Richard J. Evans: A Harmadik Birodalom születése

Page 1

01-454 harmadikbirodalom tordelt

10/17/12

3:06 PM

Page 190

A SÖRPUCCS

I Az elsô világháború végén Erich Ludendorff tábornok, aki a konfliktus utolsó két esztendejében Németország katonai diktátora volt, bölcsebbnek vélte, hogy egy idôre eltûnjön a közéletbôl. Amikor a császár 1918. október 25-én kinevezett utolsó, liberális kormánya éles hangú, elkeseredett vita után megfosztotta a hadsereg fôparancsnoki tisztségétôl, egy ideig Berlinben idôzött, majd álszakállban és fekete szemüvegben Svédországba menekült, hogy biztonságos távolságra legyen a forradalomtól. 1919 februárjában úgy vélte, az ország túljutott a megpróbáltatások nehezén, és hazatért. A háború alatt olyan tekintélyre tett szert, hogy a radikális jobboldal azonnal elfogadta szimbolikus vezetôjének. A háború éveiben Ludendorff pángermán hódító terveket szövögetett, szívbôl gyûlölte a versailles-i békerendszert, és azonnal konspirálni kezdett, hogy a köztársasági rendszert megbuktassa. Maga köré gyûjtötte korábbi embereit, és lelkesen támogatta Wolfgang Kapp különítményeseinek rövid életû berlini puccskísérletét 1920 márciusában. Ennek bukása után otthagyta Berlint a barátságosabb Münchenért. Itt hamarosan kapcsolatba került egy korábban ismeretlen figura, Adolf Hitler körül szervezôdô ultranacionalista körrel.36 Ludendorff csatlakozása idején Hitlert már körülvette néhány lelkes követôje és bizalmasa, akik késôbb kulcsszerepet játszottak a nemzetiszocialista párt és a Harmadik Birodalom felépítésében. Legelszántabb híve, Rudolf Hess a Müncheni Egyetem geopolitika-professzorának, Karl Haushofernak a tanítványa volt. Hess apja, egy tekintélyelvû üzletember a háború elôtt megtiltotta fiának, hogy tanuljon. A jelek szerint a fiatalember erôs egyéniségû vezért keresett, akit feltétel nélkül tisztelhet és követhet. A nemzetiszocialista mozgalom több más vezéralakjához hasonlóan Hess sem a Német Birodalomban született, hanem az egyiptomi Alexandriában 1894-ben. Végigszolgálta a háborút, és 1918-ra a légierô hadnagya lett. A hadseregben megtalálta a tekintélyt, amelynek engedelmeskedhet, és Haushoferban a mestert, akitôl tanulhat. Mégis elégedetlen maradt, és ezen nem változtatott az sem, hogy a szabadcsapatok és a Thule Társaság tagja lett. Végül rátalált Hitlerre, akivel 1920-ban ismerkedett meg. Az antiszemitizmus közös szenvedélyük volt: Hess megvetette a „zsidó falkát”, amely hite szerint elárulta Németországot 1918-ban, és már Hitlerrel való talál-


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.