1. fejezet
Ellopott levelek
H
adrian alig látott a sötétben, de attól még hallotta őket – a gallyak reccsenését, az avar ropogását, a fű susogását. Sokan voltak, háromnál is többen, és egyre közeledtek. – Egyikőtök se mozduljon! – parancsolta az árnyakból jövő, zord hang. – Készek vagyunk hátba lőni benneteket, és ha menekülni próbáltok, a nyergetekből is kilövünk. – A hang gazdája még mindig az erdő sötét mélyéről szólt hozzájuk, mozdulatai épp hogy hallatszottak a csupasz ágak közt. – Csak a terheteken akarunk könnyíteni egy kicsit. Senkinek sem kell hogy bántódása essék. Tegyétek, amit mondok, és életben maradhattok! Ha ellenkeztek… nem kímélünk. Hadrian érezte, ahogy a gyomra összerándul, tudván tudva, hogy ez az ő hibája. Sebtében rápillantott Royce-ra, aki koszlott szürke kancáján ült mellette, arcát a csuklyája mögé rejtve. A barátja lesunyta fejét, és rosszallóan megrázta. Hadrian látatlanban is tudta, milyen lehet az arckifejezése. – Bocsánat – szabadkozott. Royce nem válaszolt, csak a fejét ingatta.