12,5 lej
2021/6
ÉRETT APÁK
Most van időnk babázni felelős társadalom A gyermekbántalmazás nem magánügy!
Dimén-Varga Tünde Mindfulness a konyhában Máté Dalma AZ ÁLMOK VALÓRA VÁLNAK KEREKESSZÉKBEN IS
MELLÉKLE T
IGENT MO NDUNK A NEMRE !
ÜVEGPLAFON CSAK AKKOR VAN, HA ENGEDED
/
A L A P O Z Ó
Igen a nemre eep smiling, azaz légy mindig vidám, csak mosolyogj! Légy pozitív! Jól ismerjük ezeket a divatos szlogeneket, de bizonyára azt az érzést is, amikor belül csak úgy forrongunk, izzunk, de – mert ezt várják el tőlünk – kényszeredett félmosollyal fejet hajtunk, bent maradunk munkaidő után is egy feladatra, lebonyolítjuk a családi nagyebédet, lemondunk a kozmetikusról, mert valami „fontosabbat” várnak el tőlünk. Miért tesszük ezt? Talán mert nem tanultuk meg, vagy dacoló kiskölyökkorunk után elfeledtük, elfeledtették velünk a nemet mondás lehetőségét. És lehet, hogy már mi is jobban díjazzuk saját gyerekeink esetében az igeneket, a rábólintást, ahelyett, hogy megtanítanánk őket az asszertív kommunikációra, a nemet mondás felnőttes művészetére. Mert nem a dacra-harcra mondunk mi igent ebben a hónapban, hanem arra, hogy mennyire fontos kiállni önmagunkért, felszólalni saját érdekünkben, felvállalni igényeinket, szükségleteinket – nem agresszív módon, de határozottan. Mert hihetetlen felszabadító ereje tud lenni egy jókor kimondott nemnek! Akár a címlaposunkkal, Hegedüs Csillával készült interjúnkat is lehet ezen a szemüvegen át olvasni: mekkora erőt jelent, ha képesek vagyunk a saját magunk számára fontos dolgokat szem előtt tartva dönteni családról, munkáról, új felkérésekről, lehetőségekről, bármiről. S ez a folyamat bizony nemekkel is jár olykor. És igen, az is ott van ebben az interjúban, hogy létezik az a bizonyos üvegplafon… Együtt talán könnyebb erre is nemet mondani, és erre a nemre is igent mond a Nőileg. Megidézzük Coco Chanel alakját is, aki nemcsak az örök kis feketével, de a társadalmi- és öltözködési konvenciókra adott határozott nemjeivel is beírta magát a történelembe. És ha már ezt a témát választottuk, kikerülhetetlen volt, hogy a Lurkó rovatunkban a szülői nem fontosságával foglalkozzunk, bár – ahogy kolléganőnk írja – piszok nehéz feladat következetes szülőnek lenni. De hosszú távon mindenképp megéri. Szóval vannak fontos nemek, szükséges nemek, helyénvaló nemek, amelyek éppen azért kellenek, hogy a vége IGEN legyen: igen az egészségre, a jól-létünkre, a szépre, a szabadidőre, az önmegvalósításra, az egyéniségre, a csendre, a másra, önmagunkra, a bátorságra. Itt a nyár, mondjunk hát nemet a tartalmatlan kötöttségekre, lebegjünk, élvezzük a ragyogást, a meleget, töltődjünk, utazzunk és olvassunk jókat. A Nőileget se feledjék otthon! /
Asztalos Ágnes
3
/
4
AZ ERDÉLYI NŐK MAGAZINJA. MEGJELENIK HAVONTA.
WWW.NOILEG.RO FELELŐS KIADÓ, FŐSZERKESZTŐ
53.
sebestyén kinga
FELELŐS SZERKESZTŐ barabás blanka
SZERKESZTŐK, ÚJSÁGÍRÓK asztalos ágnes bálint eszter csatlos tünde Forrai Szerénke gereöffy andrea kovács eszter magyari tekla ménessy kinga kitty pap melinda sipos betti
FOTÓ csedő attila erdély bálint előd Kristó g. hunor mihály lászló rab zoltán Tofán Levente
30.
22.
CÍMLAPFOTÓ: kisS gábor
KREATÍV DIZÁJNER, TÖRDELŐ: Mihály László
KIADÓ: Príma Press Kft., székelyudvarhely
REKLÁMFELÜLET: TRANSVERSUM MEDIA TRADE www.Transversum.ro Tel.: +40 726 720 574
16.
az {X} jelöléssel ellátott szövegek fizetett reklámok.
ELŐFIZETÉS: noileg.ro/elofizetes ISSN: 2359-9863
66. 40.
/
6
FÁMA
ARCKÉP
8
Hegedüs Csilla: Üvegplafon csak akkor van, ha engeded
TRENDÍVA GARDRÓB
13 DRESSZKÓD 16
Galaczi Hajnalka gardróbja A kor nem minden – Hogyan öltözz számaidnak megfelelően?
TERÍTÉKEN ÉTELMESE
19 22 ÉTLAP
Dimén-Varga Tünde: Mindfulness a konyhában Mi kerüljön a piknikkosárba?
GYÓGYÍR
26
Immunrendszer – Testőr, ami általában megvéd
KÖZELRŐL
30
13.
Máté Dalma - Az álmok valóra válnak kerekesszékben is
KULTÚRKOKTÉL ÉLMÉNY
KOMMENTÁR 50 FÉRFIKÓD 51
Egyszerűen: Nem A nemes
EGYENSÚLY
53 79
A gyermekbántalmazás nem magánügy!
KONTAKT
57 60 61
A NEM-et mondás művészete
62
Kis Balázs: Szövetségben az élettel a halál ellen
IGENT MONDUNK A NEMRE! PORTRÉ
44 47 NAGYÍTÓ
Coco Chanel, aki tudott nemet mondani A nemet mondás szabadsága
Érett apák: Most van időnk babázni
POGGYÁSZ TETSZETT
66 ÚTINAPLÓ 68
Óriásként látni Erdélyt Azúrkék Adria, elegancia, monarchia
ÉLETTÉR OTTHON
70 KOPOGTATÓ 72
81
A HÓNAP PASIJA
A görögdinnye legendája
MÁS-KÉP
40
Mindig az ördöggel
GYEREKILEG
EGYSZER VOLT...
76
Márton Evelin: Hiányzik, hogy találkozzak az emberekkel
Sokszor vagyok büszke arra, hogy nő vagyok
LURKÓ
34 KÁVÉZÓ 35 FILMAJÁNLÓ 38 KULTÚRKÍNÁLÓ 39
Hulej Emese: Egy Teleki gróf Afrikában
5
Kiköltözünk a teraszra! A ház, ahol a kert jelenti a szabadságot
ÖKOREND
Székelyföldi turkálás: ki és mit vesz? Trendek
EZO-TÉR
Megfontoltsággal léphetünk tovább
TUDÓS NŐK
82
Bartók Blanka
/
6 F Á M A
Koncerttel ünnepelt a Koszika & The Hotshots
V
okál-szimfonikus, élő koncerttel ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban a Koszika & The Hotshots. A Transylvanian Symphonic Tales – Erdélyi szimfonikus mesék című produkció során román és magyar népi ihletésű dalokat és feldolgozásokat, illetve angol nyelvű saját szerzeményeket hallhatott a közönség. Koszorus Krisztina, a formáció énekese, zenésze, dalszerzője, menedzsere, ahogy 2020 augusztusában a Nőileg címlaposaként mondta: „az anyatejjel szívta magába a népzenét” táncos, énekes szólista édesanyja és zenész édesapja mellett. Zenekarával, Marton Lászlóval és Bőr Hunyadi Gyulával vendégművészként Koszorus Kálmán is fellépett az ünnepségen. A nagyzenekari hangszerelés az új-zélandi származású Vaughn Roberts munkája, és ő is vezényelte a produkciót. A Koszika & The Hotshots azt ígéri rajongóinak, nem ez volt az egyetlen idei szimfonikus koncertjük. /
Felméri Cecília filmjét vetítik a magyar mozik
B
orbély Alexandra, Bogdan Dumitrache és Kiss Diána Magdolna főszereplésével elsőre egy, a lakott területektől távol eső horgásztó békés, zárt világa villan fel a filmvásznon. A Spirál azonban lélektani krimi, a tó mellett élő két nő és a férfi különös hármasa nem maradhat idilli, a megszokáshoz való, görcsös ragaszkodás, a változástól való félelem miatt nagy árat kell fizetnie a férfi főszereplőnek. A tavaly ősszel, Varsóban debütált nagyjátékfilm elhozta többek közt a 36. nemzetközi filmszemle első és második filmesek versenykategóriájának különdíját, akárcsak a Thessaloniki Nemzetközi Filmfesztiválét. A kolozsvári rendező első egészestés alkotását május közepétől tűzték műsorra a magyarországi filmszínházak. /
Fotó: Szilágyi Lenke
Fotó: Bereczky Sándor / Koszika & TheHotshots
Királyi séta – megnyitotta kapuit a soborsini kastély
M
ájustól októberig ezentúl bárki bejárhatja az Arad és Déva közötti Soborsinban található királyi birtokot. Legkedvesebb rezidenciáját éppen húsz éve, 2001 júniusában vehette újból birtokba a néhai Hohenzollern
/
,,Kis Hollywood” a kráterben
2
022-ig nem léphetnek turisták Alsórákos egyik közkedvelt természeti látványossága, a kialudt vulkán területére. A kráterben építették meg ugyanis a Romániában valaha forgatott, legnagyobb televíziós produkció, az 1966-os Django alapján készülő sorozat fő forgatási helyszínét. A Franco Nero világhírét megalapozó spagettiwestern Quentin Tarantinót is megihlette, Django elszabadul címmel 2012-ben rendezett két Oscart bezsebelő westernfilmet. A Brassó megyei község határában május 10-én kezdődött és várhatóan novemberig tart a forgatás, mintegy 300 fős, nemzetközi stáb lakja be a kráterben megépített New Babylont. Az arizonai Grand Canyonra emlékeztető helyszín mellett Bukarestben és Dobrudzsában forog a tízrészes olasz-francia-román sorozat, melynek rendezője Francesca Comencini. A polgárháborúból a Vadnyugatra hazatért, magányos igazságosztó Djangót a belga Matthias Schoenaerts játssza, a film producere pedig Andrei Boncea, Loredana Groza énekes-színész férje. Az ő nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint például a Callas Forever dráma vagy a La bloc című sorozat. A Brassó megyei község határában elterülő természetvédelmi terület másik két kedvelt látványossága, a Smaragd-tó és a bazaltoszlopok, valamint a Sükösd-Bethlen-várkastély továbbra is látogatható – tájékoztatnak a VisitRacoș Facebook-oldalon.
Mihály. Az utolsó román király 1943-ban vásárolta meg a 17. századi nemesi lakot, mely maihoz hasonló, klasszicista stílusát a 19. század eleji tulajdonos, báró Forray Andrásnak köszönheti. De volt a grófi Nádasdy, majd a báró Hunyady család birtoka is. Az államosítást követően működött benne kórház és szanatórium, majd Ceaușescu is használta villaként. A 6,5 hektáros területen a látogatók megcsodálhatják többek közt a Királyi falut, a Rejtett kertet, az öreg tölgyek sétányát, illetve I. Mihály második világháborús autógyűjteményét és az 1940es években is használt autójavító műhelyét. Az impozáns park tervezője az a Christian Heinrich Nebbien, akinek egyik leghíresebb munkája a budapesti Városliget. Hétköznap csak szervezett csoportok látogathatják a birtokot, azonban péntektől vasárnapig 9 és 18 óra között mindenki számára nyitva áll a kapu. /
Ismét Erdélyben a Sárik Péter Trió és Falusi Mariann
T
izenegy állomásos turnén mutatja be Jazzkívánságműsor magyarul 2. című lemezét a Sárik Péter Trió és Falusi Mariann. A trió 2010-ben indította a ,,műfajokat tudatosan átlépő”, Jazzkívánságműsor című programját, a legjobban sikerült darabokat négy lemezen jelentették meg. Az elsőt Fonogram-díjjal jutalmazták 2014-ben, a harmadik és a mostani, negyedik lemez már magyar szerzemények feldolgozásait tartalmazza. Június 30. és július 10. között Nagykárolyban, Marosvásárhelyen, Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Nagyszebenben, Kovásznán, Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Baróton és Gyergyóremetén állnak színpadra. A koncertek pontos helyszínéről és kezdési idejéről a www.sarikpeter.ro honlapon tájékozhatnak az érdeklődők. /
Fotó: Gálfi Attila, Sárik Péter, Falusi Mariann és Fonay Tibor
Fotó: a kastély Facebook-oldala /
Összeállította: Antal Orsolya
7
/
8 A R C K É P
ÜVEGPLAFON CSAK AKKOR VAN, HA ENGEDED HA SENKI NEM TUDJA, AKKOR HÍVJUK FEL HEGEDÜS CSILLÁT! – EGYFÉLE SZÁLLÓIGE EZ MÁR AZ ERDÉLYI MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK KÖZÖTT. POLITIKUSKÉNT, KULTURÁLIS SZERVEZŐKÉNT, ALAPÍTVÁNYI VEZETŐKÉNT ANNYI MINDENBEN RÉSZT VÁLLALT MÁR, HOGY A VICCESNEK SZÁNT FELVETÉS VALAHOL JOGOS IS.
/
Írta: Forrai Szerénke Fotó: Kiss Gábor
zabó Bálint építész lánya, Szentimrei Judit néprajzi szakíró unokája, Szentimrei Jenő költő, író, színház igazgató dédunokája. Dédapja révén Kós Károly szellemi hagyatéka úgymond testközelben volt számára, nem csoda hát, ha egészen fiatalon óriási építészeti feladatot vállalt: megmenteni a pusztulástól Erdély egyik legnagyobb, legszebb, az idő tájt legrosszabb állapotú főúri kastélyát, a bonchidai Bánffy-kastélyt. Szakemberként került a politikába, ahol sok minden volt már: kulturális államtitkár, kulturális miniszter, miniszterelnök-helyettes – most az európai alapok minisztériumának államtitkára.
/
/
– Az az igazság, hogy követni is nehéz téged: államtitkár vagy, a bonchidai Bánffy-kastélyt felújító alapítványnak az elnöke, az RMDSZ szóvivője, oroszlánrészt vállalsz a nőszövetségi munkából. Kihagytam valamit? – Édesanya és élettárs. – Melyik a kedvenced azok közül, amiket itt felsoroltunk? – Hogy édesanya vagyok. És ez az, ami bármikor és bármilyen helyzetben, függetlenül attól, hogy éppen milyen politikai funkcióm van, bármilyen tervem megváltoztatására késztet. Ez a legjobb mércéje annak, hogy mi a legfontosabb az életemben, pedig már 26 éves a gyerekem.
A SZAKMAI ÉS POLITIKUSI AMBÍCIÓIMAT MINDIG LEKÖRÖZTE AZ ÉDESANYASÁG.
– Azt hittem, valahol az interjú közepén jutunk el a gyerek-témához, de már itt tartunk. Van neked egy lányod, Zsófi, aki már huszonhat. De volt ő kicsi is. Te meg elkezdted a karrieredet, és felépítetted közben. Az anyaság hogy fért bele? – Harmadéves egyetemista voltam a közgazdasági egyetemen, amikor megszültem Zsófit. És Bonchidát úgy építettük fel, hogy Zsófi mindenben benne volt. Neki ez vakáció volt, együtt voltunk, és én közben tudtam végezni a munkám. Amikor Zsófi 5 éves volt, akkor elváltam, és a férjem nagyon szerette volna, hogyha Zsófi vele marad. Aztán megegyeztünk, hogy közösen neveljük a gyereket, és ez így is történt. A későbbiekben is, ha a gyereknek bármi baja volt, akkor azonnal mindent félretettem, és ugyanúgy mértem a lázat, és ugyanúgy ültem otthon, mint minden édesanya. Sőt, minden politikai funkció előtt megbeszéltük, hogy ez mivel jár majd. Azt is, hogy ha bármelyikünk úgy érzi, hogy valami nem működik, abban a pillanatban mindent abbahagyunk, és váltunk.
A GY E RE K VE LE M JÖTT A K AMPÁNY K ÖRUTAK RA – Úgy képzeljük el a női politikusokat, egyáltalán a női vezetőket, hogy kiskosztümös, körömcipős karrieristák, akik nem láttak gyereket életükben. A te példád azt
9