Paulo Coelho: Az accrai kézirat

És ő így felelt: Egyedül születtünk, egyedül is halunk meg. De amíg itt vagyunk ezen a bolygón, fogadjuk el és magasztaljuk az egymásért tett hitcselekedeteket.

A közösség az élet: belőle származik a túlélésre való képességünk. Így volt ez, amikor a barlangban laktunk, és így van ez ma is.

Tiszteld azokat, akikkel együtt nőttél fel és együtt tanultál. Tiszteld azokat, akik tanítottak.

Amikor eljön a nap, meséld el a történetüket, és te is taníts – így tud fennmaradni a közösség, és így maradnak meg a hagyományok.

Aki nem osztozik másokkal az örömben és a csüggedésben, az soha nem ismeri meg a saját erényeit és hibáit.

* Közben azonban azt is vedd észre, ami veszélyes a közösségben: az emberek hajlamosak úgy viseltele vannak előítélettel és félelmekkel.

Ez pedig nagy ár, hiszen ahhoz, hogy elfogadjanak, el kell nyerned a többiek tetszését. És ez nem a szereteted kimutatása a közösség felé. Ez annak a jele, hogy önmagadat nem szereted eléggé.

Csak azt szeretik és tisztelik, aki önmagát is

– 95 –

szereti és tiszteli. Soha ne akarj hát mindenkinek tetszeni, mert csak elveszíted a tiszteletüket.

Keress szövetségeseket és barátokat azok között, akik biztosak magukban és abban, amit csinálnak.

Nem azt mondom, hogy keresd azt, aki ugyanúgy gondolkodik, mint te. Azt mondom, hogy azt keresd, aki másképp gondolkodik, mint te, és akit soha nem tudnál meggyőzni arról, amiben biztos vagy.

Mert a barátság is a Szeretet egyik arca a sok közül, a Szeretet pedig nem hagyatkozik mások véleményére: feltétel nélkül elfogadja a társát, és mindkét fél a maga módján gyarapszik.

A barátság a másikért tett hitcselekedet, nem pedig lemondás.

Ne akard mindenáron, hogy szeressenek, mert a Szeretetnek nincs ára.

Nem azok a barátaid, akiket mindenki bámul, akik elkápráztatnak és azt mondják: „Egész Jeruzsálemben nincs jobb, nagylelkűbb és erényesebb.”

Azok a barátaid, akik nem várnak arra, hogy a dolgok így vagy úgy eldőljenek, hogy aztán ők is eldöntsék, hogyan viselkedjenek. Minden egyes tettükkel döntenek, akkor is, ha tudják, hogy ez kockázatos.

Szabad emberek ők, akik képesek irányt változtatni, ha megköveteli az élet. Kitapossák az új

– 96 –

ösvényeket, elmesélik a kalandjaikat, és ezzel gazdagítják a falut vagy a várost.

Ha veszélyes és rossz úton jártak, soha nem azt mondják, hogy „ne menj arra”. Csak annyit mondanak: „Veszélyes és rossz úton jártam.”

Mert tiszteletben tartják a szabadságodat, ugyanúgy, ahogy te is övéket.

Mindenképpen kerüld el azokat, akik csak a szomorú pillanatokban vannak melletted, hogy vigasztaljanak. Mert ők valójában azt mondják magukban: „Én erősebb vagyok. Én bölcsebb vagyok. Én nem tettem volna ilyet.”

Keresd azoknak a társaságát, akik az öröm óráiban melletted vannak. Mert az ő lelkükben nyoma sincs a féltékenységnek vagy irigységnek: csak boldogok, ha boldognak látnak téged.

Kerüld azokat, akik erősebbnek hiszik magukat nálad, mert valójában csak a gyengeségüket leplezik.

Keresd azokat, akik vállalni merik a sebezhetőségüket. Mert ők bíznak önmagukban, és tisztában vannak vele, hogy időnként mindenki megbotlik.

Ezt nem a gyengeség, hanem az emberség jelének tartják.

Kerüld azokat, akik sokat beszélnek, mielőtt cselekednének, s azokat is, akik egyetlen lépést sem tettek annak bizonyossága nélkül, hogy cselekedetükkel tiszteletet ébresztenek maguk iránt.

– 97 –

Keresd azokat, akik soha nem mondták azt, amikor hibáztál, hogy „én másképp csináltam volna”. Mert ha nem csinálták úgy, ahogy te, nem mondhatnak fölötted ítéletet.

Kerüld azokat, akiknek azért kellenek a barátok, hogy megtartsanak egy társadalmi rangot, vagy hogy általuk olyan ajtókat nyithassanak ki, amelyeknek a közelébe se jutottak soha.

Azokat keresd, akik egyetlen fontos ajtót igyekeznek kinyitni: a szívedét. Akik soha nem rontanának be a lelkedbe a beleegyezésed nélkül. Akik soha nem használnák arra ezt az ajtót, hogy halálos nyilat lőjenek be rajta.

A barátság olyan, mint egy folyó: kikerüli a sziklákat, alkalmazkodik a völgyekhez és a hegyekhez, néha tóvá alakul, míg meg nem telik a gödör, és akkor folytathatja az útját.

Ahogy a folyó nem felejti el, hogy a célja a tenger, a barátság sem felejti el, hogy létének egyetlen értelme a mások iránti szeretet kimutatása.

Kerüld azokat, akik azt mondják: „Vége, itt meg kell állnom.” Mert ők nem értik, hogy sem az életnek, sem a halálnak nincs vége: ezek csak az örökkévalóság egyes állomásai.

Keresd azokat, akik azt mondják: „Bár minden rendben van, tovább kell mennünk.” Mert ők tudják, hogy mindig túl kell menni az ismert horizonton.

– 98 –

Kerüld azokat, akik azért gyűlnek össze, hogy nagy komolyan megtárgyalják a közösség döntéseit. Ők értenek a politikához, villognak mások előtt, és bölcsnek akarnak mutatkozni. De nem értik meg, hogy egyetlen hajszál kihullását is lehetetlen megakadályozni. Bár fontos az önuralom, az ajtókat és az ablakokat mindig nyitva kell tartani az intuíció és a váratlan előtt.

Keresd azokat, akik énekelnek, történeteket mesélnek, élvezik az életet és öröm sugárzik a szemükből. Mert az öröm fertőző, és mindig talál valami megoldást, akkor is, ha a logika csak a hiba magyarázatát találta meg.

Keresd azokat, akik hagyják, hogy a Szeretet fénye szabadon áradjon: korlátozások, előítéletek, viszonzások nélkül, és anélkül, hogy félne a meg nem értettségtől.

Nem számít, hogy érzed magad: minden reggel úgy kelj fel, hogy felkészülsz a fényed kibocsátására.

Aki nem vak, az látni fogja a ragyogásod és el lesz bűvölve tőle.

– 99 –