X IX
Minden fiú szívében van egy vészkijárat: legbiztosabban úgy menekülhet el önmaga elôl, ha belehabarodik valakibe, aki nem hozzá való. Az egyetemen ismertem meg Alessiát. A csodasudár, csodaszép, csodaöntelt Elôször Kisasszonyt. Elôször vállaltam fel a nem kockázatát (de még mielôtt befejeztem volna a kérdést, érkezett az igen). Elôször sikerült egyetlen harmonikus csuklómozdulattal kikapcsolnom egy melltartót. Elôször szeretkeztem. Ahogy gyakran megesik, nem volt eget rengetô élmény: Alessiát leginkább a sminkje megóvása izgatta, én meg úgy éreztem magam, mint a betörô, aki nagy nehezen kinyitja a páncélszekrényt, és nem talál benne semmit. Bár együtt jártunk, Alessia nem vált meg seregnyi néma hódolójától. Kétségek között tartotta ôket, rögeszmésen játszott az illúzióikkal, csak hogy saját vonzerejét állandóan igazolva lássa. Egyike volt azoknak az érzelmileg veszélyes embereknek, 105
Almodj szepeket_beliv_125x205.indd 105
9/19/13 11:22:35 AM
akik örömüket lelik érzékenységnek álcázott önzôségükben. Esélyem sem volt, hogy morális mentora legyek. Álmodj szépeket, mondta mindig a mama. De én egymás után rondítottam el az álmaimat. Bölcsésznek vagy politológusnak szerettem volna tanulni, hogy elindulhassak az újságírás kalandos útján, de apám nem tett le napóleoni terveirôl. Közgazdászt akart faragni belôlem és vállalatigazgatót. Nem álltam ki az álmom mellett, egyszerûen azért, mert nem hallottam a hangját. Az álmok a lélekben gyökereznek, és az enyém felmondta a szolgálatot. Találtunk egy mindkettônket lelombozó, tehát elfogadható kompromisszumot. A jogi kart. – Ha semmi más nem sikerül, ügyvéd mindig lehetsz, ahogy anyád elképzelte – foglalta össze szokásos pragmatizmusával a papa. De a rossz döntések felelôssége csakis az enyém. Rosszul választottam egyetemet és barátnôt, mert féltem követni az álmaimat. Persze hogy balul sült el. Amikor Alessia telefonon szakított velem, miután egy perccel korábban kijelentette, hogy szeret, elvesztettem a talajt, és Belphegor átvette az irányítást. 106
Almodj szepeket_beliv_125x205.indd 106
9/19/13 11:22:35 AM
Miután a kedvesem visszahódítására indított szánalmas kísérletek kudarccal végzôdtek, elmaradtam az egyetemrôl, lehúztam a redônyt, és ki sem mozdultam a szobámból. Nem tudom, igaz-e, hogy a szerelemben az nyer, aki elmegy, de aki veszít, az egész biztosan marad, ahol van: mozdulni se bír. Órákig gubbasztottam az íróasztalnál, egyedüli vigaszomat a Police dalai meg egy karton Camel Lights (gyávaságom ékes bizonyítéka a Lights) jelentette. A kriminálantropológia-vizsgára tanult kevéske pszichoanalízissel átitatva kimerítôen hosszú állapotfelmérô anyagot állítottam össze magamról, melyben harmadik személyben, száraz tárgyilagossággal leírtam néhány feltételezett igazságot. A Diagnózis címû fejezetben például ezt: „Édesanyja elvesztése olyannyira eltorzította az alany Valódi Énjét, hogy bármit tesz, gondol vagy mond, az nem tôle, hanem az évek során rátelepedett disztonikus személyiségtôl származik. Nevezhetjük betolakodónak is.” De hogyan szerezhetné vissza Valódi Énjét az „alany”? Errôl szólt a Prognózis címû rész, ahol a leggyakoribb szavak a „kell” és a „szükséges” voltak, mint egy politikai nagygyûlésen. 107
Almodj szepeket_beliv_125x205.indd 107
9/19/13 11:22:35 AM
„Az agy és az érzékek érintettsége nyilvánvaló, ezért ezeket szükséges kiiktatni. Föl kell szabadítani az ösztönt, az egyetlen strukturális elemet, mely épen maradt a trauma után.” Itt fogas kérdések vetôdtek fel. Mi létesít kapcsolatot a „strukturális elemmel”, ha nem a hasznavehetetlen kacattá leminôsített agy és az érzékek? És fôleg, ki garantálja, hogy az egész irományt a Valódi Énem, és nem a betolakodó készítette? A kétségek hetekig tartó holtpontra juttatták az önelemzést. Aztán egy vasárnap reggel, miközben szellôztettem a telifüstölt szobát, hirtelen megvilágosodtam: nekem is levegôváltozásra van szükségem ahhoz, hogy megint önmagam legyek. És nem is kell hozzá autó vagy vonat, belsô utazásra indulok. A nulláról kezdem, árvaságom elsô reggelén indítom újra az órát. Gyorsan kitûztem az új idôszámítás kezdetét: másnap 11 óra 11 perc. De 11 óra 11 perckor éppen a vécén ültem, ami nem a legmegfelelôbb egy ünnepélyes újrakezdéshez. Belphegor további huszonnégy óra semmittevésre ítélte Valódi Énemet, ami aztán negyvennyolc, majd hetvenkét órára hízott. Kátyúba jutottam. Egy újabb adag önkívületben töltött szobafogság után egy este örömittasan tártam ki az ajtót, hogy 108
Almodj szepeket_beliv_125x205.indd 108
9/19/13 11:22:35 AM
közöljem Svevával, az egyetlen személlyel, akivel emberi kapcsolatféleséget ápoltam, hogy végre megvan a megoldás. Ha meg akarom találni a Valódi Énemet, vissza kell állítanom a mama halálával felbomlott egyensúlyt, mégpedig úgy, hogy képzeletben feltámasztom a mamát. Ha tudnék rajzolni, megkíséreltem volna lerajzolni, ezúttal nem csak szôlôszemek formájában. De így be kellett érnem egy virtuális adatfrissítéssel. Ötvenhat éves lenne. Fiatalosnak képzeltem, és nem volt ellenemre egy kicsit ducinak látni: odavolt az édességekért. De milyen lehet a hangja? Az igazira már nem emlékeztem. Még most is szôke lenne a haja, melynek rég elfelejtettem az illatát? És milyen ruhát viselne? Ugyanazt, mint amikor bújócskáztunk, és én a ruhásszekrényébe rejtôztem? Vergôdtem gondolataim ketrecében, a legjobb úton a téboly felé. Egy nap kimerészkedtem a lépcsôházba, és összetalálkoztam a bevásárlószatyrokat cipelô, idôközben megözvegyült Palmirával. Végigmérte táskás szememet, borostás arcomat, hátul már ritkuló hajamat. Valahogy leküzdötte jogos viszolygását, és megsimogatott. 109
Almodj szepeket_beliv_125x205.indd 109
9/19/13 11:22:35 AM
– Nem az vagy, aki voltál, fiacskám. Kihûltél. Pedig milyen jó melegben nôhettél volna fel, ha a drága mamád… – A ha a vesztesek védjegye. A nagyoké a habár. Nico atya szupermenképzô kézikönyvével védekeztem. De a lelkem menthetetlen volt: Palmira is észrevette. Szavai az agyamban visszhangzottak, aztán leereszkedtek a gyomromba, megmártóztak a keserûség tavában, és újra fölkapaszkodtak a szívembe. Belphegor barikádját nem lehetett egykönnyen ledönteni. Mégis valahonnan messzirôl elért hozzám egy hang. – Ha a mamával nôttél volna föl, most nem félnél annyira, hogy lezuhansz. De nem is lenne olyan fontos, hogy repülj. Habár ô nincs már itt veled, ideje, hogy kipróbáld a szárnyaidat.
Almodj szepeket_beliv_125x205.indd 110
9/19/13 11:22:35 AM