2 minute read

Megtöltötte a dísztermet az Adat Szalon

2022. október 13-án a Budapesti Ügyvédi Kamarában tarthatta meg „Az adatvédelem és egyes ügyvédszakmai kérdések az ügyvédi praxisban“ című előadását az Adat Szalon.

Ez a téma kifejezetten azon ügyvéd kollégáknak szól, akik napi szinten nem foglalkoznak adatvédelemmel, de az ügyvédi praxisban kényszerűen alkalmazniuk kell az adatvédelmi jogszabályokat. Az előadáson való részvétel 2 kreditet ért.

Advertisement

Talán ezen utóbbi tény, talán a kollégákban fellobbanó adatvédelmi tudatosság és kíváncsiság az oka, de a szervezők hatalmas örömére az előadás résztvevői megtöltötték a Dísztermet! Az Adat Szalon ötletgazdáinak, dr. Kiss Ráhelnek, dr. Molnár Adélnak és dr. Dékány Dórának nagy örömére szolgált, hogy végre személyesen is átadhatták a 2021-es karácsonyi jótékonysági liciten elnyert „Színes, szagos ügyvédi adatvédelmi tájékoztatót“ a legmagasabb licitet felajánló Stipta Viktor kolléga részére.

Az Adat Szalont 2020-ban hívták életre azzal a céllal, hogy összehozzák az adatvédelmi jog iránt érdeklődő kollégákat és szakembereket, és egy kávé mellett megbeszélhessék az aktuális témákat. Ezt követően útjára indult az Adat Szalon Online, ami lehetőséget teremtett arra, hogy több kollégához jussanak el. Mivel a szervezők hisznek az élő szó erejében, ezért edukatív jellegű előadásaikat mostantól Adat Szalon Kollégium címen tartják meg.

Választói közgyűlés

A BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA ELNÖKSÉGE 2022.Eln.470/09/34.

számú határozata A VÁLASZTÓI KÖZGYŰLÉS ÖSSZEHÍVÁSÁRÓL

A Budapesti Ügyvédi Kamara Elnöksége a kamarai választás lebonyolítására a közgyűlést az alábbiak szerint összehívja:

Megh V

A Budapesti Ügyvédi Kamara (1055 Budapest, Szalay utca 7.) Elnöksége 2022. Eln.470/09/34. számú határozata alapján ezúton tisztelettel meghívom a Kamara tagjait a Budapesti Ügyvédi Kamara 2022. évi választói közgyűlésére.

A választói közgyűlés időpontja: 2022. november 2. (szerda) 8:00 - 18:00 óráig

A megismételt választói közgyűlés időpontja: 2022. november 11. (péntek) 8:00 – 18:00 óráig

A választói közgyűlés helye: Budapesti Ügyvédi Kamara székháza (1055 Budapest, Szalay utca 7.)

NAPIRENDI PONTOK

A Budapesti Ügyvédi Kamara tisztségviselőinek megválasztása (általános választás) (az Üttv. XXII. fejezete, az Üttv. 164. § (2) bekezdés b) pontja, a BÜK Alapszabálya valamint a kamarai tisztségviselők választásáról és visszahívásáról szóló többször módosított 8/2018. (III.26.) MÜK szabályzat alapján)

– A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a kamara szavazati joggal rendelkező tagjainak több mint fele jelen van. A határozatképesség megállapítása szempontjából a közgyűlés megnyitásának időpontja az irányadó.

– A közgyűlés határozatképtelensége esetén a – legalább nyolc, legfeljebb tizenöt nappal későbbre azonos napirenddel összehívott közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.

– A választói közgyűlésen felszólalásnak nincs helye.

– A választás eredménye közlésének módja: kihirdetés.

– A meghívó közzétételének módja a BÜK Alapszabálya szerint a kamarai honlapon, a tagok számára nyilvános felületén történő közzététel.

Budapest, 2022. október 3. dr. Tóth M. Gábor elnök

Idén is Magyar Ügyvédnap

A Magyar Ügyvédi Kamara 2022. november 19-én (szombaton) rendezi meg a Magyar Ügyvédnap eseményeit. A délelőtti ünnepi ülés díszvendégei és előadói dr. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke lesznek. Az Ügyvédnap idén is estéllyel zárul, melyet ezúttal is a Corinthia Hotel Budapestben rendez meg a Magyar Ügyvédi Kamara. Jegyek már vásárolhatók, az áruk 35 000 Ft/db. Az igényeket az elnokseg@ bpbar.hu e-mail címre várjuk, a jegyek árát – a regisztráció elfogadását követően a töltöttség függvényében, melyről a jelentkező értesítést kap – a Kamara pénztárában történő befizetéssel, vagy a Kamara 10900011-0000000720950113 számú bankszámlájára történő átutalással is lehet teljesíteni (ebben az esetben kérjük, hogy a közlemény rovatban tüntessék fel: ÜGYVÉDNAP, valamint az igénylő nevét és azt, hogy hány darab jegyet kért).

Várjuk Önöket, jöjjenek el minél többen, használjuk ki az esti társasági program adta szórakozási lehetőséget a Kollégákkal! (BÜK hírlevél)

This article is from: