Page 1

PB 2013 marcius.indd 1

3/22/13 11:01 AM

Patkányok a fedélzeten I A küszködés művészetének önreflexiója

csög ketrecében I Civilek? Azok nincsenek I 42 I Az esélyegyenlőség nem Science fiction

Miért csak a gonoszok hallgatnak klasszikus zenét I Az ingyenélés margójára I Bent, a hör-

Elhúzták a nótánkat VI. évfolyam 3. szám

BÖLCSÉSZ KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS PERIODIKA


PB 2013 marcius.indd 2

3/22/13 11:01 AM


Viktor világa - Árvai Péter - 4 Kik azok a civilek? - Árvai Péter - 5 Civilek? Azok nincsenek - Árvai Péter - 6 Aulalvók - Kocsis Árpád - 8 Bent, a hörcsög ketrecében - Richolm Orsolya - 9 Egy a világ, egy a harc - Kocsis Árpád - 10 Az ingyenélés margójára - Árvai Péter - 12 Politikusok érdekes pénzügyi machinációinak korokon átívelő kontinuitása - Lenthár Balázs - 13 Javaslattétel? Ezt önnek nem ajánlom! - Cziszer Marietta - 14 Reklámpszichológia - Matuz András - 15 Amikor Mari néni pszichológus lesz - Matuz András - 16 Az esélyegyenlőség nem science fiction - Matuz András - 17 Egyetem versus város? Inkább egyetemváros! - Cziszer Marietta - 18 Pécsi Egyetemi Napok 2013 - Újra életre kel a bőrgyár - Várnagy Szabolcs - 20 Patkányok a fedélzeten - Paddy and the Rats interjú - Cziszer Marietta - 22 Szelet fogott a Paddy and the Rats vitorlája - Cziszer Marietta - 24 A francia robotok visszatérnek - Borsik Tamás - 25 Kiwanuka, a kortárs ugandai időutazó - Kovács Anna Dóra - 26 Ha a csend beszélni tudna... - Richolm Orsolya - 27 Indítványozom a zenei terminusok cseréjét - Várnagy Szabolcs - 28 Miért csak a gonoszok hallgatnak klasszikus zenét? - Lenthár Balázs - 30 A küszködés művészetének önreflexiója - A hét pszichopata és a si-cu kritika - Hajdu Mariann - 32 Tarantino az izmusok bűvöletében - Django elszabadul kritika - Hajdu Mariann - 33 Az ÁVH arculatváltásai a magyar film közel hatvan éve alatt - Lenthár Balázs - 34 A festőzseni és a bábeli zűrzavar története - Nagy Éva Anna - 36 Huszonöt év bolyongás a padlások között - Richolm Orsolya - 37 Az Óperenciás-tengeren innen, avagy egyenes tükör görbe magyaroknak - Kovács Anna Dóra - 38 A repülés művészete - Várnagy Szabolcs - 39 Kihaló szakma szőröstül-bőröstül - Tatay Eszter - 40 Egy kolbász napja - Richolm Orsolya - 42

PécsiBölcsész – bölcsész közéleti és kulturális periodika Kiadja a PTE-BTK Hallgatói Önkormányzata VI. évfolyam, 3. szám – 2013. március 25. Felelős kiadó: Gulyás Tibor Főszerkesztő: Lenthár Balázs Főszerkesztő-helyettes: Várnagy Szabolcs Segédszerkesztő: Tatay Eszter Olvasószerkesztő: Mészáros Gabriella Tördelőszerkesztő, arculat: Barabás Norbert Korábbi főszerkesztőink: Stemler Miklós, Bálint Dávid Íróink: Árvai Péter, Borsik Tamás, Cziszer Marietta, Hajdu Mariann, Kocsis Árpád, Kovács Anna Dóra, Matuz András, Nagy Éva Anna, Richolm Orsolya Borítóterv: Lugosi Tamás Cím: 7624, Pécs, Ifjúság útja 6. – Diákcentrum Telefon: +36 (72) 503 600 / 242325 Fax: +36 (72) 503 613 Online elérhetőség: www.pecsibolcsesz.hu, szerkesztoseg@pecsibolcsesz.hu

PB 2013 marcius.indd 3

3/22/13 11:01 AM


KÖZTÜNKSZÓLVA ÁRVAI PÉTER

VIKTOR VILÁGA „A kisbabáknak kedvük támadt megszületni”, nekem pedig kedvem támadt keresni egy jó erős kötelet, és fellógatni magamat vele, ahogy azt Kövér László javasolta anno. Pedig még csak két perce tartott Orbán Viktor beszéde. Hiába, no, öregszem én is. Évértékelő-értékelő következik. A politikai évértékelő ambivalens stílus: egyrészt semmi, és semmi érdemi következtetést nem szabad levonni belőle, másrészt viszont ezekre a beszédekre figyel leginkább a média és a társadalom. Ennek talán az az oka, hogy bár konkrétumokat elvétve tartalmaz egy ilyen beszéd, víziót annál többet. Ha jól figyelünk, megtudhatjuk, milyen képet akar a beszélő kialakítani magáról, hogyan látja kormánya és országa helyzetét a jelenben és a jövőben. Egy kormányfőnek minden megszólalásakor, de különösképpen egy évértékelő beszédben a célja az, hogy saját kormányának sikereit sorolja, és bizonyítsa, az ország jó úton halad, kormányváltásra nincs szükség. Alapvetően egy évértékelő két részből áll: a beszéd első felében a beszélő tárgyilagos, tényszerű megállapításokat tesz, annak megfelelően, hogy a kormányzati teljesítményt pozitívnak vagy negatívnak akarja beállítani (a modern statisztikák nagy előnye, hogy mindent és mindennek az ellentétét bebizonyíthatjuk velük). A beszédek második fele pedig általában egy, a jövőről szóló víziót tár a hallgatóság elé, az ország pozitív töltetű jövőképét.

a londoni magyar aranyakkal vagy a fizika diákolimpián a pécsi gimnazista által elért eredménnyel kell büszkélkednie valós kormányzati teljesítmény hiányában. Azt viszont el kell ismerni, hogy a miniszterelnök botladozásai nyomban véget értek, amint az ideák, víziók és utópiák pihe-puha talajára léphetett. Rezzenéstelen arccal, játszi könnyedséggel rajzolta fel a húszéves nagy tervet, a magyar jövőt, a világnemzetet, az eljövendő tizenöt-húsz magyar multit, tízezer exportképes magyar vállalkozást. Orbán Viktor kétségkívül nagyon erős ebben. Hihetetlen magabiztossággal képes sorolni, tényként kezelni az általa megálmodott jövőt: minden több lesz, jobb lesz, olcsóbb lesz, könnyebb lesz, egyszerűbb lesz. Ezért persze butaság lenne haragudni Orbán Viktorra, részint azért, mert rengeteg más miatt is lehet rá haragudni, részint pedig azért, mert az ilyen öntömjénezés a műfaj sajátja, vele jár, mint Sarka Katával a villantás. Ugyanakkor (bár ez elsőre nem látszik), én egy nagyon érzékeny lelkű fiú vagyok, és az ilyen beszédek nekem nem esnek jól. Mármint, nem kell megijedni Orbán úr, semmi személyes, csak nem ízlik, ha látványosan nem számítok. Jövőre, tizenhatodszorra, talán lehetne kicsit szerényebben, őszintébben is, a kedvemért.

Az ilyen beszédek ugyanakkor különösen alkalmasak a hatalmas öngólokra is. Idén sem volt ez másképp, hiszen a fent már említett konkrétumokkal hadilábon állt a miniszterelnök beszédírója: az egyik mondatban büszke volt arra, hogy a válság ellenére nem járnak kevesebben könyvtárba, a másikban pedig összekeverte Márai Sándort Ottlik Gézával. Később a kormányfőnek Ronald Reagant sem sikerült pontosan idéznie, magyarnak tulajdonított külföldi találmányokat, és a számokkal is trükközni próbált. Mondhatnánk persze, hogy ezek apró baklövések, de az internet korában egy magát komolyan vevő miniszterelnök magát komolyan vevő szövegírója ne kövessen már el ilyen hibákat, legyen szíves. Már csak azért is aggasztó a tényekkel való ilyen ádáz küzdelem, mert itt speciel még csak a bérkérdező Obersovszky Péter sem ült Orbán úrral szemben, tehát elvileg semmi zavaró tényező nem volt. Aztán ugye az is sok mindent elárul a kormányzat sikerességéről, mikor egy miniszterelnöknek Széll Tamás mesterszakács teljesítményével,

4 PB 2013 marcius.indd 4

3/22/13 11:01 AM


KÖZTÜNKSZÓLVA ÁRVAI PÉTER

KIK AZOK A CIVILEK? A tüntető diákok és az ellenzéki politikusok érdekes viszonyát látva talán érdemes komolyabban is megnézni, mi az a civil társadalom, mit csinál, miért csinálja, és kinek jó ez. Civil társadalomként értelmezhetünk minden olyan társadalmi szereplőt, aki nem tartozik a piac, az állam vagy a család témakörébe. Ebből következően ez egyfajta „önkénteskedést” jelent. Civil társadalom alatt az emberek általában a különböző, alapítványi elven működő szociális intézményeket, segélyszervezeteket értik, pedig sokkal többről van szó. Civilnek számít például a Greenpeace, a Transparency International, a Társaság a Szabadságjogokért vagy az Amnesty International is. A közös bennük az, hogy magánemberek adományaiból, nem profitorientáltan próbálják befolyásolni a gazdasági és politikai döntéshozók munkáját. Látható, hogy a tüntető diákok, bár sokkal kevésbé szervezetten, de ugyanazt teszik, mint ezek a nagy mozgalmak: befolyásolni próbálnak egy kormányzati döntést. Ideális esetben tehát a civil társadalom az egyén állammal szembeni legfőbb önkifejező- és érdekérvényesítő eszköze lehetne. Ahhoz, hogy jobban megértsük, miről van szó, egy kicsit utaznunk kell az időben, mondjuk a 18. századig. A mai értelemben vett civil társadalomhoz ugyanis a polgári társadalom megléte szükséges, azt pedig ennél korábban kár volna keresnünk. Nagyjából ekkora datálódik az „államtól független, állammal szembeni” polgárság felbukkanása, amellyel kapcsolatban John Locke-ot érdemes megemlíteni. Ő a civil társadalmat valamiféle kormányzattal szembeni függetlenségként kezeli, az állam „államtalanított” területeként. Ugyanakkor a hatalom legitimációját nem kérdőjelezi még meg, szemben Rousseau-val, aki szerint mindenki szabadnak és egyenlőnek született, az emberek viszont lemondtak ezen jogaik egy részéről az állam javára, mert az állam cserébe biztonságot kínált. Ebben az olvasatban a Nagy Francia Forradalom tehát nem más, mint hogy az emberek visszaveszik az államtól azt, ami eredetileg őket illette, tehát „felmondják a szerződést”. Kant volt az első, aki leválasztotta a civil társadalmat az államról, de ő is azt mondta, ez a szétválasztás csak analitikai lehet: állam és civil társadalom a gyakorlatban szétválaszthatatlanok, szimbiózisban élnek. Hegel ezt úgy fejezi ki, hogy a civil társadalom a „partikuláris magánérdekek szférája”, a szimbiózis pedig abban ölt testet, hogy az állam feladata, hogy ezen magánérdekek

között egyensúlyt teremtsen, azokat rangsorolja, majd lehető legtöbbjüket megvalósítsa. Ezek persze nagyon szépen hangzó dolgok, és lehetne folytatni a sort például a Perez-féle minimalistageneralista felosztással, de a sajnálatos tény az, hogy a civil társadalom a modern demokráciákban inkább csak utópia, ami elvben működne, de a világ valahogy mégsem ebbe az irányba halad. Az 1960-as évektől a civil társadalom egyfajta kritikai nyilvánosság szerepében kezd mozogni, bizonyos értelemben a vasfüggöny mindkét oldalán, a rendszerváltást követően pedig a civil társadalom látszólag eggyé válik a demokratikus társadalommal. Ugyanakkor ma pont azt látjuk, hogy az államnak nincs ellenpontja, a civil társadalom többnyire díszpintyekből, álcivilekből, a politikai pártok kitartottjaiból áll. Visszatérve a fent említett ellenzéki politikusokhoz és a tüntető diákokhoz: a történet ott kap gellert, hogy az ellenzék számára egyáltalán nem tetsző dolog, hogy egy független szervezet jobban csinálja az ő dolgukat, sikereket ér el helyettük, és ezzel társadalmi népszerűséget is szerez. Épp ellenkezőleg, az ellenzéki politikusok azt szeretnék, ha ez az ő sikerük és az ő népszerűségük lenne, és ezért próbálják halálos öleléssel magukhoz édesgetni a tüntető diákokat.

5 PB 2013 marcius.indd 5

5

3/22/13 11:01 AM


KÖZTÜNKSZÓLVA ÁRVAI PÉTER

CIVILEK? AZOK NINCSENEK A civil társadalom azért érdekes fogalom, mert bár tengernyi szakirodalom foglalkozik a fogalmi keretek patikamérlegen való méricskélésével és a tökéletes leírás megtalálásával, a valóság – mint a politikatudományban oly sokszor – távol áll az elmélettől. Nézzük meg, miként festett kis magyar demokráciánk civil társadalma 2002-ig bezárólag. Az egyetemisták és középiskolások mostani tüntetései remek alkalmat adnak arra, hogy visszatekintsünk, és megnézzük, hogyan tüntetett a magyar a rendszerváltást követő 12 évben. Általánosságban elmondható, hogy 2002-ig a taxisblokád kivételével politikai jellegű tüntetés nem igazán volt, és a kelet-közép-európai országok közül nálunk volt a tüntetések száma és súlya a legalacsonyabb. A mai napig nem sikerült pártsemleges, a hatalom és a társadalom között közvetítő civil mozgalmat létrehozni. Úgy tűnik, a politikai szereplőknek ki nem mondott céljuk, hogy ne legyenek politikamentes mozgalmak. Ennek megfelelően a hazai „civilek” általában a politikai szekértáborokat fonják körbe. A rendszerváltás utáni civil mozgalmakat szinte kivétel nélkül a reaktív mozgalmak közé sorolhatjuk: céljuk a hátrányok elkerülése volt, nem pedig valamiféle előnyök megszerzése. Többnyire egy negatív, elvonó, megszorító jellegű kormányintézkedés hatására indultak be, és a tüntetések ennek megfelelően nagyrészt gazdasági-szociálpolitikai témákban szerveződtek. Az aktuális kormány mindig korporatív módon állt a tüntetőkhöz, általában kész volt bizottságokat, érdekegyeztető tanácsokat létrehozni, amelyek aztán elnyújtották a tárgyalásokat és elsorvasztották a mozgalmakat. De pont a kormányok látszólagos kompromisszumra való hajlama miatt a társadalom ódzkodik a „hardliner”, illegitim akcióformáktól, és elítéli azokat. Az átlagember zsigeri alapon fél a kemény felszólalástól, általános hozzáállás a „nekem családom van”, „féltem a munkahelyem”. Szintén általánosan igaz, hogy a baloldali kormányok inkább hajlottak a tárgyalásra, szemben a jobboldali hatalommal, amely bizonyos témákban elvi okokból nem engedett. Pont ezért a konzervatív kormányok idején megerősödött a „demokráciaféltés”. Ugyanakkor mindkét politikai oldal kiépítette saját „civil” társadalmát – azon szervezetek körét, amelyekkel hajlandó szóba

állni, és amely szervezeteket kormányzás idején előszeretettel „hozott helyzetbe”, mint a jelenlegi kormány a Magyar Művészeti Akadémiát. Áttérve a kronologikus sorrendre, már az első szabadon választott kormány is félreértette a civilséget. Egész egyszerűen nem értették meg, hogy mégis hogyan lehet az, hogy rendszerváltás volt, választások voltak, demokrácia van, és az emberek mégis tüntetnek? Fogalmuk sem volt arról, hogy a társadalmat hogyan kell kezelni, ennek megfelelően a kormányzati reakciók is a késő-kádári időket idézték, megpróbálták ellehetetleníteni a mozgalmakat. A Horn-kormány idején kisebb volt a társadalmi szervezetek körüli hangzavar, a szociálliberális kormányzat remekül használta a puha, engedményt adó, csendesítő politikát. A szocialistáknak különös érzéke volt a megegyező politikához, ráadásul maga Horn Gyula is hajlandó volt tárgyalni, legalábbis látszólag. Jól mutatja a politikájuk sikerét, hogy a szakszervezetek önkéntes (!) tiltakozási moratóriumot hívtak össze, és az 19901994 között aktív mozgalmak is elcsendesültek. Ezt a jeget törte meg a Bokros-csomag és az azt övező intézkedések. A tandíjkérdés már ekkor is napirenden volt, az 1995-ös tervezet szerint havi 2500-10000 forintot kellett volna a diákoknak fizetni, illetve megvágták volna a szociális kiadásokat is. Az akkori HÖKOSZ már a legelején elutasította a javaslatot, de tárgyalásos formában álltak a helyzethez. A hallgatók aktívak voltak, a hálózati megjelenés nagyon erősnek mutatkozott. Úgy tűnt, hogy a kormány kivételével mindenki a diákok mögé állt. Tehát a kormány egyedül maradt, ráadásul a szocialista vezetés-

6 PB 2013 marcius.indd 6

3/22/13 11:01 AM


KÖZTÜNKSZÓLVA ÁRVAI PÉTER

nek nagyon erősen kellett gesztikulálnia kifelé a saját demokratizmusukat, mert le kellett mosniuk a kommunista stigmát. Ezért volt a kormányzat a hallgatókkal szemben engedékeny és tárgyalni kész: sosem vetett be karhatalmat, még engedély nélküli tüntetéseken sem. Ebből a képből erősen kilógott Bokros Lajos, aki kifejezetten konfrontatív volt. Szembement a hallgatókkal, és volt, hogy kiment a Pénzügyminisztérium előtt tüntető hallgatókhoz, és személyesen szállt velük vitába. Az események a jelen számára is tanulságosak lehetnek: a csomagot tavasszal jelentették be, a tüntetők pedig őszre már szétestek. Sok hallgató a HÖKOSZ egy magját megalkuvónak kiáltotta ki, alternatív, radikálisabb szervezet is alakult, és a két szervezet nem állt szóba egymással. Az egyszeri tüntetők pedig a nyilatkozaterdőben elvesztek, nem tudták, kit kell követni. Mindeközben, ezt jól érzékelve, a kormány engedményeket tett a hivatalos szerveknek. A gazdatüntetések során a kormány hasonló módon járt el. A földvásárlás liberalizálása mint uniós követelmény, komoly és égető probléma volt: kis területen nem lehetett normálisan termelni, de a parasztság tőkehiányos volt, és ennek ellensúlyozására nem állt rendelkezésre megfelelő hitelrendszer, ráadásul magas volt az urbanizáció is. A mezőgazdaságon belül sok érdekvédelmi szervezet jött létre, melyek 1997-ben több mint félmillió taggal rendelkeztek. Ezen kívül voltak még a politikai jellegű szervezetek is, mint a Parasztszövetség vagy a Független Kisgazdapárt.

1998-tól, a Fidesz kormányra kerülésétől néhány dolog megváltozott. Az első Orbán-kormány nagyjából úgy állt a civilekhez, mint a második, 2010-től regnáló Fideszhatalom. Mindig is szerették a társadalmi véleményformálás lehetőségeit visszaszorítani, és jellemző volt az érdekvédelmi szervezetekkel szembeni cinikus magatartás. A 1998-at megelőző évek látszólagos kompromisszumra való hajlamát a Fidesz felrúgta, a legfőbb érdekegyeztető fórum helyén egy gittegyletet hozott létre, megtörte a szakszervezeteket, és rendszeresen beleállt a sztrájkba. A 2002-es választási vereség után aztán létrehozták a Polgári Köröket, ezzel próbálva újjáépíteni a párt társadalmi kapcsolatait, kiépíteni a civil holdudvart. A Polgári Körök azonban radikalizálódtak, és valódi beleszólást követeltek, amivel kínossá váltak a Fidesz számára, így a párt magára hagyta ezt a mozgalmat, amiből idővel (részben) kinőtt a Jobbik. 2002-t követően érdekes irányt vett a magyar közélet. A rendszerváltást követő politikai és társadalmi mozgások jelentős része megállt, befagyott. A politikában legalább 8 évre megmerevedett a bal-jobb dichotómia, és mindkét oldalon egy mindenki másnál erősebb szereplő maradt. A konzervatív-nemzeti-polgári színekben induló Fidesz mellett az MDF végleg elgyengülve, az önállóság és a partnerség között lebegve vívta haláltusáját, a balliberális térfélen pedig az MSZP maradt szinte egyedüli versenyzőként, mellette az SZDSZ is csak elsorvadni volt képes. Ugyanígy a civil társadalom is lekorlátozódott ennek a két félnek a játszóterévé: az ellenzék gazdasági, társadalmi és mindenféle tőkét kovácsolt saját „civiljeiből”, a kormányoldal pedig állami megbízásokkal emelte piedesztálra önnön gyermekeit.

A tüntetések csúcspontja a traktorral Kossuth térre vonulás című történet volt, de sokkal fontosabbak voltak a tömeges félpályás útlezárások, főleg az Észak-Alföldön és a Duna-Tisza közén (érdekes módon a Dunántúlon lényegében nem voltak tüntetések). A demonstrációkról a rendőrséget értesítették, és főleg februárban tüntettek, hiszen márciustól már kezdődtek a munkák a földeken. A kormány ebben az esetben is megegyezési hajlandóságot mutatott, sőt, olykor önkritikát is gyakorolt. Az engedmények és részsikerek hatására a gazdák egysége kezdett megbomlani, főleg politikai alapon: a gazdák vezetőit a politika beszippantotta, aki az egyik pillanatban még traktorban tüntetett, az a másik pillanatban már a parlamentben ült, néma csendben. A tavasz beálltával már nem volt olyan sikeres a tüntetők mobilizációja, a politika pedig újfent szembeállította egymással a különböző szervezeteket.

7 PB 2013 marcius.indd 7

7

3/22/13 11:01 AM


KÖZTÜNKSZÓLVA KOCSIS ÁRPÁD

AULALVÓK » EGYETEMFOGLALÁS PÉCSETT – ÚJABB TILTAKOZÁSI FORMÁKKAL SZÍNESÍTI AZ ELLENÁLLÁSÁT A PÉCSI HAHA A Hallgatói Hálózat által rendezett Szabadegyetem ideje alatt, a Középiskolások Hálózata, valamint a HaHa által szervezett Egyetemes összeomlás névre keresztelt tüntetés után, február 11-én este negyven egyetemista elfoglalta a PTE BTK auláját. Az egyetemfoglalással a tüntetés után sort kerített plénum közönsége, azaz mintegy 120 fő bízta meg az egyetemistákat és középiskolásokat. Az egyetemfoglalók szerda délig maradtak az aulában. Az egyetemfoglalással a pécsi HaHa – az egyetemisták kormánynak címzett ultimátumának lejártával – egyrészt szolidaritást vállalt a budapesti egyetemfoglalókkal, másrészt pedig, a plénum döntésének értelmében, a fórumon résztvevők közös elhatározásából nyúltak az ellenállás ezen formájához. A röghöz kötés tervezett alkotmányba foglalása, a kormány és a képviseleti szervek közti egyeztetések egyoldalú, a hatalom általi felrúgása, az egyetem autonómiájának megcsonkítása a kancellárok kinevezése által, valamint a forrásmegvonások miatt várható elbocsátások ellen tiltakoztak a diákok az egyetem aulájának elfoglalásával. Az egyetemfoglalók már az első estén megszervezték a bennmaradásuk biztonságát szolgáló „hetesek” munkacsoportját. A hetesek feleltek azért, hogy az egyetem egyik kijárata az egyetem 9 óra utáni bezárása múltán is szabadon maradjon, ha valaki betegség miatt kénytelen lenne elhagyni az aulát, s ők feleltek azért is, hogy rendzavarók ne léphessenek be az épületbe. A 2-5 főből álló hetesek csoportját félóránként-óránként cserélték, hogy mindenki pihenhessen az éjszakai órákban. A bennlévők biztonságát óvta az a szabály is, hogy alkoholos italt tilos volt bárkinek is magával hoznia: aki ezzel próbálkozott, azt a hetesek kikísérték az épületből.

ben az idő szűkössége miatt a rendszeresen szervezett fórumokon nem akadt mód (a mind több BA-s hallgatóhoz való eljutás, a propaganda megszervezése, a médiumokkal való kapcsolat, a HaHa tájékoztatási eszközeinek hatékonyabbá tétele), vagy amelyek a Hallgatói Hálózat legtevékenyebb csoportját érintik. Döntés született arról is, hogy az aulafoglalás után milyen más eszközökkel fejezzék ki az elégedetlenségüket. Kedd estére előadást szervezett a Hallgató Hálózat, amelyen zágrábi és belgrádi egyetemisták szólaltak fel. A belgrádi diákok négy hétig, a zágrábiak pedig 35 napig vonták blokád alá az egyetemüket. A blokád ideje alatt, mint elmondták, alternatív tanórákat szerveztek, azaz maguk határozták meg az előadások tartalmát. Beszéltek a hazájukban alkalmazott bolognai oktatási rendszer visszásságairól, úgy mint az állandó aktivitáskényszerről, a diákképviselőknek a hatalom általi semmibe vételéről, a tanárok értékelésének felszínes procedúrájáról, a rendszer által biztosított látszólagos szabadságról. Az egyetemfoglalók végül megjegyezték, hogy a blokád ideje alatt többet tanultak, mint négy esztendő alatt az egyetemen. Az aulalvók szerdán délben hagyták el az aulát, miután megállapodtak a tiltakozás újabb formáinak részleteiről. Az eltelt időszakban újabb fórumot tartott a pécsi HaHa, amelyen a budapesti egyetemi előadók elbocsátása ellen tiltakozva megszületett egy „gördülő flashmob” ötlete. A hallgatók papírrepülők röptetésével tiltakoztak a kényszerű elbocsátások ellen, amelyek a híresztelések szerint a Pécsi Tudományegyetemet is hamarosan elérik. A papírrepülő-röptetésre március 6-án került sor a PTE BTK, majd a PTE PMMK udvarán, s még ugyanazon a napon a Baranya Megyei Kormányhivatal előtt. A repülődobálást kísérő molinókon a következő szöveg állt: „Ezek repüljenek, ne a tanáraink!”

Az aulában alvók (aulalvók) az egyetemfoglalás mindkét estéjét fórumozással és megbeszélésekkel töltötték. Számos olyan kérdésben sikerült dönteniük, amelyek-

8 PB 2013 marcius.indd 8

3/22/13 11:01 AM


KÖZTÜNKSZÓLVA RICHOLM ORSOLYA

BENT, A HÖRCSÖG KETRECÉBEN Amikor összeengedünk két nőstény hörcsögöt, az esetek többségében széttépik egymást. A területfoglalás vágya hajtja apró testüket, addig küzdenek, míg el nem pusztul a gyengébbik. A mostanában folyó politika és diákság harca kezd egyre jobban hasonlítani egy hörcsögketrecre, és úgy tűnik, az egyik példányt túlságosan is felhizlalták. December óta folyik a küzdelem a két oldal között. Az emberek véleményei megoszlanak: hallottam nyugdíjas nénit, aki a diáktüntetést szidalmazta, hogy mi miért nem tudunk inkább az egészségügy miatt aggódni, és egyébként is, teljesen helyénvaló az állami helyek lecsökkentése. A kormány legújabb receptje szerint hagyja a tanulót, mint dagadó marhahúst főni saját levében, néha megkavargatja, beleszór egy csipetnyi cukrot, hogy enyhítse a keserű ízt, majd felteszi újra főni. De a bedarálandó alapanyag feltalálja magát, és kipróbál minden létező ötletet. Itt, Pécsett volt már összeláncolt erőltetett menet, gimnazisták ülősztrájkja, fórumok, tanácskozások, óriási csekk a miniszterelnöknek, s most a legnagyobb őrület, amit Pest után szabadon felhasználnak, az egyetemfoglalás. Nagy örömmel és vágyakozásokkal telve vártam, milyen izgalmakat fog tartogatni megvalósítása. Nyolc óra lehetett, mikor visszaértünk a hat órai tüntetés után a BTK épületébe, az emberek fáradtak voltak, és az amúgy sem nagy létszámú csapatból a megkezdődő fórum alatt sokan elszállingóztak. A bennalváson velünk maradt öt-hat forradalmi hangulatú középiskolás is, akik nagy élvezettel maradtak fent, és figyelték a kaput őrségváltáskor. Aranyos volt látni, mennyire izgalomban vannak az éppen folyó események bűvöletében. A lassan kiürült aulát babzsák fotelek lepték be, kirívó színes anyaguk, akár a fakó arcon a pirosító, dobták fel és tették kellemesebb a környezetet. Alaposabban megfigyeltem a jelenlévők tekinteteit. Izzott bennük a tettvágy, de az ambivalens érzések elnyomták ezt az energiát.

emberek dolgoztak és komolyan vették ezt az egészet, mintha mindenki az elejétől fogva tudta volna, nem ezzel fogjuk megváltani a világot, de a kellő tiszteletet megadtuk egymás iránt. Múlt az idő, egyre jobban belemélyedtünk a túlzott cselekedni vágyásba, a fórumokon ugyanaz szólt, önmagunkat ismételtük, de konkrét ötleteket nem tudtunk összegyúrni. Olyan volt az egész, mintha egy kisgyereket kitettek volna a vidámpark bejáratánál némi pénzzel, hadd szórakozzon, de a rengeteg lehetőség megbénítja, és csak áll a jobbnál jobb körhinták előtt. Minden tiszteletem azoké, akik bent tudtak maradni éjszakára. A hideg padlón kényelmetlen pokrócok és hálózsákok masszája olvadt össze. Akár egy montázs, hernyó alakú alvók tömege alkotott egységet. Még utoljára átnéztem a szomszédos ember-halmazba, kimerült arcok pihegtek, elfáradt kis forradalmárok. Két nap múlva hivatalosan is befejeződött az egyetemfoglalás. A hálózsákok az aulából eltűntek, s mintha mi sem történt volna, ismét visszatért a BTK vérkeringése. Úgy érzem magam, mint egy Rubik-kocka darabja, amely gyengéden szétvált, s további színes kockái megtalálhatóak szétszóródva az egyetemen. Senki nem sejti, milyen formát adhatott ki a sok színes kocka, de akik részesei voltak, pontosan látják a másikban helyüket. A kisebbik hörcsög tehát nem győzött – még. Felborzolt bundával ül a ketrec sarkában és apró karmolásaival várja a kemény csontozatú ellenfelének ellenreakcióját. Nem nagy a seb, de épp elég ahhoz, hogy ezt a másik észrevegye.

Mint szorgos segítő, élelemfelelősnek jelentkeztem. A zsíros kenyerek repkedtek, leejtett hagyma- és sódarabok magányosan gurultak a földön, és miközben pásztáztam az eseményeket szürke pulóveremben, kenyérdarabokkal kezemben, tekintetemmel átgyalogoltam az aulán, újra és újra, a reakciókat figyelve. Az

9 PB 2013 marcius.indd 9

9

3/22/13 11:01 AM


KÖZTÜNKSZÓLVA KOCSIS ÁRPÁD

EGY A VILÁG, EGY A HARC » DIÁKLÁZADÁSOK BELGRÁDTÓL BUDAPESTIG Losoncz Márk, Szerbiában élő fiatal filozófus vezette a pécsi Szabadegyetemen azt a beszélgetést, amelyen horvátországi és szerbiai egyetemfoglalók meséltek hazájuk felsőoktatási nehézségeiről. Márk mind a belgrádi egyetemi blokádokon, mind pedig az újvidéki diáklázadásokon részt vett. A Pécsi Bölcsésznek adott interjújában az egyetemfoglalásról, belgrádi és újvidéki tapasztalatairól és a diáklázadások filozófiájáról beszél. Pécsi Bölcsész: Miért tartod az egyetemfoglalást a közvetlen nyomásgyakorlás leginkább célravezető eszközének? Losoncz Márk: Az ellenállásnak különböző formái léteznek, és az adott helyzettől, az alá- és fölérendeltségi viszonyok rendszerétől is függ, hogy melyiket kell használni. Olykor a teljes kivonulás a tiltakozás legjobb módja, ilyen volt például az ókori Rómában a secessio plebis, amelynek során a plebejusok elhagyták a várost, a patrícius kisebbség pedig összeomlott, mivel egyedül maradván képtelen volt az alapvető szükségleteinek kielégítésére. Olykor azonban éppen a bevonulás a megfelelő forma. Egy gyár munkásai például hiába hagynák el a gyárat (persze a tömegsztrájk már más dolog), hiszen helyükbe rögvest új munkások kerülnének. Magánál a termelés helyénél kell akadályozniuk a további működést, vagy egyenesen át kell venniük a termelés irányítását. Az egyetemfoglalásra többek között azért van szükség, mert nyilvánvaló, hogy minden más elégtelen. A tüntetések, a petíciók, a „szakmai kerekasztalok”, a blogbejegyzések, a mémek stb., noha kétségtelenül nem haszontalanok, mind olyan alakzatok, amelyekre a kormányok végső soron fütyülnek, vagy látszatintézkedésekkel hallgattatják el azokat. Az egyetemfoglalás viszont pontosan a radikális bevonulás egy módja, amelynek során a közjavak ténylegesen is a közösségé lesznek, és a tiltakozók immár nem kiszolgáltatott dialóguskeresőként könyörögnek a centrális hatalom alanyai irányában, hanem maguk is hatalommal rendelkeznek. A diákok ettől kezdve nem tárgyalásokat

akarnak (bár szívesen elmagyarázzák bárkinek, akár a kormánytagoknak is, hogy mit akarnak), hanem nyomást gyakorolnak, és nem tágítanak, míg nem teljesítik a követeléseiket. Az egyetemfoglalás természetesen nem pusztán tagadás, hanem (ön)affirmáció, mert a közösség új, immár valóban autonóm módon dönt arról, hogy mivel és miként foglalkozzon, az állami kényszertől és a profitmaximalizáció kényszerétől függetlenül. Nem pusztán a szokványos oktatás akadályozásáról van szó, hanem olyan alternatív programokról, amelyek keretén belül fel lehet tenni a korábban elhanyagolt vagy teljességgel ismeretlen kérdéseket, ezek pedig még inkább növelik a tiltakozók öntudatosságát. A fórum/plénum mint a közvetlen demokrácia gyakorlata, illetve az egyetemfoglalás mint az előbbi lehetséges folyománya, együttesen rendkívüli hatékonyságúak. Maga a gyakorlat adja a legitimitásukat és erejüket, hiszen végtelenül inkluzív, mindenki egyenlőségén alapuló formák. Még ha a diákmozgalom a követeléseit tekintve rövid távon sikertelen is, e formák megvalósítása már önmagában is győzelem. Az esetleges eltúlzott állami represszió pedig pontosan e központi hatalom törékenységének, gyengeségének a bizonyítéka. PB.: A magyarországi egyetemistatüntetések a zágrábi blokádból merítettek ihletet. Mi volt szükséges ahhoz, hogy Horvátországban összefogjon az egyetemi diákság? A 2009-et követő esztendőkben milyen formában él tovább a zágrábi diáktüntetés? L.M.: Érdemes megjegyezni, hogy a horvátországi diákmozgalom viszont a korábbi évek belgrádi tapasztalatából merített ihletet, a horvátországiaknak pedig sikerült tökélyre fejleszteniük a fentebb említett formákat. Fontos, hogy a 2009-es egyetemfoglalásokat egy általános társadalmi elégedetlenség előzte meg, és a diákok sok héten át készítették elő az akciójukat. Nagyon lényeges, hogy a zágrábi blokád során sikerült maguk mellé állítaniuk a tanári kar jelentős részét (később meg is alakult az Akadémiai Szolidaritás nevű, közvetlen demokráciaként működő szakszervezet). A horvátországi diákmozgalom alapvetően egyetlen világos célért küzdött, a mindenki számára ingyenes oktatásért. Egyelőre elérték, hogy az elsőévesek ingyen tanulhassanak, és a küzdelem tovább folyatódik. Zágrábban továbbra is zajlanak plénumok, 2009 óta volt már újabb, figyelmeztető jellegű egyetemfoglalás is, az érdeklődők pedig nyomon követhetik a történéseket, illetve részletes elemzéseket olvashatnak az erre szolgáló remek internetes oldalon (www.slobodnifilozofski.com). A diákmozgalmak közepette felnőtt generációnak pedig meghatározó hangja van a horvátországi közéletben, minden fontos társadalmi kérdést illetően.

10 PB 2013 marcius.indd 10

3/22/13 11:01 AM


KÖZTÜNKSZÓLVA KOCSIS ÁRPÁD

PB.: Miként történt Belgrádban az egyetemfoglalás? Mi ellen tiltakoztak a belgrádiak? És mi volt az oka, hogy Újvidéken nem sikerült az egyetem elfoglalása? L.M.: A belgrádi diákmozgalom 2006. óta rendszeresen él az egyetemfoglalás, a plénum és egyebek módszerével (persze régi eredetű dolgokról van szó, a 30-as évek, illetve ’68 diákmozgalmai is ezeket a formákat használták). Tehát a bolognai rendszer szerbiai bevezetésére máris tömeges ellenállás volt a válasz. A speciálisabb követelések mellett (amelyek a pontszámokkal, illetve a tandíjjal voltak kapcsolatosak) mára már elfogadott lett az ingyenes oktatás mint általános cél követelése. A legnagyobb volumenű blokád a belgrádi filológiai, illetve bölcsészettudományi kar elfoglalása volt 2011-ben (bár a tavalyi őszi események is jelentősek voltak, négy egyetemi kart foglaltak el), a diákok felfüggesztették az oktatást, és alternatív programokat szerveztek. A vállalkozás körülbelül egy hónapon át zajlott. Ezzel párhuzamosan Újvidéken is kísérletet tettünk valami hasonlóra, de már a harmadik plénumot is ellehetetlenítette az egyetemi vezetőség, a diákparlament és a szélsőjobboldali szervezetek szövetsége. A tanárok pedig – néhány kivételt leszámítva – egyáltalán nem támogatták a diákok törekvéseit. PB.: Véleményed szerint mi a baj a bolognai oktatási rendszerrel? L.M.: Egy ideologikus gyakorlatról van szó (althusseri értelemben: éppen önálló, szabad alanyként mutat be bennünket). A kiindulópont azon ideologéma, miszerint immár a diák áll a középpontban: aktív az órákon,

szabadon közlekedik az egyetemek között, a rendszer figyelembe veszi a szabadidő iránti szükségletét, értékelheti a tanárokat, maga is oktathat, érdekérvényesítő szervei révén bekapcsolódhat a döntési mechanizmusokba... A kritikai elemzés feladata megmutatni, hogy mit jelent ez a gyakorlatban. Nos, a rendszer bizonyos értelemben valóban szabadként kezeli a diákot: eleve önálló gazdasági alanyként, aki amolyan gazdag vállalkozóként úgy mellesleg most a tanulmányaiba invesztál (vagy feltételezik majdani önállóságát, így lesz belőle máris adós, homo debitor). Ami a bolognai ideológia szerint a diák szabadsága, valójában állandó aktivitáskényszer, egy soft kontroll révén történő szüntelen ellenőrzés, és a diáknak folyton jelen kell lennie az „egyetem” álnév alatt működő gyárban, amelyben pontosan kiszámították, mekkora teljesítményre képes (oldal/ óra – ezen az absztrakción alapszik a pontrendszer). Egyúttal oktathat is, ami viszont a további kizsákmányolását jelenti, mert nem fizetik ki a munkáját, vagy csak részlegesen – így lesz a prekariátusnak is tagja. A diákképviselőket az egyetemi vezetés vagy a kormány gond nélkül leszavazza, a tanárok értékelését pedig legfeljebb csak a manipuláció szándékával használják fel. Lehetne még sorolni. Mindazonáltal a mobilitást sem kell „Európa humanizmusának” betudni. A rugalmas tőkefelhalmozás kora mozgékonyabb, könnyebben kihasználható munkaerőtömeget igényel, ezen neoliberális vállalkozás részeként értelmezendő a hallgatói nomadizmus is – és nem feltétlenül a szabadságunk maximumát jelenti, hogy elmehetünk a munkaerőnket elidegeníteni máshol, mivel az ország, ahol éltünk, már annyira elviselhetetlen.

11 11 PB 2013 marcius.indd 11

3/22/13 11:01 AM


KÖZTÜNKSZÓLVA ÁRVAI PÉTER

AZ INGYENÉLÉS MARGÓJÁRA A február azért jó hónap, mert akkor jelennek meg politikusaink aktuális vagyonnyilatkozatai. Azt meg azért szeretjük, mert olyan jó érzés, ha más pénztárcájában, villájában, jachtjában turkálhatunk, főleg, ha azok a villák és jachtok közpénzből születtek. Alapvetően nem szoktam szeretni, ha a politikusokkal szemben általánosít a társadalom, sőt olykor még a védelmükre is kelek, mondván: pártállástól függetlenül nem minden honatya lusta, pökhendi, korrupt és gonosz. A mai napig állítom, hogy a Magyar Országgyűlés 386 képviselője között van legalább harminc-negyven tisztességes, sőt, tehetséges fajta. Ugyanakkor, ha a vagyonnyilatkozatokról van szó, akkor rendkívül könyörtelen tudok lenni. Ennek elsősorban az az oka, hogy a közhiedelemmel ellentétben az állam pénze nem úgy, a semmiből jön, és egyáltalán nem az égből potyog. Az állami bevételek döntő többségét az adók, vámok, járulékok és egyéb finomságok adják, amelyeknek közös jellemzőjük, hogy az állampolgárral vannak kifizettetve. Az állam tehát azért tudja kifizetni Pintér Sándor belügyminiszter havi bruttó 1.101.900 forintos fizetése mellé a 143.000 forint nyugdíját is, mert az én számlámra utalt fizetésből adót fizetek az államnak, majd mikor a számlámról felveszem egy automatából a készpénzt, azért is adót fizetek az államnak, majd a már duplán adózott pénzemből megveszem a 100 forintos kefirt, amiből 27 forint adó formájában szintén az állam zsebébe megy. Na ezért tartom jogosnak, hogy az utolsó fogkefét is elszámoltassuk, ha a képviselők juttatásairól van szó.

jártak, és a magyar választók tették oda őket. Ez jelenleg a top kategória, amit a magyar társadalom ki tud magából termelni, és ez így is fog maradni egészen addig, amíg mi magunk nem kérjük számon a politikusainkat. Rendkívül érdekes, hogy az ország egyként hördült fel, mikor egy Gyurcsány nevű miniszterelnök bevezetett egy 300 forintos vizitdíjat, de ugyanez az ország kussol, mikor a parlament példás Nemzeti Együttműködésről tanúbizonyságot téve ellenszavazat nélkül emeli meg a képviselői fizetéseket két-háromévente, miközben a közalkalmazotti béreket 2008 óta nem emelték. Ez most nem olyan írás lesz, aminek a végén coelhoi tanulság fog állni. Csak azért sem fogom leírni, hogy ös�sze kell fogni, meg ki kell állni magunkért. Nem fogunk. Nem tudom, hogy miért nem, de nem. Úgy látszik, hogy jó az nekünk, ha a politikusaink a magyar átlagfizetés hatszorosát keresik. Úgy látszik, nem fáj nekünk, mikor egy államtitkár azt mondja, hogy aki szegény, az annyit is ér. Szeretjük, ha leköpnek, majd kiröhögnek bennünket, aztán elmennek az Azori-szigetekre romastratégiát alkotni. Mindezekért pedig mi szeretünk nagyon sok pénzt fizetni.

És ebben semmi bosszúszomj nincsen, csak arról van szó, hogy szeretném tudni, pontosan mire költik az én pénzemet az országot szebbé és jobbá varázsoló géniuszok. De amúgy különösebb értelme nincs az egész hajcihőnek: az a politikus, akiben van némi gerinc, és tudja, hogy gáz ennyi pénzt összelopkodni, az legalább arra veszi a fáradtságot, hogy a vagyona nagy részét a rokonai nevére írja, ellenben az igazi alja még büszke is rá, hogy egy év alatt lett a semmiből Audi, meg hétvégére maláj kéjnő. Ugyanakkor én hiszek a fejlődésben, vagy legalábbis a változásban. Az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatainak nyilvánosságra kerülése pedig remek alkalom arra, hogy kicsit magunkba nézzünk, és rájöjjünk: a politikusok sem az égből potyogtak hozzánk, és nem ufók ők. Magyar anyák gyermekei, magyar egyetemekre

12 PB 2013 marcius.indd 12

3/22/13 11:01 AM


KÖZTÜNKSZÓLVA LENTHÁR BALÁZS

POLITIKUSOK ÉRDEKES PÉNZÜGYI MACHINÁCIÓINAK KOROKON ÁTÍVELŐ KONTINUITÁSA Nem érdemes azon rugóznunk, hogy a politikus furcsa népség. Ezt mindenki tudja. Másként éli a plebsztől látványosan elkülönített életét, más szabályok is vonatkoznak rá, mint ránk, egyszeri földi halandókra, de ezért cserébe, szerencsés esetben, legalább megpróbálja nullszaldóra kihozni a köz asztalára letett és onnan elvett dolgok arányát. A boldog békeidők néven aposztrofált időszak hangos volt az egyéni vagyonok nem túl átlátható gyarapítása okán kipattanó botrányoktól. Olyan emberek keveredtek bele, mint gróf Andrássy Gyula vagy Lónyay Menyhért. Az olyan, egész rendszerre kiterjedő korrupciós rengeteg kialakulásáról, amely Tisza Kálmán kormányzását jellemezte, illetve a mameluk szisztémáról (korabeli kétharmad) meg ne is beszéljünk. Már a reformkor hajnalán divat volt a közéleti szereplők ellen vagyonosodásuk miatt politikai lejárató kampányt indítani. Megkapta ezt Széchenyi, Kossuth, de a szabadságharc idején majdnem teljhatalmat élvező rendőrminiszternek, Madarász Lászlónak is ilyen okból kellett lemondania. Az egymással szemben álló két nagy oldal kulisszák mögötti cinkos összekacsintása is lassan már 150 évre visszatekintő hagyomány. Többen feljegyeztek történeteket a mindenféle vasútépítések idején bekövetkező kormánypárti és ellenzéki, hirtelen jött egyetértésekről, illetve az azokkal kapcsolatos szavazáskor az üléstermet tapintatosan elhagyó Deák Ferencről. Persze ezek a botrányok akkoriban bejárták a közéletet, és ennek megfelelően az irodalom művelőit sem hagyták hidegen. Nem véletlen, hogy Jókainál a bankárok, illetve üzletemberek kötelezően negatív karakterekként jelennek meg. Arany László (Laci te, Hallod-e) közismert

írásában, A délibábok hősében így ír Hűbele Balázs kalandjairól: „És lát – de sokkal többet látni képzel: / A sok nagy ember mind hitvány üzér, / Az államférfit megvehetni pénzzel, / S még ára is szabott, hogy mennyit ér; / Mi haszna lelkesül és küzd vitézen / A közlegény, midőn gaz a vezér? / Honszerelem, becsület hova tűnt el? / Megette egy száz gyomrú szörny: a schwindel (…). Azt azonban nehéz volna eltagadni a fentebb említett közszereplőktől, hogy elég sokat tettek az országért. Andrássy tető alá hozta a kiegyezést, megkötötte a kettős szövetséget, és eredményesen képviselte a Monarchia érdekeit a berlini kongresszuson. Lónyay Menyhért az Andrássy-kormány fináncminisztereként sokat tett a pénzügyek Ausztriától való elkülönítéséért, továbbá közös pénzügyminiszterként is mindkét fél megelégedésére működött. Be kell vallani, kicsit elszomorodik az ember, amikor a fentiek után ráébred, hogy az előző korok nagyformátumú politikusaival szemben az elmúlt húsz év során mi csak Zsiga Marcellt és sleppjét tudjuk felmutatni. Különösen fájó, mert Szentesi Zöld László, a Magyar Hírlap számomra egyetlen értékelhető publicistája is ezzel a pár sorral próbálja igazolni a történteket: „Zsiga Marcell a parlamenti többség jóvoltából nem tartozik elszámolással.” Az ember igyekszik ugyan a jólneveltség szabályaitól nem eltávolodni, ilyen esetben mégis csak az bukik ki belőle, hogy nem-e?! Nyert a Párt, és emiatt már nem tartozik elszámolással a köz felé? Ez volna az a fene nagy nemzeti és konzervatív alapokon nyugvó tisztesség? Persze, mielőtt szegény fejére ráolvasnánk a rendszerváltást követő összes pénzügyi botrányt, azért meg kell jegyezni, hogy Zsiga nincs egyedül ebben a történetben. Gondoljunk csak az MSZP-s Boldvai László vagy a Nemzeti Együttműködés Rendszerét töretlenül építő Szijjártó, Varga vagy Halász honatyák vagyonnyilatkozataira. Zsiga Marcell azonban mégiscsak kiemelkedik ebből az illusztris társaságból. A többiek legalább arra ügyelnek, hogy ne kizárólag taglózni való marhaságok nyilatkozásával és pénzügyi stiklikkel, esetleg Döbrögi uramat alázó, pitiáner kiskirálykodással forrjon össze a nevük. A végére persze csak egy kérdés marad: Hogyan is lehet megélni havi negyvenhétezerből, ha Zsiga képviselő úr húsz közmunkás béréből sem tud kijönni?

13 13 PB 2013 marcius.indd 13

3/22/13 11:01 AM


KÖZTÜNKSZÓLVA CZISZER MARIETTA

JAVASLATTÉTEL? EZT ÖNNEK NEM AJÁNLOM! „Az iskola túszul ejtette a gyermekeket, rajtuk keresztül terrorizálja a szülőket, sokszor anyagi célok elérése érdekében. A szülők védtelennek (sic!) a gyermekek törékenyek, a hatóság szerepében fellépő iskolával szemben nincs lehetőség az ellenállásra.” – volt olvasható az MSZOE honlapján. A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete valószínűleg összekeverte a valóságot A terror iskolájával, és riadalmában elefántméretű ostobaságokkal hintette tele online felületét. Az egyesület néhány egyedi esetből kiindulva olyan általánosításokat vont le a pedagógusokra és az iskolára nézve, melyek súrolják a rágalmazás határát. Az elmúlt időszakban az ország értelmesebb része valószínűleg körberöhögte a botrányos javaslatot tevő egyesületet, akik kijelentették, hogy az erkölcstan tantárgy oktatójának milyen feltételeket kellene teljesítenie. Önfenntartó és egyedülálló felnőttek természetesen kilőve, nehogy már hasonló személyiségű, önálló diákokat neveljenek. A káros szenvedélyek, szexuális aberráció is kizáró ok, ahogy szexfilmek otthoni megtekintése is. Mert a szex rossz, értem? Hogy kik lesnének be a pedagógusjelöltek paplanja alá megvizsgálni magánéletük feddhetetlenségét, arról nem szólt a mélyen átgondolt javaslat. A többi tanár magánéletére nem tettek ajánlásokat, ebből arra következtethetünk, hogy felőlük akár a kémia tanár a saját készítésű heroint intravénásan szúrhatná magába az iskolai mosdóban. Félreértés ne essék, egy tanárnak mint szakembernek valóban hitelesnek kell lennie, amivel nem összeegyeztethető például a pornófilmes múlt vagy a gyermekek ösztönzése alkohol és drog fogyasztására, de azt nem érzem jogosnak, hogy egy pedagógust magánéletének alakulása vagy személyes szokásai miatt – amelyek a privát szférájához tartoznak, és nem befolyásolják oktatói tevékenységét

– negatív diszkrimináció érjen. Időközben Keszei Sándor, az Egyesület elnöke meghunyászkodott Kálmán Olga előtt, és visszaszívta a közösen tett (?) javaslatot, így egymaga ítélte halálra szervezetének hitelességét és szakmai relevanciáját. Az incidensen felbuzdulva indult el a kattintgatásom a „Szakképzésről Szülőknek” honlapon. Első olvasatra kitűnik, hogy a szervezet alaptalanul vádaskodik, és az oktatási rendszeren belül mindenhol összeesküvést sejt a pedagógusokat védő törvénytől kezdve a tankönyvpiac rendjéig. A leadben hagyott helyesírási hibák sem szerkesztői mulasztás következményei, pusztán pontos idézet, mely a honlap igénytelenségét hivatott prezentálni. Az indokolatlanul sértett pozícióból puffogó irományok alapján a szülőket kizsákmányolja és megfélemlíti az iskola, akik tudatlanságuk miatt és törvényi büntetéstől félve nem mernek kiállni saját gyermekeik érdekében. Mert az erkölcsös szülő ilyen. A pedagógusoktól folyamatos gyermekfelügyeletet várnak el, különben elhalálozna szerencsétlen fiatal az állandó életveszélyben, ami az iskolában körbeveszi. Szerintük a szakiskolákban feleslegesek a közismereti tantárgyak, az érettségi pedig nem nyújt biztos lehetőségeket, ezen túl a pedagógus bántalmaz, bosszúval él, ha diákja nem tanul. Az oktatási szakemberek tanulmányaiban nem lehet bízni, és a PISA-felmérés lealacsonyítja a magyar diákokat. Mert véletlenül sem szégyellnivaló és fejlesztendő a tanulók esetlegesen rosszabb teljesítménye. Mindez megmutatja, se gyermekeikkel, se az iskolákkal nem kommunikálnak az MSZOE szülői, nem látnak bele az oktatás valós folyamatába, és csak erősen befolyásoló hangnemben és témákkal képesek túlzó véleményüket hangoztatni. Mielőtt ítélkeznek, saját szülői alkalmasságukat kellene megvizsgálniuk. Amennyiben továbbra is meghagyják döntéshozatali szerepben az MSZOE-t, az már nem csak az ő szegénységi bizonyítványuk lesz.

14 PB 2013 marcius.indd 14

3/22/13 11:01 AM


KAPTÁR MATUZ ANDRÁS

REKLÁMPSZICHOLÓGIA Koldus ül az utcasarkon. Kezében tábla: „Vak vagyok”. A járókelők közömbösen haladnak el mellette. Arra jár egy reklámpszichológus, és a szöveg elé biggyeszt néhány szót. A táblán most már ez áll: „TAVASZ VAN – és én vak vagyok”. A koldus kalapjába ezután csak úgy hullik a sok pénz. A reklámpszichológusok körében évtizedek óta töretlenül népszerű anekdotán szórakozhatott a kedves olvasó. Vessük hát tekintetünket a reklámosokra és a pszichológusokra. A két fél helyzete kissé nevetséges, ugyanis mindkét tábor távolságtartó a másikkal szemben, holott bőven lenne mondanivalójuk egymás számára. Az ember lelke naponta kerül terhelés alá a reklámipar termékei által, miközben az egyre reményvesztettebb a bizalmatlan, kétértelmű fogadtatás miatt. A reklám színtiszta kommunikáció, tehát a befogadónak is bele kell egyeznie, hogy hatását kifejthesse. Rémesen nehéz feladat áll a reklámosok előtt: sapkát kell hirdetniük annak is, akinek sosem fázik a feje, és okostelefont annak, akinek tankönyvre alig futja. Egyszerre kell megkörnyékezniük az érintettek és az „alig érintettek” közösségét, és ehhez bizony pszichológiai stratégiákra kell támaszkodniuk. Tovább rontja a helyzetet az a tény, hogy egy átlagos ember az őt érő reklámoknak csupán 8-10 százalékával foglalkozik. Hogyan érheti el a reklámszakember, hogy terméke bekerüljön a fogyasztók fókuszába? A kísérleti pszichológia hosszas kutatás után megállapította a formáknak és színeknek azon észlelésfokozó tulajdonságát (felhívó jelleg), amelyek segítenek „kierőszakolni” az észlelést. Ide tartoznak a szexuális hívójelek, a veszélyre utaló elemek, az erős érzelmi metakommunikációs hatások (pl. nevetés, sírás). Ezek egyéntől, kultúrától függetlenül váltanak ki figyelmet. Persze ez önmagában még nem elég, ezért kell gondot fordítani pl. a médiaválasztásra is. A kreatív médiaválasztás egyik legszebb példája az Economist újság, melynek hirdetésével egy busz tetején találkozhattunk. A reklám szövege a következő volt: „Hello to all our readers in high office” (Üdv nektek olvasóink ott a fönti irodákban). Meghatározó szerepet játszik a különösség is. Erről informál a reklámszakma szellemes mondása: „Fehér elefánt ül rózsaszín fürdőkádban és csipkés fürdősapkában mossa a hátát.” Értsd: végy egy ritka tárgyat, helyezd különös szituációba, társítsd rendhagyó kellékekkel és furcsa cselekedettel. Ha két össze nem pas�-

szoló dolog párosítása nyújt élményt, akkor „gegről” beszélhetünk. Természetesen a geg még nem minden, az igazi pszichológiai hatás a kapcsolat felismerése nyomán keletkező „áhá-élmény”, amely a meggyőzés egyik fontos eszköze. Ahhoz, hogy egyáltalán eljussunk az „áhá-élményig”, kíváncsiságot kell gerjesztenünk, hiszen a figyelmet a kíváncsiság táplálja. Hatékony módszer lehet a jó kérdés feltevése: Szeretné újra fiatalnak érezni magát? Világkörüli út forintokért? Csinálta már vonaton? Az ötletes kérdésfeltevés azokat is megnyerheti, akik egyébként nem is érintettek a hirdetett termék kapcsán. Ellenkező hatást váltunk ki viszont abban az esetben, ha sokat kecsegtető kérdés után pitiáner, sőt bosszantó válasz érkezik. Mi a boldogság titka? A Schnitter vasnyelű hagymapucolója. Feltétlenül megemlítendő a sokkoló reklám jelensége, melyet legtöbbször társadalmi célokból alkalmaznak. A rémületkeltő vagy visszataszító ingereknek éppoly erős felhívó jellegük van, mint kellemesebb társaiknak. Megkérdőjelezhetetlen érzelmi meggyőzés egy AIDSellenes kampány reklámja, melyben egy fiatal férfi skorpióval közösül. Több díjat nyert a Sony azon hirdetése, melyben egy nő éppen egy felnőtt férfit hoz a világra kórházi körülmények közt. A meggyőzés mellett azonban tiltakozás is várható, amennyiben a közlés során nagyobb feszültséget hozunk létre annál, mint aminek mérséklésére a címzett képes.

15 15 PB 2013 marcius.indd 15

3/22/13 11:01 AM


KAPTÁR MATUZ ANDRÁS

AMIKOR MARI NÉNI PSZICHOLÓGUS LESZ Mindnyájunkat érnek impulzusok, melyekre örömömmel, bánattal, haraggal stb. reagálunk. Ez a mechanizmus szüntelenül létezik a mindennapokban, és megkeseríti vagy felüdíti azokat. A lélek működése kétségkívül érdekes téma, a többség szívesen tájékozódik róla. Ehhez nyújt kiváló lehetőséget idén is a Pécsi Pszichológus Napok, amely laikusoknak és hozzáértőknek egyaránt remek program. Márciusban jön a PSZIESZTA! A PTE pszichológia szakos hallgatói 1996 óta – néhány kivételtől eltekintve – minden évben megrendezik ezt a nagyszerű eseményt. A Hallgatói Önkormányzat és a Pszichológia Intézet támogatásával szórakoztató, ugyanakkor információdús tudományos előadások és programok mutatják be a pszichológia különböző területeit a résztvevőknek. Változatosságát az adja, hogy minden alkalommal új téma köré épül a rendezvény, valamint hogy a szervezők az egyetem tanárai mellett szakembereket és hallgatókat is felkérnek egy-egy bemutatóra. A cél a pszichológia népszerűsítése és az ismeretbővítés a hétköznapi emberek számára is. A Pszieszta csapata nagy gondot fordít arra, hogy munkásságuk évközben is megmaradjon a köztudatban. E célból jött létre a Pszieszta-Light, mely egy rövid elővetítése a nagyobb volumenű akciónak, sőt idéntől kezdve már „utóvetítésről” is beszélhetünk, hiszen rendhagyó módon a márciusi banzáj után is lesz Light. Általában egy előadás, valami extra (pl. könyvbemutató, prevenciós film) és étel-ital fogyasztása alkotja a pár órás programot. A 2013-as központi téma a tabu lesz, amellyel már három Light alkalmával ismerkedhettünk, utoljára március 7-én. A család, kultúra, társadalom tabui kerülnek majd a pszichológiai műtőasztalra az előadások során. E cikk nem részletezi a különböző performanszokat, inkább egy rövid leírás arról, hogy milyen kontextusban, milyen fő irányvonallal fognak foglalkozni a bemutatók. Szó lesz a mentálisan betegek családjáról, annak terápiás szemléletéről, a rossz szokásokról, „bocsánatos” szenvedélyekről, az erotikus intimitás képeiről, traumákról. Több előadó mondanivalója fűződik a gyerekekhez.

Hogyan viszonyul hozzájuk a társadalom, miért bánnak velük olykor rosszul, és miért beszélnek nekik félve a halálról és gyászról? Hogyan élik meg valamely szerettük elvesztését? A pszichoanalízis és az irodalom által előkerülnek az emlékezet és a gyermekkori traumák is. Később filmek segítségével mutatják be a korai lelki sérülések hatásmechanizmusát. Betekintést nyerhetünk a terápiák világába is. Megtudhatjuk, miként befolyásolják a terápia és a gyógyulás menetét a tabuk. A hallgatói szekcióban előkerül a megrendítő pszichodráma témája, irodalmi szövegek, novellák elemzése és a szexualitással kapcsolatos tabuk. Laikusoknak különösen izgalmas lehet a pénteki integrálpszichológiás műhelymunka, amelynek absztraktjából ki is emelünk egy mondatot: „Érdekel az emberi lélek, de mintha pont erről nem szólnának a pszichológiakönyvek?” A rendezvény előnye, hogy erősen interaktív, így a hallgatóság is elmondhatja véleményét, felteheti azokat a kérdéseket, amelyeket még nem válaszoltak meg. Szombaton kerekasztal-beszélgetést tartanak az eutanáziáról, ahol kedvükre vitázhatnak az ellenkező álláspontot képviselők, persze a józan ész és a kulturált emberi viselkedés határain belül. Ezen felül néhány előadás is – mint például a Szex és tabu – együttgondolkodásra buzdítja a látogatókat. A fent leírtakon túl offprogramok nyújtanak majd lehetőséget a szórakozásra. Kiélhetik magukat a slam poetry szerelmesei, lesz beatbox és improvokál is. Megemlítendők még a workshopok, melyek évente változó programmal szolgálnak. Korábban átérezhettük már a vakok és a süketek helyzetét, de varrhattunk mackót is a Brummogda jóvoltából. Kihagyhatatlan élmény a Pszieszta, március 28. és 30. között nem fogunk unatkozni.

16 PB 2013 marcius.indd 16

3/22/13 11:01 AM


KAPTÁR MATUZ ANDRÁS

AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG NEM SCIENCE FICTION Kétféle ember létezik. Aki tanulni, művelődni akar, és aki nemet mond tudása bővítésére. Mindkét döntést illik elfogadni, viszont tény, hogy az előbbi jóval szimpatikusabb a társadalom számára. Még inkább így gondolják, ha valaki hátrányos helyzetű, de ennek ellenére mégis küzd azért, hogy értelmiségivé váljon, és többre vigye az életben. Szerencsére rendelkezésükre állnak olyan szervezetek, amelyek segítséget nyújtanak céljaik elérésében. Európai Uniós támogatással kezdhette meg működését 2002-ben a Wlislocki Henrik Szakkollégium annak érdekében, hogy összefogja a Pécsi Tudományegyetem különböző karain tanuló roma származású hallgatókat. Az elmúlt tizenegy év egyértelműen azt mutatja, nem volt hiábavaló a támogatás. 2008-ban például kurzust tartottak a cigány népességgel kapcsolatos témákról. 2009 és 2010 között komoly kutatást folytattak a hátrányos helyzetű kistérségek szociális, oktatási és munkaerőpiaci helyzetéről, amelyről aztán egy konferencián is beszámoltak, és egy konferenciakötetet is kiadtak. Mindezek mellett létrejött egy mentorprogram, valamint különböző szabadidős tevékenységekre adtak lehetőséget (pl.: nyári tábor, filmklub) a hallgatóknak.

A téma aktualitását az ez év februárjában induló TÁMOP 4.1.1/D keretében megvalósuló szakmai program adja. Ennek legfőbb célkitűzése, hogy a szakkollégium támogatásával minden feltétel adott legyen az értelmiségi pályára törekvő roma hallgatók megsegítésére, akik a diplomán túli életben a szakmai kiválóságot ötvözik majd a társadalmi és szociális kérdések iránti érzékenységgel. Természetesen fontos törekvés az is, hogy ezen hallgatókat bevonják a kutatási tevékenységekbe, valamint hogy a fiatalabb korosztályt (a Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium diákjait) kellőképpen motiválják a továbbtanulásra. A projekt 2015 júniusában zárul ebben a nagyjából kétéves időszakban 28 szakkollégista veheti igénybe a különféle szolgáltatásokat. Eddig 18 főt vontak be a programba, amely már megkezdte aktív működését. Több témában is indultak kutatások a hallgatók részvételével, formálódik egy új folyóirat, szót ejtettek már a különböző beruházásokról (termek, közösségi életre alkalmas terület), felvették a kapcsolatot a partnerszervezetekkel, március elsején csapatépítő tréninget tartottak, majd a következő héten három napot tölthettek együtt a program résztvevői, illetve elfogadták 16 mentor jelentkezését. A mentorok játsszák az egyik leglényegesebb szerepet a roma hallgatók egyetemi polgárrá válásában. Ők szintén egyetemisták, akik vállalták azt a feladatot, hogy segítik hátrányos helyzetű társaikat a mindennapi egyetemi életben, főként a bürokráciában és a tanulásban. A mentorok mellett kiemelten fontos személyek a tutorok, akik a PTE oktatói. Őket a roma hallgatók választják annak érdekében, hogy egyengessék tudományos pályájukat, segítséget nyújtsanak személyes problémáik megoldásában. Több intézet is képviselteti magát a programban tanárai vagy diákjai által: a Romológia és Nevelésszociológia Tanszék, a Néprajz - Kulturális antropológia Tanszék, valamint a Szociál- és Szervezetpszichológia Tanszék. Végül nézzük meg, mit jelent egy roma hallgató számára az a tény, hogy az esélyegyenlőség nem reménytelen törekvés: „Őszintén szólva, volt bennem egy kis félelem az egyetem megkezdése előtt. A gimnáziumban nem részesültem hátrányban, és egy kicsit tartottam attól, hogy ez itt megváltozik. Nagy öröm volt megbizonyosodni az ellenkezőjéről. Jó érzés, hogy lehet számítani az oktatókra és a hallgatótársakra, bármilyen problémáról legyen is szó. A művelt értelmiségivé válás lehetséges a hátrányos helyzetűeknek is, így a leendő társaimat csak bátorítani tudom.”

17 17 PB 2013 marcius.indd 17

3/22/13 11:01 AM


KAPTÁR CZISZER MARIETTA

EGYETEM VERSUS VÁROS? INKÁBB EGYETEMVÁROS A jelenlegi instabil oktatáspolitikai helyzetben fontos olyan kutatási eredményekre figyelni, amelyek az egyetemek által gyakorolt pozitív gazdasági hatásokat bizonyítják. A nyert adatok segítségével ugyanis felismerhetővé válik, hogy a fiatalságba pénzt fektetni igenis érdemes. Az idei Mandulavirágzási Tudományos Napok harmadik szekcióján az előadások, egymást kiegészítve, e két tényező közötti többszintű kapcsolatot reprezentálták. A városnak szüksége van az egyetemre, és vice versa. „Az egyetemvárosiasodás hazai dimenziói, különös tekintettel Pécsre” szekciót Dr. Gyuris Ferenc előadása nyitotta, aki a heidelbergi egyetem példáját állította be követendőként minden felsőoktatási intézmény számára. A németországi településre és intézményre nyitott és toleráns attitűd jellemző, ahol a többféle nemzetiségű hallgatók aktivitásának – adománygyűjtésének – köszönhető például az egyik épületszárny 1932-es felújítása is. Magyarországon erre eddig nem volt precedens. Ezt követően Dr. Trócsányi András egy 2007 óta folyó kutatást bemutatva fejtette ki, hogy általában milyen hatással van egy felsőoktatási intézmény a városára. Egy egyetem elviheti a hátán a település gazdaságát, esetleg ráépülhet egy már meglévő piacra (Győr - Audi), egyensúlyi helyzetet alakíthat ki más ágazattal, de olyan is előfordulhat, hogy nincs gazdasági befolyása, a város mégis zászlajára tűzi. A Pécsi Tudományegyetemet nem az amerikai értelemben vett kampuszosodás, hanem területileg szétszórt struktúra jellemzi, ami többféle folyamatot is indukálhat. Létrejöhet szegregáció – jelenleg ez történik a megszokott egyetemi környezetből kieső Zsolnay Negyeddel –, dzsentrifikáció (a felértékelődött belvárosi területeket ellepik a fiatal értelmiségiek) vagy studentifikáció. Utóbbin azt értjük, amikor az egyetemisták átveszik az uralmat egy városrész fölött, amire remek példa a helyi, beszédes nevű Egyetemváros. Pécs címerein is végigkövethető, ahogyan a 25 évvel ezelőtti bányászváros egyetemvárossá alakult. A

kutatás szűkebben az ún. nyugati campuszt vizsgálta (BTK, TTK, ÁOK, PMMIK vonzáskörzete), amely során a TTK társadalomföldrajz szakos hallgatói a helyi lakosokat, az egyetemistákat és üzletvezetőket kérdezték. Az egyetemisták szezonálisan – nap- és időszak tekintetében is – ellepik a városrészt, megemelve a három és fél ezres lélekszámot tízezerre, megteremtve a terület alapvető bevételi forrását. Ennek vállalkozói és ingatlanpiaci felismerése létfontosságú, hiszen itt hallgató-orientált marketingeszközökkel, fejlesztésekkel és kínálattal lehet igazán nyereséges egy vállalkozás. Konfliktuspontokat is generál a hallgatói jelenlét, ami leginkább a generációs szakadékokban, az eltérő életritmusban és térhasználatban ütközik ki. Az üzletek árképzéskor az egyetemistákra alapoznak, bevételforrásként tekintenek rájuk, hiszen például a külföldiek fogyasztása egyértelműen felveri az árakat. Sörárak megállapításakor a legtöbb hely is olyan árat szab meg, amelyet a diákok meg tudnak fizetni, de a „kiégett helyiek” már nem. A népesség folyamatos kicserélődése nem kedvez a lakóközösségek kialakulásának sem. Mindezek a problémák azonban megoldhatóak sikeres város - egyetem együttműködéssel. A diákok tehát hatással vannak a helyi lakosságra, gazdaságra és közösségekre is, ezt fel kell ismerni. Dr. Füzesi Zsuzsanna a PTE külföldi (többnyire orvostanhallgató) diákjai körében végzett kutatás bemutatásával is azt támasztotta alá, hogy az egyetemi diákság jelenléte egy városban pozitív hatású, többletbevételt és plusz munkahelyeket teremtenek, gazdaságdinamizáló hatásuk van. A nemzetköziesedés, azaz a külföldi hallgatók vonzása fontos egy egyetem életében, mert növeli annak presztízsét és multikulturalitását. Az eredmények azt mutatják, hogy túlnyomórészt pozitív megítélésben részesül mind a város, mind az egyetem, a külföldiek többnyire elégedettek, költenek (a tan-

18 PB 2013 marcius.indd 18

3/22/13 11:01 AM


KAPTÁR CZISZER MARIETTA

díjon kívül évente több mint négymilliárd forintot, főként lakhatásra, étkezésre és szórakozásra), fogyasztanak, jelenlétük tehát mindenképpen szükséges gazdasági és kulturális szempontból is. A magyar hallgatókról pedig még nem is beszéltünk, akikre ez a kutatás nem terjedt ki. A nemzetközi nyitás mindezeken kívül elősegíti az idegen nyelvek tanulását és az interkulturális kompetenciák fejlődését (lakos és egyetemista részről) is. Azt is észre kell venni azonban, hogy amennyiben egy egyetem képtelen kielégíteni a hallgatói igényeket, és a nemzetközi médiában is csak negatív hírek kapcsán szerepel, egyre kisebb vonzóerővel fog bírni, amivel egyenes arányban csökkeni fog a fiatalok érdeklődése is, így jelentős bevételtől esik el az egyetem és a város egyaránt.

a rájuk szánt összegek Magyarországba történő vis�szaforgatását eredményezné. Az állami szerepvállalás csökkenésével a felsőoktatási intézményeknek más bevételi forrásokat kell keresniük. Ha erre időben reagálnak, és másfajta gazdasági lehetőségeket keresnek, úgy megoldható a további sikeres és nagy létszámú hallgatót foglalkoztató fennmaradás. Azonban sajnos valószínűbb, hogy ezeket a változásokat nem mindenki tudja kivárni, a fiatalság is más lehetőségek és esélyek után fog nézni – többnyire külföldön. Nem hazafiatlanságból, hanem kényszerből.

Erre a kérdésre reflektált Dr. Bódis József rektor is, aki a PTE szerepét hangsúlyozta ki a város és a régió fejlesztése kapcsán. Elmondása szerint „olyan élhető gazdasági környezetet kell teremteni, amely lehetővé teszi a kultúra virágzását, és nem rontja le az egyéb ágazatokat, az egyetem fiatalvonzó képességét. Ez nem csak arról szól, hogy van jó képzés, hanem arról is kellene, hogy szóljon, ami abszolút a város és a régió jövőjét jelenti, hogy az elitet itt kellene tartani, mert attól lesz fejlődés.” Egy felsőoktatási intézmény pedig akkor vonzó, ha magas színvonalon, megfelelő infrastruktúrával és technikai háttérrel, szakmai tudás birtokában folyik az oktatás, a kapott diplomának pedig értéke van a munkaerőpiacon. A régió és az egyetem több ponton kapcsolódik egymáshoz. A PTE szinte minden tudományterületen ajánl képzéseket, tudományos és innovációs piacon is kiemelkedő helyen szerepel (idén kapott kutatóegyetemi minősítést), a régió legnagyobb foglalkoztatója és egészségügyi szolgáltatója is. Ami pedig sohasem elhanyagolható tényező, rengeteg bevételi forrást jelent az intézményi és egyéb költésekkel, vendégek Pécsre hívásával, konferenciák szervezésével is. A rektor ös�szefoglalásként kijelentette, hogy „a régióban működő felsőoktatási intézményekkel karöltve, szorosan együttműködve kell kialakítani egy olyan, 21. századnak megfelelő felsőoktatást, amely idevonzza a termelőaktivitásokat, és olyan gazdasági környezetet teremt meg, amelyben az egyetemünk egy hosszú távon prosperáló egyetem tud lenni”. A bemutatott előadásokat és kutatási eredményeket látva a szerző számára kérdéses, hogy a kormány miért nem fogja fel, hogy tulajdonképpen nyereséges befektetést tenne a magyar fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatásával, amely befektetés megtérülne, amennyiben az egyetemről kikerült hallgatók lehetőséget kapnának elsajátított tudásuk kamatoztatására, ami

19 19 PB 2013 marcius.indd 19

3/22/13 11:01 AM


KAPTÁR VÁRNAGY SZABOLCS

PÉCSI EGYETEMI NAPOK 2013 » ÚJRA ÉLETRE KEL A BŐRGYÁR Egy túl hosszúra nyúlt kihagyás után újra egyetemisták fogják ellepni a bőrgyárat, április 24. és 27. között, ugyanis ismét PEN lesz. Zenekarok, dj-k, diákrektor-választás. Nem fog hiányozni semmi, úgyhogy már most jegyezzétek meg a dátumot, és tartogassatok egy-egy szemináriumi hiányzást ezekre a napokra! Ha a fesztivál olyan hangulatban fog telni, amilyen az első sajtótájékoztatón volt, aggodalomra nincs okunk. Holmi megszokott „pogácsa és bor” kombó helyett csapra vertük az Egyetemi Napok sörét, és megnéztünk egy élő Punnany Massif klipforgatást, miközben a bőrgyári móka ezidáig nyilvános részleteit begyűjtöttük. Tehát mondanom sem kell, elég jól éreztük magunkat. Ahogy Gellai Gergő, az idei PEN főszervezője fogalmazott, „öt dolog kell egy jó fesztiválhoz: elsősorban persze jó programok, de emellett fontos még a megfelelően kivitelezett helyszín és infrastruktúra, a jó lebonyolítás, valami egyéni töltet, fűszerezés, imidzs és a kegyes időjárás is”. Ez utóbbi felett tudtunkkal ugyan nincs befolyásuk, de az első négyet nem bízzák a véletlenre.

Persze, a PEN fő húzóereje – azon kívül, hogy nem szabad kihagyni, mert a városból úgyis mindenki ott lesz – eddig is az élőzene volt. A bandák tekintetében idén sem kell panaszkodnunk. Bár a fellépők teljes listája még nem nyilvános, de jópár nagy nevet már megtudhattunk. A teljesség igénye nélkül, csak hogy párat említsünk: Punnany Massif, Ákos, Tankcsapda, Brains, Irie Maffia, Kiscsillag, Péterfy Bori & Love Band, Soerii & Poolek, P.A.S.O., Subscribe, Akkezdet Phiai stb. A legnagyobb kihívást talán a bőrgyár otthonossá tétele jelenti majd. Bár a szerkesztőségünk imádja a lepusztult ipari csarnokokat, abban mégis egyetértünk, hogy sokkal szívesebben töltünk el négy napot egy szépen kivilágított és feldíszített helyen. A szervezők a Labor alkotócsoportot bízták meg a komplexum dekorálásával. A helyszínek különböző történelmi korokat fognak bemutatni, kezdve a PTE 1367-es alapításával és befejezve egy, a sci-fiket idéző, futurista színpaddal. „A cél, hogy szinte az egész város kiköltözzön erre a 3+1 napra a PEN-re, ezért például a város kedvenc kocsmáit is megkértünk, hogy ez időre ők is fészkeljenek be a bőrgyárba” – mondta Gellai Gergő a helyszín otthonosabbá tétele kapcsán. Tehát április utolsó hetében a belvárosban minden bizonnyal tényleg meg fog állni az élet.

A helyszín, mint ismeretes, a bőrgyár lesz, amely már két PEN-nek is otthonául szolgált. Öt helyszínen futnak majd egyszerre a programok. Három fesztiválsátort fognak felhúzni, melyek közül a fő helyszín hatalmas, közel 2000 m2 alapterületű és 14 méter magas lesz. Továbbá egy használaton kívüli ipari csarnokot is birtokba vesznek, valamint a Zenélő Egyetemi is saját színpaddal települ majd ki. A hangerővel sem lesz gond, a kezünkbe nyomott szórólap szerint összesen kb. 140 000 Wattal fogják a fejünkbe pumpálni a zenét, ami öt színpadra leosztva is bőven elégséges. A felhozatal tekintetében újdonság, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek az elektronikus zenére, a dj-k nem csak a „futottak még” kategóriában fognak szerepelni, hanem a zenekarokkal egyenrangúaknak tekintik őket. A kisebbik fesztiválsátorban a magyar lemezlovász szcéna nagyja megfordul Palotaitól Karányiig, Julia Carpentertől Andróig vagy épp a Dublictól a Space Inhalerzig.

20 PB 2013 marcius.indd 20

3/22/13 11:01 AM


KÖZTÜNKSZÓLVA VÁRNAGY SZABOLCS

Külön érdekesség a Zenélő Egyetem színpada, mely a ZEN kurzusokon résztvevő hallgatók kezében lesz teljes egészében. A tutorok segítségével élőben próbálhatják ki, hogy milyen egy több napos programsorozatot levezényelni, miközben az egyetemi zenekarok sorra váltják majd egymást, remélhetőleg zökkenőmentesen. Míg a ZEN-esek dolgozni fognak a fesztiválon, a diákrektor-választáson induló csapatok a munka egész más aspektusát fogják prezentálni. Minden karról érkezik egy tucat diák, akik a jövőbeli politikai karrierjüket feláldozzák azért, hogy a lehető leglátványosabb módon versengjenek a főnyereményért... ami inkább eszmei értékben mérhető, semmint tárgyi jutalmakban. A PENre érkező csapatok a fesztivál előtti hónapot rendszerint ötleteléssel, jelmezek készítésével, bemutatkozó videó forgatásával töltik, miközben igyekeznek nem gondolni arra, hogy hány kreditet buknak el útközben. Munkájuk eredménye pedig egy maskarában rohangáló és roppantmód hangoskodó, többé-kevésbé illuminált tömeg képében fog megnyilvánulni.

a következő PEN-en ne hagyd ki, mert nagyon jó móka. Az anyagiakról még nem ejtettünk szót, pedig ilyen téren is vonzó a fesztivál, ugyanis a 2010-es árakon nem változtattak a szervezők. Tehát, elővételben a PTE-seknek a bérlet 4900 forint lesz, a napijegy 1900, a 0. nap PTE-s bérlettel ingyenesen lesz látogatható. A helyszínen pedig 5900 forint lesz a bérlet és 2400 a napijegy. Egyelőre ennyit lehet tudni a 2013-as PEN-ről. Friss információkért látogassatok el a honlapunkra – pecsibolcsesz.hu –, vagy dobjatok egy like-ot a facebook.com/PEN2013 oldalra, hogy ne maradjatok le semmiről!

Pár jótanács azoknak, akik még nem találkoztak diákrektor-jelöltekkel. 1. Ha vízipisztolyt látsz közeledni feléd, nyisd ki a szád. Ellenkezni fölösleges, azt feltételezni pedig, hogy nem töményszesszel vannak megtöltve, balgaság. 2. Nem kell félni tőlük. Bár lehet, hogy az utolsó napra már nem táskák, hanem kofferok lesznek a szemük alatt, és az is lehet, hogy vikingeknek lesznek öltözve... sőt, talán még játékbaltájuk is lesz, de a kinézetük ellenére barátságosak. 3. Ha találsz egyet, vidd vissza a többiekhez. 4. Ha találsz egyet, de nem tud felkelni, tölts bele sört, aztán vidd vissza a többiekhez... csak indulj el a csatakiáltások irányába! 5. Bánd meg, hogy nem jelentkeztél te is a karod csapatába, és

21 21 PB 2013 marcius.indd 21

3/22/13 11:01 AM


KAPTÁR CZISZER MARIETTA

PATKÁNYOK A FEDÉLZETEN Punkpatkányok rezegtették meg február tizenötödikén az Est Café padlóját, ahol a Paddy and the Rats tartott teltházas koncertet. Kiszabadulva az izzadt testek bűzétől fullasztó pogóból, sikerült interjút készíteni a zenekarral. PB.: Hogyan ismertétek meg egymást? Vince: Férfiakat nézegettem a strandon, ott jöttünk ös�sze Kristóffal. Olyan jól állt rajta a tanga, mondom, ki ez a csinos kölyök, aki két krigli sörrel mászkál. Utánamentem, hogy nem akar-e énekelni egy bandában. Azt mondta, nem tudja. Erre én, hogy nem baj, majd fessük magunkat, kiöltözünk, nem kell tudni énekelni. Megkért, hogy kenegessem be napolajjal, milyen szép bőre volt… Komolyan szólva, volt mindkettőnknek egy-egy zenekara korábban. Közösen turnéztunk, így indult az egész. Ketten beszéltük, hogy majd csinálunk valamit, mert mind a ketten Doors rajongók voltunk. Paddy: Ezért csináltunk ír punkot (nevet). Hogy Sam hogy került ide, ki ez a srác, a mai napig nem tudjuk. Sam: Jó itt veletek. PB.: Mennyire szerep, amit a színpadon kapunk tőletek? Paddy: Teljesen átváltozunk ilyenkor. Én Paddyvé. Nagyon nehéz lejönni róla, rosszabb, mint egy drog. Nyilván egy szerep, de ha az ember nem szívből csinálja, akkor az rossz. Minden egyes alkalommal beleadod a lelked egy kis részét, és ez felemészt. Mindenkinek van egy saját neve, karaktere, ez a játék része. Kettős dolog: táplálkozol önmagadból, és ki is találsz hozzá valamit, végül ez jelenik meg a színpadon. PB.: Elsőre feltűnik az angol szöveg, gondolom ez illik a műfajhoz. Vince: Én azt vallom, hogy büdös paraszt magyar nyelven a rock’n’roll, mert az angol az anyanyelve. Paddy: Kaptunk pár turulröptető kommentet, hogy miért kell ez az angolszász duma, nem is vagyunk igazán magyarok. Mi nyitunk más országok felé is, elég sokat játszunk külföldön. A mai „multikulti” világba nem fér bele, hogy én igenis csak magyar szöveget vagyok hajlandó hallgatni Magyarországon. Ez butaság. Ha megnézed a svédeket vagy a finneket, sok világhírű zenekaruk van,

a The Rasmus, a HIM, a Nightwish… mindenki angolul énekel, és nem kérdés, hogy miért nem finnül. Az emberek, akiknek énekelünk, és mi egyek vagyunk, mindegy, hogy fekete, cigány, magyar vagy román. Az angol a legelterjedtebb nyelv a világon, ezzel tudunk a legjobban kommunikálni velük. Vince: Kozmopolita rock’n’roll. Seamus: 1986, Népstadion, Queen koncert. Amikor Freddy Mercury elénekelte a „Tavaszi szél vizet áraszt”ot magyarul. Miért magyarul? Azért, mert az a dal ezen a nyelven él meg. Azok a dallamok, amiket mi játszunk, azok angol nyelven élnek meg. PB.: Ezzel kapcsolatban mit gondoltok a Médiatanács határozatáról, amely szerint csak az számít magyar zenének, amelynek magyar az előadói nyelve? Paddy: Alapvetően magyar zenekar vagyunk, annak vallanánk magunkat, de hogyan, ha a magyar politikai rendszer kivet magából. Azért, mert angolul énekelek, onnantól kezdve nem számítok magyar előadónak? Ez felháborító és kirekesztő rendelet. Joey: Ezzel kapcsolatban én azt gondolom, hogy mi lett volna, ha az ABBA-val a svédek ezt csinálják. A svédek büszkék az ABBA-ra, akik angol nyelven lettek világhírűek. Mi meg lassan szégyelljük magunkat azért, mert angolul éneklünk. Magyarországon arra nem büszkék, ha valaki ki tud kerülni nemzetközi színpadra. Inkább megy a fikázás, ez Magyarország rákfenéje. Paddy: De ott van ellenpéldának a Bohemian Betyars. Őket pont azért hívják Németországba, mert érdekes, amit csinálnak: magyar folkot punkkal, skával keverve magyarul énekelnek. Tehát nem a nyelv a lényeg. Nem kellene ebből ügyet csinálni, mert megy így is, úgy is.

22 PB 2013 marcius.indd 22

3/22/13 11:01 AM


KAPTÁR CZISZER MARIETTA

a Captain’s Dead nem volt rajta. Megmutattam öcsémnek, aki általában jófej és őszinte, mondta, hogy „Hát fiúk, ez a lemez gyenge”. Bepánikoltam, akkor született meg a Captain’s Dead. Samnek nem tetszett, merthogy cigányos… Vince: Gipsy Pirate munkacímen is futott.

Ahogy te jobban ki tudod fejezni magad. Ha nem angol szövegre írnám meg ezt a zenét, úgy érezném, hogy megerőszakolták. PB: Kicsit más téma: az új lemez mennyiben különbözik a korábbiaktól? Paddy: Az első lemezünkön keresgéltük a helyünket a stíluson belül. Élveztük az ír és a punk zenét is, picit mindenhonnan vettünk. Sikerültek jobb dalok, mint mondjuk a Freedom, de pl. a Pub’n’Roll egy Dropkick Murphys koppintás lett. A második lemezen átbillentünk a ló másik oldalára. Ott megmutattuk, hogy nagyon bonyolult dalokat is tudunk írni. Ami ennek a műfajnak fontos része, hogy legyen egyszerű és fülbemászó, de mi sok dalt túlbonyolítottuk. Azért az új lemez a legjobb eddig, mert amit szerettünk volna ebből kihozni, azt most tudtuk a legjobban, hangzás, dallam és dalszerkezet szintjén, mindenhogyan. Punk rock’n’rollt játszunk kalózfolkkal. PB: Hogy készült ez a lemez? Paddy: A Ghost From The Barrow, amely közönségkedvenc lett, az egyik utolsó szám volt, amit telefonon írtunk meg Vince-szel. Felhívtam délben, hogy éjfélkor fel kell énekelnünk, és nincs szöveg a témához. Lusta volt átjönni, pedig egy városban voltunk, így nyolc órán keresztül ültünk a telefon mellett pálinkázva. A Clown rögtön, egy óra alatt állt össze, az akkordmenet, az énekdallam és a szöveg is. Ez ritka. Akkor elhagyott éppen a barátnőm, hullarészegen ültem harmadik napja a stúdióban, csak ittam és ittam, gitároztam, és valahogy összeállt. A többi dalnál általában van egy próbán összerakott alap, akinek van ötlete, ír rá szöveget. Amikor majdnem kész volt a lemez, a Drunken Tuesday és

Sam: De aztán felturbóztuk a közepén egy ír témával. Abba a hibába estem, hogy a demó verzióra ráhúztam egy skatulyát. Kell, hogy egy számon belül mindenki rátaláljon a saját maga szerepére. A Captain’s Deadben többszöri előadás után találtam meg, hogy mit hogy játsszak. Meg lehet csinálni, hogy otthon fülessel hátradőlve meghallgatom, de koncerten sokszor azt veszem észre, hogy két viszki után, extra hangulatban jönnek hihetetlen ötletek. Sokszor lehet, hogy az hiányzik, hogy abban a közegben gondolkodjunk, ahol élőben játszunk. De nyilván ez kivitelezhetetlen. PB: Hogy álltok a klipekkel? Sam: Mindig kérdés, hogy milyen környezetben forgassuk, hogy az üssön. Nem egy popzenekar vagyunk, hogy egy mezőn szökdeljünk, vízesésnél vagy napfényben meztelenül elmenjünk a beachre. Ehhez a műfajhoz el kell jönni egy koncertre, hogy átérezd a hangulatát. Emiatt az első klipünket a jól sikerült koncertek videóiból vágtuk össze. Ezután éreztük egy igazi klip szükségét, hiszen egy zenekarnak presztízskérdés, hogy tud-e képi és hanganyagot együttesen, minőségbeli megfeleléssel prezentálni. Gyakorlatilag a külföldi megkeresések is zömmel ezután jöttek (Pilgrim On The Road – a szerk.). Mindenképpen szeretnénk két új számra klipet forgatni, de nem árulom el, melyekből. Kellemes meglepetés lesz, mert én sem tudom, melyek azok. PB: Az MR2 Akusztikos szereplés után terveztek kön�nyedebb albumot készíteni? Sam: Az egy exkluzív dolog volt. Azokat a dalokat olyan köntösben adtuk elő, amit a közönség még sohasem hallhatott. Nélkülözve minden elektronikát, natúron szólalunk meg. Ebből lemezt nem gondoltunk, mert az abban a környezetben volt hatásos. Koncertre volt igény, de mindannyian tudjuk, hogy ezt a műfajt élőben úgy nem lehet kibírni, hogy Joey oda ne rottyintson az elektromos gitárral, és az kiüsse az üveget. Nem lehet nyugodtan, higgadtan végigtolni, ha nem széken ül a közönség. PB: Mi a legfontosabb a pub’n’rollban számotokra? Sam: Kocsmát csinálni az egész világból.

23 23 PB 2013 marcius.indd 23

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK CZISZER MARIETTA

SZELET FOGOTT A PADDY AND THE RATS VITORLÁJA Harmadszorra invitálnak a fedélzetükre a magyar pub’n’roll megalkotói, hogy táncra perdüljünk egyik kézben sörrel, a másikkal igény szerint kerekded vöröskét vagy izmos matrózt szorongatva. Legalábbis effajta jelenet illene a decemberben megjelent legújabb Paddy and the Rats album, a Tales From The Docks hallgatásához. „Join the Paddy crew! We beat up all the fly rats All you gotta do is Kidnap pretty sirens! Go on, footman Join the tribe, come on board!” A saját bevallásuk szerint kozmopolita rock’n’rollt játszó Paddy and the Rats 2008-ban alakult Miskolcon, azóta hazai és nemzetközi sikerre is szert tett. Teltházas koncerteket adnak klubokban és fesztiválokon egyaránt. Tavaly pedig az MR2 - Petőfi Rádió Akusztik című műsorában is megmutatták magukat, ideiglenesen áthangszerelve a csendes-ülősnek amúgy sem igazán mondható, energikus punk-rock nótáikat. Az alapításkor létrejött vegyes társaságnak köszönhetően Paddyék több zenei világot vegyítve hozták létre saját stílusukat. Dalaikban az ír népzene keveredik folk, punk és rock elemekkel, de kelta motívumok is színesítik az amúgy is maximálisan kitöltött hangsávokat. Bár elsőre kaotikusnak tűnik mindez, mégis kidolgozott és feszes alkotásokról beszélhetünk, amelyek még a laikus fül számára is vérpezsdítően hatnak. A könnyed táncra vagy éppen vad pogóra invitáló ritmusvilág mellett az énekes-dalszerző Paddy O’Reilly az, aki könnyed angol szövegeivel és kellemes hangjával bárkit képes bevonni a koncerteken – vagy otthon a laptop előtt görnyedve – a közös éneklésbe. A harmadik lemez készítésekor sikerült a zenekarnak rátalálni az arany középútra, ahol az ugrálós punk és a fülbemászó népzenei vonal – amit leginkább Sam McKenzie hegedű, bendzsó, skótduda vagy síp témái szolgáltatnak – kiegészítik egymást. Azonban hátrányára válik a lemeznek az egyszerű verse-refrén felépítésű számok fölénye, mert így az igazán kiemelkedő, elsőre erős érzelmeket kiváltó alkotások, amelyek

valóban egyedivé teszik az ír punk zenekarok között a Paddyt, alig szerepelnek. Ilyen a kapitány holtteste fölött örömtáncot járó legénység ujjongása, a Captain’s Dead, vagy a szerelméért bosszút álló tolvaj-szellem balladájának történetét elmesélő, egy szívfájdító zongora-hegedű intróval indító The Ghost From The Barrow. Egyértelműen ezek a legerősebb dalok, illetve az egységből kissé kieső, személyes vallomás, a Clown. A felejthetőbb kategóriás – de még így is táncolható és élvezetes – dalok az album végére kerültek. Az albumon a hasonló számok a folyamban szétszórva sorakoznak. Az egyszerűbb pörgős rock dalok (Edge Of Life, Drunken Tuesday, Let’s Go Johnny!), a melankolikus balladák (Ghost From The Barrows, Clown) és a bendzsó vagy hegedű vezértémára felfűzött dalok (Captain’s Dead, Red River Prince) váltakozása miatt a hallgatónak muszáj mindig újrahangolnia magát a következő nótához. Ezáltal azonban nem válik unalmassá vagy egysíkúvá a teljes album egyszerre történő befogadása sem. A Paddy and the Rats esetében a vizualitás taglalása sem kihagyható, hiszen a pub’n’roll érzés egy kocsmában, koncert közben érezhető át igazán. Ahogy albumborítóik egyre kifinomultabbak lettek (egy horgonytól dinamikusan szerteágazó zöld-szürke sávok díszítik a Tales From The Docks borítóját), úgy a srácok megjelenése is változott, a kezdetekben kicsit szedett-vedett pozőrség óta színpadi lételemükké vált a patkányokká történő külső átvedlés. Népzene és punk rock. Talán ilyen muzsika szállna éjjel a Balatonon, ha azt kalózhajók járnák, amelynek legénysége egy kis, faburkolatú parti kocsmában költené el a megcsáklyázott hajókon szerzett zsákmányát. A levegőben dohány, izzadtság és piaszag terjengene, minden a nőkről és az alkoholról szólna. Arról, hogy nincs más, csak a ma este.

24 PB 2013 marcius.indd 24

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK BORSIK TAMÁS

A FRANCIA ROBOTOK VISSZATÉRNEK A Daft Punk a kilencvenes évek közepétől addig sosem látott szintre emelte az elektronikus zene népszerűségét, nem véletlenül tartjuk őket azóta is az egyik legnagyobb úttörőknek. A 2010-es Tron film soundtrackje óta (amelyet teljes egészében ők jegyeztek) csak pletykákat lehetett hallani a visszatérésről, így a rajongók érthető módon ki vannak éhezve. Nemrég viszont a duó aláírt egy szerződést a Sony égisze alá tartozó Columbia Recordsnál, így biztossá vált: májusban érkezik az új Daft Punk album. Hogy mivel sikerült anno olyan magasra törniük? Természetesen a legfontosabb elem az egészen egyedi stílusuk volt. A 80-as évek house receptjébe ők kevertek először funk, rock, techno, sőt, esetenként a klasszikus francia sanzonokra emlékeztető motívumokat, ezzel kialakult az a hangzás, amely azóta is rengeteg producert ihlet meg. A Da Funkot, az Around The Worldöt vagy a One More Time-ot talán senkinek sem kell bemutatni. Ezek a számok olyan ismertséget hoztak Thomas Bangalternek és Guy-Manuel de Homem-Christonak, amelyre francia előadók esetében még sosem volt példa. Ami különösen nagy fegyvertény, hogy az Egyesült Államokat is sikerült meghódítaniuk – egy New York-i fellépésük alkalmával például a hatalmas sikerre való tekintettel 5 órát játszottak egyhuzamban. Ahhoz, hogy igazi ikonná váljanak, mindezek mellé

szükség volt a rendkívül tudatos imidzsépítésre is. A két úriember a jól ismert szkafanderszerű bőrruha és sisak nélkül egyetlen fellépésen vagy fotózáson sem volt hajlandó megjelenni. Természetesen az élő show vizualitása esetében sem elégedtek meg a hagyományos DJ-pulttal, addig legfeljebb pop koncerteken lehetett olyan látványelemekkel találkozni, mint a Daft Punk fellépéseken. Technikailag is különleges volt a francia páros, annyi különböző eszközt használtak a szokásos mixer-lejátszók családja mellett, hogy néha tényleg úgy tűnt, egy űrhajót irányítanak. A klipekben szintén törekedtek a titokzatosságra. Az első, Homework című lemezhez utólag érkezett egy videógyűjtemény, amelyben öt klip kapott helyet (egyikben sem szerepeltek Bangalterék), a második album videói pedig egy önálló anime filmmé álltak össze, a japán Leiji Matsumoto rendezésében. Ezekben már jelen voltak a franciák, de értelemszerűen animációs formában. 2006-ban aztán ők maguk is a rendezői székbe ültek, Daft Punk’s Electroma című alkotásukat Cannesban is bemutatták, ezzel végleg igazi jelenséggé nőtték ki magukat. A franciákra sosem volt jellemző, hogy a minőség a mennyiség rovására menne, eddig három stúdióalbumot engedtek ki a kezeik közül (a már említett filmzenei albumon kívül, amely azért más jellegű, mint egy önálló lemez), a legutóbbinak pedig immár 8 éve. A legutolsó fellépésig 2010-ig kell visszanyúlnunk – a Phoenix együttessel New Yorkban, a Madison Square Gardenben mutattak be egy közös produkciót. Azóta persze számtalanszor felmerültek kósza híresztelések új albumról, és egy-egy nagy fesztivál meglepetésvendégeinek is próbálták beszuggerálni az emberek Bangalteréket, de ezek végül mindig hamisnak bizonyultak. Most viszont végre eljött az, amire rajongók százezrei (milliói?) várnak: az új lemez hírének kiszivárgása után március 2-án az NBC-n futó népszerű komédiashow, a Saturday Night Live reklámszünetében egy 15 másodperces spottal tüzelték tovább a közvéleményt. Az egyszerű animáció (csillogó logó és a jól ismert sisakok) aláfestéseként egy 80-as éveket idéző dallamot hallhatunk, előzetesként az új lemezről. Bíztató a közreműködők névsora is, elég az Oscar-díjas dalszerző Paul Williamst vagy a diszkó műfaj egyik atyját, a szintén arany szobrocskával rendelkező Giorgio Morodert említeni. Ami tény: az elektronikus zene fősodrásba kerülése törvényszerű hígulással is járt. Egy minőségi Daft Punkra tehát igencsak szükségünk van, ez pedig, a franciákat ismerve, nem lehetetlen kívánság.

25 25 PB 2013 marcius.indd 25

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK KOVÁCS ANNA DÓRA

KIWANUKA, A KORTÁRS UGANDAI IDŐUTAZÓ Családi gyökerei Afrika keleti részéhez kötik, de ha zenéjéről van szó, akkor már sokkal inkább Amerika jön szóba, annak is a negyven-ötven évvel ezelőtti változata. Tavaly a BBC az év hangjának választotta, mégis keveset hallunk róla. Michael Kiwanuka a brit zenei élet egyik legnagyobb tehetsége, Home Again című lemeze pedig kötelezően ajánlott a soul szerelmeseinek. A Kiwanuka-házaspár még Idi Amin ugandai diktátor rezsimje alatt szökött át Angliába, hogy aztán ÉszakLondonban telepedjen le. Michael már itt látta meg a napvilágot. Kiváló tanuló volt, és már egészen fiatalon több hangszeren játszott, és kiismerte magát a különféle zenei stílusok között. Nem meglepő módon idővel a tanulmányait is művészeti iskolákban folytatta. Az áttörést a 2011-es év hozta meg, ekkor már nemcsak kisebb együttesekben fordult meg, de egyike volt a szintén ekkoriban berobbanó Adele zenészeinek. Tehetségére egy nagyobb lemezkiadó is felfigyelt, és egy évvel később Kiwanuka már első és eddig egyetlen stúdióalbumával büszkélkedhetett. Áttérve a zenére, Kiwanukát a legtöbben a hatvanas évek soul-csillagaihoz, Bill Withershez, Otis Reddinghez vagy éppen a The Temptationshoz hasonlítják. Nem is véletlenül. A Home Again dalait hallgatva szinte halljuk a régi bakelitek sercegését. Azon zenei élmények közé tartozik az album meghallgatásával töltött egy óra, amit nem írhatunk le szuperlatívuszokkal, mert nem is ez a lényege. Remek zenei alapjának és az énekes egyedi hangjának köszönhetően jól érezzük magunkat, elmerülünk benne akkor is, ha csak fél füllel hallgatjuk, de Kiwanuka dalszerzői kvalitásai azokat is szórakoztatni fogják, akik a zenében a mélyebb jelentéseket keresik. A lemez első fele különösen jóra sikerült. Ezt valószínűleg még azok is nagy élvezettel fogják hallgatni, akik alapvetően nem nagy rajongói a 60-as évek soulos világának. A második fele már inkább csak a műfaj ked-

velőinek fog tetszeni, nem azért, mert itt a zene olyan mélységeiben találjuk magunkat, ami nem való mindenkinek, hanem mert ez nem sikerült olyan erősre. Amikor először hallgattam meg az albumot, ezt a részt egy kicsit untam, azóta persze a szívemhez nőttek az utolsó dalok is, de ehhez azért idő kellett. Talán ez is az oka annak, hogy habár nagy jövőt jósoltak neki, a nagy áttörésre mégis várni kell. Persze mostanában amúgy is nehéz ebben a pop-soul műfajban élvonalba kerülni, különösen brit zenészeknek. Az elmúlt két évből legalább másfél Adele-ről szólt, a többi figyelmet pedig hamar besöpörte magának Ed Sheeran, majd Emeli Sandé. Hozzá kell tennem, nem is érdemtelenül. Habár zenéjük nehezen hasonlítható össze Kiwanukájéval, a maguk nemében sokkal kiforrottabb és élvezetesebb lemezek lettek, mint a Home Again. Persze azért véletlenül sem kell félteni Michaelt, ugyanis ha valaki veszi a fáradtságot és belehallgat debütáló lemezébe, hamar konstatálhatja, hogy valóban rendkívüli tehetségű és egyedi zenei világú zenésszel van dolga. Különösen, ha hozzátesszük, hogy Kiwanuka még nincs 25 éves. Első lemezére meglepő módon nem is hazájában kaptak rá a hallgatók, bár ott is elérte az negyedik helyet, hanem inkább a skandináv rajongók vették nagy mennyiségben a Home Againt, de Hollandiában is több héten át vezette a listákat. Michael Kiwanuka jövőjét kétségkívül meghatározza majd a következő lemeze. Minden tehetsége megvan ahhoz, hogy a soul műfaján belül nagyot alkosson, de könnyen lehet, hogy ha a Home Againhez hasonló korong lesz az eredmény, csak egy szűk réteg hallgatja majd zenéjét. Nem mintha ez utóbbi baj lenne, ugyanis a fenti brit előadókkal fémjelzett időkben nagyon is szükség van olyan előadókra, akik nem akarnak többet, mint lágy hangzással szórakoztatni minket. Kiwanuka ezt már első lemezével biztosítja, az időutazás pedig bónuszként jár.

26 PB 2013 marcius.indd 26

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK RICHOLM ORSOLYA

HA A CSEND BESZÉLNI TUDNA... Általában az LGT-t szoktam felhozni példának, és sokszor utalok rá, ha zenéről beszélgetünk. Ilyenkor mindig elhangzik az Ő még csak tizennégy meg az Álomarcú lány, mert azokat még a barátaim is ismerik. Hallgatjuk őket a számítógéphez kötött leértékelt hangszórókon, és egy kicsit csalódottan érzem magam, mert nemigen tudnak több számot a Locomotiv GT-től. 2011-ben, amikor Roger Waters Budapesten járt a The Wall turnéjával, egy álmom valósult meg. A koncert befejezése után fél óráig teljes áhítattal ültem, és próbáltam elraktározni az engem ért hatásokat. Hasonló élményekkel gazdagodtak februárban a 80-as évek magyar zenei világát kedvelők. Aki Pesten élt ez idő tájt, szinte biztosan megfordult a Tabán májusi koncertjein, amelyek nem is voltak igaziak az LGT nélkül. Ha Budán jár az ember, a lankás domboldalon szinte megelevenedik a sörös sátrak és kolbászsütők sziporkázó tömege. Az emlékekben a felnőttek még fiatalok, táncolnak és megőrülnek, ha felcsendül egy Embertelen dal. Az idő viszont múlik, és az akkor huszonéves srác séta közben sunyin rásandít még arra a bizonyos füves területre, majd fia megragadja a kezét, és haladnak tovább a játszóterek felé. Amikor megérkeztünk február 16-án a budapesti Papp László Sportarénába, a hosszan kígyózó tömeg látványa döbbenetes volt. Hömpölyögtek a testek, szinte árvízként szakították át a beléptető rendszer gátját. Az óriásplakátokon pontos kezdést hirdettek, de lehetetlen volt ezt betartani úgy, hogy hétkor még mindig a kapu előtt várakoztak. A zene lassan indult be. A koncepció szerint nyugodt, könnyed számokkal kezdtek, amelyeket először csak Presser Gábor játszott el. Számomra túlságosan monoton volt a felépítés (a Jött a doktor legalább negyedórásra nyúlt), a jammelések és a dobszóló még inkább leültették az eseményt. Bár, kétségkívül, tehetségből és energiából nem volt hiány, mégis, valami nem volt rendben az esti koncerttel. A probléma nem a zenészekkel volt. Egyáltalán nem. Amit aznap este produkáltak, tiszteletre méltó ennyi év után is. Az egyetlen és legnagyobb bajt a közönség okozta. Érdektelenségük és zavaró semmittevésük irri-

tálóan hatott. Ők maguk vették el az élvezetet. Ott álltam a tömegben a magam friss egyetemistaságával, és közben ötévesként vártam, mikor lesz hullámzás, sikítozás, hangos közönség-éneklés. De az emberek csak bámészkodtak, sörözgettek, mintha csak egy kényszeres élményt erőszakoltak volna magukra, mert máskülönben a kialakított baráti körükben nem tudnának fél-ártatlanul beszámolni új, beharangozott koncerteseményükről. Nem voltak igazi LGT szerelmesek, de még csak udvarlók sem. Persze nem maradhattak el a kötelező szuvenírárusok, akik fellelhetőek voltak a hely fontosabb pontjain. Lehetett kapni bögrét, pólót, CD-t, pulóvert, DVD-t, kollekciót, az egész együttest – haza lehetett vinni az ereklyékben megelevenedett Pressert, Karácsonyt, Somlót és Soltit. Otthon sorakozhat a zenekar, s miközben dicsekszünk, merre is jártunk a hétvégén, szól a lejátszóból a Miénk ez a cirkusz. Amikor búcsúzni kell, olyan nehéz megtalálni a tökéletes szavakat. Előre érzi az ember, a hiány sokáig nem fog múlni. Az LGT is elnémult – ismét. El kell engednünk a múltat, de a szépségek örökre velünk maradnak, mert ami egyszer belebújt az agyba, az onnan ki nem jöhet. Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel, A ház is a miénk, mert mi viseljük el, Nekünk kevés fény jut, árnyékból van több, Sötét szobánkban a pók rossz hálót köt. Miénk itt a tér, miénk itt a tér. A mi udvarunkban csak ecetfa nő, A lépcsőn melyen járunk, elkopott a kő, Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel, Ismerős a fütty, és egymásnak felel. Miénk itt a tér, miénk itt a tér. Csavarogtunk mi már sokszor délután, Ápolt kerteken, hol elfeküdt a nyár, És ha este lett és indultunk haza Visszafogadott minket ott a tér dala. (Presser Gábor)

27 27 PB 2013 marcius.indd 27

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK VÁRNAGY SZABOLCS

INDÍTVÁNYOZOM A ZENEI TERMINUSOK CSERÉJÉT » AVAGY MONDD EL NEKEM EGY SZÓBAN, MIRE SZERETSZ DUGNI Bizonyára nem csak nekem tűnt fel, hogy zenéről egyre nehezebb beszélgetni, mivel legyünk bármennyire is jártasak, két percen belül úgyis előkerül egy olyan stílusmegnevezés, amelyre csak annyit tudunk reagálni, hogy „he?!”. Ami a könnyebb beazonosítást szolgálná, az most már inkább nehezíti a kommunikációt, így ideje lenne nyugdíjazni őket. A probléma két részből áll. Az egyik, hogy harminc év távlatából egész más hangzású számokat fogunk ugyanazzal a szóval megnevezni. Elég csak megnéznünk, hogy mi volt a ’80-as évek Amerikájában az emó zene, és mit hívtak így három éve. Segítek, a washingtoni hardcore punk szcénából kivált srácok valószínűleg még nem lakkozták a körmüket, és ez a zenéjükön is meglátszott (ehhez a képzavarhoz pedig szokjatok hozzá, fontos lesz később). Magyarán, a zenei színterek folyamatosan változnak, és a világ többi része sem áll meg forgásában, így ahhoz, hogy hasonló számokat találjunk, tudni kell a stílust, és azt is, hogy melyik alfaja és annak melyik korszaka érdekel éppen. Majd jöhetnek azok a bandák, akik szándékosan húsz évvel ezelőttre nyúlnak vissza inspiráció gyanánt, hogy ne legyen olyan egyszerű az életünk. A blogokat pattanásos tinédzserek írják Ami a zenével foglalkozók agyát inkább kiviszi, az mégsem a számokat előállító réteg változása, hanem a közönség. Ha elég sokan mondják valamire, hogy pogácsa, az bizony pogácsává fog válni, még akkor is, ha mákosrétesként látta meg a napvilágot. Láthattuk ezt az elmúlt években pórul járt dubstep esetében is. Nyirkos londoni garázsokban gyártottak már egy évtizede atmoszférikus, mély és süppedős zenéket, amikor hirte-

len, egy félrenyalt hajú emó gyerek Amerikában nekiállt metál zenét írni a laptopján, amire azt mondta, hogy „dubstep”. A stílus korábbi hívei összeráncolt szemöldökkel emelték fel a kezüket: „Hékás, hát de miért hívod dubstepnek, olyan már van, és az nem ez!” – mondták, el is nevezték „brostep”-nek az új irányzatot, utalva ezzel a nem túl intelligens, mondhatni tuskó mivoltára. Populárissá azonban az amerikai vonulat vált, így a túltelített, széttördelt és roppant agresszív zenei irányzat terjedt el a köztudatban úgy, mint „a dubstep”. Mondhatott bárki, amit akart, ezen már a világ összes zenei kritikusa sem tudott változtatni, mert egy újságíróra jutott kétszáz blogger, és ezer tinédzser a Facebookon, akiknek más volt a véleményük. Ilyenkor tudja magát az ember tökéletesen beleélni a zilált hajú figura helyébe, aki azzal lép oda hozzánk a buszon, egy gyűrött számlát szorongatva, hogy „hidd el nekem, a pénztárgépek csalnak, ennek nem annyi az áfája, csak máshogy kell nézni!” „Hidd el, ez nem dubstep! –Hát én azt hallottam, hogy az. –Pedig ez nem az, a Facebook csal, csak jó helyen kell olvasni a cikkeket! A blogokat pattanásos tizenévesek írják, ne higyj nekik! –Persze papa, persze...” Mindenki mindenkivel... Arról a jelenségről pedig nem is beszéltünk még, hogy 2013-at írunk, minden mindenre hatással van, így ha tudjuk is, hogy mi mit jelent, akkor is minimum négyféle jelzővel kell körülírnunk mindent. „Hát, olyan garage-os acid house, 90-es évek beütéssel, de azért deep, de mégis táncolós, sok benne a basszus... illik olyat mondani, hogy heresimogató? Hallgasd inkább meg.” A legnagyobb zenei kategóriák alapján – pl. house, punk – be tudjuk lőni a zene alap ritmusképletét, esetleg a tempóját, és talán homályos fogalmunk lehet a hangulatáról, de a jelenleg használt stílusmegnevezések ezen a szinten túllépve már nem praktikusak, és valójában nem segítenek hozzá a ránk váró szám precízebb beazonosításához. Az internetes producerek pedig egy új közösséget alkotnak, akik szándékosan nem követnek semmilyen mintát, és onnan merítenek, ahonnan kedvük tartja. A „hagyományos” dubstep tábora például a „bass music” címke mögé kezdett felsorakozni, ami roppant tág és semmitmondó. Ám a lényeg mégis benne van, a bas�szus. Egyfajta fricska ez, hiszen a Skrillex nyomdokain haladó újhullámosok elhagyták az idáig az elektronikus tánczenére jellemző legfontosabb vonást: a mély hangtartományok középpontba helyezését. Ezek a számok úgy készülnek, hogy a laptop nyúlfarknyi hangszóróin és egy 1993-as Suzuki Swift beépített rádióján is jól

28 PB 2013 marcius.indd 28

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK VÁRNAGY SZABOLCS

szóljanak. Így a basszusokhoz való visszatérés egyben az új trendek elutasításaként is értelemzhető. A „bass music” nem agresszív, de amúgy bármi belefér a deep house újjáélesztésétől a tört ütemekig, csak legyen mélyláda, ami elbírja. 80-as évekbeli vokálok? Analóg szintetizátorok? A speed-garage-ra jellemző húzás egy, a hip hopból kölcsönvett fenékrázós kiállással? Amit csak akarsz, van itt minden, az egyetlen kihívás, hogy megtaláld. Azonban így hullik ki a zenei újságíró utolsó szál haja, amikor egy stadionnyi skandáló embernek ordítja mikrofon nélkül, hogy „hülyeség amit beszéltek, ezt a zenét nem így kellene hívni”, de nem tudja három összetett mondatnál rövidebben elmondani, hogy mi lenne a helyes válasz. És itt állunk mi, egyszeri zenehallgatók, akik fogódzót keresnénk, meg egy szót, amit a google-be beírva még több olyat kapunk, mint ami épp megtetszett valakinek a profilján. Olyan nagy kérés ez?! ... de akkor mégis hogyan? Most kérek mindenkit, hogy küldjetek egy levelet – szerkesztoseg@pecsibolcsesz.hu–ra, vagy kommenteljetek majd a facebookunkon abban a témakörben, hogy mi lenne a megoldás. Kössük színekhez a zenéket? Biztos találunk a hatvanas évekből egy hippit, aki két bélyeg után írt erre egy elméletet. A death metál lenne nyilván a fekete, a gót-metál a feketébb, a goa a neonzöld, a techno meg mondjuk a sárga. A blues szándékosan nem szerepel a listában. Ezen a skálán akár el is indulhatnánk, ami azzal az extra pozitívummal is járna, hogy a hímneműek is megtanulnák 8-nál több szín nevét, minden barátnő legnagyobb örömére. Talán ez a mindennapi szinesztézia intuitívebb lenne egy idő után, mint mondjuk a hangulat alapján történő azonosítás. „Borongós-kesernyés-vidám”... igaz, még ez is informatívabb, mint amit manapság művelünk. Én örülnék, ha évek óta először újra meg tudnám teljes bizonyossággal mondani, hogy milyen zenét hallgatok. Unikornis-kékeslilát. Kell ez egyáltalán nekünk?! Talán felejtsük el teljesen ezt az egész „mi micsoda és miért” dolgot, úgyis csak arra szolgál a diszkus�szió, hogy találjunk valakit, akivel a számunkra tetsző zenékre tudunk dugni. Esetleg „táncolás” címszó alatt szárazkefélni egy buliban. „Szeretem a koncerteket! – Az király. Lelőném magam, ha még egyszer el kellene mennem Dévényi Tibi bácsi slágereit meghallgatni”... kell ennél több?!

Erre kínál megoldást a tastebuds.fm, ahol zenei preferencia alapján ajánlanak neked új virtuális ismerősöket. Nemek szerint szűrve. Sokat vesződni sem kell a beállításával, elég megengedni, hogy a facebookodhoz hozzáférjen, és az oldal tudni fog rólad mindent. Ide kapcsolódó érdekesség a stereotype.fm, ahonnan megtudhatjuk, melyik banda/előadó rajongói preferálják leginkább a szőkéket, vagy hogy az ABBA fanok 71%-ának nincs jogosítványa. Higyjétek el, ezek az információk egyszer még nagyon jól jöhetnek. Ha már weboldalaknál járunk, nyilván rengetegen a szememre vetnék a legkülönbözőbb zenei szolgáltatásokat a last.fm-től a mixcloudon át a soundcloudig. Ezek azonban csak egy bizonyos fokig praktikusak. Vagy tudni kell, hogy mit keresel – legalább egy tag szintjéig –, vagy ajánlásokat kaphatsz arra, hogy akinek az adott banda bejött, miket szokott még hallgatni. Pár órányi böngészés során bőven akadhatunk gyöngyszemekre, és egész sok olyan számot is találhatunk, amely a hangulatunkhoz éppen passzol, de cserébe egy tengernyi irreleváns találat közül kell őket kiválogatni. Tehát, bár a zene a mindennapjaink egyik meglehetősen fontos eleme, a róla folytatott kommunikáció mégsem egyértelmű és egyszerű. Ez a cikk pedig befejezetlen, mert a fő célja a gondolatébresztés. Hogy ebben mennyire járt sikerrel, azt írjátok meg nekünk levélben!

29 29 PB 2013 marcius.indd 29

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK LENTHÁR BALÁZS

KLASSZIKUS ZENÉT CSAK A GONOSZOK HALLGATNAK? Azok számára, akik valamelyest is ismerik az elmúlt 30 év legmeghatározóbb, kultikusnak mondott filmjeit, bizonyára nem újdonság, hogy a komolyzene az esetek többségében úgy jelenik meg bennük, mint a negatív karakterekre jellemző elidegeníthetetlen attribútum. Ennek a furcsa tendenciának jártunk utána, és igyekeztünk rá magyarázatot találni. Mi a közös Hannibal Lecterben, Hans Gruberben (Die Hard), Norman Stansfieldben (Leon a profi) és Hans Beckertben (M - egy város keresi a gyilkost), illetve megannyi őket követő bé, cé, horribile dictu zsé kategóriás utánzóikban? Azon túl, hogy ismert, azóta kultikussá vált filmek antagonistáiként tűntek fel a mozgókép világában, egy valami köti össze őket, ez pedig a komolyzene szeretete. Emlékszünk „A bárányok hallgatnak” klasszikus jelenetére, ahol Anthony Hopkins Hannibal Lecter bőrébe bújva, a Goldberg variációk önfeledt élvezetét követően mészárolja le a jobb sorsra érdemes börtönőröket. A vörös sárkány elején pedig a démoni doktor azért tálalja fel a fuvolistát a zenekarnak vacsorára, mert a boldogtalan hamisan játszotta Mendelssohnt. A Die Hard – most már kvintológia – első epizódjában az Alan Rickman által zseniálisan alakított Hans Grubernek és terrorista csapatának a filmen átívelő zenei vezérmotívuma (németül leitmotif) Beethoven IX. szimfóniájának Örömóda tétele. Természetesen nehéz nem arra gondolni, már csak a darab közismertsége okán is, hogy az Örömóda részben azért kíséri végig a filmet, hogy John McTierman (a rendező) tisztelegni tudjon a nagy előd, Stanley Kubrick és groteszk gyermeke, a Mechanikus narancs előtt. Kubrickról tudjuk, hogy leplezni sem próbálta komolyzene iránti rajongását, és ennek megfelelően minden nagyobb művében jelen vannak a klasszikusok valamilyen formában. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a Mechanikus narancs egy kakukktojás, ugyanis ennek

a filmnek klasszikus értelemben se antagionistája, se protagonistája nincsen. Kubricknak a műfaj iránti általános rajongásából azonban mégiscsak kiemelkedik Alex DeLarge karaktere, aki a filmben csak a csodálatos Ludwig van-ként hivatkozik Beethovenre. Itt azonban érdekes vonás, hogy Alexet egyik legnagyobb gaztette elkövetése közben (egy nő megerőszakolása) nem a klasszikus zene kíséri, hanem a Singing in the raint énekli. Mintha az Örömóda túl tiszta, túl angyali muzsika volna ahhoz, hogy ilyen alantas vágyak kielégítésének szolgáljon aláfestésül Ennek tökéletes ellenpontja volt Fritz Lang 1930-ban megjelent M - egy város keresi a gyilkost című filmjének vonatkozó jelenete, ahol Hans Beckert (aki a korszak német sorozatgyilkosának, Peter Kürtennek filmbéli alteregója), miközben kezd elhatalmasodni benne a gyilkolási vágy, kényszeredetten fütyörészi Grieg Peer Gynt szvitjének A hegyi király csarnokában című tételét. Ez persze érthető, hiszen a darab nyitánya csordultig telt a visszafojtott, de bármelyik pillanatban kitörni készülő feszültséggel, amely a tétel csúcspontjánál el is szabadul, hogy extatikus őrjöngésben tombolhassa ki magát. A fentiekhez képest némiképp öncélúnak hathat Norman Stansfield esetében a komolyzene, ám Luc Besson főgonoszánál, aki nyilvánvalóan egy teljesen kattant pszichopata, mi nem tűnik annak? Egy drogos, korrupt rendőr, aki borzalmasan betépve egy család kiirtása közben tart klasszikus zenei továbbképzést, kedves mosollyal az arcán ecseteli Mozart és Brahms zsenialitását, miközben alig pár másodperccel korábban lőtte cafatokra a sokkos állapotban lévő családfő feleségét egy shotgunnal. Láthattunk pár példát arra, hogy milyen népszerű a negatív karakterek körében az antik világok zenéje, azonban nem jutottunk közelebb ahhoz, hogy megfejtsük ennek okát. Mivel a témának komoly szakirodalma nem igazán létezik, ezért kénytelenek vagyunk találgatásokba, illetve hangzatos, ám tudományos alapon nem alátámasztott fejtegetésekbe bocsátkozni. Az egyik ilyen elmélet alapja az a vélekedés, miszerint a gonosz mint entitás vagy jelenség eredete az ősi múlt homályába veszett, és ennek megfelelően megszemélyesíteni is csak olyan sejtelmes, titokzatos, a modern emberek többsége által fel- és befogadhatatlan zenével lehet, mint a komolyzene. Gondoljunk például az Omen filmek által elindított Sátán-központú alkotások zeneiségére, ahol nagyon sokáig a világtörténelem legmeghatározóbb gonoszának atmoszféráját csakis erős kórusművekkel lehetett megteremteni. Tudat alatt még olyan elképzelések is munkálkodhatnak, mint a náciknak a klasszikus darabok iránti közismert odaadásán keresz-

30 PB 2013 marcius.indd 30

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK LENTHÁR BALÁZS

tül összekötni az ősi gonoszt, a mozivásznon megjelenő antagonistákkal. Gondolkodjunk el azon, hogy hány, a témával foglalkozó filmben tűnnek fel komolyzenére gyilkoló vagy azt katartikus átéléssel hallgató nácik. Persze ez már lehet, hogy túl messzire vezet. A legkézenfekvőbb és egyben leggyakorlatiasabb magyarázat valószínűleg az, hogy a klasszikus zene élvezete többnyire megkövetel egy bizonyos intellektust, mondhatni, hogy az értelmiség privilégiuma. Eredetileg ez által lehetett érzékeltetni, hogy a negatív karakter amellett, hogy ördögien gonosz, még művelt és intelligens is, tehát komolyabb kihívás elé állítja a főhőst. Nem nehéz elképzelni, hogy mennyire könnyen vált ez a vonás mostanra már bántó klisévé. Ma már a szerényebb képzelőerővel bíró forgatókönyvírók úgy gondolkodnak, hogy legalábbis összekötik a kellemeset a hasznossal, a meglelt monumentális muzikális hatásokért még a szerzői jogdíjak miatt sem kell kardozni senkivel. Ha egy pillanatra megpróbálunk egy forgatókönyvíró bőrébe bújva elgondolkodni egy karakter megformálásán, mi az első dolog, ami eszünkbe jut, ha antagonistát akarunk gyúrni? Nyilván nem elég, ha az illető amolyan l’art pour l’art alapon gonosz csak, kell neki adni valami olyan jellemvonást, amiért kiemelkedik az emberei soraiból. A legkézenfekvőbb megoldásokból rendre toposzok alakultak, ilyenek például a legyen kultúrember – hallgasson komolyzenét – vagy odaadó családapa, vagy tudjon maga mögött iszonyatos men�nyiségű megaláztatást, kínzást, szenvedést, amelytől érthetővé válik személyiségének torzulása.

interjút, akinek segítségével Buffaloo Billt, a még aktív sorozatgyilkost igyekszik elkapni. Starling az ügy megoldásától várja, hogy nyomasztó gyermekkorának rémálmai, emlékei megszűnjenek őt kísérteni. A bárányok hallgatnak végére ezt el is éri, és itt nagyjából véget is ér az ő pozitív irányba történő karakterfejlődése, ugyanis a következő részben, a Hannibalban, bár ezt inkább a könyv fejti ki részletesen – a film készítői nagyvonalúan eltekintettek ettől a végkifejlettől –, teljesen a doktor befolyása alá kerül, és a regény végére maga is szörnyeteggé válik. Az azonban minden szereplő esetében közös pont, hogy tartanak valahonnan valahová, míg az antagonistánál nincs semmiféle elmozdulás. Sem Lecter, sem Stansfield, sem Gruber esetében nem történik ilyesmi. A gonosz mindig egy teljesen kifejlődött, megváltoztathatatlan karakter, állandó, mint a sivatagban a szikladarab, vagy mint a korokon átívelő komolyzene.

Teljesen más megvilágításba kerül a helyzet azonban, ha némiképp komplexebb megközelítést alkalmazva szembeállítjuk az adott film protagonistáját az antagonistával. Az ilyen jó és rossz közötti küzdelmet bemutató alkotások esetében azon túl, hogy a főhős lezúzza a gonoszt, rendszerint meghúzódik még egy fontos cél, mégpedig az, hogy a karakter a megpróbáltatások hatására morális szempontból eljusson A-ból B-be. Tehát, hogy egy komolyabb jellemfejlődésen menjen keresztül. John McClane a Die Hard elején válófélben van, és a legjobb úton halad afelé, hogy apró szilánkokra hulljon szét az élete. Majd innen eljut oda, hogy felismeri önnön esendőségét, és ráébred, hogy ő tette tönkre a feleségével való kapcsolatát, és ennek a felismerésnek köszönhetően sikerül is helyrehoznia azt. Más a helyzet Clarice Starling esetében, aki egy zöldfülű, kezdő FBI ügynökként azt a feladatot kapja, hogy a híres kannibál doktorral, Hannibal Lecterrel készítsen

31 31 PB 2013 marcius.indd 31

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK HAJDU MARIANN

A KÜSZKÖDÉS MŰVÉSZETÉNEK ÖNREFLEXIÓJA » A HÉT PSZICHOPATA ÉS A SI-CU KRITIKA Az ihletért majd meggebedő, forgatókönyvével küszködő, a határidővel dacoló, megrekedt író egyértelműen a filmművészet egyik kedvelt témája. Gondolhatnánk, hogy ez nem véletlen, hiszen mindenki, aki valaha is írással és annak bármilyen formájával foglalkozott, ismeri a szinte legyőzhetetlen gigásznak tetsző írói válságot. Még az olyan forgatókönyvíró-géniuszok sem tudták megkerülni, mint Charlie Kaufman, aki egy egész filmet szentelt saját, valódi válságának (Adaptáció). Az világhírnevet hozó Erőszakikkal kezdő Martin McDonagh második filmje, A hét pszichopata és a si-cu is ezzel a problémakörrel foglalkozik, a maga fura, de bájos módján. Az alapszituáció a következő: adott egy gondterhelt író, Marty, aki a Hét pszichopata című forgatókönyvét egyszerűen nem képes befejezni. A megakadt művész segítségére legjobb barátja, az éppen munkanélküli színész, Billy siet, aki szerint a Los Angeles-i lakosságot épp rettegésben tartó „kártyás” gyilkosról kellene megírnia az egyik pszichopata karakterét. Billy egyébként idős barátjával, Hansszal egy egészen jól profitáló másodállásra tett szert, tulajdonképpen kutyák elrablásából élnek. Egy különleges si-cu elrablása azonban nem várt következményeket eredményez. Hogy finoman fogalmazzak, később Martynak a többi karakter körvonalazásával sem lesz gondja.

ezúttal a tengerentúlon, a klisés filmek melegágyának nevezhető Hollywoodban –, szerencsére mindent könyörtelenül tartalmaz abból, amellyel 2008-ban az Erőszakik mindenkit levett a lábáról. Egyszerre hétköznapi és abszurd történet. Pörgős, tökéletesen megírt párbeszédek, teljes mértékben szerethető, bájos, mégis ijesztő, valóságosan emberi karakterek és tökéletes színészválasztások jellemzik leginkább A hét pszichopata és a si-cut. Elég akár csak az első jelenetre gondolnunk, mely az előbb felsoroltak tiszta egyvelege. Az HBO egyik aktuális, sikeres sorozatából, a Gengszterkorzóból jól ismert színészek (Michael Pitt, Michael Stuhlbarg) itt egy 21. századi gengszter embereit játs�szák, akik a Hollywood felirat árnyékában lévő hídon állva, várva aktuális áldozatukra, a szemen lövés, illetve a fülön szúrás lehetséges technikáiról filozofálgatnak egészen addig, amíg pontosan irányított golyók nem fúródnak a két koponyába. Mi ez, ha nem tökéletesen megírt és kivitelezett, olyan „tipikus McDonagh”-jelenet? Természetesen a színészekről is illik néhány jó szót szólni, főleg, ha valóban megérdemlik a dicséretet. A rendező a főszerepet tekintve maradt a már bevált ír színészénél. Colin Farrell az Erőszakikban megismert szétesett, bűntudattal vergődő, egészen egyszerű bérgyilkos, Ray karakterét a már korábban is körvonalazott, válságban szenvedő, hétköznapian beszari Martyra cserélte. Sam Rockwell tulajdonképpen a tőle már jól megszokott szociopata, Woody Harrelson pedig a szintén testhez álló pszichopata szerepét alakítja, a lehető legautentikusabban. A Hanst alakító Christopher Walken is a kötelezőt hozza: a minimálisra redukált arcjátéka és szívszorító monológja egyértelműen kiemeli a mellékszereplők közül. Érdekesség, hogy egy nyúlfarknyi szerep erejéig Tom Waits is látható a filmben, aki ölében egy fehér nyúllal és a világ valaha megírt legmorbidabb szerelmi történetével valószínűleg az egyik legbetegebb karakter, akit valaha a hátán hordott a földkerekség. Martin McDonagh már a kilencvenes években, különböző rádió- és színházi darabjaival is megmutatta, akkor még elsősorban csak a brit népnek, hogy valódi mestere az írásnak. Az Erőszakik és A hét pszichopata és a si-cu láttán pedig már az egész világot sikerült meggyőznie arról, hogy nem a véletlennek köszönhető, hogy az utolsó szó jogán is csak egy dolgot tudok írni: még ilyet, még!

Martin McDonagh második filmje – hiába játszódik Európa helyett

32 PB 2013 marcius.indd 32

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK HAJDU MARIANN

TARANTINO AZ IZMUSOK BŰVÖLETÉBEN » DJANGO ELSZABADUL KRITIKA Vannak rendezők, akiknek szeretjük, elismerjük a munkáit, és vannak azok, akiknek minden egyes filmjére kifejezetten, leplezetlen rajongással vagyunk képesek várni. Ebbe a halmazba sorolhatjuk Quentin Tarantinót is, aki az épp a gálaszezon előtt bemutatott Django elszabadult című filmjével most sem nyúlt mellé. Amit 2009-ben a Becstelen brigantykkal elkezdett, azt folytatta a rabszolga Django felszabadulásának történetében, szinte ráhagyományozva a történelem egyik embertelenebb időszakának mondhatni érdekes, de a mesternél megszokott feldolgozási módját. A film 1858-ban játszódik, főleg Amerika igazi, hamisítatlan déli államaiban, ahol még javában virágzik a rabszolgatartás és -kereskedés. A szökött rabszolga, Django, a valamikor fogorvosként, ma már hivatásos fejvadászként tevékenykedő Dr. Schultzhoz szegődik, hogy segítsen neki begyűjteni a Brittle testvérek skalpját. Természetesen nem kevés zöldhasú és egy elég nagy szívesség fejében. Korábban ugyanis Djangót és furcsa német eredetű nevet viselő feleségét, Broomhildat elszakították egymástól. Ezért az érdekes, de annál hatékonyabb páros útra kel, hogy az összes létező ültetvényt és rabszolgatartót felkeresse a piszkos délen. Így jutnak el végül Calvin Candyhez, a nem túl édes Candylandbe. Ezzel a filmmel Tarantino az antiszemitizmus után a rabszolgatartás és rasszizmus problémakörét feszegeti a maga egyedi, meghökkentő stílusában, amely minden egyes képkockán és elhangzott dialógusban érezhető. A korszakot és annak értékrendjét is egész érzékletesen mutatja be: Django már szabad emberként nagy riadalmat kelt, és sok leszakadt állért felel, mikor az autentikus vadnyugati kisvárosba belovagol. A lakosság ugyanis eddig csak leláncolva látott négert, lovon

még soha. A film egyébként dúskál a nem túl finomkodó poénokban, ahogy azt Tarantino alkotásainál már megszokhattuk. A Ku-Klux-Klánt idéző paródiajelenet sem hozhat minket zavarba. A forgatókönyv írása közben a nézők szórakoztatása és az igazi „badass” film érdekében olyan apróságokon is sikerült felülemelkednie, mint a történelmi hűség. A dinamit például elég fontos szerepet töltött be az 1858-ba helyezett történetben, ám azt a valóságban csak kilenc évvel később, 1867-ben találták fel. Ugyanez a helyzet a címszereplő által viselt napszemüveggel, amit először 1929-től kezdve hordhatott akárki is. Egy interjúban Tarantino elárulta, hogy a legnagyobb kihívás a filmmel kapcsolatban maga a történet volt, hiszen írás közben csak a képzelete szabhat határt a forgatókönyvnek. Így viszont a forgatásokon sokkal nagyobb baja is volt annál, hogy mennyire korhű a film. Egy olyan jelenetet, amelyben kutyák támadnak meg és marcangolnak egy embert, elég nagy kihívás valós körülmények között megrendezni. A kifogástalan színészválasztásokkal kapcsolatban nem lehet túlozni. A címszerepet játszó Jamie Foxx kitűnően adja az aluliskolázott, rabszolgaként megannyi fizikai és érzelmi megaláztatást elszenvedő, bosszúra szomjas szerelmes férfit. A mellékszerepekben sincs hiány igazi tehetségekből, illetve színészlegendákból. A német anyanyelvű fejvadász hálás szerepének köszönhetően Christoph Waltz három éven belül a második Oscar-díját vehette át úgy, hogy Tarantino előző filmje előtt még azt sem tudtuk róla, hogy kicsoda, pedig valószínű, hogy gyerekkorunk egyik kedvenc osztrák sorozatában is láthattuk egy bűnöző szerepében. Candyland két vezetőjét megformáló Leonardo DiCaprio és Samuel L. Jackson sajnos kimaradtak a díjesőből, pedig mindketten megérdemeltek volna legalább egy jelölést. Egy-két jelenet erejéig olyan színészek is tiszteletüket teszik a vásznon, mint mindenki kedvence, Don Johnson, az éppen látványos fogyásának örömére kissé újra visszahízó Jonah Hill, illetve az eredeti, 1966-os olasz Django főszereplője, Franco Nero is. Sok év után nemcsak színészei, hanem Tarantino is élvezhette a díjesőt. Behúzta többek közt a legjobb eredeti forgatókönyvírónak járó elismeréseket a Golden Globe-, a BAFTA- és az Oscar-gálán is. Kétség sem férhet ahhoz, hogy teljesen megérdemelten.

33 33 PB 2013 marcius.indd 33

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK LENTHÁR BALÁZS

AZ ÁVH ARCULATVÁLTÁSAI A MAGYAR FILM KÖZEL HATVAN ÉVE ALATT Az államvédelmi hivatal munkatársai az 50es évek szovjet mintára gyártott propagandafilmjeinek utolsó jelenetében felbukkanó, mindent megoldó, megbízható ügynökként jelennek meg, hogy a 70-es évek végére a mindennapi létbe behatoló terror kérlelhetetlen figuráivá váljanak. A váltás az amerikai filmipar rendőrábrázolásában beálló fordulathoz hasonlítható. A Rákosi-korszak idején készült filmekben az ÁVH a problémát megoldó állam beavatkozásaként jelenik meg, de ahhoz, hogy meg tudjanak oldani ügyeket, szükség van a lakosság, a nép egyszeri fiának/lányának kezdeményezésére (hogy felismerjék a problémát/ bűntettet), hiszen az ÁVH mindig a nép, illetve a párt ökleként funkcionál. A hatalom arctalan, ezért az ügynökök ritkán válnak főszereplővé, azonban az arctalanság megbízhatóságot jelöl. Ahogy a munkásfilmek hősei is képesek felülemelkedni saját korlátaikon, hogy valami önmaguknál többé váljanak (mely a teljes rendszerben foglalja el önmaga számára korlátoltan érthető helyét), úgy az ügynökök esetében ez a kérdéskör fel sem merülhet – ők a gondoskodó, de eredményt váró állam kiterjesztései. Éppen ezért nem lehet róluk a Kis Katalin házassága vagy akár a Nyugati övezet típusú filmet készíteni. Ők tévedhetetlenek, mert az állam is tévedhetetlen. Ruházatuk szolid, mégis markánsan elkülönül a hétköznapi emberek ruházatától. Fellépésük határozott, de nem nyíltan erőszakos, a filmek mindig véget érnek, mielőtt megtudhatnánk, mi történik a kihallgató szobában. Azonban még a magyar filmgyártás revíziós korszakában sem készül olyan alkotás – mint Lengyelországban Ryszard Bugajski 7 éven át dobozba zárt filmje, a

Kihallgatás –, mely kizárólag ezzel a kérdéssel foglalkozik. Az 50-es évek sematizmusa a rendszeridegen elemektől való félelemmel telik meg, mely félelem a narratívában bűnügyként jelenik meg. A tökéletesen működő, elhanyagolható emberi problémákkal dolgozó rendszerbe a káosz, a karvalytőke belső vagy külső képviselői képében tűnik fel, akik ellen a kisember, még ha nem is tehetetlen (hisz megfigyel és tájékoztat), de a hatóság megjelenése mégis szükséges. A bűnügy még az olyan ártalmatlan műfajban is nélkülözhetetlen, mint a termelési komédia vagy a melodráma, a sematizmus dinamikussá tétele, a veszély állandó jelenléte megnyugtatóvá teszi az ÁVH ügynökeinek mind fikciós, mind valódi jelenlétét. A korszak olyan prózai alkotásai, mint a Keserű igazság (melynek elkészülte önmagában is csoda), azonnal indexre kerülnek. Az épülő magyar népgazdaságot a múlt rémei fenyegetik, a volt földbirtokos Csorvásy (Állami áruház), a volksbundista Stumpf (Gyarmat a föld alatt), karöltve a nyugati imperializmus kétszínű ügynökeivel (Mr. Dalton). Velük szemben áll a fiatal, érdeklődő, agilis, empatikus, kiváló dedukciós képességekkel bíró Budai őrnagy, aki lefegyverző magabiztossággal állítja össze a nyomokból a megoldást. Mint látjuk, a hagyományos detektívábrázolás idősödő, tapasztalt nyomozóját a sematizmusban a haladást, a kérlelhetetlen jövőt képviselő ÁVH-s váltja. Azonban, ahogy a 70-es évekre (noha egészen más okból) az amerikai tömegfilm rendőrábrázolása is megtelik paranoiával és félelemmel, úgy jelennek meg ugyanabban az évtizedben itthon a terror ügynökeiként az államvédelmisek. Ideahaza ezt a paradigmaváltást talán az indokolhatja, hogy 1959-től a BBS stúdió megalapításával a hatalom párbeszédet kezdeményez a filmművészettel, mely a 60-as évek elejére a BBS második korszakával és a (nevében is sokatmondó) Objektív Filmstúdió elindulásával teljesedik ki. Míg az 50-es években a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat monopolhelyzetből irányítja mind a gyártást, mind a forgalmazást, addig néhány évvel később több, kvázi független gyártó vállalat is megkezdheti működését (Hunnia, Budapest Film). Az 50-es évek totális kontrollját (a filmeket már az írás szakaszában cenzúrázta a Dramaturg Osztály) felváltja a BBS nem bemutatás-köteles gyártása, így az alkotók bármiről beszélhetnek, maximum filmjük nem kerül forgalmazásba. Ez a feloldódási folyamat elvezet addig, hogy lehetségessé válik A tanú legyártása, melyet épp Bacsó Péter, az említett Dramaturg Osztály főnöke ír

34 PB 2013 marcius.indd 34

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK LENTHÁR BALÁZS

és rendez. Emellett Makk Károly finom rendszerkritikája (Megszállottak), Jancsó Miklós az elnyomás és hatalom természetét tanulmányozó parabolafilmjei (Szegénylegények, Fényes szelek, Égi bárány) is megnyitják az utat olyan alkotások előtt, mint A ménesgazda vagy később az Egymás mellett. A téma filmtörténeti vonatkozásain túl azonban szót kell ejteni arról is, hogy miért pont a 70-es évek végére érik meg a helyzet az ilyen témájú filmek bemutatására. Az 56-os forradalom leverése óta már eltelt 15-20 év, akik a 63-as amnesztiával szabadultak, azok éppen kétségbeesetten próbáltak bennmaradni a társadalomban, mivel a hatalom szempontjából perifériára szorult páriák voltak csupán. Ebben az időben a Kádár János neve által fémjelzett MSZMP már annyira megerősödött, hogy képes volt szembenézni elődjének, az MDP-nek a múltjával. Persze ez is csak hosszas huzavona után vált lehetségessé. Ezt a folyamatot tökéletesen ábrázolja Bacsó Péter A tanú című filmjének a története. A film 1969-ben készült, és már ment is a dobozba, ahonnan tíz évig nem is volt szabad kiszedni. A hivatalos indoklás szerint azért, mert sértette volna Rajk Júlia érzékenységét. Persze ennek inkább az volt az oka, hogy a rendszer sokkal kön�nyebben elbírt volna – mint ahogy el is bírt, ez a 78-as Ménesgazda – egy tragikusabb hangvételű, drámai filmet, ahol az ÁVH a párt ökleként fellépve csinál rendet, még ha nem is a legmegfelelőbb időben, és pláne nem a legkifinomultabb módszerekkel. Egyúttal azonban a törvénytelenségeket elkövető ÁVH-val szemben lehetett ábrázolni azok áldozatát, a talpig becsületes, hithű veterán 19-es kommunista Máthé Kristófot, valamint az apróbb botlásokat elkövető, de alapvetően jószándékú Busó Jánost, illetve a bonyodalom katalizátoraiként funkcionáló horthysta, reakciós tiszteket.

humor formájában tör elő, így válik szatírává. Természetesen a rendszerváltás a téma bemutatására szabott kereteket alaposan átrendezi. Bereményi Géza 1989-ben bemutatott Eldorádó című filmjében az Eperjes által játszott kereskedő, Monori Sándor karaktere tipikus figurája a kornak, aki nem képes felfogni, hogy eljárt felette az idő. Vérbeli kereskedő, aki még magával az ördöggel is hajlandó üzletelni, ha haszna származik belőle. Így jön a képbe az ÁVH, amikor valahol 1948 környékén alaposan megverik, mivel egy a kommunista párttal kötött üzletén többet nyert, mint maga a párt. A jelenet az ÁVH törvénytelenségét kiemelendő akkor történik, amikor Monori az üzletből származó per tárgyalásáról hazafelé indulva kilép a tárgyalóteremből, ahol azonnal lefogják és elhurcolják. Majd – az azóta már klasszikus módszerként számon tartott – hamis bizonyíték alapján történő letartóztatását, az eszes Monori úgy védi ki, hogy a Haumann Péter megszemélyesítette ÁVH-s tiszt által elhelyezett dollárbankót egy óvatlan pillanatban megeszi, ezzel a frászt hozva kihallgatójára. A másik film pedig a 2006-ban készült Szilágyi Andor rendezte Mansfeld. Ebben a filmben már megjelenik a kihallgató szoba, a kínzások, a hosszú távú lelki és fizikai terror, majd az egyén elpusztítása. A kihallgató személye is érdekes, egyrészt a szerepfordulat miatt, ugyanis az ÁVH-s Bárányos ezredest itt Eperjes játs�sza, aki az Eldorádóban még áldozatként szerepelt, másrészt viszont itt hámlik le végleg az 51-ben felöltött maszk az ÁVH-ról, és fedi fel a terror valódi arcát.

A tanú azért maradhatott sokáig indexen, mivel míg a Ménesgazdában az ÁVH a nem túl szerencsés eszközökkel, de a helyesnek vélt cél érdekében operáló szervezetként jelent meg, addig Bacsónál gyakorlatilag közröhej tárgyává vált. Hiszen ki ne nevetne jóízűen az oktalanságából baklövést baklövésre halmozó Virág elvtárson (Péter Gábor) vagy a Pelikán minden újabb kinevezése után valahogy mégiscsak pórul járó Bástya elvtárson (Rákosi és Farkas Mihály karakterei egy személyben). A sematizmus darabjaival szemben itt a bűnügy koholt, a nyomozás visszafelé történik, az ÁVH célja a hamis nyomok kovácsolása (ürgebőrbe varrt üzenet, békaemberek), az így felépülő kafkai abszurditású világ a korszak amerikai paranoiafilmjeire rímelne, de a borzalom

35 35 PB 2013 marcius.indd 35

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK NAGY ÉVA ANNA

A FESTŐZSENI ÉS A BÁBELI ZŰRZAVAR TÖRTÉNETE » PICASSO KALANDJAI A PÉCSI NEMZETI KAMARASZÍNHÁZBAN Aki már valamilyen módon találkozott Picasso kalandjaival, azt nem éri váratlanul az a posztmodern élménykavalkád, amit a Pécsi Nemzeti Kamaraszínházban tapasztal az azonos címen futó színdarab megtekintésekor. Az eredetileg Hans Alfredson és Tage Danielsson által megfilmesített történet Méhes László rendezésében látható az idei évadtól Pécsett. A két felvonásos abszurd játék az értelem határának átlépése után bekövetkező szemöldökráncolás és az ösztönből feltörő nevetés édes, kettős állapotában tartja végig a nézőt, aki nem tudja nem jól érezni magát. Pablo Picasso festészetének rendhagyó stílusjegyei jellemzik az előadást is. A színészgárda, a pécsi balett, a beugró színészek és Uhrik Dóra Kossuth-díjas táncművész közreműködésével egy olyan színes-szagos életrajzot kapunk a művészről, amelyre csak a legenyhébb jelző a groteszk. Ötletből nincs hiány, a kivitelezés és a látvány túlmutat a megszokott darabok színvonalán. Az audiovizuális eszközöket tudatosan használják, aktív felületként jelenik meg a mozgókép a darabban, mintegy kiegészítve a színpad hiányosságait. Az erdőül szolgáló vetítővászon időkapuként biztosít ki-be ugrálásra teret a színészeknek, akik akciójeleneteik közben hol a színpadon, hol a virtuális dimenzióban küzdenek meg egymással. A rendező kreativitását dicsérik azok a megoldások is, amelyek segítségével az egyszerű kellékekből szimbolikus világok épülnek fel. Így például a vasútállomási búcsú után a bőrönd vonattá változik, és Picasso kihúzza a színpadról (természetesen az ezt aláfestő pöfögő mozdonyhang kíséretében).

A darab humorát a nyelvi zűrzavar adja. Picasso családjával együtt olaszul (vagy spanyolul?) beszél, melyet a mindenki számára világos jelentésű kifejezéseken kívül a gesztusok és a testbeszéd szimbolizálnak. A megjelenő nyelvek (olasz, spanyol, francia, angol német, finn…) mind halandzsaként vannak jelen, hol felismerhetőek, hol csak utalnak rájuk, a lényeg, hogy senki sem érti, mit akar a másik. Köles Ferenc nagyszerűen jeleníti meg a latin vérű apukát, aki mindent megtesz fiáért. Festőiskolába küldi, majd bizonyos időközönként újra felbukkan, és próbál neki segíteni, így többszörös áron sózza rá fia képeit a vevőkre, vagy náci tisztként lakásellenőrzéskor szemet huny gyermeke zsidóbújtató tevékenysége felett. Bármi történjék is, ő állandó szereplője Picasso életének. A meg nem értettségre egy másik humoros példa Sirkka, a finn énekesnő, akinek egyetlen szóbeli megnyilvánulása az a dal, melynek folyamatos éneklésével az őrületbe kergeti Picassót és barátit, és melyről közismert, hogy nem más, mint egy tradicionális finn cipóban sült hal receptjének leírása. Picasso élete sokszínű és érdekes, főleg azáltal, ahogyan ő érzékeli. Végig van valami abszurd mese jellege a történetnek, amely során ugyanúgy nevetünk a kamaszkori elsőszerelmes ügyetlenkedésen, mint a második világháború borzalmain. Megjárja Malagát, Párizst és Amerikát, találkozik kora legnagyobb művészeivel (még Ady is beugrik egy köszönés erejéig a színpadra), villamosszékbe küldik, majd Párizsba visszatérve zsidókat bújtat apró lakásán. Ezeket az emlékképeket kötik össze a groteszk táncjelenetek és a narrátor, aki folyamatosan kommentálja az eseményeket és az idő múlását. Balettosok, bohócok, festők, írók és tudósok adják át egymásnak a helyet a színpadon, és megjelennek a történelem főszereplői is Rousseau, Hitler és Churchill személyében. Az előadás végére úgy érezhetjük, hogy a 19-20. század fordulójától a múlt század közepéig az egész történelmet és művészettörténetet megetették velünk, közben pedig felesekkel csavartak néhányat a gyomrunkon. De ahelyett, hogy katasztrófa történne, azt vesszük észre, hogy élvezzük ezt, és hálával adózunk a rendezésnek és a stábnak. Jó választásnak bizonyult ez a darab a színház részéről.

36 PB 2013 marcius.indd 36

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK RICHOLM ORSOLYA

HUSZONÖT ÉV BOLYONGÁS A PADLÁSOK KÖZÖTT Emberek vagyunk, emberből vagyunk, szeretnénk szeretni, alkotni, büszkének lenni saját magunk munkájára. Kihúzott háttal, édes félmosollyal köszönetet mondani lehetőségeink halmazának, s kellő komolysággal, legfőképp magunknak megköszönni, hogy nem féltünk belekezdeni az ismeretlenbe. Ezt a varázslatot élte át január végén a pesti Vígszínház társulata. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter 1988-ban bemutatott A padlás című musicalje idén ünnepelte 25 éves fennállását. Az elmúlt évek alatt hétszázkilencvenkilencszer játszották a Vígszínház deszkáin a művet, és azon a bizonyos keddi napon láthattuk a bűvös nyolcszázadikat. Nyolcszáz alkalom. Valaki a szerelmet nem leli huszonöt év alatt, ez a darab pedig majdnem két generációt nevelt fel. Amikor kisgyerek voltam, a családommal sokszor megnéztük az egri Gárdonyi Géza Színházban. Nem értettem, sosem volt világos, ki a Révész és ki Barabás, hogy mi is valójában A padlás, hogy története mennyire édeskeserű és szép. Tizenhárom évvel később ott lehettem azon a bizonyos nyolcszázadik díszelőadáson, és a jelenetek lassan kúszó forgatagában megértettem, miért érinti meg a szüleim szívét. A padlás az elmúlásról szól. Hihetetlenül szomorú elfogadni a tényt, én is felnőtt lettem. Mert amíg gyerekként a Szilvásgombóc és a kedves alakok szórakoztattak, most meredt arccal hallgattam a Csupa-csupa padlást, és ugyanaz a tekintet ült arcomra, mint amelyet szüleimen láttam anno.

fütyültek, az apám korabeli férfiak arcán ilyen széles mosolyt még nem láttam. Egyedül az első sorban helyet foglaló műkedvelők ültek némán és tapsoltak. Számukra igen érzékeny feladat volt feldolgozni azt az élményt, hogy ott ülhettek 1988-ban a Vígszínházban A padlás premierjén, és most ismét itt lehetnek. Amikor a színpadra beért minden volt és jelenlegi szereplő, a nézőtéren kivétel nélkül, egymás után, lassan mindenki felemelkedett. Egy emberként szólt a köszönet, libabőrös lettem. A színház falai ütemesen verték vissza tenyerünk zenéjét, a dicsőítő zaj nem akart múlni. Perceken át álltunk farkasszemet nézve gyermekkorunkkal. Ott volt a díszlet, a tető, a ketyegő bomba, Robinson. Abban a pillanatban nem 2013-at írtunk, abban a pillanatban mindenki mindenkit ismert, egy közös múlt kötött össze bennünket. Percekig álltunk. Egy alkotó életében ezek azok az események, amiért érdemes létrehozni bármit is. Amikor másoknak szerzünk örömet és emlékeket, pszichénk és izzadságunk minden egyes előadásban jelen van, ezek az apróságnak tűnő, igen mély értékek adnak erőt és lelket a darabnak. Sztevanovity Dusán elmesélte művének megfogantatását. Egyik nap eszébe jutott egy történetszál, majd miután leírta, nem nagyon foglalkozott vele többet. „Vagy a kukába kerül, vagy majd tudunk kezdeni vele valamit.” Majd jött Presser Gábor és azt mondta, bas�szus, ez jó. Ilyen dolgokon múlik egy örök klasszikus megszületése. A gépek most is jártak, a vekkerek hangosan kattogva ébresztette az embert, a metrón egymás vállához ért a sok idegen, a repülők ma is felszálltak. Az iskolák beszívták diákjaikat, s épp most, egy óramutató egyhelyben megállt. A mese végén eljutott oda, ahova egyszer mindenki el fog jutni. Kézen fogja a Révész, és elviszi a padláson túlra, ahol ott várnak bennünket az örökre szépek.

2013. január 29-én a pesti Vígszínházban percekre megállt az élet. A darab befejeződött, a szereplők eltűntek, s lassan beszivárgott huszonöt év alakja. Megelevenedett 1988. A színészek arcain telt, idős mosoly, merengő emlékkép pihent. Nem tudtunk nyelni sem, nem lehetett. Egy mesekönyv nyílt ki aznap este, és a legszebb mese írója a színpad közepén megállt, tartását nem eresztve, méltóságteljesen körbenézett a teremben. Presser Gábor érkezése vihart kavart a hallgatóság szívében. Hullámzott a nézőtér, a kiöltözött elegáns úriemberek

37 37 PB 2013 marcius.indd 37

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK KOVÁCS ANNA DÓRA

AZ ÓPERENCIÁS-TENGEREN INNEN, AVAGY EGYENES TÜKÖR GÖRBE MAGYAROKNAK Mosonyi Aliz Magyarmesék című könyvét két évvel ezelőtti megjelenésekor sikerült beszereznem, és jóllehet, azóta sok könyv megfordult a kezeim között, gyakran előveszem ezeket a rövid történeteket, amelyek nem is annyira gyerekeknek íródtak. Leginkább magyaroknak, fanyar humorral és egy nagy adag öniróniával fűszerezve.

jót is találunk. De Mosonyi ezeket is ugyanolyan finoman hinti el, mint a gúnyt, így a végeredmény sem túl durva, sem túl csöpögős nem lesz. A történetek mellett mindenképp meg kell említenünk Medve Zsuzsit, aki nagyszerű képekkel illusztrálta ezeket a meséket. Mosonyi Aliz már korábban is dolgozott együtt a művésszel, és szemmel láthatóan megértik egymás világát, már ami a kicsit abszurd életérzést illeti. Mosonyi Aliz könyvét mindenkinek ajánlom, aki szereti a meséket és a valódi hősöket, a humort, ami legalább annyira megmosolyogtat, mint amennyire elgondolkodtat, és azoknak is, akik pár percre készek elhinni, hogy nem a tükör a görbe, sokkal inkább mi, magyarok. Mosonyi Aliz: Magyarmesék, Magvető Könyvkiadó, 2011.

Valahogy a könyv készítését egy meseként tudom elképzelni, amelyben a magyarok felkeresnek egy varázslót, hogy keverjen nekik egy meseszerű bájitalt, amely pontosan olyan, mint ők maguk. A varázsló fogott egy marék kritikát, két marék szellemességet, három marék humort és egy nagy üstben kifőzött valamit. Aztán utólag kiderült, hogy a varázsló üvegei rosszul voltak felcímkézve, ezért nem is biztos, hogy ez igazán nekünk szól. De az is lehet, hogy igen.

„Volt egyszer egy ember, aki tudott röpülni. Éppen átröpült a magyarok fölött, mikor azok észrevették. Te! kiabáltak föl neki. Mit röpködsz a mi édes hazánk fölött? Hogy képzeled, ki engedte meg? Mindjárt leparittyázunk onnan! Többet itt ne lássunk! Nem is, mondta a röpülő ember, és gyorsan elröpült más országok fölé, és világhírű lett. Mi láttuk meg legelőször, mondták aztán a magyarok. Itt röpködött a mi édes hazánk fölött.”

A mesék főhősei akár Lázár Ervin vagy Csukás István tollából is kikerülhettek volna, de Mosonyi karakterei és történetük sokkal valóságosabb, mint Festéktüsszentő Hapci Benőé vagy Mikkamakkáé. Ez még akkor is így van, ha Emeletes Zsuzsi tényleg 21 emelet magas, vagy Mátyás királyból hirtelen parkolóőr lesz.

„Volt egyszer egy híres rabló, úgy hívták, Sobri Jóska, rabolta ki sorra az angol meg az amerikai bankokat, vitte zsákszámra a fontot meg a dollárt, a rendőrök pedig csak néztek utána. Hát a jó magyar pénzt nem becsülöd, azzal nem törődöl, a hazádra szégyent hozol? Megyek már, megyek, mondta erre Sobri Jóska, és gyorsan kirabolt pár magyar bankot.”

A történetek azért ügyesek, mert nem próbálnak viccesek lenni, és bár azt nem állítom, hogy mindegyik mese ugyanolyan jó, de mindenki megtalálhatja a szívéhez közelebb álló hangulatot. Ez a hangulat-kérdés a legfontosabb eleme a történetek lényegének. A magyarokat abszurdnak, sokszor kicsinyesnek, önzőnek és maguknak valónak mutatja be, és észre sem vesszük, hogy miközben megmosolyogjuk őket, magunkon is nevetünk egy kicsit. A mondanivaló mégsem egysíkú, nem a cikizős életérzést akarja elültetni az olvasókban, egyszerűen hű tükröt állít az átlagos magyar lélek elé. Ebben a lélekben pedig a sok keserűség mellett azért sok

„Volt egyszer egy jósnő, aki mindent látott, a múltat és a jövőt, látott előre is meg hátra is, és volt egy nagy ceruzája, azzal írta le a jóslatait, nem kellett radírozni soha semmit, amit leírt, az úgy volt. Mindenki hozzá ment, őt kérdezte, és így a magyarok is elmentek egyszer hozzá. Ő megnézte őket, aztán fogta a ceruzáját, és leírta nekik a múltjukat, a jövőjüket és még egy tortareceptet is. Ezt ingyen adom hozzá, mondta. Legalább egyetek egy jót.”

38 PB 2013 marcius.indd 38

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK VÁRNAGY SZABOLCS

A REPÜLÉS MŰVÉSZETE „... Abban rejlik, hogy megtanuld magad a földre vetni és elhibázd azt” – mi pedig azóta lebegve közlekedünk, hogy először kezünkbe vettük a kultikus, Galaxis Útikalauz Stopposoknak című könyvet. A mostani írás apropóját pedig egy közeli dátum adta: március 11-én ünnepeltük Douglas Adams születésének 61. évfordulóját. Az író iránti rajongásunkat meg sem próbálhatjuk leplezni, mivel a számaink hemzsegnek a műveire való utalásoktól. Néha egészen nyilvánvalóan – egyik borítónkon a „ne ess pánikba” szavak virítanak és a „PécsiBölcsész útmutatója az élethez” különkiadványunk címét is az Útikalauz ihlette – cikkeinkben pedig akarva-akaratlanul is annyiszor vannak áthallások, hogy meg sem próbáltuk összeírni. Az sem meglepő, hogy külön törülközőnapi törcsivel is rendelkeznek közülünk jópáran. Miért imádjuk ennyire Douglas Adams könyveit? Azért, mert egy olyan életstílust képviselnek, amibe ha beleéljük magunkat, sokkal elviselhetőbb lesz a világ. A mindennapi aggályainkat egész más perspektívába helyezi, hogy egy vogon űrflotta bármikor szétlőhet minket... vagy rosszabb, a kapitányuk elszavalhat nekünk egy verset! Ilyen kilátásokhoz képest egy vizsga semmiségnek hat. Persze, nem azt mondjuk, hogy ne készüljetek fel rendesen. Tegyetek meg minden tőletek telhetőt, csak közben ne feledjétek, hogy egy hatalmas univerzum szegletében, egy apró naprendszer még apróbb bolygóján egy sereg fodrász leszármazottai vagyunk, akiket a gravitáció jókedvében tart a földön. „Amikor betesznek a Telepszichopatikus Turbomixerbe, mindössze egyetlen rövid pillantást kapsz a teremtés elképzelhetetlen végtelenségéből. Valahol az egészben van egy icipici jelzés, egy mikroszkopikus pettyen elhelyezett mikroszkopikus petty, amelyen ez áll: „Ez vagy te.” Világában a fizika törvényei és a népi bölcsességek összhangban vannak, amik remek találmányok születését eredményezik. Ilyenek a rossz hír meghajtású hajtóművek – „semmi sem halad gyorsabban a fénynél, kivéve talán a rossz híreket, amelyek önnön speciális törvényeiknek engedelmeskednek” – vagy a bisztromatika, mely azon az elven alapszik, hogy „az éttermek határain belül számlákra írott számok teljesen más matematikai törvények szerint viselkednek, mint az Univerzum bármely más területén bármely más papírra

írott számok”. Hiába bonyolult dolog az űrutazás, mégis nyugodtabbak vagyunk, ha absztrakt szabályok irányítják és nem pusztító kémiai reakciók. Kevésbé ismert regényeiben, Dirk Gently holisztikus nyomozóirodájának két epizódjában ugyan lecserélte a szereplőgárdát, de a rá jellemző humort és könnyedséget megtartotta az író. A néha már-már abszurdba hajló detektívregényekben teljesen természetesnek vesszük a természetfelettit, és annyira a világba illőnek érezzük Thor villámisten megjelentét, hogy azon sem lepődnénk meg, ha a saját ajtónkon kopogtatna a kalapácsával. (Jó hír amúgy a Sherlock rajongóknak, a BBC-n egy három részes Dirk Gently adaptáció is lefutott tavaly!) Halála után két héttel – 2001. május 25-én – tartották az első Törülközőnapot, melyet azóta is megismételnek a rajongók minden évben. Kezdetben csak magukkal hurcolták egész nap a kedvenc törülközőjüket – hisz ez „a lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos” –, de az évek folyamán az esemény is átalakult: bizonyos városokban törülközőcsatát szerveznek, másutt törülközőszépségversenyt. Ugyan ez kis dolognk tűnik, de a rítus még az ateistákat is egy kvázi vallási élményben részesíti, amit a maga irónikus módján biztosan lenyűgözőnek találna az író, ha még élne. Beszélhetnénk nosztalgikus sóhajok közepette Bábelhalakról és kétfejű űrlényekrlő, de reméljük ennyi is elég volt ahhoz, hogy újra levegyétek a polcról a kedvenc Douglas Adams könyveteket, azt pedig még inkább, hogy május 25-én már új arcoknak is biccenthetünk az utcán, mosolyogva, fura törcsis szektásként, akiket az összes többi járókelő sandán méreget.

39 39 PB 2013 marcius.indd 39

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK TATAY ESZTER

KIHALÓ SZAKMA SZŐRÖSTÜL-BŐRÖSTÜL A szerelem és a határon túli magyarok számára lehetetlen körülmények hozták Pécsre Szatmári Lászlót, aki a romániai Szilágysomlyón tanulta ki a szűcsmesterséget. Immáron több mint 20 éve, hogy a Zsolnay Negyedtől néhány méterre található üzletében szorgoskodik – ha akad munka. Szakmája iránti határtalan szeretetéről, az elkészült kabátokért soha vissza nem térő megrendelőkről és a szőrös bőrök kikészítésével, szabásával és varrásával foglalkozó szűcsmesterség jövőjéről beszélgettünk. Édesapja ugyan cipész volt, Szatmári László mégis már gyermekkorában is inkább a város szűcsműhelyébe járt. 1963-ban került el inasnak, képzésben előbb Temesváron, majd Nagyváradon részesült, az alapok elsajátítása után székelyföldi szülővárosában folytatta a tanultak alkalmazását. „Apám természetesen nem örült, hogy nem az ő örökségét viszem tovább, de látta, hogy ez érdekel, ehhez értek. Az első munkám egy ujjatlan bekecs volt, amelyet neki készítettem. Nagyon büszke volt, mindenkinek azzal dicsekedett.” Romániában azonban nem volt könnyű magyarként az élet. „Nyolckor kezdődött a tanítás, de nekünk már fél hatkor tüzet kellett rakni, kitakarítani a műhelyt. Nem a nevünkön szólítottak bennünket, hanem bozgornak, azaz hazátlannak hívtak, amely miatt sok konfliktus is kerekedett. Bántottak ezek a dolgok.”

mivel lemondott román állampolgárságáról, vissza kellett fizetnie tandíját az államnak. Végül hosszas várakozás után 1973 karácsonya előtt érkezett a jóváhagyás a költözésre, az országot viszont mindössze 36 kilónyi csomaggal hagyhatta el. Azt mondja, hálás Magyarországnak, amiért befogadta őt. Nálunk szinte azonnal munkába állhatott: a Minőségi Ruházati Szövetkezetnél nyolc évet töltött, 1981-től pedig maszekként dolgozik. „Jól ment a szakma, mert akkor még volt szőrmére igény. Először Kertvárosban volt a műhelyem egy szuterénben, majd mikor évekkel később sikerült összeszednünk magunkat anyagilag, akkor vettük meg ezt a házat, ahol most is élünk, és amelyben kialakítottuk az üzletet is.” A szűcs munkájára nagy kereslet volt, 5-6 évvel ezelőtt viszont drasztikusan visszaesett a forgalom. Anyagot sem igazán lehet már kapni, amiből dolgozni lehetne: megszűnt a pécsi és a simontornyai bőrgyár, gyakorlatilag elpusztult a szakma. Utánpótlásról sem lehet nyugodt szívvel beszélni: a jelenleg Pécsett futó képzésben résztvevő diákok nem mutatnak érdeklődést a foglalkozás vagy a tanórák iránt. Tanítás közben egyszerűen felállnak, és kimennek telefonálni, a kötelező szakmai gyakorlaton pedig irtóznak mindenféle tenni-

Pécsi származású feleségével egy akkoriban népszerű őrület, a szalvétagyűjtés kapcsán ismerkedtek meg. „A szomszédunkban lakó kislánnyal barátkozott így ös�sze, hozzá jött látogatóba, mi pedig a csodájára jártunk a magyar lánynak, aki Fecske cigarettát szívott. Soha nem dohányoztam, tőle viszont kértem egy szálat.” Ám a gimnazista hölgynek haza kellett mennie, Szatmári úrra pedig a katonaság várt. Folyamatosan leveleztek, majd miután leszerelt, a fiatalember beadta a szükséges papírokat, hogy áttelepülhessen Magyarországra. Két és fél évet kellett várnia, hogy megkapja az engedélyt, amelynek értelmében 48 órára elhagyhatta Romániát, és megnősülhetett. A rövid idő lejártával azonban újra el kellett válniuk, az immáron ifjú feleségre még vártak a szóbeli érettségi vizsgák, a férjnek pedig,

40 PB 2013 marcius.indd 40

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK TATAY ESZTER

A szőrmeváltozat esetén ez az idő akár négy napra is rúghat. Itt előbb az úgynevezett táblát kell megcsinálni, majd a vasalás után 48 óra pihentetés szükséges, és csak ezután jön a formára és méretre szabás. Ezt követi a pikírozás, melynek lényege, hogy apró öltésekkel tesznek a darabra plusz anyagot, ezáltal tartósabbá téve a ruhát.

valótól. Valószínűleg csak odasodródtak az iskolapadba, ahol egyébként nem is tisztán a szűcsmesterséget, hanem négy különböző tevékenységet sajátíthatnak el egyszerre. Az oktatás hatékonyságát el lehet képzelni, pláne, ha a tanítványoknak amúgy sem fűlik a foguk az erőfeszítést és munkát igénylő szakmákhoz. Pedig remek érzés, ha kézzelfogható eredménye van az ember fáradozásainak, amelyet aztán értékelnek is. „Nincs jobb annál, mint mikor a kuncsaft felveszi a kabátot, és látszik rajta, hogy elégedett.” A munka nem nyolcórás állás: a bőrt nem lehet csak úgy otthagyni, a szerszámot nem lehet bármikor eldobni. Az utóbbi időben viszont már csak javításokra érkezik megrendelés; Szatmári László elmondása szerint már öt esztendeje nem készített új kabátot. „Szomorú dolgokat tesznek az emberek: összeragasztják pillanatragasztóval a repedést, vagy kimossák otthon a ruhát, amitől az összemegy, és akkor már nem lehet mit tenni, megölik a bőrt.” A munkafolyamat számos lépcsőből áll. Egy irhakabát esetén a teendők az anyagok szortírozásával kezdődnek: szín, karakter, puhaság és árnyalat szerint kell szétválogatni a darabokat. Ezt követően történik a kivágás, majd az összeállítás. „Régen a szakmát teljesen az alapoktól tanultuk, amit úgy kell érteni, hogy megkaptuk például a bárányt, azt le kellett vágni, a hentes elvitte a húst, a bőröket pedig mi készítettük ki. Minden munkafolyamatot megtanítottak a diákoknak, manapság azonban van, aki csak gombot varrni tud, más csak zsebet, egy komplett kabátot viszont már nem tudnának elkészíteni.” Utóbbi egyébként másfél-két nap munkát jelent – már ha irháról van szó –, mivel a szakembernek nincs segítsége, mindent egyedül kell elvégeznie.

Előfordul, hogy a megrendelő soha nem tér vissza, hogy elvigye az elkészült terméket. Van olyan kabát, amely 1991 óta várja, hogy végre érte jöjjön, aki a megbízást adta. Szatmári úr, miután telefonon is hiába próbálta elérni ezeket az embereket, több árván maradt munkáját odaadta a Caritasnak, az adományok azonban nem a rászorulóknak jutottak, hanem, ahogy az lenni szokott, út közben „elakadtak” valahol. „Akkor már inkább maradjanak itt. Eladni őket nem engedi a lelkiismeretem, mert ezek nem az enyémek. Én csak megcsinálom őket, elvégzem a teendőket rajtuk, csak hát bennük van a munkám, benne van az anyag. De sajnos nem tudják elvinni. Nincs az embereknek pénzük. Eljönnek, még meg is próbálják, aztán soha többé nem látom őket.” Sokszor még a javításokért kért 6-700 forintokat is sokallják a betérők, pedig ennyiért még a gépeket sem érdemes elindítani. „De legalább ez a kis összeg is itt marad. Soha nem gondoltam arra, hogy 46 év munka után alig 40 ezer forint nyugdíjat kapok. De nem én vagyok egyedül így. Látom az embereket, látom, hogy minden drága. Minden tönkrement.” Mindezek ellenére Szatmári László mégis jó kedélyű; azt mondja, őt a műhelyből fogják a temetőbe vinni. Imádja a szakmáját, mert szép dolgokat készíthet – sokszor előfordul, hogy nem kér fizetséget, csupán csak örül, hogy van mit csinálnia. Ilyenkor akad, aki megszólja, hogy biztosan azért ilyen nagylelkű, mert van mit a tejbe aprítania, az ilyen megnyilvánulások fölött azonban értetlenül áll – ő csak jót akar. Szorgalmához szerénység is párosul: hiába van meg például az úgynevezett mestervizsgája, a címet soha nem használta. Kedvenc munkáit egyébként egy szabászversenyre készítette: egy hörcsögkabátot és egy székelyhímzéssel díszített irhát, melyeket hamar meg is vásároltak a kiállító üzletből. „Nagyon szeretem ezt a szakmát, és volt is értelme. Az ember üres kézzel, a semmiből kezdett, és lett egy szép családi háza. A szüleimtől nem kaptam segítséget, mert ők is alig tudtak megélni. Amink van, azt a nejemmel ketten hoztuk össze.”

41 41 PB 2013 marcius.indd 41

3/22/13 11:01 AM


KULTÚRSOKK RICHOLM ORSOLYA

EGY KOLBÁSZ NAPJA A bátyámtól sokszor hallottam a kolbásztöltés szépségeiről. Amellett, hogy horribilis mennyiségű alkoholt fogyasztanak ezen alkalomkor, néha azért a kolbásznak is van köze az eseményekhez. Mint fiatal egyetemista, végre megtapasztalhattam, milyen is disznó úr húsában hemperegni. Naivan és ártatlan arccal léptem be annak az ideiglenesen felállított sátornak a bejáratán, ahol február 19én az egyetemisták számára az Ifjúság úti campuson megrendezett kolbásztöltő verseny zajlott. Az odavezető utat nem volt nehéz megtalálnom, a kellemes pálinka illatot árasztó emberek illatfelhőjét követve kön�nyedén eljutottam a kolbászbarlangba. A gyülekező versenyzők és étkezők közelébe érve kezdett elkapni a bizsergés, hogy végre én is részt veszek egy effajta mulatságban.

örömére, akik rögtön ráugrottak a kínálkozó lehetőségre, és már ropták is az igényes muzsikára, ezzel majdnem fellökve a mágikus kapun beérkezőket.

Belépve a sátor hatalmas kivágott ajtaján, orromat megcsapta az a finom magyaros szag, a lucskos, zsíros ételek émelyítő kettőssége, amely törvényszerűen indítja be az ember nyálképződését, mint egy jó lacikonyhán. A hely tömve volt. Mindenhol kötényes férfiak adtak gasztronómiai tanácsokat egymásnak, sárga műanyag lavórokban állt az anyag, amelybe a titkos receptek szerint pergett a só, akár a percek, amelyek idegölően hosszúra nyúltak, míg végre összeállt a tökéletes kolbászalap.

A szorgos kezek mellett persze voltak csak látogatók is, akik, akár az állatkertben a ritka színes madarakat, úgy figyelték a dolgozó emberek tömegében megbúvó józan példányokat, akikkel sikerült kommunikálniuk az éppen folyó események állapotáról. Ők a bejáratnál felállított büfé-szekcióban kóstolhatták meg az ott kisütött finomságokat választható szószokkal, de persze a magyar ember mustárral eszi a kolbászt.

Mire a hátsó sorhoz értem, a számunkra kihelyezett tört fehér asztalnál már heves elszántsággal folyt a húsdöngölés. Mint szorgos pécsibölcsészek, gyúrtuk az alapanyagot minden erőnkkel és izzadságunkkal, gyúrtuk, mintha csak egy bölcsészalapozó tárgy kettese múlna rajta. Persze ezt a kemény munkát megháláltuk magunknak, s mint a gépjárművek a benzinkútnál, töltöttük magunkba a házi pálinkát.

Csöppent a zsír, folyt a fröccs a földön, s a kellemes délután végére a kezeink közé került a bél is. A bél, ami ezelőtt még csak egy befőttesüvegben ázott igen érdekes formát fölvéve, hártyás kis teste csak lebegett, lebegett a sátor félhomályában. A szent kolbásztöltő, amely csapatról csapatra járt, elérte újságíróink kezeit is. Eljött a pillanat, amiről csak suttogtak a mellettünk dolgozók, remegett a kezünk az izgalmaktól, a végső stádium elkezdődött.

A sátor bejárata, akár egy varázskapu, mágikus határt képezett a bent és kint lévők között. Akik esetlegesen hosszú útjukra tértek dohányzási vágyaikkal, azok a bejárat előtt szédelegtek, kedves mosollyal folytatott komoly beszélgetéseik közt. Az idő szürke és lehangoló volt, de a bentről kiszűrődő hangok mégis jókedvet öntöttek a kint álldogálókba. A füst kavargott, gomolygott, kisebb felhőket képezve szállt el a sátor fölött. Egy óra elteltével megjelent egy 3-4 fős kisegyüttes, s az idős úriemberek már húzták is a feldolgozott mulatós, illetve külföldi slágereket a táncolni vágyók nagy

Ha megkérdeznék tőlem, hogyan éltem meg ezt az egész procedúrát mint szűz kolbásztöltő, valószínűleg örömmel válaszolnék, és követelném a pálinkámat. Amellett, hogy nagyon élveztem, plusz boldogság, hogy a mi kolbászunk lett a legízletesebb. Nem is csodálkoztam, hiszen kézfejeink megfelelő szögben és intenzitással ütögették, molesztálták húsunkat. Mit tegyünk, az író kéz tiszta és precíz, még akkor is, ha disznóbélben kell turkálni.

42 PB 2013 marcius.indd 42

3/22/13 11:01 AM


Kedvezményes sportolás a bölcsész hallgatóknak Február 6.-tól kezdődően nappali tagozatos BTK hallgatók számára ingyenesen felvehető a Szolgáltató Irodán a Pécsi Kuponkártya, mellyel kedvezményesen vehetők igénybe különböző sportszolgáltatások a városban. Na de nézzük meg először mi is a Kuponkártya. A Pécsi Kuponkártyán keresztül kedvezményesen juthattok be rengeteg helyre a városban, például sportlétesítményekbe, éttermekbe, fodrászhoz stb. Ehhez nincs másra szükség, mint vásárolni egy Pécsi Kuponkártyát, és beregisztrálni a weboldalukra. Regisztráció után máris megkapjátok kuponpontjaitokat, amiket kuponokra lehet beváltani. Ha megtetszik egy kupon, nincs más dolgod, mint lehívni azt a felhasználói fiókodba, és a kártya (valamint PTE Sport kuponok esetén a diákigazolványunk) felmutatásával már fel is használhatjuk azt akár azonnal. A Hallgatói Önkormányzat és a Pécsi Kuponkártya együttműködésének köszönhetően februártól a nappalis bölcsész hallgatok ingyenesen felvehetik saját kártyájukat. Az együttműködésnek köszönhetően a hallgatók a Kuponkártya weboldalán (www. pecsikuponkartya.hu) történő regisztrációt követően 30 Egyetemi Sport kuponpontot kapnak az egyenlegükre, amit Egyetemi Sport kuponok lehívására használhatnak fel. 1 darab Egyetemi Sport kupon lehívása 1 kuponpontba kerül, így 30-szor van lehetőség kedvezményesen sportolni egy hónapban. Az Egyetemi Sport kuponok az oldalon megkülönböztetett színnel vannak megjelölve, így könnyen megtalálhatók. Minden hónap elején a kuponpontok újra feltöltődnek 30-ra. A Pécsi Kuponkártya, mint látható egy egyszerű és gyors módja az olcsóbb kikapcsolódásnak, sportolásnak, hisz akár mobiltelefonon keresztül lehívhatok a kuponok bárhol, csak internet szükséges hozzá. A szolgáltatók folyamatosan bővülnek, és egyébként is: a PTE Sport ingyenes, miért ne élnél vele? Aki pedig más jellegű kuponokat is kipróbálna, megtalálja a részleteket a weboldalon. Jó sportolást mindenkinek!

PB 2013 marcius.indd 43

3/22/13 11:01 AM


43 200 díjmentes perced van egy hónapban! Töltsd meg szavakkal! 26 év alatt VitaMAX Tuning tarifával, 5 000 Ft feltöltés esetén, belföldi hálózatunkon, lakossági használatra.

A Vodafone Nagy Ötlet kreatív diákverseny győztes tervei alapján Az ajánlat 2012. október 15-től visszavonásig érhető el, új, 14-26 év közötti egyéni, előre fizető ügyfeleink részére, csak lakossági használatra. A tarifacsomag üzleti célra, illetve olyan eszközzel nem használható, amely nem rendelkezik saját kijelzővel, hangszóróval, mikrofonnal és billentyűzettel, ilyen pl. az adapter, modem. Egy Ügyfélnek maximum egy VitaMAX Tuning tarifája lehet. A kedvezmény mértékét mindig az utolsó feltöltés összege határozza meg, 30 napon belüli többszöri feltöltés esetén a felhasználási idők nem adódnak össze. A kedvezményes díjak a feltöltéstől számított 30 napig érvényesek. Amennyiben a feltöltés 3 000 Ft alatti összeggel történik, a kedvezmény elveszik, az Ügyfél perc-és SMS-díja 46,5 Ft lesz. A percdíjak normál díjas belföldi hívásokra érvényesek, a számlázás egyperces egységekben történik. A VitaMAX Tuning tarifát használó Ügyfeleinknek a VitaMAX Jutalom (a Jutalom SMS és a Jutalom Perc, kivéve Jutalom Net) valamint az 5 Szám Féláron és a Románia Kedvezmény szolgáltatások nem érhetőek el. A VitaMAX Tuning tarifa egyéb szolgáltatásaira a VitaMAX Standard tarifa díjszabása érvényes. 28 évesen átváltjuk az ügyfelet Vodafone legkedvezőbb lakossági kártyás tarifacsomagjára. A Vodafone a nyomdahibákért nem vállal felelősséget. A képek illusztrációk. További feltételek és információk az üzletekben, a belföldi hálózaton díjmentesen hívható 1270-es telefonszámon, valamint a www.vodafone.hu/tuning weboldalon.

PB 2013 marcius.indd 44

3/22/13 11:01 AM

A PécsiBölcsész 2013. márciusi száma  

A PécsiBölcsész közéleti és kulturális periodika 2013. márciusi száma

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you