csontszilánkokat szórva egészen az agyig hatolt, éle kettévágta az asszony arcát. Még nem zuhant el a földön, amikor már halott volt. Fejébôl Fähner csak nehezen tudta kirángatni a fejszét, a lábát rá kellett hozzá támasztania Ingrid nyakára. Aztán két erôs csapással levágta a fejet a törzsrôl. A törvényszéki orvos késôbb azt állapította meg, hogy Fähnernek tizenhét további ütésre volt szüksége a karok és a lábak levágásához. Fähner hangosan zihált. Leült a kis fasámlira, amelyet egyébként ültetésnél szokott használni. A sámli lábai vérben álltak. Fähner megéhezett. Valamikor felállt, levetkôzött a holttest mellett, a pince mosdókagylójánál megmosta véres arcát, és a hajából is kiöblítette a vért. Bezárta a pincét, és a belsô lépcsôn felment a lakásba. Odafent felöltözött, feltárcsázta a rendôrség segélyhívó számát, megadta a nevét és a címét, és szó szerint a következôket mondta: – Felaprítottam Ingridet. Jöjjenek azonnal! A hívást rögzítették. Fähner nem várta meg a választ, csak letette a kagylót. Hangja nem árulkodott felindultságról. A rendôrök sem szirénát, sem kék lámpát nem használtak, és a telefonhívás után pár perccel már meg is érkeztek a házhoz. Egyikük már 29 éve szolgált rendôrként, családja minden tagja Fähner páciense volt. Fähner a kertkapu elôtt várta, és odaadta neki a kulcsokat. Csak annyit mondott, hogy az asszony lent van a pincében. A rendôr tudta, jobb lesz, ha nem tesz fel kérdéseket: Fähner öltönyt viselt, de sem cipôt, sem zoknit nem húzott. Nagyon nyugodt volt. –– A per négy napig tartott. Az esküdtbírósági tanács elnöke tapasztalt férfi volt. Ismerte Fähnert, akinek az ügyében ítéletet kellett hoznia. És Ingridet is ismerte. De ha netán nem ismerte volna
14