Beszédes képek

Page 39

 Balázs atyát, a ma legismertebb magyar ferences igehirdetőt – aki 1972-től 1993-ig élt az esztergomi kolostorban – esztergomi öregdiákjaink tanárukként is számon tartják, hiszen magyar-orosz szakos középiskolai tanár. Eleinte mindkét szakját tanította és prefektus is volt. Később ezekhez járult még az elsősök hittantanítása, az iskola kórusának, liturgikus életének vezetése, 1975-től pedig a novíciusmesteri megbízatás. Tanítványai – legyenek középiskolai diákjai, novíciusai vagy mindkettő, mint magam is – soha nem felejtik el a magyar és az orosz nyelv tanításában tapasztalt következetességét, a hittan és az egyházzene kapcsán pedig azt a belső tűzről árulkodó lelkesedést, amivel Istenről, Jézusról és a hit igazságairól beszélt. Válaszait, véleményét – csakúgy, mint prédikációit és elmélkedéseit – diákjait felrázó, szívüket megérintő világossággal, gyakran nem várt szempontok bemutatásával tudta megfogalmazni, amiért ők mindig hálásak maradnak neki. De így érez Balázs atya is, hiszen azt szokta mondani: „Engem az esztergomi diákok tanítottak meg arra, hogy nem lehet mellébeszélni”. P. dr. Varga Kapisztrán OFM


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.