Evangeliumi Hirnok, Junius 2012

Page 10

2010. szeptember 10. oldal

2012. június 3. oldal

Egyiptomból? 2Mózes 14: 10, 11. Jobb Kornya Mihály palástja ÜLDÖZÖTT SZABADOK

folytatás aza1.királyok oldalróla hatalom egyik A palástot szimbólumaként, méltóságok Az élet gyötrelem,egyházi de azért van mit enni, tisztségük jelképeként viselik, a Szentvan húsosfazék, fokhagyma és uborka, és írásban az Úr szolgálatához kapcsola tisztességes temetéshez való jogukat ható. Az 1Kir 17:19-20a-ban a követ-is megtarthatták. Az élet egy kinlódás, kezőket olvashatjuk: „Ésmerõ ő elmenvén reménytelenség és halál. De hát ezis jobb, onnét, megtalálá Elizeust, a Sáfát fiát, a mint a semmi, és úgy sincs kilátás ennél mint szántott tizenkét járom ökörrel, és el a helyzetet, az adott ő többre. maga Fogadjuk a tizenkettedikkel volt,ésés Illés keretekben elviselhetõvé tenni. hozzá méne, próbáljuk és az ő palástját reá veté. És Hányan az tengetik életüket ma is ő ehagyván ökröketaz Illés után futott.” ezzelpróféta a rabszolga-gondolkodással? Illés palástját Elizeus vállaira tengette az az életét míg el véveÍgy hűen szolgálta UratIzráel élete végéig. Hasonlóképpen Kornya Minem jött hozzá a történt Szabadító és ki nem hály (1844-1917) szolgálatra való elhíhozta õket a szolgaság házából. vása is. 1874 őszén Kornya részt vesz a Lajos János apuskaműves házánál2Mózes a NoMilyen mi Szabadítónk? vák Antal által tartott bibliaórákon, és 12:42-ben találunk egy különös mondanemsokára tot Istenrõl.meg is tért. 1875. augusztus 26-án hét társával Meyer Henrik Virrasztott az együtt Úr azon az éjszakán, bemeríti Békésgyulán a Fehér-Körös amikor kihozta õket Egyiptomból. Ez az vizében megalaéjszaka–azezzel Úré Nagyszalontán volt. kult Magyarország első magyar baptista Micsoda evangélium van ebben a gyülekezete. mondatban? Virrasztott az Úr. Pedig 1877. novemberében Johann Gerhard Izráel õrizõje nem szunnyad és nem Oncken hamburgi prédikátor és Meyer alszik. Mit jelent az, hogy virrasztott az Henrik Budapestről Nagyszalontára Úr és azon az éjszakán, amikor kihozta jön, a környékbeli missziómunkások, népét Egyiptomból? valamint a szalontai testvérek részvéEmberileg szólva – Isten mindent telével bibliakonferenciát tart. Hasznos félretett és csak azel Õ anépére figyelt azon tanácsokkal látják missziómunkára az éjszakán. A szabadulás minden készülőket. Ez alkalommal Kornya Mimozzanatát személyesen felügyelte, hályt diakónussá, majd 1881-ben gyülekezeti vénné avatják,figyelõ felhatalmazva az minden pillanatot tekintetével úrvacsora és Hát a bemerítés kísért végig. kicsoda ezszolgálatára. a rabszolga, Kornya lelkinép, tűztőlhogy hevítve, akakoszos,Mihály rongyos az Isten dályokat nem ismerve indul 1878. pünszemélyesen gondoskodik róluk, és kösd másodnapján első rájuk? misszióútjára mindent félretéve figyel Balogh László ­saságában 1500 évveltár késõbb ismétBiharugrávirrasztott ra. környékén, azElőbb Isten Szalonta a Gecsemáné kertben,majd azontá-a volabbi és egyre távolabbi becsütörtök éjszakán, azonvidékeket a pénteken, járva viszi Isten életadó beszédét. Első azon a húsvét hajnalon, amikor a mi bemerítését 1881. június 9-én, a Bihar szabadításunk történt. Sõt, személyes bizonyságom van arról, hogy velem együtt virrasztott az Úr 28 évvel ezelõtt egy téli estén, amikor rólam is lehulltak a rabtartó bilincsei. Üldözött szabadok, gyõztes szabadok. Elindultak tehát. Nem volt telekommunikáció. Nem lehetett mobiltelefonon rákérdezni a sor elején, hogy hátul minden rendben van-e. Közel két milliós nép, asszonyok, gyermekek, öregek, juhok, barmok, szekerek, végeláthatatlan konvoj. A Veres tenger partján tábort vernek, megpihennek. Egyszer csak felröppen a hír, az egyiptomi sereg közeledik. Kitör a pánik a táborban. Elõl a tenger, mögöttük az ellenség. A nép elõbb segítségért kiált Istenhez, aztán pedig neki esik Mózesnek: Mit tettél velünk, miért hoztál ki minket

lett volna szolgaként meghalni Egyipmegyei községben tomban.Fekete-Tót Kiderül, hogy van avégezte. népnek A szolgálatot az Úrtól kapott tekintél�hite, de még nagyon gyenge az a hit. Ha lyel élete végéig hűen végezte, bemerítő jól mennek a dolgok, tisztelik az Urat, palástját alázattal viselte. Munkássága de ha balul üt ki valami, máris páninyomán gyülekezetek százai alakultak kolnak és bûnbakot keresnek. Ki szerte. volt a meg Erdélyés Magyarország hibás, hogy ide jutottunk? Kornya Mihály 40 évig járta a megyékeresztyén tart sárban, ezen a ket,Mellesleg, városokat,sok falvakat porban, szinten vízben, a hitéletében. hóban, szenvedve sok féle köEkkor között. Mózesnek Isten rülmény Többeszébe mint 19jutmegyéígérete. 2Mózes 6: 6-8. Isten megígérte, ben hirdette az Igét fáradhatatlanul, és a kutatások szerint 348 õket bemerítésen több hogy megszabadítja az egyiptomint fehérruhást egymiak 11.000 kezébõl, és beviszimerített népét azbe ígéret maga. AzAkkor idős Kornya testvér földjére. tehát, nem kellbetegen, félni a 1916-ban Fugyivásárhelyen magára jelen veszedelemtõl, mert ezölti csak egy utoljára palástját, és tart bemerítést. rövid epizód a nép életében. Nem ezFia ának 1914 októberében a szerbiai harcvég, Isten folytatást ígért. Most az a téren bekövetkezett halála, a sok gyadolgunk, hogy Isten loglás, hideg idő,erõsen a jegesráálljunk vízben végzett szavára. Így bátorítja bemerítések sokaságaMózes és soka népet: egyéb Ne ülféljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok döztetések megviselték egészségi állahogyanmeggyengítették szabadít meg ma az Úrerejét. bennepotát, fizikai Az 2Mózes utolsó bemerítésről, teket! 14: 13, 14. amin részt vett, Kirner A.okosabb, Bertalanmint Kornya Mihály Mózes nem a nép, csak baptista úttörő-parasztapostol hisz Istenben, és a hit beszédét krónikámondja jában fel: szabadoknak. „Az utolsó gyületovábbígy azjegyzi üldözött Ha kezet, ahol az Isten azamelyben aki, akkor megjelent, teljesíti az Õésbeszédét. utolsó is végezte 1916. auguszEbben felvételt hitt Mózes. tus 13-án, Szalárd volt. Ebben a gyüleHa azt sok kérdezte valakia zaklatáMózeskezetben örömevolna volt még tõl: Mikor teljesíti Isten, amit megígért? sok, az elszakadások idejében is, mert Erre Mózes csak azt válaszolhatta itt hűen kitartottak mellette. Idevolna, ekkor hogy:Bihardiószegről Nem tudom. Hakocsival valaki azthozták kérmár dezte Mózes, monddhelyett meg az ne-ő el, de avolna: baptizálást Kornya jelenlétében Bozsódi Zsigmond künk, hogyan szabadít megvégezte Isten el. Így Bozsódi az, aki helyzetbõl? Kornya Mibennünket ebbõlvolt a lehetetlen hályt utolsó ténykedéséMózeshelyettesítette csak azt válaszolhatta volna, ben. baptizálási hogy:ANem tudom!beszéd Egyet témája azonbanJános tu3:13-17 volt.értetek, Kornya dok! Azalapján Úr harcol éshallgatta a lehetet-a beszédet, és nézte a bemerítést. Kornya lenbõl is ki és tudszellemi vezetni,tárgyszerűségére mert Õ az Úr. éberségére Ez a bibliai hit. Hinni azt jelenti, koide jegyezzük ezt a kis epizódot. Mikor molyan veszem amit Isten mond, ha minden be lett azt, fejezve, Kornya megannak minden ellentmondani látszik is. Nem tudom, hogyan szabadít meg, csak várok rá és hiszek benne, és amit nekem mond, megteszem. A többi pedig az Õ feladata. Útat nyitni a tengeren, lefékezni a harcikocsik kerekét, homályt bocsátani az egyiptomiakra... mind a Szabadító Úr feladata. Õ viszi véghez a szabadítást kegyelembõl. Hit által fogadhatod el. Hit által élhetsz szabadon, bár mindig üldözötten, de ugyanakkor gyõzelmesen, mert az Úr hadakozik érted. A tengerparton a halál kapujában álltak, Isten pedig megnyitotta számukra az élet kapuját, és õk átléptek a halálból az életbe. Ezt a lépést te se halogasd! Lukács János

köszönte a helyettesítést, azt mondta Magyarországi Baptista sEgyház Bozsódinak: – Te még most sem tudod, Berettyóújfalui Baptista Gyülekezet hogy kell alkalmazni az Igét? 4100 Berettyóújfalu, Eötvös u.A2.Szentírásban a legfontosabb a cselekedet, a www.baptista.hu/berettyoujfalu bemerítésnél az, hogy Jézus bement a vízbe, és kijött a vízből, te pedig azt Testvéreink Jézusmost, KriszaKedves részt emelted ki ,,engedj mert tusban! így illik nékünk.” Engedelmességről Kedves Amerikai Magyar Baptista de való tanításnál helyes ez a felfogás, Szövetség! bemerítésnél az engedelmességen túl a„Nem cselekedet a fontosabb rész. Sokszor igazságtalan az Isten, hogy azért nincs eredmény a prédikátori elfeledkezzék a ti cselekedeteitekrõl és a munkában,melyet mert tanúsítottatok a cselekvést nem tudszeretetrõl, az Õ ják iránt, megkülönböztetni a beszédtől. neve amikor szolgáltatok és szol-Ezután abúcsúzásra került sor. Elköszönt gáltok szenteknek.” (Zsida6:10) mindenkitől. Búcsúzás közben sírva mondta: – Na, testvérek, nemránk jövök Köszönjük, hogy gondoltak ne-többethelyzetünkben. Szalárdra. Mindnyájan sírtak, és így héz ült fel Szalárdon Kocsis Károly kocsijáImaházunk augusztus végi leomlása és lebontása után jó együtt, reménységgel vara kis unokájával és ment vissza gyunk afelõl, hogyMegérezte Isten megsegít ben-test Bihardiószegre. az érett nünket egy új és lélek szép hajlékot építeni és a megfáradt az idő teljességét, istentiszteletek az ölelve, Õ neve könnyekdicsõkis unokáját céljára, magához ségére. A munkálatokat tavasszal kel szemében ment hazajövõ Szalárd határákezdjük addig nem a nem terveból. Ésmeg, soha többé láttavárt Szalárdot...” zéssel az engedélyek beszerzésével Ez ésalkalommal bemerítő köntösét foglalkozunk. Bozsódi Zsigmondnak adta. 1917. jaTervünk szándékunk végrehajnuár 3-án, és éjjel 2-3 óra között meghalt tására fogjuk fordítani a kedves testvérek Kornya Mihály. Az Úr munkája végezáltal összeget: tévelszámunkra hazahívta eljuttatott hűségben megöregedett $5,000, azaz A ötezer dollárt.mellett 12 fehér szolgáját. koporsó hajú öregember állott, hogytestvéreink még néhány Ezúton is megköszönve óráig közelében legyenek segítségét, kérjük továbbra is aannak minketaésférazfinak, Úrra akitől figyelõmegtanulták imádságaikat! az Minden isteni élet szolgálatukra áldását kívánjuk. a igazságait. Istenünk A temetési gyászbeszédet Budapestről megérkezett Meyer Henrik Testvéria szeretettel a Berettyóújfalui tartotta 2Sám 1:17-26 alapján. BeszéBaptista Gyülekezet dét sírástól elfúló nevében: hangon azzal kezdte: „Nincsen Kornya.” Az Isten embere haPapp Dániel lelkipásztor zament Urához. Szatmári István gondnok Bozsódi Zsigmond a szalárdi körzet Lisztes Tibor presbiter prédikátoraként nagy odaadással és =========================== kitartással végezte a rábízott munkát: részt vett az országos szövetség munkálataiban,VÁRJ hirdette MÉG! az Igét, járta a körzeJózsué 3:16 (2Móz 14,21-22)

Megállt a víz. Minthogyha óriási kéz tartotta volna föl, megállt, s rakásra gyûlt, feszült, hullám hullámra hõkölt. Megállt egy percre, amíg a túlsó partra át nem értünk. Várj még Uram! Kezed ne vedd el! Még mindig itt vagyok, még mindig itt vagyunk sokan. Herjeczki Géza (1977)


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.