Hírös Magyarország Magazin 2016. ősz-tél

Page 30

KulTúra

Mesélj egy picit a múltról, arról, hogy honnan is származol és hogy pontosan honnan vagy kitől ered a zenei érdeklődésed! Kiskőrösön nőttem fel, ahol szüleim késztetésére először zeneóvodába jártam, majd az ének-zene tagozatos általános iskola következett. Itt minden nap volt énekóránk és hetente többször kóruspróba is. Az iskola mellett nővérem nyomdokaiba lépve én is zongorázni tanultam a helyi zeneiskolában. Szerettem zenélni, de ekkor még nem gondoltam arra, hogy ez a hivatásommá válhat.

továbbra is fennmaradt. Nagyon jó volt a közösség és megkapó személyiségével megnyert engem. Másodikos koromban vettem a bátorságot és megkérdeztem tőle, járhatnék-e hozzá magánének szakra. Ő meglepődve mondott igent, mert nem gondolta rólam, hogy az éneklés igazán érdekel. Nagy élmény volt az első magánóra, amiről mindketten lelkesen jöttünk ki. Úgy éreztem, rögtön egy hullámhosszra kerültünk, és egy “majd meglátjuk mi lesz ebből” állásponton folytattuk ezután a tanulást. Aztán egyszer csak megkérdezte tőlem, nem szeretnék-e ezzel komolyabban foglalkozni. A válasz igen volt.

30

A pályafutásodból mely eredményeidre vagy a legbüszkébb?

Felső tagozatban Farkasné Szabolcsi Ildikó vette át az énekóráinkat. Lenyűgözött a gyönyörű hangja és vágyat éreztem, hogy én is úgy énekeljek, mint ő. Otthon próbálgattam is ezt és úgy éreztem, hogy talán egy komolyabb szintet el is tudnék érni. Középiskolába a Kiskőrösi Kertészeti Szakközépiskolába mentem, mert akkor még számomra magától értetődő volt, hogy én is, mint a szüleim, szőlőtermesztéssel foglalkozom majd. Ildikó néni, aki a Gimnáziumban is tanított, invitált, hogy mint korábbi, énektagozatos növendéke, a “gimis” kórusában énekeljek tovább. Így a kapcsolatunk

Talán arra, hogy tanulhattam a Liszt Ferenc Zeneakadémián Budapesten, hogy énekelhettem a Berlini Philharmoniában és a Kölni Operában, hogy 2014-ben egy improvizációs opera előadásáért az “Év énekese” címre jelölt egy neves német operamagazin és hogy az idei évadtól a müncheni Gärtnerplatz Theater szólistája vagyok. Melyik a kedvenc darabod? Igazából mindig éppen az, amelyikkel színpadon állok. Az egyik legkedvesebb szerepem Zerbinetta, Richard Strauss Ariadne Naxos szigetén című operájában. Melyik volt a legemlékezetesebb színpadi szereplésed? A Kölni Operában részt vettem Karl Heinz Stockhausen Sonntag aus Licht


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.