Az előkészítő ülés rövid története

A büntetőeljárás új intézménye az előkészítő ülés. A törvény szerint ez a tárgyalás előkészítése érdekében tartott nyilvános ülés. Egy jól előkészített ülésen kevés meglepetés érheti a résztvevőket. A vádirat ismert, a tényállás ismert – a minősítés ugyancsak.

Sőt megismerhető az ügyészi gondolat is, arra nézve, hogy mi lehet az ügyben a büntetés, amit az ügyészség elfogad vagy helyesnek lát. Ez fontos: sokszor ezen fordul meg minden.

Az előkészítő ülés gyorsan és aggálytalanul illeszkedett a büntetőeljárásunk rendszerébe. Számos ügy fejeződik be az előkészítő ülésen beismerés után ítélettel – jelentős részük jogerős ítélettel.

Jelen cikk nem tudományos cikk, tehát nézzék el nekem, ha a szóhasználat nem pontosan a törvény szövege. Olykor inkább a sajátom, és nem kerül minden szóba, csak néhány elem, amit valamiért fontosnak tartok. Az új büntetőeljárási törvény kapcsán például az sem, hogy egy szapora szívverésből, arcpírból nem szerelmi vallomás lesz, hanem bizonyítékká válik – de ezt majd máskor részletezzük.

A büntetőeljáráshoz nem viszonyulunk érzelmileg: jogalkalmazóként részt veszünk abban. Ha viszonyulnánk, megfogalmazhatnánk néhány felvetést az ügyben. Ilyen lehetne például az, hogy milyen döntési helyzet az egy vádlottnak, ha látja előre: a bűnösség elismerése mellett mi lehet a büntetése. A jelen eljárásjogunkban máshol nem találtam döntési helyzetben lévő személynél függő feltételt – ha így döntesz, ez lesz, ha másként, akkor más –, csak itt.

A döntésnél vajon a vádlott mérlegeli-e azt, hogy a tényállás és a cselekmény minősítése helyes-e? Lehet, hogy igen, és ennek jelentős hatása van a büntetésre. Mérlegeli-e a tárgyalásról lemondás jogi folyományait, vagy éppen ellapoz a vádirat végére, megnézi a büntetést, és azt mondja: jobb a mostani biztos, mint a holnapi bizonytalan.

A beismerés fontos – a beismerés a tettel való azonosulást jelenti, amely a megbánáshoz és a cselekmény bűnös voltának elfogadásához vezető út egyik lépése. Ekkor határozottan enyhítő körülmény is, ezt mindig is így kezelte a büntetőjog. Most egy kicsit más. Ha megtörténik a beismerés, a vádlott a tárgyalás jogáról a továbbiakban lemond: már nincs mit vizsgálni.

Nem változhat a tényállás, nem változhat a minősítés. Nem folyik bizonyítás, csak egy rövid meghallgatás a vádlott személyi körülményeire – a büntetéskiszabás körülményeire. Nem lehet könnyű így a megfelelő büntetés megtalálása a bíró részéről sem: alig találkozik a vádlottal, gyorsan ki kell alakulnia benne a személyes megítélésnek a vádlott személyiségét illetően.

Az ítéleti tényállás megalkotása a bíró legszebb tevékenysége volt, már-már művészet – erről sok tanulmány szól. A bíróság véleménye az ügyről az ítéletével lesz teljes. Ez nekem személy szerint hiányozni fog.

A bíróság tevékenysége most a büntetés kiszabására – a helyes büntetés meghatározásra – terjed ki. (Vagy korlátozódik – ez megítélés kérdése.) Kérdés – és ez nem érzelmi viszonyulás –, hogy hol van az ügyvédi munka az előkészítő ülésen?

A védő az iratokat ekkorra már ismeri, el tudja dönteni, hogy a bizonyítékok elegendőek–e, vagy sem az elítéléshez. Van-e olyan, amely kizáratható, mert törvényellenesen szerezték be. El tudja dönteni, hogy a minősítés helyes vagy sem. Ez jogászi munka.

Azt nem tudja eldönteni, hogy adott esetben az addig tagadó vádlott miért ismer be. Ezt a vádlott tudja eldönteni. Bízzuk rá. Ő tudja, mit tesz, leginkább azt is tudja, elkövette-e a cselekményt, vagy sem. Persze előfordul, hogy tanácsot kér a védőtől. Ez nagyon kemény dió: a tájékoztatáson kívül vajon milyen tanács adható? Egyáltalán: kell-e tanácsot adni?

Általában is igaz, egy adott ügyben elég gyorsan el kell dönteni, hogy a kérdés jogi, vagy sem. Ha jogi, akkor van válasz a kérdésre. Ha nem az, akkor nincs – az egy másik mesterség. Ezt eldönteni olykor nem könnyű. Azt gondolom, ennél a pontnál a büntetőeljáráson egy pillanatra kívül kerülünk, addig, amíg a vádlott meghozza racionális vagy erősen érzelmi alapokon nyugvó döntését a nyilatkozattételre. Amint ez megtörtént, ismét viszszalépünk a jog keretei közé – a ringbe, és ismét van teendőnk.

Vannak országok, ahol nincs vádalku, mert morálisan nem hozható senki olyan helyzetbe, hogy saját bőrére kelljen fogadnia – az előkészítő ülés nem vádalku, tudom –, de mégis lehet egy érzelmi alapokra helyezett döntése a terheltnek.

Azt gondolom, az előkészítő ülés az eljárásban kizárólag a bírósági szakaszt –annak is egy részét – gyorsítja. A nyomozás éppen olyan hosszú, mint szokott lenni, és az ügyészi szak sem rövidült. Az ügyészek feladatai jelentősen megnőttek, másfajta tudást – kriminalisztikai, bűnügyi technikai – is igényel olykor a működésük. A bírósági szak lerövidült – mintha egy követ ejtenénk be egy kútba, szinte akadálytalanul hullik át a káván, és loccsan lenn a vízben –, és ki is ürült Közép-Európa legnagyobb bíróságának majd minden folyosója.

A bírói hivatali munka véleményem szerint nem változott. Az irattal éppen olyan gondossággal kell bánni, mint ezelőtt. Az ítéletet meg kell írni, az iratokat, az idézéseket, értesítéseket ki kell adni, a bűnjelekről helyesen dönteni, a bűnügyi költséget kiszámolni, az utólagos eljárásokat elfolytatni, az összbüntetést elvégezni, ennek meg kell lennie.

A tárgyalás – a bizonyítás felvétele, a tényállás megállapítása, a cselekmény helyes minősítése – mint olyan szűnt meg ebben az esetben. Kérdés, hogy milyen hatással lesz a joggyakorlat alakulására ez a mód. Kiderül. Úgy húsz év múlva, gondolom.

dr. Brunner Tamás

Írjon nekünk!

Ön is írhat a Pesti Ügyvédbe! Ha bármilyen témája van, ha valami kikívánkozik Önből, ha tapasztalt jót vagy rosszat – írja meg! A Pesti Ügyvéd a budapesti ügyvédi és jogtanácsosi hivatásrendek fóruma. Ossza meg gondolatait kollégáival!