
5 minute read
Ügyvédek és jogkeresők a Pro Bono Napon
Ősszel immár harmadik alkalommal rendezte meg a Budapesti Ügyvédi Kamara a Pro Bono Napot, ahol a Kamara tagjai legjobb tudásuk szerint igyekeztek választ adni a jogkeresők kérdéseire.
Idén mintha kicsit megcsappant volna az érdeklődés a tanácsadások iránt – bár ennek valószínűleg nem az az oka, hogy mindenkinek egy csapásra megoldódott minden problémája, talán épp az ellenkezője, az agyonproblematizált hétköznapoktól túlságosan is leterhelt embereknek ideje, ereje, kedve nincs már mindennel foglalkozni. Ennek ellenére aligha mondható sikertelennek az immár hagyományosnak mondható rendezvény, hiszen a tanácsadásra regisztrált jogi segítők (ügyvédek és jogtanácsosok) száma elérte a 119-et, akik összesen 132 jogkeresőnek nyújtottak segítséget. A kamara által biztosított termekben is sokan megjelentek, de az online időpontokra regisztráltak is jellemzően éltek a lehetőséggel.
Advertisement
„Az idei Pro Bono Nap sikerét igazából az online tanácsadások telítettségében tudnám megfogalmazni” – mondja Biricz Melinda. „Online tanácsadásokat szinte minden, a korábbi években népszerű jogterületen szerveztünk – családjog, ingatlanjog, munkajog, adójog, hagyaték és öröklés, társasház és civil szervezetek témakörökben –, és minden online időpont egy-másfél órán be- lül betelt. Idén a »sztárügyek« a munkajog, az adójog (online formában) és a kártérítéses esetek voltak. És ami abszolút viszi a prímet: az üdülési jog. 2019-ben volt az első Pro Bono Nap, ami kétségkívül nagy sikert aratott. 2020ban a Covid-járvány miatt nem tudtuk megrendezni az eseményt, ellenben 2021-ben ismét megrendeztük, és akkor is nagy siker volt. Ott kínáltuk fel először az online formában történő tanácsadás lehetőségét. A »kontakt tanácsadások« a tavalyi évben elvitték a show-t – éppen azért, mert akkor az embereknek volt igényük arra, hogy az egy-másfél év bezártságot követően újra kimozduljanak, és beszélgethessenek valakivel a jogi problémájukról. Idén mintha megint azt érezném, hogy kezdenének bezárkózni az emberek. Ezt a regisztrációkból is látom: ugyanis nagyon sokan, akik jelentkeztek kontakt tanácsadásra, később kérték, hogy mégis fordítsuk át a találkozót online formába. Sok a vidéki érdeklődő, úgyhogy a többi területi kamarának is azt javasolom, hogy a megyeszékhelyeken érdemes lenne hasonló pro bono tanácsadást rendezni!”
Az ügyvédek
„Tavaly is részt vettem már a Pro Bono Napon” – mondja dr. Kölcsényi Soma ügyvéd, aki a BÜK-ben családjoggal kapcsolatban ad ma tanácsot. „Nem is gondolkodtam azon, jöjjek-e. Alapvetően segítő szakma vagyunk, és ha van egy ilyen lehetőség, akkor gondolkodás nélkül vállalni kell, hiszen ez egy szolgálat. Nyilván csak a magam nevében tudok beszélni, de az ember akkor érzi jól magát, ha segít másokon. Az ügyfelek tavalyihoz képest alacsonyabb kamarai részvételét okozhatja az a trend, ahogy átalakultak a hivatalos érintkezési szokások, és kihelyeződtek az online térbe. Hozzám érkezett ügyfél – szerintem családjogi estekben jobb is, ha személyesen találkozunk először, mert négyszemközt könnyebb megnyílni, mint az interneten. Tudtam is segíteni, mert az ügyfél felkészülten érkezett, és már utánanézett a jogszabályoknak. Technikai kérdései voltak, és ez azért nagyon jó, mert ezekre konkrét válaszokat lehet adni – úgyhogy biztos vagyok benne, hogy hozzáadott értékkel tudott távozni, ami jó. Hozzá kell tennem: ez azért nem mindig sikerül.“
Dr. Fock Alexandra társasházi ügyekben igyekezett a megjelentek segítségére lenni, de épp csak érintették a szakterületét. „Ennek az ügyfélnek konkrétan nem is feltétlenül társasházi témájú ügye volt, ugyanis valamilyen szabálytalanságot –szerinte csalást – tapasztalt a társasház működése során. Akad egy lakó, aki nagy befolyással bír a többi lakó döntésére is. Szerinte ez a szomszéd olyan árajánlatokat fogadtat el a társasházzal, amelyek nem megfelelőek, tehát csalást követ el. A tanácsadás lényegében végül a büntetőeljárás irataira korlátozódott. Az ügyfél tett egy feljelentést, ebben hozott már határozatot a rendőrség, ez ellen ő panaszt emelt, hozta az Ügyészség iratait… Mivel én büntetőeljárással nem foglalkozom, konkrétan nem tudtam neki segíteni –persze vannak ismereteim, ezért nagyon nagy vonalakban körbejártam a problémáját. Ettől függetlenül áttekintettük a társasházi határozatokat, amik az üggyel összefüggtek, röviden konzultáltunk.
Ingatlanjoggal foglalkozom elsősorban, az utóbbi időben elég gyakran megfordulok a Kamarában, ezért mindenképp fontosnak érzem, hogy egy ilyen jeles napon kivegyük a részünket, találkozzunk az ügyfelekkel és az ügyvédi hivatásunkat erre kiterjedően is gyakoroljuk. Önmagában ebbe az épületbe belépni is megtiszteltetés, ahogy a kamarai életnek szerves részévé válni is. Bár ez csupán az első Pro Bono Napom volt, és csak egy ügyféllel foglalkoztam, biztosan jelentkezem a következő évek során is. Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan alkalom, amikor több embernek tudok segítséget nyújtani.”
„Harmadik éve veszek részt a Pro Bono Napon, és ma három ügyfelem is volt” – osztja meg tapasztalatait dr. Princz Andrea. „Ma kifejezetten munkajogra specializálódott kérdésekre próbáltam válaszolni. Érkezett egy külföldi munkavállaló egy idegenrendészeti üggyel. Bár elég jól megértettük egymást angolul, kísérővel érkezett, így biztosan nem csúszott félre semmi a fordításban. Volt egy öregséginyugdíj-, rokkantnyugdíj-jellegű kérdés is. A harmadik ügyfélnek segítettem megírni egy keresetlevelet, mert egy jogellenes munkaviszony-megszüntetés áldozata lett. Úgy volt, hogy közös megegyezéssel szüntetik meg a munkaviszonyát, de nem ez történt. Kórházban volt, nem is tudott róla, hogy már nincs hol dolgoznia. Bíróként kezdtem, ezért nyilván ugyanazt hoztam magammal, amit korábban csináltam: munkajogot, családjogot, klasszikus polgári jogot és elszámolási kérdéseket. Ezeken a területeken dolgozom. Korábban család- jogi és polgárjogi ügyekben segítettem a Pro Bono Napon, sokkal többen jöttek hozzám. Ma megdöbbentem, mert azt hittem, az ország összes pedagógusa itt lesz – de nem. Egy nagy szakszervezetnek is dolgozom, és úgy éreztem, erre koncentráltan tömegek jönnek majd segítséget kérni. Azt gondoltam, hogy a mai viszonyok között a családjog mellett a munkajog lesz, ami sokak érdeklődését felkelti, többen érkeznek majd a problémáikkal, ráadásul szerintem a munkajog a legszerteágazóbb jogterület.”
A jogkeresők
„A tévében láttam a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökét” – mondja Nagy Lajosné. „A nyilatkozata után egyből felhívtam a kamarát, és tájékoztattak, hogy ma reggel nyolc és négy között még bármikor választhatok időpontot. Arra gondoltam, ennyire ritkán van szerencsém. Sokat rágódtam a jogi problémámon, és kiderült, hogy alapvetően az elképzeléseim jók voltak, de most kaptam egy megerősítést arról, hogyan tovább. Van egy saját tulajdonban lévő másfél szobás lakásom, és van egy fiam, meg az unokám. Mindkettőt imádom. Azonban rajtuk kívül lehet, hogy örökölne más is – azt viszont nem szeretném. Erre most kaptam egy megnyugtató választ. Nagyon értékeltem a mai napot, mert nekünk, nyugdíjasoknak nagy segítség az ilyen. Én eddig is tiszteltem és becsültem az ügyvédeket – a válásom kapcsán már volt ügyvéddel dolgom, és nagyon aranyos volt a Gizike, szerintem már régen nem él, mert már akkor is benne volt bőven a korban –, de csak jót tudok mondani róla. Örökösödéssel kapcsolatban is voltam tanácsadáson, és ott is kitűnően végezte a dolgát a jogász. Ez a Pro Bono Nap csak megerősített benne, hogy ha problémám van, szakemberhez kell fordulnom!”
„A Kamara honlapján láttam a felhívást. Büntetőügyem volt sok évvel ez-
Egy visszajelzés e-mailben
előtt, abban sok sérelem ért” – meséli egy ügyfél. „Az Ügyészség és a bíró is emberileg végtelenül korrektül álltak hozzám, de jogilag kötelesek voltak kivizsgálni az ügyet, megrovásban részesítettek, amit én tudomásul vettem. Ugyanakkor az ítélet indoklásába több olyan valótlan és sosem bizonyított állítás is került, ami számomra sértő, felháborító volt, ezek a szóbeli indoklásban nem is hangzottak el, még a jegyzőkönyvbe se kerültek be. Miután én az ítéletet tudomásul vettem, a bíróság a rövidített indoklás lehetőségét rosszul alkalmazta, mert teljes egészében átemelte a vádiratban leírtakat, miközben nem vette figyelembe a tárgyaláson elhangzottakat. Ezért indítottam egy személyiségi jogi pert, amire öt évvel később egy kártérítési per zuhant a nyakamba. A részleteibe nem mennék bele, a lényeg az, hogy a polgári eljárás során kiderült, hogy már nem állítják azokat a rám nézve sértő vádakat, amelyeket annak idején kifogásoltam. Bizonyos szinten kaptam egyfajta viszszaigazolást, hogy az elsőfokú bíróság hibás döntést hozott. Amikor kijött az ítélet, azonnal indítványoztam az ítélet indoklásának megváltoztatását, de ezt a bíróság elutasította. E kapcsán voltam itt, hogy lehetne-e valamit tenni. Megérte idejönni, hiszen megértő figyelmet kaptam, átérezték a helyzetemet. Persze kiábrándító, amikor az ember a jogrendszer ellentmondásaival szembesül, hogy egy hibásan meghozott elsőfokú döntést később már a Kúria sem vizsgálhat… Jóhiszemű állampolgárként, bizalommal a hatóságok iránt eszébe sem jut senkinek, hogy a szóban elhangzottak köszönőviszonyban sincsenek a később a dokumentumokban leírtakkal. Hogy minél előbb véget vessen a kellemetlen eljárásnak, tudomásul veszi az elhangzottakat, ezzel automatikusan lemond a fellebbezési jogáról, amivel később lehetne orvosolni.”
„Tisztelt Budapesti Ügyvédi Kamara! Az internet véletlenül dobta elém az Önök által szervezett Pro Bono Nap adta lehetőséget, hogy a családunkat jelenleg foglalkoztató jogi jellegű kérdésekre szakavatott választ kaphassak. Számomra nagyon kedvező volt az is, hogy online tanácsadásra is biztosítottak módot. A regisztrációt követően kapott értesítésből megtudtam az ügyvédnő nevét és a kapcsolatfelvétel módját. A kapcsolatfelvételben minden gördülékenyen zajlott. Dr. Raffai Katalin Edit ügyvédnő hagyaték és öröklés témakörben segített nekem a felmerült kérdéseimre a válaszokat megtalálni. Nagyon hálás vagyok az ügyvédnőnek a szakszerű tájékoztatásért, és Önöknek a kezdeményezésükért. Minden jót kívánok Mindannyiuknak! Üdvözlettel: S. J.”