84. Ünnepi Könyvhét és
12. Gyermekkönyvnapok
MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR
Nyíregyháza, Kossuth tér 2013. június 6 - 10.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a
Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár tisztelettel és szeretettel meghívja Önt, családtagjait és barátait a
84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok programsorozatára.
2
Ünnepi Könyvhét 2013 Az Ünnepi Könyvhét egyedülálló magyar kulturális rendezvénysorozat, évről évre töretlen sikerrel és népszerűséggel, immár nyolc évtizede. Az első Ünnepi Könyvhetet a Literatúra irodalmi folyóirat főszerkesztője, Supka Géza kezdeményezésére 1929 májusában tartották meg Magyarországon. A könyvfesztivál népszerűsége azóta is töretlen, 2001-től a rendezvényhez a Gyermekkönyvnapok program is kapcsolódik. Budapest mellett számos vidéki nagyváros csatlakozott a programhoz, így Nyíregyháza városa is, ahol az érdeklődőket a hagyományos programok mellett kísérőprogramok is várják, vagyis az aktuális könyvújdonságok kiállítása és dedikálása mellett, beszélgetések és zenei előadások is helyet kapnak. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának köszönhetően 2013-ban új helyszínen, a Kossuth téren várjuk a könyvbarátokat, érdeklődőket, családokat. Jöjjön el Ön is, ismerje meg a 2013-as év könyvújdonságait, találkozzon írókkal, költőkkel, illusztrátorokkal, hallgassa meg mini koncertjeink előadóit. Igyekszünk meghitt, kávéházi légkört és nyitott, kötetlen találkozási lehetőségeket teremteni, ahol a központi téma a kultúra, az olvasás és a könyv. Várjuk Önt városunk főterére, a Kossuth térre!
Ünnepi Könyvhét 2013
INFORMÁCIÓK, KÍSÉRŐ RENDEZVÉNYEK Helyszínek: Június 6-8. - Nyíregyháza, Kossuth tér Június 10. - Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, Kamaraterem (III. emelet)
AMNESZTIA HÉT
- június 6- 10. között a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban és fiókkönyvtárainkban, nyitva tartási időben
INGYENES BEIRATKOZÁS
- június 6-10. között a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban és fiókkönyvtárainkban, nyitva tartási időben - június 6-8. között a Kossuth téren
ÜNNEPI KÖNYVVÁSÁR
- az idei év újdonságai kedvezményesen megvásárolhatóak a Kossuth téren június 6-8. között
ANTIKVÁR KÖNYV ÉS KÉPES LEVELEZŐLAP VÁSÁR
- június 8-án régi és antikvár könyvek valamint képes levelezőlapok vására a Kossuth téren
4
VEGYÉL EGYET - TEGYÉL EGYET!
- A LEGO Manufacturing Kft. támogatásának köszönhetően LEGO kockákból kialakított egyedi könyvespolcot állítunk ki, amelyről bárki elvehet egy könyvet, ha tesz helyette egy másikat.
TÜNDÉRMEZŐ
- fotókiállítás
CSODACERUZA
- az első 50 ifjú olvasó magonc, aki lemond a cumijáról és végleg felakasztja a Kossuth téren elhelyezett CUMIFÁRA egy különlegesen szép Csodaceruza folyóiratot kap ajándékba
EX LIBRIS VÁSÁR
- június 8-án ex libris grafikák vásárát tartjuk a Kossuth téren, ahol bárki kiválaszthatja saját könyveinek névjegyét
KÖNYVMOLY KUCKÓ
- június 8-án kreatív kézműves és játszó sarok gyermekeknek
Ünnepi Könyvhét 2013
IDŐPONT: június 6. csütörtök HELYSZÍN: Nyíregyháza, Kossuth tér
15.30 MEGNYITÓ - a Vikár Sándor Zeneiskola fúvósaival, ahogy 1929-ben Supka Géza megálmodta Ünnepi köszöntők: • Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere • Tóth Erzsébet, Babérkoszorú díjas, József Attila -díjas és Ratkó József -díjas költő • Kurucz Gyula, író, szerkesztő, műfordító • Dr. Kührner Éva, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatója
16.00 MISKA JÁNOS - Két haza szolgálatában című könyvének bemutatója Házigazda: Babosi László, könyvtáros
16.30 KURUCZ GYULA - Törpék és mikulások című kötetének valamint GERLICZKI ANDRÁS Kurucz Gyula írói világa című monográfiájának közös bemutatója
17.00 OLÁH ANDRÁS - Idegen test című verseskötetének bemutatója Házigazda: Babosi László, könyvtáros
18.00 ARTÉZIS - jazz koncert
6
IDŐPONT: június 7. péntek HELYSZÍN: Nyíregyháza, Kossuth tér
15.30 ÉSIK SÁNDOR - "Olvassunk tárcát!" című internetes blogjának felolvasó órája
Vendégek: Ésik Sándor, Illés Zoltán, Kulcsár Attila, M. Szlávik Tünde, Nagy Zsuka, Vaskó Ilona Házigazda: Bihari Albertné
16.30 SZILÁGYI ZSÓFIA - Móricz Zsigmond teljes írói életművet átfogó monográfiájának bemutatója Házigazda: Onder Csaba irodalomtörténész
17.20 PETRUSÁK JÁNOS - Szőke mocsár című könyvének bemutatása, dedikálás 17.40 KÜRTI LÁSZLÓ - Esti misék című kötetének bemutatása Házigazda: Nagy Zsuka
18.00 KÉPMÁS ZENEKAR - Istenkeresés a modern magyar irodalomban című zenés irodalmi előadása
Ünnepi Könyvhét 2013
IDŐPONT: június 8. szombat HELYSZÍN: Nyíregyháza, Kossuth tér
10.00 SZILÁGYI BORKA, ÍRÓNŐ és SÁROSI ELEONÓRA, ILLUSZTRÁTOR - Kékszem Jázmin irkája című gyermekkönyv bemutatója dedikálással
10.30 KOVÁTS JUDIT ÉS CSABAI LÁSZLÓ író-olvasó találkozó, dedikálással 11.00 EGY FALAT TÜNDÉRMEZŐ - Vándorúton Szabolcstól Szatmárig című valamint a Középkori templomok a Tiszától a Kárpátokig című kötetek bemutatója
Vendégek: • Oláh István, ügyvezető igazgató; • Deák Attila, vezető manager - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft.
11.30 FERENCZIK ADRIENNE - Incognito című új regényének bemutatója, dedikálással 12.00 AGÓCS ÍRISZ - Rumini, Maszat és Cipelő Cicák - a bűbájos mesealakok alkotójával beszélgetünk 12.30 KÖVESDI LEVENTE - Katalin bírónő című e-book krimijének bemutatója
8
13.00 SZÉKHELYI EDITH FESTŐMŰVÉSZ - monográfia bemutatója dedikálással A monográfiát bemutatja: Balogh Géza festő- és szobrászművész
13.30 SIKLI LÁSZLÓ - Lepke száll… gyermekkönyv bemutató dedikálással 14.00 KULCSÁR ATTILA - Megvalósult házak, tervek, gondolatok, életút 1942-2012 - könyvbemutató dedikálással
14.30 MARTHA TAILOR / SIDNEY LAWRENCE / MARY KING - bemutatjuk a köztünk élő krimikirálynőt
15.00 L ANTOS GÁBOR - 100 nap északon című útikönyvének bemutatója dedikálással 15.30 MEGYEI KINCSEK - MEGYEI SZEMLE - Helytörténet, lokálpatriotizmus és kultúra -
beszélgetés Dr. Karády Zsolttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szemle főszerkesztőjével
16.00 E-BOOK SORSOLÁS a TIERGARTEN fellépése
Ünnepi Könyvhét 2013
IDŐPONT: június 10. hétfő HELYSZÍN: Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Kamaraterem Az Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozatának, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezete által szervezett programja:
9.30 A TÖRTÉNELMI BEREG, SZABOLCS, SZATMÁR, UGOCSA és UNG VÁRMEGYÉK SAJTÓTÖRTÉNETE 1845-TŐL 1920-IG - doktori értekezés bemutatása Előadó: Dr. László Gézáné főkönyvtáros, MZSMVK
10.30 AZ ÚJRA INDULÓ SZABOLCS-SZATMÁR-BEREGI SZEMLE
Előadó: Babosi László könyvtáros, a folyóirat szerkesztőségének tagja
11.00 OLVASÓK, MŰVEK, HÁLÓZATOK - és a XXI. század
Előadó: Szvetelszky Zsuzsa társadalomkutató, szociálpszichológus
10
A 84. ÜNNEPI KÖNYVHÉT ÉS 12. GYERMEKKÖNYVNAPOK ZÁRÓESEMÉNYE: 16.30 SIPOS LÁSZLÓ - Titkot rejtő városok című könyvének bemutatója Házigazda: Dr. Kührner Éva, a MZSMVK igazgatója Közreműködik: Orémusz Maja, Kazinczy-díjas
A könyvbemutatóval egyidőben nyílik meg Sipos László, Forster - érmes fotográfus fotografika kiállítása. A kiállítást megnyitja: Dr. Gerliczki András, főiskolai tanár, közíró Közreműködnek a Vikár Sándor Zeneiskola művésztanárai
Ünnepi Könyvhét 2013
Ízelítő az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódó további programokból BENCS VILLA Június 7. , 18.00 KURUCZ GYULA Törpék és mikulások című kötetének valamint GERLICZKI ANDRÁS Kurucz Gyula írói világa című monográfiájának közös bemutatója ÚJFEHÉRTÓ ZAJTI FERENC HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY, MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR, KÖZÉLETI KÁVÉZÓ Június 7., 15.30 Vendégek: Radnó György és Vajdics Krisztina KISVÁRDA- FŐTÉR Június 14., 16.00 Könyves péntek - Beszélgetés Deák Takács Szilviával
12
DEMECSER - ERKEL FERENC MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR Június 06., 11.00 Lefler György költő, újságíró „Sodrásban” című kötetének bemutatója, moderátor Stevanyik András TISZAVASVÁRI, MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR, SZÍNHÁZTEREM Június 1. , 15.00 Közönségtalálkozó, kötetbemutató, melynek vendége: MÜLLER PÉTER Június 10., 17.00 „A lélek rezdülései” - válogatás a „A könyv a lélek orvossága” vers- és novellaíró pályázat munkáiból kötetbemutató a Városi Könyvtárban, Sepsi Sándor önálló verseskötetének bemutatója. A programokra a belépés ingyenes. A programok a Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósulnak meg a „Könyvmolyképző vagy korszerű Tudástár” projekt keretében
Ünnepi Könyvhét 2013
KÖSZÖNJÜK TÁMOGATÓ PARTNEREINK MEGTISZTELŐ EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT!
Támogatóink: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Tipographic Kft. CSODACERUZA folyóirat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofi Kft. KELLO Magyar Könyvtárosok Egyesülete Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezete Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület LIBRI Könyvesbolt - Korzó LÍRA Könyváruház FELICITER KIADÓ LEGO Manufacturing Kft. Nyíregyházi Főiskola Lounge Café
14
Ünnepi Könyvhét 2013
Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár 2013.