Antik Sándor Joseph Beuys: Kojot akciója - egy neoavantgárd és egy posztmodern interpretálásban
Beuys szerepe művészettörténeti szempontból Joseph Beuys a 20. század második felének legnagyobb hatású művésze volt. Bár nemzetközi hírnévre tett szert az 1970-es években, utópikus művészeti projektjeit nem ismeri vagy irónikus mosollyal fogadja a nagyközönség. Beuys az addigi művészeti hagyományt meghaladóan egy nagyon tág művészet értelmezést javasolt, amivel meghökkentette a saját művész kortársait is, és még inkább a művészeti közönséget. A 20.század első felében lezajló művészeti forradalmak alapjában véve a művészet belterjes világában hoztak radikális változást. Beuys kibővítette a művészet fogalom értelmezését. Ő a művészet és a külvilág kölcsönhatásának elképzeléseit szorgalmazta. Művészettörténeti szemmel nézve Beuys munkássága reprezentatív példája lehet a ’60-as/’70-es évek neoavantgárd művészetének. Művészi szellemiségét és gyakorlatát a radikális művészeti és társadalmi változtatás gondolata határozta meg. Ebben rokon a klasszikus 20.század eleji avantgárd művészekkel, de az ő víziói nem kozmikus vagy metafizikus indíttatásúak, hanem a globalizálódó világ felismeréséből fakadó reakciók, ahogy ő maga nevezi ’konkrét utópiák’. Ugyanakkor az ő tevékenysége előre vetíti a ’80-as évek művészeti világában bekövetkező változásokat, egy új posztmodern periódus kezdetét, amelynek szellemiségére már nem jellemző a radikális társadalmi változtatás. Beuys vizuális és verbális plasztikai alakzatai Beuys művészeti hagyatékát nemcsak a rajzai, plasztikai tárgyai vagy akciói képezik, hanem a verbális megnyilatkozásai is, amelyek a publikus előadásai, média szereplései során, vagy a kiállított munkái- és akciói kapcsán hangzottak el. A két aspektusnak az organikus egysége fontos jellemzője a beuys-i művészeti szellemiségnek és gyakorlatnak. Beuys nemcsak a műtárgyait tekinti plasztikának, hanem “a gondolatot és a beszélgetést magát is plasztikának, szemmel nem látható, de hasonló elvek szerint megformált alakzatnak tekintette.” — írja Várnagy Tibor az egyik magyarul megjelent, Beuysról szóló könyv előszavában1. Beuys esetében a rajzok a gondolatformálás megjelenítését szolgálják és ezek a vizuális eszmeképzés diagramjaiként jelennek meg a szemünk és az agyunk számára. Ezt a legjobban azok a táblarajzai érzékeltetik, amelyek előadásainak vizuális kiegészítői voltak. 1
Várnagy Tibor: Bevezető a magyar kiadáshoz, 7.o. In: Lucrezia De Domizio Durini: A filckalap / Joseph Beuys / Egy elmesélt élet (fordította Erhardt Miklós), Kijárat Kiadó, Budapest 2001.
1