ez a formátum, hiszen szemünk számára ugyan nem ismeretlen a világ befogadásának ilyen módja, mégis mintha kukucskálnánk, vagy távcsövön figyelnénk a körülöttünk zajló jelenségeket. Nagyít és lezár.


Körbe zár. Míg a megszokott képformát – négyzet, téglalap – egyfajta ablakként kezeljük, ez a köralak inkább rés, kukucskálásra ösztönző forma. Szegedi ezt is izgalmassá teszi. Hol mikroszkopikus ábrákat, élő organizmusokat, hol kaleidoszkóp szerű optikai jelenségeket láthatunk – képzelhetünk oda – képein. Színvilága az utóbbi években felfrissült, kivilágosodott – itt-ott impresszionista hangulatú derű uralkodik a festményeken. Szegedi ugyanakkor nem ösztönös festő, erről korábban is szóltam; izgatja a festészet néhány nagy alapkérdése, így például az aranymetszés. E témára is sorozatot valósított meg. Szegedi Csaba festészetének „ősképei” a Bazine, Manessier, Arpad Szenes által fémjelzett École de Paris (a Párizsi iskola) 50-es, 60-as éveire jellemző absztrakció. Organikusság a formákban és geometria a szervezésben. E két fontos tényező teszi Szegedi művészetét a magyar festészet lírai absztrakt vonala egyik kiemelkedő életművévé. Szegedi úgy viszi végig saját koncepcióját, hogy sohasem merevedik bele, nem teszi dogmává az általa kitalált és sorozatokká szervezett gondolatot. Művészi vívódásait a Kandinszkij által megfogalmazott kijelentés szabályozza: „A formában az a legfontosabb, hogy lássuk, vajon belső szükségszerűségből fakad-e, vagy sem. „ Szegedi Csaba tehát a formák sajátos rendszere által a világra nyit kaput, de ezt a világot a Végtelen öleli körül. Sinkó István


THE OPENED GATE „If doors of perception were cleansed, man would see everything as it is; Infinite” (William Blake)

Csaba Szegedi’s painterly world is a fine example of the desire to clear and open gates, doors – doors that open to the Infinite. We see the work of a consistent, experimental painter who also thinks in terms of processes. Leaving behind the early figurative world and the influence of the oeuvre of his master, Pál Gerzson, he has built up a new geometric and organic abstract way of shaping. These pictorial forms were intended to organize the harmonious order of colors in the picture-plane on the one hand, and the “flow” on the other hand. Szegedi’s painting is not only systematic, but also musical. Repetitive on the one hand, the shapes and bands – especially in the water pictures – are organized on the plane with an almost monotonous ribbon-like quality, but in the same time, it is precisely through the color harmonies that these works have a melodious, sensitive and varied structure. Repetition and melody. A strange concordance. Perhaps this is the music of the Infinite. Most of the paintings are in horizontal format, so Szegedi might think in flow charts. He can also link these works into one huge tableau. And that he does not, shows that for him, each individual image is a totality. Within the single work he discloses his own logic of imaging. However, he longs for a different kind of representation, and this is the circular form - the tondo format. This format is a great challenge for any painter, because although our eyes are not unfamiliar with this way of perceiving the world, it is like peering


or observing through binoculars the phenomena surrounding us. It magnifies and closes. Encloses in a circle. While the familiar image format – square, rectangle – is treated as a kind of window, this circular window is more like a hole, an aperture that encourages peering. Szegedi makes it exciting. We can see and imagine microscopic figures, living organisms, or kaleidoscope-like optical phenomena in his pictures. His color palette has been refreshed and brightened-up in recent years, and his paintings are frequently dominated by impressionistic serenity. However, Szegedi is not an instinctive painter, as I said earlier, he is fascinated by some of the great fundamental questions in painting, such as the “golden ratio”. He has created a series on this topic. The “ancestors” of Csaba Szegedi’s painting are the abstractions of the École de Paris (the Paris School) of the 50s and the 60s, marked by Bazine, Manessier and Árpád Szenes. Organicity in shaping and geometry in organization. These two important factors make Szegedi’s art one of the outstanding lifeworks of the lyrical abstract line of Hungarian painting. Szegedi carries through his own concept without ever becoming rigid, without making dogma of the idea he has invented and organized into series. His artistic struggles are governed by the statement made by Kandinsky: “The most important thing about form is to see whether or not it is born out of inner necessity.” Csaba Szegedi thus opens a gateway to the world through his peculiar system of forms, but this world is embraced by the Infinite. István Sinkó


Cotinus # 1 – akril, vászon, 100x140 cm, 2022 Cotinus # 1 – acrylic on canvas, 100x140 cm, 2022


Cotinus # 2 – akril, vászon, 100x140 cm, 2023 Cotinus # 2 – acrylic on canvas, 100x140 cm, 2023


Indián-nyár – akril, vászon, 100x100 cm, 2021 Indian Summer – acrylic on canvas, 100x100 cm, 2021


Nap-fúga – akril, vászon, 100x100 cm, 2021 Sun-Fugue – acrylic on canvas, 100x100 cm, 2021


Hidrodinamikai tanulmány – akril, vászon, 100x100 cm, 2021 Hydrodynamic Study – acrylic on canvas, 100x100 cm, 2021


Vízrajz – akril, vászon, 140x140 cm, 2023 Hydrography – acrylic on canvas, 140x140 cm, 2023


Kromatikus háló (Klorofill) – akril, vászon, 100x120 cm, 2021 Chromatic Web (Chlorofill) – acrylic on canvas, 100x120 cm, 2021


Kromatikus háló (Szilánkok) – akril, vászon, 100x120 cm, 2021 Chromatic Web (Splinters) – acrylic on canvas, 100x120 cm, 2021


Tavaszi mezők – akril, vászon,100x120 cm, 2022 Spring Fields – acrylic on canvas, 100x120 cm, 2022


Mezőföld – akril, vászon, 110x170 cm, 2023 Mezőföld – acrylic on canvas,110x170 cm, 2023


Dunántúl – akril, vászon, 100x120 cm, 2022 Transdanubia – acrylic on canvas, 100x120 cm, 2022


Flow M06 (Trastevere) – akril, vászon, 70x100 cm, 2017 Flow M06 (Trastevere) – acrylic on canvas, 70x100 cm, 2017


Flow L02 (Opus Testaceum) – akril, vászon, 110x155 cm, 2017 Flow L02 (Opus Testaceum) – acrylic on canvas, 110x155 cm, 2017


Flow L01 (Trastevere) – akril, vászon, 110x155 cm, 2017 Flow L01 (Trastevere) – acrylic on canvas, 110x155 cm, 2017


Flow L03 (Aqua) – akril, vászon, 89x121 cm, 2018 Flow L03 (Aqua) – acrylic on canvas, 89x121 cm, 2018


Flow L04 (Aqua) – akril, vászon, 100x140 cm, 2018 Flow L04 (Aqua) – acrylic on canvas, 100x140 cm, 2018


Flow M15 (Szántás) – akril, vászon, 70x100 cm, 2021 Flow M15 (Tillage) – acrylic on canvas, 70x100 cm, 2021


Flow M14 (Gyöngyház) – akril, vászon, 70x110 cm, 2019 Flow M14 (Nacre) – acrylic on canvas, 70x110 cm, 2019


Flow M02 (Rétek) – akril, vászon, 70x100cm, 2016 Flow M02 (Meadows) – acrylic on canvas, 70x100cm, 2016


FlowM08 (Április) – akril, vászon, 70x100cm, 2017 FlowM08 (April) – acrylic on canvas, 70x100 cm, 2017


FlowM10 (Október) – akril, vászon, 70x100cm, 2017 FlowM10 (October) – acrylic on canvas, 70x100 cm, 2017


Flow S03 – akril, karton, 29x42 cm, 2016 Flow S03 – acrylic on cardboard, 29x42 cm, 2016


Téli etűd – akril, vászon, 50x70cm, 2023 Winter Etude – acrylic on canvas, 50x70 cm, 2023


Január-február – akril, vászon, 95x120 cm, 2016 January-February – acrylic on canvas, 95x120 cm, 2016


Voyage – akril, vászon, 100x120 cm, 2023 Voyage – acrylic on canvas, 100x120 cm, 2023


Vándormadarak – akril, vászon, 100x140 cm, 2023 Migrating Birds – acrylic on canvas, 100x140 cm, 2023


Flow M13 (Indiai emlék) – akril, vászon, 80x120 cm, 2019 Flow M13 (Remembering India) – acrylic on canvas, 80x120 cm, 2019


Blue Flow – akril, falemez, 33x41 cm, 2015 Blue Flow – acrylic on fiberboard, 33x41 cm, 2015


Kerala – szeriográfia, 70x100, 2021 Kerala – screenprint, 70x100 cm, 2021


Február-március – szeriográfia, 70x100 cm, 2020 February-March – screenprint, 70x100 cm, 2020


Repceföldek – akril, vászon, 90x155cm, 2015 Rape Fields – acrylic on canvas, 90x155 cm, 2015


Február-március – vegyes technika, vászon, 100x155 cm, 2015 February-March – mixed media on canvas, 100x155 cm, 2015


Téli kert # 1 – vegyes technika, karton, 33x48 cm, 2013 Winter Garden # 1 – mixed media on cardboard, 33x48 cm, 2013


Téli kert # 2 – vegyes technika, karton, 33x48 cm, 2013 Winter Garden # 2 – mixed media on cardboard, 33x48 cm, 2013


Kerala – akril, vászon, 50x70 cm, 2015 Kerala – acrylic on canvas, 50x70 cm, 2015


December-január – vegyes technika, vászon, 95x120 cm, 2016 December-January – mixed media on canvas, 95x120 cm, 2016


Archeológia – akril, vászon, 100x120 cm, 2023 Archeology – acrylic on canvas, 100x120 cm, 2023


Archeogram – akril, vászon, 100x120 cm, 2023 Archeogram – acrylic on canvas, 100x120 cm, 2023


Portré


SZEGEDI CSABA 1974-1978 | Képző-és Iparművészeti Szakközépiskola | Highschool of Fine and Applied Art | Budapest, HU 1981-1985 | Magyar Képzőművészeti Főiskola | Hungarian College of Fine Arts | Budapest, HU 1985-1988 | Mesterképző, MKF | Mastercourse, HCFA | Budapest, HU 1988-1991 | Y Galéria, 1990-1991 Művészeti vezető | Y Gallery, 1990-1991 Art Director | Dunaújváros, HU 1991-1995 | Németországban él és alkot | lives and works in Germany | Worpswede/München, DE 2002 | Velky Format Szimpozion | Large Size Symposium |Valtice, CZ 2006 | a Griffis Art Center vendégművésze |resident artist, Griffis Art Center | New London, CT, USA 2015 | resident artist, Art For A Cause, 1st International Artist Residency | Goa, India 1995- | Velencén él és alkot | lives and works in Velence | Velence, HU 2001- | Moholy-Nagy Művészeti Egyetem | Professor, Moholy-Nagy University of Art &Design | Budapest, HU

ELISMERÉSEK | AWARDS 2022 | Munkácsy Mihály-díj | Munkácsy Mihály-Prize | Budapest, HU 2016 | Római Magyar Akadémia Ösztöndíj | Scholarship for Hungarian Academy in Rome | Budapest/Roma 2006 | HAESF ösztöndíj | HAESF fellowship | New London, CT, USA 1991-1992 | DAAD Ösztöndíj, Atelierhaus Worpswede | DAAD Stipendium, Atelierhaus Worpswede | Worpswede, DE 1991 | Barcsay-díj | Barcsay prize | Budapest, HU 1986 | Glatz Oszkár díj | Glatz Oszkár prize | Budapest, HU 1985 | Smohay-ösztöndíj | Smohay scholarship | Székesfehérvár, HU

TAGSÁGOK | MEMBERSHIPS 2017 | VUdAK | Budapest 2014 | Magyar Művészeti Akadémia Köztestülete | Public Corps of Hungarian Academy of Art | Budapest, HU 1996 | Székesfehérvári Művészek Társasága | Association of Székesfehérvár Artists | Székesfehérvár, HU 1995 | Magyar Festők Társasága | Society of Hungarian Painters | Budapest, HU 1992 | Autorengalerie 1 | München, DE 1993-1994 | Németországi Művészek Szövetsége | Berufsverband Bildender Künstler | München, DE 1988 | Magyar Képző-és Iparművészek Szövetsége | Association of Hungarian Artists | Budapest, HU 1985 | Magyar Alkotóművészek Egyesülete | Society of Hungarian Creative Artists | Budapest, HU


VÁLOGATOTT EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK | SELECTED SOLO EXHIBITIONS 2023

Szemmelweis Szalon

Budapest

2022

Piano Art Café

Budapest

Hungary Hungary

2020

Galerie M. Beck

Homburg

Germany

2019

Galerie M. Beck

Durbach

Germany

2019

Pelikán Galéria

Székesfehérvár

Hungary

2018

Karinthy Szalon

Budapest

Hungary

2018

K11 Művészeti és Kulturális Központ

Budapest

Hungary

2014

Szent István Király museum

Székesfehérvár

Hungary

2014

Fuga Építészeti Központ

Budapest

Hungary

2011

Hungarian Cultural Center

New York, NY

USA

2010

Alexey von Schlippe Gallery of Art

Groton, CT

USA

2009

Galerie Kornhaus, Kunstverein

Schwäbisch-Gmünd

Germany

2008

IFUA Horváth/Scheffer Galéria

Budapest

Hungary

2008

Artus Stúdió Galéria

Budapest

Hungary

2007

Leitner+Leitner/Scheffer Galéria

Budapest

Hungary

2007

Gerbeaud Harmincad Galéria

Budapest

Hungary

2007

Magyar Telekom Galéria

Budapest

Hungary

2006

Griffis Art Center

New London, CT

USA

2003

Pelikán Galéria

Székesfehérvár

Hungary

1995

Produzentengalerie

München

Germany

1995

Duna Galéria

Budapest

Hungary

1994

Europäisches Patentamt

München

Germany

1994

Covalenco Art Gallery

Geldrop

Holland

1993

Galerie Daniel Blau

München

Germany

1992

Covalenco Art Gallery

Geldrop

Holland

1992

Galerie Altes Rathaus

Worpswede

Germany Hungary

1990

Csepel Galéria

Budapest

1990

Aad Leemans Art Gallery

Rotterdam

Holland

1987

Galerie im Atelier

Heidenheim

Germany


VÁLOGATOTT CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK | SELECTED GROUP EXHIBITIONS 2023

In Bewegung

Collegium Hungaricum

Berlin, DE

2023

Fejér Vármegyei Tárlat

Csók István Képtár

Székesfehérvár, HU

2023

Tendenciák

Regionális Összművészeti Központ

Szeged, HU

2022

Fehérvár Szalon

Szent István Király Múzeum

Székesfehérvár, HU

2022

In Bewegung

Liszt Institut

Stuttgart, DE

2022

Város-Kép

Kortárs Galéria

Tatabánya, HU

2021

In Memoriam Joseph Beuys

Kortárs Galéria

Tatabánya, HU

2021

Miniképek

Vizivárosi Galéria

Budapest, HU

2021

Fejér Megyei Tárlat

Kortárs Művészeti Intézet

Dunaújváros, HU

2020

Szabadjáték/ Nemzeti Szalon

Műcsarnok

Budapest, HU

2020

Kontakte-Kontraste

VolkshochSchule Chemnitz

Chemnitz, DE

2020

Kettő másodszor

Újpesti Galéria

Budapest, HU

2019

Fehérvár Szalon

Csók István Képtár

Székesfehérvár, HU

2019

Húszan a Magyar Festők Társaságából

Artézi Galéria

Budapest, HU

2019

Téli Tárlat

Pelikán Galéria

Székesfehérvár, HU

2018

Római Magyar Akadémia ösztöndíjasok

Klebersberg Kultúrkúria

Budapest, HU

2018

Color Sensation

Kortárs Galéria

Tatabánya, HU

2018

Fehérvár Szalon

Szt. István Király Múzeum

Székesfehérvár, HU

2017

Borsisti di Arti visive

Római Román Akadémia

Roma, IT

2017

Gestern, Heute, Morgen

Ungarisches Kulturinstitut

Stuttgart, DE

2017

Gestern, Heute, Morgen

Galerie der Botschaft von Ungarn

Berlin, DE

2016

80+20=100

Műcsarnok

Budapest, HU

2016

Emlékezet

Vaszary Képtár

Kaposvár, HU

2016

Fragments

Római Magyar Akadémia

Roma, IT

2015

Harmónia

Művészetmalom

Szentendre, HU

2015

Art for a Cause

Galeria de Belas Artes

Calangute, Goa, India

2015

Mesterek

MKISZ Galéria

Budapest, HU

2014

Jel-beszéd

Mazart Galéria

Budapest, HU

2014

Naphimnusz

Kortárs Magyar Galéria

Dunaszerdahely, SK

2014

Kép-Tár-Ház

Szombathelyi Képtár

Szombathely, HU

2013

Töredék

Fúga Galéria

Budapest, HU

2013

XXXVII Nyári Tárlat

REÖK palota

Szeged, HU

2013

Flag/Image

Nemzeti Táncszínház

Budapest, HU


GYŰJTEMÉNYEK | COLLECTIONS Szent István Király Múzeum

Székesfehérvár

Hungary

Új Magyar Képtár

Székesfehérvár

Hungary

Városi Képtár Deák Collection

Székesfehérvár

Hungary

Vaszary Képtár

Kaposvár

Hungary

Government of Goa

Panaji, Goa

India

Inspire Trust

Margao, Goa

India

Lyman Allyn Art Museum

New London, CT

USA

Griffis Art Center

New London, CT

USA

Contemporary Art Collection of the European Patent Office

München

Germany

Ifua Horváth

Budapest

Hungary

Leitner + Leitner

Budapest

Hungary

Monterosa Art

Budapest

Hungary

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar DLA/MES

Pécs

Hungary

Dunaújvárosi Művészetért Alapítvány

Dunaújváros

Hungary

Technika Háza

Székesfehérvár

Hungary

Magángyűjtemények Angliában, Ausztriában, Hollandiában, Indiában, Magyarországon, Németországban, Olaszországban, Új-Zélandon, Spanyolországban, Svájcban és az Egyesült Államokban Private collections in Austria, Germany, Finland, Hungary, India, Italy, the Netherlands, New Zeeland, Spain, Switzerland, UK, and the USA


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.