magamra. Segített nekem kibogozni a gubancokat. A folyamat néha nagyon fájdalmas volt. Értéktelennek éreztem, fel akartam adni magam, és elkezdtem erősen belekapaszkodni. Ő megfogott, megsimogatott, és kicsit odébb tolt. „Segítek, de állj a lábadon, nem én foglak tartani! Legyél te, aki voltál, aki vagy!” Tudatosította, mit érzek, gondolok, és el tudtam távolodni szellemi úton a félelmeimtől. Ez egy nagyon kemény harc volt, de ő megharcolta értem. György: Mit jelent megérteni a másik embert? Azt, hogy mit akar, miért azt, és miért úgy akarja? Mi hajtja, hogy gondolkozik? Mindketten nagyon sokat tanultunk egymástól empátiából. A magánéletben önismeretre tesz szert az ember, ami nélkül sem élni, sem együtt élni nem lehet. – Nagyon egy húron pendültök. A hobbitok is közös? Rólad, Gyuri, köztudott, hogy szeretsz és tudsz is főzni. György: Anna is nagyon jól főz. Korán találkoztunk, meg kellett tanulni főzni. Sokat voltunk együtt a konyhában. Anna: Régebben nagyon szerettem Gyurival kettesben főzni, közben borozgatni, beszélgetni a konyhában. Most már nem annyira… Gyuri: Mert most az a szakasz van, amikor a fiaink válogatósak. Anna: Mikor nem voltak azok? (kacagnak) Gyuri nagyon alapos, és szigorú. Főszakács típus. – Szigorú vagy? És Anna a kuktád? György: Veszekedni szoktunk, mert nekem más elveim vannak a konyhában, mint Annának. Én a hülye maximalizmusommal megpróbálok mindent precízen kimérni, megnézem, hogy más hogyan készíti, kutatok az interneten. Egyébként Anna nem kukta, mert sokkal bátrabb dolgokat megcsinál, mint én. Most karácsonykor például angol húsos pitét készített, amit én meg sem mertem volna próbálni. Anna: Az édességet meg a leveseket én készítem, a húst Gyuri, ahhoz nem értek. Nagyon szeretem a keleti, indiai ételeket, a pepecselős dolgokat. Most már évek óta nem főzök felszabadultan. – Miért? www.noileg.ro
Anna: Heti hét ebédből négyet-ötöt nekem kell az asztalra tennem, mert a fiúknak állandóan ugyanazt a tíz-tizenkét ételt kell adni, és unom. Ez egyik ok, a másik, hogy ha valamit megfőzök, azt utánam Gyuri megcsinálja sokkal jobban. (nevetnek) – Milyen egy átlagos napotok? Anna: Őrültek háza. Mert bármikor jöhet egy ímél, hogy valamit ott és akkor meg kell tenni. Egy korrektúra, egy fordítás. Az ember hiába tervezi el, hogy így lesz, mindig máshogy alakul. Mivel otthon dolgozunk mindketten, folyamatosan rettentő feszültség van. György: A mi életünkben nincs olyan, hogy átlagos nap. Van egy öreg festő barátom, aki azt mondta, 40 éves korára azt vette észre, hogy olyan az élete, mint egy vadvízi evezés: jön egy szikla, kikerüli, jön egy másik, kikerüli. Nagyjából a miénk is ilyen, csak mi tutajon vagyunk két gyerekkel. Anna: És a tutajnak nem szabad elsüllyednie, felborulnia – ez a legnehezebb. Mi ketten nagyon szépen kidolgoztuk erre a technikánkat. De az, hogy a gyerek ne boruljon be és ki, nem egyszerű. Mert néha ki szoktak borulni. De nem könnyű nekik. Nagyon érzékeny gyermekek, és meg vannak áldva, mert kétfelőlről hozzák ezt a maximális érzékenységet. – Értem, hogy káosz, de ki mikor ír? És hol? Van külön írósarok? György: Ki, amikor tud. Anna éjjel szeret, én reggel, de nappal is, attól függően, hogy mikor van határidő, vagy épp a gyermekekkel mi van. Nincs precíz életvitel, miközben van, mert macskánk van és kertünk, abban Annának 29 tő rózsája. Próbálunk, amennyire lehetséges, normálisan élni. Az a baj ezzel az írással, hogy ez nem egy normális állapot. Úgy értem, hogy nem átlagos nyolc óra munka. Erre nincsenek receptek. Nincs irodánk, minden együtt van a gyárban, vagy ahogy Anna nevezi, a műhelyben. Amikor az első gyermekünk megszületett, ültünk a mózeskosár két oldalán, és én diktáltam Annának egy fordítást. Én is írtam, ő is írt. Amíg a nagyfiunk 3 éves lett, Anna megírta az Elhagy című verseskötetét, én A fehér királyt, közben meg lefordítottuk egy filmmagazin minden számát.
39