Page 1

atombomba tordelt

294

4/3/13

2:59 PM

Page 294

M É LY S É G E S É S M E G K E R Ü L H E T E T L E N I G A Z S Á G

– meséli Frisch –, és elmondtam neki, hogy úgy érzem magam, mint aki a farkánál fogva ragadott meg egy elefántot.” Nagynéni és unokaöcs a hétvégén telefonon megbeszélte, hogy nem egy, hanem mindjárt két cikket is írnak a Nature-nek; a reakció magyarázatát közösen, Frisch pedig egyedül elemzi a kísérlet jelentését. Mindkét dolgozat – Az uránatommag feldarabolása neutronokkal: egy újfajta magreakció (Disintegration of uranium by neutrons: a new type of nuclear reaction) és A nehéz atommagok neutronbombázás hatására bekövetkezô osztódásának fizikai bizonyítékai (Physical evidence for the division of heavy nuclei under neutron bombardment) – használta az új, fisszió kifejezést. Frisch január 16-án, hétfôn estére elkészült a két cikkel, és másnap reggel légipostán adta fel Londonba. Minthogy Bohrral már megbeszélte az elméleti kérdéseket, a kísérlet pedig igazolta a Hahn–Strassmann-féle fölfedezést, nem azt tekintette a legfontosabbnak, hogy vele is tudassa a fejleményeket. Bohr a svéd–amerikai óceánjárón, a Drottningholmon fia, Erik és a belga elméleti fizikus, Léon Rosenfeld társaságában utazott Amerikába. „Amikor felszálltunk a hajóra – meséli Rosenfeld –, Bohr elmondta, hogy épp akkor kapott Frischtôl egy följegyzést, amelyben az ô és Lise Meitner következtetéseit írta le; »próbáljuk meg megérteni ôket…«” Ez bizony nem afféle tétlen kis utazást ígért; Bohr luxuskabinjában annak rendje és módja szerint egy fekete iskolai táblát is felállítottak. Az Atlanti-óceán északi része ebben az évszakban meglehetôsen viharos, aminek következtében Bohr egész úton „elég nyomorultul érezte magát, és végig a tengeribetegség határán volt”, de a munkát szinte egy percre sem hagyta abba. Elsôként arra a kérdésre keresett választ, hogy ha az atommag a neutronokkal való bombázás hatására többékevésbé véletlenszerûen kezd oszcillálni, miért hajlamos két, és nem három vagy több részre szakadni. Nagyon elégedett volt, amikor megállapította, hogy instabilitásuk következtében a legnehezebb atommagok sem igényelnek több energiát a hasadáshoz, mint amennyire ahhoz van szükségük, hogy egyetlen részecskét kibocsássanak. Egyszerûen a valószínûség kérdésérôl volt szó, és két töredékrész keletkezése sokkal valószínûbb, mint soké. Fermiék január 2-án érkeztek meg New Yorkba. Laura nagyon idegennek érezte az új környezetet, Enrico pedig jellemzô kaján ünnepélyességével jelentette ki: „Megalapítottuk a Fermi család amerikai ágát.” Átmenetileg a Columbia Egyetemmel szemben lévô King’s Crown Szállodában vettek ki lakosztályt, ott, ahol Szilárd is lakott. Fermiéket a magas, bársonyos hangú virginiai George Pegram, a Columbia fizika tanszékének vezetôje és a továbbképzôsök dékánja fogadta, amikor leszálltak a Franconiáról; most Bohrékat Fermiék várták a kikötôben. A huszonkilenc éves John Archibald Wheeler


atombomba tordelt

4/3/13

2:59 PM

A NAGY ROBBANÁS

Page 295

295

amerikai elméleti fizikus, aki az 1930-as évek derekán már dolgozott együtt Bohrral Koppenhágában, s késôbb a Princetonon is a munkatársa lett, a zsúfolt Nyugati 57. utcai mólónál csatlakozott hozzájuk. Megtartotta szokásos hétfô reggeli óráját, aztán elcsípte a déli vonatot. A Drottningholm január 16-án délután egy órakor kötött ki; Laura Fermi megpillantotta Bohrt a felsô fedélzeten, ahogy a korlátnak dôlve fürkészi a parton álló tömeget. Amikor aztán találkoztak, megviseltnek látta a férfit. „Az alatt a rövid idô alatt, ami a nála tett látogatásunk óta eltelt, Bohr professzor mintha megöregedett volna. Az elmúlt néhány hónapban erôsen foglalkoztatta az európai politikai helyzet, és a sok nyugtalanság nagyon meglátszott rajta. Meggörnyedt, mint aki súlyos terheket hordoz. Pillantása zavart volt és bizonytalan; végigsiklott mindannyiunkon, de nem nyugodott meg egyikünkön sem.” Bohr kétségkívül nagyon aggódott, hogy mi lesz Európával, ráadásul tengeribeteg is volt. New Yorkban akadt némi elintéznivalója, ezért Erikkel együtt Fermiékkel tartott, Wheeler meg elvitte Léon Rosenfeldet a Princetonra. Frischnek adott ígéretéhez híven Bohr nem tett említést a Hahn–Strassmann-féle fölfedezésrôl és annak Frisch–Meitner-féle értelmezésérôl sem Ferminek, sem Wheelernek. Elfelejtette azonban tájékoztatni a fogadalomról Rosenfeldet, ô pedig azt hitte, hogy Frisch és Meitner már rég elküldte az értelmezésük elsôségét bizonyító cikket a kiadónak, s így elmondta Wheelernek mindazt, amit Bohrtól megtudott. „Akkoriban – mondja Wheeler – én voltam a vezetôje a hétfô esti folyóiratklubnak”, a princetoni fizikusok heti összejövetelének, amelyen megvitatták a fizikai szaklapokban megjelent legfrissebb tanulmányokat, hogy lépést tarthassanak a szakma haladásával. „Az volt a szokás, hogy egy alkalommal három dolgot vetettünk fel, itt pedig valami igazán izgalmas dologról volt szó, amirôl Rosenfeld beszélt nekem a vonaton.” Amerika tehát 1939. január 16-án, a Princeton fizikusainak klubjában hallott elôször az urán hasadásáról – a fisszió szó ekkor még nem érkezett meg az Újvilágba. „Mondókámnak az amerikai fizikusokra gyakorolt hatása – idézi fel szomorúan Rosenfeld – még magánál a fisszió jelenségénél is elképesztôbb volt. Szanaszét futottak, hogy mindenütt elhíreszteljék a hallottakat.” Bohr másnap érkezett a Princetonra, hogy elfoglalja a lakását, és Rosenfeld futólag megemlítette neki az elôzô esti eseményeket. „Megdermedtem – írta Bohr a feleségének –, hiszen ígéretet tettem Frischnek, hogy nem beszélek a dologról, míg Hahn jegyzete meg nem jelenik, és ô is el nem küldi a sajátját.” Ez sokkal több volt, mint becsület kérdése, holott már az is éppen eléggé nyomasztotta volna Bohr lelkiismeretét. Hozzátartozott az összképhez, hogy Meitner és Frisch menekültek voltak, akik egy ilyen káprázatos fölfedezésbôl megalapozhatták volna új életüket. Bohrnál ott voltak


atombomba tordelt

296

4/3/13

2:59 PM

Page 296

M É LY S É G E S É S M E G K E R Ü L H E T E T L E N I G A Z S Á G

a számítások és fejtegetések, amelyeket Rosenfelddel vetettek papírra a Drottningholm fedélzetén; a következô három napot azzal töltötte, hogy levelet kerekítsen belôlük a Nature számára, s a szövegben mindvégig egyértelmûen hangsúlyozta, hogy a fölismerés Frisch és Meitner érdeme. Sokat töprengett: a hétszáz szavas dolgozatot három nap alatt készítette el. „Kitalálja, hol hallottam a Bohr-féle újságokról? – kérdezte Wigner Jenô. – A Princeton gyöngélkedôjében. Sárgaságot kaptam, és hat hétre be kellett feküdnöm.” Wigner és a Princeton viszonya az elsô idôkben nem volt felhôtlen; 1939-ben még „azt mondták, hogy keressek másik állást”. Ekkoriban még úgy gondolta, hogy a Princeton „afféle elefántcsonttorony, ahol az embereknek egyetlen normális gondolatuk sincs az élet dolgairól meg ilyesmirôl, és lenéznek engem”. Más munkát keresett és talált is a madisoni Wisconsini Egyetemen. „Itt már a második nap otthon éreztem magam. Valaki azt javasolta, hogy menjünk le a pályára, futottunk egy kört, és már barátok is voltunk. Nemcsak a legnehezebb szakmai problémákról beszélgettünk, de a mindennapi dolgokról is. Egyszerûek voltunk és ôszinték.” Wigner Wisconsinban megismerkedett egy amerikai lánnyal, és hamarosan összeházasodtak. Az ifjú feleség azonban megbetegedett: Megpróbáltam eltitkolni elôle, hogy rákja van, és hogy nincs remény a gyógyulásra. Egy madisoni kórházban volt, aztán elutazott meglátogatni a szüleit. Én vele mentem, de nem akartam ott maradni, mert a szülei számára természetesen idegen voltam. Egy kissé távolabbra, a michigani Ann Arborba utaztam, és amikor visszatértem, láttam, hogy ágyban fekszik otthon, a szüleinél. És akkor lényegében megmondta nekem: tudja, hogy már nincs messze a halál. Azt kérdezte: „Megmondjam, hol vannak a bôröndjeink?” Úgyhogy tudta. Én azért akartam eltitkolni elôle, mert úgy éreztem, jobb, ha egy meglehetôsen fiatal ember nem tudja, hogy halálra van ítélve. Persze mindannyian halálra vagyunk ítélve.

1938-ban tért vissza a Princetonra. Az egyetem ekkorra már jobb érzékkel mérte föl képességeit – a köztiszteletben álló és kifinomult gondolkodású elméleti fizikus Wigner 1963-ban megosztott Nobel-díjat kapott „az atommagok és az elemi részecskék elméletének továbbfejlesztéséért, különös tekintettel az alapvetô szimmetriaelvek felfedezésére és alkalmazására”*. Bohr megérkezése után Szilárd is eljött New Yorkból, hogy meglátogassa beteg barátját Princetonban, ahol már régen esedékes meglepetés várta: * Az 1963-as fizikai Nobel-díj másik két kitüntetettje Maria Goeppert-Mayer és Johannes Hans Daniel Jensen volt. – A ford.


atombomba tordelt

4/3/13

2:59 PM

A NAGY ROBBANÁS

Page 297

297

Wigner beszélt nekem Hahn felfedezésérôl. Hahn rájött, hogy az urán két részre hasad, ha elnyel egy neutront. … Amikor meghallottam, azonnal tudtam, hogy a keletkezô töredékek – lévén nehezebbek, mint amilyennek a töltésük alapján lenniük kellene – neutronokat bocsátanak ki, ha pedig neutronokat bocsátanak ki, … akkor természetszerûen képesnek kell lenniük láncreakció fenntartására. Minden, amit H. G. Wells megjósolt, hirtelen egészen valóságosnak tûnt.

Ott, a princetoni gyengélkedôn Wigner ágya mellett a két magyar megvitatta, hogy mit tegyenek. Mindeközben Bohr elküldte a Nature-nek írt levelét Koppenhágába Frischnek, és kérte, hogy továbbítsa, „ha – amint remélem – Hahn cikke már megjelent, s ön és a nagynénje is beküldték már a dolgozatukat”. Kérte, hogy Frisch tájékoztassa a dologban bekövetkezett „legújabb hírekrôl”, és érdeklôdött, hogy „miként haladnak a kísérletek”. Az utóiratban még hozzátette, hogy épp most olvasta Hahn és Strassmann cikkét a Naturwissenschaftenban. A gondolatok és eszmék úgy terjednek, mint a vírusok. A fissziófertôzés kiindulópontja Dahlem volt; innen jutott Stockholmba, Kungälvbe és Koppenhágába, aztán Bohrral és Rosenfelddel átkelt az Atlanti-óceánon. A Columbia Egyetemrôl való, de azon a héten épp a Princetonon tartózkodó I. I. Rabi és ifjú kaliforniai elméleti fizikus társa, Willis Eugene Lamb ugyancsak hallotta a hírt; Lamb talán Wheelertôl, Rabi pedig föltehetôen magától Bohrtól. Lamb szerint „valószínûleg péntek éjszaka” mindketten visszatértek New Yorkba. Rabi azt állítja, hogy beszélt a dologról Ferminek. 1954-ben Fermi Lambet nevezi meg mint hírforrást: „Emlékszem, hogy Willis Lamb egy délután izgatottan jött vissza, és elmondta, hogy Bohr nagy újságokat hozott.” Lamb felidézi, hogy „mindenkinek elmesélte a nagy hírt”, de hogy Fermivel is beszélt volna, arra nem emlékszik. Elképzelhetô, hogy egy-két órán belül Lamb és Wheeler is találkozott az olasszal. A nagy hír éppen olyasmi volt, amit minden fizikus közül neki kellett a leginkább megtudnia, hiszen alig egy hónappal korábban megtartott Nobel-elôadása, amelynek szövege nyomtatásban még meg sem jelent, most nagy hirtelen – részben – kínosan idejétmúlt lett. (Fermi végül mindössze egy lábjegyzetben tért ki a dologra: „Hahn és Strassmann felfedezése … szükségessé teszi a transzurán elemekkel kapcsolatos minden probléma újbóli megvizsgálását, minthogy közülük sok az urán hasadási terméke lehet.” Lassúneutron-felismeréséért és a kutatócsoportja által felfedezett számos radioaktivitásért így is bôven megérdemelte a Nobel-díjat.) Szilárd is remélte, hogy beszélhet Fermivel: „Arra gondoltam, hogy ha a neutronok valóban a fisszió során bocsátódnak ki, akkor ezt a tényt mindenképpen el kell titkolni a németek elôl. Nagyon szerettem volna kapcsolatba


atombomba tordelt

298

4/3/13

2:59 PM

Page 298

M É LY S É G E S É S M E G K E R Ü L H E T E T L E N I G A Z S Á G

kerülni Joliot-val és Fermivel, azzal a két emberrel, akik a legnagyobb valószínûséggel gondolják végig ezt a lehetôséget.” Átmenetileg Wignernél lakott, és még nem hagyta ott a Princetont. „Egy reggel fölkeltem, és el akartam menni otthonról, de csak úgy szakadt az esô. Istenem, megint meg fogok fázni – mondtam magamban, mert akkoriban, az elsô évben, amit Amerikában töltöttem, mindig náthás lettem, valahányszor megáztam.” De hát mennie kellett. „Megáztam, és olyan magas lázzal értem haza, hogy végül nem tudtam beszélni Fermivel.” Lázasan vagy sem, január 25-én, egy szerdai napon Szilárd visszatért New Yorkba, elolvasta Hahn és Strassmann cikkét, s a következôket írta Lewis Straussnak, akinek a támogatása most fontosabbá vált, mint valaha: Úgy érzem, föltétlenül tájékoztatnom kell önt az atomfizika egy egészen szenzációs új fölfedezésérôl. Egyik cikkében … Hahn arról számol be, hogy az urán neutronokkal való bombázás hatására kettéhasad. … Ez az átlagos fizikus számára teljességgel váratlan és izgalmas hír. A princetoni fizika tanszék, ahol az utolsó néhány napot töltöttem, olyan, mint egy felzúdult hangyaboly. A fölfedezésnek a puszta tudományos érdekességen túl van egy további jelentése is, amelyre eddig még nem figyeltek fel azok, akikkel beszéltem. Legelôször is: nyilvánvaló, hogy az újfajta reakcióban felszabaduló energia sokkalta nagyobb, mint amekkora bármelyik, korábban ismert folyamatban keletkezik. Ez önmagában is lehetôvé teheti az atomenergia hasznosítását, de nem gondolom, hogy ez különösebben izgalmas lehetôség, … mert a szükséges befektetés valószínûleg túl magas, hogysem gazdaságos lehetne. Egészen más irányban látok lehetôségeket, amelyek az energia és a radioaktív elemek nagyarányú elôállításához vezethetnek, de sajnálatos módon talán az atombombához is. Ez az új felfedezés föleleveníti mindazokat a reményeket és aggodalmakat, amelyeket e vonatkozásban 1934-ben és 1935-ben megfogalmaztam, de az elmúlt két évben gyakorlatilag elvetettem. Nekem jelenleg magas lázam van, s emiatt itthon maradni kényszerülök, de valamikor máskor talán többet mondhatok majd önnek ezekrôl az új fölfedezésekrôl.

Ugyanezen a napon Fermi betoppant a Columbia Egyetem kifejezetten neutronokkal foglalkozó elméleti fizikusa, John R. Dunning irodájába, és javaslatot tett egy kísérlet elvégzésére. Dunning végzôs hallgatójával, Herbert Andersonnal és másokkal egy kicsiny ciklotront épített egy alagsori helyiségben a Pupin Hallnak nevezett, tizenhárom szintes, modern „fizikustoronyban”,


atombomba tordelt

4/3/13

3:22 PM

Page 883

Tartalom Elôszó a 25. évfordulóra megjelent kiadáshoz / 7 ELSÔ

RÉSZ:

Mélységes és megkerülhetetlen igazság 1. Holdfény / 19 2. Atomok és ûr / 37 3. Tvi / 63 4. A hosszú sír már készen áll / 90 5. A marslakók / 119 6. Berendezések / 152 7. Exodus / 189 8. Áskálás és kutakodás / 222 9. A nagy robbanás / 260

MÁSODIK

RÉSZ:

Egy furcsa birodalom

10. Neutronok / 309 11. Hatáskeresztmetszetek / 353 12. Egy hír Nagy-Britanniából / 396 13. Az új világ / 437 14. A fizika és a sivatagvidék / 490 15. Egészen másféle állatok / 539 16. Felismerések / 580 17. Gonosz idôk / 624 HARMADIK

RÉSZ:

Élet és halál

18. Trinity / 687 19. Lángnyelvek / 755 FÜGGELÉK Bibliográfia / 835 A képek forrása / 853 Név- és tárgymutató / 857

Richard Rhodes: Az atombomba története  

Richard Rhodes Az atombomba története c. könyvének részlete magyarul - (c) Park Könyvkiadó, 2013