KÉPESEK VAGYUNK 2020. III. negyedév

Page 26

P ORTR ÉK

Több, mint mutogatás –

érdekességek az egyik legkülönlegesebb nyelvről SZEPTEMBER VÉGÉN KÉT JELES NAPOT IS ÜNNEPLÜNK: 2017-BEN A SZEPTEMBER 23-ÁT ELFOGADTÁK A JELNYELV NEMZETKÖZI NAPJÁNAK, SZEPTEMBER UTOLSÓ VASÁRNAPJA PEDIG – IDÉN 27-ÉRE ESIK – MÁR 62 ÉVE A SIKETEK VILÁGNAPJA. EGY EMBERT ÚGY TUDUNK JOBBAN MEGISMERNI, HA EGY NYELVET BESZÉLÜNK VELE, DE A JELNYELVET NEM BESZÉLIK, DE MÉG CSAK NEM IS MUTOGATJÁK. AKKOR HOGY IS VAN EZ? Írta: Kajtár Dóra

A JELNYELV ANYANYELV A hatvanas évektől világszerte egyre nagyobb érdeklődés fordult a jelnyelv és siket kultúra felé, mégis, csak 19 évvel ezelőtt ratifikálták Tokióban, hogy a jelnyelv valódi nyelv, a siketek anyanyelve. Általánosságban az emberek azt szokták hinni, hogy egy globális jelnyelv van a világon, amellyel minden siket megérti egymást. Ez tévedés. Voltak próbálkozások egységesítésre mesterséges nyelvek létrehozásával. Például a Gestunót, azaz a nemzetközi jelnyelvet (International Sign Language) azért találták ki, hogy a nemzetközi eseményeken, siketolimpiákon, amikor a külföldi siketek találkoznak, megértsék egymást. Ugyanis minden országnak megvan a saját jelnyelve. Ma a becslések szerint közel 300 féle jelnyelvet használnak világszerte. A MAGYAR JELNYELV A magyar jelnyelv története a 19. századra vezethető vissza, amikor létrejött az első iskola siketek számára Vácott. Majd további 6 ilyen intézményt alapítottak az ország különböző pontjain (Budapesten, Debrecenben, Egerben, Kaposváron, Sopronban és Szegeden). Ez alapján a magyar nyelvnek 7 dialektusa alakult 25 KÉPESEK VAGYUNK

ki, és terjedt el. 2009-ben iktatták be a magyar jelnyelv önállóságáról szóló Jelnyelvi Törvényt, amelyben elfogadták, hogy „a magyar jelnyelv a hallássérült személyek által használt, vizuális nyelvi jelekből álló, saját nyelvtani rendszerrel és szabályokkal rendelkező, Magyarországon kialakult önálló, természetes nyelv.”

Becslések szerint közel 300 féle jelnyelvet használnak világszerte. Gondoltátok volna, hogy a magyar jelnyelv a francia jelnyelvcsaládból származik? Ezen kívül vannak közös jeleink a szomszédos országainkkal: az osztrákokkal, a németekkel és a lengyelekkel is. A jelnyelv saját grammatikával rendelkezik, nem követi a magyar nyelv szabályait. A jelelési tér a fejbúbtól a csípőig tart. Az egy- vagy kétkezes mozdulatokat arckifejezések gazdag készletével egészítik ki. A gesztusok és mimika sokat számítanak. Például a kijelentést azzal különböztetik meg a kérdéstől, hogy amikor kérdeznek, „felvonják” a szemöldöküket is.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
KÉPESEK VAGYUNK 2020. III. negyedév by Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége - Issuu