1568 tele | 33
1568 tele, Bolton Castle: Mária
Hűséges barátom, John Lesley, Ross püspöke, aki követett a száműzetésbe, mondván, nem maradhat az otthoni kényelemben egy üres trón mellett, a titkos kódunkkal ír nekem Londonból. Azt mondja, hogy bár a Westminster Palace-ben lefolytatott harmadik és utolsó vizsgálat során sem találtak semmit ellenem, mégsem szóltak a francia követnek, hogy készítse elő párizsi utazásomat. Attól fél, Erzsébet valami kifogást keres majd arra, hogy még egy hétig, még egy hónapig Angliában tarthasson, csak Isten a tudója, meddig még; Erzsébet türelmes, mint egy kínvallató. De bíznom kell a barátságában, az unokatestvéri és királynőtársi józanságára kell támaszkodnom. Bármilyen súlyosak is a kételyeim vele szemben – mert fattyú és eretnek –, nem feledhetem, hogy szeretettel írt nekem, és támogatást ígért, még gyűrűt is küldött örök biztonságom zálogául. De amíg habozik és fontolgat, a fiam egyfolytában ellenségeim kezében van, és a tanítói protestánsok. Kétesztendős; hogy mit mondanak neki rólam, azt elképzelni sem tudom. Vissza kell jutnom hozzá, mielőtt sikerülne ellenem hangolniuk. Vannak férfiak és nők, akik a visszatértemet várják, s nem várathatom őket örökké. Bothwell, akit a bigámia nevetséges vádjával egy dániai börtönben tartanak fogva, nyilván a saját szökését tervezgeti, hogy engem kiszabadíthasson, hogy aztán Skócia trónján újra egyek legyünk. Vele vagy nélküle, de vissza kell mennem, és követelnem a trónomat. A sorsom Isten kezében van, Skócia uralkodójának születtem, nem tehetem meg, hogy nem harcolok
a trónom visszaszerzéséért. Anyám az életét adta, hogy megtartsa számomra a királyságot, én pedig tiszteletben tartom az áldozatát, és tovább fogom adni az örökösömnek, a kisfiamnak, anyám unokájának, Jakabnak, Jakab koronahercegnek, Skócia és Anglia trónörökösének, az én drága gyermekemnek. Alig várom, hogy kiderüljön, mit fog tenni Erzsébet. Nem bírom kivárni, olyan lassan cselekszik. Nem tudom, biztonságban van-e a fiam, még azt sem tudom, rendesen táplálják-e. Kétszínű nagybátyja, a féltestvérem sohasem szerette; mi lesz, ha megöleti? Megbízható gondviselőkre hagytam Jakabot Stirling várában; de mi lesz, ha megostromolják? Nem merek nyugodtan itt ülni, és várni, amíg Erzsébet megegyezést köt az ellenségeimmel arról, hogy becsületszavára Franciaországba küld, vagy megparancsolja, hogy költözzek be egy zárdába. Vissza kell jutnom Skóciába, és újra harcba szállnom a trónomért. Nem azért szöktem meg Lochleven Castle-ból, hogy aztán semmit se tegyek. Nem azért törtem ki az egyik börtönből, hogy nyugodtan várakozzak egy másikban. Szabadnak kell lennem! Senki sem tudhatja, milyen fontos ez nekem. Erzsébet, aki négyéves korától börtönben nőtt fel, állandó gyanú alatt, biztosan nem. Kuzinom olyan nő, akit cellához szoktattak. Én viszont a saját tágas termeim úrnője vagyok tizenegy éves korom, a francia országi tartózkodásom óta. Anyám ragaszkodott hozzá, hogy saját termeim legyenek, saját fogadószobám, saját kíséretem; már gyermekként is saját háztartásom volt. Már akkor sem lehetett fogva tartani engem, és most sem. Szabadnak kell lennem! A követ arra int, hogy maradjak bátor, és várjam a híreit. De nem várhatok nyugodtan! Nincs türelmem hozzá. Fiatal nő vagyok, az egészségem, szépségem, termékenységem virágjában. Mit képzelnek ezek, mit tesznek velem? Mit képzelnek, mit fogok kibírni? Engem nem lehet bezárni! Szabadulnom kell. Királynő vagyok, parancsolni születtem. Megtudják még ezek, milyen veszélyes, megszelídíthetetlen fogoly vagyok! Megtudják még, hogy szabad vagyok!