IV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM. 2019. JANUÁR. *****************************************************
A 100 ÉVES CSAJÁGI DEZSŐ KÖSZÖNTÉSE Írta: Steinbach József püspök „Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés.” (1Móz 22, 14) A Dunántúli Református Egyházkerület 2019. évi Igéjével szeretném köszönteni a 100. születésnapját ünneplő Csajági Dezső nagytiszteletű urat, református lelkipásztort! Egyre többször találkozunk a „lelkészi életpályamodell” kifejezéssel, az ehhez kapcsolódó kérdésekkel. Sok helyen, sok fórumon esik szó erről a fontos kérdésről. De lehet, hogy érdemes lenne a „lelkészi életpályamodell” mellett többet szólnunk a „lelkészi életpéldáról” is! Amikor nyáron személyesen találkozhattunk, ismét hálaadás volt bennem azért, hogy Csajági Dezső nagytiszteletű úr ilyen lelkészi életpélda lehet számunkra! Aki engedett az őt szolgálatára elhívó Ura szavának, szolgálta Őt ott ahová állította, akaratát keresve és mindent tőle fogadva el. Így szolgált hűségesen a legnehezebb időkben is a Dunántúli Református Egyházkerületben a rábízott gyülekezetekben és végezte Istentől kapott feladatait! Miközben Csajági Dezső nagytiszteletű úr élete bizonysága annak, hogy az Úr gondoskodik, ő egész életével, minden szolgálatával bizonyságot tett arról, hogy az Úr hegyén a gondviselés. Alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt hirdette Jézus Krisztus evangéliumát, a kereszt és a feltámadás győzelmét, a mindig velünk levő Úr bűnbocsátó, gondviselő szeretetét. 100. születésnapján úgy adunk hálát Urunknak Csajági Dezső nagytiszteletű úr életéért és szolgálatáért, hogy tudjuk Isten gondviselésének eszköze ő a számunkra, a Magyarországi Református Egyház és a Dunántúli Református Egyházkerület közössége számára. 1
Kérjük Istent, hogy őrizze életét, lehessen lelkészi életpéldája az új nemzedékek lelkipásztorai számára is bátorítás, útmutatás, bizonyságtétel Isten gondviselő szeretetéről, kegyelméről! „Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés.” (1Móz 22, 14) Pápa, 2019. január 17. Tisztelő szeretettel és testvéri köszöntéssel, Steinbach József püspök A Szerző a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Teológiai Akadémia tanára. ***************************************************
CSAJÁGI DEZSŐ NAGYTISZTELETŰ ÚR 100. SZÜLETÉSNAPJÁRA Írta: Dr. Huszár Pál főgondnok „Mindeddig megsegített bennünket az Úr.” (1 Sám 7, 12) Hallatlanul nagy megtiszteltetés, Istenünk szép ajándéka számomra, hogy egy kiváló emberről, személyes jó barátomról írhatok annak 100. születésnapja kapcsán. Ennek az emberi léptékkel mérve hatalmas időintervallumnak bővebb második felében személyes jó kapcsolat fűz össze bennünket. Gimnazista koromban ismertem meg Dezső bátyámat, az Inotai Református Egyházközség lelkipásztorát Dr. Fejes Sándor főtiszteletű úréknál, a várpalotai református parókián. Akkor, tehát fiatalon is szikár, kifejezetten sovány feszes tartású volt. A drága Mici néni, Sándor bácsi rendkívül kedves felesége kicsit csipkelődve jegyezte meg a vendég soványságára utalva: „Dezsőnek legközelebb már csak a ruhája jön el.” Sovány testalkata ellenére – avagy talán éppen az miatt? – hallatlan szívósság, kitűnő munkabírás jellemezte akkor is és később is. Emlékezetes találkozásunk volt kezdő gimnáziumi tanár koromban – annak is immár több mint félszázada – Réka lánya történelemtanáraként látogattam meg, ekkor ajánlotta fel a 2
kölcsönös tegeződést: „tegezz vissza nyugodtan, legfeljebb, ha vénnek tartasz, mondd úgy, hogy Dezső bátyám!” Huszonhárom évesen természetesen meghatódással fogadtam ajánlatát, és így válaszoltam: „Vénségről szó sem lehet, de igaz tiszteletem okán ezen túl valóban Dezső bátyámnak szólítalak.” Istennek legyen érte hála, ma is ennél tartunk. 2018-ban volt Réka gimnáziumi osztályának ötvenéves érettségi találkozója, ennek kapcsán örvendeztetett meg kijelentésével: „Tanár úr, a te példádat akartam követni, ezért lettem történelemtanár, és nem bántam meg.” Azt hiszem, egy tanár számára egy ilyen „tanítványi vallomás” felér egy kitüntetéssel – igaz szakmai elismeréseket, kitüntetéseket illetően sincs okom panaszra. Ezért is hálát adok az Úristennek. Mivel Csajági nagytiszteletű úr teológiai stúdiumának egy részét Finnországban – éppen a finn-szovjet háború idején – végezte, kitűnően megtanulta a finn nyelvet, így komoly segítségünkre volt a várpalotai születésű finnugrista, a finn nyelvű Kanteletárt magyar nyelvre fordító Bán Aladár finn nyelvű hagyatékának feldolgozásában. Nagy kár, hogy annak a korszaknak a kultúrpolitikája ostoba módon lehetetlenné tette a lelkészek műfordítói tevékenységét is. Ennek következtében – a fentebb említett eset kivételével – nagyrészt kihasználatlan maradt Dezső bátyám finn nyelvtudása. Voltaképpen nem is tudjuk, mennyivel lettünk szegényebbek az említett hibás kultúrpolitika következtében. Júlia lányának osztályfőnöke voltam a Thuri György Gimnáziumban. Vele nem sikerült annyira megszerettetnem sem a történelmet, sem a német, illetve az orosz nyelvet, hogy a tanári pályát választotta volna. Nyilván másra kapta talentumait. Vallom ugyanis, hogy mindenki kap Teremtőjétől bizonyos mennyiségű talentumot, nem feltétlenül ugyanannyit és főként nem ugyanarra. Dezső fiát német nyelvre tanítottam. Műszaki egyetemet végzett, de úgy tudom, ma is sikerrel alkalmazza német nyelvtudását – többek között azért is, mert a lánya Bécsben él, és dolgozik. Az ifjú Dezsővel tartom a kapcsolatot – többnyire telefonon – édesapja ügyében is. Az Úristen iránti mélységes hálával említem, hogy a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokaként 2012-ben részem lehetett a jól megérdemelt Pro Pannonia Reformata Díj odaítélésében. Nehéz, kimondottan veszélyes időszakban, 1946 és 1955 között tevékenykedett Győry Elemér dunántúli református püspök titkáraként. Sok álmatlan éjszakája lehetett a kommunista hatalom zaklatásai miatt. Ezekben a nehéz időkben 36 éven át gondozta példás hűséggel az Inotai Református Gyülekezetet, igen szerény anyagi viszonyok között
3
nevelték feleségével három gyermeküket. 2018 nyarán – immár a közelgő kerek születésnap okán – Steinbach József püspök úrral együtt meglátogattuk Székesfehérváron, ahol Júlia lányával és annak családjával lakik együtt. Rendkívül nagyra értékelte Dezső bátyám, hogy őt „a püspök úr és a főgondnok úr” meglátogatja. Teljes szellemi frissesség birtokában társalgott velünk, idéztük fel a régi időket. Mindketten bőséges könyvajándékkal érkeztünk. Látogatásunkat azzal összegeztem: „Dezső bátyám, tartson meg a Minden Kegyelem Istene még sokáig, hogy legyen időd elolvasni ezeket a könyveket!” A Szerző a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Zsinat világi elnöke. ***************************************************
CSAJÁGI DEZSŐ IGEHIRDETÉSEINEK OLVASÁSA KÖZBEN Írta: Dr. Németh Tamás rektor „Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.” (1Kor 4, 1-2) Lelkipásztorok, tehát sáfárok vagyunk. Oikonomosz, egy a szolgák közül, de olyasvalaki, akit ura maga elé szólított, külön szolgálattal bízott meg, hogy vagyonának egy részét igazgassa. Aki megbízatása alapján önállóan ad-vesz, gazdálkodik, munkájáért felel, a rábízottakról számot ad. Pál apostol akkor használja a sáfár fogalmát, amikor a szolgálatát védelmezi azok előtt, akik lenézik azt, Krisztus szolgájának és Isten titkai sáfárának nevezve magát. Szolga, megkötött kezű ember, azonban nem emberektől, hanem az elhívó által, de feloldozott és szabad ember is, akinek ura szabad kezet adott a szolgálatban, hogy belátása szerint döntsön. Úgy tekintsen minket minden ember… Átsüt minden igehirdetésen az, akik vagyunk, és akinek szolgálunk. Ha boldog párt esketünk, ha kétségek közt vergődő gyászolóknak beszélünk, csak azt hirdethetjük, amivel megbízott az Úr; „kényszer nehezedik” ránk, mert sáfársággal bízott meg, jaj ugyanis nekünk akkor, ha nem az evangéliumot hirdetjük (1Kor 9, 17). Úgy tekintsen minket minden ember, hogy szeretettek vagyunk, mert aki alkotott, 4
szeretettel formált, aki alkotott, szeretetből küldte el egyszülött Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneikért, és nem csak a mienkért, hanem az egész világért. A Krisztusról szóló üzenet, az Isten titka, ennek a szeretetnek megfejthetetlen titka. Minden szolgálaton, még azokon is, amelyben tanítunk, figyelmeztetünk, intünk, átüt ez a szeretet, minden példa erre vetít egy sugárnyi fényt, minden ígéret, amely örök üdvösségről, új égről és új földről beszél, ebből a szeretetből szólal meg, és mégis megmarad titoknak. Szeretetből élünk, és ez a szeretet ad erőt a szolgálatra, ez a szeretet osztja a Lélek ajándékait. „Amilyen ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai” (1Pt 4, 10). Amikor azt a kérdést tesszük fel, hogy ki vagyok én, aki sáfársággal bízattam meg, azt kell válaszolnunk, hogy lelki fegyverzettel védelmezett, lelki ajándékkal meggazdagított ember. Több példázatban szólt Jézus arról, hogy a gazda elmenve szolgáira bízza vagyonát. Mindenkinek ad, a neki való mérték szerint. Az ajándék látást igényel, hogy észre vegyük az értékét, döntést igényel, hogy az ajándék feladat részét magunkra vállaljuk, és hűséget igényel, amíg a gazda vissza nem tér. A sáfár nem úr, hanem elhívott és megbízott szolga. Megbízott, tehát több a szolgánál, bizalomba fogadott munkatárs. A hűség azt jelenti, hogy ezzel a bizalommal nem élünk vissza. A hű sáfár sem hibátlan, de azt mindig szeme előtt tartja, hogy hasznára legyen Urának, és hasznára legyen a rábízott embereknek. Nem keresi a maga hasznát, mert a saját hasznát Ura hasznának és a rábízottak hasznának keresésével találja meg. Mindenkor és mindenben Isten üdvözítő akarata mozgatja a szolgálatát. A mi Istenünk pedig „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére” (1Tim 2, 4). Csajági Dezső igehirdetésit olvasva azt tanulhatjuk meg, hogy a sáfár nem csak őrzi a házat és annak javait, hanem reszkető kézzel, sápadtan a rá nehezedő felelősség tudatától kezébe veszi és forgatja, hasznosítja a rábízott javakat. Sáfársága nem a maga hasznát, hanem Ura dicsőségét keresi, s nem csak néhány évig, évtizedig, hanem mindenkor arra ügyel, hogy amikor Ura hazatér, abban a munkában találja, amivel megbízta. Ezekkel a gondolatokkal köszöntöm Csajági Dezső nagytiszteletű urat, a Pápai Református Teológiai Akadémia volt diákját, kedves szolgatársamat, 100. születésnapján. A Szerző református lelkipásztor, egyetemi tanár, a Teológiai Akadémia rektora. *************************************************** 5
*****************************************************
CSAJÁGI DEZSŐ NAGYTISZTELETŰ ÚR 100. SZÜLETÉSNAPJÁRA Írta: Baráth Julianna gimnáziumi igazgató „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4, 18-19) Kedves Nagytiszteletű Úr! Szeretettel köszöntöm Nagytiszteletű urat 100. születésnapja alkalmából a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona nevében. Örömmel adunk hálát Nagytiszteletű úr családjával, gyülekezeteivel együtt ezen a jeles napon. Köszönjük, hogy az Ön élete bizonyságtétel mai is Isten szeretetéről számunkra, akik hajlamosak vagyunk a magunk életét, helyzetét nagyon sötétnek látni és megfeledkezni arról, hogy az Istenben gyökerező szeretetben nincs félelem sem jelentől, sem jövőtől. Az, aki végig olvassa Nagytiszteletű úr életrajzát a 2015-ben megjelent dunántúli lelkészi önéletrajzok között1, abban nem marad kértség Isten mindenhatóságáról, nem marad kétség afelől, hogy Isten minden körülmények között gondoskodik az őt szeretőkről. „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” (1Kor 2, 9) Isten szeretete nem bölcselkedés, az emberré lett Isten Fia, nem megfoghatatlan érzés, nem múló tünemény, ábránd, hanem – a szó szoros értelmében – kézzel fogható valóság. Ez az isteni szeretet nem lehet reálisabb, valóságosabb, kézzelfoghatóbb annál, minthogy Betlehemben egy istállóban megszületett a világ Megváltója. Ahol együtt imádta az Isten Fiát a 1 KÖNTÖS LÁSZLÓ (2016, SZERK): „A késő idők emlékezetében éljenek...” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai (2015). Kiadja a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei, Pápa, 474476 oldalak.
6
Názáretből érkező család, a mezőről érkező pásztorok és a hosszú utat megtett bölcsek. Heródes, az önmaga hatalmát védeni próbáló tomboló gyilkos még inkább azt bizonyítja, hogy Isten közöttünk megjelenő, emberré lett szeretete nem mesevilág, hanem a szó szoros értelmében vett, véres valóság. De az Istenben szeretetében élő embert nem az Istentől elszakadt világ kiábrándító, igazságtalan valósága irányítja, tartja félelembe, mert van menekülés. Hiába az öldöklő tombolás, hiszen azokat, akik Isten valóságát megtapasztalva dicsőítették a Mindenség Urát, nem, az e világi hatalmasságoktól való
rettegés határozta meg,
hanem Isten Lelke vezette őket „más” utakon (Mt 2, 12-13). Nagytiszteletű úr hosszú élete arra tanít bennünket, hogy mindaz, amit Isten Igéje tanít nekünk nem csak sok évszázaddal vagy évezreddel ezelőtt történt, hanem a huszadik század őrületei között is kézzel fogható valóság. Nagytiszteletű úr 1919-ben született a nagy világégést lezáró időszakban, amikor a szinte minden magyar családot ért fájdalmas ember veszteség és a mellé jött nemzetünk szétdarabolása. Mégis ezekben a pusztulást, reménytelenséget törvénybe foglaló években Csajági Lajos és felesége Mária pápai földművesek nem a pusztító szándéknak engedelmeskedtek, hanem hittel, szorgalommal, szeretettel gondoskodtak négy gyermekükről, gondot fordítva a taníttatásukra is. Így járhatta végig a felnőtté válás, hivatásra találás útját a pápai református iskolákban az elemi iskolától a lelkészi diploma megszerzéséig. 2018-ban volt 80 éve, hogy a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában érettségi bizonyítványt szerzett. Mire elvégezte a teológiai tanulmányait újra a háború borzalmainak térnyerése vette körül. Isten kegyelme, szeretete megőrizte őt, Kovács Gyula és Kovács Sándor lelkésztársai bátor bizonyságtétele, annak a megtapasztalása, hogy a hit ereje nemcsak Mózes számára adatott, hanem az ő életükben is valósággá lett, hogy inkább vállalták az „Isten népével együtt a szenvedést, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét”, mivel Mózes is „többre becsülte Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot” (Zsid 11, 25-26). Isten szeretete, a hit ereje az Ő szívében sem engedte, hogy a félelem uralkodjon és szabja meg tetteit, szép bizonysága ennek, hogy 1948 őszé miután drasztikus eszközökkel államosították az egyházi iskolákat és püspöki titkárként sejthette, hogy az egyházak elleni intézkedéseknek ez csak a kezdete, ő Zergi Irénnel való házasságkötésével mond igent az életre. 1955-től lesz az inotai gyülekezet lelkésze, és ha az ottani tevékenységének listája nem az ötvenes, hatvanas évek egyházüldözését tükrözi, nem azt a félelmet, amit az akkori hatalom 7
módszeresen szeretett volna elültetni minden emberben, különösen az egyházi szolgálatban levőkben. Azokban az időkben, amikor a gyülekezeteket, az egyházat nem csak az iskoláitól, egyesületeitől, intézményeitől fosztják meg, hanem a működést biztosító vagyonától is, amikor a jómódú gyülekezetekből kisemmizett, halálra ítélt közösségek lettek. Isten szeretete kiűzte a benne bízókból a félelmet és Csajági Dezső nagytiszteletű úr és lelkésztársai a történések ellenére Krisztus szolgálatában maradnak. Ezekben az időkben Isten szeretetének, hűségének jeleként szeretetben nevelhették fel feleségével három gyermeküket. Nagytiszteletű úr élete jó bizonysága annak, hogy akiben Isten szeretete munkálkodik, annak mindenre van ereje, jelenlétével nem csak a gyülekezet keretei között hirdette Isten kegyelmét. Nem feledkezett meg fiatalkori ösztöndíjas idejéről, ennek nyomán finn-.magyar baráti társaságot alapított, tagja volt a várpalotai kertbarát körnek, alapító tagja lett egy könyvbarátokból álló alapítványnak, és örömmel ápolta a pápai öregdiákokkal való kapcsolatot. Nem fáradt bele a szolgálatba, nyugdíjas évei is szolgálatban teltek, megadatott neki, hogy a kilencvenes évek elején a vilonyai és királyszentistváni gyülekezetek kárpótlási ügyeit rendezze. Köszönjük, hogy Csajági Dezső nagytiszteletű úr Istentől megáldott, hosszú élete bizonysága annak, hogy Isten szeretete megőriz bennünket is és a mi éltünkből is elűzhet minden félelemet. Mindez nem a mi erőfeszítésünk múlik, hanem azon, hogy Isten szeretete nyilvánvalóvá lett Jézus Krisztusban, és mi azért szerethetünk, mert Ő előbb szeretet minket! Isten áldását kérjük Csajági Dezső nagytiszteletű úr életére, hogy kivételes életútjával, hosszú életével továbbra is hirdesse közöttünk Isten minden félelmet elűző szeretetének valóságát Isten dicsőségére, családja és mindnyájunk örömére! A Szerző református lelkész, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma igazgatója. ***************************************************
„Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé! Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája.” (Zsoltárok 100, 2-3)
8
*****************************************************
ÜNNEPI KÖSZÖNTŐ Írta: Marton Krisztián senior „… Ő elindult és hirdette a Jordán egész környékén a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogyan meg van írva Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében: Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit: minden szakadékot töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává, és meglátja minden halandó az Isten szabadítását.” (Lk 3, 3-5) Egy élet, amelyet Istennek mindenestül átadnak, az mindenestül fogva az Övé. Nemcsak a szív, hanem a száj, a kéz, a láb – az egész test, az egész lélek – tehát az egész élet Istené. Ilyen emberekre van szüksége az Úrnak, akik készek átengedni az életük vezetését, és boldogan beállni abba a szolgálatba, amivel megbízza őket a Teremtő. Ebbe a szolgálatba állt bele Keresztelő János az az ember, aki lankadatlanul végezve a szolgálatát, bátran hívta bűnbánatra az embereket és hitből meg is keresztelte őket. János alázattal és hűséggel végezte a szolgálatát. Számára nem volt hegy, ami ne lett volna elhordható, és nem volt völgy, ami nem lett volna feltölthető, ha az Úr útjának előkészítéséről volt szó. Egyszóval teljes lényével, élete egészével az Urat szolgálta. Természetesen János maga is ember volt, mint azok, akiket megkeresztelt, maga is hibákkal és kísértésekkel küzdött nap mint nap. Ámde mindezen tusakodások közepette mégis tudta, hogy ki az, aki megszabadíthatja Őt. Ehhez az Úrhoz hívta oda bűnbánatra az embereket, és Őérte keresztelte meg a megtérteket. Rendíthetetlenül bízott Istenben. Hiszem, hogy Krisztus éppen ezért beszélt elismerően Jánosról (Mt 11, 11-15). Azért fontos ezt látnunk, mert minden szolga, s épp így minden lelkész élete – ugyanúgy, mint Keresztelő Jánosé – teljes egészében az Istennek szentelt élet kell, hogy legyen. A mi földi életünk során is lesznek olyan hegyek, amelyeket el kell hordanunk, és olyan völgyek, amelyeket fel kell töltenünk. Ezen feladatok elvégzéséhez viszont nem elég, ha csupán félig vagyunk Istené. Minden tagunkat az Élő Úr szolgálatába kell állítanunk. S ha mindezt Krisztusra tekintve, hálából és örömből tesszük, akkor bátran bízhatunk abban, hogy az örök 9
élet ajándékát, mint hervadhatatlan babérkoszorút, nekünk ajándékozza a Feltámadott Király! Nagytiszteletű Lelkipásztor Úr, ezekkel a gondolatokkal szeretném Önt 100. születésnapja alkalmából felköszönteni. Hiszem, hogy az Ön szolgálata Istenünk dicsőségére szolgál, s hogy az Ő áldása és kegyelme által köszönthetjük Önt, mint Isten megtartott gyermekét ezen a születésnapján. Úgy gondolom, egy olyan lelkésznek, mint Önnek, nem lehet nagyobb öröme annál, mint azoknak a megmentett lelkeknek a hálaéneke Krisztusban, akiket Ön vezetett oda a Megváltóhoz. Áldja és éltesse éppen azért az Úr Önt, hogy még sokak számára bizonyság lehessen a szolgálata! Testvéri tisztelettel: Marton Krisztián senior A Szerző V. évfolyamos teológushallgató, a Teológiai Akadémia seniora. ***************************************************
CSAJÁGI DEZSŐ 100. SZÜLETÉSNAPJÁRA Írta: Nagy Lajos Megtiszteltetés számomra szerény soraimmal egy olyan tiszteletre méltó, magas kort megélt Szolgatársunkat köszönteni születésnapja alkalmából, aki életútjára, személyiségére és lelkipásztori munkájára tekintettel lelkész generációk példaképévé lett. Legyen szabad annyi személyes szót is mondanom, hogy Isten kegyelméből két tisztségében, elébb a püspöki titkári-, majd az egyházmegyei lelkészi főjegyzői szolgálatban méltatlan utóda lehettem. Ezen kívül még további személyes adalék az a tény, hogy néhai édesanyja révén távoli rokonságban is lehetünk vele. Lássuk azonban most már vázlatosan életútjának állomásait. Csajági Dezső lelkipásztor ősi pápai református családban született 1919. január 17-én. Édesatyja Csajági Lajos, édesanyja Gyenese Mária. A Pápai Református Kollégium Gimnáziumában tanul, majd a Pápai Református Teológiai Akadémia hallgatója, ahol 1944-ben lelkészi oklevelet szerez. Ösztöndíjas tanulmányokat folytat Finnországban. Segédlelkész Székesfehérváron, Alsóőrsön, Sáregresen és Pápán. 1946-ban püspöki titkárrá választják. 1955ben az Inotai Református Egyházközség lelkipásztorává választja. A gyülekezeti szolgálatot ugyanolyan magas szinten végzi, mint korábban a püspöki titkári tisztével összefüggő 10
feladatokat. 1959-ben házasságot köt Zergi Irénnel, aki hű társa a szolgálatban. Gyermekeik: Márta-Réka, Julianna-Éva és Dezső-Zoltán. 1975-től több választási cikluson át, egészen 1991ben
történt
nyugalomba
vonulásáig
a
Veszprémi
Református
Egyházmegye
nagy
megbecsülésnek örvendő espereshelyettes lelkészi főjegyzője, illetve különböző egyéb tisztségek viselője. Szolgálatának tiszteletet parancsoló jellemzői: az adminisztrációban való jártasság, a híressé vált precizitás és igényesség, a lelkipásztori bölcsesség, a személyes lelki-gondozói rátermettség és a minden körülmények között tanúsított egyenesség, szókimondás és nyíltság. Professzionális gyorsírói tudományával s ebből következően az általa gondosan elkészített pontos és hiteles jegyzőkönyveinek megírásával pótolhatatlan szolgálatokat tett a Veszprémi Református
Egyházmegyének,
de
számos
alkalommal
a
Dunántúli
Református
Egyházkerületnek is. Mint egyházmegyei lelkészi főjegyző, 1982-ben Bakó Kálmán esperestől arra kap felkérést, hogy a veszprémi egyházmegye egyik minősített őrhelyén, a szentgáli gyülekezetben a lelkipásztornak az örök hajlékokba történt távozása miatt vezényelje le az őrségváltást. Nem volt ok nélküli e megbízatás. Csajági Dezső nagytiszteletű úr ugyanis felmenői és még ma is kiterjedt atyafisága révén számos szállal kötődik a szentgáli gyülekezethez. A szentgáliak pedig a közülük való tanácsára választottak lelkipásztort, Kotsis István lelkész személyében, amit aztán későbben sem bántak meg. Amikor 1972. Karácsonyán első éves teológusként, mint inotai legátus, az életem első szószéki szolgálatát végeztem Csajági Dezső nagytiszteletű úr szószékén, élmény volt vele találkozni s bölcs tanácsait, jóságos szavait hallani. Ma, visszatekintve azt mondhatom: jó, hogy Isten kegyelme vele hozott össze a szolgálatomnak a leges-legelejét jelentő emlékezetes alkalmán és nem mással. Sokkal későbben pedig, már szentgáli lelkipásztorként hallottam tőle a szentgáli templomban egy olyan esketési beszédet – unokahúga házasságára kért áldást – amelyből az vált nyilvánvalóvá számomra, hogy a magas kort megélt Isten-szolga – ami a szolgálatokra való felkészülést illeti – alig változott valamit. Vallotta ugyanis mindvégig a rá nézve kötelezőnek mondott szabályt: Az az igehirdetés, amely arra nem méltó, hogy leírják, az arra sem méltó, hogy elmondják. Csajági Dezső lelkipásztor a „külső- és belső építésben” egyaránt példamutató 11
szolgálatáért 2012-ben elnyerte a Dunántúli Református Egyházkerület magas kitüntetését, a Pro Pannonia Reformata díjat. Élete példáján eszünkbe jut az Ige eszméltető szava, amely egykor Timóteus felé hangzott: „Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.” (2Timóteus 2,5) Csajági Dezső atyánk és testvérünk szabályszerűen küzdött mind ezidáig. Születésnapja alkalmából, további életére Isten áldó kegyelmét kérjük – ad multos annos A Szerző volt püspöki titkár, nyugalmazott szentgáli lelkipásztor. ***************************************************
KÖSZÖNTÉS ÉS VISSZAEMLÉKEZÉS CSAJÁGI DEZSŐ LELKIPÁSZTOR 100. SZÜLETÉSNAPJÁN Írta: Dr. Németh Tamásné Schédl Tímea „Amit pedig szóltok vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala!” (Kol 3, 17) Egy 100 esztendős életút rengeteg történést, történetet foglal magába. Ennek az életútnak bizonyos pillanataiban jelen voltam jó magam is. Így, csak egészen személyes hangnemben tudom leírni ezeket a sorokat. Csajági Dezső nagytiszteletű lelkipásztor úrra úgy tekintek, mint „lelki nagyapámra”. Dezső bácsi keresztelt az inotai református templomban, ahol anyai nagyapám hosszú időn keresztül gondnok volt. Dezső bácsitól hallottam először Isten igéjét. Kicsiny gyermekként különlegesnek láttam őt. Szerettem, amikor a templomban, istentisztelet elején palástban megjelent. Volt valami megmagyarázhatatlan varázsa. Ma már tudom, hogy Dezső bácsi akkor és ott, az Isten közelségét és jelenlétét testesítette meg számomra. Bár hittanosként már a várpalotai református gyülekezetbe jártam, mégis megmaradt a vele való kapcsolattartás és lelki kötődés. Gyermekkoromból sok-sok emléket őrzök róla. Néhányat említek ezek közül: Gyülekezeti kirándulásokat szervezett, így jutottam el nagyszüleimmel együtt az ország 12
különböző pontjaira, történelmi emlékhelyeire, nevezetes településeire. Felidézem az inotai református gyülekezetben tartott szeretetvendégségeket, ünnepi istentiszteleteket, amelyekben ott látom őt, mint Istentől rábízott nyájának hűséges pásztorát. Eszembe jutnak beszélgetések, nyári látogatások, a nagyszüleim inotai otthonában, vagy a Baglyas szőlőhegyen. Szerettem életszeretetét, közvetlenségét, csodáltam Istentől ajándékba kapott hatalmas nagy tudását, mellyel sohasem kérkedett. Egy dolog miatt azonban féltem a találkozásoktól. Próbált rábeszélni szereplésre, versmondásra. Félénk kislány voltam, gyülekezet elé nem akartam kiállni. Gimnazista koromban minden találkozásunk alkalmával homlokon csókolt. Teológus hallgatóként sokszor meglátogattam hajmáskéri otthonában. Mindig volt miről beszélni. A beszélgetések kezdetén számot kellett adni teológiai tanulmányaimról. Héber, latin, görög ragozás volt a beugró. Amennyiben sikeresen teljesítettem, kezdődhetett a beszélgetés. Másodéves teológusként Hajmáskéren szolgáltam húsvéti legációban. Igehirdetésem alapigéjét Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből olvastam. Dezső bácsi, feleségével, Irénke nénivel együtt kétségbe esett arccal figyelte, vajon mi lesz ebből? Istentisztelet után elmondták, nagyon megijedtek, hiszen másodéves teológusként a Rómaiakhoz írt levélből prédikálni nagy bátorság. A teológia elvégzése után Székesfehérvárra kerültem segédlelkésznek. Többször találkoztunk Fehérváron is, hiszen Dezső bácsi akkoriban, többször, hosszabb ideig egyik gyermekénél lakott. Lelkészszentelésemre nem tudott eljönni Pápára, de levélben köszöntött. Ebből a levélből idézek néhány sort: „Azzal a hittel írom üdvözlő soraimat Hozzád, hogy Isten őriző szeretete fog kísérni életutadon, és az Ő áldásával sok szomorkodót tudsz megvigasztalni, gyengéket megerősíteni, hivalkodókat jó útra inteni és segíteni, és a szívekben Krisztus Urunk szeretetországát építeni. Boldog emlékezetű Maller Kálmán pápai lelkésztől hallottam: „A saját dolgunk, munkánk előbbrevaló másokénál, mert az önmagunk iránti kötelesség és felelősség fontosabb másokénál.” Felszentelésed napján imádsággal és alázatos szívvel kér áldást életedre és munkádra a teremtés, a megváltás, és a megszentelés Urától, idős szolgatársad, Csajági Dezső nyugalmazott református lelkipásztor.” Pár évvel ezelőtt, amikor még tavasztól őszig hajmáskéri otthonában lakott, családommal meglátogattuk. Büszkén mutatta kertjét, melyben fiatal gyümölcsfák sorakoztak. Volt, aki megkérdezte tőle, miért ültet körtefát ilyen idős korban, úgysem fog már a gyümölcséből enni. Dezső bácsi életére és lelkipásztori szolgálatára igaz, amit tett és tesz, jó lélekkel végezte és végzi, úgy mint az Úrnak, és nem úgy mint az embereknek, tudva, hogy viszonzásul 13
megkapja az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgált és szolgál (Kol 3, 23-24). Hálás vagyok Istennek, hogy megkeresztelt, hogy ismerhetem, és bölcs tanácsokkal látott el találkozásaink alkalmával. 100. születésnapján szeretettel köszöntöm. Isten áldja további életét! A Szerző lelkipásztor, a Teológiai Akadémia Rektori Hivatalának hivatalvezetője. ***************************************************
SZERKESZTŐSÉGI KÖSZÖNTŐ A 100 ÉVES CSAJÁGI DEZSŐ KÖSZÖNTÉSE „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” (4Móz 6, 24-26) A Pápai Kollégiumi Lapok Szerkesztősége tisztelettel és szeretettel köszönti Csajági Dezső nagytiszteletű urat, a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának, valamint a Pápai Református Teológiai Akadémiának öregdiákját, az Ifjúsági Képzőtársaság egykori ifjúsági elnökét, a nyugalmazott, de mégis fáradhatatlan lelkipásztort ama nevezetes alkalomból, hogy betöltötte 100. életévét. Hálaadással állunk meg Isten előtt, s így köszönjük meg azt, hogy eddig is megőrizte, megtartotta Csajági nagytiszteletű urat hosszú életében. A köszöntők között szó esett a nagytiszteletű úr finn nyelvtudásáról, így, megragadva az alkalmat, Szerkesztőségünk a finn nyelv és kultúra ismerőjét IV. éves teológushallgatóként írt, „Testvéri szeretet” című cikkével köszönti, mely annak idején a Dunántúli Protestáns Lap hasábjain jelent meg. Így kívánunk Csajági Dezső nagytiszteletű úrnak még sok boldog esztendőt, hogy szolgálhasson továbbra is úgy, ahogyan tette azt eddig is: Istennek, Hazának, Tudománynak! Isten iránti hálaadással köszöntik: a Szerkesztők
14
Csajági Dezső:
TESTVÉRI SZERETET adta a magyar katonák kezébe 10.000 példányban a Koti ja Kasarmi (Otthon és a kaszárnya) magyarnyelvű számát. A lap egyik sarkában szerényen húzódik meg ez a felírás: finn katonalelkészek lapja, 11. évfolyam. Elgondolkoztat. Bizonyára nem a papírbőség indította nemes útjára ezt a lapot; akkor rég megszűnt volna. Könnyen észrevehetjük belőle, hogy itt az ember az érték, teste és lelke, hite és erkölcse, családja és kenyere. A legmélyebb evangéliomi szeretet késztette a lelkészeket e lap megindítására. Bizonyítják ezt a finn tábori lelkészek, akik harcoló katonatársaikkal együtt az első vonalban estek el, mert az életüket sem sajnálták, csakhogy szolgálhassanak, vigasztalást nyújthassanak az arcvonalban megsebesült társaiknak. A lélek emberei voltak, akik legyőzték a test erőtelenségét, az élet szépségét, csakhogy híven szolgálhassanak. S a jutalom: megbecsülés, tisztelet és szeretet. „Becsületes pap volt, Isten igazi szolgája, aki úgy tudott hozzánk beszélni, hogy az a szívünkben maradt.” Lehtonen tamperei püspök cikkében a bolsevizmus vallásellenes munkájára mutat rá. A száznégy napos téli háború óta csak egy év tellett el, s „Viipuri szép gótikus székesegyházát felrobbantották. A sortavalai székesegyházban a lóistállók trágyáját halmozták fel. Egyik nagyobb vidéki templomunkban lövöldét rendeztek be, egy másikban esztergályos műhelyt, és igen sok templomban volt mozi vagy más szórakozó hely. Nagyon sok temetőből pedig elvitték a sírköveket.” A finnek tudták, hogy a Szovjet istentelen haza- és vallásellenes munkája miatt rövidesen új háborút kell viselniök. A téli háború után a középületekről le sem vették az elsötétítésül szolgáló papirosokat. S valóban jól számítottak; az új háborúban visszaszerezték az elszakított területeket. Finnország nem engedi, hogy más harcoljon helyette, független nemzet, mely maga irányítja sorsát. „A finn nemzet nem egy melegházi növény, amelyre a többékevésbbé barátságos népek ügyelnek, hanem mély gyökerű borókafenyő, amely sokkalta többet ér, mint ahogy azt feltételezik.” Ilyen ez a lap is! Sokkal többet adott, mint amennyit vártunk tőle. Drága, vigasztaló és erősítő olvasmány volt a harctéren küzdő magyar katonák kezében. Megfeszített munka folyik a háborús Finnországban, de nem mentegetőztek: „Avagy őrizője vagyok-e én testvéremnek?” Ez a lap vallástétel az Evangéliom mellett! „Bizony mondom néktek, ha egymást szeretitek, engemet szerettek!” Megjelent: Dunántúli Protestáns Lap, 53. évf. 14. szám (1942. április 5), 67. 15
*****************************************************
HIVATALI HÍREK Dr. Németh Tamásné Schédl Tímea rektori hivatalvezetőtől 2019. 01.07. (júniusi) záróvizsgára készített szakdolgozatok belső védésre való elektronikus benyújtása 2019. 01. 10. szakbírálatok átadása a hallgatóknak 2019. 01. 16. záróvizsga (katechéta szak) 2019. 01. 23. őszi félév vége; leckekönyvek leadása 2019. 01. 27. félévkezdő csendesnap 2019. 01. 28. tavaszi félév kezdete; beiratkozás; 2019. 01. 28 – 02. 01. ETN tárgyfelvétel 2019. 01. 29. szenátusi ülés *****************************************************
Következő lapzárta: 2019. FEBRUÁR 10. ***
A Pápai Kollégiumi Lapok a Pápai Református Teológiai Akadémia diákújsága. Nyomatott a Teológiai Akadémián. Írásaikat, észrevételeiket a Szerkesztők az alábbi elérhetőségre várják: pklujsag@gmail.com .
16