Page 1

„Simenon regényei súlyosak, tömörek, hihetetlenül változatosak, és olyan frappánsak, mint a jó popdalok.” Luc Sante „Mint egy Balzac-regény, amely nélkülöz minden terjengősséget.” Marcel Aymé „Könyvet tartott a kezében, ferdén az olvasólámpa felé döntve. Láttam, hogy egy Simenon-regény, s ez némileg felbátorított – talán annak a jele, hogy van benne emberi érdeklődés.” Graham Greene „Egy nagyon szép Simenon-regényt kezdtem olvasni. Félek, hogy nem lesz elég bátorságom leereszkedni a lidércnyomás legmélyéig, amit Simenon oly elviselhetetlen művészettel ír le.” François Mauriac „Picasso előtt máshogy festettek. Trenet előtt máshogy énekeltek. És Simenon előtt máshogy írtak.” Frédéric Dard „Az ember legszívesebben állandóan megtapsolna, hogy volt!-ot kiáltana, aztán még egyszer hogy volt!-ot. Micsoda egészség ez a Tiéd, kedves Simenon, sohase fogy el, mindig megbízhatsz benne, azért vagy egyre pontosabb, egyre bölcsebb, ezért nem téveszted soha szem elől, mi is a lényeg, és ezért írod sorozatban a remekműveket, egyiket a másik után.” Federico Fellini „Mintegy tíz nappal ezelőtt mindannyiunkat súlyos simenonitis támadott meg, és minden bizonnyal nevetett volna, ha ott lát bennünket, ugyanabban a szobában, amint Richard Heyd a Levél a vizsgálóbíróhozt, Jacqueline Heyd a Fekete esőt, Jean Lambert, a vejem az Epilepsziás rohamot, Catherine lányom A furnes-i polgármestert olvassa belefeledkezve, jómagam pedig tizenkét korábbi regényét olvastam újra tizenegy nap alatt.” André Gide


A szerzô eddig megjelent mûvei az Agave Könyvek gondozásában: Maigret nyaralni megy Maigret gyanút fog


Georges Simenon Maigret és a halott gyémántkereskedô


Georges Simenon: La Nuit de Carrefour

Copyright © Georges Simenon Limited, a Chorion Company, 1931 Hungarian translation © Felkai Piroska, 2011

A magyar fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Georges Simenon: La Nuit de Carrefour, Párizs, Presses de la Cité, 1931 Fordította: Felkai Piroska

ISBN: 978 61 5504 948 4 Agave Könyvek

Felelős kiadó: Varga Bálint, Meznerics Gergely

A borítót és a kötetet tervezte: Kuszkó Rajmund Felelős szerkesztő: Csurgó Csaba Sorozatszerkesztő: Kálai Sándor Szerkesztő: H. Kovács Mária Korrektor: Boncz Éva

Készült: a Kaposvári Nyomdában, Kaposváron, 2011-ben Műfaj: Krimi


Georges Simenon Maigret és a halott gyémántkereskedô


I. A fekete monokli Amikor egy fáradt sóhajtás kíséretében Maigret elhúzta a széket az íróasztaltól, amelyen addig könyökét nyugtatta, pontosan tizenhét órája tartott már Carl Andersen kihallgatása. A függöny nélküli ablakokon keresztül látni lehetett, amint délidőben a dolgozó nők és férfiak nyüzsgő tömege a Saint-Michel téren megrohamozza a kávézókat és a kisvendéglőket, majd megnyugszik minden, egészen hat óráig, amikor is a tömeg elindul a metróállomás irányába vagy az autóbusz-megállók felé, esetleg a röviditalok menedékét választja. A Szajna ködbe borult. Egy vontatóhajó haladt el zöld és piros fények kíséretében három csónakot húzva maga után. Elment az utolsó autóbusz, az utolsó metró is. A moziban, miután bevették a hirdetőplakátokat, lehúzták a vasredőnyt. Maigret szobájának henger alakú vaskályhájában élénken lobogott a tűz. Az íróasztalon üres söröspoharak és szendvicsmaradékok hevertek. Valahol tűz üthetett ki, mert tűzoltóautók szirénáit lehetett hallani. Valamelyik kerületben kisebb összecsapás is történhetett, mert a rabszállító kocsi úgy két óra tájban elhagyta a rendőrőrsöt, és később a fogda udvarán keresztül tért vissza, ahol megszabadult begyűjtött rakományától. A kihallgatás tovább folytatódott. A fáradtságtól függően, egy vagy két óránként Maigret megnyomott egy gombot. Lucas, az őrs­parancsnok, aki a szomszédos üres irodában szunyókált, bejött, egy pillantást vetett a felügyelő által készített jegyzetekre, és folytatta a kihallgatást. Maigret pedig átment a másik helyiségbe, elnyújtózott egy kempingágyon, hogy valamivel később újult erővel térjen vissza a munkához. A rendőrőrs teljesen üres volt, az erkölcsrendészeti jövés-menéstől eltekintve. Az egyik felügyelő hajnali négykor egy kábítószer-kereskedőt hozott, akit azonnal ki is hallgatott. 7


Georges Simenon

A Szajnát tejszerű köd fonta körbe, és a virradat fényei megvilágították az üres rakpartot. A folyosókon lépések visszhangoztak. Telefoncsöngések, hívószavak, becsapódó ajtók és a takarítónők seprűinek suhogásai hallatszottak. Maigret a túlságosan felmelegedett pipáját letette az íróasztalra, felállt, tetőtől talpig végigmérte a foglyot. Rosszkedvű volt, amin igazán nem lehetett csodálkozni. Tizenhét órás kihallgatásnak lett vége. Előzőleg kivették a fűzőket a férfi cipőjéből, levették a kikeményített inggallérját, a nyakkendőjét, kiürítették a zsebeit. Az első négy órát állva töltötte az iroda közepén, miközben folyamatosan bombázták kérdésekkel. – Nem szomjas? Maigret már a negyedik pohár sörnél tartott. Mohón ivott, miközben a fogoly csak sápadtan mosolygott. – Nem éhes? Először megparancsolták a férfinak, üljön le, majd azt, hogy álljon fel. Hét órán keresztül nem evett. Akkor is gyötörték a kérdésekkel, amikor végre befalt egy szendvicset. Ketten faggatták, akik a kikérdezés szüneteiben pihenhettek, kinyújtózkodhattak, így enyhítve a monoton kihallgatás nyomasztó pillanatait. Ami a leginkább meglepte, az nem is a férfi fizikai állóképessége volt, hanem az a megdöbbentően elegáns távolságtartás, amit mindvégig megőrzött. Ritkán fordul elő, hogy egy, az elithez tartozó férfi, aki a rendőrőrsön nyakkendő nélkül megy ki a vizsgálati teremből, utána pedig egy órát meztelenül tölt száz bűnöző között, még akkor is meg tudja őrizni a magánéletében rá jellemző nyugalmat, amikor a fényképezés után az antropometrikai vizsgálatra menet néhány börtöntársának megalázó viccelődését és lökdösését kell kiállnia. Az pedig már végképp ritkaságszámba megy, hogy többórás kihallgatás után még bármi is megkülönböztesse egy csirke­fogótól. Mindezek ellenére Carl Andersen kitartott. Noha ruhája megviseltnek tűnt, mégis őrzött valamit a választékosságából, amit egy rendőrfelügyelő amúgy ritkán tapasztalhat. Olyan arisztokratikus 8


Maigret és a halott gyémántkereskedô

elegancia volt ez, valamiféle távolságtartó és gunyoros magatartással párosulva, mint ami általában a diplomáciai körökben megszokott. Magasabb volt Maigret-nél, karcsú és rugalmas termetű, széles vállú. Hosszúkás arca sápadtnak, ajkai kissé haloványnak tűntek. A bal szemén fekete monoklit viselt. – Ezt vegye le! – utasították. Mosolyogva engedelmeskedett. Egy zavaróan mozdulatlan üvegszem tűnt elő. – Baleset? – Igen, légi. – Ezek szerint megjárta a háborút? – Dán vagyok, ezért nem kellett bevonulnom. Volt egy turistagépem. A szülőföldemen… Annyira zavaró látvány volt az a műszem a fiatal és szabályos arcon, hogy Maigret morogva így szólt: – Visszateheti a szemüvegét. Andersen egyszer sem panaszkodott. Sem akkor, amikor hosszasan kellett állva maradnia, sem pedig akkor, ha elfelejtettek neki inni vagy enni adni. Ahol tartózkodott, onnan jól láthatta az utca forgatagát, a hidakon átkelő villamosokat és autóbuszokat, egy vöröslő napsugarat, amely rövid pillanatokig a háztetőket súrolta, aztán az éjszakát, s végül az áprilisi hajnal élénk világosságát. Mindig egyenesen állt, erőfeszítés nélkül. Az egyetlen fáradtságra utaló jel csak a jobb szeme alatt végighúzódó vékony és mély ránc volt. – Minden nyilatkozatát fenntartja? – Igen. – Elismeri, hogy nehezen hihetőek? – Elismerem, de nem állíthatok valótlant. – Reméli, hogy szabadlábon marad, nem lévén ön ellen közvetlen bizonyíték? – Nem remélek semmit sem. Mindössze a kissé nyomatékosabb hangsúly jelezte, hogy fáradt lehet. 9


Georges Simenon

– Kívánja, hogy felolvassák a vallomását, mielőtt aláírja azt? A jól nevelt emberekre jellemző legyintéssel válaszolt, mintha csak egy csésze teát utasított volna vissza. – Mindenesetre – mondta Maigret –, nagy vonalakban összefoglalom, amit mondott. Körülbelül három évvel ezelőtt érkezett Franciaországba, lánytestvérével, Elsével. Egy hónapig Párizsban élt, majd vidéken bérelt házat a Párizsból Étamps-ba vezető autóút mellett, Arpajontól három kilométerre, az úgynevezett „Három özvegy kereszteződésnél”. Carl Andersen enyhe fejbiccentéssel helyeselt: – Három éve teljes elszigeteltségben élnek ott, olyannyira, hogy a helybeliek jobb esetben is csak négyszer-ötször látták a testvérét. Semmilyen kapcsolata sincs a szomszédjaival. Vásárolt egy használt Citroën 5CV gépjárművet, amellyel csak az arpajoni piacra jár. Minden hónapban ugyanezzel az autóval jön Párizsba is. – Igen, hogy leadjam a munkáimat a Dumas és fiai céghez, a Szeptember 4. utcában. Pontosan így van. – A munkáit, vagyis bútorszövetekhez készült minták rajzait. Minden egyes rajzért ötszáz frankot kap. Havi átlagban négy ilyen rajzot készít, amivel így havi kétezer frankot keres. Újabb megerősítő bólintás. – Nincsenek barátai. A húgának sincsenek barátnői. Szombat es­te is lefeküdtek, és szokásához híven kulcsra zárta Else önével szom­szédos szobájának ajtaját. Ezt a tényt azzal magyarázza, hogy a hölgy nagyon fél… Rendben, menjünk tovább. Vasárnap reg­gel 7 órakor Emile Michonnet biztosítási ügynök, aki az önétől száz méterre található házban lakik, bemegy a garázsába, és azzal szembesül, hogy a nemrégiben vásárolt hathengeres, is­mert márkájú gépjárműje eltűnt, s helyén az ön „veterán autója” áll… Andersen nem mozdult, csak egy gépies mozdulattal a zsebéhez nyúlt, ahol a cigarettáját tartotta. – Michonnet úr, aki napokig másról sem beszélt, csak az új autójáról, úgy gondolta, hogy csak valami rosszindulatú tréfáról 10


Maigret és a halott gyémántkereskedô

lehet szó. Elment önhöz, a kaput zárva találta, ezért becsöngetett… hiába! Fél órával később szerencsétlenségét elmesélte a helyi rendőrnek, aki azután szintén a házához ment. Nem találták sem az autót, sem magát… de még a testvérét sem. Ugyanakkor felfedezték a gépjárművet a garázsban. Az első ülésen a kormánykerékre dőlve egy közvetlen közelről mellkason lőtt férfi holttestére bukkantak… Nem vitték el a papírjait… Egy bizonyos Isaac Goldberg antwerpeni ékszerészről van szó… Miközben beszélt, Maigret szenet dobott a kályha tüzére. – A rendőr – folytatta – végezte a munkáját, és kikérdezte az arpajoni vasútállomás alkalmazottait, akik elmondták, látták önt, amint testvérével felszállt az első párizsi vonatra. Mindkettőjüket a párizsi Orsay pályaudvaron fogták el… Mindent tagad? – Bocsánat, csak azt tagadom, hogy bárkit is meggyilkoltam volna… – Azt is tagadja, hogy ismerte ezt az Isaac Goldberg nevű embert? – Életemben először egy általam ismeretlen autó volánjánál láttam, amelyet becsempésztek a garázsomba… – Ahelyett, hogy telefonált volna a rendőrségre, inkább menekülőre fogta a testvérével… – Féltem az esetleges bonyodalmaktól… – Semmi hozzátennivalója sincs? – Nincs! – Azt is állítja, hogy semmit sem hallott szombat este, sem vasárnap reggel? – Igen mélyen alszom… Ugyanazokat a szavakat ismételte immár ötvenedszerre, amitől Maigret ideges lett, és csöngetett. Lucas, az őrs parancsnoka jelent meg az ajtóban. – Mindjárt visszajövök – mondta Maigret. A Maigret és az üggyel magasabb szintről megbízott Coméliau vizsgálóbíró közötti beszélgetés nagyjából tizenöt percig tartott. A bíró, mondjuk így, már az elején feladta az ügyet. 11


Georges Simenon

– Meglátja, kedves felügyelő, milyenek ezek az ügyek! Szerencsére csak tízévenként fogunk ki ilyeneket, ahol a végén semmi sem derül ki… Hogy lehet, hogy pont rám osztották?! A részletek között nincsenek összefüggések! Minek ez a kocsicsere? Andersen miért nem a garázsban álló autón menekült Párizsba? Helyette inkább elgyalogolt Arpajonig, hogy ott felszálljon a vonatra… Mi a fenének ment ez a gyémántkereskedő a Három özvegy kereszteződéshez, mit akart ott csinálni? Elhiheti, Maigret, akárcsak magának, nekem is ez az egész csak csomó fejfájást okoz… Amennyiben úgy látja, már most abbahagyhatja a nyomozást. Talán nem is téved, amikor azt gondolja, hogy ha ennek az embernek sikerült kiállnia tizenhét órányi kihallgatást, akkor később sem húznak ki belőle egy szót sem… A felügyelő szemhéja pirosnak tűnt, hiszen igen keveset aludt. – Beszélt a lánytestvérrel? – érdeklődött Coméliau. – Nem. Amikor behozták Andersent, a rendőr már hazaküldte a lányt, hogy majd a helyszínen hallgassa ki. Házi őrizetben van. Kezet szorítottak. Maigret visszatért az irodába, ahol Lucas lagymatagon szemlélte a gyanúsítottat, aki homlokát az ablaküvegnek támasztva türelmesen várakozott. – Szabadon távozhat – közölte az ajtóban álló Maigret. Andersen meg se rezzent, csak ujjával a nyakára, majd fűző nélküli cipőjére mutatott. – Megkapja a holmijait az irodában. Természetesen a hatóságok rendelkezésére kell állnia. Bármilyen szökési kísérlet esetén a Santé börtönébe fogom vitetni. – És a testvérem? – Ő már otthon van. Mindennek ellenére a dán valamennyire elérzékenyülhetett, mert az ajtón kifelé menet levette a szemüvegét, és élettelen szemén végighúzta a kezét… – Köszönöm szépen, felügyelő. – Nincs mit. 12


Maigret és a halott gyémántkereskedô

– Szavamat adom önnek, hogy ártatlan vagyok. – Nem kértem öntől semmit. Andersen meghajolt, és várta, hogy Lucas elkísérje az irodába. Valaki, aki eddig a folyosón várakozott, és döbbent meglepetéssel hallgatta a beszélgetést, most felállt, és elindult Maigret felé. – Szóval szabadon engedi? Ez nem lehet igaz, felügyelő úr! Michonnet volt az, a biztosítási ügynök, a hathengeres új autó tulajdonosa. Ellentmondást nem tűrőn lépett be az irodába, és tette le a kalapját az asztalra. – Elsősorban az autóm miatt vagyok itt. A kissé már őszülő, alacsony, ízléstelenül öltözött férfi folyamatosan pödörgette kozmetikázott bajuszának végét. Száját csücsörítve magyarázott, mozdulatai határozottság látszatát keltették. Ő a panasztevő, akit a Törvénynek védelmeznie kell. Talán hősnek képzeli magát, aki nem hagyja, hogy bárki bármiben is befolyásolja. Az egész rendőrőrsnek meg kellett hallgatnia a panaszát. – Ma este hosszasan beszélgettem Madame Michonnet-val, akit remélhetőleg hamarosan a felügyelő úr is megismer. Ő is – akinek apja a montpellier-i gimnázium tanára volt, anyja pedig zongoraórákat adott – teljesen egyetért velem. Látja! Szóval… Ez a „szóval” volt a kedvenc szava, amit leereszkedő, s egyben ellentmondást nem tűrő hangsúllyal ejtett ki. – Szóval…, most az a legfontosabb, hogy a lehető leghamarabb szülessen döntés! Mint mindenki, beleértve a leggazdagabbakat, például Avrainville grófját, én is hitelre vettem az autómat. Tizennyolc szerződést írtam alá. Kifizethettem volna a teljes összeget, de minek hozzányúlni a tőkémhez. Az említett Avrainville gróf is így tett, amikor megvásárolta Hispanóját. Szóval! Maigret meg sem mozdult. Erőlködve lélegzett. – A munkámhoz nélkülözhetetlen egy autó. Képzelje csak el, ha a körzetem Arpajontól harminc kilométerre esik. Tehát Madame Michonnet is azt gondolja, hogy nem akarunk megtartani egy olyan autót, amelyben megöltek egy embert. Az igazságszolgáltatás 13


Georges Simenon

jogkörébe tartozik, hogy elkövessen mindent, és biztosítson nekünk egy, a korábbival megegyező, új gépjárművet. Az egyetlen különbség csak az, hogy ugyanazért az árért egy borvörös színűt szeretnénk. Fontos még, felügyelő úr, hogy az autóm éppen bejáratás alatt állt, ezért kötelező… – Ez minden, amit mondani akar? – Bocsánat!… Még egy mondatot akart hozzátenni. – Bocsánat, felügyelő úr! Természetesen minden tudásom­mal és hely­ismeretemmel állok az önök rendelkezésére… Fontos len­ne azonban, hogy egy új autó… Maigret végigsimította kezével a homlokát. – Rendben. Hamarosan meglátogatom önöket az otthonuk­ ban… – De mi lesz az autóval? – A szakértői vizsgálatok végeztével vissza fogja kapni az autóját… – Hiszen most mondtam önnek, hogy Madame Michonnet és én… – Adja át üdvözletemet Madame Michonnet-nak! Viszontlátásra, uram! Mindez olyan gyorsan történt, hogy a biztosítási ügynöknek nem volt módja tiltakozni. Már a lépcsőfordulóban találta magát, miután a kezébe nyomták a kalapját, a titkár pedig így szólt: – Erre jöjjön, legyen szíves. Az első lépcsősor balra… Az ajtó szemben van… Maigret kétszer is megfordította a kulcsot a zárban, majd vizet tett fel a tűzhelyre, hogy egy jó erős kávét csináljon magának. A munkatársai azt gondolták, az ügyön dolgozik, egy óra múlva azonban fel kellett hogy ébresszék, mert távirat érkezett Antwerpenből, amelyben ez állt: „Isaac Goldberg, negyvenöt esztendős, a környéken jól ismert. Gyémántkereskedő. Jó banki referenciákkal. Minden héten repülővel vagy vonattal Amszterdamba, Londonba és Párizsba utazott. 14


Maigret és a halott gyémántkereskedô

Luxusingatlanja van a Campin utcában, Borgerhoutban. Nős. Egy nyolc- és egy tizenkét éves gyermek apja. Madame Goldberg az értesítés után vonaton Párizsba utazott.” Reggel tizenegy órakor csöngött a telefon. Lucas volt az. – Halló! A Három özvegy kereszteződésnél vagyok. A szervizből hívom, amely kétszáz méterre található Andersenék házától… A dán éppen most érkezett haza… A kapu zárva van. Különösebb történés nincs. – A húga? – Nem láttam ugyan, de bizonyára ő is otthon van. – Goldberg holttestével mi történt? – Az arpajoni Bonctani Intézetbe szállították… Maigret hazatért a Richard-Lenoir körúti lakásába. – Fáradtnak tűnsz – fogadta a felesége. – Pakolj be nekem egy bőröndöt, öltönnyel, cipővel… – Hosszan leszel távol? Raguleves kellemes illata érződött. A hálószobában nyitva volt az ablak, az ágy is bevetetlen, hogy a lepedők szellőzhessenek. Madame Maigret-nek még nem jutott ideje kivenni a csatokat a hajából, amelyekkel szőke csigáit tűzte fel. – Szervusz… A felügyelő megcsókolta. Indulófélben volt már, amikor az asszony így szólt: – Jobb kézzel nyitottad ki az ajtót… Ez Maigret szokásával ellentétben állt, hiszen mindig bal kézzel nyomta le a kilincset. Madame Maigret, saját bevallása szerint is, igencsak babonás asszony volt. – Miről van szó? Csak nem egy bűnbanda? – Fogalmam sincs. – Messzire utazol? – Még nem tudom. – Légy óvatos! Maigret már lefelé tartott a lépcsőn, csak egy pillanatra fordult vissza, hogy intsen a kezével. A körúton leintett egy taxit. 15


Georges Simenon

– Az Orsay pályaudvarra legyen szíves… Illetve… Mennyibe kerül egy fuvar Arpajonig? Háromszáz frank oda-vissza? Akkor gyerünk! Ez ritkán történt meg vele. Most azonban ideges volt. Nem tudott elszundítani, pedig a szeme már majdnem leragadt az álmosságtól. Talán nyomaszthatta valami. Valószínűleg nem is annyira a bal kézzel kinyitott ajtó esete. Még az a furcsa történet sem Michonnet elrabolt és azután Andersen garázsában megtalált autójáról, ülésén egy holttesttel. Ami a leginkább zavarta, az a dán személyisége volt. Tizenhét órányi perzselés! Még a tapasztalt bűnözők, még az európai rendőrségeken jól edzett csirkefogók sem állták volna ki ezt a próbát. Maigret talán pontosan ezért engedte őt szabadon! Végül Bourg-la-Reine-nél mély álomba merült. A sofőr Arpa­ jonnál ébresztette fel, a leégett tetejű, régi piaccal szem­közt: – Melyik szállodában fog megszállni? – Folytassa az utat a Három özvegy kereszteződésig… Az olajtól fénylő autóút emelkedőjének mindkét oldalán hirdetések reklámozták Vichy és Deauville városait, a nagy szállodákat és turistalátványosságokat. Útkereszteződés következett, egy töltőállomással és öt pirosra festett benzinkúttal. Balra az Avrainville-be vezető útjelző tábla díszelgett. Körben végeláthatatlan nagyságú mező. – Megérkeztünk! – mondta a sofőr. Csak három házat lehetett látni. Az első az autószerelőé volt, az épületen látszott, hogy sebtében, üzleti láz hevében húzták fel. Egy alumíniumkarosszériás, nagy sportautóba éppen benzint töltöttek. Két szerelő pedig egy hússzállító furgont javított. Szemben egy mészkőből épült villa állt, keskeny kertrésszel, amelyet két méter magas kerítés vett körül. Rajta egy réztáblán a következő felirattal: Emile Michonnet – biztosítási ügynök. A harmadik ház pár száz méterre állt. A falon keresztül, ami a parkot övezte, csak az első emeletre, a palatetőre és néhány nagyobb fára lehetett rálátni. 16


Maigret és a halott gyémántkereskedô

Az építmény majd százévesnek tűnt. A régi idők kellemes nyaralóit idézte, kertészlakkal, mellékhelyiségekkel a személyzet számára, tyúkóllal, lóistállóval, és egy nyitott lépcsőfeljáróval, melyet bronzkandeláberek díszítettek. Egy kis kiszáradt kerti medencét is lehetett látni, valamint egy faragott oszlopfőt formázó kéményt, amelyből keskeny füstcsík szállt fel. Ez volt minden. A mező oldalában egy magányos kőfal húzódott, megroggyant tetőszerkezettel, a szántóföld szélén egy otthagyott eke feküdt. Az egyenletes felületű úton autók cikáztak, s hangos dudálások közepette előzgették egymást. Maigret kezében a csomagjával kiszállt az autóból, kifizette a sofőrt, aki mielőtt visszaindult volna Párizsba, még megtankolt.

17

Georges Simenon: Maigret és a halott gyémántkereskedő  

Georges Simenon Maigret és a halott gyémántkereskedő c. regényének részlete magyarul - © Agave Könyvek

Georges Simenon: Maigret és a halott gyémántkereskedő  

Georges Simenon Maigret és a halott gyémántkereskedő c. regényének részlete magyarul - © Agave Könyvek

Advertisement