Problémafeltárás

A talajművelésnek van egy hagyományos, nagyon jól begyakorlott, ún. konvencionális módszere, amikor szántunk, utána valamilyen formában előművelünk, magágyat készítünk, vetünk, gyomlálunk, lazítunk stb. Véleményem szerint a fő probléma ott történt meg, amikor a lóra és bivalyra alapozott technológiai sort felváltotta a gépesítés és a gépesítésnek a hihetetlen nagy erői. Onnantól kezdve már nem fájt az, amikor 3 cm-el mélyebbre kellett tenni az ekét, mert maximum többet „pöfögött el” a gép.

Ez azt jelenti, hogy ugyanaz a technológia sokkal keményebben alkalmazva, gyakorlatilag az elmúlt 60-70-80 évben szó szoros értelemben ledarálta a talajainkat. Ha csak a fizikai talajművelésről beszélünk; a talajaink jelentős része szinte 100%-ban szétesett, degradálódott, elporosodott, ami nagyon sok egyéb más problémát okoz.

Az elporosodott talajok az első, második csapadék után saját súlyuk miatt összeülepszenek, csak nagyon apró részecskéik vannak, igazi szép, egészséges talajmorzsáik nincsenek. A talajmorzsák közötti vastag gravitációs pórustér eltűnik. Ennek a hiányát azért fontos kiemelnünk, mert ezeken a pórustereken keresztül szivárog be a víz a mélyebb rétegek felé, ha ez nincs, akkor a víz csak a felszínen ül meg. A vékony pórusok lassan vezetik le a vizet és az a nedvesség, ami hátramarad, ami nem tud elég gyorsan levezetődni az elindul a felszínen jobbra-balra-előre-hátra és kialakul az erózió, ami az elmúlt időszakban nagyon nagy problémákat okoz. Évről évre ötször-hatszor acéllal és több tonnás traktorokkal zúzzuk, tapossuk a talajokat és nincs megállás a következő évben újra ezt tesszük. Mindeközben az elporosodott felszínt elfújja a szél, a felszínünk egyre lejjebb süllyed és a szántással egyre mélyebb rétegeket forgatunk bele a talajba ezzel folyamatosan „hígítva” azt. Évről évre, ha csak fél centit szántunk bele a világosból a sötét talajba, akkor nagyon lassan elkezd halványodni a talajunk színe és szinte észre sem vesszük, csak az eredményét; hogy miért ilyen furcsa ez a tábla? Vegyük példának a Dunántúli-dombságot.

Olyan mértékben erodálódott, hogy talán már nem is beszélhetünk az eredeti talajfelszínről. 0,5, de akár 1-1,5 méter felszíni talajt is elvesztettünk.

Amikor megnézzük ezeket a domboldalakat, a sárgától, a fehéren keresztül, a barnán át mindenféle színt láthatunk, kivéve az eredeti, humuszos, fekete talajt. Nem véletlen, hogy a talajaink jelentős részének a humusztartalma kb. fele a potenciális humusztartalomnak. Rengeteg biomasszát lehozunk róla ezért a szerves anyag utánpótlás, amiből a humuszosodási folyamat végbe menne sokkal lassabb, ezzel párhuzamosan állandóan pörgetjük, forgatjuk, levegőztetjük a talajt, tehát a lebomlás is sokkal intenzívebb, így még tovább csökken a szerves anyag mennyisége. Ha a szerves anyag csökken, akkor a humuszanyag is csökken, amik a legjobb szerkezetképzők, ők lennének felelősek az aggregátumok, a talajmorzsák kialakításáért.

Az a nagyon nagy probléma, hogy a gazdák művelnek-művelnek és ezek a folyamatok tulajdonképpen földtörténeti, sőt emberi szempontból is hihetetlen gyorsan végbe mennek, de a termelő számára azért mégis sokkal lassabbnak érződik. Ha éves szinten a fel- talaj színe halványodik néhány százaléknyit azt a gazda nem fogja szabad szemmel észrevenni, ő csak a folyamatot érzi, pedig az elejét és a végét összehasonlítva triviális, hogy iszonyú mennyiségű szerves anyagot és feltalajt veszítettünk. Szántunk bele a B szintbe majd a C szintbe, de miért? Mert az A-t már régen elvesztettük, aztán a B-t is. Nagyon nehéz ezt a gazdáknak bemutatni, mert ez számukra sokszor természetes. A gazdák alapvetően nagyon jó szándékúak, a legkonzervatívabb hozzáállású emberek, tudják, hogy a földből élnek és szeretnék, ha a gyermekeik és az unokáik is ebből élnének.

Nyilván az óceán felől jönnek nagy légtömegek, de ritkábban ér el ide. Itt az fog esni, ami innen elpárolog. A folyószabályozások előtt az egész Alföldnek több mint egyharmada időszakosan víz alatt volt és még ekkor is megesett, hogy elmocsarasodott a Balaton, kiszáradt a Fertő-tó. Tehát igenis voltak aszályos évek, voltak szárazságok, és ekkor még nem beszélhetünk az ipari forradalomról. Egyszerűen szélsőséges klímánk van, ezt kaptuk, ezért szeretünk itt élni, mert általában jó, de azért tud nagy meglepetéseket okozni.

Évről évre több tonnás gépekkel tapossuk a talajainkat.

Ők nem akarják tönkre tenni a talajt és mégis nagyon sokan - még a jó szándékúak között is - azt mondják, hogy hát „jó-jó műveltük, nyilván erodálódik”. De mi az a nyilván? Ez egy nagyon nagy kérdőjel. Ezt bejegyeztük a hivatalos nómenklatúrába, miközben nagyon jól tudjuk, hogy ezeket a talajokat ilyen művelés alatt 50-60 év alatt el lehet tüntetni, de visszaépíteni több 100 év alatt sem fog sikerülni és közötte lesz egy óriási nihil. Ezt a nihilt még ráadásul felerősíti az is, ha a talajaink nem teremnek jól.

Ez részben azért van mert ezek a talajok a vizet sem tudják megfogni rendesen, ha a vizet nem tudják megfogni, akkor nem tudnak párologtatni, ha nincs párologtatás nem lesz csapadék sem.

A gazdák tudják, hogy a földből élnek és szeretnék, ha a gyermekeik és az unokáik is ebből élnének.

Ezért is fontos megjegyeznünk, hogy a légkörnek a legnagyobb pufferközege az maga a talaj. Mert ha a talajban van nedvesség akkor az párologtat, ha a talajban van nedvesség akkor az lassabban melegszik fel. Ha lassabban melegszik fel, akkor hűti a fölé érkező száraz légtömegeket, gyakorlatilag pufferolja a szélsőséges hőhullámok kialakulását, majdnem, hogy lehetetlenné teszi azt.

De ugyanez fordítva is igaz, egy nedves talaj lehűlni sem tud annyira, ezáltal pl. a gyümölcsösök jelentős része a kipárolgási fagyokat is kevésbé érzi meg, ha egészséges szerkezetű talaja van.

A szélsőséges vízgazdálkodás befolyásolja az élővilágot és a tápanyagkörforgást is. Gravitációs pórustér hiányában nedves időben befullad a talajunk, mert megáll rajta a víz, nincs szivárgás, teljesen oxigén hiányosság válik. A baktériumok a nitrogénműtrágyából keletkezett nitrátokat fogják felhasználni és beindul a denitrifikáció, tehát a drága nitrogén műtrágya a levegőbe kerül. Ezek abszolút triviális dolgok. Arról nem is beszélve, hogy ha nincs oxigén, akkor a tápanyag feltáródás, vagyis a szerves formában tárolt tápanyagok jelentős része „beragad”. Ennek a szélsőséges formája a láposodás, a tőzeg képződés.

Egy nagyon nagy átrendeződésnek lehetünk tanúi, ami szélsőségesíti a talajviszonyokat és nehezebbé teszi a gazdálkodást. Gyakorlatilag a legnagyobb jó szándékkal végzett hozzáállás és módszertan hozta el azt, amit ma látunk az országban: a Dunántúl jelentős része a mezőföldekkel együtt leerodálódott, de az Alföldön is nagyon jelentős erózió van, nagyon sok helyen látható a meszes feltalaj. Hogyan próbálunk meg tápanyaggazdálkodást végezni olyan földeken, ahol az egyik helyen 7,5-8-as a pH, mellette a mélyfekvésű területeken pedig 5,5-6-os pH-t is mérhetünk? A kérdésre a válasz az, hogy szinte lehetetlen, mert teljesen mások a feltáródási viszonyok. Nem beszélve azokról a fals eredményekről, amikor 5 hektáros mintavételezések esetében kevert mintával dolgozunk, és ezek a minták úgy összekeverednek, hogy a végén kiderül, hogy 6,5-7-es pH-jú talajunk van, ami a valóságban meg sem közelíti azt.

Ma itt tartunk és a fejlett világ egy jelentős része már erőteljes lépéseket tett előre. Ennek része a forgatásos gazdálkodás elfelejtése, az okszerű gazdálkodás bevezetése. De mit is értünk ezalatt? A 90-es években az egyetemek is az okszerű gazdálkodás szót használták, tanították. Ez azóta sem változott, azonban akkor volt egy lényeges különbség a mai állapothoz képest. Ha akkor tudtuk, hogy mik az okok, milyenek a talaj - és mikrodomborzati adottságok, milyen fajtaigényeink és agrotechnikánk van, akkor tudhattuk azt is, hogy olyan komplex technológiákat kell kialakítani, ami ezen körülményeket a leginkább figyelembe veszi.

Aztán közben ez nem valósult meg, hanem egy olyan erőteljesen iparosított mezőgazdaságba mentünk át, ahol gázolajjal meg kemikáliákkal mindent megtudtunk oldani. Mert ha beleteszek 300 kg NPK-t a sívó homokba, akkor is lesz valami. Csak hát egészséges dolog 300 kg műtrágyát kihelyezni per hektár?

A szénhidrogéneket rendkívül alulértékeltük, magyarul „sír” most mindenki, hogy a gázolaj drága. Ez igaz is, meg nem is. Mert amíg a gázolaj és energia ára nem lesz annyi, hogy fájjon kifizetni, és nem lehet könnyedén „belerejteni” a termelési rendszerbe, akkor addig gyakorlatilag nem lesz visszalépés. Mindaddig könynyedén tudunk egy olyan intenzív tápoldatos kultúrát csinálni a szántóföldön, ahol a talajokat tulajdonképpen egyáltalán nem is használjuk. Ahol gyakorlatilag nyakon öntjük vízzel, mesterséges szerkezetet adunk neki, kijuttatjuk az összes tápanyagot. Az már persze más kérdés, hogy a tápanyagok egy igen jelentős része nem hasznosul közvetlenül a biomasszában, hanem elveszítjük azt, és ezzel óriási környezetter- helést okozunk. Ez egy mókuskerék. Amikor minden évben fölszántjuk a területeinket akkor mesterségesen hozzáadunk egy szerkezetet, de közben újra szétverjük egyszer, hogy véletlenül se tudjon elindulni a fejlődés útján. Ez egy nagyon összetett problémakör, mert ha a talaj szerkezete tönkremegy, akkor a vízháztartása is szélsőségessé válik. Az ilyen talajokban nincsenek gravitációs pórusok, pedig ezek a pórusok mélyebbre, akár 30-40-50 cm-re is levezetnék a vizet, ami így nemcsak felülről, hanem a mélyebb rétegekben oldalirányból is egyenletesen szivárogna, feltöltődne, ezáltal a felszíni víz elfolyás és ezáltal az erózió mértéke is csökkenne. nincsen szerkezetépítés, nincsen tápanyagfeltáródás.

Csak ilyen egészséges talajokon, egészséges rendszerben alakulhat ki a három fázis: a víz, a levegő és a szilárd anyag. És ha ez a három fázis megvan, akkor beszélhetünk a negyedikről, a biológiai; vagyis az élő fázisról. Biológia nélkül nincsen szerkezetépítés, nincsen tápanyagfeltáródás.

Gyakorlatilag minden egy mesterségesen fenntartott antropogén hullámvasút, aminél nem tudjuk kihasználni mindazt a pozitívumot, amit a talaj adhat: pufferol, tompít, rásegít. Ha valamiből több van akkor azt megköti, ha valamiből kevesebb, akkor a korábban megkötöttből visszaenged. Ez a fajta egészséges, állandóan kiegyenlítő hatás, ami mind a víztározás, mind a tápanyagraktározás szempontjából kulcsfontosságú lenne.

Nagyjából ez a mai állapot. Alapvetően azt látom, hogy a fiatalabbak könnyebben váltanak, de természetesen nagyon sok idősebb ember jön oda hozzám, akiknek elmondom azt, hogy mit láthatunk a talajszelvényében és megvan döbbenve. Hiszen amíg valaki a 0-30 cm-t forgatja addig nem látja mi történik alatta, hogy hol tartunk, hogy mennyit veszített el a talajból. Nem látja, hogy milyen szerkezetű mélyebben fekvő rétegeket hozott létre, ilyen például az eketalp. Nem annyira egyértelmű ez a dolog, mint ahogyan beszélünk róla. Kell valaki, aki logikusan, értelmesen elmondja a gazdáknak, hogy lássák a jelenlegi helyzetet. Természetesen fel is teszik azt a kérdést, hogy hogyan csináljam jobban? Nem kérdőjelezik meg azt, hogy megtörtént a probléma, vagy sem. Szeretnének rögtön váltani, és gyakran jönnek a rossz kérdések. „Akkor ne szántsak ilyen mélyen”? „Akkor ne ezt a típusú gépet vegyem, hanem egy másikat?”

A gazdatársadalom is megváltozott, bejöttek a nagy piaci szereplők és azok elkezdték árasztani a különböző technológia megoldásokat, gépek tömkelegét. Ezzel a hihetetlen innovációval végre megoldottuk a nehéz mezőgazdasági munkák kivitelezését, a gazdák életének egyik fő megnehezítőjét; amikor reggeltől-estig kapált odakint. Csak hát régen addig kapáltunk, amíg a derekunk bírta. Ma már teljes mértékben technológia orientáltá vált a rendszer; minél nagyobbat, erősebbet, hatékonyabbat akarunk. A baj ott kezdődik, hogy ezt a nagy erőt és hatékonyságot, - amit mesterségesen bevittünk a rendszerbe - a talajaink nem kedvelik, sőt, mint láthatjuk „belerokkantak”. Gyakorlatilag, vassal, gázolajjal, energiával és agrokémiával próbálunk fenntartani egy olyan rendszert, ahol elég egy olyan kritikus helyzet, ami nem csak kibillentette azt az egyensúlyából, hanem megmutatta azt, hogy távolról sem egyensúlyi a helyzetünk, amiben élünk.

Jelenleg hihetetlen energia- és műtrágya igényes a gazdálkodásunk, sokkal inkább, mint ahogy azt egy egészséges gazdálkodás megengedheti. Tehát ha ez így nem működik, akkor igenis meg kell tennünk a következő lépést, melynek neve a szemléletváltás.

Dobos Endre, egyetemi docens, Miskolci Egyetem