__MAIN_TEXT__

Page 1

2

Félmillió Ámen Csíksomlyón

Eredményt hozott

10

az összefogás

113

Csak az elso”

helyezettre

emlékeznek

Csíki Kisújság [ A CSÍKI TERÜLETI RMDSZ IDŐSZAKOS KIADVÁNYÁNAK KÜLÖNSZÁMA ]

[ 2012. NOVEMBER ]

  


Csíki Kisújság

[ [

A

csíksomlyói búcsú története 1444-ig nyúlik vissza, amikor IV. Jenő pápa körlevélben buzdította a híveket, hogy legyenek a ferencesek segítségére a templomépítésben. Az elvégzett munkáért cserébe búcsút engedélyezett.

[

[ [ Csíki Kisújság

2

3

A csíksomlyói búcsú az 1989-es rendszerváltás után a keresztény magyarság nemzeti kegyhelyévé és találkozóhelyévé vált. Azért van nagy jelentősége a zarándoklatnak, mert ilyenkor, függetlenül attól, hogy honnan jönnek és hogy milyen felekezethez tartoznak, a hívek meg-

Botezatu Viktori pedagógus Klézsén tanít magyart a moldvai csángó gyerekeknek. Úgy emlékszik vissza első csíksomlyói zarándoklatára, mintha egy csodát élt volna át. „Beraktuk a tarisznyába a vizet, szalonnát, túrót. Azelőtt felkészültünk úgy, hogy elmentünk, meggyóntunk, és

a vonatállomás épülete szolgált. De olyan település is volt, ahol a kapuban élelemmel, vízzel várták őket, volt, ahol behívták és megpihenhettek. A Csíksomlyóra vezető több száz kilométeres úton imádkoztak és énekeltek. Mentek kitartóan akkor is, ha felsértette a lábukat a cipő. „A leg-

Félmillió

első, amit megláttunk, a Szent Antal-kápolna volt. Jött, hogy sírjunk. Volt egy ének, amit a búcsúra tanultunk. Elkezdtük énekelni: köszöntünk Somlyó szép csillaga, üdvözlégy áldott Szűz Mária, eljöttünk Hozzád, Szűz Anyánk, segíts meg minket s tekints ránk.”

[ Ámen

„Tizenötön voltunk, amelyikek elindultunk az első esztendőben, 1997-ben. Csináltattunk a szomszéddal egy fakeresztet, hogy menjünk mi is keresztaljával, és tettünk rá egy zászlócskát, amire ráírtuk: Klézse, 1997.”

Csíksomlyón

A búcsújárás egyik hagyománya az erdélyi katolikusok emlékezetében az 1567-es legendás csatával függ össze, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem Csík, Gyergyó és Kászon katolikus lakosságát erőszakkal akarta unitárius hitre téríteni. A fejedelem nagy sereggel érkezett Csíkba pünkösd szombatján. A tolvajos-tetői ütközet alatt az asszonyok, a gyermekek és az öregek a csíksomlyói templomban imádkoztak, kérték a Szűzanya közbenjárását, segítségét. A székelyek legyőzték az erdélyi fejedelem seregét, megnyerték a csatát. A hagyomány szerint azóta zarándokolnak el a hívek minden évben Csíksomlyóra, a pünkösdi búcsúra. Csíki Lapok, 1894. május 16.: „A pünkösdi búcsúra az idén is nagy számban sereglettek össze a hivők. A megjelentek számát mintegy 12-15 ezerre becsülik.”

erősödnek keresztény hitükben és magyarságukban. Idén több mint félmillió magyar imádkozott a Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó közötti nyeregben. A hagyomány szerint a gyergyóalfalusi keresztalja megy a zarándokmenet elején. A csoportot a csángók zárják.

Az út

A moldvai csángók szülőföldjükön csak elvétve vehetnek részt magyar nyelvű szentmisén, és vallási életük sok más területén sem tudják használni anyanyelvüket. Éppen ezért, felértékelődik számukra a csíksomlyói pünkösdi búcsú, amelyen régi szokás szerint külön magyar nyelvű misét tartanak nekik. Ekkor elénekelhetik ősi énekeiket, együtt imádkozhatnak anyanyelvükön: magyarul.

vártuk, hogy érjen ide az a nap. Kértük a jó Istent, hogy legyen jó idő, és nehogy valahol eltévedjünk. Kitanulmányozták az emberek a térképen, hogy hol kell menni, melyik útvonalon, hol van út, hol kell átvágni az ösvényeken. Ideért az a reggel, s elindultunk. Tizenötön voltunk, amelyikek mentünk az első esztendőben, 1997-ben” – meséli. Napokig gyalogoltak, szálláshelyként gyakran csak az útszéli sánc vagy

A csíksomlyói búcsú a mi szellemi örökségünk Kelemen Hunor RMDSZelnök kulturális és örökségvédelmi miniszterként 2012. március 26-án aláírta a dokumentumot, amely révén a tárca felterjesztette a csíksomlyói pünkösdi búcsút az UNESCO szellemi világörökségi listájára. Az Egyesült Nemzetek nevelésügyi, tudományos és művelődésügyi szervezetéhez (UNESCO) elküldött dossziét egy szakértőkből álló csoport készítette elő, amelynek tagjai a búcsú eredeti lelkiségének és szellemiségének, identitásának megőrzését tartották a legfőbb célnak. Kelemen Hunor szövetségi elnök úgy véli, a csíksomlyói zarándoklat egyike azon vallási, kulturális hagyományoknak, amelyek meghatározók a Kárpát-medencei magyarság életében. „A csíksomlyói pünkösdi búcsú az összmagyarság legjelentősebb vallási és nem-

zeti ünnepségeinek egyikévé vált. Minden évben majd félmillióan zarándokolnak ide Erdélyből és szerte a világból. A világörökség részeként a csíksomlyói búcsú fokozottabb védelmet kapna, ugyanakkor méltó elismerést jelentene a székelység több mint 500 éves hagyományának. Egy olyan közös székelyföldi, erdélyi, magyar értékünk kerülne fel a nyilvántartott nemzetközi értékek közé, amely méltó módon képviselne bennünket ezen a listán” – mondta a Hargita megyei parlamenti képviselő. Csíksomlyó nem a tégláktól, nem az építményektől fontos. Ezt a helyet a Teremtő és az emberi gondviselés tette azzá, ami ma. A csíki ember ide járt, ha kérése volt, itt találkozott Szűz Máriával, és ide járt hálát adni is, ha jól ment dolga. Nem volt életpálya úgy, hogy néhányszor el ne jött volna ide az ember. Ez volt, és ez maradt az a hely, ahol a magyar ember találkozott és találkozik Istennel.

Hunor fiam, belőled nem lesz semmi! Míg a gazdasági válság hurrikánként vonult végig a világon, Csíkkarcfalvát mintha elkerülte volna: bővül a fúvószenekar, virágzik a jégkorongsport, új jégpályát építettek, növekszik a továbbtanuló diákok száma, rendszeressé váltak a színházi előadások, és hamarosan befejeződik az egyik legszebb erdélyi erődtemplom felújítása. Fülöp László nyugalmazott iskolaigazgató úgy véli, a település sokat köszönhet az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának és Kelemen Hunor szövetségi elnök, felcsíki parlamenti képviselő közbenjárásának.

C

síkkarcfalva már az 1330-as években létezett, Ábránfalva és Tótfalva összeolvadásából keletkezett. Egykori járási székhely, mely Csíkjenőfalvával, Csíkdánfalvával és Csíkmadarassal együtt alkotta a Csíknagyboldogasszony községet. Madaras 1742-ben önállósult, Dánfalva az 1920-as években. Ma Csíkjenőfalva tartozik hozzá. A község olyan híres emberek bölcsője, mint Mártonffy György, a település általános iskolájának névadója, aki 1725-től Erdély püspöke volt. Csíkkarcfalva szülötte a hálózatelméletek világhírű tudósa, Barabási Albert-László is. Jelentős kutatási eredményei mellett az ő nevéhez fűződnek többek között a Villanások – a jövő kiszámítható, illetve a Behálózva – a hálózatok új tudománya című nagysikerű könyvek. Fülöp László, a községi iskola volt igazgatója egy éve vonult nyugdíjba. Több évtizedes munkája végigkísérte a Csíkkarcfalván felnövekvő generációkat. Ha a község büszkeségeiről kérdezzük, nem győzi sorolni. „Legfőbb büszkeségünk Csíkkarcfalva és Jenőfalva közös erődtemploma, hiszen egy kompakt katolikus közösségben az emberek menedéke a templom” – mondja Fülöp tanár úr. A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus templom Hunyadi János adományá-

ból épült 1448 körül. Többször volt átépítve: az 1700-as években kétszer, majd 1922-ben még egyszer. Védőfalai a XV–XVI. század fordulóján épültek, védőfolyosóinak kialakítása egyedülálló Székelyföldön. Az A kategóriás műemléknek számító vártemplom 2011-re megérett egy alapos restaurálásra: tönkrement a tetőzet, a falak felszívták a vizet, a torony bádogborítása rozsdás lett, a toronyba vezető lépcső életveszélyessé vált. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a májusi kormányváltásig a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium vezetőjeként gondoskodott arról, hogy az előző évek arányaihoz képest jóval több magyar vonatkozású műemlék épületet sikerüljön felújítani. Így került a listára többek között a község erődtemploma is, amelynek restaurálására 3 millió 300 ezer lejes támogatást hagyott jóvá a szaktárca. „Most is folyik a munka, épp elvitték az orgonát, hogy megtisztítsák. Az, hogy a templomunk megújul, kizárólag a Hunor érdeme. Erre nem kerülhetett volna sor, ha nem ő a kulturális miniszter” – fogalmaz a volt iskolaigazgató, aki már gyermekkora óta ismeri a szövetségi elnököt. „Kelemen Hunor Felcsík egyik legszebb településén született, értelmiségi családban. Édesapja nagy tiszteletnek örvendett a felcsíki településeken. Pontos, fáradtságot nem ismerő munkás ember, ren-

det, fegyelmet követelt. Édesanyja a kultúrház igazgatójaként szép eredményeket tudhatott magáénak, miközben 3 gyereket nevelt. Hunornak jó eredményei voltak az iskolában, kitűnő magaviseletű, tisztelettudó diák volt. Ugyanakkor érdekes gyermek is. Egyszer letesztelt engem: �izikaórán kivette a biztosítékot, így nem működött az előkészített kísérlet. Kipróbált, tudom-e, hogy hol a hiba. Persze ez a gyerekeknek nagy vidámságot okozott” – emlékszik mosolyogva a tanár úr. Kelemen Hunor felfelé ívelő pályáján sem feledkezett meg szülőfalujáról, mindig szívesen tért haza azok közé az emberek közé, akik többször is megbízták, hogy képviselje őket Románia parlamentjében. „Sosem élt vissza a bizalmunkkal. Szemünkkel láthatjuk Karcfalván és más felcsíki falvakban is az eredményeket. Ritka az a település, amelyik nem büszkélkedhet olyan megvalósításokkal, amelyek hátterében Hunor áll. A község büszkeségének számít az erődtemplom mellett a néhai püspök nevét viselő Mártonffy György Általános Iskola is: korszerűen felszerelt épület, futball- és kézilabdapályával, tornateremmel. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy a helyi gyerekek ne érezzék alsóbbrendűnek magukat, ha elmennek egy városba továbbtanulni” – mondja Fülöp László,

  


Csíki Kisújság

[ [

[ [ Csíki Kisújság

4

   hozzátéve, hogy az elmúlt 40 évben több mint 300 diákjuk folytatta tovább tanulmányait az ország valamelyik felsőoktatási intézményében. „A kultúrház is Karcfalva büszkesége lett, hiszen csupán egy hatalmas, használhatatlan építmény volt a 70-es évekből, ami mindenre jó volt, csak épp a téli kulturális tevékenységek lebonyolítására nem. A minisztériumból kapott támogatásból modernizálták, így most, mint Csíkszeredában vagy bármelyik nagyvárosban, zakóban végig lehet nézni egy-egy előadást. Jár a Csíki Játékszín társulata, bérleteink vannak, felpezsdült a kulturális élet a településen” – véli a nyugalmazott igazgató. Fülöp tanár úr szerint méltán büszke a település a több mint 70 főt számláló fúvószenekarára is. Terveik közé tartozik, hogy százfősre duzzasztják a csapatot, bevonva a kisebbeket is, létrehozva így egy országszinten is egyedinek számító gyermek-fúvószenekart. A felcsíki jégkorongsport bölcsőjeként emlegetik az immár több mint 1 éve aktívan működő műjégpályát, amely nemcsak különböző mérkőzéseknek ad otthont, hanem lehetőséget teremt az utánpótlás-nevelésnek is. „Az ország egyedüli falusi jégpályája a miénk. Sőt Románia legmodernebb, legkorszerűbb jégcsar-

5

nokaként emlegetik. Nagyon örülnek neki az emberek, és nemcsak azok, akiknek a gyerekei, unokái korcsolyáznak, hokiznak, hanem azok is, akik a kereskedelemben, vendéglátásban dolgoznak, hiszen Galacról, Bukarestből, Brassóból egyaránt érkeznek edzőtáborba a sportolók és szüleik, fellendítve a helyi vállalkozásokat is: itt szállnak meg, itt étkeznek.” Kelemen Hunor tevékenysége kettős – mondja a nyugalmazott iskolaigazgató. Vannak direkt és indirekt tevékenységei. A műjégpálya esetében a háttérben dolgozott, de közbenjárása elengedhetetlen volt a megvalósításban. „Hunor diákként is érett volt, már 8. osztályban magasabb volt, mint az átlag. Persze kamaszként már heccelték a tanárokat. Egyszer felbosszantották a némettanárnőt, aki akkor azt mondta neki: Hunor, belőled semmi sem lesz! A jelen mutatja, hogy csupán pillanatnyi felindultságában mondta a tanárnő, hiszen azóta Kelemen Hunor sokszor és sokat bizonyított. A felcsíki ember el sem tudja képzelni a politikát nélküle. A mi képviselőnk mindenkivel megtalálja a közös hangot, számtalan elfoglaltsága ellenére is igyekszik találkozni az emberekkel. Szívből örülünk, hogy ismét indul a választásokon. Egészséget, munkabírást és kitartást kívánunk neki és az egész RMDSZ-nek!”

Beszélgetés András Mihállyal, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatójával

A világ ránk is

kíváncsi Az elmúlt évek során világszínpadokat hódított meg a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Azzal az értékes néphagyománnyal és kulturális kinccsel, amit elődeinktől kaptunk örökségbe, a csapat a külföldi közönség elismerését is számos alkalommal begyűjtötte. Külföldi siker ide vagy oda, a Hargita együttes legszívesebben a hazai közönség előtt lép színpadra – vallja András Mihály. Az együttes igazgatójával a határon túli tapasztalatokról és sikerekről beszélgettünk.

H

ogyan és mikortól jöttek a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes számára a külföldi fellépések lehetőségei, hogyan vált közönségükké a külföldi hallgatóság? – Már a műkedvelő Hargita együttesnek is több külföldi fellépése volt még a 90-es évek előtt. 1990-től a mostani hivatásos Hargita együttes is gyakori vendége lesz a külföldi színpadoknak, rendezvényeknek, számtalan alkalommal megfordultunk Magyarországon. 2000-ben a Magyar Kollégiummal közösen szerveztük a Kárpátmedencei turnét, amelynek

keretében a határon túli magyarsághoz jutottunk el. Azt gondolom, ahhoz, hogy ilyen irányú meghívásokat kapjunk, ismerniük és látniuk kell bennünket a távolabbi színpadokon is. Ezeknek a magyarországi turnéknak köszönhetjük azt, hogy meghívást kaptunk a németországi világkiállításra, ahol a magyar pavilon műsorkínálatát színesítettük. Az ottani sikerünket látva, Románia Kulturális Minisztériumától is jött egy felkérés, hogy ugyanezen a rendezvényen belül a román pavilonban is mutatkozzunk be. Nem sértődtek meg azon, hogy Magyarországot is erősítettük, hanem a fellépésünk

által büszkén mutatták be az ország multikulturalitását.

– Ennek aztán újabb hozadéka lett, hiszen az elmúlt néhány évben további világkiállításokra kaptak meghívást, a spanyolországi Zaragozában, Kína nagyvárosában, Shanghaiban, és nemrégiben Dél-Koreában is bemutatkozhattak. Hogyan fogadta Önöket a külföldi közönség? – Valóban lehetőségünk volt ezt a sorozatot folytatni, mivel a szervezők látták, hogy kíváncsi ránk a közönség. Mindenhol Románia multikulturalitását képviseltük, az erdélyi táncok mellett román, de akár szász néptáncokat is előadtunk. Min-

den alkalommal nagyszerű élményekben volt részünk, legutóbb például Dél-Koreában az ENSZ bennünket választott fellépőnek az általa szervezett gálaműsorra. Ugyancsak nagy megtiszteltetés, hogy a záróműsorban is benne lehettünk, amelybe a legtetszetősebb előadásokat válogatták össze. Az ottani közönség szó szerint partnerünk volt, benne éltek a műsorainkban, sokan viszszajöttek, hogy újra lássák az előadásunkat. A színpadi előadások mellett a közönséget is rendszeresen bevontuk, szívesen táncoltak velünk. Érezhető volt a kíváncsiságuk. Egyre többet meg akartak tudni rólunk, mondhatni kuriózumnak számítottunk a körükben.

– Mit gondol, milyen tapasztalatokkal gazdagodhat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a külföldi fellépések során? Miben látja a szélesebb közönség előtt való bemutatkozás jelentőségét? – Furcsán működik a világ. Ha azt látja a székely közönségünk, hogy szeretnek bennünket a világban, ha sokat szerepelünk a televízióban, akkor népszerűbbek vagyunk itthon is. Nekem nagyobb élmény itthon fellépni, mint a világ legnagyobb színpadain. Külföldön például nem értik az énekeinket, itthon velünk énekelnek és táncolnak. Ennek ellenére mégis kihívást jelent az ismeretlen közönség, felmérhetjük azt, hogy szakmailag képesek vagyunk-e megfelelni a nagyvilágban. Teljesen más külföldön sikerre vinni a műsorainkat, mint az itthoni hallgatóság előtt. Ott

garantáltan nehezebb sikeresnek lenni. Azt tapasztalom, hogy saját kultúrkörünkön belül kevesen tudják, hogy milyen értékes kulturális örökségünk van. A zenei anyagaink és táncaink

tárháza felbecsülhetetlen érték. Abban a pillanatban, ahogy a külföldi közönség elé lépünk, megmutatjuk a tradícióinkat, kapunk egy azonnali visszacsatolást arról, hogy milyen értékek birtokában vagyunk. A világ arra kíváncsi, mi az, amit mi hozzátehetünk. A befogadás pedig bennünket is megerősít abban, amit csinálunk. Nagyon fontos az is, hogy a háttérben értékes barátságok alakulnak. Úgy vélem, akár gazdasági, politikai, szociális vagy épp kulturális esemény kapcsán találkoznak Romániával és az erdélyi magyarsággal, pozitív megítéléssel közelednek felénk, mert már van egy kellemes élményük rólunk. A külföldi közönség előtti fellépések nagyszerű lehetőséget teremtenek az ország arculatépítésében. A Hargita együttes ilyen módon az ország nagykövete is.

– Mielőtt még azt hinnék olvasóink, hogy a külföldi utazásaik során csupán nagyszerű kirándulásokban lehetett része a Hargita együttesnek, nézzünk egy kicsit a kulisszák mögé is. Egyértelműen nehezebb munka világszínpadokon szerepelni, mint idehaza megmozgatni a székely közönséget. Hogyan bírta a csapat ezeket az újfajta megpróbáltatásokat?

– Valóban az emberek ezt nagy kirándulásnak láthatják, de ennél nyilván sokkal több. Nem vihetek magammal egy olyan csapatot, amely nem bírja a terhelést, �izikailag mindenki erős kell legyen. Ezekben a távol-keleti országokban más az éghajlat, nagy a hőség és a páratartalom, ami megterhelő az emberi

szervezet számára, s emellett bírni kell a munkatempót is. Naponta annyi előadásunk volt, hogy éjszakába nyúlóan még színpadon kellett állnunk. Idegileg bírni kell ezt a terhelést. Messze van, több ezer kilométer, ezért bármi történjen, egymásra vagyunk utalva a nagyvilágban. Léteznie kell egy belső fegyelemnek, egy kohéziónak, ami extrém helyzetekben is működőképessé teszi a csoportot. Ez a csapat megtanulta azt, hogy erősnek és fegyelmezettnek kell lennie, és túlterheltség alatt is bírja a tempót. Újabb kihívást jelent az is, hogy megtaláljuk az összhangot, a közös hullámhosszat, amellyel eljuthatunk ahhoz a közönséghez, amelynek éppen játszunk. A visszajelzések és az a szeretet, amellyel kitüntettek bennünket, azt igazolja, hogy a csapatomnak ez nagyszerűen sikerült.

– Az ilyen színvonalú és ilyen távoli rendezvényeken való fellépés nyilvánvalóan nem kis összegekbe kerül. A Hargita együttes saját költségvetéséből feltételezhetően nem tudná fedezni ezeket a kiadásokat, hogyan tudtak támogatókat szerezni a külföldi útjaikhoz? – Az együttesünk működését a csíkszeredai önkormányzat biztosítja, a költségvetésünkből csupán a megyei szintű fellépéseket tudjuk ellátni. Több módja létezik annak, hogy határon túl léphessünk színpadra. Legtöbb esetben megláttak, megszerettek és meghívtak bennünket. Alkalmanként mi magunk pályázunk vagy lobbizunk egyegy fellépési lehetőségért. A nagyobb lehetőségeket, mint például egy világkiállításra való kijutást, abban az esetben lehet megszerezni, ha olyan honatyák állnak mellettünk, akik pozíciójukból kifolyólag képesek lobbizni az érdekünkben. Ilyen esetekben segítség nélkül nem jutottunk volna eredményre, hiszen számtalan együttes szeretné világszinten képviselni az országot. Zaragozába, Kínába és Dél-Koreába is úgy tudtunk eljutni, hogy mindhárom alkalommal

mellettünk állt Korodi Attila parlamenti képviselő és más segítőtársak. Attilát nem mint parlamenti képviselőt ismertük meg, hanem mint azt az embert, aki feleségével együtt, ha tehette, résztvevője volt táncalkalmainknak. Később mint környezetvédelmi miniszter ott volt a rendezvényeinken hivatalos meghívás nélkül is. Úgy vélem, becsüli elhivatottságunkat, és mivel a kulturális értékmegőrzés számára is fontos, így, ha teheti, segíti tevékenységünket.

– Jelenleg is éppen kemény munka zajlik a színfalak mögött. Amíg mi beszélgetünk, az együttes tagjai a legújabb előadásukat próbálják. Milyen premierre készülnek, mit kell tudni a bemutatás előtt álló műsorról? – Ami az év hátralévő két hónapját illeti, még nagyon sok feladat áll előttünk. Csak hogy párat említsek, hátravan a szórványban néhány előadásunk, van meghívásunk Magyarországra, de még ott vannak a saját rendezvényeink, a Prímások Találkozója és a Csűrdöngölő néptánctalálkozó is. Emellett pedig valóban előkészületben van egy új műsor, Hagyaték a címe. December 12-én lesz a bemutatója Csíkszeredában. Röviden vázolva arról szól, hogyan tudjuk ápolni és életben tartani azt a hagyatékot, azokat az értékeket, amelyeket őseinktől kaptunk. – Számtalan élményről és elismerésről esett szó a fentiekben, de ha ki kellene emelnie egy dolgot, hogy mit tart a Hargita együttes legnagyobb sikerének, mi lenne az?

– A legnagyobb sikerünk az, hogy még mindig létezünk; tehetséges, kitartó emberekből álló csapattal tudjuk hivatásunkat teljesíteni. Sokan arra panaszkodnak, hogy nincs hol, nincs akinek fellépni. Mi hál’ istennek nem győzünk eleget tenni a felkéréseknek. Igen, azt hiszem, a legnagyobb eredményünk az, hogy még mindig kíváncsiak ránk az emberek.


Csíki Kisújság

[ [

[ [ Csíki Kisújság

6

7

10 PERC

A SZÖVETSÉG ELNÖKÉVEL – Mit szeret az őszben? – Hogy hosszú és viszonylag meleg. Csíkban ritkán volt, ritkán van ilyen hosszú ősz és ilyen meleg nyár.

– Ha lenne egy szabad hétvégéje, amit utazással töltene Csíkban, hová menne? – Most? Valószínűleg a Madarasi-Hargitára. Vagy a Csíkihavasokba valahová, úgy, hogy át lehessen menni az Egyeskőhöz, Csík fölé. E két úticél közül bármelyiket merem ajánlani bárkinek. – Mennyi ideje van kirándulásra?

A politika teljes embert kíván. Sokszor kettőt is. Talán elmarad az őszi, hátizsákos kirándulás, talán évtizedeket kell várjon egy-egy jegyzet, amíg prózát írnak belőle. Most más fontos. Most építkezünk. A magyarság biztonságos, megbízható jövőre vágyik. A mi ügyünk csak nekünk fontos. 23 év a magyarokért. Mindig a magyarokért.

– Kevés, szinte semmi. Fiatalkoromban bejártam a KeletiKárpátokat, a Déli-Kárpátokat és a Nyugati-Kárpátoknak egy részét. Sátorral, hátizsákkal, rendes turistaként. Az embernek az életéből sok minden hiányzik, sok mindent átszervez, átalakít. Ez az egyik, ami hiányzik. Lehet, hogy �izikailag nem is bírnám azt, amit annak idején, abban az iramban. De az, hogy eltöltsek egy-két-három napot, egy hétvégét fent a Csíki-havasokban vagy a Hargitán, hiányzik.

– Ha ezt hiányolnia kell, milyen élményekben volt része az elmúlt egy-két hónapban?

– Az idei ősz munkával telt. Bukarestben tartották az Európai Néppárt Kongresszusát, aminek az RMDSZ volt az egyik házigazdája. Az Európai Néppárt Európa legnagyobb politikai családja, hozzá tartoznak a keresztény-demokrata és konzervatív alakulatok. Jelenleg a legbefolyásosabb politikai erő Európában. Sokan hallottak Wilfried Martensről, Angela Merkelről, Nicolas Sarkozyről, José Manuel Durao Barrosóról, vagy épp Orbán Viktorról. Ők is annak az Európai Néppártnak a vezető politikusai, amelynek a mi Szövetségünk is tagja, már a 90-es évek elejétől. Azért volt kiemelkedően fontos ez a kongresszus, mert 20 év után először módosítottuk az Európai Néppárt alapprogramját. Az RMDSZ kezdeményezésére külön fejezetet szenteltünk a kisebbségvédelemnek. Ez olyan lehetőségeket nyit meg az Európai Unióban, amilyenekről hosszú ideig csak álmodoztunk. Ilyen eredmények elérésére pedig a következő 10-15 esztendőben az erdélyi magyar politikában nem lesz lehetőség. Az is különleges érzés, különleges élményt jelent, amikor az ember találkozhat a német kancellárral, Európa egyik legtehetségesebb, legnagyobb tekintéllyel bíró politikusával, Angela Merkellel, és röviden bár, de beszélgethet vele. Találkozhat olyan meghatározó politikusokkal, mint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, vagy az ír miniszterelnök, Enda Kenny, akit én rendkívül tisztelek és nagyra tartok. A német kancellár mellett talán az ír miniszterelnök az egyik legtehetségesebb és a legnagyobb tekintéllyel bíró európai politikus napjainkban. Az, hogy részt vehettem a néppárti miniszterelnökök és államfők csúcstalálkozóján, úgy, hogy az RMDSZ épp ellenzékben van, egy embernek egy életben valószínűleg csak egyszer, esetleg kétszer adatik meg. Többször nem. Ezek mind-mind olyan dolgok, amelyek ezt az esztendőt, ezt az őszt egy kicsit érdekesebbé, élménydúsabbá tették. És biztos, hogy ez nem fog megismétlődni jövőre, vagy az

azt követő évben. Még akkor sem, ha hosszú, meleg ősz lesz.

– Azt mondta, a német kancellárt tartja Európa egyik legtehetségesebb, legtekintélyesebb politikusának. Angela Merkel nem kispályás politikus, ráadásul nő. Hogyan viszonyul az RMDSZ a „nők a politikában” témához? – Az RMDSZ pontosan úgy viszonyul ehhez a témához, mint bármelyik más politikai párt vagy szervezet a Kárpátmedencében. Nem állunk sem jobban, sem rosszabbul, mint a sokéves kelet-közép-európai átlag. Nekünk is voltak és vannak vezetői beosztású női politikusaink. Voltak és vannak kiemelkedő női teljesítmények, polgármestertől kezdődően egészen megyei önkormányzati elnökig, államtitkárig, vagy épp prefektusig. A nők ugyanúgy képesek teljesíteni a politikában, mint a fér�iak, és jó lenne, ha több szerepet vállalnának. Ebben a kérdésben azonban meghatározók a hagyományok, illetve a női szerepek az erdélyi magyar társadalomban. Ezek a szerepek egyébként átalakulóban vannak. Az elmúlt évtizedekben volt, és van ma is néhány kiemelkedő női teljesítmény, olyan, amilyent fér�iként sem biztos, hogy túl lehet szárnyalni. Ha csak a már hivatalban nem lévő Margaret Tatcherre gondolunk, a Vaslady-re, vagy a német kancellárra, Angela Merkelre, vagy az amerikai külügyi államtitkárra, Hillary Clintonra, bebizonyosodik, hogy igenis bármelyik nő képes megállni a helyét a politikai életben. – Többször találkozott Wilfried Martenssel, az Európai Néppárt elnökével, és most Angela Merkellel is volt alkalma beszélgetni. Hogyan látják ők az erdélyi helyzetet, az itteni magyarságot? – Ha nem beszélsz erről folyamatosan, akkor sehogy. Ne ringassuk magunkat abban a tévhitben, hogy mi vagyunk a világ közepe. Annyira vagy fontos, amennyit be tudsz vinni a magad erejéből a �igyelem középpontjába, a látószögükön belüli mezőbe. Nyilván Angela

Merkel érzékeny arra, ami Kelet-Közép-Európában történik, mert Kelet-Németországból származik és megtapasztalta a kommunizmust. Őt lehet tájékoztatni, és vele vagy a körülötte lévő emberekkel lehet nyíltan és őszintén beszélni kisebbségi kérdésekről. Ha a javaslatok nem sértenek német érdeket, tudják támogatni. Angela Merkel érti Közép- és Kelet-Európát, minden nyűgével, bajával, de szigorú is ezzel a régióval. Wilfried Martens, a Néppárt elnöke több mint egy évtizeden keresztül volt belga miniszterelnök, és nehéz időszakokat kellett átvészelnie a belga kormány élén. Ő élt át éles konfliktusokat, látott és kezelt nehéz helyzeteket, de nagy empátiája van, és érti a kisebbségi kérdést a Belgiumban tapasztalható flamand–vallon ellentétekből kifolyólag is. Amikor ezelőtt másfél évvel benyújtottuk a kisebbségvédelemmel kapcsolatos javaslatunkat, Martens volt az, akivel elkezdtük a tárgyalásokat, és akit viszonylag könnyen magunk mellé tudtunk állítani. Wilfried Martens pontosan tudja, mekkora jelentősége van a román belpolitikában és az Európai Unióban az erdélyi magyar képviseletnek. Pontosan tudja, hogy milyen kon�liktusokkal, veszélyekkel jár, ha egy másfél milliós nemzeti kö-

zösségnek az ügyei a politikai intézményeken kívülre kerülnek, és az utcán próbálják megoldani a problémákat. Látva az elmúlt 23 év teljesítményét, ő is nagyon racionálisan azon az állásponton van, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség köré kell építeni az erdélyi magyarság képviseletét. Nem szabad azonban abban a tévhitben élnünk, hogy mi vagyunk a legfontosabbak, és hogy a Néppárt politikusai az erdélyi magyarság iránti aggodalommal kelnek és fekszenek. Ha nap mint nap nem helyezzük ezt a témát a látóterükbe, ha nem foglalkozunk vele, akkor elfelejtik. Ezért volt fontos a Bukarestben tartott néppárti kongresszus, ezért volt fontos az elmúlt másfél esztendő és az azt megelőző időszak, amikor beépültünk a Néppártba, és a különböző néppárti struktúrákba. Azt láttam és azt tapasztaltam, hogy egy ilyen eredmény eléréséhez, amilyen a kisebbségvédelemmel kapcsolatos javaslat, rettenetesen következetesnek, kitartónak és makacsnak kell lenni. Nem szabad feladni. Sokszor csak tíz percet tárgyalsz, sokszor csak egy mosolyra futja egyiknek vagy másiknak az idejéből egy nemzetközi konferencián, máskor egy vacsora mellett vagy egy hivatalos találkozón tudtok beszélgetni. Bárhogy is adódik, ott kell lenni, jelen kell lenni, érezniük kell, hogy szá-

munkra a mi ügyünk a legfontosabb. – Mi az a téma, amiről ugyanolyan lelkesedéssel beszél, mint a politikáról?

– Irodalomról, művészetről, �ilozó�iáról bármikor szívesen beszélek, és nem is tudok felállítani közöttük fontossági sorrendet. Akármelyikről legyen szó, ezek a területek közel állnak hozzám, az életemnek jelentős időszakát töltötték ki. – Ír-e még?

– Nem, sajnos nincs rá elég időm. Az én esetemben – és nem biztos, hogy ez mindenkire érvényes –, mivel reggeltől estig politikával foglalkozom, nem működik a metamorfózis, az átalakulás, amely révén este 11 óra után alanyi költővé válok. Verset szinte egyáltalán nem írtam, de vannak prózajegyzeteim, és bizonyára eljön az az idő, amikor majd meg tudom ezeket az ötleteket írni. A prózaírás egész embert kíván, legalábbis az én esetemben. Prózát nem lehet futtában, egy félóra, egy óra alatt írni. Mert benne kell élned a történetben, amiről írsz, és benne kell élned azokban az emberekben, alakokban, akikről írsz, függetlenül attól, hogy a valóságból merítkezel vagy �ikciót írsz, esetleg a kettő keverékét. Benne kell élned. Az én szempon-

tomból ez a politika hátulütője. Egyébként rengeteg olyan szakma, hivatás van, amelyet nem lehet a politikával párhuzamosan űzni. Orvos sem tudsz lenni úgy, hogy politikus vagy, tanár sem, középiskolai tanár végképp nem, úgy, hogy közben politizálsz. A politika is teljes embert kíván. Sokszor kettőt is egy napra.

– Bizalom, biztonság, jövő. Ezekkel a szavakkal indul az őszi parlamenti választásokra az RMDSZ. Mi van mindez mögött? – Minden választási kampányban abból indulunk ki, hogy mire van szükségük az egyéneknek, a családoknak, a közösségnek, milyen elvárásokat fogalmaznak meg a magyar emberek a politikusok felé. A Szövetség úgy gondolja, és a 2009-es elnökválasztási kampány óta egyre jobban hangsúlyozza is, hogy meg kell erősítenünk a bizalmat az erdélyi magyar társadalomban. A bizalom ugyanis az a társadalmi tőke, ami nélkül nem létezik sikeres, jól működő közösség. Sokszor a bizalom, mint társadalmi tőke, fontosabb, mint maga a pénz. A bizalom mindig hozzájárul egy közösség, egy társadalom, egy ország sikeréhez. Ha meg tudjuk erősíteni a magyar emberek bizalmát, mindannyian sikeresek leszünk.

Miért a biztonság? Az emberek mindig – gazdasági válságban különösen – biztonságra vágynak: létbiztonságra, a munkahelyek biztonságára, szociális biztonságra. Emellett, a magyarság számára kiemelten fontos az a biztonságérzet is, amit egy erős parlamenti képviselet tud nyújtani: az identitás megőrzését, erősítését. A politika az a terület, amely mindig a jövőt tervezi, alakítja. Természetesen mindig számolni kell a múlttal, ismerni kell a tapasztalatokat és fel kell használni őket, de a múltba forduló, sérelmi politika soha nem lesz sikeres, soha nem lesz eredményes. Mi is büszkék vagyunk a múlt értékeire, de ez főként azért fontos a politika számára, hogy tudja: szilárd alapokon áll. Amikor életet tervez az ember, nem a múlt felé fordul, hanem jövőt próbál teremteni, jövőt próbál építeni. Nekünk is a jövőbe kell tekinteni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 1990 óta, a sikerekkel és a kudarcokkal együtt, mindig a magyar emberek érdekeit helyezte az első helyre. Mindig a magyarok voltak a prioritási lista első helyén, és ennek így is kell maradnia. Egyetlen román pártnak sincs semmiféle ajánlata a magyar közösség számára. És nem is lesz. Tulajdonképpen, ha nagyon jóindulatú akarok lenni, azt mondom, jó esetben a román pártokat nem érdekli, hogy mi történik velünk, magyarokkal. Nem foglalkoznak velünk. Ez a jó eset. A rossz esetben pedig nyilván azt akarják, hogy aszszimilálódjunk, hogy nemzeti identitásunkat feladva olvadjunk bele a román társadalomba. Ilyen körülmények között kiemelten fontos az erdélyi magyar politika számára, hogy a magyar embereket helyezze az első helyre. Mert mi tudjuk, hogy az RMDSZ-nek egyetlen szövetségese van: az erdélyi magyarság. Nekünk az a kötelességünk, hogy minden magyar embert képviseljünk. Nekünk nem egymással, hanem egymásért kell küzdenünk. Nem más pártokkal, hanem a magyar választókkal fogunk össze. Ez az igazi összefogás.


Csíki Kisújság

K

[ [

[ [ Csíki Kisújság

8

9

ezdtek hűvösre fordulni a napok: nincs már hideg a biciklin?

– Még nincs, de tény, hogy a mínusz fokokban egyre kevesebb embert látok kerékpározni a városban. Ősszel Bukarestben még tekertem, itthon október elején már letettem a biciklit. Ráadásul annyira besűrűsödött az itthoni program, naponta többször megfordulok falvakon, hogy a nagy távolság kizárja a kerékpározást. Bukarestben viszont kellemesen lehet még biciklizni, és kikapcsolódásként nem is rossz, �igyelembe véve, hogy ott a parlamenti munka nem feltétlenül a józanságról szól. A bicikli varázsához tartozik ugyanakkor, hogy a mozgó, élő várost emberközeli léptékben lehet látni. Mint egy mozgó�ilm, úgy működik a bicikli nyergéből való szemlélés, és a mozgó�ilm érzelmeket kelt a szemlélőben. Ez az élmény is része a kerékpározásnak. – Nem is olyan politikus hírében áll, aki csak a Mobilitás hetén ül két kerékre egy sajtófotó kedvéért, családjával ugyanis rendszeresen vesz részt maratonokon, triatlonon. Gyerekkora óta sportkedvelő?

– Érdekes, hogy a magasabb szintű sportok iránt akkor kaptam kedvet, amikor majdnem felnőtt lettem. Kilenc évvel ezelőtt indultam ismerősökkel egy Kárpát-kalandversenyen, de ez a kedv utána valamenynyire elült. Később viszont újból kezdtem ragaszkodni a sportoláshoz, mert rájöttem, ekkor tudom tisztába tenni a gondolataimat. Aztán – mivel szeretem a kalandvágyat, a kihívásokat – elindultam, és már negyedik éve, hogy terepbicikli-versenyeken, maratonokon veszek részt. Emellé bejött a szaladás. Tavaly Bukarestben leszaladtam a félmaratont, ebben az évben kétszer stafétában szaladtam félmaratonon a környéken. A kerékpár és a szaladás ritmikusan váltakozik, előbbiben viszont az a nagyszerű, hogy azokon a hétvégeken különleges hangulatot kapsz. Mondjuk, mész bicikliversenyre Tusnádfürdőre, és azt látod, hogy előtte vagy azt

Beszélgetés Korodi Attilával sportról, családról, Székely termékekről és autonómiáról Nemcsak hogy hétvégenként kerékpárversenyeken indul, de a parlamentbe is gyakran jár biciklivel, ilyenkor rendszerezve a gondolatait. Korodi Attilát Bukarestben többen úgy ismerik, mint a kerékpározó exminiszter, kevesebben úgy, mint a képviselő, aki külföldön is Erdélyért és a magyarokért lobbizik. Pedig Korodi Attila soha nem rejtette véka alá: erős és autonóm Székelyföldet szeretne.

követően ilyen autókra felszerelt „szarvasbikák” közelednek. Ráadásul olyan emberekkel találkozol, akikről nem is gondolnád, hogy ezzel foglalkoznak – ott mindenki kiéli a talán gyerekkorában elfelejtett versenyszellemet. Most már a családom is biciklizik, így nem egyedül megyek, és megértük azt, hogy nem együtt csináljuk, hanem mindenki a saját ritmusában. Az pedig, hogy az utcán biciklivel járok, szükséglet is. Az autóm csomagtartójában mindig ott van az összecsukható biciklim, ami pont arra jó, amire kitalálták: hogy mobilis legyél. A városi biciklizés az én fejemben nem kapcsolódik össze feltétlenül a sporttal, hanem inkább a mobilitással és azzal, hogy pillanatokon belül megoldasz bármit. Csíkszeredában pedig – hacsak nem mész ki valamilyen szomszédos településre – nem is igazán éri meg autót használni. – Itthon azt lehet tapasztalni, hogy egyre többen kerékpároznak, akár hobbiűzés, akár sportolás céljából. De mindezzel egy időben vajon zöldebb életet is élnek? – Nem feltétlenül, csak ebben a fogyasztói társadalomban egyre feltűnőbb, ha nem autó-

Csak akkor tudunk kiállni,

ha erősek vagyunk

val jársz, ha kicsit másként viselkedsz, ha nem azt éled meg, amit a tévéreklámokban látsz. A tömbházunk mellé nemrég újrahasznosító hulladékot befogadó kukákat szereltek, de azok még nem telnek meg. Az egyik bevásárlóközpont mellett azonban, ahová régebb hordtam ilyen hulladékot, megtelnek. Tehát van változás, ráadásul az emberek kezdik érezni: nem minden, ami a képernyőn van, szükséges. Jó példa a gyógyszerhasználat: sokan keresik azt, ami nem feltétlenül a patikákon keresztül jelent segítséget. Vagy kezdenek rájönni, hogy jobb falun érdeklődni egy jó mészáros után, és ha van lehetőség, elmennek hozzá vásárolni. Akinek jövedelme valamelyest engedi, megpróbálja a valamivel drágább, de egészségesebb életformát választani. – A helyi mészáros megkeresése, egyáltalán a helyi termékek választása viszont nemcsak az egészségesebb életmód, hanem saját közösségünk erősítése szempontjából is fontos. Hogyan lehetne ezt továbbfejleszteni? – Kezdjük azzal, ami intézményesített. A Székely termék – bármennyire is panaszkodunk, hogy egyes termékeknél olykor

minőségbeli hiányosság tapasztalható – egy sikertörténet. Olyan vállalkozók, akiknek eddig a kereskedelmi forgalma alig engedte meg, hogy fenntartsák családjukat, sikeresen tovább tudtak lépni. Fontos lépés volt például az, hogy a Székely termék-hálózatra a megyei önkormányzaton keresztül rákapcsolódtak a magyarországi üzletláncok is. Itthon pedig szintén van egy üzletlánc, amely hasonlóképpen tudatosan foglalkozik ezzel, és ami szintén sikertörténet. Az is rengeteget hat az emberekre, akik megkeresik azokat az ízeket. A helyi termékek fogyasztása ugyanis csak akkor működik, ha minőség mutatkozik az ízvilágban, az eladott termékekben. Nem véletlen, hogy egyre nagyobb a verseny, egyre többen vállalkoznak, és egyre csak javul a minősége ezeknek a termékeknek. Ez

és újabb családok kóstolják meg ezeket az ízeket. Az a baj ugyanis városon, hogy a szupermarketek hatására elfelejtünk igazi, hagyományos ízeket, az embereket ezért vissza kell szoktatni azokhoz. Vidéken magától értetődő, hogy a helyi feldolgozott terméket választják, és gyakoribb, hogy ha nincs juhod, az üzletből vásárolsz sajtokat. Ezen lehet még segíteni, hiszen majdnem minden településen van egy helyi sajtkészítő. Nemrég beszélgettem az egyik, Csíkszeredához közeli település sajtkészítőjével, aki mindig megfordul a hagyományos termékek vásárán, és az az érzésem támadt, hogy a falujában nem ismerik őt annyian, mint amennyire itt városon a termékeit szeretik. Pedig minőséget termel, szarvasgombát, sáfrányt dolgoz bele a sajtba, tehát képes olyan ízvilágot megjeleníteni, ami minőségivé teszi a termékeket. Úgyhogy ezekre a kiskereskedőkre helyi szinten is összpontosítani kell. Ha térségben gondolkodunk, a Székely termék márkanév nagyon tudatos továbbfejlesztése, kereskedelmiesítése érdekében támogatni kell azt is, hogy a termelők szövetkezetekben gondolkodjanak, és hogy ehhez marketinget is rendeljenek. Azon kell dolgoznunk, hogy régiós szinten létrejöjjenek azok az erős gazdasági láncok, amelyek képesek menynyiséget, minőséget termelni, és megőrizni azt az ízvilágot, ami az itteni vidékhez kötődik.

– Ha már amúgy is szeretjük magunkat másokhoz hasonlítgatni: országos szinten hol áll ez az erős Székelyföld-koncepció? Joggal hisszük, hogy ilyen erősek vagyunk?

a rendszer viszont nem tud egy közintézmény nélkül működni. Programok, társ�inanszírozások kellenek, regionális szinten kell foglalkozni a marketingjével, és meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy mindig újabb

– Joggal. 2011-ben többen a megyéből egy tanulmányi úton voltunk Ausztriában vidékgazdaság, mezőgazdaság és turisztika témában. Romániában csak egyetlen vidékről hallottam, amely ugyanígy megjárta magát, és keresi a támpontokat, ez pedig Bukovina. Egyedül ott gondolkodnak ennyire tudatosan és intézményesített szinten, mint mi. Máshol is léteznek ezek a helyi szintű „támogassuk

a helyi termékeket” című megmozdulások, de nincs intézményesített formájuk. Székelyföldön ebben mi tényleg erősek vagyunk. De lassan abban kell gondolkodnunk, hogy minőségileg bemérhető termékskálát vigyünk be nagyvárosokba, saját üzlethálózatokba. Valahol ez lenne az igazi brandelés, a térségi név híresztelése, ami aztán a többi terméket is vonzaná. Nyilván fontos, hogy jelen legyünk szupermarketekben, ahol nagy mennyiséget lehet eladni, viszont egy régió hírneve ott nem tud annyit erősödni. Ezért jobb, ha vannak olyan boltok is, amelyek csak erről szólnak. Ez a jövő kulcsa, és már rég megtettük volna ezt a lépést, ha a román törvénykezés nem adna ennyire rossz eszközöket megyei önkormányzati szinten. De szerencsére addig is gyűlnek a Székely termék logóval ellátott termékek sorai, úgyhogy lesz, amit bemutatni. – Amiben szintén nagy potenciál van Székelyföldön, azok az erdők. Valóban ennyire nehézkes lenne megállítani az erdők fogyását, vagy akarat sincs rá? – Már ott nehézkes megállítani, hogy a helyi közösség nem tud megbirkózni ezzel a problémával. Éppen azok, akiknek különböző intézmények részéről kellene eljárniuk a falopás, erdőgarázdálkodás ellen, fogadják el azokat a csúszópénzeket, amitől ez az egész működni tud. Akik ezzel foglalkoznak, rég túl vannak azon, hogy csak a saját szükségleteikért tegyék, és bár képesek lennének leállni és új életet kezdeni, úgy látszik, a szokás törvénye túlságosan erős, túlságosan összefonódott sok minden. Mindez sehol nem fog megoldódni, tudatos és kemény igazságszolgáltatási beavatkozásra van szükség. – Csakhogy ezzel tényleg saját magunk alatt vágjuk a fát, és ha autonómiában gondolkodunk, a mentalitás aligha mutat jó irányba.

– Ha autonómiáról beszélünk, az az intézményrendszerek működtetését jelenti. Vagyis például egy erdészeti felügyelőség vagy egy intézmény, amely

a rend fenntartásával foglalkozik – és most nem állami szintű bűnmegelőzésről beszélünk, hanem helyi rendtartásról –, mind önkormányzati vagy regionális kötelékben lenne, amely kötődik az önrendelkező struktúrához, biztos megoldaná ezt a kérdést. Van jó néhány olyan intézmény, ahol az elmúlt időszakban sikerült helyi kötelékbe áthelyezni egy-két feladatot, de ez messzemenően nem elég. Nem feltétlenül autonómiafüggő, de országos szinten be kell vállalni ezeknek a szolgáltatásoknak, ellenőrzési mechanizmusoknak a decentralizációját. Ebben sajnos a Nyugatnak is van hibája, mert azt mondja: nyugodtan oszd le mindazt, ami egy tevékenység irányítását, engedélyeztetését, követését jelenti, de az ellenőrzést ne bízd helyi szintre. Ez pedig téves, mert akkor nincs helyi kontroll, a helyi emberek nem tudnak valósan beleszólni. Akik ezzel foglalkoznak, a központhoz kötődnek, a központ meg akkor oldja fel, amikor egy probléma társadalombomlasztó méreteket ölt. Akkor persze megoldják, de az már nagyon fájdalmas.

– A most lejáró mandátuma idején a román parlament külügyi bizottságának elnökeként jelentős �igyelmet szentelt az erdélyi magyar külpolitikának. Mit jelentett ez?

– Két fontos elemet tartottam szem előtt külügyi bizottsági elnökként: voltak európai szintű kétoldalú találkozók, és voltak távol-keleti egyeztetések. Utóbbiak Románia gazdasága szempontjából voltak fontosak, hogy beindítsunk új kereskedelmi csatornákat. Az európai tárgyalásaim során az állampolitikákon túl egyértelműen fontos téma volt a transzszilvanizmus és az erdélyi magyarság, Székelyföld történelme. Egyértelmű, hogy külügyi bizottsági elnökként részben a román államot képviselem, de mint RMDSZ-es politikus, és hozzátartozik a mandátumhoz az is, hogy magyar témákban is

egyeztessünk. Miután beláttuk, hogy a romániai magyarok ügye nem külföldön oldódik meg, rengeteget koncentráltunk, mint Szövetség Bukarestre és Budapestre. Az utóbbi 15 év alatt elfelejtettük, hogy a nyugati társadalmakban kicserélődött két politikusi generáció, és a 90-es évek eleji euforikus hangulathoz képest, amikor ott többet tudtak Erdélyről, magyarságról, véres márciusról, a különböző romániai társadalmi feszültségekről és hogyan kötődik mindehhez az erdélyi magyarság, ez a téma mára kikopott. Az RMDSZ-nek másfél éve működik egy belső külügyi bizottsága, amelyben vagyunk néhányan szakpolitikusok, és havonta különböző témákban tudatosan tervezünk. Ennek az eredménye az a bukaresti Európai Néppárti Kongresszuson elért siker, hogy az Európai Néppárt betette az alapprogramjába: az őshonos kisebbségekért Európának külön kell jogrendet alkotnia és rá �igyelnie. De ugyancsak ennek köszönhető, hogy például a Mikó-ügy könnyebben el tudott jutni különböző kancelláriákhoz. Több mint másfél éve ugyanis az RMDSZ tudatosan �igyel arra, hogy külpolitikai vonalon erősítsen, és ne csak a túlságosan leterhelt brüsszeli képviseletre bízza mindezt. Azok befolyásolása ugyanis, akik különböző kormányoknál döntéshozók, csak úgy tud működni, ha azt tudatosan, parlamenti eszközökkel továbbvisszük. Másként ennek nincs súlya. Hogy mennyire kötődik össze a politikum és a civil

társadalom akár az erdélyi magyarság szintjén, jól mutatja, hogy az elmúlt négy évben háromszor volt kint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes világkiállításon, és többnyire ők adták Románia arcát. Ennek két hordozóereje van: az egyik, hogy a román külpolitikát csinálók ilyen eszközöket is bevállaltak – ezért volt is rengeteg feszültség –, másrészt külföldi véleményformálók számára, akik megfordulnak a világkiállításokon, nem tudsz egy sokkal színesebb Romániáról másképpen képet adni, csak ha ezt megélik. Annak, hogy az együttes csíki, csángó, szász vagy éppen román táncokat is bemutatott sajátos feldolgozásban, nagy ereje van. – Ha egy nagy nemzetközi PR-cég azt kérné, készítse el Székelyföld brandjét, mi lenne az az öt elem, amit belefoglalna?

– Nehéz kérdés, és ilyenkor szoktam azt mondani, kérdezzünk meg még száz embert, és a közös véleményükből biztos kialakul valami. Szerintem a brandhez hozzátartozik mindaz, amit az ásványvizek és a természet ad – az erdőnek nem a fa, hanem a vadállománytól az erdei gyümölcsökön, gombákon, fán keresztül adott értéke –, az itteni állattenyésztésnek a potenciálja, a városokban lévő, még használható mérnöki szakmának a tekintélye és az azokra ráépülhető középméretű vállalkozások, és az itteni embereknek a szavahihetősége és munkabírása. Persze egy tanulmányban sokkal több dolog jönne ki, lehet, hogy egy-két dolgot meg is cáfolna, de ezek kirugaszkodási pontok. Városon szükségesek újabb beruházások, ahol 50-100 ember tud dolgozni, vidéken szükséges az, hogy az állattenyésztés nagyobb méreteket öltsön és erre ráépüljön egy élelmiszer-ipari ágazat, és az erdeinket a közbirtokossági rendszereinken keresztül sokkal tudatosabban kell hasznosítsuk, és abból is iparágat kell építeni.


Csíki Kisújság

[ [

[ [ Csíki Kisújság

10

11

Beszélgetés Novák Károly Eduárddal, Románia első paralimpiai bajnokával Úgy érzi, már mindent elért, amit kitűzött maga elé, egy olimpiai aranyérem viszont még hátravan. A csíkszeredai Novák Károly Eduárd kerékpáros versenyző újból elkezdte a felkészülést a 2016-os paralimpiára, amelyen az első helynél nem akarja alább adni. Közben saját csapatának versenyzőiből is bajnokokat szeretne nevelni.

A

mióta hazaérkezett a londoni olimpiáról, szinte egymás kezébe adják a kilincset önnél az újságírók, vagy éppen egyik tévéstúdióból a másikba hívják. Hogy szokja? – Az elején nehéz volt, mert számomra külön világ mindenhol megfelelni, mindig más emberek előtt beszélni, viszont nem kellett sokat szerepelnem, csak magamat adtam, és úgy láttam, az emberek kedvelnek. Fontosnak tartottam a minél több helyen való megjelenést, egyrészt a jövőmre nézve is jó, hogy megismerjenek – azt vettem észre például, hogy a futballt leszámítva sportoló soha ekkora média�igyelmet nem kapott még Romániában. Másrészt tartozom annyival a jövő generációnak, illetve a mozgássérülteknek, hogy megismerjék ezt az eredményt és azt, hogyan lehet ide eljutni. Visszaemlékszem, hogy amikor �iatal voltam, kik motiváltak: nem az amerikai, hanem az itteni bajnokok. Arra gondoltam, ha ők megcsinálták, én is meg tudom. Itt élünk, hasonló körülmények között élő sportolók közül kell példaképet választanunk magunknak, és próbáljuk meg elérni ugyanazokat az eredményeket. Persze nem mindenkiből lesz olimpiai aranyérmes, de a lényeg, hogy sportéletünket éljük meg maximálisan: ha nem is leszek országos bajnok, legalább tudom, hogy mindent megtettem és képes voltam arra a munkára. Ez is nagy elégtétel. Az olimpia előtt azt mondtam, két érmet akarok nyerni, és visszakérdeztek, hogy merek ilyent kijelenteni. Azt feleltem: nem azt mondtam, hogy meg fogom nyerni, hanem hogy meg akarom nyerni, azért megyek. Ezüstöt nyertem, most az arany kell.

– Pedig úgy tűnt, mindent elért. Van akkor feljebb is?

CSAK AZ ELSŐ HELYEZETTRE

környéken szinte nem is dudálnak. Jó érzés, hogy lassítanak mögöttünk, szépen kikerülnek. Aki ránk dudál, az nem itteni – például ha Comănești irányába, Szépvíz felé megyünk biciklizni, biztos, hogy ránk dudálnak. Sokat fejlődött itt mindenki, amióta ez a csapat létezik. Régebb csodálkoztam, hogy Udvarhelyen milyen sokan kerékpároznak, itt meg alig, aztán ez megfordult. Érződik, hogy itt van valami. Persze ez csak a kezdet, sok mindenen lehet javítani, de sok tényező a pénztől függ: a kerékpár drága, fenntartása szintén, versenyre utazni sok pénzbe kerül. De lépésről lépésre, hoszszú távon gondolkodunk. Szeretnénk egy szakembert hozni, hogy olyasvalaki foglalkozzon a csapattal, aki ért a kerékpársporthoz. Itt kell úgy tíz év, hogy egy kerékpáros meg tudjon felelni a székely körversenyen. Azok a �iatalok, akik most a csapatba bekerültek, azért vannak benne, mert itteniek. Nem azért, mert meg tudnak felelni a kontinentális csapat színvonalának, hanem hogy tudjanak jó minőségű versenyeket, teljesen más körülményeket kapni, mint ami nekem jutott. Ők 3-4 éve bicikliznek, most még örülünk, ha befejeznek egy-egy versenyt. De tíz év múlva el lehet várni, hogy helyezést érjenek el.

Robotokat programozhatnak a Hargita megyei diákok

EMLÉKEZNEK

– Bár eddig mindent elértem, mint pro�i sportoló úgy érzem, a maximumot még nem. Tudok javítani az időn, a versenysúlyon, tudok még fejlődni. Az olasz edzőmmel csak másfél éve edzem, másfél év alatt pedig egy sportolón nem lehet annyit változtatni, hogy tökéletes legyen. Én úgy érzem, sok mindenben még nem vagyok tökéletes kerékpárosként. 4 kilométeren jobb eredményt szeretnék elérni, meg akarom dönteni az egy órás világcsúcsot valahol Mexikóban, ezenkívül számos más célom van. Főleg a juniorokkal, hogy a Tusnad Cycling Team ne csak egy reklámcsapat legyen, amely kész versenyzőket hoz és jó eredményeket ér el velük, hanem hogy 10-15 év múlva legyenek olyan �iataljaink, akiket mi neveltünk ki és külföldi pro�i csapatokban versenyeznek. Szeretném, ha a mozgássérültek közül négy év múlva négy srácot és 2-3 lányt tudnánk kvali�ikálni, már ez is szép elégtétel lenne.

– Honnan ez a nagy ambíció, gyerekkorából hozta?

– Szerintem ez is olyan, mint a jó mag. Biztos örököltem a szüleimtől egy harcos, törekvő gént, de nem születsz ambícióval, azt ki kell nevelni, például úgy, hogy olyan helyzeteket oldasz meg, amikor nincs kedved, és mégis csinálod. Folyamatos harc, folyamatos célkitűzések, és nem adod fel. Mennyi sikertelenségen mentem keresztül, amióta kerékpározom,

– Lehet, de ezenkívül is nagyon szigorú vagyok velük. Akivel foglalkozom vagy odaveszem a csapatba, abból bajnokot akarok nevelni. Nálam nincs középút, hogy elbiciklizgetünk, aztán aki bírja a szintet, bírja, aki nem, nem.

– Kopogtattak már önnél apukák, esetleg sportolók az olimpiai sikere óta?

és azok közül, akik elkezdtek velem sportolni, hányan abbahagyták, újrakezdték! Nekem viszont szépen, akármilyen problémám volt – ha ellopták a biciklimet, ha nem volt edzőm, ha sikertelenség ért –, mindent meg kellett csinálnom. De most mintha sokkal nyugodtabb lennék.

– Tanítványainak is példaképül szolgál?

– Elég sok �iatal, mozgássérült és egészséges is szeretne a csapathoz csatlakozni az ország több részéről, és ez jó jel. Ez a sport annyira igénybe veszi az embert, hogy csak úgy tudod csinálni, ha szereted. Sokszor elmondom, annyira nehéz a kerékpár, hogy ha valaki azt mondaná, biciklizz ezen a szinten ezzel a programmal 25 évet, és kapsz 200 ezer eurót, nem sok ember maradna meg. A szervezet hozzá kell szokjon a munkához, a lemondáshoz, életformáddá kell váljon ez a sport.

– Sok edzésük a szemünk előtt zajlott, láttuk tekerni a városban vagy Csíkszeredán kívül. Milyen az itteni autósok hozzáállása a versenykerékpárosokhoz?

– A 2000-es évek elején kerékpárosként senki nem voltál az úton. Most, hogy sok ember ismeri a csapatot, tudják, mivel foglalkozunk, miről szól a Székely Kerékpáros Körverseny, a

– Ön is mostanában kezdte újra az edzéseket.

– Pihenőből elég volt a két hónap, jövő szeptemberre formába kell kerülnöm. Másfél éve kezdődött egy lépcsőzetes felkészülés, amióta az olasz edzőmmel, Cristiano Valoppival kezdtem dolgozni, és ezt folyatjuk, úgyhogy a következő négy év eredményes lehet. Előtte saját magam edzettem, és olykor frusztrált,

hogy hol összejött az eredmény, hol nem. Most, hogy Cristiano segít, azóta nyertem két vébécímet, ezüstöt, aranyat, tehát stabil sportoló vagyok versenyeken. Hogy világbajnok vagy, nem jelenti azt, hogy olimpiai bajnok leszel – az olimpia négy évben egyszer van, és abban a percben kell a legjobbnak lenned, ezt a nyomást pedig nem mindenki képes kezelni.

– Említette, hogy sportolóval a román média ennyit még nem foglalkozott. Tapasztalt változást, nyitottabbakká váltak az emberek, esetleg megállítják, hogy gratuláljanak?

– Igen, Bukarestben, Brassóban, Vásárhelyen, de az ország több részén is felismernek, megállítanak, gratulálnak. Jó érzés, próbálom pozitívan felfogni. Hihetetlen módon mostanra tu-

K

datosult az emberekben, hogy létezik egy paralimpia, hogy Romániának van egy ilyen bajnoka, és ebben a médiának nagy szerepe volt. És érdekes a mi helyzetünk: itt egy székely legény, aki Romániában él, és annak színeiben versenyzik. Persze a sportoló ezt nem politikailag éli meg, hanem, függetlenül a nemzetiségétől, büszkeséggel tölti el, hogy annak az országnak kerülhet be a válogatottjába, amelyben él. Azt, hogy a román nép is elismerte, hogy én ennek az országnak a bajnoka vagyok, és magyarként befogadtak, bölcsességnek és nagy dolognak tartom. Különösen, hogy ennyi éven keresztül, amikor világbajnokságot, Eb-t nyertem, ezüstérmet hoztam, mindig azt éreztem, hogy nem tisztelnek, pedig egy sportolónak ez a legnagyobb elégtétel, hogy megtapsolják. Ezt sosem kaptam meg, de félretet-

ét idei olimpiai éremmel büszkélkedhet az idén 36 éves Novák Károly Eduárd: a londoni paralimpián előbb a négy kilométeres pályaversenyen állhatott a dobogó legfelső fokára, majd a 24 kilométeres országúti verseny egyéni időfutamában ezüstérmet nyert. Nováknak azonban nem ezek az első paralimpiai kitüntetései: négy évvel ezelőtt Pekingben szintén egy ezüsttel szerezte meg Románia első paralimpiai érmét, 2004-ben Athénban pedig, első paralimpiai részvételén két negyedik helyezést ért el. Az évek során számos versenyen részt vett, nyert még Európa-kupát, az LC2 kategória Európa-bajnoki címe is az övé, és több világbajnokságon végzett dobogós helyen. 1996-ban történt autóbalesete előtt – amelynek következtében amputálni kellett egyik lábfejét – eredményes gyorskorcsolyázó volt: nyert gyermek-, ifjúsági és felnőttbajnokságot is.

tem a frusztrációimat, és azt mondtam: én megmutatom, és meglátjuk, mi lesz utána. – És íme, ez lett. De ugyanezt érezte verseny közben vagy előtt is?

– A versenyen csak felállsz a pályára és �igyelsz az edzőre. Verseny előtt viszont érdekes, menynyire megterhelő, soha semmi ennyire nem vett igénybe. Minden eszembe jutott: hogy gyenge a lábam, hogy bedagadok, hogy nincs erőm – hihetetlen, menynyi minden ment végbe bennem, nem bírtam elaludni. Óriási nyomást okoz, hogy ennyi munkát belefektettél, és mit fogsz csinálni. Nincs más, nyerned kell. Akkor szembesültem azzal, hogy hová jutottam, amikor ott voltam. Egy világbajnokság más: ha most nem jön össze, akkor majd jövőben újból megpróbálod. De ha az olimpia nem jön össze, ki tudja, mi lesz négy év múlva? És ez egy élet munkája. A második hely pedig csak második hely, azzal nem vagy olimpiai bajnok. Egy létezik, első hely. Soha sem felejtem: amikor 2009-ben megnyertem az első világbajnoki címemet, itthon valaki megkérdezte: tudod-e, ki volt a második ember, aki feljutott a Holdra? Nem – válaszoltam. És az első? – folytatta. Armstrong, vágtam rá. Na, látod – felelte. És megértettem, ugyanez van a sportban is. Senki nem fogja tudni, ki volt a második, harmadik. Csak azt, hogy ki volt az első. És az én akarok lenni.

A programozás élményszerű elsajátítását segíti elő a debreceni kezdeményezésű Lego Mentoring Program, melyben a tanév második felétől a Hargita megyei diákok is részt vehetnek.

25

darab programozható robotot kapott a Hargita Megyei I�júsági Alapítány az amerikai National Instrumentstől a magyarországi NI Hungary Kft.-n keresztül novemberben, a Lego Mentoring Program keretében. Az adomány összértéke több mint 50 ezer lej. A kezdeményezés célja, hogy minél több �iatal megtanulhassa a gra�ikus programozási nyelvet, az algoritmikus gondolkodásmódot. A projekt áttételesen hozzájárul egy színvonalasabb mérnökképzés alapjaihoz. Még 2012 márciusában Hargita megye informatikatanárai kaptak egy körlevelet Miklós Csaba szaktanfelügyelőtől, amelyben beszámolt arról, hogy van egy oktatáskiegészítő program, melyen keresztül tehetséges �iatalok tudását fejlesztik programozható robotok segítségével. A megkeresésre öt tanár válaszolt pozitívan. Csomós Róbert Csíkszeredából a Márton Áron Gimnáziumból, Szélyes Emőke és Dénes Ildikó Székelyudvarhelyről, a Tamási Áron Gimnáziumból, Simó Margit a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumból és Csiki Zoltán Gyergyó-

szentmiklósról, a Salamon Ernő Gimnáziumból. Az érdeklődő tanárok 2012. június 8-án részt vettek a debreceni NI Hungary szoftverfejlesztő cégnél egy bemutatón, amelyen részletesen megismerték a projektet. Az utazást Tánczos Barna, a Márton Áron Gimnázium egykori tanulója szervezte és támogatta. A tavaszi út és némi szervezés után novemberben megérkeztek a robotok Hargita megyébe. Az oktatási segédeszközök a Hargita Megyei I�júsági Alapítány tulajdonába kerültek, ez a szervezet adta kölcsön szerződéssel a középiskoláknak. A robotok „darabokban” érkeztek Csíkszeredába, a diákoknak először meg kell építeniük azokat, és utána kezdődhet a programozás. A robotok érzékelőkkel rendelkeznek, mérik a távolságot, érzékelik a fényt, a nyomást. Segítségükkel a �iatalok kreatívan, játszva ismerkedhetnek a komolyabb szintű programozással. Az alapítvány és az iskolák azt tervezik, hogy versenyeket is rendeznek majd, először megyei, majd országos és nemzetközi szinten is, hogy a Hargita megyei tanulók megmérethessék informatikai tudásukat.


Csíki Kisújság

[ [

[ [ Csíki Kisújság

12

13

többet ott legyen, mert más az, amikor megbízott pásztor vigyáz a tehenekre, és más, amikor én felügyelem, irányítom a munkát.

Tánczos Barna szenátorjelölt Csíkszentkirályon született, mai napig ott él családjával. Soha nem vágyódott el onnan, Bukarestben is megmaradt székelynek. Számára Csíkszentkirály a világ közepe, ahol minden szembejövő embert ismer, és ahol őt is jól ismerik. Vagy úgy, mint az első államtitkárt a településről, vagy mint gazdatársat, aki nap mint nap ugyanúgy megküzd a mezőgazdaság kihívásaival, mint bárki a faluban.

C

síkszentkirály fölött, a Hargita alján már sárgulnak a lombhullató fák levelei. A nap sugarai még erőtlenül próbálkoznak, de a dér a fűszálakon kétségtelenül jelzi az őszutót. Tánczos Barnával a Hargita alatt sétálunk, a büszke, gondos gazda öntudatával mutatja a jószágait. – Hogyan kezdett mezőgazdasággal foglalkozni?

– Gyakorlatilag gyerekkorom óta gazdálkodom, a családomban a földművelés, a jószággondozás állandó napi tevékenység volt, és a szüleimnél is, nálam is mai napig az. Nem volt túl nagy gazdaságunk, egy szép kis családi farmot tartott fenn Édesapám, folyamatosan jártunk a mezőre kaszálni, takarni, pityókát ültetni, szedni. Egyszóval beleszülettem és belenőttem ebbe az életbe. – Sok időt töltött gyerekkorában a gazdaságban?

– Szüleim mindig inkább a tanulásra ösztönöztek, de persze azért mindennap segítettünk öcsémmel együtt a földeken és a jószágok körül. Mindig is szerettem ezt az életformát. Egyetemista koromban szinte minden héten hazajártam Bukarestből, a vonat éjfél körül ért be Szentkirályra, de én addig soha nem feküdtem le, amíg ki nem mentem az istállóba és meg nem néztem a jószágokat. – Mikor fogalmazódott meg egy saját farm ötlete?

– Ezelőtt hat évvel Sándor Kálmán barátommal reklámoztuk a SAPARD pályázati lehetőséget. Faluról falura járva egy húsztehenes mintafarmot próbáltunk népszerűsíteni a gazdáknak, és egy alkalommal,

Beszélgetés Tánczos Barnával mezőgazdaságról a gyakorlatban és a bukaresti íróasztal mellett

SOHASEM GONDOLTAM ARRA, hogy elmenjek innen

amikor nagy hévvel éppen előadtuk, hogy mennyire jó és mennyire szép ez az uniós pályázati lehetőség, egy idősebb bácsi azt mondta: „Államtitkár úr, ha ennyire szép, ennyire könnyű, akkor gondolom, Ön már csinált egyet.” Meglepődtem a felvetésen, és azt válaszoltam, hogy az az igazság, még nem. Mire a bácsi így folytatta: „Na, Tánczos úr, mikor majd csinál egyet, és látja, hogy tényleg működik ez a támogatás, akkor nekifogunk mi es.” A döntés nem abban a pillanatban született meg, de a javaslat szöget ütött a fejembe, és többször beszéltünk Kálmánnal arról, hogy tényleg jó lenne egy mintagazdaságot elindítani. (Először egy húsztehenes, tejtermelő kis farmot szeretett volna létesíteni, ebből végül egy negyven egyedet számláló húsmarhaállomány lett. Ugyanis egyéb, munkahelyi elfoglaltságai miatt kevés ideje maradt a gazdasággal foglalkozni, és tapasztalata alapján a

tejtermelés sokkal igényesebb, precízebb munkát, több oda�igyelést igényel, mint a hústermelés. Ezért döntött úgy, hogy húsmarha farmot hoz létre Szentkirályon, amely – elmondása szerint – fejtörést és örömet egyaránt okoz.)

– Hogyan tudja a bukaresti, nagyvárosi létet összeegyeztetni a csíkszentkirályi élettel? – Annak ellenére, hogy sokat dolgoztam az elmúlt időszakban Bukarestben, soha nem mentem el igazából Csíkszentkirályról, itt van a családi házunk, amit 2000-ben építettünk fel. 2002-ben nősültem meg, itt Szentkirályon lakunk feleségemmel és két kis�iunkkal. A szüleim is itt vannak, egyszóval nem szakadtam el ettől a világtól, a vidéki élettől. Szeretem a bukaresti munkát is, de a fővárosból mindig hazavágyom Szentkirályra. – Van-e energiája a gazdaságra?

– Elég sok gond van egy farm vezetésével, nehéz megfelelő embert találni az állatok mellé, főleg a szabad legeltetéshez. Erre nálunk Szentkirályon is szinte minden jószágtartó panaszkodik. A gazdaságban történő munkához könnyebb alkalmazottakat találni, de a pásztorkodó életmód egy különleges életstílust igényel, nehezen lehet megbízható embert, családot találni. Szerencsére a legelő közel van az istállókhoz, autóval jól megközelíthető, így könynyen ki tudok járni. Szükség is van arra, hogy a gazda minél

(Barna legutóbb egy kétgyerekes családot szerződtetett a farmra. A bér mellé szállást és ételt is adott. Amikor feleségével a saját �iaiknak édességet vásároltak, mindig gondoltak a pásztor két gyerekére is. Iskolai felszerelést, tornacipőt vettek nekik, a felnőtteket pedig becsületesen �izették. Mégis a család egyik napról a másikra felkerekedett, otthagyva a farmot, jószágokat, mindent. Napokba telt, mire Barna új pásztort talált a szarvasmarhák mellé. Addig bizony keményen oda kellett állni a munka mellé.) – Segítette a minisztériumi munkában a saját farmja, gazdálkodó múltja?

– Bukarestben mindig is azt éreztem, hogy nagyon kevesen vannak azok a szakemberek, akik a jó értelemben vett paraszti ésszel gondolkodnak, akik a gyakorlati részét is ismerik ennek az életformának. Irodából, íróasztal mellől vidékfejlesztési programot, támogatási rendszert kidolgozni gyakorlatilag lehetetlen. Azt, amikor aszályos az év, és elsárgul a kukorica, alig terem a pityóka, amikor tolongás, lökdösődés, szinte verekedés van az APIA ajtóinál, a fővárosban nem látják. Bukarestben államtitkárként óriási erőfeszítésnek tűnik, hogy 400-410 lej támogatást adjunk állatonként. Itthon ez a támogatás teljesen másképp néz ki, kevesebbnek tűnik az értéke, mint amennyire nehéz előteremteni. – Akkor vidékfejlesztési stratégiát nem lehet öltönyben írni?

– Jó lenne, ha minden minisztériumban volna

igazi, a terepet is ismerő szakember, jó lenne, ha a miniszter nem „aszfaltbetyár” lenne, hanem gazdaszemmel nézné ezt az életet, a mezőgazdasági munkát. Nem azt mondom, hogy én vagyok a tökéletes államtitkár, messze áll ez tőlem, de jó volna, ha több olyan kolléga lenne, akivel gyakorlatiasabban tudnánk szemlélni a dolgokat a minisztériumban, mert valószínűleg akkor a döntések is másak lennének. Hosszú távú vidékfejlesztési terveket csak akkor lehet megfelelően előkészíteni, ha maga a döntést meghozó ember is valamilyen formában kapcsolódik a vidéki élethez. Akkor tudok 10-20 éves távlatban államtitkárként úgy gondolkodni, hogy az a gazda elképzelésével is találjon, ha több időt töltök Szentkirályon a farmon, mint Bukarestben az aszfalton. Ez a baja a mai vidékfejlesztési adminisztrációnak: kevés az olyan szakember, aki a gyakorlatban is megéli a romániai gazdák problémáit, mindennapjait. Államtitkárként láttam, hogy hol vannak a korlátok, láttam, hogy mit jelent egy szűkös költségvetésből támogatást adni. De mégsem a gazdáknak kell Bukaresthez közeledniük, hanem az adminisztrációnak, az igazgatóságoknak, a minisztériumnak kell a gazdálkodókhoz, a vidéki életformához közelebb kerülniük.

– Akkor Ön szerint elkél a tapasztalat, amit a villa nyele mellett szerez a szakember. – Sőt, szerintem szükséges. Teljesen más az élete a marhák mellett dolgozó pásztornak, más a szomszédomnak, aki a tanyáján 15-20 tehenet tart, akinek a �ia már huszonéves korában �iatal gazdás pályázatok készítésén gondolkodik, és világosan látja, hogy merre kell tovább menni, hogy fejleszteni kell. Ezeknek az embereknek hosszú távon csak akkor tudunk perspektívát nyújtani, hogyha nap mint nap beszélünk velük, ha tudjuk, mi az, ami számukra fontos, és persze hogy mi az, ami fölösleges. Mert sokszor olyan elképzelés is születik Bukarestben, az íróasztal mellett, ami köszönő viszonyban sincs a vidéki gazdálkodó élettel, és ezeket természetesen ki kell szűrni.

(A beszélgetés alatt a pásztor közelebb terelte a csordát. A békésen legelésző jószágokon látszik, gondos gazda neveli őket. Barna elégedetten simogatja meg az egyik borjút.) – Hogyan látja tíz év múlva a gazdálkodást?

– Jó volna, ha a hozzám hasonló gazdákkal a közeljövőben értékesítési szövetkezetbe tömörülnénk, mert egyedül nekem is épp olyan nehéz az értékesítés, mint bármelyik másik termelőnek. Ez az, ami véleményem szerint most még hiányzik, ez a fajta összefogás. Igaz, az elmúlt időszakban történt előrelépés ezzel kapcsolatban itt Csíkban, Hargita Megye Tanácsának támogatásával. Emellett nagyon szeretném, ha a termékeinket feldolgozott formában értékesítenénk, ha nem élő borjat, disznót, bárányt adnánk el, hanem kolbászt, szalámit vagy sonkát, attól függően, hogy éppen milyen fajta jószágot tenyésztünk a gazdaságunkban. De ehhez összefogás kell. Kis vágóhidakra, sajtkészítő műhelyekre, húsüzemekre van szükség, hogy ne a nyers tejet és az élő állatot tegyük pénzzé, hanem a kész terméket. (Tánczos Barna valóban látja maga előtt azt a jövőt, amikor a haszon nem a kupecoknál, a viszonteladóknál termelődik, hanem azoknál, akik megdolgoznak, megizzadnak az állatokkal, a földdel.) Egyre hűvösebb van, a szél is kezd fújni, látszik az istálló felé vonuló jószágok lehelete. Itt Csíkban úgy mondják, „friss” az idő. Barna nagyot szippant a hűvös, erős levegőből, körbehordozza szemét a Hargita hegyvonulatán, majd lepillant a falura. – Látja, én soha nem képzeltem el az életemet máshol. Elég hideg is van ahhoz, hogy szeressem itt – mondja nevetve. – A nyarat kevésbé viselem jól, de a teleket nagyon szeretem. A nagy�iammal ezeken a dombokon jókat szánkózunk, síelünk, lassan le is havaz, kezdődnek a téli családi kirándulások. Én Csíkban vagyok itthon. Ez az én világom, és ezt nem cserélném semmi mással.

Beszélgetés Birta Levente Istvánnal, a Csíkpálfalvi Szarvasmarhatartó Gazdák Egyesületének elnökével

Eredményt hozott az összefogás

Az újítás, a közösség szervezése nehéz feladat a gazdák esetében is, hiszen már túl sokszor csalódtak. Így megfontoltabban, óvatosabban teszik meg az első lépéseket. Ezért is szükség van arra, hogy az elején bátorítást, támogatást kapjanak. Ahol az erők sikeresen összpontosulnak, ott a munka eredménye is kezd látszani. Így van ez Csíkdelnén is, ahol 1998-ban alapították meg saját egyesületüket a szarvasmarhatartó gazdák. Többszörös megpróbáltatáson vannak túl, de most láthatják: volt értelme küzdelmüknek.

– Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre? – 1998-ban alakult meg az egyesület. Nehéz volt a gazdákat rávenni, hogy lépjenek be az egyesületbe, mert nem igazán értették, mire jó ez. Az emberek mai napig félnek a társastól, a kollektívtől, el kellett magyarázni nekik, hogy az egyesület teljesen más. Meg kellett érteniük, hogy manapság már nehéz egyedül előrehaladni, együtt könnyebb. Ezzel a problémával ma is szembesülök: sokszor az utolsó percben, amikor más nincs más kiút, csatlakoznak a gazdák hozzánk. – Miért jó az egyesület?

– Leginkább az értékesítésben van szerepe. Korábban

nagyon alacsony áron értékesítettük a tejet. A gazdák szinte kezdtek lemondani a jószágtartásról, mert veszteségesnek bizonyult. Többek között ezért született meg a tejcsarnok is itt Delnén. Pályázatot nyújtottunk be a Megyei Szarvasmarhatartó Egyesülethez egy tejtank vásárlására, ötvenszázalékos önrészre volt szükség, de megnyertük a berendezést. Így jött létre a községben ez a tejbegyűjtő központ. 2008-ban több céggel is tárgyaltunk, kinek adjuk el a begyűjtött nyers tejet. Mivel a Gordon ajánlotta a legmagasabb árat literenként, velük szerződünk. A szerződéskötés előtt felmértük, mennyi tejet tudnánk begyűjteni a községben, mennyit szállítanának be a gazdák. A leszerző-

  


[ [

[ [ Csíki Kisújság

14

   dött mennyiséget azonban nem tudtuk tartani, mert a gazdák nem hoztak annyit, amennyiben megállapodtunk. Írásos szerződést nem kötöttünk senkivel, biztosak voltunk abban, hogy mindenki tartani fogja a szavát. Ez ment négy hónapig, utána a Gordon cég közölte, nem teljesítjük a szerződésben vállalt feltételeket. Ő kezdte diktálni az árat, csökkent a tej ára. Ebből megélhetési problémák adódtak. Valamerre lépni kellett… – Így lett a „vastehén”?

– A jó dolgok vonzzák egymást. Tavaly nyáron Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete pályázatot írt ki a „vastehén” beszerzésére. Jött az ötlet, hogy akkor próbáljuk meg ezt. Ma mi működtetjük Csíkszeredában a Tudor negyedben a „vastehenet”. – Megéri manapság szarvasmarhát tartani?

– Határozottan igen, de a munka mellé kell állni. Itt nincs vasárnap, karácsony vagy húsvét. A jószágot nem lehet leállítani, mint egy gépsort. Az állatot, ha éhes, meg kell etetni, ha borjadzik, segíteni kell neki, ha tele a tőgye, meg kell fejni. A mezőgazdaság nem könnyű, de hálás szakma, és manapság, azt mondom, meg is éri. Ha valakinek van három jó tehene, egy átlag�izetést ki tud velük hozni így, hogy van tejcsarnok és több vastehén. Ma reggel 9 órakor kivittük a tejet, most fél 11, és már üres a vastehén. 100 literes a vastehén tartálya, és van úgy, hogy naponta 3-szor is töltjük. A lényeg: minél több liter tejet tudunk értékesíteni, annál több pénzt tudunk viszsza�izetni a gazdáknak. – Csíkdelnén milyen a jószágtartási kedv? A �iatalok körében mi a helyzet?

– A �iatalok nagyon óvatosak. A leg�iatalabb családok nem is próbálkoznak. A 35-40 év körüliek már jobban gondolkodnak a gazdálkodásról. Sokszor az emberek kényelmesek, munkahely nincs, de mégsem áll neki a mezőgazdaságnak. A csíki emberek nagy része örökölte szüleitől a

15

Tánczos

gazdálkodáshoz szükséges javakat: a csűrt, az istállót, a szekeret stb. Épp a jószágot kell megvenni, s odaállni és dolgozni. Ebben a szakmában van sikerélmény. – Manapság reneszánszukat élik a házi élelmiszerek. Érzik ezt önök az értékesítésen?

– Hát persze, ezért van sikere a vastehénnek is. Úgy látom, az emberek szívesebben megveszik a �inom házitejet, mint a bolti, tejnek csúfolt fehér vizet. Tavaly decemberben, amikor meglett a vastehén, első napokban 70-75 liter tejet adtunk el, azóta elmegy napi 300 is. Az emberek megszokták, megszerették. Dicsérik is! Azóta a Kalász negyedben is felszereltünk egyet, azt még várjuk, hogy beinduljon.

1. 7:00 2. 7:30

4. 9:30 3. 7:40

5. 11:00

7. 19:00 8. 21:00 6. 16:30

1. Indul a nap. Nem könynyű a két �iút egyszerre leültetni a reggelizőasztalhoz. 2. Gazdálkodnak a legénykék. A reggel fontos teendője a nyuszik etetése. 3. Indulás óvodába, iskolába. Az én feladatom a gyerkőcök „kiszállítása”. 4. Megbeszélés a Román Jégkorong-szövetségnél. Székely nemzeti sportunk útját is egyengetni kell. 5. Munka az RMDSZ-irodában. 6. A gazdaság ellenőrzése. Nagyon szeretek a farmon lenni.

7. Sakkozás a kisebbik �iammal. Büszke vagyok rá, mert 4 éves létére nemzetközi sakkversenyen díjat nyert. 8. Lefekvés előtti meseolvasás. Este ismét együtt a család.

KELEMEN

M 1.

– Mik a tervek?

– Sajtgyártáson gondolkodunk. Van egy „bikaistálló” néven emlegetett épület a faluban, amit a polgármesteri hivatal átadna használatba az egyesületnek, azt szeretnénk felújítani, és sajtmanufaktúrát beindítani. Nem ipari termelésbe fognánk, hanem kisebb mennyiségben, minőségit állítanánk elő. Tej van bőven a faluban. Múlt év decemberében adtuk át a „vastehenet”, az eseményen jelen volt Tánczos Barna akkori mezőgazdasági államtitkár. Beszélgetésünk közben kiderült, hogy egy kis Ticóval hordjuk a tejet Delnéről Csíkszeredába. A kis autóba nehezen fértek be a tejeskannák. Ezt látva, Tánczos Barna segített nekünk, és általa egy nagyobb autót kaptunk. Enélkül ma már elképzelhetetlen lenne a tej behordása Szeredába, több család megélhetését segítette ezzel. Jó, hogy vannak olyan emberek, akik �igyelnek a közösségükre, akik tudnak lépni, amikor kell, meglátják, hol kél el a segítő jobb. Nekünk ez a jármű a túlélést jelenti. Nemrég vásároltunk egy mozgatható hűtőtankot. Jól tartja a hideget, egész nap után is három fok a tej hőmérséklete. Ez pont befér az új autónkba. Úgy érezzük, kellett a segítség, mert saját erőből nem tudtunk volna egyről a kettőre lépni. De most már fejlesztéseken is merünk gondolkodni.

A 3X10 LEGJOBB DOLOG CSÍKBAN

it mondhatnék egy olyan embernek, aki még nem járt Csíkban... Mondanék neki néhány dolgot, amit én szeretek. Így októbertájt utazzon végig a Csíki-medencén, Tusnádtól egészen Marosfőig. Menjen föl a marosfői hágóra, és próbálja megnézni a településszerkezetet, próbálja megérteni, ami a csíki, felcsíki, alcsíki szerkezetet jelenti. Nyilván ebben nem lehetne benne egy rövid utazás alkalmával mindaz, ami Gyimes vagy a Kászonok – de azt mondanám, hogy azt is mindenféleképpen nézze meg. Ez lenne a legelső dolog, hogy egy kicsit megismerje a vidéket. Azt is mondanám, menjen el életében legalább egyszer a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, mert az egy olyan élmény, amit máshol nem kap meg. Töltsön el a csíkszeredai Pető�i utcán egy késő nyári délutánt, estét. Látogassa meg a Mikó-várat. Vegyen részt a Régizene Fesztiválon. Az egy olyan kulturális élményt jelenthetne, amiben megint csak nem lenne része mindennap és bárhol Erdélyben vagy Romániában. Azt mondanám, hogy nézze meg a csíkkarcfalvi felújított templomot. Szerintem az egyik legszebb vártemplom Erdélyben. Menjen föl a Nyergestetőre. Ajánlanám a Csíki Székely Múzeumot. Vegyen részt a Film.dok elnevezésű dokumentum�ilm-fesztiválon. Ősztájt szokták megszervezni. Nézze meg a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes bármelyik ma futó műsorát. Az olyasmi, amit nagyon kevés helyen láthat vagy találhat meg. Azt mondanám az idelátogatónak, menjen végig a Csíki-medencén, és álljon meg a csíki falvak egyikében. Bárhol. Ezek a falvak az elmúlt években rengeteget változtak, jó értelemben. Bármelyik panzióban szállna meg, megkóstolhatja az itteni ízeket, megismerkedhet a székely emberekkel.

2. 3. 4.5.

6. 7.8. 9. 10.

KORODI

1.

Sóskút-fürdő. De ugyanígy említhetném bármelyik csíki népi feredőt, amelyeket az utóbbi években felújítottak. A kászoni fürdő viszont számomra az a vízparti paradicsom, ahol már a hódok is megtelepedtek. Mohos-tőzegláp és Szent Anna-tó. Nemcsak azért, mert valahányszor arrafelé kirándulok, lenyűgöz a természet szépsége, hanem büszke is lehetek arra, hogy szűkebb szülőföldemen tündököl egész Európa egyik természeti ritkasága. A Mikó-vár. Úgy gondolom, az ottani állandó tárlatok méltó őrzői székely őseink kultúrájának, hagyományainak, az időszakos kiállítások, a koncertek pedig újabb értékekkel gazdagítanak minket. Az Olt menti lápok. A szeptemberi tusnádi hegyikerékpár-maraton. Ez az az esemény, amit nehéz elmagyarázni. Ezt át kell érezni. Hangulata van, lüktetése, olyasvalami, amitől az ember újra életre kap. A szépvízi káposztafesztivál. Minden csíki település erős valamiben. Egyiknek a hagymája híres, a másiknak a borvizei, a harmadiknak a népviselete. És amellett, hogy Szépvízen terem a leg�inomabb káposzta, a Nádon uralkodó hangulatot, amikor a termést begyűjtik, mindenkinek meg kell tapasztalnia egyszer. Az őszi reggelek. Amikor beszippantod a friss hideg levegőt, a köd mögül, a rozsdás faleveleken túl előbújik a nap, és megcsillan a harmaton. Az alcsíki önkéntes tűzoltók. Akikről példát lehet venni odaadásból és emberségből. Amatőr és pro�i néptánccsoportjaink, megkoronázva a Hargita Állami Székely Népi Együttessel, amelyek továbbörökítik értékeinket. A Csíki Játékszín.

2.

3.

4.5. 6.

7. 8. 9. 10.

TÁNCZOS

1.

Maga Csík. Soha nem tudtam megfogalmazni, miért szeretem Bukarestből hazafelé Tusnádnál letekerni az ablakot és megszívni a tüdőmet friss hargitai levegővel. Ha téli estén, a ropogó hóban végigmegyek Csíkszentkirályon, és látom a csendes falut a füstölgő kéményeivel, érzem, itthon vagyok. A szülőföldről nem tudja megmondani az ember, hogy miért jó. Ezt nem lehet megmagyarázni. Ezt érezzük. Azt is szeretem, hogy amióta Székelyföld létezik, a csíki ember különbnek érezte magát az udvarhelyitől, a háromszéki a gyergyóitól, de Székelyföld érdekében, ha meg kell védenünk azt, ami a miénk, mindig össze tudunk fogni. Amikor a bajnok csíki jégkorongcsapatot rezesbanda várja haza a nyertes bukaresti meccsről.

2.

3. KÖZÉRDEKŰ HIRDETÉS

Csíki Kisújság

4. 5.6. 7.

A csíksomlyói búcsú. Ez nálunk a vallási mellett egy családi ünnep is, amikor a gyermekeimmel minden felhajtás nélkül átéljük valóban a búcsú lényegét. A hideg. Szeretem, hogy a megyeszékhely képes megújulni, a patinás épületek, a vár sorsát mindenki a szívén viseli. Jó, hogy a mozgást, az egészséges életmódot szerető szemlélet van kialakulóban Csíkban. Jó, hogy mind a tömegsport, mind a versenysport területén egyre több, országos és nemzetközi szinten is kiváló eredményt tudunk felmutatni a lelkes, a sportot támogató és szerető csíkiaknak köszönhetően. Szeretem itt a természeti kincseket, a természeti ritkaságokat. A törpenyírt és a húsevő növényt a szentkirályi borsáros lápban, a Mohos-tőzeglápot, és habár néha bosszantó a vadállatok jelenléte, a kárpáti barnamedvét, a farkast és a hiúzt is. Máshol már kiirtották őket, én büszke vagyok arra, hogy nálunk még élnek. Szeretem Csíkban a sok borvízforrást. A borvizek savanykás, vasas, üdítő ízét. Ahány forrás, annyi ízvilág. Semmi nem oltja úgy a szomjamat, mint egy nagy pohár csíki borvíz. A csíki ember ért a lóhoz, tiszteli a lovat, és akár mezőgazdasági munkáról van szó, akár sportról, az a szimbiózis, amelyben együtt él, dolgozik az ember a lóval, a világon talán Csíkban a legszorosabb.

8.

9. 10.


Csíki Kisújság

[ [ 16

1. Ha másik hivatást kellene választania, mi lenne az? 2. Kinek a munkáját becsüli leginkább Csíkban? 3. Mi az a téma, ami leginkább bosszantja, amiről nem szeret beszélni? 4. Mi az az emberi hiba, amit leginkább tolerál? 5. Ha újraélhetné élete egyik pillanatát, melyik lenne az? 6. Mit csinál a legszívesebben, amikor éppen nem kell tennie semmit? 7. Mit becsül leginkább a szebbik nemben? 8. Ha kifogná az aranyhalat... 9. Mi az a házimunka, amit szívesen elvégez? 10. Mi a legemlékezetesebb gyerekcsíny, amit elkövetett?

1. 2. 3. 4. 5.

Geológus lennék. Egyszerűen a tusnádfürdői felcseperedésem majdnem erre a pályára állított. Sajnos már csak a szellemisége maradt közöttünk. Márton Áron. A pénz. Az ember annál ügyesebb és kreatívabb, minthogy ehhez viszonyuljon minden pillanatban. Azt mondjuk, tévedni emberi dolog. Én mindig azt hiszem, az ember inkább téved, mint rossz szándékból cselekszik. A lányom születése, az a pillanat, amikor igazi családdá váltunk.

1.

Gyerekkoromban autóbuszsofőr akartam lenni, hogy vihessem Édesanyámat munkába, ne kelljen az autóbusz-megállóban a hidegben fáznia. Végül közgazdaságtant tanultam, de ha lenne időm, a mezőgazdasági gépészmérnök szakot még elvégezném. Azokét az emberekét, akik minden egyes nap építik Székelyföldet, beosztástól és munkakörtől függetlenül, becsülettel helytállnak a munkahelyükön, és tisztességesen elvégzik az elvállalt munkát. Székelyföldet csak szavakkal és elméletekkel nem lehet építeni. A saját történelmüket nem ismerő emberekkel nem szeretek vitatkozni Erdély múltjáról, az erdélyi magyarság szerepéről. A hirtelenség. Magam is gyakran másképp látom a dolgokat, vagy másképpen kommunikálok, reagálok, amikor hirtelen ítélek, és forrófejűen mondok olyant is, amiért később bocsánatot kérek. Nem élném át még egyszer, de volt egy fontos pillanat, ami megváltoztatta az életemet, illetve az élethez való hozzáállásomat. Nagyobbik �iam öt hónapos volt, amikor egy zavart elméjű fér�i belém döfött egy első világháborús szuronyt Bukarestben. Életveszélybe kerültem, kétszer kellett megműtsenek. Bár az eset szörnyű, mégis hálás vagyok a sorsnak, mert azokban a pillanatokban megértettem, hogy az élet legfontosabb dolgait nem lehet pénzben, karrierben vagy személyes sikerben mérni. A minket körülvevő szeretet, a család, az egészség mindennél fontosabb.

2.

3. 4. 5.

1.

6.

Kevés szabadidőm minden percét a családommal töltöm, feleségemmel próbálunk minél többet foglalkozni a gyerekekkel. Nagyobbik �iammal biciklizek, a kisebbikkel sakkozok. Ha kellemes az idő, kirándulunk, a �iaimnak mindenképpen meg szeretném mutatni a szűkebb és a tágabb szülőföldjüket. Azt, ahogyan egy �iatal, bulizós, szinte kizárólag csak magára �igyelő i�jú lány aggódó, gondoskodó anyatigrissé válik. Hozzon nekem két jó pásztort a teheneim mellé, mert nagyon nehéz manapság jó munkabírású, megbízható pásztort kapni. Két gyönyörű �iam mellé érkezzen egy kislány a családba. (Habár tudom, hogy ez nem csak az aranyhalon múlik...) És nyerjük meg az U20-as jégkorong-világbajnokságot decemberben, Brassóban. Szeretek főzni, élvezem az ízeket, az illatokat. Szeretek kertészkedni, a rózsákat mindig én metszem, és a virágok átültetését is mindig én végzem. Már középiskolás voltam, amikor szülőfalumban „felvételt nyertem” a tivai bandába. Mivel Csíkszentkirálynak nem a Tiva részén laktunk, óriási kiváltságként éltem meg, hogy egy igazi kamasz csapat tagja lehettem. A banda fő feladata a „vár” és az ott őrzött „kincsek” védelme volt. A vár néhány elhagyott rókalyukból állt. Ma már lehet, hogy nem lenne bátorságom 30 cm átmérőjű lyukon bebújni a föld alá, de akkor bele sem gondoltunk, hogy beomolhat.

7. 8.

9. 10.

Nem hiszem, hogy ahhoz képest, amit az életemben csináltam, mást választanék. Tehát az irodalomnál és a művészetnél maradnék. Valószínű, hogy nyitnék egy galériát azok számára, akik ma a kortárs képzőművészetben meghatározó személyek. Emellett többet írnék és fotóznék. Ha csak 2012-re kell gondolnom, akkor egyértelműen Novák Ede csíkszeredai aranyérmes paralimpikon. Nincs olyan téma, ami bosszantana, mindenről lehet értelmesen beszélni, beszélgetni. Azonban nem szeretek olyasmiről beszélni, amiről nincs alapos ismeretem. Olyankor hárítani szoktam. Amikor valaki azért nem tud dönteni, mert erős kételyei vannak, és emiatt bizonytalan. Azt az érzetet kelti, hogy nem elég határozott ember. De ha e mögött a jó döntést megelőző mérlegelés áll, akkor arra erényként is lehet tekinteni. Gyerekkorom szinte bármelyik hosszú pillanatát újraélném. Azt a gondtalanságot, amivel egy gyerek, egy kamasz él. Sok mozzanatra emlékszem, és sokra nem. Valószínűleg azért élném újra őket, hogy felidézhessem. Most éppen a Kennedyékről olvasok egy könyvet, és nagyon tetszett a Tony Blair önéletrajza is. Ami a szépirodalmat illeti, legutóbb Balla D. Károly Tejmozi című új regényét olvastam,

2. 3. 4.

5.

6.

6. 7.8. 9. 10.

Szaladás. Majd remélem, ennek egy része kertészkedéssé alakul. A gondoskodást. Akkor Székelyföld maradna még 1000 évet. Legalább! :-) A főzés. Nagyon kellemes kihívás, jó móka, és igazi családi történet. Talán az, hogy barátaimmal elemisekként alagutakat, járatokat ástunk Tusnádfürdőn. Megúsztuk, nem lett senkinek baja, de a történet úgy fejeződött be, hogy egy teherautó alatt beszakadt egy alagút. A híres második világháborús �ilmet éltük újra nap mint nap.

iIlletve Parti Nagy Lajos válogatott verseit. Zenét dzsesszt és klasszikusokat hallgatok, de az utóbbi időben ismét sok Csík zenekar-számot betettem, többek között a Kispál és a Borz-, illetve a Quimby-dalokból készült feldolgozásaikat. Azt, ami csak belőlük tud sugározni: a nőiességet. Illetve az anyaságra való hajlandóságot, az odaadást, amellyel a gyermekvállalással járó áldozatokat meghozzák. Azt kívánnám, hogy foghassak még hármat. :) Azoktól pedig egészséget, szeretetet és békét kívánnék. Szeretek főzni, és szívesen mosogatok is. Egyik éjszaka elvettem apám autóját. A haverokkal elmentünk jó messzire, és benzin nélkül maradtunk. Haza kellett tolnunk az autót az esőben, a sárban Madicsafürdőről. A legnagyobb kihívás az volt, hogy úgy kellett visszatennünk a murok színű Moszkvicsot a helyére, hogy apámék ne vegyék észre, hogy az onnan elmozdult. Nem sikerült. Apám ugyanis pontosan tudta, hogy mennyi benzint hagyott az autóban. Ahhoz képest pedig, amikor reggel begyújtotta volna a járgányt, nem volt benne semmi. Akkor nem „lepleztek le”, de később megbeszéltük a dolgokat. Azóta is azt mondogatom, hogy ha valaki a gyerekét idejekorán megtanítja vezetni, gondoskodjon róla, hogy az autóban mindig legyen benzin.

7. 8. 9.10.

Editat de UDMR. Tipărit la Infopress Group.

Profile for RMDSZ Website

Csíki kisújság  

A Csík területi RMDSZ időszakos kiadványának különszáma - 2012. november

Csíki kisújság  

A Csík területi RMDSZ időszakos kiadványának különszáma - 2012. november

Profile for rmdsz
Advertisement